Pesti Hírlap, 1925. július (47. évfolyam, 144-170. szám)
1925-07-02 / 145. szám
1925. július 2. csütörtök PESTI HÍRLAP ! á Én kézimunkáztam, ezzel szépen kerestem. Én, kérem, nem vagyok proletárivadék, az én apám erdőfőmérnök volt. Elnök: Hallani fogja majd a tanuk szájából a vádat erősítő bizonyítékokat. Most arra feleljen, hogy amit önmaga is beismert előző vallomásában,, hogy Kodelka hetven milliót hozott a házukhoz és ön csak 65 millióval számolt el eddig. Hova lett a hiányzó öt millió? Lédererné elárulja, hogy tud magyarul. Lédererné az elnök minden kérdését lefordíttatja a tolmáccsal. Látszik a ravasz asszonyon, hogy ezt azért teszi, hogy elegendő ideje legyen a válasz kigondolására. Magyarul egészen jól ért. Ezt elárulta most az erre a kérdésre adott feleletével, amikor egészen tisztán felelte az elnöknek: — Hetven millió? Ugyan, hatvanhat millió volt az csak, illetve hatvanöt. Az egy millió az enyém volt. Ki van zárva, hogy január 10-én azt vallottam volna a rendőrségen, hogy mennyi pénzt kaptam, illetve hogy mennyi pénzt vettünk el Kodelkától. Én arról tettem vallomást a rendőrségen, hogy mi mindent vásároltam. Kérdeztek és kijelentettem, hogy apróságokat vettem. Elnök: Szóról szóra ezt vallotta január 10-én hatósági tanú jelenlétében: — A két és fél millióból nyolcszázezer koronáért kiváltottam a szőrmét, ötszázezer koronát fizettem a taxinak, a többit átadtam az uramnak és azonkívül apróságokra költöttem kevés pénzt. Jól emlékszem azután, hogy a férjemnek is adtam két és fél milliót. Lédererné: Ez ki van zárva. A férjem adott másfél milliót nekem. Ebből nyolcszázezer koronáért kiváltottam a szőrmét, kifizettem az autót és vettem tíz zsemlyét. Azt vallottam, hogy a többi a férjemnél van. Elnök: Ezzel szemben meg van állapítva, hogy a férje 6-án vagy 7-én felvette a fizetését, 8.329.293 koronát. Viszont férjénél találtak 7-én, tehát a fizetés, illetve a gyilkosság utáni napon 3,715.813 koronát, vagyis másfél millióval többet. Azt mondja meg ön, ha férje adott önnek a fizetéséből másfél milliót, honnan volt mégis másfél millióval több pénze, mint amennyi a fizetése? Az elnök a lelkére próbál beszélni. Dr. Gruber Károlyhoz fordul most az elnök: — Kérem, mondja meg a vádlottnak, látom rajta, hogy küzködik önmagával, hogy remeg, hogy sápad. Ne kínozza saját magát, hanem tegyen őszinte, töredelmes beismerő vallomást, könnyítsen saját magán és helyzetén. A tolmácsolás után Lédererné így felel: — Nem vallhatok egyebet, mint tegnap és ma vallottam, hogy férjemnek milyen pénze volt, azt nem tudom, az előttem titok. Hiszen pár nappal G-ika előtt négymillió adósságot fizetett ki Gyöngyösön. Elnök: Aki négy milliót pár nappal előbb ki tud fizetni, az télvíz idején nem teszi zálogba a baáját és férje két ruháját. Ezt épen az az ember teszi, aki nagyon meg van szorulva. Lédererné: Nem télen tettük mi zálogba és nem szükségből, hanem ezek olyan dolgok, voltak, amelyeket férjem még önkéntes korában hordott és amelyekre nem volt semmi szükség. Nem is volt szándékunkban azokat kiváltani. A boát azért tettem zálogba, mert ez sem kellett, hiszen minden ruhámon van szőrme. Elnök: A rendőrségen azt vallotta, hogy Kodelka óráját, láncát és gyűrűjét kivitte Csepelre a férjéhez a gyilkosságot követő napon és neki adta át. Igaz ez? Lédererné: Ezt én nem tudom. Elnök: Mi célból vitte ki a gyűrűket? Lédererné: Férjemnek akartam átadni, mert én nem tudtam elviselni, hogy ezek a tárgyak a lakáson legyenek. Mert nem tudtam látni őket. Elnök: De ugyanekkor a hullarészeket felvitte a padlásra. Érdekes, a gyűrűt nem tudta nézni, de a hullarészeket cipelni tudta. Lédererné: Pedig ez így volt. Férjem bele volt keverve a dologba és ezért mindent elkövettem érte, még olyat is, amit más körülmények között nem tudtam volna elviselni. Elnök: ön azt vallotta a rendőrségen, hogy önök azt mondták Kodelkának, hogyha lesz 100 milliója, kitűnő dollárüzletet tudnak a számára. Ön is beismerte a rendőrségen, hogy a 100 millió miatt követték el a gyilkosságot . Mondja csak, ez a vallomása igaz volt? Lédererné: Én ilyen vallomást nem tettem, a dollárról csak