Pesti Hírlap, 1934. március (56. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-16 / 61. szám

1934. március 17., szombat, PESTI HÍRLAP fikciós sz­abat a nemzetiben Ma először: Őszi szivárvány * Herczeg Ferenc jubileumi­ est. A vasvári 78-as Vas-cserkészcsapat Herczeg Ferenc tiszteletére nagy­sikerű jubileumi estet rendezett, amelyen előadták a „Fekete lovas“-t. Emlékbeszédet Nyilassyné Takács Mária tanárnő mondott, Ocskay szerenádját Paki La­jos zenekara adta elő, Molnár Gitőző csapattiszt ver­seket szavalt, a cserkészcsapat pedig a Cserkészin­dulót adta elő. Ugyancsak nagyszabású est keretében mutatta be a Szombathelyi MÁV Haladás műkedvelő­­gárdája a „Fekete lovas“-t, amelyet a márciusi sza­badságünneppel kapcsolatban rendezett. * Főpróba és premier eltolódás. A Terézkörúti Színpad hétfő estére hirdetett új Békeffi-revüjének nyilvános főpróbája eltolódik; a nyilvános főpróbát kedden este, a premiert pedig szerdán tartják meg. Hétfőn este ilyenformán utoljára szerepel „Pest mégis nevet“ című nagysikerű revünk. * A nemzet vértanúinak emlékünnepe. A nem­zet vértanúinak vasárnapi emlékünnepe egyre széle­sebb méretekben bontakozik ki. Az ünnepség délelőtt tíz órakor ünnepi istentiszteletekkel kezdődik,­­köz­pontjában pedig a féltizenkét órakor kezdődő em­lékműleleplezés áll. Az ünnepségeket méltó módon zárja be az a rendkívül magas színvonalú díszhang­verseny, amely este félkilenckor kezdődik a Zeneaka­démián. A díszhangversenyen a kormányzó és neje is megjelenik. A Vértanúk emlékére rendezett elő­adást Pekár Gyula irá­­ny.­miniszter, a „Fehérház“ Bajtársi Egyesület elnöke vezeti be. Majd Irazatsayné Lázár Jolán Szavalóművésznő adja elő Gyula diák ódáját. Zeneszámokat adnak elő: Sserpely Jenő gor­donkaművész, dr. Hegyi Emánuel zongoraművész, dr Avedikné felvinni Takách Alice hegedűművésznő és a Budapesti Hangverseny Zenekar. Énekszámokkal sze­repelnek: Dullien Ella operaénekesnő, Pilinszky Zsig­­mond operaénekes és a Palestrina Kórus. Az előadás jövedelmét a vértanú-névsor felvésésének költségeire fordítják. A díszhangverseny iránt igen nagy érdek­lődés nyilvánul meg. A jegyek a „Fehérház“ Bajtársi Egyesület hivatalos helyiségében is (Fővám tér 8.) igényelhetők. A jegyeket célszerű elővételben besze­rezni. Az esti pénztár a Zeneakadémiában fél nyolc órakor nyílik. A rendező „Fehérház“ ezen az után is kéri a lakosságot, hogy a nemzeti ünnepen tűzzék ki házaikra a nemzeti szinű zászlót. A Vértanú-emlék­művet környező paloták lakóit pedig arra kéri a ren­dezőség, hogy erkélyeiket virágokkal, szőnyegekkel és zászlókkal díszítsék fel és a Vértanúk iránti tisz­teletből ablakaikat két-két gyertyával világítsák ki. * Lebontják a győri színházat. Győr város köz­gyűlése nemrégen elhatározta, hogy a Radó­ téren levő, összedőléssel fenyegető színházépületet, amely még 1798-ban épült s amelyben már három éve nem játszottak, lebontatja. Káldy Mihály