Pesti Napló, 1853. június (4. évfolyam, 966-991. szám)
1853-06-30 / 991. szám
veltség, polgárisodó, s ezekkel karöltve nemzeti sejtésünk tekintetében biztos jövőnek nézünk elibe,a mely meg fogja érlelni a közbirodalom számára azon epochális eszméket és polgári intézményeket, melyek nemzetünk szivébe oltvák, s melyeknek megtestesüléséről feltételeztetek egy erős állam jelen és jövő ereje, súlya, s jólétének felvirágozása. (Lapszemle.) (D. C.) A dán királyi kormánynak egy év folytán az országgyűlést kétszer kellett föloszlatni, azon makacs ellenzék következtében, melylyel rendszabályai találkoztak. Az ápr. 18-kan föloszlatott országgyűlés az ismeretes örökösödési üzenet ellen nyilatkozott, és minthogy a benne foglalt transacts európai népjogokon nyugszik, annak önkényes változtatása vagy magyarázata sem a dán királyi kormánynak sem a dán rendeknek nem állhatott hatalmukban; ezen európai, általános és dán külön érdekeket illető kötelezettségre nézve tehát gondoskodnia kellett, hogy az alkotmány formáiból származó ellenzés elenyésztessék. Mi kétség sem lehetett benne, miszerint egy, az európai hatalmak között történt egyezmény magas és fellebbezhetlen jelleme, miáltal a világrész egyik legérzékenyebb pontján a magas érdekek kedvetlen összeütközése szerencsésen kikerültétől, az esderdán ellenzék törekvését nemcsak idején kívüli és eszélytelennek, hanem egyszersmind nem igazoltnak tüntette föl. A bécsi kötés létre jötte óta, — mi maradandó emléke azon államférfiak bölcseségének, kiknek élén azon ép oly genialis mint érdemdús férfiú állott, ki a császári állam ügyeit tovább mint 36 évig vezette — és a melyen nyugszik még ma is a világ békéje — mindenkor legjobb sükerrel használt népjogi gyakorlattá vált, azon viszályos kérdéseket, melyek megoldatlanul a világ békéjét veszélyeztetnék, a nagyhatalmak kötelező megegyezése által kiegyenlítni. Ide tartozik a dán trónörökösödést illető transactio. Örömmel halljuk végre, hogy a koppenhágai országgyűlés e hó 24-kén az örökösödési szenetet 119 szavazattal 10 ellen, tehát a megkívántató %-et jóval fölülmúló többséggel, elfogadta és kikerülte az összeütközést, minek következménye az országra nézve káros, az ellenzéket pedig mindenesetre egészen megbuktató leendett volna. HIVATALOS. Az igazságügyi miniszternek 1853-ki május 1-jén kelt rendelete, kiható Magyar-, Horvát- és Tótország, Erdély s a Szerbvajdaság és a temesi bánság koronaországokra, melynek folytán a büntető bíróságok által a Homagimn (vérdij) fizetése többé nem ítélendő meg. (Birodalmi törvénylap 1853. XXIII. darab, 75. sz. kiadatott szöc. május 4-kén) Kétség támadván az iránt, váljon a fölnevezett koronaországokbeli bíróságok által hozott büntető ítéletekben az előbbi törvények szerint a bütettek több nemesre nézve megállapított Hornágium (felváltság, emberdíj, birság, vérdij — redemptio vei emenda capitis, aestimatio homicidarum, mulita —) az 1852. május 27-kén kelt büntető törvény hatályba lépte után is megítélhető-e, mely tekintetben a bíróságok különböző módon jártak el; — az igazságügyi minisztérium a fenálló büntető törvény értelmezéséül kijelentendőnek találja, hogy miután abban a büntetésnek ezen neme nem fordul elő, az 1852. május 27. büntető törvény 32, 53 és 259. §§. s az melletti életbeléptetési nyiltparancs I. és IX. czikkei szerint az omagium fizetése többé meg nem ítéltethetik, s hogy a mennyiben ezen H a magum egészen vagy részleg kártalanítás helyét pótolta, úgy említett büntető törvény 42. §-ának szelleme, mint a fönérintett koronaországok közöl azokban, melyekben az 1852. november 19. császári nyiltpancs *) által az átalános polgári törvénykönyv már