Pesti Hírnök, 1865. május (6. évfolyam, 99-124. szám)

1865-05-05 / 103. szám

Hatodik évfolyam 103. szám. PESTI J­­ATWywUVWWV'AP^A'WWWWVVWVy A/WWJV'JWJ'JV'JV'ArJVW'­Vsf)­g Előfizetési feltételek: helyben h­ázhozhordáa-s­á­sál vagy postán mindennapi megküldéssel: ^ 1 egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 1 ! 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- ? £ napos előfizetést. !­ ^ A/'JWVJWVyWVJWVWJVJVW/WVJWVJWVjAAA/WW^V'JWUW'JUW^ ww\l POLITIKAI NAPILAP. Péntek, május 5-én 1865. HÍRNÖK. ArAfAS'ArJV'TJ'SJV-SASKiN' a/\aAva/'wmv S)­j1 Hirdetések öth­asábos petit sorért egyszerű hir- f­i- detésnél( kr.,bélyegdíj 30krjára számíttatnak. | | Szerkesztőség és kiadó­hivatal : § a himző- és kalap-utca sarkán l-sö sz. alatt, | a 2-dik emeleten. S­­CAA/VVWWéWWWVWJW/VVWlféWWWM/Wl/WWéVVA/VWv’iAAA/W'éV O1 Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre...................................... 5 frt. Félévre...............................................10 frt. Egész évre .............................20 firt. auszt. ért. Előfizetés minden hó 1-től elfogadtatik. 10T Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postahivatalnál, hely­ben Pesten, csupán a „ Pesti Hírnök“ kia­dó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szeg­letén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó­ hivatala. Hazai közügyek. ' : ' - • : ■ •' ■ v . Kaposvár, máj. 2. (Sz.) Már annyi igaz, hogy a politikai pártok Magyarországban egy erénynyel legalább többet­­ bírnak mint Lajthán túl. S ez a politikai szemé­rem. Ha bár a sajtó az octoberi diploma után eléggé szabaddá lett, még­sem olvastunk, a 61-ki legelkapa­tottabb fejetlenség napjaiban, s a legtúlzóbb követe­lések közt sem , soha egy betű tiltakozást Magyar­­ország részéről a méltányos osztozkodás ellen az osztrák államadósságokban. Annak öntudata, hogy a státusadósságok mai összege, oly hibák következése, melyek intra et extra muros követtettek el, hallgatag mindenkit a stá­tusadósságok solidaritásának elismerésére vezetett. Legalább mi nem emlékezünk, hogy e kérdésben a magyar ellenzék is tagadólag felszólalt volna. De komolyan véve a dolgot,­­ mi csakugyan azon meggyőződésben vagyunk, hogy a birodalmi hadsereg osztatlan közös vezérletén kívül a közös Fejedelem legfőbb vezénylete alatt, — a fenforgó differentiáknak s kiegyenlítésnek lényegesb tárgya nem lehet mint a státusadósságok. S ha az osztrák államférfiak visszagondolnak azon időre, midőn a magyar ellenzék még kétszáz milliót sem akart nyolcszáz millióból elvállalni, — ma pedig a közel három milliárdban tán felezni is kész, — meg kell engedniük, hogy a régi magyar ellenzék, mely 48 óta hazánk sorsát intézte, őszintébb jelét po­litikai botlásai elismerésének s politikai szemérmé­nek nem adhatja, — s kiegyenlítési komoly szándé­kának kézzelfoghatóbb biztosi zálogával nem szol­gálhat. Úgy látszik azonban, hogy a magyarországi ellenzék e tekintetben nem megy annyira concessiói­­val, hogy az államadósságok solidaritásával a ma­gyar szent korona s kincstár jószágait is egy vonalra állítsa. E téren úgy látszik az ellenzékiek egyetérte­nek a conservativekkel, s azért úgy hisz azük nem ok nélkül szólalt fel a „P­e­s t­i N a­p­l­ó“ legközelebb az államjavak eladása kérdésében, — egyfelől nem­zetgazdasági szempontból fejtegetvén a töme­ges eladások káros voltát , másfelől pedig a szer­kesztőség elég érthetőleg figyelmeztetvén