Pesti Napló, 1850. szeptember (1. évfolyam, 144-168. szám)

1850-09-27 / 166. szám

elszakadása rövid történetét megemlítjük , mert nem csekély lármát üzend ezen történet is Németországban a jelen körül­mények miatt. — 1848-ban e kis országban úgy, mint min­denütt , a nép új constitutiót alkotott, s ámbár az egész „Rit­terschaft“ megegyezésével történt, a herczeg még sem látta elfogadhatónak. Az idők változónak, s 49-ben már erősebbnek hitték magukat a kormányok s igy az ottani országgyűlés is kénytelen volt egy módosított alkotmányban megegyezni, melly alig lett féléves s már a 600 meklenburgi lovag (Ritter) egy kis része — 168-an — protestáltak ellene, minthogy akara­tuk ellen a régi alkotmány feldöntetett, tehát jogtalan (!!). Ámbár nevetségesnek tetszett mindenkinek ezen ellenmondás, mégis annyira jutott a dolog, hogy a porosz és osztrák kor­mány egy választott bíróságot neveztettek ki ítéletet hozandót e kérdés felett. — S hogyan ítélt ezen bíróság e hó 11-kén Freienwaldéban?? — Természetesen, hogy a 168 Junker­nek igazsága van , s hogy az uj alkotmányt meg kell semmi­síteni, mert áll még az a constitutió. — Mind­ez nem ragadna csodálkozatra, mert természetes, ha a rák vissza felé megy, — de nem vártuk azt, hogy ezen megmentő (!) tettek után gyorsan a Bundesstaat karjaiba fusson Meklenburg, oda­hagyva az Uniót (ámbár consequentia fekszik benne), mint­hogy a porosz kormány legnagyobb dementi­ jára szolgál. — Kérdezzük tehát, nem történik-e ez kormányunk akaratával? Ha nem, akkor dupíroztatta magát, s ezt még kevésbbé hiszszük, különben kezet nem nyújtott volna az alkotmány megsemmi­­tésére; azt pedig tudhatta, hogy alkotmány nélküli ország, nem tartozhatik az Unióhoz, melly azáltal fogott különbözni a Bundes­­staat­ tól, hogy constitutionális országok kapcsolata.­­ így te­hát, ha akarnak is, ennek következtében más ítéletet nem hozhatunk, mint, hogy kormányunk készakarattal elszaggattatja az Unió gyökerétől egyes kisebb ágait, mint már egyszer kifejeztük; s utóbb, ha majd önmaga becses társaságában maradandott legyen , a világ előtt azt fogják énekelni: „Uns fiel Zweig auf Zweig und Blatt auf Blatt“ s elhitetni akarni, hogy ez amúgy Isten akaratából történt. — Minthogy a házas­ságok az égben köttetnek, úgy von Gottes Gnaden fel is áldoz­tathatnak ; az Unió pedig tiltott házasság volt, a régi jó esz­mék szerint, tehát még Isten nélkül is, megsemmisítethetik. Krakó , sept. 12. * Leégett városunk lassanként épül, és lakosai, látván hogy nem csak a belföld , hanem a távol világ is rokonszenvvel vi­seltetik a vitéz Lengyelország hajdani fővárosa iránt, kezde­nek föleszmélni. Az 1772-ik év előtti Lengyelország minden részében társulatok alakulnak, filléreket gyűjtendők, mellyek bár szegény kéz, de a hazafiság dús szívből nyujtatnak a len­gyel örök város fölségélésére; én úgy vettem észre, hogy a lengyelek annál boldogabbaknak érzik magukat, minél többet áldozhatnak- de nem­ minél nagyobb mértékben teljesíthetik hazájuk iránt erkölcsi s hazafias kötelességöket, mert hiszen ők az „áldozat“ szót kitörölvén szótárokból, helyette a „hazafi kötelesség“ szót igtatták. De a lengyelnek mindenen túltesz­nek , nemes nagylelkűségök egyetlen a maga nemében , és csak önmagával hasonlítható össze; minden fizikai vagyonu­kat, legyen ez olly drága is mint a nagy­ mogul, most már az angol korona birtokában levő­k gyémántja, vagy olly ked­ves, mint a mythoszi emlék, a legnagyobb