behozatott, ennek elvei szerint, a károsultra vagy rokonaira a bűntett által káromlott kár valódi összegében kitudandó, s amennyiben az a vizsgálati irományokból bizonyossággal kivehető, a károsultnak a büntető ítéletben megítélendő, ellenkező esetben pedig ez a törvény rendes útjára utasítandó. Krausz. KÜLFÖLD. Németország. Berlin, jun. 25. Nesselrode gróf körjegyzékéről eddigek sokat értekeztek, de még senki sem mutatá fel benne azon pontot, mely kétségkívül egyike a fontosabbaknak, azt t.hol az orosz kormány azon osztatlan bizalmatlanság irányában, mely őt a keleten hódítási tervekkel vádolja — a forradalmi évek alatt kitüntetett magaviseletére hivatkozik. Oroszország épen akkor legkényelmesebben hajthatta volna végre hódítási terveit, minthogy azonban ezt nem téve, világos, hogy ilyen tervei nincsenek. Oroszország Ausztriát segíti Magyarországban, s ahelyett, hogy az európai kormányok közti viszályt — saját javára — szította volna, igyekezett a kibékülést minden áron előmozdítani. Az igaz, hogy Oroszország csakugyan egész súlyával beavatkozott „szövetségesei“ belügyeibe , s „önzetlen“ közbenjárását ügyesen minden félnél nélkülözhetlenné tudta tenni , hogy valamennyi felett felsőséget bitoroljon. Nem akarjuk a behegedt sebeket felszaggatni, de legyen szabadj— a körjegyzék sima nyelvű előadása irányában — emlékeztetnünk 1850- re, Varsóra s azon sérelemre, melylyel ott egy nagylelkű halottat illettek, kire Poroszország örökké hálásan fog visszaemlékezni, — a sérelemre , mely a király leghűbb szolgájának törte meg szivét. A mi azon állítást illeti, hogy Oroszország az 1848-diki anarchiát nem használta fel úgy , mint használhatta volna, ha csakugyan valók lennének az ő hódítási tervei a keleten , úgy ezen állítást tökéletesen megczámölják az akkori események. Oroszország először is úgy viselé magát az európai kormányok irányában, mintha őt legnagyobb békeszervet lelkesítené: erre nézve jelent meg Nesselrode jegyzéke jul. 6-kán 1848-ban. De mihelyt azt hiheté Oroszország, hogy a kabinetek, melyeknek elég dolguk volt a belügyekkel vesződni, nem figyelhetnek reá és terveire, azonnal egy orosz hadtest bevonult a dunai fejdelemségekbe. Ekkor kitűnt, miszerint Oroszország csak azért biztosíta Nyugateurópát békeszeretetéről, hogy figyelmét elvonja a Dunától. Az sem áll, mikép a felemlített jegyzék mondja, hogy akkor a kormányok — sokban tartatván a nyugati forradalmak által a szabad tért engedtek vagy legalább kénytelenek voltak engedni a hódítási terveknek, melyekkel Oroszországot vádolják. Tudvalevő , hogy mind az angol parliamentben mind a franczia nemzetgyűlésben a legélénkebb interpellációk történtek, mihelyt megérkezett a dunai fejdelemségek megszállásának híte. Azt is tudjuk, mit feleltek ezen interpellációkra. Minthogy azonban Oroszország a jur. 6-dikai jegyzékben ártalmatlanságáról tett biztosításokat, igyekezni kellett feloldani az ellenmondást, mely azon nyilatkozat s a dunai fejdelemségek rögtöni megszállása között feltűnt; erre pedig annyival inkább volt szorítva, mert a franczia és angol törvényhozó testületek értekezései után meggyőződhetett, hogy Európa korán sincs elaltatva, s nincs is kedve nyugodtan eltűrni, amit Oroszország azon bevonulással kétségtelenül szándékozott. Ennélfogva tehát Nesselrode a jul. 6 dikai jegyzék után egy másik körjegyzéket bocsátott ki jul. 31-dikéről, melyben kifejtetett, hogy a dunai fejdelemségek megszállásával nem avatkozás történik egy önálló állam ügyeibe, sőt, hogy mind a két állam, Oroszország és a Porta, melyeknek szerződésileg joguk van azon tartományokat rendben tartani, közösen akarják a rendet helyreállítani, név szerint Oroszország — mint ott mondatik — „mély sajnálkozással, és gyanítva , hogy ebből ellenmondást fognak akarni kimagyarázni az előbb kinyilatkoztatott békés szándékokkal.