Pesti Napló, 1854. december (5. évfolyam, 1419-1443. szám)
1854-12-31 / 1443. szám
iskolák még mindig hasznosak lehetnek. — Óhajtandó volna, hogy két categoriájú iskolák szereztetnének, az egyik categoriának feladata lehetne; a jövő államhivatalnokokat nevelni s itt a német nyelvnek kizárólag kellene uralkodni; a másik categoriáé pedig : az egyes egyházközségek és társalmi élet egyéb szükségleteinek megfelelni. — Amint a viszonyok most állnak, igen kell tartanunk, hogy a protestáns iskolák számos alapítványa elvesz, mivel közülök igen sok csak a magyar nyelveni előadás föltétele alatt jött létre : ily alapítványok megszűnése csakugyan minden esetre sajnos volna. Ausztriai birodalom. Biztos hallomás szerint e kir. fenségeik a Brabantig és ugne még a szent Vizkereszt-ünnep előtt elhagyandják Bécset s térnek Brüsselbe vissza. A belga k. követ leend szerencsés ö fensnségeiket egész az ausztriai határszélig elkísérni. . Sz. Pétervárról s hó 22-kéről vett levelek szerint Gorsakoff herczeg e napokban utasításokat kapott volna , melyek a mostani politikai ügyállásra nézve alighanem elhatározók lesznek. Az mindazáltal nem mondatik, váljon azáltal a világbéke fentartása iránti remények, vagy pedig egy világháború miatti aggodalmak nyernek-e súlyt, s igy a nagy közönség e felületes közlés által még mindig bizonytalanságban tartatik. Tegnap történtek itt az első személyes értekezések Gortsakoff herczeg orosz követ, s Bud gróf külügyminiszteri exclja közt, mely értekezletet a három szövetséges meghatalmazottainak conferentiája előzött meg. Várjon fognak e ezen értekeződések formaszerinti jegyzőkönyvre vezetni, rövid idő múlva kitünendik. Gorzsakoff herczeg ez iránt minden esetre kapott Sz. Pétervárról parancsokat, a békeremények ennélfogvást némileg ismét éledeznek. Bécs, dec. 24. Azon személyiségek közt, kik legközelebb időben ausztriai cs. rendjeleket nyertek, van Dervis pasa, a dunafejedelemségekbe kinevezett ottomán polgári biztos is; ez, biztos hallomás szerint a Leopoldrend középkeresztjét kapta volna. KÜLFÖLD. Francziaország. Páris, dec. 26. Az 1855—ki törvényhozási ülés megnyitása. Ma kedden, dec. 26-kán,négy órakor a császár a tuileriák palotájának marshalli teremében személyesen nyitá meg az 1855—ki törvényhozási ülésszakot és elfogadá a senatus és törvényhozó test új tagjainak esküjét. A terem mélyében,a kerti ablak nyilata előtt, a trón emelvényre vala állítva. A trón jobbján egy karszék vola Jeromos Napoleon csász. herczeg ö fensége, balján Napoleon csász. herczeg ö fensége számára, ki a császár szolgálatában távol van. A csász. felségeik jobbján és balján székek valának a császár családjának ö felsége által kijelölt fenséges herczegei számára. Ezután jövének a korona főtisztei, a bibornokok, tábornagyok és admirálok, — a miniszterek és becsületrend nagykeresztesei, az államtanács elnöke, alelnöke, osztályelnökei és tagjainak székei. Az ablak nyilata a császári fölségeik és Jeromos Napoleon herczeg ő fensége háza tiszteinek számára vala rendelve. Jobbról valának a diplomatiai testület számára fentartott ülések. A trónnal szemben, jobbról, a senatus elnöke-, alelnökei- és főelőadója-, titkára- és a senatoroknak kellett ülni. Balról a törvényhozó-test elnöke-, alelnökei-, jegyzői és a követeknek. A senatus padjai mögött a helyek a semmitő-törvényszék, számhivatal, a császári törvényszék, katholikus papság küldöttségei, a selemegyei főispán, a rendőrfőnök és főtitkáraik, az első birósági