Pesti Napló, 1850. május (1. évfolyam, 44-67. szám)
1850-05-08 / 50. szám
gárok, katonáskodni tartoznak, és nem ritkán jó katonáknak mutatják magukat, és miért ne részesüljenek az alkotmány jótékonyságában is ? miért ne várhatnák méltán az illető elöljáróságoktól, hogy ott, hol ők nagyobb számban laknak, a nekik szóló rendeletek czigányul adassanak ki? Azt állítják tán sokan, hogy a czigány nem polgári társaságba való. Mi ezt nem hiszszük, s az alkotmánynak nem lehet e hitet alapul venni egy népfaj elnyomására, melly 130.000- ből áll, sőt mi épen úgy hiszszük, hogy a küldöttség nem fog sükertelenül Bécsből visszatérni. És miért ne is lenne sikere ? Nyelve szebb hangzású mint, az olaszt és magyart kivéve, bármelly európai nyelv, egyéni képesség pedig e népnél aránylagos szám szerint tán legtöbb találtatik; nincs mesterség, művészet, mellyben nem haladna, beszédeiben élezés, gondolat-járásában eredeti, sőt még a lopásban is nem közönséges ügyességet fejt ki. — Emlékezünk az erdélyi Vallon Péterre, ki mint az akkori czigányság vajdája, nem csekély szerepet játszott; ügyessége és tudományossága által akkoriban a nemességig vitte, mi nem csekély lépcső volt annak idejében. Vallon Péter után a czigány vajdaság elporlott, tagjai szétszóródtak a két magyar hazában, mert nem volt több Vallon, ki egyesítené , és nem volt törvény, mellyre támaszkodhattak volna. Végre kimondatott a mart. 4-kei alkotmányban a nemzeti egyenjogúság. A czigányok is megértették e nagy eszmét, és mi hiszszük, hogy egyesülési törekvéseiket és méltányos kívánataikat nem fogják megtagadni ott, hol a ruthenek, és magyarországi oroszok kérelmei viszhangra találtak. Buda, május 7-kén. A középszerűn tudós, de tapasztalt s őszinte férfiútól többet tanulhatni, mint mennyit nyújthat az álnok sophisták összes száma. SZÉCHENYI. Azt mondják némellyek, kik conservativek egyszersmind a dynasztia egyedüli buzgó híveiül láttatni, vagy meg is maradni a sors- és körülményektől megtartattak akkor, midőn mások a forradalmi térre sodortattak, hogy: a forradalomban részt vetteknek többé soha hinni nem lehet, habár a mostani kormány szellemében nyilatkoznának, vagy cselekvőkül mutatkoznának is. — A mondásban, mellyel csak a kérlelhetlenek — s csak az előttök tudva levő okokból állanak elő — sok igazság mellett, jó adag malitia is van. Mit az illy urak csak igy cathegorice mondanak, némi megkülönböztetéssel megjárná , mint például, ha mondanák: a forradalomban részt vett sok embernek hinni nem lehet, habár a mostani kormány szellemében nyilatkoznék, vagy korszerű intézkedésit tettleg támogatná is ; holott mások — a forradalmi harezmezőkről, hol sajnálat tárgyaivá sanyargattattak — tapasztalatdúsan megtérve, a nemzet és emberiség, fejedelem és kormány érdekében leghasznosb szolgálatot tehetenének. Ezen uraknak, mint nyilatkozatuk tanúsítja, nemcsak nincs szándékuk kibékülni a forradalomból megtérttekkel, sőt egyelőre másokat is, kik vagy megbékültek már, vagy kibékülni készek, ellenök keserítenek. A rend barátinak mutatják magukat, s ime ők akadályozzák, miszerint a megbomlott rend, mint kellene, mihamarább helyreállhasson, sőt akadályoztatják magát a kormányt is, miszerint üdvös működésivel a forradalom véres nyomait betemesse, felejtesse ! Vádak, rágalmak, üres ráfogások, sat, ép olly alávaló dolgok, mint nem használ a dacz, a zúgolódás. Hasonló urak legyenek bárminő conservativek, láttassanak a trón legtüzesb híveiül, valamint ezen eljárásukkal hasznot a hazának nem tesznek, úgy bizonyosan nem nagy örömére szolgálnak a fejedelemnek és kormánynak; mert most, mikor főleg kellene, hogy hasznosokul legyenek körükben , olyanokul bizonyítják magokat, kik idétlen hörcsökösségökkel és vádjaikkal gátolják inkább, semhogy elősegítenék a kibékülés nagy és szükséges munkáját.