Pesti Hírlap, 1929. június (51. évfolyam, 121-145. szám)
1929-06-25 / 141. szám
2 . Bocskai-emlékünnep. Vasárnap délben nagy tömeg gyűlt egybe az Andrássy-úti Bocskai-szobor körül, az evangéliumi szövetség által a nevezetes Bécsi Béke évfordulóján rendezett emlékünnepre. Az „Erős várunk“ kezdetű ének után dr. Somogyi Imre lelkész az utcán felállított szószékről méltatta a nap jelentőségét, majd babérkoszorút tett le a szobor talapzatára. Az egybegyűlt közönség a miniszterelnökhöz intézett feliratot fogadott el. Az ünnepet a Himnusz éneklése fejezte be. — A kőbányai plébános beiktatása. Ünnepies külsőségek között iktatta be vasárnap délelőtt Bednárz Róbert belvárosi apátplébános, kerületi esperes a kőbányai egyházközség új plébánosát, Károlyi Károlyt. A szertartás kezdetén Olbrich Béla segédlelkész felolvasta a kinevezési okmányt, mire az új plébános letette az esküt. Bednárz esperes ezután átadta az uj lelkipásztornak tisztsége jelvényeit és szép beszédben figyelmeztette az uj plébánost hivatása magasztosságára. A beiktató beszéd után Károlyi Károly szólott először uj híveihez, a szegények istápolását jelölvén meg lelkipásztori programmja tengelyeként. A beiktatás után az új plébános ünnepi misét mondott, amelyen a templom énekkara vitéz Kelemen ferenc karnagy vezetésével Brcsig egyik miséjét adta elő. Délben 120 terítékes bankett volt a Kőbányai Keresztény Kaszinóban. — Megnyitó ünnep Balatonföldváron. Balatonföldvár fürdő igazgatósága az összes közigazgatási hatóságok tiszteletére évadnyitó bankettet rendezett a fürdő éttermében. A megjelent köztisztviselőket és a hatóságok vezetőit dr. Kussbach Ferenc igazgató-ügyész üdvözölte, gróf Erdődy Sándor megbízásából is, kérve a hatóságok jóindulatát és támogatását a balatoni kultúra érdekében. Hangsúlyozta, hogy a külkereskedelmi mérleg szempontjából valósággal kötelesség idehaza nyaralni. A megjelentek nevében dr. Dezső Lajos fürdőbiztos válaszolt. — Rathenau emléktábla Berlinben. Rathenau Walter halálának évfordulója alkalmából a német demokrata párt vasárnap délben Berlinben azon a helyen, ahol Rathenaut meggyilkolták, az Erdener és a Wallerstrasse sarkán Gröner birodalmi hadügyminiszternek, dr. Wirthnek, a megszállott területek miniszterének, a községi és az állami hatóságok számos képviselőjének jelenlétében két bronztáblát helyezett el azon a fán, amely még mindig magán viseli a gyilkosság pillanatában beléröpült golyó nyomát. A tábláknak ez a feliratuk: „Rathenau Walter, meghalt 1922 június 24-én“. A táblákat abba a rácsba illesztették, amely a fát körülveszi. Meyer Oszkár birodalmi gyűlési képviselő, volt államtitkár, mondotta el az avató beszédet s ebben Rathenaut mint embert, mint a nép fiát, mint államférfit és mint republikánust ünnepelte. — Halálra ítélték Chakim Zade özbég költő merénylőjét. Moszkvából jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. Az özbég legfelső törvényszék hétfőn fejezte be ítélettel azt a pert, amelyet Sumirdan városának 24 lakosa ellen folytatott, akik megölték Chakim, Zade özbég költőt. Zade a szovjet hatóságok megbízásából vallásellenes propagandát folytatott Sumirdan városában, amely ismert búcsújáróhely. A merénylet után véres összeütközés támadt a vádlottak és a szovjet katonaság között, mert a vádlottak a