törvényszék küldöttsége, a nem kat szertartásnak központi tanácsa és consistoriumainak elnökei, a nemzetőrség főparancsnoka és ennek táborkara, a hadbizottmányok tábornokai, a császári testőrség és párisi hadsereg tábornokai és ezredesei számára valanak rendelve. A senatus és törvényhozó test csoportja között széles nyílás vezetett a trónhoz. A felső karzat a császárné, herczegnök, a császárné háza főudvarmestere, föudvarmesternője, és hölgyei, Mathid csász. herczegnő tiszteleti lovagja és hölgyei és a meghívott hölgyek, — a diplomaták nejei, miniszterek nejei, tábornagyok és admirálok nejei, tábornagyok és admirálok özvegyei, a korona főtiszteinek nejei, a senatus és törvényhozó-test hivatalnokainak nejei, valamint az államtanács elnöke, alelnökei- és osztályfőnökeinek, a semmitő-törvényszék, számhivatal, a császári törvényszék első elnökei és főügyészei nejeinek, és a sinemegyei főispán nejének számára vala fentartva. A meghívott delnek délben egy negyedkor egyre foglaltak helyet. Fél egyre a diplomatiai testület, nagy államtestek és küldöttségek a marshalli teremben elfoglalták a számokra kirendelt helyet. Mindnyájan fényes díszruhában valának. Egy órakor öt percz hián egy szertartási segéd jelenté . A császárné f ő felsége, Mat Ihuid császári herczegnő ő fensége, házának főtisztei és hölgyei kíséretében azon karzatszék felé vette irányát, melyet a császárral szemben el kellett foglalnia. Midőn a császárné helyét elfoglaló, száz-egy álgyúlövés jelenté a szertartás kezdetét. A főszertartás-mester a császár megelőzésére ment, és ő felsége kísérete következő renddel indult meg : ajtónállók; egy szertartási segéd; egy szertartás-mester; szolgálati lovászmester; szolgálati palotamester; szolgálati kamarás; palotai tábornok hadsegéd; császári testőrség parancsnoka; főszertartásmester; fővadász; főkamarás; palota főmarshallja; a császár; Jeromos —Napo leon cs. herczeg ő fensége; első gyóntató; szolgálati segédtiszt; palotakormányzó; száz testőr parancsnoka; szolgálati tiszt; Jeromos- Napóleon császári herczeg ö fensége szolgálati tisztei. A császár a trón előtt ült le; jobbján volt Jeromos - Napoleon csász.herczeg ö fensége, balján Bonaparte Lajos-Luczian és Luczian Murat herczegek. Az egész gyűlés sövegtelenül állt; ő felsége ült. A főszertartásmester, miután a császártól figyelmeztetett, így szólt : „Uraim, üljenek le!“ Ő felsége a következő beszédet mondotta: „Senator urak, „Követ urak. „Önök utóbbi összejövetele óta nagy tények mentek teljesedésbe. Az ország azon fölhívást, melyet a háború költségeinek fedezése végett hozzá intéztem, annyira fölfogta, hogy az eredmény reményeimet fölül is múlta. Fegyvereink győztek mind a balti mind a Feketetengeren. Két nagy csata dicsőíti zászlóinkat. (T e t s z é s). Egy fényes bizonyítvány tanúsítja Angliávali viszonyaink bensőségét. A parliament tábornokaink és katonáinknak üdvözletet szavazott. Egy, uralkodója lovagias érzelmei által megífjult nagy birodalom elszakadt azon hatalomtól, mely negyven év óta fenyegeti Európa függetlenségét. Ausztria császára ma véd, tán nem sokára támadó szövetséget kötött, mely ügyét Franczia és Angolországéval egyesíti. (Egyhangú tetszés). „E szerint, urak, mennél tovább nyúlik a háború, annál inkább növekszik szövetségeseink száma, annál szorosabbakká válnak a már megalakult kötelékek. Valóban mi volna szilárdabb kötelék, mint a két hadsereghez tartozó és egy közös dicsőségre emlékeztető győzelmek nevei, minthogy