Pesti Hírlap, 1925. április (47. évfolyam, 74-97. szám)
1925-04-01 / 74. szám
BUDAPEST, 1925. ELOFIZETESI ÁRAK» Egy hóra 40.000 korona, negyedévre 120.000 kor E^yes »zAm ára helyben, vidéken és a pályaudvarokon 2000 kor., vasárnap 8000 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár 7 / * -APR. ^ - - «.' «i n 1 XLVII. ÉVFOLYAM, 74. (15.158) SZÁM. ^ i'LUl . * „XXXv \ ^ SZERDA, ÁPRILIS 1. LEQRAOV TESTVÉREK kiadása: eteerkentőség,kiadóhivatal és nyomda • Budapest, V. kar., Vilma* Mászár út 78. alám. Telefon 122—91. Fiókkiadóhivatal Budapest, TO. ker., Erzsábet-karut ! Tanulunk. Irta: Urmánczy Nándor. Azelőtt ökröket fogtak hozzá. Vagy teherautót kötöttek hozzá. Drótkötéllel. Vagy hurkot kötöttek a nyakára és hajrá! Vagy dinamitot helyeztek a lábához és meggyújtották a zsinórt. Szabadsághőseink, költőink, királyaink szobrainak ilyen végső megtiszteltetés járt ki a megszállott területeken. Azután megsemmisültek. A kulturmunka elvégeztetett. A losonci lerombolt Kossuth-szobron rajta maradt egy mellékalak. A haldokló honvéd zászlótartó. A talapzaton pedig a bevésett Kossuth név. Most március 15-én jött a rendelet, hogy azokat is el kell onnan távolítani. A haldokló honvédet is, a Kossuth nevét is. Március 15-én, a magyar szabadság emlékünnepén írták e rendeletet. Úgy kell nekünk. Csak pofozzanak. Alázzanak meg, sértsenek meg minél gyakrabban és minél bántóbban. Nekünk ugy se fáj már. Megszoktuk a gyalázatot! A losonci cseh rendelet hézagos. Nincs benne megmondva, hogy állati természetes erővel, értve ez alatt az emberi erőkifejtést is, vagy gépi, esetleg vegyi úton előállított erővel végezzék-e el a dicső kulturmunkát. Ellenben a legújabb oláh határozat már finom,ult. Civilizált gondolkozásra vall. Dicséretet érdemel. Nem balkáni kultúrmunka. Ostyában adja be a keserű mérget. A rendelet úgy szól, hogy az aradi Kossuth-szobrot és az aradi tizenhárom vérzőmn gyönyörű szobrát hozzáértő vállalkozó bontsa le. Ott már nincs semmi keresnivalójuk. Az aradi vársáncokban kivégzett tizenhárom magyar tábornoknak Aradhoz már nincs semmi köze. Arad már nem az ő városuk- És Kossuth Lajos is felszedheti bronz tagjait s kereshet, magának máshol talapzatot. Keresem, de sehogyan sem találom, hogy tininő cimen az oláhoké Arad, Nagyvárad, Kolozsvár. A multak történelmében nem találom. A háború hadijelentései között nincs olyan esetahir, mely az oláhok aradi, vagy nagyáractívgyőzelméről szólana. És mégis az övék a magyar föld. A miért a cseheké Komárom, Kassa, Pozsony éjjes a magyar délvidék miért a szerbekét ? Bejtületes nemzet voltunk. Nem kivántuk a tnjtjét. Az utolsó négyszáz esztendőben minden gondunk az volt, hogy itthon legyen a miénk, ami a miéjnk. Az osztrák hatalmi túltengés ellen kellett állandóan küzdenünk. Habsburg uralkodóink ostobán mindig ellenünk foglaltak állást. Minket gyengítettek. Tőlünk féltek. A nemzetiségeket védelmezték és erősítették. Pedig a magyar volt legmegbízhatóbb és legerősebb támaszuk mindig. Nehéz sorsunk közepette eszünkbe se jutott, hogy a máséra vessünk szemet. De különben sincs bennünk rablóvér. Pláne hiénavér. Sőt inkább védelmezői voltunk mindig a gyengébbeknek. Együttéreztünk az elnyomottakkal Szomszédaink most egyébre tanítanak. A példa ragadós. Miért ne lehetnénk értelmes, okos tanítványok? Azután ismertünk mai régen Szörényi bánságot, Havasalföldét, Moldvát, Kunok földjét, Macsói bánságot, Sol bánságot, Ozorai bánságot, régi Horvátországot, (a mai Dalmácia helyén), Boszniát, Szerbországot közvetlenül bekebelezve Magyarországba, vagy 9 magyar király jogara alá