egy külön jegyzetben az illetéket a dolog közjogi oldalára. S ennyit kellett előrebocsátanom, hogy bebizo­nyítsam, miszerint a liberálisnak nevezett magyar ellenzék, politikai szeméremben túlszárnyalja a lát­­tántúli liberálisokat. A magyar ellenzék a státusadósságok közössé­gét és solidaritását még országgyűlési feliratban is elismerte,­­ a lajtántúli liberálisok azonban a soli­­daritást túl viszik e határokon is, mert mi­dőn a magyar államjavak eladása szőnyegre került, ez ellen sem nemzetgazdasági, sem közjogi tekintet­ben nem találtak nehézséget. Annyi bizonyos, hogy azon összeg, mely ezen államjavakból kikerül, valamint az osztrák financiák állandó rendezésére elegendő nem lehet, úgy a kie­gyen­ítés financiális részében a legfőbb akadályt nem képezheti,­­ de éppen azért véleményünk sze­rint a magyar államjavak eladása nem is lehet élet­kérdés a birodalmi financiákra nézve, s azt szerintünk célszerű lenne a magyar országgyűlésig mellőzni, s a hiányt bármily más után pótolni. S egyrészről ezen szerény észrevételünket, más­részről a „Pesti Papló“ minapi fejtegetéseit, bátorko­dunk néhány történeti adattal megtoldaani. A magyar koronajavak már Szent István király alatt „elidegeníthetleneknek“ mon­dattak ki. Akadtak azonban uralkodók, kik azokat meghiányosították. (Lásd: Cziráky magyar közjogát 142. §.) Az adományozásokat csak eltörte volna az or­­szággyűlés, de a közbenjött prédálások ellen fölszó­lalt a nemzet, s ennek megnyugtatására A­l­b­e­r­t ki­rály az 1439 : 16. t. c.-ben megígé­rte, hogy jövőre a királyi javak sem örök jogon eladatni, sem elzálogo­­síttatni többé nem fognak. Mivel pedig idő múltával az ország rendei azt tapasztalták, hogy a királyi kincstár végelszegénye­désre jutott, elhatározták, hogy a magánosok által zálogcímen birt királyi javak a koronának v­issza­adassanak, jövőre pedig bármi sürgető szükség da­cára is az ország beleegyezése nélkül, sem részben sem egészben el­ ne idegeníttessenek. (1514: 1, 2, 3, — 1608 : 22, 1609 : 54, 1622: 46, — 1715: 34, — 1791 : 7.) Melyek az ily természetű, az ország beleegye­zése nélkül el nem adható kormányjavak? elősorolja az 1514: 3. 1. c. Ezeket a fentebb idézett törvények szerint sem eladni, sem zálogul lekötni, sem instribálni senkinek nem szabad, s ha mégis úgy történnék , ismét v­i­s­z­­szafoglalandók a koronához, még­pe­dig minden k­á­r­p­ó­tl­á­s n­é­l­k­ü­l. Igen, de mondják a Lajthán túl, van a törvény­ben egy eset, a „publica necessitas“ esete , midőn a zálogbatétel a koronajavaknál is megengedtetik. S már a jelenleginél nagyobb közszükséget képzelni sem lehetvén, a ministérium pedig nem szándékoz­ván a magyar korona jószágait e­l-, hanem csak zá­logba adni: eljárása ellen semmi alapos ellenvetést tenni nem lehet. És igaz, hogy ez állításnak történeti alapja is van, mert a zólyomi, munkácsi és diósgyőri uradal­mak, szintén ilyen végből zálogba adattak; de, — jegyezzük meg, — 1. a rájok fölvett pénz az ország sürgető szükségeire fordíttatott, és 2. az elzálogosítás az ország helybenha­gyásával történt, mint ezt az 1608. 22. k. e. bizo­nyítja, és mint az 1715. 104. t. c. ezen szavaiból lát­szik: „eo non obstante, quod bonum coronale fuit, propter publicas necessitates regni, consentien­­tibus regni s­t­a­t­i­b­u­s etc.