ugyanazon aggály és ugyanazon remény mozgat két országot, minthogy ugyanazon nézetek ugyanazon törekvések lelkesítnek két kormányt a földgömb minden pontján ! (Helyes!) Angliával a szövetségünk is nem múlékony érdek és körülménypolitika eredménye ; ez két, oly ügy győzelmére szövetkezett hatalmas nemzet egyesülése, melyben több mint század óta nagyságuk, a polgárisodás érdekei, egyszersmind Európa szabadsága forognak fen. (Elénk tetszés). Csatlakozzanak tehát önök hozzám ez ünnepélyes alkalommal itt, Francziaország nevében a parliamentnek szívélyes és forró nyilatkozványát, az angol hadsereg és méltó vezérének vitéz közremunkálását megköszönni. (Csatlakozás ősz hangzó jelei.) „Remélem, hogy a jövő évvel, ha a béke még nem lesz helyreállítva, hasonló köszönetet intézek Ausztriához és azon Németországhoz, melynek egyesülését és virágzását kívánjuk. „Szerencsés vagyok a hadsereg és hajóhadnak a dicséret méltó adóját fizetnie, melyek föláldozásuk és fegyelmek által Francziaországban úgy mint Algírban, Északon úgy mint Délen méltóan feleltek meg várakásomnak. (Él é n k t e t s z é s). „A keleti sereg mostanig mindent szenvedett és mindent kiállott ; epemirigy, tűz, vihar, nélkülözés, egy szünet nélkül élelmezett vár, borzasztó szárazi és tengeri tüzérség, két, számra nagyobb ellenséges sereg által védelmezve, mi sem csökkenthette bátorságát, mi sem akadályozhatta lelkesedését (Helyes). Mindenki nemesen teljesítette kötelességét, a tábornagytól kezdve, kikényszeritni látszék a halált, hogy várjon mig ő győz, a katona és matrózig, kinek kimultával utolsó kiáltása vala Francziaország áldása, és a nép választottjának éljenzése. (Mély megilletődés). Jelentsük ki tehát együtt, hogy a hadsereg és hajóhad érdemesek hazájokra. (Hosszas helyeslés.) „A háború, igaz, véres áldozatokat követel; mindazáltal minden parancsolja annak erélyes folytatását, és e czélra nézve, számítok önök segélyére. (Általános jóváhagyás). „A hadsereg most 581,000 katonából és 113,000 lóból áll; a tengerészetnek 62,000 hajón levő matróza van. Ezen létszám fentartása nélkülözhetlen. Az évenkénti elbocsátások és a háború által okozott hiányok pótlására önöktől, mint a múlt évben, 140.000 ember kiállítását kívánom. Önök elé egy törvény fog terjesztetni, melynek célja, a kincstár terheinek növelése nélkül, az újra beállt katonák állásának javítása. Ez azon roppant előnyt fogja nyújtani, hogy a hadseregben a régi katonák száma növekedni fog és később megengedendi az összeírási illeték leszállítását. Remélem, e törvény önök által azonnal elfogadtatik. (Helyeslés) „Felhatalmazást kérek önöktől új nemzeti kölcsön kötésére. Ez intézkedés, kétség kívül, a közadósságot növelendő , azonban ne feledjük, miszerint a kamatláb változtatása által ezen adósság kamatja 21 és fél millióval szállíttatott le. Törekvéseim célja volt a kiadásokat a bevételekkel egy színvonalba tenni, és a rendes költségvetés önök előtt egyensúlyt fog mutatni, csak a kölcsön forrásai fedezendik a háború szükségeit. (A talános helyeslés). „Önök örömmel fogják látni, hogy jövedelmi forrásaink nem apadtak. Az ipari munkásság fentartja magát, a közhasznú nagy munkák folyamatban vannak, és az isteni gondviselés oly aratással áldott meg, mely szükségeinket kielégíti. A kormány mindazáltal nem hunyja be szemeit az élelmiszerek drágasága által okozott kellemetlen helyzetre nézve: minden hatalmában álló eszközt megragadott ezen baj megelőzésére, és enyhítésül több