Pesti Hírnök, 1865. augusztus (6. évfolyam, 174-199. szám)
1865-08-08 / 180. szám
Hatodik évfolyam 180. szám. PESTI C'ArMJxrMSj'jxrAr'Ars'TAfAj'fSJV'JV'/V'sj'ArjV'WV'ArArjv'jV'jv'f’frssJ'JvWl S k Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás | § sál vagy postán mindennapi megküldéssel: ^ | egész évn 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | | f) frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hók 5 napos előfizetést. | (j'JVJVJVAfMJVAfJVJVJVJVJ\AAAASJVJ\/'ASJVAJ'AAA/'A/'ArA/'A/'AAArfJ\J\rS Kedd, augustus 8-án I860 POLITIKAI HÍRNÖK NAPILAP. ArMATAHMAMAS | Hirdetések tthasábos petit sorért egyszerű kir-j: rdetésnél 6 kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak.|. | Szerkesztőség és kiadóhivatal: | s a hímző- és kalap-utca sarkán 1-scSsz. alatt,s • a 2-dik emeleten. ^ , öwjvJvjvywvjwA/wjwvjwvjvjwv/u'jvjvjvywu'/vjvyu'jvjvyuvl Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra, Előfizetési feltételek: Negyedévre.......................................... 5 frt Félévre....................................................10 frt Egész évre..............................................110 frt auszt. ért. Előfizetés minden héttől elfogadtatik. Előfizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál, helyben Pesten, csupán a „Pesti Hírnök“ kiadó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szegletén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó hivatala. Hazai közügyek. Pest, aug. 8. A burkus uralkodóház mostani hatalmának alapját Magyarország egyik emlékezetes királya vetette meg. Nagy Lajosunk veje, Zsigmond, mint római Császár, s brandenburgi választófejedelem nevezte ki ez őrgrófságban a Hohenzollern házból származó VI. Frigyes nürnbergi várgrófot, a mostani burkus királyi ház egyik elődjét helytartójává, kire aztán Zsigmond ezen birtokát későbben (1415) örökösen átruházta. És ezen szerzemény jön utóbb a burkus állam és királyság jegesedési pontja és tengelye. E kegyeletes kapocs dacára, a burkus királyi háznak a brandenburgi névhez csatolt emlékezete a magyar nemzetben csak keserű érzelmeket képes ébreszteni. Irtózattal olvassa mindenki hazánk évlapjain azon vészteljes befolyást, melyet Brandenburg György őrgróf a szerencsétlen II. Lajos nevelésére gyakorolt. Csömörlettel rajzolják történetíróink a lelkiismeretlenséget, melylyel e vásott ember, ellentétben a szent hivatással, melyet az II. Ulászló végrendeletéből elvállalt, — a zsenge királyfi lelkét megfertőzteté, s képtelenné nevelte arra, hogy oly nehéz időkben uralkodói magas rendeltetésének megfelelni tudjon. Ha a történetnyomozó a mohácsi vész psychologiai forrását kutatja, bizton viszszavezettetik azon romlottságig, melyet Brandenburg György Mátyás király sülyedezni kezdő palotájában rendszeresen ápolt, s mely az udvari légkörből országszerte elterjedett. Ezen erkölcsi mérgezés nélkül a válságos mohácsi nap (mely elöl a puha várgróf elég korán menekült,) be sem következhetett volna. Kétszáz s még néhány év elegendő volt arra, hogy a végzetes brandenburgi név keserű emlékezete halaványulni kezdjen a nemzet elméjében, midőn azt II. Fridrik, kit a burkusok nagynak neveznek, a múlt század közepén ismét felébresztő, hadszenet nélkül rohanván meg dicső királynénk, Mária Therezia birodalmát éppen akkor, midőn azt majdnem az összes európai irigy hatalmasságok törvényes örököségéből kipusztítani igyekeztek. Annyi ellenséggel szemközt a magyar nemzet hősi elszántsága s a birodalmi