Pesti Hírlap, 1926. július (48. évfolyam, 145-171. szám)
1926-07-10 / 153. szám
* v Az épülő cserkészvárosban. Lázas előkészületek a Nemzeti Nagytábor csütörtöki megnyitására. — a Pesti Hirlap tudósítójától. — A megyeri villamos végállomástól bizony derekas kis ut addig a dombláncig, amelyet az újpesti Szunyogszigetről kiöntött Nemzeti Nagytábor helyéül kijelöltek. A Szunyogszigeten persze jobb, könnyeben, gyorsabban megközelíthető helye lett volna a Nemzeti Nagytábornak és cserkészeink az elmúlt évi jamboree óta otthonosan is érzik magukat ezen a szép, suttogó zöld erdőkkel borított szigeten, dehát a megáradt Duna nem ismert kegyelmet és így a megyeri dombok szellős, üde magaslatain harsant fel három nappal ezelőtt az a vidám, hangos, mozgalmas élet, amely a tizenötödikére teljesen felépülő cserkészváros első honfoglalóinak megérkezését jelentette. Minthogy azonban nincs olyan rossz, aminek jó oldala is ne volna egyúttal, a cserkészeink már-már örülnek, hogy itt, a megyeri dombokon és nem a Szunyogszigeten kellett városuk alapjait lerakniok. Ezt a dombláncot ugyanis kelet felé a zöld Dunával és ezüstös füzeseivel, köröskörül pedig a nyílt, hatalmas égboltozattal, mintha egyenesen táborozás céljaira teremtette volna a cserkészek jóságos Istene — olyan szabad, szép és végtelen horizontú ez a terület. Milyen gyönyörű is lesz, ha ezeknek a domboknak sötét karéját tábortüzek eszei rajzolják majd bele a csillagos nyári éjszaka feketeségébe! Addig azonban még sok munka vár a fiukra. Ahogy a tábor felé közeledünk, a fehér országúton egyre-másra találkozunk a felvonuló, érkező csapatokkal, amelyek zászlóik alatt vidám énekszóval róják a déli hőségben porzó utat. A táborhely körül munkások építik a vízvezetéket, amelynek legnagyobb része már készen áll és sűrűn elhelyezett dupla csapjaiból bőven ontja a friss vizet a cserkészek kulacsaiba, főzőedényeibe. Fenn, a legnagyobb dombon már messziről látszik a hatalmas, harmincméteres árboc, amelyre a megnyitás napján röppen fel a magyar trikolór, hogy védelmezőn lobogjon két héten át, tizenöt nemzet gyermekeinek feje fölött. Az út felé eső legszélsőbb dombon készen áll a táborparancsnokság nagy sátra és körülötte a parancsnoksági irodák sátrai. Ahogy felkapaszkodunk a parancsnoki sátorig, amelynek bejárata előtt napbarnítottan, jókedvűen, igazi cserkész szívélyességgel Schelken Oszkár, a Nemzeti Nagytábor főparancsnoka fogad és ahogy körülnézünk a széles, hullámos terepen, bámulva látjuk, hogy három nap alatt minő nagyszerű munkát végeztek az előkészítő cserkészcsapatok. Katonás rendben, utakra és utcákra osztva, drótkerítéssel elkülönítve már készen állnak az eddig beérkezett csapatok sátorvárosai, kijelölve és előkészítve várja a még csak ezután érkező csapatokat minden egyes körlet, az irodahelyiségekben kattog az írógép, az élelmezési főnökség sátraiban lázas kicsomagolás, osztályozás, rendezkedés folyik, épül a mentőállomás, a posta, a sárgakendős, hoszszúbatos tábori csendőrök járják a tábort és nincs egyetlen mozdulat sem, mely ide a tervszerűség, fegyelem és céltudatosság, a lelkes és vidám munka jegyében történnék. Körüljárjuk a tábort. A főparancsnoksági körlet mellett, az országúttól oldalt húzódó főútvonal mentén, melynek bejáratánál ezüstkérgy nyírfából összeácsolt, hatalmas feszület őrködik, alatta kedves, egyszerű tábori oltárral, de széles, rendes utca mentén kétoldalt már rendben sorakoznak a budapesti Piarista Főgimnázium, a Sregnum, Marianum és a K. E. G. cserkészeinek táborai, díszes kapubejárataikkal, amelyek azonban a megnyitás napjára még pompásabbak lesznek, zöld füzérekkel, zászlókkal díszítve, — ma bizony még a gorombább munkák foglalják le a