helyütt új munkaelemeket teremtett. „A folyamatban levő, mérséklet és igazság által körülírt háború, mindamellett hogy a szíveket remegteti, oly kevéssé rémíti el az érdekeket, hogy nem sokára a föld különböző részei itt egyesítendik a béke termékeit. Lehetlen, hogy az idegeneket meg ne lepje oly ország megragadó látása, mely isten segítségére számítva, határaitól hatszáz mfldnyire erélyesen folytat háborút, és a mely ugyanazon buzgósággal fejti ki belgazdagságát, (tetszés); oly országé, hol a háború a földészet és ipar haladását, a művészetek virágzását nem akadályozza, és ahol a nemzet lángesze fölébred mind abban, mi Francziaországra dicsőséget hozhat.“ Ez, az egész terem helyeslése által gyakran félbenszakasztott beszéd egyhangú, többször ismételt „éljen a császár!“ kiáltások közt fejeztetett be. Ezután mindjárt az államminiszter így szólt: „Az utóbbi ülésszak óta kinevezett senator és meg- választott követurak! Önöknek a császár rendeletéből megengedtetik az alkotmány által előírt esküjüknek ő felsége kezébe letétele. A senator és követ urak, min- denik neveik említésével ezt feleli: én esküszöm. Van szerencsém az esküformát fölolvasni: „Én az alkotmánynak engedelmességet és a császárnak hűséget esküszöm.“ Az államminiszter ezután a neveket olvasá föl : Senatorok: gróf frandon tábornok, Davie, De Sivry, Lyautey tábornok, algróf de Pernety tbk, marquis de Cramayel tbk, báró De Chastron, gróf de Béarn Hector, Bi 11au 11, gróf de Grossolle Flaraarens Gyula, hg Poniatowsky, Prevost tbk, Touranguin, Yaisse. Követek: Marquis De Chaumont-Qutry, Boullé tbk, Busson, De Beauchamp Róbert, Cazelles, Creuzet. TUDOMÁNY ÉS IRODALOM Visszapillantás a Pesti Napló irodalmi rovatának 1854-dik évi folyamára. Folytonos figyelemmel kisérni a magyar irodalom legújabb mozgalmait, ezeket időről időre természetes összefüggésekben felmutatni régibb íróink alkotásaival, s magát az irodalmat önálló, komolyabb irányú, tudományos dolgozatok közlésével egyenesen és igenleg gyarapítani : ezek voltak a főczélok, melyeket a P. Napló szerkesztője magának kitűzött, midőn e lapban „Tudomány és irodalom“ számára állandó rovatot nyitott. E rovat megalapítására ösztönzőtt, egy részről a minden emberi haladásban következetesen nyilatkozó törvényszerűség, melynél fogva a világnak gyümölcsösé kell érlelődnie, s melynél fogva irodalmunkban is, mely sokáig kiválólag a bellebristika és politika terén fejtett ki nagyobb tevékenységet, most már elutasíthatlan szükséggé vált a szigorúbban tudományos buvárlat, az ismeretek, s kivált a gyakorlatiak rendszeres gyűjtése és terjesztése; más részről pedig ösztönzött erre oly magyar folyóiratbani fogyatkozásunk, mely kizárólag a tudományos irodalmat képviselné nemcsak , de egyszersmind az összes irodalom felett bíráló szemlét tartana, ismertetné — bár röviden is — az újabb irodalmi termékeket, s lehető legkimerítebb könyvészeti jegyzék segélyével a magyar sajtó egész működését evidentiában tartaná. Hogy a P. Napló, mint politikai és napilap, ezen irodalmi feladatnak teljesen nem felelhet meg, hogy az egy még nem létező, s kizárólag könyvismertető és könyvészeti folyóiratot nem pótolhat , azt minden elfogulatlan elismerendő, anélkül hogy ezért a P. Naplóban nyitott irodalmi rovat hasznos, sőt szükséges voltát kétségbevonná. S hogy e rovat csakugyan korigényeire szükséget fedez, azt nemcsak az összes közönség javasló véleménye, de különösen a nagy mértékben élénkült irodalmi munkásság — főleg tudó».