népek áldozatkészsége megmenté ugyan a trónt, s az igazságnak fényes elégtételt szerzett, de nem volt képes a birodalmat minden veszteségtől megmenteni. S ezen veszteségek közt leginkább sinli a magyar nemzet mai napig Sziléziát, azon gyönyörű termékeny tartományt, mely mint Hollós Mátyás szerzeménye szállott a magyar koronával a Habsburg Házra. Szilézia alkalomszerű elragadása emelé a burkus monarchiát nagyhatalmi polcra, s bátorítá fel arra, hogy a politikai túlsúlyért az osztrák monarchiával nyílt és alattomos utakon vetélkedni kezdjen. Mellőzzük érinteni a nyílt háborúkat melyeket a burkusok még azontúl is a tescheni békekötésig Ausztria ellen viseltek. De a burkus politika nem szorítkozott csupán nyilt ellenségeskedésre, hanem ott, hol physikai erejének a tehetetlenség vagy önfentartás határt szabott, diplomatiai cselszövényekkel igyekezett vetélkedő ösztönének s kaján céljainak szerezni sikert. így csupán e politika titkos machinatióinak köszönhetjük, hogy II. Leopold 1791- ben a törökökkel a szisztovai békét megkötni, s a József császár által Laudon és Coburg dicső vezérsége alatt tömérdek magyar vérrel a magyar koronának visszaszerzett Moldvát, Oláhországot, Szerviát és Boszniát visszaadni, s egy kardcsapás nélkül muszka véduralom alá bocsátani kényszerült. Mert a burkus politika nem birja azon gondolatot elviselni, hogy a Habsburg-Ház országlása alá tartozó államok habár a mai gyár szent korona címén is történetjogi határaikat visszanyerjék; s azért is mi azon hirt, melyet legközelebb Bismark lapjai terjesztettek, mintha a burkus politika most a Dunafejedelemségeket mint recompensatiót az elbai hercegségekért Ausztriának komolyan átengedni óhajtaná, nem csak alaptalannak , de annál nevetségesebbnek tartjuk, minthogy ez nem a berlini kabinettől függ, sőt ha függne is tőle, bizonyosan sokkal irigyebb Ausztria hatalmára, mintsem őszintén óhajtaná. S e töredékes reminiscentiákat a múltból csak azért tartottuk szükségesnek ma idézni, hogy azokból külügyminiszerünk, szemben Bismark fennhéjázásával, azon erkölcsi bizonyosságot meríthesse, miszerint hazánkban az önző és ragadozó burkus politika ellen a hagyományos ellenszenv változatlan él él s revanche után vágyik, és azért, habár nem kívánatos dolog is a bábom, de attól azért éppen nem félnénk, s a magyar nemzet, királya hívására, mint egy ember fog felkelni, hogy a korona becsületét s a monarchia erkölcsi s anyagi érdekeit megvédje. Az ausztriai politikának ennélfogva a jelen burkus bonyodalmak közt ugyanazon bátorságot ajánljuk, melynek a férfias József császár alább idézett leveleiben követésre méltó példáját adta. HORVÁTORSZÁGI ÜGYEK. Zágráb, aug. 5. Mily óriási a különbség az 1861-diki országgyűlést megelőzött s a mostani viszonyok között! Akkor két párt állt egymással szemközt, a magyar unionista s az úgynevezett nemzeti liberális, s míg e pártok sorai féltékenyen tekintettek egymásra, itt a Magyarországgal való egyesülés, ott a teljes autonómia volt a jelszó, s míg az országgyűlés zajos s terméketlen viták között ért véget, az idő meghozta gyógyszereit s ma már az egész nemzet egy erős nagy pártban csoportosulva várja az országgyűlési küzdtér megnyitását. E jelenség, az egymással azelőtt ellenkezett elemek összerokonulása oly nevezetes mozzanat,melynek horderejét csak úgy mérlegelhetjük, ha ismerjük ama procedúra változatait, melyen át az létesült. A nemzeti közmozgalom 1860-ban indult meg, midőn a magyar haza két mágnás küldötte