“ Még elcserélni is csak az ország rendei­nek beleegyezésével lehetett a koronajavakat, így például 1790-ben a 7. t. c. ő Felségének előterjeszté­sére megegyeznek az ország rendei abban , hogy a munkácsi uradalom, mely a koronáé volt, a Schön­born családé legyen, s a helyet a bácsmegyei tíz hely­ségből álló „sic dictus cistibiscanus districtus“ le­gyen koronás birtok. (Lásd: Deák Feriő közjogi és történeti észrevételeit.) Győződjenek meg róla a Lajthán túl, hogy pénzügyi bajaink végre is nem a pénzhiányban, ha­nem a hibás politikában gyökereznek, s a­ki „ama­zokat“ meg akarja szüntetni, „ezt“ kell megváltoz­tatnia mindenekelőtt. STock báró, ki Ausztria anyagi érdekeit az imént is oly értelemmel és kitartással védelmezé, s a gyakorlat terén nem kevesebb bölcsességgel jár el, a mily képzett az elméleti mezőn, egy okos könyvet irt „Über die öffentlichen Abgaben und Schulden.“ Olvassák el ezt a Lajtán túli urak,és ebben igen biz­tos receptet fognak találni Ausztria financiális sebei­nek orvoslására, mint kormányoztatott. A kormány absolut akarata ekkor kétségkívül hozhatott volna ily határozatot: Össz-Ausztria, Magyar- és Horvátország, Galicia s a lombard-velencei királyság ezentúl a német szövetség alkatrészeit képezendik. Senki sem birt hatalommal ellenszegülni. A széles Ausztriában nem létezett egyetlen szószék, melyről tiltakozás hangozhatott volna. Akkor az ügy az osztrák koronatartományok ellenállása nélkül — miként ezeket ama időben hiva­talosan nevezték - volt kivihető. Ha mindjárt 15 évvel későbben a királyságokban s tartományokban — miként ma hivatalosan neveztetnek, — népképvi­seletek keletkeznek is, ezek már bevégzett tényre találtak volna; s ha mindjárt tiltakoznak is, minden­kor nehéz dolog marad egy fennálló, habár aetrogált jogállapotot mellőzni. Ma ellenben, midőn a birodalmi tanács s az egyes országgyűlések országos és birodalmi ügyekben autonómiával birnak, s határozatképesek ; midőn a magyar országgyűlés egybehivatásának hosszú előestéjén áll, ma a nem szövetséges tartományok be­lépése a szövetségbe többé nem ootrogáltathatik. A kormány kényszerülne hasonló tervet vagy a birodal­mi tanácsnak vagy az egyes országgyűléseknek elő­terjeszteni. Tegyük fel, hogy az első történnék, mily nagy agitatio keletkeznék akkor ez ellen a nem né­met tartományokban! S ha a legerősebb opposido ta­lán nem is éppen Magyarországból eredne, a „három­­egykirályság,“ s az egész szláv párt, mely a török örökségre számit, még hasonlíthatlan nagyobb zajt ütnének. A csalétek tehát, melyet a „Kreutz Ztg.“ Össz- Ausztriának a szövetségbe lépésével élőnkbe tart, nem egyedül azon okból mondható igen soványnak, mert Poroszország átalában a szövetséget minden alkalommal kérdés alá helyezi, s időnként kilépésé­vel fenyeget, hanem azért is, mert Ausztria ezen szán­déka kivitelénél beláthatlan nehézségekbe ütköznék, melyeknek elmellőzését ugyan nem tartjuk teljesen lehetlennek, de a kivétel mindenesetre hosszú időbe, és számos harcba kerülne, hogy alkotmányos utón — mely itt egyedül megengedhető—létrejöhessen.