-e téren is — hangosan bizonyítják. Irodalézkenységét pedig ezentúl is annyival inkább ’ nnnes tartani s köztudomásra juttatni, mert épen azon lap, melynek kötelességében volna az összes birodalom irodalmi munkásságát figyelemmel kisérni s róla hiteles jelentéseket adni, épen a dr Schweizer szerkesztette „Oesterr. Blätter für Literatur u. Kunst“ czimü heti folyóirat, melynek a belügyminisztériumhoz az egész birodalomból beküldött kötelmi példányok mindig szolgálatára vannak, s mely bir is „egyetemes könyvészet“ czimü állandó rovattal, folyvást mellőzi a magyar irodalmat , vagy épen nem , vagy csak későn és ekkor is nevetséges nyelvtani s fordítási hibákkal teljesen közölvén a megjelent magyar nyomtatványok czimét. A nevezett lapnak, mely magát az ausztriai birodalom minden egyes nemzeteinél nyilatkozó irodalmi munkásság közlönyének vallja, ezen akár szándékból, akár csak figyelmetlenségből eredő, de mindkét esetben menthetlen hanyagságát néhányszor alkalmunk volt megróni, anélkül azonban, hogy méltányos fölszólalásunk kellő figyelemre méltattatott volna. Ha pedig e lap oly kevéssé hiteles, oly pontatlan, gyakran pedig egészen hamis adatokat közöl irodalmunkról, nagy valószínűséggel tehető fel, hogy más, p. o. az olasz, a cseh s egyéb irodalmakról közlött adatai szintén aligha pontosak, s ezért leghelyesebben cselekednék a szerkesztőség, ha közlendő adatait mindenkor az illető népek és nemzetek irodalmi közlönyeiből állítaná össze. Nekünk nincs ugyan módunkban, hogy teljes magyar könyvészetet adhassunk, mert egy részről kötelmi példányaink nem járnak, másrészről pedig az írók és kiadók — különösen a vidékiek — nem nagy buzgóságot fejtenek ki nyomtatványaikat velünk megismertetni, s ezenkívül a könyvforgalom hiányossága miatt sok újabb munkát még a pesti könyvboltokban sem lehet felkutatni; de mindamellett a mi könyvészeti rovatunk (a magyar könyveket illetőleg) legalább is tízszer teljesebb, mint Schweizer úr lapjáé, kit ezúttal fölszólítani bátorkodunk, egészítse vagy egészíttesse ki könyvészeti rovatát a mienkből, hogy igy legalább hibátlanul közölhesse a magyar munkák czimét. Hanem eltérünk mostani czikkünk czéljától, melynek nem az feladata, hogy Schweizer urat — alkalmasint ismét díjába — emlékeztesse szerkesztői kötelezettségeinek teljesítésére, hanem az, hogy rövid átnézetet adjon a P. Napló irodalmi rovatának 1854—ik évi folyamáról. Hogy a szerkesztőség iparkodott e rovatot minél becsesebb tartalommal ellátni, mutatja azon körülmény, hogy oly munkatársak dolgozatait közlé abban, kik közöl számosan az ország első rendű írói- és tudósainak vannak elismerve. Mi magunk csak tartozásunk egy részét rójuk le, midőn elébb hálás elismeréssel név szerint elsoroljuk mindazokat, kik irodalmi tárczánkat az 1854-ik év folytában munkáikkal gazdagsták, s csak aztán tekintünk végig a dolgozatok egyes szakain. A P. Napló irodalmi rovatába ez idén írtak : Arbauer Lipót, Atádi Vilmos, Bajnok Antal, Bakó Benjamin, Bérczy Károly, Brassai Sámuel, Britz Lajos, Császár Ferencz, Csengery Antal, dr Doleschall Lajos (Jáva szigetéről), Dózsa Dániel, Erdélyi János, Érkövy Adolf, Fabó András, Fényes Elek, Greguss Ágost, Grimm Rudolf, Gyulai Pál, Halka Sámuel, dr Hamari Dániel, Hiadór, Hunfalvy János, Ipolyi Arnold, Jancsó József, Kelemen Mór, b.Kerény Zsigmond, Kirchlehner Szeráf, Kollár Lajos, Kont, Könnye Alajos, gróf Lázárné, Magyar László (Közép-Afrikából), Medve Imre, Mészáros Ká- roly, Micskey