Pesti Hírlap, 1927. május (49. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
I Kossuth Lajos utca 12 szám alatti új mintaraktárunk és helyiségeink megtekintésére az érdeklődőket tisztelettel meghívjuk. Hahn Arthur és társai a Ford-gyár magyarországi legrégibb képviselete 6457 . Pozsony, 1927. április h6. Urmánczy Nándornak nagyon is igaza van, amikor ragyogó tollú, lélekbe markoló írásaival szinte fanatikus makacssággal mindig az elszakított részek felé akarja fordítani a csonkaország közönségének egyre közömbösebb, egyre érzéktelenebb figyelmét. Az elsekélyesedő közvélemény sötétjében valóságos reflektor-sugarak az ő hetenként megjelenő cikkei, melyeknek fénycsóvája a Kárpátok gerinceit világítja meg. S mellette sokan, mások nevelik még ebben az irányban a csonkaországi közvéleményt s erős a hitem, nem hiába. De az otthoni közvéleménynél talán még fontosabb a megszállott területeken élő magyarság érzülete, gondolkodása. Ennek a jellemzésére szolgáljon az alábbi, vázlatos útinapló: a„Komárno"-ban (ez Komárom szebbik, nagyobbik fele, ami már cseh területen van) egy percig áll vonatunk de ez elég volt nekem, hogy kiugorjak a vonatból. A prágai gyors tovafüstölgött s én pár perc múlva nem hallottam mást, mint távoli békakuruttyolást. Megnyugodva mentem az állomás elé. Ezek is magyar békák. Ismerem a hangjukat, odaát a magyar részen is épen igy szóltak! — Hova hajtsak, tekintetes ur? Az állomáson ácsorgó frakkeres hangja riasztott fel, aki már fel is rakta a bakra a táskáimat. — Szállodába. A kocsi sarkában ülve, elgondolkozva kerestem itt Csehországot. Felettem a szelid, csillagos ég, körülöttem az apró, magyar házak nem tudták megmondani, hogy hol van. Az egyik kis kapaszkodón megszólítom a kocsist. Magyar szokás szerint ilyenkor illendő, sőt kell is beszélgetni. — Vannak errefelé csehszlovákok, öreg? — Nincs erre kérem, egy fia sem. — Dehát csak van cseh ember a városban? Elöljáró, katona, efféle? — Azok itt laknak, a városban. Az én emberem önérzetes komáromi őslakos lehet, hogy ilyen különbséget tesz a „lakik" és „van" igék között. De igaza van, mert nagy a különbség e két ige között. Kérdéseimből látva, hogy nem vagyok idevalósi, a kocsis most már önkéntes cicerone lesz. Megmagyarázza, hogy merre van a Sziget-kert, a Klapka-tér, a Csapó utca, emitt ez a Jókai háza, ott a tábla benne, az a nagy épület, az ott a megyeháza. Most a cseh helyőrség van benne, de az én kocsisomnak az azért csak a megyeháza marad. — Nincs itt cseh nevük az utcáknak? — Van kérem, de azokat nem ismerem, öreg vagyok már ahhoz, hogy új neveket tanuljak! — Ezt egy kicsit önérzetesen mondta. A szállóban csinos, magyar gazdasszony vesz gondjaiba. Eligazít a szobámba s lelkemre köti, hogyszámláljam meg elalvás előtt a szoba négy sarkát. A folyosón még a szemembe tűnik egy futó pillanatra a cseh imperializmus, két ajtóra felírt „Pro Pány — Pro Dámy" íráson, aztán nyugodtan, boldogan alszom el. Hiszen otthon vagyok. Félnapig kóboroltam a városban. Szerettem volna, ha Seaton Watson úr, az angolok nagytudományú történésze s a kisebbségi kérdés szakértője velem sétált volna. Ő „Scotus Viator" álnéven több vaskos kötetet adott ki, melyekben Ausztria—Magyarország nemzetiség szerinti felosztását követelte. S állítólag ezen ideális terveinek tökéletes megvalósítását látja a párizsi békék műveiben. Nem ártana neki, mint ez objektív tudóshoz illik, néhány hónapra ezen a vidéken felütni tudományos búvárkodásának tanyáját. De talán nem is kell tudós professzornak lenni ahhoz, hogy az ember megállapíthassa, hogy a cseh államalakulatnak ezen a vidéken semmiféle alapja, gyökere nincs. A legnégerebb afrikai gyarmatot több joggal fehet ősi angol kulturtalajnak nevezni, mint Komárorpot cseh városnak. Az egész Csallóköz ősi magyar település, melyet a Magyarországon végigsöprő viharok, mint a tatár és török vész, aránylag a legjobban megkíméltek. Micsoda elvakultság és tájékozatlanság kellett ahhoz, hogy ezt a vidéket egy heterogén-szláv állam