cserkészeket, — az építés, a rendezkedés, tisztogatás. A diszitőmunka ráér az utolsó napig. A konyhák tüzei felett párolgó üstökben fő az ebéd, az egyes táborokban szakadatlan jövés-menés, sürgés-forgás, a szabadnapos cserkészek fürödni, csónakázni indulnak a Dunára, a munkában lévők keze, lába, fáradtságot nem ismerve végzi megszabott munkáját, csak a borbélysátor előtt, melynek hűs belsejében aranykeretes tükör és egy jól felszerelt fodrászüzem minden kelléke várja a vendéget, csak itt ül ásítozva és unatkozva két hivatásos borbély. Egyelőre nincs munka, ugyan ki is adna itt hiúsági kérdésekre, amikor ég a dolog mindenki kezében? . . . .És még egy hely van, amely üres és elhagyott. A tábor „dohányzó"-ja, amely alatt azonban senki se gondoljon holmi kényelmes, bőrfotelekkel bútorozott úriszobát, mert ez a „dohányzó" csak drótkerítéssel elhatárolt térség, közepén fatönkre szegezett bádogládikával. Az egész táboron belül csak itt szabad dohányozni. Így vigyáznak a tábor tűzbiztonságára. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a „tábon hamutartó" állandóan üres, — a cserkészek nem dohányoznak. A sátrak között egyszerre jól ismert cserkésztiszti ruhás alak jön velünk szemben. „Jó munkát!" — köszönt bennünket. Sík Sándor, a magyar cserkészek népszerű elnöke, aki fáradhatatlanul járja az épülő tábort. Hol itt, hol ott tűnik fel egyenruhás alakja, amelyben csak napbarnított arcának szelíd mosolya árulja el a papot. — Nagyszerűen haladunk, — mondja, szinte ujjongó vidámsággal — telve vagyunk a legjobb reményekkel. Napról-napra több és több csapat érkezik, a végei." kétszáz csapatunk lesz itt együtt. No látja, most is jönnek. Ezek a debreceni fiúk . . . És valóban, példás rendben a debreceni cserkészek csapata vonul el tisztelegve Sík Sándor előtt aparancsnoki irodához, ahol Schelken Oszkár és Fodor Ferenc helyettes parancsnok üdvözlik őket és vezettetik kijelölt körletükbe. Most meg civilruhás fiatalemberek csapata érkezik, a Testnevelési Főiskola növendékei, akik harsogó éljenzéssel köszöntik Sík Sándort. Jelentkeznek, körletükbe vonulnak és néhány perc múlva már úszónadrágban sietnek a Duna hűvös habjai felé, a hőségben megtett nem csekély gyalogút porát lemosni. Igy folyik a gyors, szines, változatos élet a megyeri dombok most még csak néhány száz, de pár nap múlva már sok ezer sátorból álló cserkészvárosának vászonfalai közt, Isten szabad ege alatt. Akkorra már az egész tájék felett uralkodó árboc körül ott fog pompázni a ,,Fő-tér" a maga szórakozóhelyeivel és középületeivel, a mozival, színházzal, rádióhivatallal, bolthelyiségekkel, vendéglőkkel, cukrászdákkal. A ma még szürke sátrak hatalmas tábora pedig tizenöt nemzet színeiben ékeskedik majd és az építés munkájának zaját a kész Nemzeti Nagytábor gyönyörű, látványos élete váltja fel. Addig pedig csak kettőt kívánunk derék cserkészeinknek. Szép időt és köszöntésük szavával élve: — „jó munkát!" — (Vázsonyi Vilmos irodalmi hagyatéka.) A következő sorok közlésére kérték meg lapunkat: A Vázsonyi-emlékbizottság előkészítő szervezőbizottsága meglepetéssel értesült arról, hogy egyesek Vázsonyi munkáinak ismertetését és életrajzát akarják kiadni, amelyre nézve semmi jogosítványuk, adatuk nincsen. Képtelenség ugyanis bárki részéről Vázsonyi Vilmos működésének és életrajzának helyes és méltó feldolgozása akkor, amikor az illetőnek az ehhez szükséges adatok rendelkezésére nem állhatnak, miután mindazok legnagyobb részükben a család birtokában vannak. A Vázsonyi-emlékbizottság szervezőbizottsága önmaga foglalkozik Vázsonyi életrajzának és összes műveinek kiadásával, melyek sajtó alá rendezése már folyamatban van és melynek első kötetei az ősz, illetve tél folyamán fognak