“ LAPSZEMLE: „Valóban úgy látszik — mondja május 4-ki számában az „Ost-Deutsche Post“ — hogy némely államférfiaink össz-Ausztriának belépését a német szövetségbe, boldogult Schwarzenberg Felix hercegnek ezen eszméjét, még ma is panacea-nak tekintik, és lehetségesnek tartják. Ezen urak félreis­merik ama nagy különbséget, mely a jelen, s a Schwarzenberg herceg korában fennállott vi­szonyok közt létezik. Midőn a herceg Össz-Ausztriá­nak a német szövetségbe lépését politikai programm gyanánt állította fel és sürgette, akkor nálunk a nép­képviselet minden neme le volt küzdve Lajthán innen és Lajthán túl, a birodalom absolutisticus forma sze­ Vasipart­nk és a szabad kereskedés. II. De ha egy pillantást vetünk a térképre, láthat­juk, hogy a Tiszavidék nem lesz kénytelen gabona­­neműivel Pesten a sokkal olcsóbb aldunai és bánsági búzával versenyezni , mert terményeit Miskolci és Füleken és Besztercén át a legegyenesebb vonalban szállíthatja a birodalom fogyasztó északi részeibe.­­ A hegyalljai és mátravidéki borok, szintén a leg­­egyenesebb és így legolcsóbb vonalon jutandnak nem csak a jelenleg is legnagyobb és legbiztosabb belföldi fogyasztási helyekre, a bányavárosokba, és az északi megyékbe , — de a birodalmi északi részei­ben és Poroszországban, újabb és kiterjedettebb pia­cokat is nyerenének. Ki kell még emelnem, mikép ezen vasúti terve­zet szerint Pest, — habár 5—6 mértfölddel hosszabb vonalon mint az egyenes — Füleken át Miskolccal is összeköttetik, és igy azon kiáltó országos hiány is pótolva leend, mely már oly számtalan és alapos pa­naszra szolgáltatott okot. Nem tartom szükségesnek különösen megemlí­teni, mert az illetők által ismét felhozatott, hogy a főváros kőszén-szükséglete ezen vonal segítségével a legbiztosabban és lehető legolcsóbban fog fedeztetni. Csak azt hozom fel még ez alkalommal, hogy az ezen fővonalba eső, olcsó építési anyagokban gaz­dag völgyek, mind mennyiségében, mind pedig jelen­legi költségeiben biztosan kiszámítható forgalma, a Hollán úr által ajánlott skót féle szárnyvasútvonalak felépítését is lehetségessé teendi.­­ Forgalmi viszo­nyaikat szem előtt tartva azonban, azt hiszem, hogy e szárnyak mértföldenkint 300,000 fttal kiépítve és felszerelve még mindig drágák lennének, mert mért­föld és mázsánként 2 krajcár szállítási bért feltéte­lezve, és az üzleti költségek fedezésére a bruttó jöve­­delemnek csak 30°/%-át számítva, 6 száztoli jövedelmet csak akkor biztosítanak a vállalkozónak, ha a forga­lom az 1.170.000 mázsát meghaladná; pedig tudjuk, hogy ily jelentékeny forgalom hazánkban még oly helyeken is ritkán található, a­hol az említett szárny­vonalak építése nagyon is érzett szükség. Én azonban azt hiszem, s tapasztalásból is úgy tudom, hogy az ilyen kisebb forgalom közvetítésére alkalmatos, vágányaikban keskeny, vasfelszereléseik­ben könnyű és fordulataikban az 50 öl hosszú félát­­mérőt meg nem haladó vasutak, a fennemlített költ­ségeknek felével is kiépíthetők, és ezen olcsó tulaj­donságaik mellett is elbírják a 120 mázsa nehézségű kocsikat. De vissza kell térnem kiindulási pontomhoz, a felső magyarországi vasiparhoz. Azon véleményben lévén, miszerint az említett vasútvonalak, t. i. az építésben levő pest losonc-besz­tercebányai s az engedély tekintetében majdnem bi­zonyos kassa-oderbergi, — közlekedési rendszerünk­­ben egy országosan érzett hiányt pótolandnak , bát­ran elmondhatjuk, hogy az álladalomtól csak éppen oly eszközök létesítését várjuk, melyek közvetlenül az országos érdekű földipar előmozdítására szüksé­gesek, s csak mellékesen fognak vasiparunk emelé­sére szolgálni. S valóban, ezen vasutak segítségével nyersvas­­iparunkat a szabad kereskedési rendszer életbelépte­tése esetére is biztosítva hiszem. A versenyképesség megítélésénél tekintetbe kell vennünk cikkünk minőségét is.