Pesti Napló, 1851. január (2. évfolyam, 245-269. szám)

1851-01-29 / 267. szám

­odalmi kormány a közjogi ügyekbe egyenes be­folyást nem gyakorol. Általában mondhatjuk, hogy a belgiumi köz­ségi törvény a birodalmához, részletes határoza­taiban , legközelebb áll, de ezen utóbbi széle­sebb alapokra van fektetve, s a ke­resebb autonómiát nyújt, a közi­orgánum megválasztását is telje képviseletre bizván; s bizonyára befolyás nélkül a porosz rendszer Európában egyik legjelesebb , a poroszországi tartatott. Ebben belga rendszertől eltérő elvek­­ melyek, mint érintők nem egész birodalmiban; ez okból még sz kettőt egymással az illető főbb­­­szehasonlitni. .. .Minisztérium dolgában körülbe hol ezelőtt két héttel valánk, az, hogy Changarnier tábornok, kinek let hagyatása körül fordult meg akkor minden combina­­tio, ma már a politikai halottak közé tartozik. A dörgő tapsvihar, melylyel pártja a nemzetgyűlésben beszédét kisérte s mely egyetlen elégtétele volt, el­hangzott; a kormány, mely hatalmát megtöré, meg­döntetett ugyan, de bármi utódoktól legyen az kö­vetve, annyi bizonyos, hogy soha senkinek eszébe nem jutand a halottat föltámasztani. Requiescat! ~ Jelenleg minden oda mutat, hogy az interim soká tartand és hetek mulandnak el, mielőtt új miniszté­rium neveztetnék. E véleményt igazolja a tegnapi Moniterv is , melyben jelentetik, hogy Drouin de l'Huys külügyminiszter helyett, ki eddig a tengeré­szeti tárczát ideiglenesen kezelte, a tengerészminisz­­ter Ducos veszi át — ismét ideiglenesen, a­mig t. i. utóda neveztetnék —­ e tárcza kezelését. Nem lehet, hogy e rendelet csupán 2—3 napra szólna. Ily körülmények közt fölöslegesnek tartom a szám­talan fölmerülő combinatiók ismétlését, mikkel a la­pok telvék. Ilyeneket mindenki, ki a franczia státus­­férfiak neveit ismeri, tetszése szerint készíthet ma­gának , ha kedve telik benne. Bonaparte Lajos úgy látszik a csapást, mely mint császárságról törekvése, elleni manifestatio, egyene­sen ellene volt intézve, nem igen nagyra veszi, leg­alább nyíltan nem fog semmit tenni viszontorlásul. Ő mindenekfölött Changarniert el akarta mozdítani, s e czélját elérte. Kik azt hívák, hogy a jan. 18-kai szavazás al­kalmával keletkezett coalitió tán egyes elvkérdésekre is kiterjed, azoknak a tegnapi és tegnapelőtti ülé­sekben alkalmuk volt az ellenkezőről meggyőződni. A Manguin képviselő szabadlábra állítása folytán keletkezett bizottmányi javaslat tárgyaltatván, a baloldal beadott módosítványai, mik a képviselő ab­solut sérthetlensége elvét vették magukban, nagy többséggel elvettettek, s a bizottmányi javaslat fogad­tatott el, mely az adós képviselő személyének elítél­­hetésére a nemzetgyűlés beleegyezését kívánja meg azon hozzáadással, hogyha e beleegyezés utáni há­rom hónap alatt a képviselő tartozásának eleget nem tesz , képviselői minőségétől megfosztatik , sőt újra nem is választható. E törvényt Odilon Barrot a gyűlésnek a Manguin esetében hozott határozatával következetesnek állít­ja , föntartatván a nemzetgyűlésnek joga a befogási meghatalmazást belátása szerint megadni vagy meg­tagadni. Részemről ezt annyiból nem helyeslem, mert önkénynek ad helyet s könnyen megtörténhetik, hogy a gyűlés egyik tagj­ának befogatását megtagadja, mig a másikét, mert a kisebbséghez tartozik, hasonló körülmények közt megengedi. A törvény előtti egyen­lőség