készséggel, s mint­egy vetélkedve adják oda, hogy szeretett hazájok javára for­­dittassék. Minap egy esti társaságban egy műveit és szép nő­től — de megmondom nevét is, Zakomelszka grófnőtől — az erényről azon helyes észrevételt hallottam, miszerint a nemes cselekvény csak akkor változik erénynyé, midőn az ember a kötelesség minden fokozatát teljesítvén, az önmegtagadás kö­rébe lépett. Mine úgy értelmezik a lengyelnek az erényt, melly­el lelkesítve Humniczka Julia kisasszony képcsarnokának a legbecsesb darabjait, és saját maga készítette képeit Lem­­bergben kijáttatja, az ekkér bejövendő üszletet azon szeren­csétlen városnak megküldendő, mellyben a nagy Kocsinszko halhatlan porai nyugszanak. Angolország, ámbár körülbelül két ezer lengyel politikai menekültnek ad menhelyet, szinte nem maradt hátra az adakozásban, és Francziaország is, hol több ezer számkivetett lengyel tartózkodik, sokat jön. Né­metország eddig elé mit sem tett érettünk, sőt Drezdában azon hangversenynek, mellyel némelly hazafiak Krakó javára akar­tak létesülni, el kellett maradni a kormánynak egyenes pa­rancsa következtében. Itt bizonyosnak mondják , miszerint Orosz-Lengyelor­­szágba , 1851-ik évi január 4-től fogva, az orosz nyelv be fog hozatni közigazgatási és diplomatikus nyelvül; ez minden­esetre fontos és mintegy kihívó lépés leend az orosz kormány részéről, a bécsi congresz szerződvényeit aláirt hatalmassá­gok irányában, mellyek ott Lengyelország politikai létét alá­írások által elismerték; ámbár szinte előre merjük jósolni, hogy e kormányok részéről e tény meggátlására aligha fognak, Eu­rópa jelen környülményei közt, akadályok tétetni, minden kormány saját ügyeivel eléggé lévén elfoglalva. Tarnow-kerületbeni­ utjából vissza­jött barátom tegnap be­szélte nekem, mikép ott az 1846-ik évi rendszernek hatásai, még most is érezhetők, mellyeket a lengyel nemzetiséggel ellenséges bürokratia a helyett, hogy szelidítni törekednék, még inkább élesít, ez pedig mind a fonákul fölfogott kor­mányrendszer iránti hyperlejalitásából teszi. De hagyjuk ezt, ha nem mondja meg ipar-s kereskedéstürő ismerőseinek, miszerint a lu­­kói világhírű viaszvásár ez idén fapénzt sem ér — a gyapjuáru is igen középszerű — ellenben a belföldi vá­szon igen jó áron két; darabja, melly hatvan röföt tartal­maz, 25—30 p.p. Ittal adatik; szeszes italok akóját pedig 14—18 p. f. veszik. Még egyet: egy ismerősömtől hallottam, kinek gyakran dolga van Varsóban, hogy Zichy Ferencz gróf Paskievics hgnél gyakran megfordul. Székes-Fehérváron, sept. 16-án. ■) Tegnap nálunk dr. T.. és N.. hites ügyvéd uraknál házkuta­tás tartatott a városi hatóság részéről, mi természetesen a kiváncsi városi népnél nagy feszültséget okozott. Az érintett urak ugyanis abban a gyanúban voltak, hogy ők azok, kik ön lapjában Legier­­d' Compagnie bizalom­ karotta firmája alatt levelezni bátorkodnak. — Sükere, mint tapasztaltuk, nem jön. — Mi, a megkutatottak elsejét hosszú évek óta mint igen jó érzelmű férfiút ismerjük; a másodikon, ultra szőke szakásét ki­véve, semmi gyanúst soha sem látunk. — Képzelhetjük, men­nyire volt meglepetve ezen ur, midőn pár év előtti purizálója nála beköszönt, lakát, két szekér ad­áit, s két málha csödpereit — mint hiszszük — felsőbb megbízás nélkül kimotozandó. Mert kétkedünk, hogy illyesmi alkotmányos kormányunk tudtával történjék. — Illy körülmények közt, hogy ujjainkon könnyen felszámolható intelligenseinket s magunkat is hasonló sorstól megkíméljük, levelezői zászlónkat bevonván, a körül­mények változtáig írni többé egy betűt sem fogunk, és ezen tért, mellyen büszkén megvalljuk rövid idő alatt szép ered­ményt mutathatunk fel, átengedjük a rendes helybeli levele­zőnek. 