“ De azon nyilatkozat, a julikai t. i., csak független államokra vonatkozott, s ezek irányában ezentúl is szigorúan fentartatni fog a semlegesség elve, sat. Csak az akkori eseményekre emlékezzünk vissza, s azonnal helyes mérvünk lesz arra nézve, micsoda terveket akart Oroszország jó alkalommal kivinni s mennyire óhajta kizsákmányolni a kormányok akkori állapotát, melyek „a nyugati forradalmak által elfoglalva vagy elvonva voltak,“ ami kétségkívül oka volt Oroszország rögtön bekövetkezett mérsékletének. Végezetül még csak az jusson eszünkbe, hogy a dunai fejedelemségekben természetesen meg van szakítva az oláh lakosságáltal a szlávság, s ezen oláhok az erdélyiekkel és az Oroszország által hermetbe elzárt beszarábiaiakkal együtt 7 milliónyi telivér népességet alkotnak. A dunai fejedelemségek délkeleten a legbiztosabb torlaszt képezvén a szláv cság ellen, ha azok Oroszország által elfoglaltatnak, el van szakítva a legerősebb gát Oroszország terjeszkedései ellen. Itt azonban még a német -magyar Dunának s az egész keleti kereskedésnek jövője is szóba jő,amelyek Ausztriára és Németországra nézve életkérdések. A dunai fejedelemségeknek tehát Oroszország általi megszállása horderejét s ennek irányában Ausztria és Németország feladatát hosszabban fejtegetnünk egészen felesleges. Francziaország, Páris, jún. 23. Girardin Emil a La Presse - ben ma ezen kérdést teszi föl: az oroszok átmennek-e a Pruthon? s a többi közt ezeket mondja : Nem az a kérdés , hogy megtudhassuk, kinek nincs vagy kinek van igaza, hanem hogy ki ítéli el ? Oroszország azt igényelvén, hogy neki van igaza, megkisérli e, hogy saját kezével szolgáltasson magának igazságot ? Mi kétség sincs benne, hogy Oroszország, mint saját ügyének bírója, minden akaszkodás nélkül meg ne tenné; azonban Törökország megtámadtatván , hogy Anglia és Francziaország legerélyesben segítse, nem kell egyéb, csak az, hogy azért őket megkeresse; nem kell egyéb , csak hogy a két védhajóhadnak a fermán kiadassák, mely előttök a Dardanellákat megnyissa. Jövendőben tehát itt áll a kérdés , minden kérdés , és nem másutt. Többé nem arról forog a kérdés, hogy megtudjuk, Törökországna van-e joga vagy nincs a Menzikoff herczeg utolsó indítványának, a jegyzék azokba foglalt sened-nek elvetésére, mikép azon jegyzék Nesselrode gróf körjegyzékiratához van csatolva ; hanem azt kell tudnunk, hogy az orosz sereg a Pruthon átmegy-e , s ha váljon a Porta ez átmeneteit hadüzenettel egyenlőnek tekintendi-e ? Meggyőződésünk, hogy az orosz sereg nem fog a Pruthon átmenni, és mit sem tesz, mit jogosan oda lehetne magyarázni, hogy az casus belli-t jelentő megtámadás ; azonban az is meggyőződésünk, hogy ha az orosz sereg a Pruthon átmegy, Törökország Angliát és Francziaországot segélyért mindjárt megkeresendi, és a két admiralnak a formáit átnyújtja , kik csak jelre várnak , hogy horgonyaikat fölszedjék, és álgyaikat kiszegezzék. — Meddig valami hozzávetés bizonyos lehet, tehát bizonyos az, mikép Oroszország gondosan kikerül minden megtámadási kísérletet, miután Törökországnak joga lenne azt hadüzenetnek jelenteni. — Ha Oroszország oly nagyon és könnyen érzékenykedik a sértés miatt, Oroszországnak nem kell attól félnie, hogy érzékenykedésüket az övéhez mérendik? Midőn Anglia és Francziaország igazat adnak Törökországnak Oroszország ellen, tehát a jog erejének az erő joga ellen, nem sértés-e ez, nem nagy igazgtalanság-e ? Mi Nesselrode jegyzékét illeti, ez nem egyéb mint sirirat, mely alatt Menzikoff