elvének inkább megfelelne a Crelon által bea­dott módosítvány, mely a képviselőnek e részbeni kivételes állását ellenzi, s­­azt úgy kívánja minden­esetre büntettetni, mint más polgárt; azonban a fön­­forgói kérdésben tagadhatlanul tekintetbe veendő azon ellenkező nézet , mely a bírónak meg akarja tagadni a képviselő személye fölötti rendelkezhetés jogát azon oknál fogva , mert a mely perezben képviselő­ivoD­ODsqa'iJoddns//:djii) Aleppo, dec. 16. ígértem , miszerint jövő levelemben megk­an­­dom, miképen lehet az itteni lakosság ily nagy töm­kelegében , a különböző vallásfelekezetűekre kön­nyen ráismerni. A különböző vallásúak leginkább öltönyeiknél fogva különböztetik meg magukat. A mohamedánok többnyire nagy fehér-, vagy fehérsár­gával beszőtt, vagy tiszta zöld turbánt viselnek. Az utóbbi Ali utódainak jele, kik némely dogmákban el­térnek , s épen azért a többiekkel készköteles gyű­­­lölségben élnek. A keresztények pedig vagy csupán tarbusc­ht (fesz) viselnek, vagy pedig tarka kendővel tekerik azt körül. Egyéb öltönyük törökös ugyan, de mégis többé kevésbbé a görög ruházathoz közeledik. Az európaiak s ezeknek utódai (kik egyébiránt min­dig európai alattvalók maradnak , kivévén ha az iz­­lámra térnek át) európai módon viselik magukat, az­az : nézetem szerint czéliránytalanul s nevetségesen. Az asszonyok mindnyájan, midőn kimennek, lepedő­vel terítik be fejöket, mi egész­­alakjukat eltakarja. E takaró az alsóbbrendű­eknél kék, a vagyonosab­baknál tiszta fehér. A keresztény nők láttatják ar­­czaikat , a török nők ellenben a lepedőt oly szorgal­masan fogják össze , hogy legfölebb szemeiket lát­hatni. Gyakran virágos kendő fedi arczulatukat is.­­• De folytassuk tovább a bazar szemlélését. Jobbra egypár lépcsővel felebb, egy boltív alatt s egypár piszkos zugon keresztül, a czukrászok szűk, teker­­vényes, fölülnyilt bazárjába jutunk, hol nagymeny­­nyiségü rész czukorsüteményeket, de annál jobb s finomabb befőzöttet kaphatni. Most tegyünk egy kis körútat, hogy e kút gyönyörű faragványait bámul­hassuk s hogy a nagy kávéház mellett mehessünk el, melybe illedelem végett nem lépünk ugyan, a vendégeket azonban kivülről is szemlélhetjük. Ezek többnyire közönséges katonákból, s rongyos fekete­fehér csikós maschlahban (turnusz) burkolt egyének­ből állnak. A ház belsejében több csoportozatot láttak, kiknek egy része koczkát, másik része dániát játszik. A kávéház előtt ülnek e csavargók vagy 6 hüvelyk­­nyi magas szalmaszékeken, leggyakrabban pedig sarkaikon, egy kezükkel, melyben egy kis nargildit (pipát) 18 hüvelyknyi hosszú nádszárral ’tartanak, térdükre támaszkodva, oly helyzetben , melyet mi 5 perczig sem bírnánk kiállani; de ha három óra múl­va ismét e kávéház mellett menendünk el, ez egyé­neket szinte e helyzetben fogjuk találni. — Most is­mét egy igen széles s magas boltozatú bazárba ju­tunk , melynek közepében egy gyönyörű, Alhambra sztilben készült faragványokkal díszített, s váltogat­va fekete- s vöröses sárga kövekből épült díszkapu áll, mit e városban majdnem minden feltűnő épület előtt láthatni. E díszkapu egy khanba vezet; a vas­tag erős deszkákból készült kapu, izmos vasszegek­kel van beverve, s a keresztényeknek az arabok ellen egyedüli védelmül szolgál, mert egyéb védelemre senki sem gondol. A különböző khanok lakosai bi­zonyos okká tettek minket, miszerint ők