építész emberei­vel a közeli napokban megkezdi a nagymultú színház lebontását. * Néző­téri botrány. Említettük, hogy a Király Színház öltözői folyosóján verekedés volt. Békássy István bonviván arcul ütötte Grossmann Miklós ma­gántisztviselőt, aki mostohaapja Dobos Violának, a színház vendégtáncosnőjének. Békássy a szabója védelmében ütötte meg Grossmarnnt. Az igazgatóság erre a szabót elbocsátotta a színház kötelékéből. En­nek a csúnya ügynek csütörtök este még csúnyább folytatása lett — a Király Színház nézőterén. Három fiatalember Dobos Viola színpadraléptekor zajon­­gani, tüntetni kezdett. A rendőrség hallgattatta el őket. Igazoltatásukkor kiderült, hogy a színházi szabó kollégái, akik így akartak társuk elbocsátá­sáért bosszút állni. * Táncest Nem akadna valami rövidebb és job­ban hangzó cégér Delly és Willy Flag-Waldvogel he­lyett? A közönség, mire elolvassa és rájön, hogy mi­ről van szó,­­ elfelejt jegyet venni. Kezeskedni nem merünk érte, csak gondoljuk, hogy ügyesebb hírverés jóval több nézőt be tudott volna vinni a Kamarate­rembe s a svájci Waldvogel-táncospár (nevezzük így őket) igazán megérdemelne nagyobb érdeklődést. Férj és feleség, egyenrangúak és összehangoltak a mozdulatművészet szép és változatos formáiban. Ko­molyak, de nem komolykodók, vannak humoros öt­leteik, kidolgozott paródiáik is, de ezeket is finom ízléssel, tiszta táncelemek felhasználásával oldják meg. Irányuk a Dab­rcse-féle ritmusértelmezés egye­nes folytatásának látszik, de ógörög és távolkeleti motívumok is felismerhetők egyik-másik kompozí­cióban. Amit csinálnak, magasan fölötte áll minden műkedvelő-kisérletezésnek, alapja igazi tudás és vérré vált tá­nckultúra. A számról-számra fokozódó tet­szésből kijutott a zenei kíséretet finoman ellátó édes­anyának, dr. Waldvogelnénak is. Iv. a Bokréta-avatás Kecskeméten. Kecskeméten most alakult meg a Magyar Bokréta Szövetség helyi Bokrétája. Felavatás 17-én este 8 órakor a Katona József-színházban ünnepi keretek között történik meg, melyet 8—9 óra 10 percig a rádió is közvetít. Az avató ünnepély iránt nagy érdeklődés nyilvánul a környékről is. * Az Államilag Engedélyezett Zeneiskolák Orszá­gos Szövetsége most tartotta dr. Huszka Jenő elnök­lete alatt taggyűlését a Zeneakadémián. Gráber La­jos ügyvezető elnök ismertette a kultuszminisztérium rendeleteit, melyek hivatva vannak a zeneiskolákat válságos helyzetükből jobb jövőbe vezetni. A majd­nem teljes számban megjelent zeneiskola-igazgatók megelégedéssel vették tudomásul a kultuszminiszté­rium intézkedéseit. A Pesti Hirlap olcsó jegyakciója. Via , hat előadás. — A vasárnapi húsz előadás. A jövő hét. Első ízben szerepel akciónkban az érdekes Őszi szivárvány. Viszont utolsó szombatja a mai­­ Vörös bestiának, a Párizsi vonatnak, a Helyet az ifjúságnak és az Őméltósága soffőrjének. A Sárga iliom. — utolsó sorozata a mostani. A Szabad a esők közönsége változatlanul