legnagyobb ellenállást fejtették ki letartóztatásukkal szemben. A törvényszék kilenc vádlottat halálra ítélt, a többieket hosszabb börtönbüntetéssel sújtotta. A Brumers-gözös kedden próbaútra indul. Brémából jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. A Bremen nevű új Lloyd-gőzöst, a világ legnagyobb hajóját, az elmúlt éjjel a hajóépítő gyár öbléből a fordítómedencébe szállították. A hajó délután Bremenhafenbe érkezett, ahonnan kedden próbaútra indul. Eltűnt tisztviselő, László Miklósné, aki a Herrman Ottó utca 3. szám alatt lakik, bejelentette a főkapitányságon, hogy férje, László Miklós, műszaki tisztviselő, még június 1-én eltávozott hazulról azzal, hogy Miskolcra utazik s azóta életjelt magáról nem adott. Hozzátartozói megállapították, hogy a tisztviselő nem utazott el Miskolcra . Benzintank-kocsik égtek el egy spanyol vasútállomáson. Madridból jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. Linares vasúti állomáson a nagy hőség következtében úgynevezett öngyulladás miatt tüzet fogott három nagy tankkocsi, amely körülbelül 50,001 liter benzinnel volt megtöltve. A lángok 30 méternyi magasságba csapkodtak föl, a sürü füstfelhők pedig elsötétítették az egész vidéket. A hőség oly elviselhetetlenné növekedett a tűz miatt, hogy a pályaudvar közelében 52 fok Celsiust mutatott a hőmérő. — Házasság. Dr. Kapp Ida orvos, Büki Pál okleveles gépészmérnök június 20-án házasságot kötöttek.Brüll Lilit eljegyezte Klingenfeld Károly. Minden külön értesítés helyett. Imre Irénkét eljegyezte Albert Ödön. FRANCIA-MAGYAR KONYHÁN IGáspár rajza. A GALL KAKAS: Végem van! És a Bethlen engem is megfőzött! Itt említjük meg, hogy új főző iskola nyílt meg a kis Budán Chef Bethlen és Walkó szakács vezetésével. Francia, ételek, olasz és spanyol borok állandó felszolgálása. Egyéb ételek: angol bélszín, szerb rostélyes és rácpörkölt állandóan készen. Egészen KÉSZEN VAN: Cseh pimasz. FÉNYES nülMUTOS elemi, polgári, közép- és kereskedelmi iskolai bejáró és bentlakó tanulók részére. Budapest, I V., Csanády u. 19. Tel. : L. 904-31. Prospektus.Negyvenkettedik iskolaév Pfi * *C hl 4i AP 1929. junius 25., kedd. Vakáció. Imhol itt a nyári szaknak Első komoly stációja: Honatyáknak s honfiaknak Kezdődik vakációja. Kitöltötték a telelőt, Ideje nyaralni menni. Munka után, munka előtt S munka közben jó pihenni. Am ki nem a honnak apja, Csak pár kis neveletlennek: Szabadságát szűken kapja S fől a feje: — hová mennek? Szól a mama: — Aligára! Rikkant a fiú: — Tán Gyönkre! Sóhajt a lány: — Ah, Lillára! Nyög az apa: — Tönkre, tönkre ... (Balamér.) — Adományok. A Pesti Hírlaphoz legutóbb a következő adományok érkeztek: Postahivatal, Dunaharaszti. Világtalan öreg uriasszony jeligésnek 6 P. özv. Miklós Ödönné, ugyananak 15 P. Gévai Iparos Olvasókör a Reviziós Liga javára 15 P. M. kir. áll. nyomdai osztályvezető Molski László a Revizió Liga javára 15 P. Novak M. egy szegény tüdőbetegnek 5 P. Az 5 pengőn aluli adományok összege: 6 P. — Bem tábornok hamvainak fogadása. A Magyar Országos Bem Bizottság felkéri a bizottság tagjait, hogy Bem József tábornok hamvainak fogadásánál június 2-án délután 5 órakor a keleti pályaudvar érkezési oldalán gyülekezzenek. Jelvények viselendők. — Konstantinápolyból jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. Bem