a rablás és pusztítás idejekor egyetlen egy lövést sem tettek vol­na , ha mindjárt a csőcselék nép megkísértette volna is kapuikat betörni, mivel valamely muzulmánnak keresztény általi megöletése, jeladás lett volna az összes kereszténység kiöletésére. Még ott is, hol fel­fegyverzett arabokat fogadtak pénzért védőrökül , nem számoltak ellentállásra, hanem egyedül­­arra, miszerint a támadókat rábeszélés által elvonulásra kbrondják. S valóban így is történt: a rablók minden, muzulmánok által védett háztól eltávoztak, a­nélkül, hogy a megtámadásra csak legcsekélyebb készületet is tettek volna. A khanok , mint már említem , nagy emeletes épületek, raktárakkal s földalatti istálók­­kal, néha igen csinos, de többnyire kényelmetlen lakszobákkal az első emeleten. A khánok többnyire összeköttetésben vannak a bazárokkal, s kapuik szin­te a bazárokban vannak, úgyhogy egy khantől a má­sikig , alól födél alatt, felülről pedig a terasszokon lehet menni. Az egész azonban oly minden terv és rend nélkül az építészeti­­anyagok annyi pazarlásá­val van építve, miszerint okát senki sem képes meg­magyarázni. Gyakran látunk hatlábnyi vastagságú kőfalat, s valóban azt kell gondolnunk , miszerint az építőmester egyedül az anyagok végképi fölhaszná­lását tűzte ki czéltal magának. Innen már hallhatni a rézműveseket, kiknek kalapálása nekem gyakran világító torony gyanánt szolgál, ha olykor eltévedek. Ehez közel van a nyereggyártók bazárja, s ebben a mi khánunk óriási kapuja. A kaputól két kőlépcső vezet az első emeletbe, mégpedig a jobboldali lépcső a mi lakunkba. Ez egy széles, világos , kőtáblákkal kirakott, mezőszögű­ folyosóból áll, melybe 8—9 szoba­­ajtaja nyílik; e szobák egymással nincsenek összeköttetésben. Nincs ugy­­an oly nagy lakásra szük­ségünk , mást azonban nem kaphattunk, melyben egy európai télen át lakhatnék. Kályháknak vagy kandallóknak nyoma sincs, de a vastag falak lehet­ségessé teszik e kis szobák melegítését egy mangál által, mi mellett azonban fölötte nagy vigyázattal kell lennünk, ha nem akarjuk, hogy a guta megüs­sön, vagy legalább iszonyú főfájást szenvedjünk. A tornáczról egy az udvarra vezető , narancsfákkal , virágedényekkel díszített s húzókúttal ellátott teras­­sera jutunk. Egy kőlépcső a nagy terassera vezet, mely számtalan kúpokkal együtt házunk födelét ké­pezi. Minden szobának ugyanis saját kúpja van, ta­lán , hogy nyáron a szobákat húson lehessen tartani, vagy pedig azért, hogy az itt annyira drága épületfa megkíméltessék. A kilátás ezen emelkedett helyről valami fölséges. Egy oldalról igen közel esik hozzánk a régi vár, tovább jobbra egy nagy, igen festői, ma­gas fáktól környezett mecset. Egy másik szint oly szép kilátás a város nagy részére, az azontúl mesz­­sze elterjedő virágos kertekre, s a kék hegyektől környezeti láthatárra, melyek jelenen már hóval bo­­ritvák. Tovább jobbra ismét egy nagyszerű mecset, rézfedelü kúpjával s pompás minarettjeivel, s hogy — köszönet a halálra felszentelt áldozatnak— ezen, elébb oly szomorú és feszes vigalom , hirtelen valódi ünnepély alakját ölte magára. Baudelot meg­oszta ezen köszvényes élvezetet, sőt ő volt a jelen­levők közöl egyedül, ki valóban mulatott, kinek mo­solya nem erőtetett, táncza kellemes és könnyű va­la ; a többiek csak erőszakolva mulattak , s a szép tánczoló ifjú láttára kéjmámorba merültek. Baudelot