nagy. Vasárnap húsz elő­­adás — fényes, minden érdekeset felölelő műsorral. A jövő hét két estén át és vasárnap délután hozza az Ábrahám-operettet, öt este és egy délután ütött jegyakciónkban a — Helyet az ifjúságnak. A terér­ körútiban hétfőn este utoljára a Pest mégis evez, míg csütörtök és vasárnap este már az új Békeffy-revü. A Pesti Színház bécsi revüje jövő héten, szombatot ivőve, minden este és vasárnap délután. SZOMBAT, márc. 17. Nem-Inak (8): Fővárosi, Sárga liliom éti. őszi szivárvány (148). Víg (8). Király. Őméltósága soffőr­­zinház. A vörös bestia (8). je (8). Városi. Szabad a csók belvárosi. Helyet az ifjuság-! (8). * Az Operaház szombati és vasárnapi előadásai. M­ácius 17-én A farsangi lakodalom kerül előadásra, 18 n délután a Toscában szerepelnek Bodó Erzsi — Ti­ca, Halmos János — Cavaradossi, Losonczy Gy­örgy — Scarpia, Székely Mihály — Angelotti, Kn- | m­­omy Pál — sekrestyés. Este az Elssler Fanny, i Pi­ti karnevál és a Magyar ábrándok van kitűzve.­­ * Szombaton és vasárnap este: „Helyet az ifju-­­ sá­nak!“ Bankelnök: Góth Sándor. Belvárosi Szinház. * Freed­a-matiné holnap. 7. 1412. M soron Respighi: Róma 4 kútja. Dvorak: Uj világ szí­nf. Mozart: D-dur szimf. Jegyek 2.80—2.50-ig. Bi­savölgyinél. * A muzsika és a költészet vérségi kapcsolatát a ze­ni ritmus és a költői gondolat művészi rokonsá­ga illusztrálja az a matiné, amit Maróth Annie ad va irnap a Belvárosi Színházban. Szép Ernő mi adja a bevezetőt és fellép Beregi Oszkár is. Jegyek 1-1­­ pengőig. (Felvétel a mai Képes Pesti Hir- • la 1 )­an.) . * Szombaton és vasárnap este: „Helyet az ifjú-­­ sá­gák!"1 Bankelnök: Góth Sándor, Belvárosi Színház, * Passió-játék. A pes­tszenterzsébet-pacsirta telepi katolikus templomépítő bizottság e hó 23-tól kezdve 30-ig bezárólag este 8 órai kezdettel az új munkásotthonban dr. Hanauer Á. István püspök fővédnökségével passió­­játékot rendez. E hó 25-én, virágvasárnap az előadás dél­után 3 órakor kezdődik. * Rákosi Szidi színészképző iskolája vasárnap este 8 órakor a Kamara­ Színházban vizsgaelőadást tart. Színre kerül a „Fruska“ és utána kabaré-számok. A Sárga Sán­oni utolsó 8 előadása a Fővárosi Operettsztnházban. " ■ 1 .... I I­I..' I ..­.II .1.11 .1.11 .1 ................. I« * Mágus kamaraest a Fészek­ben. A Magyar Ama­teur Mágusok Egyesülete 19-iki kamaraestélyére szóló ös­­­szes helyjegyeket már kiadta, minek folytán további hely­­igényléseknek eleget tenni nincs módjában. * Casale ma 8 kor a Vigadóban. Koncert Mesterbérlet V. estje, VASÁRNAP, márc. 18. Ope­raház, Tosca (3). Elssler Fan­ny: Pesti karnevál, Magyar ábrándok (148). Nemzeti. Sze­gény Mariner (944). Cserebo­gár (9­8). Vígszínház, Fizető vendég (M 44). A vörös bestia (8) . Magyar. Bál a Savoyban (31. Belvárosi. Helyet az if­júságnak (4 és 8). Fővárosi. Sárga liliom (­44 és 8). Király Őméltósága soffőrje (­44 és 8). Városi. Szabad a csók (4 és 8). Pesti. Bécsi revütársulat (4 és­­49). Andrássy-uti. Oh! Papa (9). Teréz köruti. Pest mégis nevet (9). Komédia. Te­jet az ifjúságnak (’,25). HÉTFŐ, márc. 19. Vígszín­ház. Fizető vendég (8). Belvá­rosi. Helyet az ifjúságnak (8). Fővárosi. Sárga liliom (8). Andrássy-uti. Oh! Papa (9). Teréz-köruti. Pest mégis nevet (9) . Pesti. Bécsi revütársulat (149). Komédia. Tejet az ifjú­ságnak (949). KEDD, márc. 20. Belvárosi. Helyet az ifjúságnak (8). Fő­városi. Sárga liliom (8). And­rássy-uti. Oh! Papa (9). Pesti. Bécsi revütársulat (949). SZERDA, márc. 21. Opera­ház. A mosoly országa (948). Magyar. Bál a Savoyban (8). Belvárosi. Helyet az ifjúság­nak (8). Fővárosi. Sárga li­liom (8). Pesti. Bécsi revütár­sulat (949). Komédia. Tejet az ifjúságnak (949). CSÜTÖRTÖK, márc. 22. Bel­városi. Helyet az ifjúságnak (8). Fővárosi. Sárga liliom (8). Teréz-körúti. Egy tízpengős története (9). Pesti. Bécsi re­­vütársulat (949). péntek, márc. 23. Magyar. Bál a Savoyban (8). Belváro­si. Helyet az ifjúságnak (8). Fővárosi. Sárga liliom (8). Pes­­­­ti. Bécsi revütársulat (­ 9). SZOMBAT, márc. 24. Fővá­­­­rosi. Sárga liliom (8). VASÁRNAP, márc. 25. Ma­­­­gyar. Bál a Savoyban (3). Bel­városi. Helyet az ifjúságnak (4). Fővárosi. Sárga liliom (­44 és 8). Teréz-körúti. Egy tízpengős története (9). Pesti. Bécsi revütársulat (4 és­­49). Jegyváltás valamennyi fő- és fiókkiadóhivatalunkban. * Teljes szinlapú Magyar Szín­padot díjmentesen kap, ha akciós pénztárainknál vált jegyet. A heti tabellában vastagabb betűvel külön is jelezzük Jegy*­akciós előadásainkat. Színházak Operaház (3, 7, 8) Nemzeti ('A4, 1/28) 1 Víg 1 ('/74, 8) Magyar (3, 8) Belvárosi (4, 8) Fővárosi C/24, 8) 1 Király ( C/24, 8) Andrássy (4, 9) Városi (4, 8) Pesti (4, 1/29) Szombat . . Farsangi őszi Vörös Barlang Helyet Sárga őméltóság Oh! Papa Szabad Bécsiek .. . d. u. Tosca Szegény Fizető Bál Helyet Sárga öméltóság.Oh! !Papa Szabad Bécsiek este* Elssler Cserebogár Vörös Barlang Helyet Sárga őmáltóság.t Oh! Papa Szabad­­ Bécsiek ERÉZ-KÖRUTI (4, 9). Vasárnap és hétfőn este: Pest mégis nevet. Csütörtök és jövő vas.este: Egy tízpengős története. RÁDIÓ Budapest szombati műsora. 45 Torna, gramofon. 9.45 Írek. 10 Felolvasások, közb­en gramofon. 11.10 Vízjelzés. 2 Harangszó, időjárás. 12­ 05 Imnofon, közben hírek. 1.15 lőjelzés, időjárás, vízállás. 30 Szalonzene. 2.40 Hírek. Meseóra. 4.45 Időjelzés, idő­­írás, hírek. 5 Hangverseny. 30 Amatőrposta. 5.50 Zene­i­ hangverseny. 7.15 Rózsa­­ágyi László: Adagio c. drá­­ai rajza. 8 A Kecskeméti­­kréta bemutatkozásának köz­­ü­tése. 9.10 Hírek. 9.30 Han­­gzene, szünetben időjárás. 