—Urak! nem érdem, sőt bűn a csak félig élőknek, a legyőzetés keservei alatt semmivé erőtlenülteknek, s inkább sajnálatra, mint üldözésre méltóknak, mintegy új háborút szenni. — Szinte új forradalmat előidézni akarni látszik, ki keseríti a kormány csilapult, s a fejedelem kegyes kedélyét. E sorok írója szinte vett részt a forradalomban, de megtérvén belőle, mint ollyan, kin kéklenek a sebek helyei, kit a forradalom koldussá nyomorított, kit abban szerepelni tán csak azért ragadtak el a körülmények, hogy belőle fenmaradván, tapasztalt tanítóul legyen a nemzet népének, mint óvakodjék maga, s mint hagyja meg utódinak, hogy óvakodjanak azoktól, kik őket forradalomba bűvölni valaha előállanának! Számítani tudjon, ki forradalmat akar előidézni, számítani tanuljon, ki az előidézettben részt venni kiván; mert valamint sok vérbe kerül a forradalom, úgy ritka nemzet is az, kinek életét le nem csapolná. — Mi az egy Amerikának használ , több önálló országot buktat, semmisít meg! Migamannak népét emeli, másokét koldusokká silányitja ! Levélíró, a rend, béke, és emberiség érdekes nevében emel szót azok ellen, kik a forradalomba sodortatott s igy különben is eleget szenvedett férfiakat üldözni s üldöztetni akarni meg nem szűnnek. Ha volt bűnük, illy fondorkodók nélkül is bűnhődtek azért s lemosták rólok a kiállott fájdalmak tévedésök vétkét. Bátorkodom tehát a magokbaszállt s megtért forradalmi férfiak illyetén üldözői ellen szerényen fölszólalni, s ellenükben bátran állítani, miszerint a forradalomba sodrottak közöl igen soknak nemcsak kell, hogy higyen a kormány, midőn szellemében nyilatkoznak, hanem észrevételeiket figyelembe is vegye, s hitelt adva nekik, tájékozza magát intézményinek életbe léptetésénél. — Ha tisztába akar jöni a kormány, ha tudni akarja, mint kell helyrehoznia, mit helyrehozni törekszik, nem nélkülözheti azokat, kiket önveszedelmek őszintéknek lenni megtanított, egyébiránt sem tagadhatván meg a legtöbbtől közöttök, hogy az intelligenciához tartoznak; de nem is tarthat tőlök, miszerint ismét s könnyen eltántorodjanak, mert a ki egyszer, s ollyan forradalomból, mint a magyar volt, kigázolt s politikailag is életben maradt; a ki nemEsztergom , május 5-e. Prímás egysége városunkból elutazván, mint e lapokból értettük, m. h. 30-kán érkezett Pestre, s ott meghalván, a Religio jelentése szerint másnap, azaz f. hó 1-jén, az aldunai gőzössel Pécsre utazott, hol, a jubilaeumi ájtatosság megtartásán kívül — ha a bullák, mint remélhető, még jókor megérkezendnek — Karner és Ranolder püspököket szentelendi föl. Lehetlen kellőleg nem méltányolnunk, hyprimásunk azon egélyes buzgóságát, mellyel a még kormányzása alatt levő pécsi megyét főpásztorilag látogatandó, ezen valóban apostoli szent tisztétől sem távolság, sem az út fáradalmai által magát visszatartóztatni nem engedé; de miként e buzgalmát nem méltányolnunk nem lehet, úgy nem titkolhatjuk el azon őszinte óhajtásunkat, vajha a tiszt, hg prímás e látogatási időt a mi fömegyénknek szentelhette volna, melly az utóbbi idők zivatarainak inkább kitéve lévén , nagyobb mértékben vehette igénybe a főpásztori látogatást; pedig annál inkább, minthogy e megye különben is ritkán részesülhetett az