Kodelka beszélt. Elnök: A rendőrségen jogászok vették föl a jegyzőkönyvet, azok nem írták volna azt, hogy önök azt vallották, hogy csalogattak, hogy dollárüzleteket kötünk vele, ha az önök szájából ez nem hangzott volna el. Lédererné: Ezt én nem mondtam a rendőrségen. Én azt mondtam, hogy Kodelkának nagyon sok pénze volt, nem kellett nekünk várni arra, hogy száz milliót összegyűjtsön. Elnök: Hát én nem ismertem Kodelkát, azonban az megállapíttatott, hogy nehezen tudta innenonnan kölcsönkérve összegyűjteni a száz millió koronát, amire épen önök bírták rá a dollárüzlettel való csalogatással. Lédererné: Mást nem mondhatok, mint amit mondottam. A rendőrségen félreértettek engem, mert ideges voltam. Lehetetlen, hogy én azt vallottam volna, hogy pénzszerzésre kapacitáltak és aztán ezért megöltük. Elnök: A sógora tegnap azt vallotta, hogy az ön férje szólt neki, hogyha Kodelka kérdést tenne Az elnök gyors egymásutánban intézi a kérdéseket Léderernéhez. A sok keresztkérdés láthatóan kifárasztja Léderernét, de meg nem zavarja. Makacsul tagadja mindazt, amit a rendőrségen elmondott és ami ellenkezik mostani alaptalan meséjével. — Azt mondja ön, hogy férjét és önmagát akarta menteni, amikor ezekkel a Britanniás tisztekkel eddig nem hozakodott elő. Hát hogyan képzel ilyen lehetetlenséget? Hogyan lehetett önöknek magukra vállalni egy el nem követett bűncselekményt? Lássa be ennek a valószínűtlenségét. Se ingük, se gallérjuk nem voltak maguknak azok a tisztek, miért kellett tehát az idegen tiszteket mentegetni? — A férjem megtiltotta, hogy beszéljek erről,— válaszolja Lédererné. — Azt mondotta, ha már nem is tisztek az illetők, mégis meg kell őket belesülni, mert Prónay-tisztek voltak. ... ön tudomást szerzett arról, hogy férjét halálra ítélték. Elnök: Ön tudomást szerzett arról, hogy május 18-án férjét halálra ítélték és csak most, június 30-án, állt elő, hogy mások a gyilkosok. Állandóan fél neki, hogy tud-e arról, hogy ő, Léderer Gusztáv, dollárokat váltott be, mondja azt, hogy igenis tud erről. Lássa, Lédererné, ez is alátámasztja azt a feltevést és azt az ön első őszinte vallomását, hogy ön és férje buzdították Kodelkát arra, hogy a dollárüzlethez szerezzen százmillió koronát. Lédererné: Ezt én nem így tudom, hanem azt tudom, hogy amikor férjem Csepelre ment, mondott valamit a sógoromnak, hogy tudja meg, hogy mi lesz a pénzzel, de hogy milyen pénzről volt szó, azt nem tudom. Elnök: Most arról beszéljen, hogyan áll a dolog az ön ruhájával. Hát ha nem vett sem dollárokat, ha nem ölt és nem darabolta fel a hullát, akkor hogyan lehetséges, hogy találtak egy véres szoknyát, amely az öné? Hogy lehet ez, mitől véres az, ha ön egyáltalán nem tud a trancsirozásról? Lédererné: Ausgeschlossen! Elnök: Sie werden schon sehen, es wird ihnen vorgezeigt. A sógora vitte a kofferokat és ön egy papírba csomagolva a véres ruhákat vitte. Lédererné: Das ist wahr. Én vittem a csomagokban a ruhát, a sógorom a kofferokat. Ezek a ruhák azonban piszkosak voltak, nem véresek. Azért vittem őket Csepelre, mert ott a piszkos ruhádban akartam takarítást végezni, arról beszél itt, hogy micsoda nagy szerelem fűzi a férjét önhöz. Hát össze lehet azt egyeztetni az ön szerelmével, hogy halálra ítélt férjét legalább közvetlenül az ítélet után nem próbálja megmenteni? Lédererné: Csak júniusban tudtam meg, mi lesz férjem sorsa. Különben is jelentkezni akartam a vizsgálóbírónál, de nem eresztettek elébe. A fogházgondnok előtt megmondtam, hogy nem bírom a lelkemre venni, hogy az az ártatlan ember halálra ítéltessék. Elnök: Június 15-én már tudomása volt a halálos ítéletről és avádtanács előtt sem említett semmit, sőt május 30-án, amikor a vizsgálóbíró kihallgatja, így kezdi vallomását: — Miután férjemet halálra ítélték, most már nincs semmi értelme annak, hogy ne mond-jam meg az igazat. Lédererné: Én csak akkor tudtam meg Kodelka agyonlövetését, amikor férjem kijött a konyhába és nekem megmondta azt. Mondtam azt is a vizsgálóbíró úrnak, hogy a darabolásnál nem segítettem. Elnök: Ugyanakkor azzal is előáltt, hogy 4 férje önre is rálőtt, olybá állítva be az ügyet, mintha