1.50 Cigányzene. A teljes heti budapesti, va­­mint külföldi részletes mű­o­rt pénteki rádiómellékle­­tekben közöljük. SZÍNHÁZAK Operaház (1/28). Farsangi irodalom. Poldini 3 fv. vígp­erája. Főszereplők: Budáno­­­s Mária, Nagy Margit, Le­nk Sári. Laurisin, Maleczky,­ende, Halász Gitta, Tasnády Km­a, Bársony Dóra: Komá­rn­y. Nemzeti Színház C/28). őszi várvány. Schöpflin Aladár fv. színműve. Főszereplők: Irti, Tasnády Ilona, Ligeti Kiska, Abonyi, Ághy Erzsi­­gy, Lendvai Márta. Vígszínház (8): A vörös bes-1­ . Vaszary János 3 fv. vig­­j­­éka. Főszereplők: Gaál 3, Inciska, Rajnai. Szombat­­h­­yi Blanka, Jávor, Gárdonyi, 3i­kláry, Mály, Hajmássy, 3­ Itos Erzsi, Bárdi. Belvárosi Színház (0). He- I­­ az ifjúságnak. Paul Vul­­p­s 3 fv. vígjátéka. Fősze­­r­zők: Góth, Muráti Lili, Pá­­g , Nagy, Simon Zsuzsa, Apá­ti , Lengyel, Boray, Baróti. Magyar Színház (8). Bar­­langvasút. Faragó Sándor 8 képes játéka. Főszereplők: Dán Etelke, Lázár Mária, Rá­day, Kabos, Kováts Terus, Gő­zön, Szigeti, Baló, Z. Molnár, Sugár, Abonyi. Fővárosi Operettszínház (8)* Sárga liliom. Bíró Lajos, Her­czeg Géza, Zágon István— Krasznay Krausz Mihály 14 képes magyar rapszódiája. Fő­szereplők: Honthy Hanna, Ker­tész. Fejes Teri, Latabár, Se­bestyén. Somogyi Nusi, Justh, Pártos. Keleti, Szőreghy. Ma-Király Színház (8). Őméltó­sága soffőrje. Békeffy István —Gyöngy Pál 3 fv. zenés víg­játéka. Főszereplők: Titkos Hana, Delly. Rátkai, Orosz Vilma, Tabody Klári, Dobos Viola. Békássy. Szilágyi Mar­osa, Latabár. Városi Színház (3): Szabad a csók. Erdélyi Mihály 3 fv. operettje. Főszereplők: Takách Rózsi, László, Tímár Kató, Szir­mai. Pataki. Gaál. Andrássy­ uti (9). Ohl Papa. Yvain 3 fv. zenés vígjátéka. Főszereplők: Bálla Lkci. Cser­tői, Gombaszögi Ella, Dénes. Vas d. u. 4-kor is. Pesti Színház 0/28). Bécsi revütársulat vendégjátéka. Vas. d. u. 4-kor is. Komédia Kabaré (?49). Rott- Salamon-Steinhardt felléptével. Tejet az ifjúságnak. Bohózat­­revü Vasár- és ünnepnap d. u. 25-kor is. Terézkörúti Színpad (9). Pest mégis nevet! Vas. és ünnepen d. u. 4-kor is. Royal Orfeum 0/29). Varieté­­műsor. Csütörtök, szombat, vak­sírm­an 1t. 11. 14­5-kor is. Bethlen-téri (72Q, 0/29). Dr. Jazz Kellér Dezső 3 fv. zenés vígjátéka. Vas. és ünnepnap 3-kor Kincses bácsi meseszín­háza. MOZIK Casino Filmszínház, Eskü­­nt 1. Tel.: 831—02. Csak lá­tásból ismerem! Bolváry-film. (Willy Forst, Magda Schnei­der.) Híradók. Hétk.: 4, 6, 8. 10; vasár- és ünnepnap: 2. 4, 6. 8, 10. Az első előadáson mindennap fél helyárak. Corso, Váci­ u. 9. Tel. 874— 02. Dolores del Rio: A riói lá­nyok. Híradók. Mindennap: %4, %6, %8, %10. A hétköz­napi első előadás félhelyára. Corvin. Tel.: 389—88. A ki­rálynő szerelme. Fősz.: Clau­dette, Colbert és Frederic March és a kisérő műsor. Hír­adó. Hétk.: V4­4, y26, %8, % 10; vas. és ünnepen: V22, y24, y26, W, ys 10. Első elő­adások félhelyárakkal. Decsi. Tel. 259—52. Prolon­gálva! Csibi. (Gaál Franciska, Leopoldine Constantin, H. Thi­­mig, Halmay). Híradók. Hét­köznap: 4, 6, 8, 10; vasár- és ünnepnapon: 2, 4, 6, 8, 10. Első előadáson naponta fél­­helyárak. Fórum. Tel. 897—07. Pro­longálva! Csibi. (Gaál Francis­ka, Leopoldine Constantin, N­. Thimig, Halmay). Híradók. Hétköznap: 4. 6, 8, 10; vas. és ünnepen: 2, 4, 6. 