esztergomi érsekek főpásztori látogatásában, miután egykori politikai állásuk , minden buzgóságuk mellett is, alig engedett időt, hogy megyéjüket s lelki vigasz után epedő nyájokat pásztorilag látogathatták volna, mert hiába a legnagyobb buzgalomnak is tér és idő szab határt. Azonban óhajtva várjuk prímásunk egysége visszatértét, erősen remélvén, hogy forró kivonatunk az ő határt nem ismerő buzgalma által nemsokára szinte teljesedésbe menendő. EGY ÁLDOZÓ. Zemplénből, május elején. Csak egy pár sorba akarom foglalni tudósításomat... írnék bármennyit Zemplén nyilvános életéről, nem lenne az egyéb egy sötét rajznál, mellynek szemlélete a világosság és fény óhajtását ébreszti fel. Zemplénben több mint tizenhét hivatalnok köszönt le e napokban. Nem szülte ezt izgatottság, nem elkeseredés, hanem csupán azon egyszerű ok, hogy embereink legjobb akarat mellett sem teljesíthetők azon föltételt, melly a miniszteri biztos (Szvecsenyi) által eléjök szabatott. Azt hittük, hogy az egyenjogúság elve nálunk is úgy fog alkalmaztatni, mint azt józanul magyarázhatni: egyik nemzetiségnek sem adni túlsúlyt a másiknak elnyomásával. És e bizalmunkban ime csalatkoztunk. Nem tudjuk, milly czéllal intézi lépteit a miniszteri biztos, nem tudjuk, miféle utasítás az, mellyet arra jogosítja, hogy az egyenjogositás elvének, s igy a mart. 4-kei alkotmánynak sérelmével olly intézkedéseket tegyen, minőket megyénkben mármár életbe léptet!! Zemplénnek mintegy felét szlávfalu népek teszik... És uramfia, mintha a más fele rész világon sem volna, mintha egy tündérpalota ütésére mindjárt tótokká válhatnának azok is, kik nem tótoknak születtek: kimondatik, hogy ezután nem szabad hivatalos nyelvül használnunk anyai magyar nyelvünket, hogy hivatalos levelezéseink, ügyvitelünk, jegyzőkönyveink az egyes vidékek szerint tót, orosz, ruthen nyelven szerkesztessenek, minden nyelven, csak magyaréi nem ! Leirhatlan azon megütközés, mellyel miniszteri biztosunknak ezen rendelete fogadtatott... Tisztviselőink alkalmatlanokká lőnek azon pillanatban, mellyben e rendelet kiadatott; de ha alkalmatlanok nem lettek volna is, magyarok voltak, s tovább szolgálaiok erkölcsi lehetlenséggé vált. Mi nem hihetjük, hogy az illy ügykezelés akár előleges, akár utólagos jóváhagyását bírná a birod. kormánynak; vidéki coup d’état-nak tartjuk, melly születése pillanatában magával hozta a kivihetlenség halálmagvát, s mihelyt a kormány értesülni fog annak jogtalansága és keresztül nem vihetése felöl, rögtön visszaállítandja sértett nemzetiségünket azon térre, mellyet számára a mart. 4-kei alkotmány az egyenjogúság életbeléptetése által biztosít. . . Ezt várjuk és reméljük. Székes-Fejérvár, május 4-én. Bezzeg J. szerkesztő úr! ugyancsak replikáz valaki a színház-kapu alatt, azon minapi, — de azért mai állításunkra is: „hogy a színházi zenével nem nagy becsületet vallunk.“ Czifránál czifrább epithetonok hangzanak azon tisztelt valakinek káromló ajkairól; — „s ö ezen szörnyű lealáztatást nem tűri, — már a „Platzmajorral“ is szólt; s hogy „ő Pestre menend, s a szerkesztőségnek azon levelet kezéhez kell adnia; csak az a g.— ember legalább nevét tette volna ki ? De ha megtudja , ki az a lump, mindjárt kést döf bele.