testéhez varrják! Groteszkül rikítanak le az üzletek, hivatalos irodák csehnyelvű felírásai. Ezeket ugyan senki sem érti Komáromban s talán aki érti, az sem akarja érteni. A főtéren álló Klapka-szobor bronzalakja, a régi Bencés-székház, a hatalmas magyar Kultúrpalota s minden komáromi magyar ember még a mai napig sem értik meg, hogy lett belőlük Csehszlovákia ... Félkettőkor indul a vonatom Pozsony felé. Vidéki személyvonatokon — hacsak nem akarok egyedül lenni — , leginkább a harmadik osztályon szeretek utazni. Egyszerű emberek beszélgetése, a magyar paraszt Gondolatvilága mindig kellemesebb útitárs, mint a második osztályok úri fecsegése. Előttem a jegypénztárnál egy tarisznyás öreg kér jegyet Dunaszerdahelyre. A cseh hivatalnok csak a fejét rázza, nem önti. (Talán nem akarja érteni.) Az öreg magyar elme srmog valamit a bajusza alatt, ami nálunk súlyosan beleütközne a Szcitovszkyféle rendeletbe s azzal az ujjain kezdi leszámlálni, hányadik állomásra akar utazni. A cseh végre elérti. — Dunajska-Streda —lmondja. Az öreg csóválja a fejét. Látszik rajta, hogy ilyen nevű állatról még nem hallott. A kocsi már tele van emberekkel. Egy katholikus pappal a perronra szorulunk. A tisztelendő úr bizalmatlanul méreget végig. Látja, hogy idegen és arféle vagyok, talán valami spicli lehetek. Csak akkor könnyebbül meg az élrca, amikor magyarul cigarettatüzet kérek tőle. Mikor hely ürül a kocsiban, mi is beülünk. Most már erősen bennjárnánk Csehországban, figyelem tehát útitársaimat. De nagyítóval sem lehet ott mást látni, mint magyar embert. Tele van a kocsi olyan öklelő bajuszos, szép magyar fejekkel, mintha most jöttek volna Munkácsy képéről, Árpád honfoglaló seregéből. A hóka-képű esett kalauz végig esetük-botlik közöttük a lyukasztójával és a „proszimpanye"-vel, a magyarok csak átnéznek rajta, mintha levegőből volna. Megered a beszélgetés. Legnagyobb részük Szerdahelyre megy, adót fizetni. Rettenetes nagy a vagyondézsma. S egyik-másik keserűen fakad ki: — Ez a csehszlovák demokrácia! Elviszik a magyar földmives mindeni pénzét adóba s ami marad, azt az adóhátralékok borsos kamatjába. Érdeklődöm, hogy itt nem volt földosztás? A pap felvilágosit, hogy volt, el is szedték a magyar urak földjét s aztán elosztották, a tótok s idetelepített csehek között. Akár csak Romániában. S a Népszövetség barátságos fejbólintással veszi mindig tudomásul a cseh kormány igazságos és nemzetiségi alapon történő földreformját. Sokszor írnak nálunk olyasmit, hogy a megszállott területek magyarsága lassan kezdi elfelejteni Magyarországhoz való tartozandóságát. No, ezt a csallóközi magyarokról nem mondhatom. Amikor megtudják, hogy pesti vagyok, elárasztanak különféle kérdésekkel. Milyen otthon az élet? Egy ezüstpitykés dunai révész ember a pengő iránt érdeklődik. Még nem látott új magyar pénzt. Kiveszek a tárcámból egy-egy 5, 10, 20 pengős banki jegyet, ami aztán kézzell-kézre jár. Áhítatosan tié- zik. S egyik-másik örömmel böki oldalba a szomszédját: — Nézdd, koma, rajta van Kossuth Lajos! Határozottan tetszik nekik az új magyar pénz. Egy öreg anyóka meg is kérdi: — Osztán mit ér ez cseh koronákban? — Ezért a tíz pengőért hatvan cseh koronát lehet venni ! Egyszerre nagy tisztelete lesz a pengőnek. Úgyforgatják, nézik, mint valami fontos okmányt. S egy pár pillanatra ünnepélyes csend támad a kocsiban. Látom, hogy az öregek szemében a pengő képén keresztül egy hatalmasabb, jobb haza képe jelenik meg. Ami a régi, szép világhoz hasonlít. Eddig 6 sak bájt, rosszat, keserűséget hallottak a csonka országról, s emiatt talán röstelkedtek is egy kicsit. De a kezükben forgó pengős bankjegy azt súgja nekik, hogy már kezdenek oszlani a sötét felhők Magyarország fölött. A pengő egy egyre izma élet előhírnöke szásodó, hatalmasodó magyar mukra. Látom az elgondolkozó arcokat. S megállapítom, hogy nem volt még kitűnőbb szónoklat, szépen megszerkesztett könyv, ami jobb propagandát csinált volna megszállott területi egyszerű magyarok között, jobban