a horvát szűkölködök számára meghozta amaz adományt. Ekkor a nemzet a kormány elleni ellenzékben egy s oszthatatlan volt, de közeledett az országgyűlés, vele bizonyos csalképek, a Magyarországgal való benső uniót sürgető párt, látva küzdelmeinek e pillanatbani sikertelenségét, mindinkább visszavonult, s csakhamar az országgyűlés befejeztetése után az úgynevezett nemzeti liberális párt kitűnőségei ültek a főispányi székeken, az ő kezükben volt teljesen a kormány. Az unionista párt tudta, hogy vannak a politikában bizonyos korszakok, melyekben nem lehet mást tenni, mint nyugodtan bevárni az eseményeket, s ez eljárás különösen akkor tanácsolandó, midőn az eseményekbe való bizalom biztos támpontokon nyugszik. S az unionista párt nem csalódott. A nemzet csakhamar felismerte, hogy mit várhat oly „nemzeti liberális párt“ főbbjeitől, kik (gróf Forgách leléptével) mindenestől a boldog emlékezetű államminiszer táborába csaptak át, a birod. tanácsba való résztvételt hirdették után útfélen, e mellett buzgolkodtak, feláldozva a legnemesb nemzeti érdekeket. Ez a bécsi centralizáló bureaucratia horvát kiadása volt. Másrészről maga e párt nagy zöme is megdöbbent vezérei ily politikáján s mindinkább elidegenkedett tőlük. Ez meg az unionista párt rokonszenvét, bizalmát keltette fel, és elérkezettnek hitte a pillanatot a megmozdulásra, s aminta.z újabb országgyűlési választások elrendelésének híre keringeni kezdett, a kormányon ülő férfiak azt vették észre,hogy „tábornokok hadsereg nélkül“ s a nemzet túlnyomó többsége a közös ellenzékben az unionista párt hazafias, tekintélyes kitűnőségeinek vezérlete alatt egyesült. Végre is az idő oly critérium, mely nevezetes tanulságokat nyújt, s Horvátországban is kitüntető, hogy a nemzet kikben bízhatik. Ez egyesült nemzeti párt céljai a megtörtént választásoknál várakozáson felüli megerősítésre találtak. A megválasztott képviselők jó nagy többségének sora egy hangosan beszélő programra. S míg a néhai „liberális nemzeti“ párt kormányon ülő férfiai Horvátországban Erdélyhez hasonló gyászos eredményt akartak létesíteni, a magyar hazafias szellemű ellenzék nyíltan hangoztatá, hogy a Bécscsel való megegyezés Pest és Zágráb között közös ügy s amint ez megtörténik, mindjárt második sorban következik utána a Magyar-s Horvátország közötti viszony szabályozása a zágrábi és pesti országgyűlés által. E közben, míg a választások alig fejeztettek be, a Schmerling-ministérium megbukott. A horvát udv. cancellár megmaradt ugyan helyén, de hogy a szellem e körben is mennyit változott, erről eléggé tanúskodik az is, hogy a hivatalos „Agramer Zig“ most egyszerre csak azt nyilatkoztatja ki, hogy soha sem beszélt a birod. tanácsba való képviselőküldés mellett, holott harmincnál több cikket hozott e tárgyról. Az egyesült nemzeti-unionista pártnak feladata így most nem csak negatív,de határzottan positív lett, neki nem csak bizonyos netaláns célzatok elmellőzése, hanem a kiegyezés művének létesítésében kezdeményező szerep is jutott a viszonyok szerint osztályrészéül. Vele szemközt csak kevés jelentőségű úgynevezett kormánypárti töredék áll. S örömmel biztosíthatom, hogy e párt hivatása teljes öntudatában van, a leglelkesb hazafias szellemmel várja a törvényes küzdtér megnyílását, hogy ott érvényesítse ama célokat, melyeket a helyesen felfogott érdekek s meleg hazafiság sugall! József császár levelei a burkus királyhoz, I. II. Frigyes porosz királyhoz s brandenburgi választófejedelemhez : Testvérem! Ön az örökösödési vitában a bajor választófejedelem halála után a védő szerepét akarja játszani. Ön a westphali béke kezessének caracterjét veszi fel, hogy Ausztriát ez által megsérthesse, s e tárgyban szőtt különböző alkudozások után azon hatalmi szót ejti ki, hogy Bajorországot át kell engedni. Reményem, lesz ön oly kegyes, hogy nálam mint a birodalom fejénél, birodalmi alkotmányunk némi ismeretét fogja feltenni. Ez alkotmány szerint minden birodalmi rendnek jogában áll, hogy a férfiággal az igénybe vett tartományok felett barátságos egyesség útján szerződést köthet, s azokat ennek megegyezésével birtokba is veheti. Legkevésbé hiszem pedig, miszerint felséged azon várakozást táplálva, hogy Ausztria ilyesben alávetné magát a brandenburgi választófejedelem ítélőszékének, midőn ez csak mint birodalmi társrend volna jogosítva az általános gyülekezetben felszólalni. Ön azon időben, midőn Ausztria még becsületes európai tekintélye sérelme nélkül visszaléphetett volna , sem a bajor örökség feletti tárgyalásoknak, sem az ország birtokának nem szegült ellene. Kétkedéseit csak akkor nyilvánítá, midőn a kétkedés ideje már rég lejárt, aggodalmai voltak oly tárgly felett, melyre nézve az aggodalmak egyesség útján már rég elháríttattak, s igy talán túlságosan is beleképzelte magát VI. Károly halála s Szilézia birtokba vételének korszakába. Nekem úgy tetszik,mintha ön nagyon is élénken emlékeznék reá, hogy szerencsés tábornok, hogy 200,000 emberes oly ezredese volt, ki commentárt irt Caesar de bello gallico című munkához. De hasonló előnyöket a gondviselés Poroszországon kívül még más hatalmasságoknak is juttatott. Ha felséged örömét találja benne, hogy 200,000 embert vezethet a csatatérre, én is majd hasonló számmal jelenek meg ott. Ha ismételve meg akarná kísérteni, váljon még mindig oly szerencsés tábornok-e, úgy részemről kész vagyok e küzdési vágyának eleget tenni; mi pedig a harcviselés terén való irodalmárságot illeti, úgy nevezhetek felségednek nehányat tábornokaim közül, kik nyugdíjaztatva lévén, unalomból a szász gróf commentárait commentirozzák. Én önt az Elba partjain reménysem találhatni, s ha majd megütköztünk,s Európa előtt önfejűségünk tanujelét adtuk, visszadugjuk a kardot hüvelyébe. Je savois bien que vous étes faclté contre moi. Jaromirs, 1778. Julius hóban. József. II. II. Frigyes Vilmos porosz királyhoz és brandenburgi választófejedelemhez. Testvérem! Valóban a legkellemetlenebb nyilatkozat, melyet valaha tenni kényszerülök, hogy most a portával támadt viszályt illetőleg felséged felajánlott közbenjárását a legbarátságosabban vissza kell utasítanom. Kardot rántok, s nem fogom azt előbb hüvelyébe vissza dugni, mig elégtételt nem nyerek, s vissza nem szerzem azt mi házamtól elvonatott. Felséged monarcha, s igy a királyok jogai nem lehetnek ismeretlenek előtte ! De az ozmánok elleni vállalat váljon más , újból érvényesített jognál azon tartományokra, melyeknek birtokától az idő, sors s koronám végzete megfosztott ? A törökök s talán nem egyedülöklelvül ismerik el, hogy azt, mit mostoha időkben elvesztettek, az első reájok nézve kedvező alkalommal ismét visszanyerni törekedjenek, mi annyit tesz, hogy szabad menetet engedünk a sorsnak, s alávetjük magunkat a gondviselés rendeletének. A hohenzollerni ház éppen ezen után jutott a hatalom tetőpontjára. Brandenburgi Albrecht elvette rendjétől a porosz hercegséget, s utódai annak birtokát még az olivai békében is megtartották. Fel