megjelenni. Bármilyen más munkára senkinek felhatalmazása nincs és igy Vsztán önző üzleti vállalkozás, mely még haló porában is csak kihasználni és egyéni érdekeinek felhasználni óhajtja Vázsonyi Vilmos szellemét. Ugyancsak hirdetik ilyen életrajzzal kapcsolatban, hogy ahhoz gróf Andrássy Gyula irt volna előszót. Erre nézve fel vagyunk jogosítva annak közlésére, hogy ilyen előszót gróf Andrássy Gyula nem írt, csupán ahhoz adta beleegyezését, hogy ha egy Vázsonyi emlékéhez méltó munka megjelenik, ahhoz felhasználható Vázsonyi halála alkalmával tett egy nyilatkozata, mely annakidején a lapokban különben is megjelent. A Vázsonyiemlékbizottság által kiadandó összes művek és életrajzok megjelenése alkalmával ezzel kapcsolatosan a legkiválóbb közéleti férfiak, köztük gróf Andrássy Gyurit is megígérték közreműködésüket. * — (Tázriadalom.) Pénteken délután két óra tájban jelentették a tűzoltóknak, hogy a Vámház körút 12 szánjú háromemeletes ház teteje kigyulladt. A IV. és IX. kerületi őrség készültsége vonult ki és a központi ügyeletről frencoek és Dietrich tűzoltótisztek gépkocsin siettek a tűzhöz. A tűzoltók csakhamar megállapították, hogy mindössze néhány gerenda szyulladt ki és vert nagy lángot. A kivonult őrségek csakhamar eloltották a tüzet, ami a környéken nagy riadalmat okozott. (Kakasviadal.) A Newyork Iserald írja: Régebbi időben a kakasviadal kedvelt sport volt Amerikában. Az egyszerűbb mulatóhelyeken a műsor legizgalmasabb száma volt, mikor a feldühösített kakasok egymásra rohantak és csípték, marták, tépték egymást. A közönség természetesen fogadásokat is kötött a viaskodó állatokra. Ezt a brutális, kegyetlen szórakozást azután törvény eltiltotta. Voltak azonban, akik nem szívesen mondottak le erről a mulatságról. Ezek kisütötték, hogy a törvény tiltó hatalma Florida államra nem bír érvényességgel. És a Floridában üdülő dúsgazdag amerikaiak ezután csakhamar kakasviadalt rendeztek Orlando városkában. A szezon legnagyobb érdekessége lett a kakasviadal. Különvonatok hozták a vendégek ezreit Texasból, Illinoisból, Pennsylvaniából. Az állatvédő egyesület egyik jelenlevő tagja ugyan óvást emelt a kegyetlen látványosság ellen, de a verseny rendezősége nem sokat törődött felszólalásával és megtartotta a kakasviadalt, amelyet ezentúl rendszeresíteni fognak. (Vasút szerencsétlenség Varsó közelében.) Varsótól jelentik: Az elmúlt este Rogow mellett, Varsó közelében, a Zakopane fürdőhelyről jövő gyorsvonat, valószínűleg hibás váltóállítás következtében, összeütközött a Varsótól Krakóba induló gyorsvonattal. A varsói vonat mozdonya kisiklott, minek következtében három kocsi kiugrott a sínekből és felborult. Két ember meghalt, nyolcan súlyosan és többen könnyebben megsebesültek. (A majom kiseprűzi a haramiákat.) Pawtucketben (Rode Island) egy szelídített majom megmentett egy családot. Slét haramia tört be az Assis-féle üzletbe. Amikor a majom látta, hogy az egyik betörő rátámadt Assisnéra, hogy elvegye a pénzét, nekiugrott a rablónak és megharapta a kezét. Egy másik betörő rá akart lépni a majom farkára, de a majom felragadott egy seprőt és a nyelével letörte a bandita karját. Egy harmadik rablónak kitépte a fülét. Aztán a seprőnyéllel úgy nekiesett a rablóknak, hogy azok végre is elmenekültek. Különösen rosszul járt egy bandita, aki bosszúból a bölcsőben fekvő csecsemőt akarta bántani. A majom féktelen dühvel védte meg a babát is. (Pályázat.) A budapesti evangélikus főgimnáziumban pályázatot hirdetnek történet-latinszakos tanári állásra. Határidő augusztus 20. Képek a megyeri cserkésztáborból. Baloldali kép: árkot ásnak a cserkészek. Jobboldali kép: gyűjtik a fát az ebédfőzésbe... « — (Rozgonyinál) 6 művészlap 125 ezer K.