odafordította volna szemüket az elszakadt haza felé, mint ez a néhány pengő-bankjegy, amit kézből-kézbe adtak a vasúti kocsiban... Közben egyre jönnek-tünnek a kis állomások. Kiszállnak, utak érkeznek. Aggódva figyeltem őket s boldogan nyugszom meg. Magyarok, mind magyarok. Istenem, ha egy francia, vagy angol előkelő bizottságot lehetne utaztatni személyvonaton és harmadik osztályon! Mit tud minderről az a jóhiszemű külföldi tudós, akit Prágában bezárnak, lefüggönyöznek egy hálókocsiba s a gyorsvonat röpíti érzéktelenül keresztül őket a fájó csehmagyar földön! Lassan a politikára terelődik a szó. Nagy a respektusa Bethlennek, az olaszországi út miatt. Mert erről mindnyájan tudnak. — S mi a hir Budapesten, lesz háború? — kérdi tőlem egy vasesztergályos. Nyugtalan ember. A világháború alatt 12 hónapig szolgált tengeralattjárón. Látszik, hogy újra szeretne egy kis csetepatét. De az öregje sem valami békés gondolkozású. — Addig csináljon Bethlen valamit, amíg mi élünk. Mert a gyerekeink, azok már mások lesznek. Tót iskolában tanulnak! — Fájóan szúr belém az öreg magyar szava. A megszállott területek apró magyarjainak tudatos lélekmérgezése folyik itten. Mi lesz ha későn cselekszünk, amikor már kipusztult innen a makacs, dacos magyar erő?! Végre feltűnnek Pozsony házai. Szedelőzködni kezd mindenki. Sorra búcsúzunk egymástól. Nincs, akivel kezet ne szoríthatnék. Nem találjátok ti ott Párizsban, Genfben különösnek azt, hogy Komáromtól Pozsonyig még csak véletlenségből sem szállt föl nem magyar ember ide, a III. osztályú kocsiba ? Csupán egy tűnt föl nekem, nem láttam fiatal legényeket. Az öregek azt mondták, elvitték mind katonának. De hát hol vannak? S akkor eszembe jutott, hogy egyszer Brünnben kiszálltam a vasúti kocsiból egy kissé sétálni. Az állomások zsivaja, zagyva cseh-német szókeverék zúgott körülöttem. Cseh katonák szálltak be egy kocsiba. De egyszer csak földbegyökerezett a lábam, amikor az egyik hátra kiáltott: — Gyuri te, végy nekem is cigarettát! Csupa magyar legények voltak. Prágába vitték őket, mert a magyar századokat valahol Klanovica körül gyakorlatoztatják, a cseh bakák pedig Komárom kocsmáiban söröznek. Kezd ez a Csehszlovákia a régi „gesamt Monarchie"-hoz hasonlítani. Padányi Gulyás Béla: Utazás a Kis-Alföldön át. A csehszlovák Csallóköz — cseheknélkül. — Kis emberek véleménye a trianoni bölcseségről. PESTI HÍRLAP 1927. május 1. vasárnap Szép csempe munka [ láthat a Tavaszi L vásár 132. számú ) fülkéjében Társalom SSftC 4 [ láthat a Tavaszi L vásár 132. számú ) fülkéjében Társa I Newyorki devizazárlat. Newyorki gabonatőzsdei zárlat Chicagói gabonatőzsdei zárlat Chicago, ápr. 30. Buza májusra . . 135.75 Zab májusra . . 45 50 „ júliusra . . 130.625 „ júliusra . . 46.375 „ szeptemberre . 129.50 „ szeptemberre . 45.123 Tengeri májusra . 71.75 Bors májusra . . 108 júliusra . . 77.625 „ .júliusra . . 105 ,. szeptemberre . 81.875 „ szeptemberre . 97 rr ASOSFURDO A NŐI BETEGEK MEKKÁJA 17 esztendő óta női betegségeknél, psrktészvénynél a legökéletesebb erednyt az Erzsébet Sósfürdőben érnek A legkiválóbb orvosprofesszorok i iatják ezt a természetes világhírű Maubersós gyógyforrást. A fürdő pazarul, újonnan lett átalakítva, minden kényelmet megtalál a boten és liddlé. Konyhája elismerten kitűnő. Gyönyörű fekvése, 15 holdas árnyas parkja, strandfürdője, termiszpályai ideális nyaralást biztosítanak. A város szivétől 10 percnyire. Szobák előjegyezhetők : Budapest, I. ker., Tétényi út 11. szám. Telefon: 1. 381-75. Berlin , London Amsterdam Párizs Brüsszel Milano Madrid Zürich Newyork, ápr. 30. 2370.50 Stockholm . . 2675 485.75 Oslo .... 2587 4001.50 Kopenhága . . 2667.50 391.75 Wien . . . 14.085 1390.50 Budapest . . 17.43 528.50 Prága . . . 296.25 1763.50 Belgrád ... 176 1023.50 Newyork, ápr. 30. Buza 2-es red.. . 148.25 Buza 2-es hardw. . 153.25 Buza 2-es mix dur. ..— Buza 1-es north, man. 163.875 Rozs western II. . 120 Takarmányárpa . 96.50 Teng. western II. . 85.75 Liszt first spr. clear 650—-703