herczeg mint diplomata temettetik el. E jegyzékirat fölhívás, mi feleletet idéz elő. Anglia, Franczia, Ausztria és Poroszország minden bizonnyal nem hanyagolják el a feleletet. Különben felelni annyit tesz, mint alkudozni, mint 1833-ban uj értekezletet nyitni, és egyuj 1841 jul. 43—ki egyezményt készítni elő. Azon panasz, mi Nesselrode jegyzékiratában Francziaország ellen emeltetett, a tuileriák kabinetjét érzékenyen érintette, minek következtében miniszteri változásról beszéltek, még pedig a háború pártjának értelmében. Persigny mostani belügyminiszter, Foud államügyi miniszter helyébe lépne, Canrobert tábornok a hadügyi tárcát venné át. E mellett úgy látszik , hogy a készületek nemcsak a tengeri révekre szorítkoznak: legalább St. Arnaud tábornagy utazásának mélyebb jelentőséget tulajdonítanak. Az orosz jegyzékirat ma a politikai beszélgetések tárgyát képezi. Különbözőleg kommentálják. A Pays szelíden érinti, úgy vélekedik, miszerint a jegyzéket sokfélekép lehet magyarázni, ő azonban új phasisnak tekinti, melybe a keleti ügy lépett, és előlépést lát benne újabb alkudozásokra. Oroszország halasztása előtte annak bizonyítványa, hogy a béke fentartozik és a czár elálland követeléseitől. Páris, jun. 24. A börze valamennyire szilárd állást vett, és az angol lapok fölriasztó czikkei miatt nem nyugtalankodik. Különben a békés hangulat nemcsak a népet, hanem a hírlapokat is megszállotta. A Constitutionnel ma nem oly hangosan beszél, a Journal des Débats békés szellemű czikkét után nyomatja. Úgy látszik, hogy titkos mesterkedéseket fedeztek föl, melyeknek nem lett volna csekélyebb czéljuk, mint a napóleoni dynastia megbuktatása. A közelebbi összefüggésről mi bizonyos sem hallatszik, az előtleges vizsgálatok azonban oly dolgokat hoztak napfényre, miko a u pa s rendőrminiszter bukását vonták maguk után. Helvétia. A helvét szövetségi gyűlés rendes ülésre jut. 4-kére hivatott össze. — A Suisse mondja, mikép megvalósulni látszik, hogy Tessin canton határzárja közelebbről megszüntetik. Nagybritannia. Angliában mindig komolyabban alakulnak az ügyek. Itt a tapasztalatban és befolyásban gazdag sajtó minduntalan zúgolódik. Az ország mélyen érzi azon diplomatikus balsorsot, melyben Russell részesült. A rosz hangulatot növeli a kétség, vájjon jó sikere lesz-e Aberdeen és Clarendon halogató politikájának. A kabinet könnyen veszíteni fog az india-bill mellett, s ehhez hozzájárulván a keleti kérdés, a krízis is fejlődhetik. Még a „Times“ sem vonhatá ki magát az uralkodó hangulat alól; ő is palctát tört az éjszaki körjegyzék felett s végreményét a császári internuntiusba helyezé, ki jelenleg Konstantinápolyban működik. London, jun. 24. Az alsóház tegnap foglalkozott az innin hit második felolvasásával. Stanley azt indítványozd, ne vitatkozzanak már ez évben e bili felett. A vita befejezetlen maradt. Az angol minisztérium — mint rebesgetik — nagygyűlésben 17 szóval 4 ellen háborúra határozta magát, bizonyos események létrejöttével. (Ezzel kapcsolatban beszélik, hogy St.Arnaud tábornagy a császár nevében interpellálta volna a porosz liget ez ügyre nézve, s oly feleletet nyert volna, hogy Poroszország elismeri ugyan az orosz követelmények túlságosságát, de azért nem fog fegyvert fogni szövetségese ellen.) A „Daly News“ közli azon kiáltványt, melyet az orosz czár által száműzött, s jelenleg Londonban tartózkodó örmény herczeg Leo a törökországi örményekhez kibocsátott: „Leo, isten kegyelméből Armenia fejedelme, Georgia, Gassan, Tyrus herczege, Almania grófja s az örmény vallás védője, az örményeknek Törökországban : Kedves testvéreim, hű honfitársaim ! Akarjuk és forrón óhajtjuk, hogy utolsó