hevezve. Az egész „Nagyrománia" szőröstől-^, röstől a magyar királyt uralá. Az SHS királyság nagy része hasonlóképes. Miért ne tanulnánk szomszédainktól ? Miért ne lehetne a Szörényi bánságot és társait programmba venni? Amikor az ember a legéhesebb, akkor jutnak a legjobb falatok az eszébe. Nemzetünk mostéli életének legnehezebb, legmegalázottabb, leghitványabb korszakát. A hitvány szót magunkra értem. A ma szereplő generációra. Mert a javarész elesett, elpusztult a világháború fergetegében. Csak a silánya maradt meg. Ilyen kiéhezett állapotban könnyebben eszünkbe villan a gondolat, hogy tulajdonképen mi is tudnánk például Bukarestből hat hónap alatt magyar várost kierőszakolni. Magyar közigazgatással. Mindenféle közhivatallal. Magyar katonasággal, rendőrséggel, csendőrséggel. Magyar iskolákkal. Magyar lapokkal. Magyar törvényekkel. A házakat, lakásokat elrekvirálnák a magyar tisztviselők, tanárok, tanítók, iparosok, kereskedők részére. Minden beköltözni akaró magyar nyolc nap alatt lakáshoz jutna. Csak magyar cégtáblát tűrnénk meg az üzletek fölött És az utcáknak magyar neve lenne: Kossuth-utca, Petőfi-utca, Rákóczi Ferenc-utca. Mindenik aradi vértanú-tábornok külön utcát kapna. Főutcáját, a Calea Victorieit arról a magyarról neveznék el, aki odavezetett. És evés közben megnőne az étvágyunk. Miként nekik. Elvennék a bojárok földjét. Hazahozatnók az Erdélyből Délamerikába kiszállított magyarokat. Közöttük és a világ minden tájára kivándorolt magyarok között osztanék szét. Hazahívnák az Unióból az egy millió magyart is. Lesz földje bőségesen 9. magyarnak. Már voltunk egyszer Bukarestben. Akkor nem így csináltuk. A Bratianu miniszterelnök labzssát egy honvéd főhadnagy őrizte magyar népfelkelőkkel. Amíg ott volt, egy hamutartó sem veszett el. Most a magunk bőrén tanuljuk, hogy miként csináljuk . . . jövőre. Sem a nagybankok, sem az angol piac nem kapott monopóliumot a záloglevelekre* Bull pénzügyminiszter* tiltakozott az esten, hogy monopólium fenn*. — H howmdaw hieftattam truzavututát. Az egységes párt kedden este tartott értekezletén elfogadta a mezőgazdasági hitel törvényjavaslatát. Puky Endre aggályát fejezte ki, hogy a hitelt sokan nem vehetik igénybe, mert a trianoni határ következtében a telekkönyvi hatóságok területe ,kettészakadt s több i /'.yen megszabtt területeken maradtak a telekkönyviek. Pesthis Pál igaz,Jágítgyi miniszter kijelentette, hogy az említett nehézség tényleg fétj&újjLx'i cseh és a jugoszláv államokkal még ni£c 'rat csere«•„••ni egyezmény, Romániával azonban megvan s velük szemben megfelelő intézkedések is történtek, a románokkal szemben tehát telekkönyvi nehézség nem áll fenn. Cseh és jugoszláv vonatkozásban igyekezni fog a kormány a gátló nehézségeket kiküszöbölni. Bud János szerint a törvény, amek félremagyaráznak, nem teremt ^SGr^sSBBBL. lön leszögezi, hogy nincs szó. Ennek ' ^"^póllumról egyáltalában, föségp hogy fi-*»' az intézkedésnek csak az a jelem joglevelek * lMsége» szervezeten át történjék a sd -elbocsátása s azok egységes típusúak le A S&en&áeió** Regény írta 1 Újhelyi Nándor 25 Ipoly kidörzsölte szemeiből a szerelmes álom*1 édesen elenyészte kábulatát, egy ragyogó Cikla, nyújtott át az ifjúnak és feltépte a sürgönyt, a„t velős rövidséggel jelentette: / y „Három óra tizenötkor érkezem a ki. .. Várj. Bátyád." .letkre. Hála isten, hogy nem az éjjeli vonat, az öreg, örvendezett Ipoly ur, legalább nem ' *. . _ lálkozómban. És ekkor az órára pillan^, háromnegyed tiz. Rémült riadalommal ugro/1 . • a tőle telhető porsasággal fogott £2 hozashoz a toilettjéhez. Izgat^ heves harcok utan legyőzte az elettelen tárgyak alattomos támadásait, amelyek ilyenkor ugy ^^ besziteni az embert Sikerrel mérkőzött r J el ló in gombbal, egy elrejtodzkodő ^ ö Bomb^lóval, 6 rosszindulatúan eleven G&te-£ngóvel, e an" ohista hajlamú nyakkendicsokor al. És még ideje hogy villamosra u ás elött szivart vásárolhasson el a trafikban megmenekülve a_ villamoson attól, hog hajótörés áldozata legyen Í£oly érsen megérkezett tizenegy lyére * ^nesi-uiA, a találkozó hl . Külső izgalmai kezdtek lecsillapodni. Most táplálkozva,sisak rá' h°gy nem reggelizett, de a mert rá^-spontán vágya' azért nem háborgatta, naiv error egy szivarra ^ e^zel becsapta a -.rot Azonban most kezdődtek a belső széli ön ajon eljön'e Elly? • • •igen. ^ ée kedves, baráti lesz-e, olyan, mint a ^pRotti utolsó (és első) beszélgetésük alkalmával.' De nem ért rá tépelődni sokáig, mert vidám, "rátságos hang köszöntötte és ott állt előtte Elly. Megindultak sétálva befelé a Ménesi-utón, mely is szármva a dadák és gyerkőcök egy tekintélyes számú különítményét és egy-két totyogó öreg urat és biflázó tanulót, teljesen elhagyott volt, csupán a ragyogó napfény volt jelen tömegestül és csiripelő madarak lepték el a dús lombú fák ágait. A beszélgetés is megindult csak valahogyan és mivel hogy eleinte mind a ketten zavarban voltak, hisz Ellynek ez volt * ——"—— • • — - - - - -1 « téli és az ilyenfajta~első találkozója, hát nem vezet lszre kölcsönösen egymás zavarát és nemsokára elmúlt és most beszélgetésök természetesen viharátian élénk lett. Téma volt bőségesen elég és az érzelmi motívumokat egyelőre sikerült is elkerülniök. Elly csakhamar megkérdezte barátunkat: — Nos, Ipoly, elhozta azt a regényét, amelyik cseppet sem szenzációs, de amely, azt hiszem, nekem mégis nagyon fog tetszeni? Ipolynak eddig a pillanatig eszébe sem jutott Elly kérése és most megsemmisülten mentegedődzött. Ezzel beszédjük átkanyarodott az irodalomra egyrészt, Ipoly élményeire a Kinizsi-háznál másrészt és ez a két téma olyan bőséges és mulatságos volt számukra, hogy egyszerre csak hallották, hogy a közeli kis kápolna harangjai a delet üti. Elly kijelentette, hogy legfeljebb még fél órája van (a félből persze egy lett végül) és letelepedtek egy napsütéses padra. Elly halványlila napernyőjét kinyitotta és Ipolynak most alkalma nyilt rá, hogy szemét megörvendeztesse. A gyengéd lilafényben valóban imádandó volt Elly arca, édes komolyságu fekete szemében arany villámok villództak fel. Most már voltak rövid percek, midőn hallgattak, midőn a két tekintet kereste egymást, de menekült is egyúttal, midőn semmitmondó szavak mélységes értelműeknek tűntek fel, midőn egymáshoz érő csupasz kezük érintése átcikkázott egész testükön, midőn azért kezdtek gyorsan mindenféléről fecsegni, mert féltek attól, hogy a hallgatásuk már túlságosan sok dolgot mond el. Egyébként pedig Elly olyan volt a találkozás alatt, mint aminőnek az ismeretlen leányt Ipoly magának elképzelte és olyan volt, aminőnek Ellyt is elképzelte magának. És bizonyára Elly sem csalódott barátunkban sem úgy, mint Ipolyban, sem úgy, mint Alajosban, mert midőn egy óra lett és valóban távoznia kellett már, nem vonakodott egy cseppet sem, hogy újra találkozzanak, csupán az időpont körül volt némi vita, mert Ipoly úr már holnap akart, Elly pedig csak három nap múltán, míg végül azután a holnaputánban kiegyeztek. Minthogy Ipoly Elly kérésére nem kisérte el a leányt a Fehérvári-utra, ott maradt egy padon ülve a Ménesi-uton és szemével követte Éllyt, mig az egy irigy kanyarodónál el nem tünt tekintete elül.