2) Szivünk leghőbb kivonata Sz. Fehérvár polgárinak jóléte lé­vén, mielőtt a nyilvánosságtól visszavonulnánk, kötelességünk­nek ismerjük városunk fiatal rézművesét Töltényi Antal urat Magyarhon birtokosainak figyelmébe ajánlani. A napokban lá­tók műhelyében több szeszgyári készítményeit, mellyek csi­nosság, czélszerüség és olcsóság tekintetéből bármelly kül­földivel is bátran versenyezhetnek. Hasonlag említést érdemel­nek Szabadi és Engel szabók divatteremei, mert nem hisszük, hogy bármelly tul­ a­ dunai arszlán finnyás ízlését kielégíteni képesek nem volnának. LEGLER et COMP. sincs illy jó kedve, mint magiknak.“ — A magi, Baranyá­ban magát jelent. De e népben is, megvan a magyar nép gúnyoló, élez és ter­mészete, azon éles humor, melly vérünk saláta, így a dráva­­menti faluk és városok mindnyájan bírnak gúnynévvel. A föl­­jegyzettekből néhányat ideigtátunk: tolvaj Tótfalu; haramia N.-Harsány; húzavonó Siklós; istentagadó Gyüd (bucsuhely); két ember disznó­d­iszló; harmadik a Raczkó; ver­ág (virág) Sz. Márton; sárgázló Hirics; mentaszagló Luzsok; jódallos Verti; kilencztornyú Kevise (egy tornya sincs) ; véghetetlen Zaláta; három­ arasz Vertike (egyetlenegy hosszú házsorból áll); ránczos-pintölü Réfalu (pintölyszoknya); hátibürös Bogdása; Göcsön­ ülő Marácsa; lombonlakó Kákics, stb. E vidéken, különösen Baranyában sajátszerü tájbeszéd és szóejtés uralkodik. Itt a nép a jelen mód harmadik esetében mindig *-t mond, mint p. o. Aa//t-hallja; akart — akarja he­lyett, így mutatom helyett mulasztom, mutassa helyett mu­­taszsza mondják. „Hová valósi édes úr?“ szokták Baranyá­ban az idegent kérdeni. „Kétszer Dávid leszek“ annyit tesz mint megrészegedem; „nincs jó módom“ annyit, mint nincs jó egészségem. Az illy különös lájszavak már Somogyban is feltűnnek, hol a lomot, a rongyholmit repeneznek, a himlőt kanyarónak, aprónak nevezik. „Ha a gazda is elmegy a nemzetőrökkel, mond egy sámsoni nő, mint a marha­ harangos nép fogunk elélni.“ Baranya megyének sok vidékén tapasztaltam a népnevelés hiányát s fájdalommal láttam, milly elhagyottan él e jó, e derék nép, m­ellynek nevelésével senki, de senki sem gondolt! A népet szeretni, sokáig vétek volt; s a kinek kezére volt bízva a nép sorsa, nevelése, a helyt, hogy lelkébe oltana vilá­got, sötét gyűlölettel szőtte át kebelét, hogy embertársában ne tekintsen testvért, hanem rósz szomszédot, ki más tem­plomba jár. Ha meggondolom, hogy e nép is egyik ága azon magyarfajnak, melly elnyomatásában sem veszté el ős jelle­mét , melly jó, bátor és erős, melly a szabadságot nyugodtan üdvözlé,s annak utalmára kész erőt megnyitni, akkor elbúsu­lok , ha a nép, vérem közt a nevelés kevés nyomára akadok. Följegyzek egy példát. Pécstől Harkányig egy vasasi ember volt szekeresünk. A földi rom. kath. vallású. Feltűnő volt tehát előttünk, hogy a Pécs közelében velünk találkozó papok üdvözlete után felénk fordulva megjegyzé: „ezeknek ám nem kell háborúba menni, mint magiknak.“ — Hej, folytató rejtélyes vonásokkal, ha most az a becsületes ember élne!