Pesti Hírnök, 1865. július (6. évfolyam, 148-173. szám)

1865-07-22 / 166. szám

Hatodik évfolyam, 166 szám. Szombat, július 22-én 1865 |^W'JV'y\/'y\/'A^y\/'yVAAAAy'AAA/\AAAAA/'yVWV\r/VAAAA/’Ar,y\/'A/VWVArV/’/V/’y\/,A/\r) | Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás- | § sál vagy postán mindennapi megküldéssel: ^ | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | | 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- § | napos előfizetést. | O'^XAAAA/W’JWV'yV/VWV’JV'^V’JVVVVWV^AAAAAAA/'yVVVVVW'AAA/WW'A/VVO PESTI POLITIKAI HÍRNÖK. NAPILAP. CN/VJWWWVzv'/V/W'.A/WWVV/'WWW/WWW'A/VVa/1 AAA/VVW’.A/’AAATi/) i Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir-1 |­detésnél 6 kr.,bélyegdíj 30kr­­ával számíttatnak. | | Szerkesztőség és kiadó­hivatal: |­ímző- és kalap-utca sarkán 1-sí. sz. alatt, | a 2-dik emeleten. Wlf,AA/WW\An/WUWWWWW\A/W/W\ ATJWWWWWWVWWWWWVWA^^WWWWWVWVWVWJXyWvB­C Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek•. Negyedévre............................................. 5 frt Félévre.................................................10 frt Egész évre..........................................SÍó frt auszt. ért. Előfizetés minden K­.5­1-től elfogadtatik. BflF" Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postahivatalnál, h­e­l­y­­ben Pesten, csupán a „Pesti Hírnök“ kia­dó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szeg­letén e­l-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A ,,PESTI HÍRNÖK“ kiadó­hivatala. Hazai közügyei. Pest, júl. 22. * Azon rövid elmefuttatás, melyben a bécsi „Ostdeutsche Post“ tegnapi száma, mint „vegyes híreink“ rovatában olvasható, a leg­újabb változások jellemét és horderejét meg­állapítani igyekszik, a következő conclusió­­val végződik : „Az eddigi Helytartó a magyar ele­met megnyugtatta, s megedzette. Majláth és báró Sennyey uraknak már most meg kell mutatniok, váljon a birodalmi egység eszmé­je a magyaroknál elég erőssé vált-e szintén már a végre, hogy az egyezkedés alapjául szolgálhasson, vagy nem párolog-e az el újabban, mihelyt a provisorium nyomása az országgyűlés lázasságának helyet csinál?“ A bécsi lap idézett sorai közt érthetőleg kivehető a boszankodás, hogy a provisorium rendet csinált, a­nélkül, hogy germanizált volna, de éppen azért egyszersmind gyanút akar ébreszteni az iránt, váljon az elmulasz­tott germanisatió nélkül alakulhatott-e ha­zánkban a birodalmi egységnek oly­ fogalma, a minő szükséges lenne arra, hogy az alapjául szolgálhasson oly egyezkedésnek, a minőt az „O. P.“ létrehozni szeretne ? Ha az említett centralista lap s többi bécsi collegái, a monarchia egységének ürü­gye alatt nem törekednének egyéb állapotot létrehozni vagy biztosítni, mint a mely a bi­rodalom existentiájának valódi szükségében rejlik, s mely teljesíthetőbké teszi a pactum conventum feltételeit , mely a monarchia egyes részeinek szétdarabolhatlan össze­tar­­tozását mint változhatatlan alaptörvény szen­tesíti,­­ akkor a bécsi centralisták fele­­kezete osientált aggodalmai ellen teljes meg­nyugtatást és kezességet találhatna azon öszhangzó leyális magatartásban, melyet az összes magyar journalistika a fejedel­mi látogatás óta, s nevezetesen a legújabb változásokkal szemben követ, midőn nem csak az egység alaptörvényét, a pragmatica anctiót veszi minden tartalékgondolat nélkül a differentiált megoldása körül kiindulási pontnak, hanem egyszersmind elég érthetőleg hangoztatja készségét a közbenjött tények, nevezetesen a financiális terhek számbavéte­lére, s már e­miatt úgy hiszszük, sokkal több bizalomra és méltányosságra szerzett magá­nak igényt, mint a­mennyit a centralisatio fanatikusai megadni hajlandók vagy képesek. A birodalmi egység kifejezésének oly