Imre , Nagy Sándor, Pataki Ferencz, dr Paurer Tivadar, Paár Iván, b. Podmaniczky Frigyes, Pompéry János , dr Pólya József, Révész Imre, Riedl Szende, Stier Teofil (Wittenbergből), dr Szabó Béla, Szabó Károly, Szász Károly, Szeberényi Lajos, Szakálái István, Szontagh Gusztáv, Télfy János, dr Toldy Ferencz, Tömöri (Theodorovics) Anasztáz, dr Tormay Károly, Tóth Lőrincz, Urházy György, Vámossy Mihály. Irodalmi rovatunk eredeti czélja természetesen az újabb irodalmi termékek ismertetése volt, hanem az irodalom érdekével nem tartottuk összeütközőnek, ha a közműveltség s jóllét előmozdítása tekintetéből más tárgyakról szóló önálló czikkeknek is megnyitok rovatunkat, — az által pedig magát az irodalmat, nemzetiségünk tőkincsét igyekvénk gyarapitani, hogy e rovatban hoszabb eredeti munkákat, s egymással öszszefüggő czikksorozatokat is közlöttünk, ha e munkák egyenesen az irodalomra, különösen annak történelmére vagy egyes ágai kezelésére vonatkoztak. Ezen elvnél fogva folytatták 1854-ben is Toldy Ferencz egyetemi előadásait, melyek a magyar költészet történetét tárgyazzák s eddigelé a legrégibb időktől bezárólag Kisfaludy Sándorig terjedtek. Ezen munka, melyet a P. Napló még 1853-nak őszén kezdett közleni, külön kiadásban is közrebocsáttatik Heckenast által, s két (összesen 30 ívnyi) kötetet képezend kise-résben. Más önállóbb s hosszabb munka, melyet irodalmi rovatunkban közlöttünk, a magyar verstan kísérlete, G regus s Ágosttól. Ez szintén külön kiadásban is megjelent már, miként olvasóink a magyar könyvészetből láthatók, s 6 ívnyi sűrűen nyomott füzetet képez. A mivel azonban leginkább s leghatályosb módon iparkodtunk az irodalom ismeretét terjeszteni s egyszersmind a nemzet büszkeségét éleszteni és méltó tárgyakra irányozni, az „Jeles Íróink csarnoka“, melynek még 1853-ban nyitottunk állandó rovatot, s mely — havonként két-két irójelesünk emlékét elevenítvén fel — eddigelé 36 nevezetesebb magyar iró jellemrajzát hozta. Ezek közöl 12 még lapunk 1853-dik évi folyamába esik (Bajza József, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferencz, Kisfaludy Károly, Kazinczy Ferencz, Kármán József, Báróczy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Garay János, Virág Benedek). Az 1854-diki folyamban megjelent huszonnégy írói jellemrajz szerzői: Baó Benjamin (Bod Péter); Csengery Antal (Szalay László); Erdélyi János (Czuczor Gergely, Mikes Kelemen); Greguss Ágost (Kis János, Dayka Gábor, Vitkovics Mihály, Fáy András, Pázmán Péter, Sz. Molnár Albert, Ányos István Pál, Dugonics András, Faludi Ferencz, Katona József, gr. Gvadányi József, B. Szabó Dávid, Haller János); b. Kemény Zsigmond (gr. Széchenyi István); Lonkay Antal (gr. Kohári István); Pauler Tivadar (gr. Cziráky Antal); Toldy Ferencz (Horvát István, gr. Zrínyi Miklós, Gyöngyösi István, Révai Miklós). Ezen jellemrajzokat ezentúl is a Minden senator és követ neve említésével, fölemelt kézzel ezt felelte : én esküszöm. Nevök említésére nem ít leltek, a senatorok közöl : gróf De Bé a r n He ’ or, Vasse. Az államminiszter ezután igy szólt: „A császár nevében, az ülést megnyitottnak nyilvánítom, és a senatusi törvényhozó test tagjait fölszólítom, hogy holnap illető üléshelyeiken gyűljenek össze munkáik elkezdésére.