“ — Ki volt az a becsületes ember ? kérdők. — A kit tavai Siklóson az úrik (urak) elvesztettek, felesé. — Hogy hívták ? — Hát Milus. — Ki volt atyafi az a Milus ? — Heten voltak uram , mond , ő volt köztök az oktató mi­niszter. — Mi volt atyafi ? kérdők, nevetve , miniszter ? — Igen, uram; ő vezette a többit; a szegényt sose bán­totta , csak a gazdagot, meg a papot. — Hát, atyafi, ez a Milus rabló volt ? Bántotta-e éjjel az embert? — Hát kiz bántotta. — No­­gy nem volt becsületes ember. — Már kérem, hogy mondhatja azt magi, viszonzó nehez­teléssel. A feleségemnek a siklósi vásárról im­ádságos köny­vet hozott­­ egysz­er, de mi nem tudtunk belőle olvasni, bit én hát eladtam a­ gyüdi búcsún. Amoda látszik Gyüd, balra a hegy alatt, látják-e magik a templom két tornyát ? Het csu­­datevő szűz Mária lakik ott. — Hires búcsuk esnek Gyüdön? kérdő társam. — Meghiszem hogy hires, három nagy búcsú van minden évben ottan. De csodálatos is ám a szűz Mária ! Többször el­vitték már hat ökrön Siklósra, de reggelre mindig visszajött gyalog, mert jobb szeret itt lenni, hol keresztények laknak. — Hát Siklóson , atyafi, nem laknak keresztyének? — Azok más hiten vannak, felesé emberünk. E. Folytatjuk. MŰVÉSZET. Jelentés és felhívás a m. festészeti akadémia ügyében. Az első m. fesztészeti akadémiában i.e. sept. 15-én d. e. 11 órakor történt meg a növendékek tanulmány­művei kiállításának megnyitása, s egyszersmind a díj­­osztás, melly egy egy méltányló oklevélben állott. Ez alkalommal a fest. akadémiát gyámolitó társulat alálirt titkára következő előterjesztést tön, mellyet egyszers­mind a már ezelőtt ígért felszólításul tekintetni kérek: Tisztelt közönség! Rég elismert igazság az , hogy az emberi törekvések leg­­nemesb­ s legm­agasztosbjai közé tartoznak azon munkálatok és foglalkozások, mellyek az életet szépítni, azaz szelidebbé, élvezetesbé és öszhangzóbbá tenni, szóval azok, mellyek szép életet teremteni iparkosznak. Ezen nemes és magasztos czélu, ezen öszsugárzó cselek­­vények pályáján haladnak kétségtelenül a szép művészetek s ezek között a képző­művészetek is. A művészet­­ virága a műveltségnek s hajnal­ derűje egy öszhangzóbb szép élet fejleményinek. A régibb s újabb kor népeinek haladása története egyiránt tanúsítja: mikép csak ott emelkedett valóban nemes magasságra a műveltség szelleme, hol a művészet ihletett angyalának szárnyalása je­lölé az irányt; de tanúsítja egyúttal azt is, hogy önálló mű­vészet csak ott fejlődött, hol az a nemzet és nép önálló jelle­méből serkedő műveltségnek belső életerőiből fakadhatott. Ennek tudata okozá, hogy jelen szerény bár de szép tö­rekvésű művészeti akadémiának keletkezését számos művé­szet-barát a közművelődés nevében hazafias örömmel üdvözlé. Öt éve lesz jövő October 3-kán, hogy az intézet megnyílt, é­s mához egy hónapra öt éve, hogy annak gyámolitására művészet-barátokból társulat állott össze, melly legkülönö­sebben azt tűzte czélul magának , hogy az intézet gyámoli­­tásának tekintetéből szegényebb sorsú, de tehetséggel bíró ifjakat, képeztessen. Ezáltal két czélt vélt elérhetni a társulat. Általánosan ugyanis elősegíti az üdvös törekvésű akadémiának fenállhatását, mi nélkül a különben kedvezőbb anyagi körül­mények közt létezőknek sem nyílnék illy aránylag jutányos út e tanulmányi ágnak gyakorlására,­­ különösben pedig azt eszközli a társulat, hogy mostohább körülmények fiainak módot nyújt a művészet megtanulására , kik e nélkül talán az akadémia létezése mellett sem férhetnének ezen az ő hajla­maik, tehetségük és lelkesedésük által szomjazott pályához. Sőt ha szabad egy távolibb