formájára nézve, a minőt az „Ostd. Post“ az egyezkedések alapjául óhajt, s a minőnek ideálját e bécsi lap pártja az unificá­­ló közös parlamentben ke­resi — hasztalan remélt és számolt bárki is, a hangulat vagy közérzület oly változására, mely a centralisták, hasonló kedvenc gondo­latait kielégítené. S véleményünk szerint nagy tévedésnek tartanók, ha még ma is azzal áltatnák magu­kat bizonyos bécsi publicisták, mintha azért hivattak volna az új főcancellár és tárnok kormányra, hogy ők azt vigyék most keresz­tül, a­minek kivihetlensége miatt az előttük volt kormány megbukott. Az új kormány­változást senki sem te­kinti, a­kinek szeme nyitva áll, egyébnek, mint gyökeres rendszerváltozás jelé­nek s kiinduló pontjának. E rendszer­változás egyik legelső feladata a monarchia alkotórészeit a történeti jogalap­ra, melyen azok a 48-diki convulsiók előtt állottak, visszahelyezni, tehát a magyar szent koronának egyfelől ősi törvényes önállását s territoriális egységét, részei autonomikus igé­nyeinek rövidsége nélkül biztositni, másfelől ugyanazon korona területének államjogi vi­szonyait a közös birodalomhoz rendezni, tisz­tázni, s fentartható s megnyugtató formák közt eszközölni. A rendszer­változás fogalmából folyik a másik lényeges feladat: a monarchia Magyar­­országon kívüli részeinek s tartományainak is autonomikus vagy is önkormányzati lábra állítása. A birodalmi kormányzatnak ily átalakí­tása, mint elkerülhetetlen corolláriumot vonja maga után, a februári chartának, nevezetesen a tágabb birodalmi tanácsra nézve, fundamen­tális szükségszerű revisióját, tehát az e rész­ben az ,,Ostd. Post“ eddigi centralizáló pro­gram­jával éppen diametrális ellentétben áll. Ellenben csak ezen átalakítás, s ennek folytán a monarchia minden népeinek meg­nyugtatása s testvéri kibékítése teszi, egyéb korszerű nemzetgazdasági intézkedésekkel együtt, anyagi és erkölcsi biztossággal lehető­vé, a birodalmi financiák rendezését s a köz­terhek arányosítását és csökkentését. A­ki a mostani budgetet tanulmányozza, könnyen felfedezi, hogy az osztrák örökös tar­tományokban minden négyszög mértföld tíz­szer annyiban kerül, mint Magyarországban. Ha minden autonóm tartomány maga kö­­teleztetik belkormányzata költségeit viselni, s ha a budget a magyarországi kiadásokhoz alkalmaztatik mindenütt, akkor tetemesen csökkenni fog átalánosan a kiadási rovat mindenütt, s hazánk nem leend kénytelen más tartományok bureaucratikus luxusának terheit viselni. A financiálisnál azonban nem kevésbé fontos a politikai előny, melyet az önkor­mányzat elve és formája a lajtántúli népeknek nyújtani fog. Mily széles lehessen az alap, melyre az örökös tartományokban az önkormányzati formák építtessenek, az nagy mértékben nem ideális feltevésektől s programmoktól, hanem az illető népek autonomikus hajlamától, s a közügyekre való befolyás képességétől s ter­jedelmétől függ. Annyi azonban bizonyos, hogy az alkot­mányosság malasztjai egyedül az önkormány­zati s municipális formák mellett lesznek kéz­zelfoghatókká s az egyes polgárokra nézve személyesen és öntudatosan érezhetőkké s él­vezhetőkké. Szerencsére a kormány e nagyszerű esz­me kivitelében már a legtökélyetebb kész mintának örvend a birodalom közepette Ma­gyarország ősi institutióban , melyek nyolc évszázadon keresztül alakultak, s az ausz­triai monarchiában három századon át az al­kotmányos élet és szabadság egyedüli men­­helyeiül szolgáltak. A körülmények, melyeket mi nem isme­rünk, döntik el, mennyit lehet e kipróbált, és csak az elfogult centralisták által nem ke­gyelt mintából az örökös tartományok szá­mára foganatosítni. Az új magyar kormányférfiak azon hely­zetben vannak, hogy e nagy horderejű, s bi­zonyosan nem csekély nehézségekkel