“ Rettentő dolog ! — No, az Istenért! csak ne olly tüzesen, tán mégis tanácsosabb leend motos componere fluctus? Mert mi azért, daczára a sok vad üres lármának, egy hajszálnyit sem engedünk ám állításunkból, sőt ma ismételve megerősítjük hitünket, s vele a t. közönségét is ,hogy a mai „Szökött Katona“ czimű darab alatt valóban altató volt a zene, mert ma meg épen csak három zeneszer volt hallható, t. i. a brugó, egy trombita, és néha egy hegedű is nyikkantott közbe.4 — De ez, se baj! Nem kellene ám azért, főleg Náczi bácsinak olly nagyon tüzeskedni, mert vajmi könnyen ártalmassá válhatik e baj, s utóbb még a lábszárakba is vehetné magát. — Aztán meg különben a múltkor nem is önt érdeklé a dolog, s igy hát csak gyanusítá magát a közmonda szerint: „A kinek háza ég — az legjobban lármáz.“ Hogy pedig a minap valót mondottunk, az tagadhatatlan; csak hallott az utánai veszedelmekről, hanem ki is állotta azokat, kit siratának övéi, s ki szeretett övéit siratá — kétes kimenetelű jövendőjétől gyötörtetvén, kinek meghalnia egyszerre könnyebb leendett, mint annyi ideig mintegy haldokolnia ; az forradalom után bizonynyal őszintébb leszen, mint azok, kik magokon kívül minden egyebet feledve , nagyszerű, de nyiltlelkűnek alig mondható felírásokkal figyelmeztetnek kormányt és fejedelmet — a csak önérdekek kívánta teendőkre. — X ■ — min ha mégis kétkednék, majd aláírási ívet köröztetünk, s akkor higye el nekünk, hüledezni fog annak láttára, milly parányi a t. közönségből a zene jóságáért kereskedők száma! -----------Egyébiránt azt is ajánlhatnék még Nóczi bácsinak : Ne csodásítsa olly rendkívül magát, és ne tartson olly hatalmas, elragadó, és fülrepesztő dictiókat a kapufa alatt, mert mi azért még meg nem ijedünk árnyékától, de személyétől sem, s a zenét valahányszor csak érdemlik, dicsérni meg nem szünendünk ? Mi a többit illeti: mi sem a Platzmajor urnak, sem másnak nem vétettünk, becstelenítési pert sem indíthat ellenünk, mert személyeket sérteni nem tulajdonunk. — Csak az igazságot nem szoktuk leplezni, vagy magyarán szólva: „macskát zsákban árulni.“ Ha pedig tisztelt és érdeklett ön után személyeskedésre is vetemednék, akkor majd bátrak leszünk ön engedelmével, ön irányában e magyar közmondás szerint járni el ,Miilyen a jó nap, ollyan a fogadj Isten.4 Többen. Pest, május 3. A Pester Morgenblatt bevégezvén a 24 conservativ fő ur által Magyarország nevében ö Felségéhez benyújtott „Emlékiratnak aknászi munkáját, bonczkése alá véve lapja 77-ik számában a román népnek megbízottai által ezen év mártius 11 -i, ugyancsak ő Felségéhez felterjesztetett ,Emlékiratát. A conduite azonban, mellyel azt olvasóival megismerteti, bízvást elmaradhatott volna. Mi a P. Morgenblatt szerkesztőjének ama czikkében előadott nézetivel sehogysem barátkozhatunk meg. Olly dolgokról elmélkedik ő, mikről — bocsásson meg a szerkesztő, miután csakugyan igaz az , hogy savoir tout n'est donné á personne — tiszta fogalmakkal nem bir, sőt az egész forrongás ideje alatt a végbement események színhelyétől messze esvén, nem is bírhat. Különben meg nem foghatnék, hogy akkor, midőn egy nép legkitűnőbb s kétségkívül legnépszerűbb férfiai némi elkeseredéssel ugyan, de mégis lehetőleg történethíven ecsetelik nemzetük állapotát, s a várt remények s óhajtott nyeremények meghiúsultát panaszolják, hogy, mondjuk, akkor találkozhassák egyén, ki az érintett .Emlékiratban foglalt s elősorolt tények ellenében elég merész legyen egyszerűen a tényeket valótlanokul nyilvánítani, anélkül, hogy állítását specialitásokra redukálni jónak vélné ? S várjon mi alapon vagy jogon állíthatja a P.Morghl., hogy a román nép által a dynasztia és összes monarchia érdekében tett szolgálatok színházi díszítő ecsettel annyira kiczifrázvák, miszerint azoktól a gleiche Berechtigung elv legtöbb