az ünnepély királya vala , inkább, mint a vőlegény ; pedig amaz a vérpad jegyese vala. Baudelot igen tevékeny vala. Az idősb hölgyeket a régi, az ifja­kat pedig hódoló és finom modorban üdvözlő : az if­jakhoz szinte könnyűd, őszinte, s az ifjúság szelle­mével fűszerzett nyelven szólott, sőt a zenészeknek is a legújabb darabokat jelölé ki, s néhányszor ki­tűnő ügyességgel velük működött. Valóban a kéz, mely a hegedű húrjain oly ügyesen játszott , nem remeghetett. Mennél inkább belejött Baudelot a nyílt és termé­szetes vigságba, annál kevésbbé gondolt az éjre, mely borzasztó gyorsasággal repült. Az óra mindin­kább közelgett, s a hölgyek szívük mélyében bor­zadtak , ha őt holtnak­­ gondolák. Azt tudák, hogy Baudelot fogadása által sokkal jobban le van kötve, mint lánczokkal. —■ Midőn Baudelot Mailly kisasszonyra pillantott, aj­kairól mindannyiszor nehéz sóhaj repült el... ér­tette , hogy míg a szerencse karjain ringató, keble szenvedélyes szerelemtől ennyire nem fáradozott. S midőn a szőke menyasszonynyal harmadszor tánczolt, érzé , hogy a kis kezek az övéiben reszketnek,... s tánczosnőjére pillantván, azt halotthaloványnak találta. , — Mi baja kegyednek Eleonora, — kérdé Bau­delot, — tánczosa szerelmére kérem ne remegjen,... ! miért oly halovány V Eleonora a terem függönyei felé fordult, melye­ken­­a kelő nap pirja áttört. — Látod a napot ? szólt Baudelothoz. — Igen, válaszolt Baudelot. Én éltem legboldo­gabb éjjelét töltöm el, mert láttalak, s neked mond­hatom : szeretlek. S ezt hidd el, mert tudod, hogy a halottak nem hazudnak... És most élj boldogul Eleonórám .... légy boldog , s vedd áldásomat. Bretagneban divat vala az utósó contre-táncz vé­geztével a tánczosnőt homlokon csókolni. Midőn a contre-táncz bevégeztetett, Baudelot aj­kait Eleonóra homlokára nyoma. Eleonóra roszul volt... keble szorongott, s homloka Baudelot ajkai­hoz tapadt. Mindez fél perczig tartott, azután ösz­­szeszedvén magát, Baudelot által helyére visszave­­zettetek. Baudelot oldala mellé ülteté­­­s szólt hozzá : — Neked el kell menned. Hallod ? már fogják a lovakat, mellyek téged Nantesbe visznek. .. Két óra múlva halva vagy !... Szökj meg , ha kívánod , én is követlek. Akkor legalább nem fogják mondani, hogy félelem, hanem hogy szerelem kényszerűé a szökésre. Hallgass reám, ha te magad, vagy velem meg nem szöksz , én kocsid kereke alá vetem maga­mat , s te akkor csak szétzúzott testemen át me­hetsz el! Eleonóra mindezt halkkal mondá, s nevetve, a­nélkül , hogy Baudelotra nézett volna... mintha egészen közönyös dolgokról szólnak rala. Baudelot oly örömmel tekinte reá, milyet még életében soha sem érzett. „Mily­­en szeretem őt“, •— mondá magában. — Midőn Eleonóra beszédét végzé, B­adelot válaszola: — Eleonórám! kegyed tudja, hogy ez lehetetlen! Igen , ha szabad volnék .... akkor önnek más férje nem lehetne kívülem. De én már senkié sem va­gyok ; nem magamé, nem öné... Élj boldogúl ked­ves angyalom , s ha szeretsz , add vissza azon mezei virágot, mit neked börtönömből küldök. Add vissza Eleonora! A kis virág, mely kebledet élité, velem lesz halálomnál. Ha valaki e pillanatban Eleonórát látja v­ala, ön­kénytelenül kérdezi Haldoklik e ? vagy él ?