szerelmi féltékenységből történt volna Kodelka meggyilkolása. A Britanniások jelenlétében akarta önt lelőni? — Ja, — válaszolja határozottan Lédererné. ,,Ön szerelmének tárgyát megnyúzva a Dunába tiobta." Elnök: Nem tagadhatja, mert hiszen beismerte és itt vannak a tanuk is, hogy a földarabolt hulla egyes részeit kofferba csomagolta, ön és férje a Margithídról, majd Csepelen ezeket a Dunába dobták. Ön vitte ki Csepelre a kofferokat, azokban Kodelkát. Ha tehát ezek a Britanniás Prónay-tisztek ölték meg és darabolták föl Kodelkát, nem az lett volna-e a természetes, hogy ezek maguk próbálják eltüntetni a hulladarabokat? Miféle visszás dolog az, hogy önök vállalják el ezt a feladatot, önre bízzák Kodelka eltüntetését, aki sülyetőve együtt volt azzal a szerencsétlen emberrel? Ön állandóan azt hajtogatja itt. Herr Kodelka ist gekommen, Herr Kodelka ist wieder gekommen, ön az ön szerelmének tárgyát szétdarabolva, megnyúzva a Dunába dobja? / Lédererné: Amikor a tiszt urak elmentek, utártuk, hogy visszajöjjenek. Nem jöttek. A férjem rettenetes helyzetben volt és erre való tekintettel kénytelen voltam segédkezni a hullarészek eltüntetésében. Elnök: Önök azt mondották, hogy a Britanniás tisztek azért jöttek az önök lakására, mert Kodelka ott adott nekik randevút a bizonyos husszállítási ügy megbeszélésére. Nem tartja lehetetlennek, hogy Kodelka idegen emberek lakásán ad randevút? Lédererné: Én szerintem megmagyarázható és érthető. Kodelka műveletlen ember volt és illetlenséget követett el, amikor idegeneket invitált hozzánk. Elnök: Tisztiruhába öltözött haszontalan emberek voltak azok, mondotta ön a vallomásában. Hát Kodelka ilyen haszontalan emberekkel akart a husszállításról beszélni ? Lédererné: Ezek az urak azelőtt tisztek voltak. Ezekkel az urakkal csak, a kérvényt akarta Kodelka aláíratni, hogy megkapja a Nádor-laktanya husszállítását. Most már nem a tisztek azok, már leszereltek. Elnök: Név szerint kik voltak? Lédererné: Nem tudom a nevüket, de ismerem őket. Most, hogy az uram kegyelemért folyamodott, mindenféle asszonyok olyan dolgokat mondanak, melyekhez nekünk semmi közünk, de majd eljön az ideje, hogy én egyszer mindent elmondhassak. — Mi ez? — csodálkozik Denk elnök. — Nem arra akar ön célozni, hogy az önök idejében több eltűnés történt és az elpusztított emberek elpusztítói nem kerültek kézre? Ezekkel az emberpusztításokkal önöket gyanúsítják. Erre céloz? — Igen — válaszolja az asszony. „Nagyon viharos múltja van önnek." — ön tehát — fordult Denk elnök Léderernéhez — semmiféleképen nem akarja belátni, hogy védekezése tarthatatlan. Megmarad továbbra is az elgondolt mese mellett. Ez rá vall önre. Mert hiszen azt csak nem fogja letagadni, hogy nagyon viharos múltja van önnek. Eljegyzési kártyájára azt nyomatta, hogy bárónő. Adatok vannak arra is, hogy Bécsben grófi koronával ellátott fehérneműt hordott. Az anyakönyvi kivonatában édesatyját főmérnökként szerepelteti, pedig tudjuk, hogy atyja egyszerű vasúti munkás volt. Családi körülményei meglehetősen szomorúak. Egyik öccse öngyilkos lett, ön is már 15 éves korában öngyilkosságot kísérelt meg.Van egy testvére, aki, amikor Bécsben az önök ügyében kihallgatták, azt mondta, hogy még ma sem tudja, hogy ön és Léderer feleség és férj. Ez is élénk világot vet az ön családi körülményeire. De adatok vannak arra is, hogy házasságkötése után férje szülei előtt, amikor azok érdeklődni kezdtek aziránt, van-e alapja annak, hogy önnek kastélyai, uradalmai vannak, ön ájuldozni kezdett és amikor a vagyoni viszonyai felől érdeklődtek, ön mindig elájult. Önt óralopás miatt Bécsben följelentették. Ön ellen és férje ellen is Bécsben sikkasztás miatt bűnvádi eljárás folyt. Adat van arra, hogy ön egy kapitánnyal is viszonyt folytatott. Ilyen múlt után, ilyen körülmények között az ön szavahihetőségét előttünk nagyon is elvesztette. Lédererné kijelenti, hogy felvilágosítást tudna adni erre a kérdésre, de olyan gyenge, hogy a fáradtságról már beszélni sem tud. "Az elnök erre seéhetet rendel ki: „A rendőrségen beismerte, hogy a száz millióért követte el a gyilkosságot." A keresztkérdések pergőtüzében.