Pesti Műsor, 1991. október (40. évfolyam, 40-43. szám)
1991-10-11 / 41. szám
„Ódé, fiam, miért ordibálsz?!" ■ avagy: liire ütött ez a gyereké? Az egyszer biztos, hogy amióta a durcás-bájos Szikora Robi felütötte a fejét itt Közép-Kelet-Nyugat- Európában, nekem eddig ennyiszer összesen nem jött a számra az a szó, hogy csikidam, mint az utóbbi egykét hétben. Ennyi ideje hallgatom ugyanis egy MOMO nevű új sztár első albumát. A dalok többségének szerzői blikfangos álneveket viselnek, mint például Rockespeare, X. Y., Beathoven meg ilyeneket. A Tripla Kft. leleményes vezetősége - Koch Ernő művészeti igazgató és Kecskeméti János menedzser kitalálta, hogy a valós személyek kilétét akkor fedik majd fel, amikor a hanghordozóból 50.000 darab elkelt. Lesz viszont abban az esetben olyan csinnadratta, hogy ihaj! Addig nincs is más dolgunk, mint hallgatni a jobbnál jobb dalokat és tippelni az ihletett alkotókra. Azt hajlandók csak elárulni a Triolások, hogy „az ország legjobb zeneszerzői és szövegírói” rejtőznek a jeligeszerű álnevek mögött. A laikus számára, mármint, aki nem ért hozzá egy csöppet sem, csak tíztizenöt-húsz éve szereti és hallgatja az úgynevezett jó zenét, annak, mint egy speciálisan képzett pavlovi ebnek, Presser, Dusán és Szikora ugrik be először. Ha tovább gondolkodom, rájövök, hogy nem kell tovább gondolkodnom. Mert vagy eltalálom, vagy nem, de száz tippnek is egy a vége: a tizenkét esztendős, megnyerő mosolyú úriember első albuma, a MOZGASD A TESTED! - kiváló muzsika. Minél többször hallgatom, annál jobb. Új és újabb színeket, ötleteket, frappáns szövegeket fedezek fel nótáról nótára. Azon kapom magam, hogy lassan araszolgatva a középkorúság felé, néha percekre képes vagyok önfeledt tinivé „fejlődni”. A Csipkerózsika című számból megtudom - mit megtudom, visszaemlékszem! -, hogy MOMO-korban már fülig lehet szerelmes az ember, csak később lesz hajlamos karót nyelve, szigorúan rápirítani saját magzatára, mondván: Fiam, nem kezded egy kicsit túl korán?! A Zöld versenybringa a mai tinik számára valószínűleg ugyanaz lehet, mint nekünk az Úgy szeretnék egy bozontos kiskutyát kezdetű, szülőpuhító sláger volt annak idején. A Miért kell suliba járni? örök és megválaszolatlan kérdésére - de kár, hogy ennyi év után most megkapom a feleletet: Csak! Mert kint süt a nap! És fújom együtt a kórussal a refrént, lekváreltevés közben. Nehéz szívvel veszem tudomásul, hogy milyen csélcsap is egy kisiskolás amorózó, ugyanis Csipkerózsikát percek alatt lekörözi A kis fagylaltárus lány, majd azt hallom, hogy MOMO szíve, azon kívül, hogy fiatal, még magányos is. Már nem keresek logikát a tizenéves lélekben, csak dúdolok, dúdolok egy szívemnek egyre kedvesebb lemezzel együtt. A világ összes gyermekével testvérek vagyunk című dalon, ahogy illik, rendre elbőgöm magam, ahogy tettem ezt a We are the worldön pár évvel ezelőtt „A szíveddel fogd fel az S.O.S. jelet!” - kézzel csengő hangon MOMO és én a kedvéért rádió adó-vevővé alakulok. Büszke vagyok magamra. Az ételben tiszta adást fog az a begyöpösödött, felnőtt agyam. Hallom, hogy a lemezben és a kazettában sorsjegy van, amivel jegyet nyerhetek a New Kids on the Block nevű csapat bécsi koncertjére. Ha még sokáig hagyom, hogy a „Kis pimasz” (ez is egy nóta a lemezről!) a fülembe „ordibáljon”, képes leszek és beküldöm a szelvényt, hogy elmehessek csápolni Bécsbe. Cinkos vigyorral fülelek tovább a vérpezsdítő repekre és csikidantokra, addig, míg végleg és teljesen megadom magam. Én, a mélák felnőtt egy csodálatos és mindig sikeres „ötvözetnek”, a jó zenének vérbeli, tehetséges, hamisítatlan GYEREKKEL körítve... „Ódán nini" k( 59) (Fotó: Vértes György) .