­­. Borzadalmas hallgatás következett. A zene meg­szűnt ... a nap sugarai a terembe törtek... Min­denki tudá, mit jelent ez ? Rögtön lovasok zaja hallatszott kívülről. E zajra, mely Nantes vidékétől jőve, miként­­adott jelre, a hölgyek Baudelot körébe sereglettek, mintegy tes­teikkel födve őt. De a lovasok Baudelot katonái valának, kik vezérük szabadítására jöttek. Előbb a kertet rohanák meg, azután a­lakba nyomultak , ki­áltván : „Baudelot, Baudelot.“­­ A Chuansok nem kevéssé ütköztek meg vezérük látásán, kit ők vasra verve képzelének, midőn e helyett hölgyek körében, s ünnepélyes öltözékben lelék őt. Baudelot első kérdése volt: — Uraim , voltatok a galambdúczban? —­ Igen, — felelt egy a lovasok közöl. Legelő­ször is kapitány , azon kezdők, de sem te, sem ga­lamblakói nem valának ott találhatók. A galamb­­dúcz általunk ledöntetett. — Ha tehát ez így van, szólt Baudelot, kardját ki­­rántva, úgy szavam alól fölmentve, és szabad va­gyok ! Köszönet nektek vitézim! Baudelot ezután kalapját véve. — Eleonora — szólt gyöngéd hangon — fogadja kegyed a fogoly mély háláját. Kocsst kérek. — Egy kocsiba az udvaron be van fogva kapitány Ez téged Nantesbe volt viendő , mint a tulajdonostó megtudók. Baudelot szemei rögtön tulajdon köteleivel meg­kötözött Hamelinen akadtak meg. — Ilamelin kapitány — úgymond Baudelot — szolgálatért szolgálatot! A helyett, hogy köteles feloldjam, engedje azokat szétvágnom. Ön tovább senkit se szolgáljon. Midőn Eleonora viszont magához jött, folytatta: — Ilamelin kapitány! most a jegyesekre rész idi jár, a polgárháború és vérontás eme korszak­ában Az ember reggel foglyot őriz, s este már ellensége kénytelen befogadni. Ha tehát önnek úgy tetszik halassza el lakodalmát máskorra. Látja, ön mátkát, esd ezért. Nemes kisasszony, engedje meg, hogy a szegény chuansok , kegyedet a Mailly kastélyba kisérjük. Ezután az ifjú chuansok mind elvágtatának, örül­ve vezérük megszabadulásán, s fel fel tűnve a kelt nap ragyogó sugaraiban. ... Szegény ifjak­­ e nap­nak csak kevés ideig örülhetének. Ez éjjelen mind leölettek.......... Vannak emberek, kik fölött valami különös csil­lagzat őrködik. Baudelot nem öletett meg, b­ár a Ven­­déet egy napig sem hagyá el. — Midőn a vérontás honában megszűnt, összekelt Mailly Eleonórával. — Hamelin kapitány jegyes­ jogairól önkénytesen le­mondott, hogy a szerelmesek szerencséjét meg­koronázza. (Janin Gyula után.) NŐTINCSE BÁNÁTI LEVELEK. II. Temesvár, jan. 23. Az alvidéket nem tűzhetjük ki törekvéseink czél­­jául, s a gigansok harczát küzdeni kábaság volna. A lehetőség és kivihetőség korlátait tartsuk mindig szemeink előtt közügyeinket illető cselekményeink­ben , ez ellen túl ne csapongjunk, de korlátai közt kövessünk el mindent, mire hom­­as meggyőződé­sünk vezérel. Ezt téve , sokat mentünk meg utóda­ink számára , minek bizományosai, őrei vagyunk csak , nem pedig szabad rendelkezésű tulajdonosai; ellenkezőleg cselekedve, idegen czélok bábeszközei­vé törpülünk, és sáfárkodásunkat a jelen és utókor kárhoztatandja. Temesvár megye törvénykezési tisztviselői múlt évi december 30-kán tették le hivatalesküjöket. Az ünnepélyre meghívólevelek magyar nyelven valának szerkesztve, s bár ezt előzőleg hírek keringtek, hog törvénykezési hivatalos nyelvűt kirekesztőleg a ne­met állapíttatott meg , mivel mindazonáltal Krassóó és Felső-bács megyékben az illető tisztviselők hatá­lyos felmutatására német nyelv helyett a magyarna használása már előbb megengedtetett, a közönség a eskületételre