“ Mindjárt ezután a császár, utána a császárné, azon kísérettel, melylyel jövének, éljen a császár! éljen a császárné ! lelkesült kiáltások között távoztak. Másodszori száz egy álgyulövés jelenté a szertartás bezárták Az ülésnek egy negyed után két órakor vala vége. Páris, dec. 26. A császár beszéde, több szemtanú állítása szerint, rendkívüli benyomást idézett elő. A senator és követ urak szokatlanul meg valának indulva. Átolvasásnál e hivatalos megszólítás mit sem veszt érdekéből. Minden erélyessége mellett is oly mérsékelten van tartva, s a pillanat égető pontjait oly remeklő finomsággal tudja érinteni, hogy a proclamatiók mesterét pillanatra sem lehet félreismernünk. — Azon hely, mely Ausztria és Németországra vonatkozik, megerősíti, mit az Ausztriávali szerződést illetőleg mondottam. A dec. 2--i szerződés még nem védés daczszövetség, de azzá fog lenni, így reméli Lajos Napóleon, és csak e reményben jegyeztetett alá a kérdéses szerződés. Olaszország, Roma, dec. 17. Szűz Mária szeplőtlen fogantatása dogmai meghatározásának eredeti latin szövege így hangzik : „Doctrina qua profitemur beatissimam Virginem Mariam in primo instanti suae conceptionis suisse singulari omnipotentis Dei gratia, ex privilegio, intuitu meritorum Christi Jesu Salvatoris humani generis, ab omni originalis culpae labe praeservatam immunem, est a Deo revelata, atque idolico ab omnibus fidelibus firmiter constanterque credenda.“ Ezen tétel az átalános theologia 300 thesise mellett dec. 12-kén a Collegium Romanumban egy ifjú jezsuita által védelmeztetett. A vita alkalmával Passaglia és Schrader atyák elnököltek. Reggel Cu 11 e n dublini érsek és Bruillard grenoblei püspökök álltak föl ellenzékül; este Maou brüggei püspök, és Stahl würzburgi püspök. Az ifjú jelölt oly éles értelmiséget, oly beszédfolyékonyságot és oly nagy bibliai és sz.atyák iratabeli olvasottságot tanúsított, miszerint minden belátóknál azon meggyőződést idézte elő , hogy ezen vitatkozás kitűnő hírnevének előjátéka volna tanári hivatalra. Nagybritannia, London, dec. 25. A „Times“ oldaljegyzetekkel kisérve az utolsó alsóházi vitatkozást, a többi közt ezeket mondja : „Lord John Russel pénteken este belátta, miszerint kötelességében állott, amennyiben csak lehetséges volt, azon alaptalan és politikátlan gyanú szerencsétlen benyomását eltörölni, melyet ő előbbi alkalommal Ausztria ellen látszatott terjeszteni.“ Mindenütt azonban oly megjegyzéseket hallhatni, hogy Russel lord 22-dikai nyilatkozatai semmi ellenmondásban sem állanak 12-bén tett magyarázataival. Sem az egyik sem a másik alkalommal nem igyekezett „Ausztria szándékait gyanúsítni, hanem mind a két alkalommal egymással kevéssé eltérő modorban ugyanazt mondotta, hogy t. i. Ausztria nem kötötte meg kezeit.“ Amit Lord John reményeinek motiválására, a szövetségesek szándékai és javaslatai felől mondott, maga a „Times“ által is igazoltatik : „Mi nem vagyunk területi hódító háborúba keveredve, s ha fegyvereinknek szerencsésen sikerülne Oroszországnak valamely fontos területi részét elszakítani, igen nehezen határozhatnék meg, mi történjék sajátképen ezen elszakított részssel. Francziaország és Anglia, mindjárt az ellenségeskedések megkezdésekor kötött szövetségszerződés alkalmával lemondtak minden területi előnyről, a háború eredményéül tekintve azt. Azon gondolat, hogy az ottomán birodalom határai kiterjesztessenek, miután ez ország már is több tartományt foglal magában, mint amennyit azultán miniszterei és hadseregei kormányozni vagy megvédeni képesek, — minden esetre képtelen, mert az ily elrendezés csak uj harczokra s örökös ellenségeskedésekre vezetne a Porta és hatalmas szomszédja közt. Örömmel fogadjuk