járó át­alakítási munkában , avatott tanácsadásaik által, igen sok és jó szolgálatot tehessenek. S a magyarorsági összes journalistika, minden belpolitikai nézetkülönbségek közt, lovagias vállvetéssel fogja a kibontakozást, s a közös Fejedelem üdvös intenzióit, s e célra választott tanácsosait támogatni. Örvendetes reánk nézve, hogy Ő Felsége mint megbízható forrásból halljuk, a magyar­­országi journalistika közelebbi magatartása iránt már­is legmagasb megelégedést nyilvá­nítós méltóztatott. S meg vagyunk győződve, miszerint tud­ván, hogy úgy a monarchia, mind hazánk boldogabb jövőjére nézve bizton egyedül és legfőképen felséges Urunk Királyunk­ban fektethetjük reményinket, — minden magyar lap legelső gondja leend ezentúl is, e kitüntető fejedelmi bizalmat kiérdemelni s megőrizni. L A P S Z E M L E. Pest, jul. 22. A „Presse“ tegnapi számában olvassuk: „Készségesen ismerjük el Schmerling úr érdemeit Ausztria alkotmányos újjászületése körül, becsületteljes jelleme iránt mindenkor a legnagyobb tisztelettel viseltetünk, és arról sem kétkedünk, hogy a legjobb szándékkal igyekezett hazája jólétét előmozdítani, de a tetterő hiányzott benne. S azért nem lehet csodálni, hogy a Lajtán innen i s túli nem­zetek óhajtásai eddig csak pia desideria maradtak, s hogy veszélyes politikai szünet állott be. Ez így nem maradhatott, a változás elkerülhetlen jen, s a kibékü­­lési munkálatnak erős kéz által kellett előmozdíttat­­nia. Őszinte örömmel üdvözöltük tehát a császár pesti útját előrelátván , hogy ebben új korszak kezdeményezése rejlik , és az őszinte lelkesedés, melylyel Magyarország királyát fogadta, megerősített minket egy jobb jövőbe helyezett reményünkben. Már akkor is megjósoltuk a dolgok közel fordulatát, s a­mint ez a jelen miniszerválság által valósággá jön, örömest adtuk beleegyezésünket a várt rendszer­vál­toztatáshoz. Helyeslésünk nem illethette az egyéneket, mert azok még most sem ismeretesek, hanem kire­­kesztőleg magát az ügyet. Igaz, hogy még hiányzik a jövő kormány pro­­grammja, de erre nézve vezércsillagul szolgál nekünk a hosszas miniszerválság indoka. Ki tiszta belátását megőrizte, pillanatig sem kétkedhetik, hogy e rend­szerváltozás a Magyarországgal való kibékülésre cé­loz, s ez arra birt minket, hogy azt haladék nélkül helyeseljük. Kinek a monarchia hatalmi állása szivén fekszik, azt hazafiai szeretete készteti reá, hogy a kibékülést a birodalom keleti felével minden erejéből elősegítse. Hogy pedig a Lajtán inneni alkotmányos intézményeket veszély fenyegetné, ha Magyarország jogos követelményeinek elégtétetik, azt nem vagyunk képesek belátni. Lehetetlen, hogy Magyarország, mely nehéz megpróbáltatások közepette híven ra­gaszkodott alkotmányához, s rendíthetlen, fér­fias bátorsággal szállott síkra a constitutionalis­­mus mellett, a birodalom másik felében az önké­nyes kormányrendszert rokonszenvével kísérje. A magyar államférfiak éles látását nem kerülhette el, hogy alkotmányos államra nézve az absolutizmus szomszédsága semmi tekintetben nem lehet előnyös. Ha végre a pessimisták a kifejlődő rendszerváltozta­tással szemben elhitetni törekszenek a világgal, hogy Pest, júl. 22. 2). Tisztelt szerkesztő úr! A­mit utolsó levelem­ben a gázgyárakra nézve állítottam, hogy t. i. azok­nak nemzetgazdászati okokból, melyek közül külö­nösen biztos jövedelmezésük érdemel említést, bel­földi tőkével kellene felépíttetniök, arról más nemze­tek már régóta meggyőződtek. Határozottan bizo­nyítják ezt egy kis munka adatai, melyet a müncheni „Journal für Gasbeleuchtung“ szerkesztője adott ki „Statistische Mittheilungen über die Gasanstalten Deutschlands“ cím alatt. Ezen munkában, melyet községi hatóságok és vállalkozók figyelmébe egy­aránt ajánlhatunk, 270 német város hozatik fel, me­lyek máris gázzal vannak kivilágítva; ezek közül idegen vállalkozók által van kivilágítva . . 