meghivő hivatalos okiratnak magys szövegét, a magyar nyelvnek hivatalos nyelvül elfo­gadtatása iránt, annyival inkább hajlandó volt ked­vező előjelül tekinteni, mivel a törvénykezési egyé­nek hajlamait s képzettségeiket tekintve, egyedi a magyar nyelvet ismerő olyannak, melyen ezek h­vatalos működéseiket egész eréllyel akadálytalant folytathatják. Némely Sándor igazságügyminiszteri biztos úrnál néhány hó óta Bécsben mulatása miatt, ennek he­lyettese a felebbviteli törvényszék alelnöke Szab Antal rír, a megyei törvényszék, s járásbíróságokna egybegyült tagjait múlt december 30-kán német be­széddel üdvözletté, a hivatali esküt tőlök hasonl nyelven véve ki, s őket , igazságügyminiszteri bizto­sít rendelete szerint, kirekesztőleg német nyelve leendő hivatalkodásra utasítá. S a hivatalnokok beleegyező megnyugvással fo­gadták az utasítást, a nélkül, hogy a német nyel­veni hivatalkodás irányában nehézségeiket kijelen­tették , a nélkül, hogy ellen által is becsülend gyöngéd ragaszkodásnak jeleit adták volna azo nyelv iránt, melyhez a múlt idők viszonyai köz annyi előszeretetet tanúsítottak, melyet jelenleg­i legtökéletesbben ismernek , s melyet házi s család nyelvül használnak ?! Az afrikai ifjabb Scipio könyeket hullatott, mi­dőn az általa ostrommal bevett Carthago városa római tanács határzatából földig lerontatott. Scipio mint ellen , sirató meg a hatalmas városnak sorsa s mi magyarok néha közönyösen vesszük nemze­tételünket fentartó támaszok szétrontását! Ezen közönyösség bizonyok egyéneknél kitűnőré mutatkozik. Mig a nemzet nagy része ábrándos sze­retettel ragaszkodik nemzetisége selveihez, s mi, idegen nemzetbeliek is önként, szívesen csatoljál magokat a magyar nemzet családtömegéhez , addig magokat ezen nemzet tagjaiul hirdető bizonyos egyé­nek, nyilvános föllépéseik alkalmával, óvatosan ke­rülnek minden cselekményt, mi nemzetiségükhöz ra­gaszkodásukat mutathatná. Íróasztalomon nyugszik az 1851-dik évi újévi kö­szöntések megváltásáról kiadott névjegyzék. Előbi évek példája szerint , ennek bizonyos diplomatics színezete volt, mennyiben a közönség magyar nem­zetiségi rokonszenvezése hévmérőjéül vétetett. For­radalom előtt a magyar bejegyzések évenkint szapo­rodtak. Az 1850-dik év a magyar elemnek eze jegyzékből egészen eltűntét mutatá, mit az idők saj­tó körülményeinek , nem pedig a magyar rokonszen­vezés enyészetének kell tulajdonítani. Az utolsó név­jegyzékben foglalt 392 név közöl 41 jegyeztetet be magyarul, s ha az összes névjegyzéket átolvas­suk, öröm viranyozza át lelkünket, midőn ideges hangzású , s magyar nyelvet nem értő egyének ne­veit a polgári s iparű­zó tisztes rendből magyaru szemléljük beírva, valamint ellenkezőleg keserűség­gel tölti el kebleinket annak tapasztalása, hogy tisztán magyar nevű s anyanyelvű hivatalnokok né­metül íratták be neveiket. Az újévi üdvözletek megváltásából befolyó összes a helybeli polgári kórház javára fordíttatik, s ez in­tézet emberbarátok pártolására érdemes , mert a ki­mutatás szerint az utolsó évben is összesen 108, siülödő beteg «ápoltatott benne. Jövő levelemben «az újonan rendezett törvényke­zési tisztviselők névsorát közlendőm. jp HIVATALOS. A cs. kir. hadügyministerium a f. é. jan. 13-ki E 142. sz. a. I. f. leiratban a cs. kir. föhadiparancsnoksá javaslatára, s tekintettel a katonai orvosok illetékeinél

Next