barátja is, az olly igényteljes magasztalás fölemlitésénél kellemetlen érzelemmel fordul el ? Tehát a P. Morgbl. olly csekélyeknek tartja azon fölemlített szolgálatokat ? A P. Morgbl. valóban méltánytalan, s nálánál őfelsége sokkal méltányosban méltóztatott nyilatkozni ugyancsak a román népnek kitünőbb egyénei által 1849-ikévi febr. 25-kén benyújtott föliratára adott legkegyelmesb válaszában, midőn hálás elismerését nyilvánitá a terhes áldozatokért, misét a román nép a felséges dynasztia s összes birodalom érdekében addig hozott, holott a szenvedés és üldözés csak azután nehezedett ám istenigazában az erdélyi román népre, midőn a császári sergek Bem elöl kivonultak Oláhországba, s daczára a Bem által adott amnestiának a térparancsnokok, mint megannyi pasák, szenvedélyüket féktelenül gyakorlák a meghódoltakon, s irtó csapatok csatangolák be az erdélyi oláh falvakat! Figyelmezteti továbbá a P. Marghl, a kormányt, hogy ne ugye, miszerint egyes emberek maga a nép, mit egyébiránt a felvilágosult kormány egyénei nagyon is jól tudnak, hanem a nevezett lap e tekintetben hálátlan munkát tett, miután maga a magas kormány igen jól tudja azt, hogy az emlékiratot aláírt egyének nagyon is bírnak népszerűséggel a román népnél, s ugyanazért, habár nem teljesíté, vagy nem teljesítheté is eddig a kérelmi pontokat, a tagokat nem épen mindennapi kegyességgel fogadá, mit, ha meg volna győződve, hogy csakugyan nem bírják a nép bizalmát — mert hiába a kormánynak mégis csak legjobban kell tudni a körülmények constellatióját — az emlékiratot aláírt egyének irányában tanusitni méltatlan dolognak tartandotta. De ne is tessék a P. Mybladnak képzelni, hogy azon egyének csak amúgy, mint valami Deus ex machina, vagy mint a 24 magyar ó-conservativ four, hirtelen előteremve, magokat a népnek oktrudálnák. — Oh nem ! — A két emlékirat aláírói között nagy a különbség. A magyar ó-conservativ urak mind ollyanok, kiknek, ha elismeri is az ember hazafiságukat, tudományos készültségeket és státusférfiúi képességüket, mind e mellett meg kell vallani, hogy ők, valamint 1848-ik év előtt nem bírtak népszerűséggel , úgy jelenleg sem bírnak azzal, daczára merész, de mindenesetre elismerést érdemlő föllépéseknek, miután a közönség — miként a M. Hírlap magát egyik számában kifejező — az 1848-ik év előtti tetteket, ellenében az 1850-ik évbeni nagyszavaknak, nem egykönnyen hajlandó elfeledni. Ellenben a román nép nevében benyújtott „Emlékirat“ aláírói már 1848-ik évi martius előtt is azon nép legkitűnőbb s legtöbb népszerűséggel biró tagjai valának. S a martiusi napok után még inkább azokká lettek. Mert például az egyetlen egy Janku Abrahám, ki magát egyszerűen, mint ügyvéd írta alá, még a legműveletlenebb románnál is annyi, mondhatnók majdnem mystikus, népszerűséggel bir, mikép csak neve említésére is föllángol. A többi egyének pedig többnyire vagy ollyanok, kiknek irodalmi fáradalmaik kölcsönzenek népszerűséget, vagy, kik az utóbbi időben a nemzet érdekei előmozdításában és lankadatlan védelmében kitűnvén, ha nem is épen a legalsó rétegekig, de mindenesetre a műveltebb osztályig, mely pedig főleg a román népnél véletlen befolyással bir, elhatott működésük, s részökre eredményező a népszerűség nimbusát. — De aztán nemcsak az említett emlékiratot aláirt egyének kívánják vagy kérik azt, mi azon emlékiratban foglaltatik. S nem is követelnek azok a nép nevében valami újságot. Mert már az 1848-ik évi május 3-án Balásfalván tartott nagyszerű népgyülésen hozott határozatok.