csepp véretekig védjétek hazátokat és a vultánt az éjszaki önur ellen. Emlékezzetek meg, testvéreim, hogy Törökországban nincs kancsuka ; itt fel nem hasítják orrotokat, sem nem korbácsolják feleségteket akár titkon, akár nyilvánosan. Azultán uralma — emberséges uralom. Ajáljátok hát magatokat az Isten uralmába ! Küzdjetek vitézül honotok szabadságáért, uralkodó fejedelmetekért! Romboljátok le házaitokat s csináljatok belölök torlaszokat; s ha nincs egyéb fegyveretek, törjétek össze bútoraitokat s védjétek magatokat a rombolékokkal ! Az ég vezessen titeket a dicsőség utján ! ... Ne felejtsétek, testvéreim , hogy annak ereiben, ki most hozzátok szól, húsz király vére foly : ez a Lusignanok és hitünk védjeinek vére. Igenis, még egyszer mondjuk nektek, védelmezzük vallásunkat és ennek tiszta formáját legutolsó csepp vérünkig !“ Törökország. A törökök szabadságáról és rabszolgaságáról — így szól az erdélyi Hetilap —ferde fogalom uralkodik a művelt Európában. Azt hiszik, hogy minden török háza egy-egy hárem. Pedig a többnejűség csak a főbbek és gazdagok kivételes szokása. Aztán a keresztény európai államokban sem igen tartják meg szorosan az egynejűséget, csak hogy titokban megy az, ami Törökországban nyilván. A Lajosok és régens bizonyos tekintetben nem állottak hátrább bármelyik zultánnál. A közönséges töröknek ritkán van több egy feleségénél. Itt a szokás többet tett, mint más helyt a törvény. A szokás anyagi korlátokat szabott a soknejűségnek. A férfinak vásárolni kell nejét és csak a főbbeknek van annyi pénzük, hogy több feleséget vásárolhassanak, s nem kis költségbe kerül azokat eltartani, ez okból a soknejűség nagyrészben elmarad. A nőtelenség azonban ismeretlen a töröknél. A keleti ember a házasságot kötelességnek, szükségnek tartja. Török vénlegény nem létezik. A török kormánynak eszébe sem jut, valakinek házasulhatási jogát megkurtitani. Házassági engedélyről keleten semmit sem tudnak, s ha a töröknek azt beszélik, hogy Európában nem szabad engedély nélkül házasodni , nagyot kaczag , s ha meggyőzik, hogy igaz, akkor azt mondja: „bizony szerencsétlen nép vagytok ti frankok.“ A török nemcsak házasságában, de semmi tettében vagy elhagyásában sincs korlátolva; ő lehet rabszolga, a nagyvezér elveheti életét, vagyonát, de tettében nem korlátolhatja. Ő ul a maga házában. Útlevél nélkül mehet, a mikor és ahová akar. Házát rendezi, gyermekeit neveli tetszése szerint, kereskedhetik bárhol és bármivel, adhat vehet a mit akar , s mesterséget űzhet bárminől. S valamint az egyén, úgy a község is önálló Törökországban. A községek nagy családok , az idősbek és előjárók azok atyjai, s egy kormány sem meri e családi szentséget háborítólag megtámadni. A községek maguk választják biráikat, hozzák törvényeiket, s rójják ki adójukat. Minden községi tagnak joga van a községtanácsba menni, javaslatot tenni, vagy határozatait megtámadni, ellene mondani, s új vitatást, határozatot kívánni. Az önállási szellem egyik következése, hogy a török ellene szegülhet a lefegyverzésnek. A török, úgy az ozmán birodalomban lakó nem engedi azon jogát elvétetni, hogy megtámadja ellen magát védelmezhesse ; érzi magában, hogy lealázná a férfierőt, ha megengedné, hogy őt más védelmezze. Fegyverei, legkedvesebb jószágai, a melyek közt családi szentségüek, örökségi darabok vannak, a melyekhez mondák , legendák, történetek kötvék ; azokat megéneklő versekkel hordják; a száraz kereskedővé vált európai nem tudja megfogni, mily nagy hatást gyakorolnak az efféle csekélységek a törökre. Pedig úgy van. A török portának nem lenne ereje a lefegyverezést végrehajthatni. Konstantinápoly. A Journal des Débats közli