és messzeágróbb ugyan, de még­sem egészen hiú reményt is érinteni, azt hiszi a társulat, mi­szerint ez egyikéve lehet a legbiztosabb utaknak, hogy idő­vel a festészetben saját hazai tehetségek is mindinkább kifej­lődjenek, s hazánkfiaiból egy önálló művész-nemzedék s álta­luk talán önálló hazai művészet is támadjon. Illy elvek s reményektől indíttatva a négy teljes év óta, elnök Ürményi Ferencz ur ő extra s alelnök Kubinyi Ágoston ur­á­ngának vezérlete alatt fenálló s működő társulat szerény körben bár, de mégis annyit tett, mennyit a nem épen fényes részvény-pártfogás nyomán s különösen hazánk szomorú ese­ményei által előidézett részvét-csökkenés­ szülte csekély pénz­forrásaiból tennie lehetséges volt. Nevezet szerint a társulat költségén a négy év lefolyása alatt összesen 12 ifjú nyert az akadémiában képeztetést, mi által lehetségessé lön , a mit szinte örömmel kell megemlí­tenünk , — hogy az akadémia tulajdonosa Marasztoni Jakab úr ön­maga jó szántából is ez idő alatt összesen 28 növen­déket részeltetett ingyentanításban. S ez eredmény ha nem fényes is, de kezdő intézetnél min­denesetre megnyugtatónak sőt örvendetesnek mondható. Azonban az intézetnek, hogy nagyobbszerü eredményekre juthasson, s az intézet érdekében a társulatnak nagyobbszerű s terjedtebb pártfogásra van szüksége. Ennek elérése végett felszólítást és kérelmet intéz a társulat a tisztelt közönséghez, hogy részvényeket váltani s magukat azáltal a társulat tag­jaivá avatni, minél többen szíveskedjenek. Tesszük ezt azon figyelmeztetéssel, hogy ez intézet eredeti tervezete szerint nem pusztán alak- és tájrajzolás, alak- táj- és csendélet fes­tésre akarna szorítkozni, hanem a rajzolás és festészet egyéb ágaira, mint például: az építészeti rajz is, kiterjeszkedni. Ez természetesen több segédeszközt, s különösen a tanári személyzet szaporítását igénylené, a­mi jelen körülmények közt teljes lehetetlen. Ha meggondolja a t. közönség, misze­rint az e képen nagyobb körbe lépő intézet a művészekké leendő ifjakon kívü­l még más fiatal honpolgárainkra, u. m. szobrász-, kőfaragó-, építész-, kőműves-, asztalos-, ács-, la­katosra s több másokra is kiáraszthatná üdvös hatását, úgy hisszük ebben a pártfogásnak sokszerű és minél érdekest) indokaira találhatand. Hogy mindazáltal nyilvánossá legyen , mennyi érdemet le­hessen már­is e zsenge intézetnek tulajdonítani, czélszerű­­nek látta a társulattal egyetértve az intézet tulajdonosa a nö­vendékek egyévi tanulm­ánym műveiből kiállítást rendezni, s azt közszemléletre ezennel ünnepélyesen megnyitni. Két czélt gondol ezzel ismét elérhetni a társulat, részint azt, hogy a művészet­kedvelő tisztelt közönség részvevőbb pártfogásra buzdúljon, meggyőződvén, mikép intézet, melly rövid idő alatt illy eredményeket képes felmutatni, csakugyan méltó a pártoltatásra , — részint azt, hogy ezen kiállítással egybekö­tött díj — vagy is oklevél kiosztás által a növendékek, szer­ .) Véletlenül elkésett. Szerk.­­) E lemondást ugyan kénytelenek vagyunk elfogad­ni, miután az, önök elhatározott szándéka , de miután kissé szőrmentibben is lehetne írni, mint önök kezdték, s ezáltal lapunk érdekét becses leveleikkel jövőre is emelhetnék , szabadjon remélnünk, hogy e megszakasztás csak igen rövid ideig fog tartani. Ezúttal köszönetet mondván r. levelezőnknek is eddigi szívességéért, biztosítjuk őt, miszerint, ha ő maga kilétét föl nem fedezte , mi titkát tiszteletben tartandjuk. Szerk.

Next