­­ Nyersvasunk­nak aránylag nagyobb becsét bizonyítja azon tény, hogy ezt Poroszország tőszomszédságában, t. j. Szi­lézia és Morvaországban 50—60 krral drágábban fi­zetik, mint a poroszországi nyersvasat. A mi az angol vagyis skót nyersvasat illeti, ez 70—80 krral magasabb áron kél a mienknél, de ez csak folyékony tulajdonságánál fogva használtatik, és igen csekély mennyiségben, Bécsben.­­ Ezen ma­gasabb ár azonban nem a kitűnő minőség, és ennek folytán nagyobb keresettség jele, hanem csak azt bizonyítja, hogy a beszerzési költségek Bécsig, a ki­sebb eladási árt, lehetetlenné teszik. Minőségileg tehát a skót nyersvas is azon arányban ill a mienkhez, mint a porosz, és ennek folytán a fentebb említett értékkülönbség itt is nyers­vasunk javára esvén, ver­senyképességét emelendő. Ha tehát ezen javunkra eső értékkülönbség, és az említett vasutak közvetítése által meggazdálko­dott szállítási költség, a jelenlegi főfogyasztási he­lyekre annyival nagyobb, a­mennyivel a megszünte­tendő vámtételek miatt, nyersvasunkat olcsóbban fog kelleni áruba bocsátani, kereskedelmünk és üzletünk gazdasági oldala érintetlenül marad, s a versenyt csak úgy ki fogjuk állani, mint jelenleg, a­mely azonban a forgalom gyorsasága és így a kezelési tőkék kisebb­sége miatt mindenesetre könnyebb lesz. A sziléziai s morvaországi főfogyasztási helye­inkre jelenleg a szállítási bér Poprádról, mint nyers­vas üzletünk forgalmi központjától élő krajcárra rúg mázsánként; a vasúti szállítási költséget ezen vasút tervezői 42 krra teszik. A különbség tehát ja­vunkra, a nyert szá­lítási költség fejében 68 kr, az értékülönbség 70 kr, és így összesen 138 kr, ho­lott a vámtétel csak 29 krra rúg.­­ Azt hiszem, tehát, hogy ezen legfontosabb és legnagyobb piacun­kat egyátalában nem félthetjük. A szállítás költsé­ge Rimaszombattól Bécsig 105 krra rug, a létesí­tendő vasút segítségével, fogná­ Lénártfalváról, — a mely az olvasztókhoz oly távolságban fekszik mint Rimaszombat, — kerülni Pestig 30 krba, innen Bé­csig 40 krba, összesen 70 krba. Esik tehát javunkra itt is fuvarnyereség címe alatt 35 kr., és belérték fejében 70 kr, összesen 105 kr. h a vám a tengeri kikötőkön bejött nyersvasra 70 kr. lévén, itt is ma­radna javunkra 35 krnyi felesleg. Ezek folytán határozottan kijelenthetem, hogy a közlekedés mellett nyersvasunk ver­senyképességét minden körülmé­nyek közt biztosítva látom. Fájdalom, hogy finomított vascikkeinkről ezt nem mondhatom, s el kell ismernem, hogy a 131 — 352 kmnyi vámok egészbeni eltörlése,­­ ez osztályú vasiparunk igen nagy részét veszélyeztetné. Ezen állítás ugyan, nyersvasunk olcsósá­gát tekintve, anomáliának látszik , és mégis igen természetes következménye viszonyainknak és köz­lekedési eszközeink hiányának.­­ A finomított vascikkek kereskedése mindig megszabott s rö­vid időhöz van kötve, s a cikk maga is a külső befolyások ellenében nagyon érzékeny lévén, a ke­reskedés nagy kiterjedésben s távolabb eső vidékekre csak ott keresztül vihető, a­hol a pontos elszál­lítást a vasutak biztosítják. A nyersvas-kereskedés azonban, a darabonkinti bizonyos súlyt és formát nem igényelvén, lehetségessé teszi a készletben való üzle­tet, és az árucikk maga a hosszú szállításoknál elke­­rülhetlenül rosz befolyások ellen, természete által biztosítva lévén, belértékének veszélyeztetése nélkül időzhet a szabadban , a­mely körülmény az elszállí­tást távol vidékekre aránylag olcsóvá és így lehetsé­gessé is teszi. A fent említett viszonyoknál fogva, az üzlet a

Next