József szabadsághős holtteste Aleppóból a lengyel köztársasági elnök szalonkocsijában Konstantinápolyig érkezett. Hétfőn a konstantinápolyi lengyel követség Bem tiszteletére emlékünnepet rendezett, amelyen a török hatóságok is megjelentek. Harmadizben megsemmisítették a törökországi államcsíny részeseinek halálos ítéletét. Angolai jelentés szerint a semmitőszék most harmadizben érvénytelenítette a brüsszai törvényszék ítéletét, amellyel az államcsínnyel vádoltakat halálra ítélték. — A Budapesti szállodai portások és idegenvezetők egyesületének repülési propaganda napja. A budapesti szállodai portások egyesülete a légi utazás népszerűsítése érdekében a Magyar Légiforgalmi rt. igazgatósága, dr. Miklós Elemér igazgató meghívására sétarepüléssel egybekötött propaganda-napot rendezett a mátyásföldi légi kikötőben. A propaganda napon az összes budapesti szállók portásai és idegenvezetői vettek részt családtagjaikkal együtt, Molnár Gyula egyesületi elnök vezetésével. A meghívottakat a kikötő bejáratánál lovag Wohl Henrik igazgató üdvözölte. A meghívottak a magyar légiforgalmi bécsi járatait lebonyolító, újonnan bevezetett gépein, a Fokker F. 8. jelzésű, egyenként két drb 450 lóerős motorral felszerelt 15 személyes gépeken, Csertői és Kovács felügyelő pilóták vezetésével, több 25 perces légi sétát tettek a város fölött. A sétarepülés után uzsonnára hívta meg a vendégeket dr. Apáthy Jenő igazgató és közben ismertette a légi közlekedés fejlődését, kiemelve, hogy ma már egy nap alatt Budapestről Londonba, Párizsba, Hollandiába lehet eljutni. Weiner alelnök köszönte meg az előadást. — Az indiai nőmozgalom nagyhírű vezetője Budapesten. Berlinből sürgöny érkezett a Feministák Egyesületébe, hogy Sarojini Naidu asszony, a világ legkitűnőbb nőszónoka, kinek beszéde volt a kongresszus egyik legnagyobb szenzációja. Indiába való hazatértében útját megszakítva, július 1-én este Budapestre érkezik, hogy a Feministák Egyesületében „Indiai nők“ címen előadást tartson. Mrs. Naidu gyönyörű indus nő, ki Ghandi baráti köréhez tartozik, egy indiai nemzeti kongresszus elnöke, költőnő. Pár napot fővárosunkban tölt és nagyon örül, hogy Magyarországot megismerheti. Az előadás pontos idejét és helyét később ismerteti az egyesület. — Az Okleveles Gyógyszerészek Országos Egyesületének ülése. Az Okleveles Gyógyszerészek Országos Egyesülete vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen, amelyen Dobos Gábor elnökölt, a nyugdíjintézet felállítását vitatták meg. Mátray Gusztáv titkár ismertette a felállítandó nyugdíjintézet tervezetét, majd vita után a közgyűlés határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében kívánatosnak tartja olyan nyugdíjintézet felállítását, amely megfelel, az alkalmazott gyógyszerészek érdekeinek. Ezután Láng Oszkár alelnök számolt be a temetkezési segélyegylet működéséről. A választások eredményeképen elnökké újra Dobos Gábort, alelnökökké Láng Oszkárt és dr. Andriska Vilmos egyetemi magántanárt, az egyesület hivatalos lapjának szerkesztőjévé pedig Kiss Andort választották meg. Cserhalmi Antal indítványozta ezután, hogy az alkalmazott gyógyszerészek testületileg csatlakozzanak a Revíziós Ligához. Az indítványt a közgyűlés lelkesedéssel tette magáévá. Ugyancsak elfogadta a közgyűlés a vezetőségnek