a Portának a keresztényeket illető új fermanját. Egészen csak holnap közölhetvén, lényegéről csak annyit említünk meg, hogy mindazon szabadalmak, és kiváltságok, melyeket az előbbizultánok és Abdul -Medjid a keresztényeknek adtak, újólag elismertetnek és megerősíttetnek. Moldova és Oláhország. I. Bratiano, a Presse egyik dolgozó társa, aki közelebbről befogatott — számos honfiai nevében megcáfolja Kolh-nak, a La Presse, jun. 14-ki számában a moldovaoláhországi orosz érdekekről írott czikkét. Koh azt mondta, „hogy az uszkok és kunok egykoron pusztáikat odahagyták Moldova és Oláhország elfoglalása végett, az oroszok ezt miért ne tennék ? Az utak nyitva vannak, a népeket oda ingerlő természeti hajlam mindig létezik.“ Ezen állításra Bratiano azt feleli, hogy a románok római gyarmatból származtak , s különböző név alatt mindig megtartották e föld birtokát. Az oroszok nem lehetnek a románok utódai, mert nekik azokkal semmi közök. Koh továbbá ezt mondja: „A Duna torkolata nyílt kapu a fekete tenger és Erdély hegyei közt (?) Úgy látszik,mintha mondaná: jöjjetek! Az oroszok jőni fognak , már ott vannak.“ „Nem, úgy mondja Bratiano, a Duna torkolatai ellenkezőleg kiáltanak: Vissza, muszkák! és a jóllét s polgárisodás partjainkon fognak virágzani.“ Végül Koh még ezt írja : „Különben ezen szerencsétlen, Oroszország romboló becsapásai és pusztításai által kifáradt tartományok esdekelnek neki s kérik őt: Foglalj el, és védj bennünket, hogy a bennünket megölő ideiglenességtől szabaduljunk.(?)“ „Nem,— mondja Bratiano. A románok annyira nem fajultak el, hogy az oroszokat hivják az ideiglenes állapotbeli megszabadítás végett. Ők 1848-ban megpróbálták az orosz jármot lerázni, — de Európa közönyössége miatt bukniok kellett. Melyik az az erős nép — írja Bratiano — hogy el ne buknék, ha mindenütt csak ellenséggel és közönyösséggel találkozik ?“ Jassy, jun. 8. Két orosz ügynök érkezett, kik az orosz consulnál szállottak meg. Az angol consul tegnap rendkívüli futárt küldött Redcliffhez Konstantinápolyba. Jún. 21-dikéről kelt moldvai hírek szerint ott még addig mit sem tudtak az oroszok bevonulásáról. Az orosz hadtest előőrsei ugyan felállítják a Pruth balpartján Szkulanitól Reniig (Új-D mértföldnyire Jassytól, 3 mföldnyire Galacztól), a bevonulást azonban jelenleg még sem stratégiai sem politikai szempontok nem javasolják. Oroszország, Pétervár, jan. 17. A szárnyaló hírek s a katonai hatóságok rendkívüli tevékenysége után ítélve, utoljára mégis lesz valami a dunai fejedelemségek megszállásából. Sőt még valami fontosabb van készülőben, miután a feketetengeri flotta egészen hadilag szereltetett fel. Mondják , ezen tengerészek igen harczvágyók, amiben a határozott ás tettszomjas Menzikoffeg bizonyosan megtette a magáét. Midőn Konstantinápolyból elutazott, kijelenté, hogy valószínűleg vissza fog térni Stambulba, de „teljes egyenruhában.“ (Tudjuk, hogy utolsó alkalommal polgári ruhában jelent meg.) Mivel azonban a szolgálatban levő hadsereg főnöke, a varsóág még nem kapott parancsot a vezénylet átvételére , sokan azt gyanítják, hogy mégsem akarnak háborút, s ennélfogva azt sem tekintik a háború megnyitására szolgáló rendszabálynak, hogy a sereg táborkarának főnöke, Gorcsakofsky berendeltetett az egyesített hadtestek mozdulatainak elintézésére. A tábornokok lövése és menése régóta nem űzetett oly élénken egyszersmind oly titkosan, mint most. Szu 1ina, jun. közepén. A lakosság nagyon szaporodik. Több mind ötszáz hajó várakozik kedvező vízállásra, hogy útra kelhessen. A horgonyzó helyen még mindig a régi rendetlenség uralkodik , úgy *) Lásd orsz. törv. és korm. lap 1852. XXIV dar. 211 sz., 480 lap.