60 a községi hatóságok „ „ „ . . 75 községbeli társaság „ „ . . . 135 Mi ezen számokat, melyeket bizonyításunk cél­jából külön összeállítottunk, minden megjegyzés nélkül közöljük, hisz azok már magukban is elég világosan hirdetik állításunk valóságát. Különös figyelmet érdemel azonban ezen 270 városnak számszerinti népessége, ezek­ közül ugyanis 5.000-ig terjedő népessége vagyon . . . 53-nak 10.000 „ „ „ „ . . . 78”,, 15.000 „ „ „ n . . . 58?„ 20.000 „ „ „ „ . . . 29-nek 20.000 en fölül való népessége csak . . . 52 „ vagyon. A lakosok száma tehát a gázzal kivilágított né­met városoknak ®/1-ben 20.000-en alól vagyon, mely tény két irányban ad biztos utasítást, s azért ha je­lentőségét kellően felfogjuk, igen nagy fontossággal bír. A németek ugyanis roszul jövedelmező iparos vállalatba pénzt fektetni éppen oly kevéssé hajlan­dók mint más népek; a gázzal kivilágított kisebb vá­rosok nagy számából tehát azt következtethetjük, hogy ezen iparág még kisebb városban is jövedel­mező. Más részről azonban nem szabad megfelejtkez­nünk arról, hogy éppen ezen kisebb városokban leg­inkább községbeli társaságok a vállalkozók, mi a biztos jövedelmezésre nem elkerülhetetlenül szüksé­ges ugyan, azt azonban nagyon előmozdítja, mert ez által a februári pátens, sőt maga a szűkebb biro­dalmi tanács is veszélyeztetik, úgy e felriasztás nem képes minket aggasztani. Gondolják meg csak e vészmadarak a következőket: Azon óhajtás, hogy februári patens revisio alá vetessék, nem máról kelt, hanem ellenkezőleg régóta talált viszhangra vala­mennyi lapban tekintet nélkül azoknak egyébkénti pártállásukra. E követelésben nem rejlik más annak elismerésénél, miszerint az említett állam-alaptörvény jelen formájában meg nem állhat. Hogy továbbá e kö­vetelés a Magyarországgal való kibékülés érdeké­ben létezik és ismételtetik minden oldalról, az általá­nosan tudva van, és ki őszintén óhajtva a kibékülést, hónapok óta a februári patens revisiója mellett szóno­kol, annak nincs oka megjedni, ha végre elérkezik a pillanat, melyben a szóról a tettre kell átmenni. Mi pedig a szűkebb birodalomi tanács kérdését illeti, ez nem áll semmi összefüggésben a magyar kérdés megoldásával. A februári patens Magyarorszá­got csak azon határozataiban érinti, melyek a közös ügyekre vonatkoznak; egyedül e határozatok jöhetnek tehát tekintetbe, midőn a magyarkérdés megoldásá­ra célzó alkotmányreformról van szó. A februári pátens minden egyéb pontjaira nézve Magyarország semmifé­le szavazati joggal nem bír, s ilyesmit tudomásunk sze­rint nem is vesz igénybe. Azonfelül nem látható be, mi­ként feküdhetnék Magyarország érdekében a szűkebb birodalmi tanács eltöröltetése, melynek hatáskörétől teljesen és tökéletesen független. Magyarországra nézve ellenkezőleg a már felsorolt okoknál fogva csak örvendetes lehet, ha a birodalom nyugati fele is ré­szesül az alkotmányosság jótéteményeiben. Azon állítás bebizonyítására, hogy irányadó körökben a februári pátens revisiója még függetlenül a magyar kérdéstől is szándékoltatik, részünkről hiány­zik minden támpont. Bár­melyik párthoz tartozzanak is birodalmunk sorsának jövendőbeli vezetői , nem felejtendik el az absolut kormányrendszer eredmé­nyeit, s e megemlékezés bizonyára nem fogja őket arra csábítani, hogy e kormányrendszernek segédke­zet nyújtsanak. Meggyőződésünk szerint egyébiránt,­­ teljesen eltekintve az irányadó helyen fennálló szándéklatoktól,­­ még más kezességek is léteznek arra nézve, miszerint nem lehet többé attól tartani, hogy visszatérés történjék az absolutizmushoz, vagy a rendi intézményekhez.“

Next