azt az indítványát, amely egyelőre korlátozni kívánja a gyógyszerész-pályára való lépést. — Bethlen Margit grófné jótékonycélú meseestje. Gróf Karátsonyi Jenő, a Souv. Katonai Máltai Lovagrend budapesti követe palotájának kertjében (I. Krisztina-körút 121) június 28-án este 9 órakor Bethlen Margit grófné meseest lesz a magyarországi lovagok máltai szövetségének budapesti kórházalapja javára. A meseesten közreműködnek dr. Dienes Valéria, Madzsar Alice és Szentpál Olga mozdulatművészeti iskolái. A könyvtárosok első világkongresszusának magyar előadói. A Rómában június 15-től 20-ig megtartott Könyvtárosok első világkongresszusán körülbelül kétszáz szakember adott elő könyvtártani és könyvészeti problémákról. Magyarország részéről három könyvtáros tartott előadást, mégpedig vitéz Szabó Pál, a debreceni egyetemi könyvtár küldöttje „A könyv sorsa a forradalmak után“ címmel, Mihályi Ernő a pannonhalmi könyvtér képviseletében ,A pannonhalmi rendkönyvtár története“ címmel és Sárváry Dezső, a budapesti Fővárosi Könyvtár küldöttje „A magyarországi nagy könyvtárak története“ címmel . Egy földbirtokos házaspár titokzatos tragédiája. Mecklenburg Schwerinben, Bützow-helységben rejtélyes tragédia történt. Mikor a Moisall-uradalom felügyelője, és egy soffőr az uradalom birtokosának, Thielenek, keresésére indult, — aki feleségével még nem tért haza a vadászatról —, a házaspárt súlyos fejlövéssel holtan találtál meg. A két holttest mellett egy kétcsövű vadászfegyver feküdt. Az asszony koponyáját a lövés teljesen összeroncsolta, míg a földbirtokost halántéklövés ölte meg, figyelőre még csak feltevések vannak arról, hogy a házaspár hogyan halt meg. A hivatalos vizsgálat megindult. — Ejtőernyős repülők szerencsétlensége. Clevelandi jelentés szerint William Lowry ismert ejtőernyőugró egy ejtőernyő kipróbálása közben 1800 méter magasságból lezuhant és szörnyethalt. A szerencsésletg arra vezethető vissza, hogy a bőröve elszakadt. Lowry teste oly erővel fúródott az esésnél a földbe, hogy a holttestet, amely csaknem felismerhetetlenségig összezúzódott, egy lábnyi mélységből kellet kiásni. — Cincinnatiban egy estpernyőugró repülőgépe, amelyen három személy ült, kigyulladt és lezuhant. Mindhárom utasa szénné égett . A körfűrész kettészelte egy földbirtokos koponyacsontját. Schweighofer Ferdinand rabenwaldi hetvenöt éves földbirtokos a fűrésztelepen rálépett egy meszkarakásra, a nedves deszkán megcsúszott s fejjel ráesett a működésben levő körfűrészre, amely másodperek alatt kettészelte a koponyacsontját. Nyomban meghalt. Két elfogott útonállt áldozatát keresi a rendőrség. A főkapitányság bizalmas úton értesült, hogy a Mátyáshegyen június 17-én délután két férfi kirabolt egy eddig ismeretlen nőt. A nyomozás megállapította, hogy a rablást ifj. Sebők János foglalkozásnélküli asztalos és Jagosics Károly foglalkozásnélküli egyén követte el, akik a hegyen meglestek egy szerelmes párt, a férfit elküldték, azután a nő ridiküljéből 10 pengőt elvettek. A sértett nő személye eddig ismeretlen, a rendőrség ezúton kéri fel, hogy panasztétel végett jelentkezzék a főkapitányság épületének IT-IM emeleti 136. számú szobájában. Szőrme , szőnyegmegóvás pénzkölcsönnel szücs. Váci utca 21. szám. Aut. 887-27. Kamatösszköltséggel 100 P után havi 00 BREITFILD