8, 10. Els­ső előadáson naponta félhely­­árak. Kamara. Tel.­­*­4—0—27. A három császárvadász. (Paul Richter, Grit Haid, Fritz Ham­pers). — Kisérő­i.fűsor. Hétk.: 4. 6. 8, 10; márc. 15 én és vas.: 2, 4, 6, 8, 10. Az első előadás mindennap félhely­áru. Omnia. T.: 301—25. Dolores del Rio: Riói lányok. — Ka­nári-háború. (Trükkfilm.) Hír­adó. Hétköznap: 4, 6, 8, 10; vasár- és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10. Első előadás naponta mérsékelt helyáru. Palace. Tel.: 365—23. Az álmilliomos. (Buster Keaton, Jimmie Durante, Thelma Todd.) — Bimbó kalandjai. (Trükkfilm.) — Híradók. Hét­köznap: 4, 6, 8, 10. Vas.: 2, 4, 6, 8, 10. Első előadáson naponta félhelyárak. Rádius. Tel: 220—98. Ne­gyedik hétre prolongálva. Krisztina királynő. (Greta Gar­bo, John Gilbert, Lewis Stone). — Reggel, délben, este (Trükk­film). Híradó. Hétkn.: 2—6-ig folyt., aztán 6. 8, 10; vas. 2, 4, 6. 8. 10. Vas. d. e. 11-kor gyermekmatiné. Royal Apolló. Tel.: 429—46. Dáma egy napra (Jean Par­ker, May Robson, William Warren.) Híradók. Hétköz­nap: 4, 6, 8. 10; vas. és ünne­pen: 2, 4, 6, 8. 10. Első elő­adások naponta félhelyárral. UFA. Tel. 197—67. A fél­meztelen igazság. Fősz.: Lupe Velez. — A fényképezőgép (Ufa kulturfilm). Hi­táció. Hét­köznap: 4, 6, 8. 10; vas. és ünnepen: 2, 4, 6, 8. 10. Az első előadás félhelyárakkal. Uránia. Tel. 460—45. A milliomos titkárnője. (Briget­­to Helm, Paul Wegener, Otto Walburg). Paramounth és ma­gyar h­iradó. Hétk.: %4, %6, y78, ^10; vas. és ünnepen: V22, 1/1­4, y76, W, %10. Az első előadás félhelyárakkal. B­LVÁROSI, Irányi- U 21. A csata. A n sebesi herceg. II k. jobb t.; 5. t 10; bal t. Ms9. V jobb t.: ti*. 6 .49; bal t.: 5. V . 10. f C­ERIA. Thököly-ut 5. A mesebeli her­­oi . Szív a törvény el­­. Hétk.: 4, 947 i Vá 10; vas. és ünne­­­ pen % 2-től folyt. ELIT, Lipót-krt. 16. A csata. Egy lány, aki mindent tud.­­Hétk.: 4. 7. 10; vas. 2, 945; tj 8. 10.___ ODEON. Hotten bil­l­r­ u. 37. A csata. Vik­, Henrik ma­gánélete. Hétk.: 4. vas. és ünnepen I­I. 2-től folyt. OLYMPIA, Erzsébet­­krt. 26. A mesebeli herceg. Egy leány, aki mindent tud. Hétk.: 144,­­7, 1410; vas. és ünne­pen ’43, 5, 148, 10 folyt.­ ORIENT, Izabella-u. 65. Viktor vagy Viktória? Szív a törvény előtt. Hétk. 145, 7. ’4.10; vas. és ünnepen ’42-től folyt. PÁTRIA Népszínház­u­. 13. A csata. Vitt, Henrik magánélete. Hétk.: 4. 947. 9410; vas.: ’42-től folyt. RIALTO, Rákóczi-ut 70. A mesebeli her­ceg. Szív a törvény előtt. Hétk.: 944, 147, 910; csat.: ’42-től. vas.: 942, 944, 945, VIS. 9410 folyt. TIVOLI, Nagymező­in 8. A csata. A nagyvilági nő. Peer Cynt hazája. Hétk. 44. 947. 9410; vas. és ünnepen 2-től folyt. TURÁN, Nagymező­­u. 21. Vili, Henrik magánélete. A mese­­beli herceg. Hétk.: ’,44, 947. 9410; vas. és ünnepen 942, V45. 7. 9410. VESTA, Erzsébet-krt. 39. A csata. Vill. Henrik magánélete. Hétk.: 944. 947. 9410; vas. és ünne­pen 942-től folyt. 17

Next