Pesti Napló, 1855. január (6. évfolyam, 1445-1467. szám)
1855-01-13 / 1452. szám
1855. hatodik évi folyam. ELŐFIZRTÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve , Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — fct. p. Fflévre 10 ,, — » » & havi előfizetés , mint a termenklut eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek tárgyaié pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : árint az a 8-ik szám Félévre . 8 frt — kr. p. Évvegyeire 4 frt — kr. p Egy hónapra 1 frt 30 ki.t» 9—1*52 Hirdetések Öt hasábos petit-sora 4 pge krajozárjával számíttatik. A beigtatást s 10 pengő krnyl külön bélyeget.] előre lefizetendő a Magánvtták öt hasábos sora 5 pengő krajczár- jával számíttatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizetendő a szerelat. fan 13 ás-HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában I Szerkesztési iroda: Uniutcz*n 8 I . , • I Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és inneputáns napokat kivéva — Jelen évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás. 1855-ik első félévi folyamára. Vidékre postán küldve, félévre január 1-étöl junius végéig 10 frt. — Évnegyedre január 1-étöl martius végéig 5 frt pp. Budapesten házhoz hordással, félévre 8 frt. — Évnegyedre 4 frt pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala, Pest, jan. 12. © A satnya életű békeremények mindinkább halványulnak. A házba kapustól rontott hir mindjárt a küszöbön állapodott meg s férfi jegyet készül váltani; a politikusok jobbra balra okoskodnak, de nem birnak látni egyebet egy kis alapnál, melynél másfél év óta erősebb is mutatkozott már s melyen ezúttal lehet, hogy valami eredmény talán lehetséges lehetne; a börze-emberek hitetlen Tamásként csóválják fejeiket, s mintha az olajág új rügyecskéire deret, a kibukkant szivárványra uj felhőtárulatot látnának közeledni, nem igen akarják kihúzni zsebeikből a tárczát, melyben értékesebb papírjaikat tartogatják. úgy látszik, szemfüles sejtelmök azt mondja, hogy közép Európának jó darab területe egy ideig még Kalifornia marad, oly különbséggel, hogy ez utóbbi zsidóban csak nyers, az előbbiében pedig vert minőségű nemes érez is bőven rejlik. S miért viseli magát ily hitetlenül a börze ? Azért, mert előőrsül kiállított szövetségese, a polgárisult Európa közvéleménye, azt találja, hogy az új építményre kitűzött alap ingatag s rengéseknek kitett föld lévén, e házbani szállásokra adandó felpénz veszélyezve lenne. De ki és mi tehát az az európai közvélemény? Felelet: oly hatalom, mely az utolsó napóleoni harczok óta keletkezett, nőtt fel s erősödött óriássá. A hűbéri rendszer alatt Sanskrit betű volt; a múlt század végével a franczia forradalom alatt a fanatismus vad éretlenségében mutatkozott; a császárság s a hosszú torúomány idejében szendergett s nem volt szava az Európát érdeklő ügyek intézésében, annyira, hogy az jóformán egyetlen ember jó kedvétől függött az 1815—i bécsi congressuson, midőn Sándor czár csak kegyencze, Richelieu franczia követ kedvéért állott el Francziaország végleges felosztásának tervétől. Ez idő óta a nyilvánosságban éltető tápot nyerve a közvélemény, először teljes hatalmában a görög szabadságháború alkalmával tűnt fel, midőn a diplomatiára a kivívandó ügyért érdeket parancsolt — s azóta is gyakran és sokfelé imponált, minek felsorolására itt sem tér, sem idő. Tény az, hogy él és uralkodik — közvetve bár, de érezhetőleg; legfölebb a börze által csak, de a pénz legérvesebb okával képviselve; nem tart ugyan az udvaroknál megbízási levéllel ellátott követeket, de azért a bécsi békeértekezletben is, minden tag székén látatlanul ott fog ülni. S e hatalom titkos ihletése ama hitre helyezi jelenleg is a súlyt, hogy a négy pontnak orosz magyarázata nem oly őszinte, miszerint állandó és biztos béke alapjául szolgálhatna , mert az 1841 július 13-ai szerződésnek az orosz által kívánt nem revisiója, de eltörlése által az orosz csak nyerne, e szerződés lévén az, mely a többi pontok közt az orosz hajóknak a Dardanellákom átmeneteit tiltja. Ezt a szövetséges hatalmak nem engedhetik meg, Miklós czár pedig máskép revideálni nem akar: ime egy a sok ok közöl, melyen a békeértekezlet sikere első kezdetben megtörhetik s e fogás által az orosz hatalom nyert időt, és qui habet tempus, habet vitam. A legfőbb azonban, mit a közvélemény a jelen perezektől követel, nem egyéb, mint más viszonyok megszilárdításának szüksége Európában, mint a minőket eddig Oroszország képviselt. S miután e szükség kielégítését a szóban forgó alap ingatagságától nem reméli, nem helyezhet ez utóbbiban s a békének ekkénti helyreállásában hitet, s előőrsi jelzése az ágrót nem nyomja le. Bécs, jan. 11. 1 Ma, változás kedvéért, nem politikai, hanem pénzügyi „trónbeszédről“ kell szólnunk, azon beszédről, melyet az ausztriai nemzeti bank kormányzója a minap tartott. Az egész beszéd azon örvendetes meggyőződést nyújtja, miszerint a bank még folyvást igen jól érzi magát, oly jól, hogy a részvényesek a lefolyt év első feléért nyert 35 forintnyi osztalékon kívül, a második félévért még 50 forintot, tehát egész évre 85 frtot kapnak, ami, az eredeti betéteitől (600 pontot) körülbelül 14 % percentnyi kamatot ad s még annak is, aki a részvényeket a mostani árkeret szerint, azaz körülbelől 1040 fottal veszi, majdnem 95 10-et szerez Az ezüstkészlet igen csekély változaton ment át, mert még most is 45 millió körül hullámzik, szintúgy a bankjegyforgalom is 380 millión túl tartja magát s igy az ezüst a bankjegyhez még most is körülbelül úgy aránylik, mint 1 : 9. A bankigazgatóság e viszonyt is, miként látszik, kedvezőnek tartja; e nézetnek ellent nem mondunk, sőt egyenesen megvalljuk, hogy ennél még sokkal kedvezőtlenebb viszonyt is képzelhetnénk, de — kedvezőbbet, sokkal kedvezőbbet is ! Vigasztalás fejében vettük kormányzó úr ama nyilatkozatát, miszerint a bank az új részvények kibocsátása által annyira megerősödött, hogy „nehéz feladatának helyesen megfelelhetni“ reménye van. Óhajtva óhajtjuk, bár ezen feladatát minél előbb alaposan megoldaná s az állam abbeli fáradozását, miszerint a bank irányábani adósságát folyvást csökkenteni törekszik, avval hálálná meg, hogy jegyeit ismét ezüsttel beváltja. Mihelyt ennyire jutott a dolog, a bank jólléte fölötti örömünk helyes és zavartalan leend s nem fog azon keserű gondolat bele vegyülni, hogy a bank tán mégis megkísérthetné a részvényeseknek járó kamatot, habár csak néhány évre tetemesen alább szállítani s e helyett hitelezői — azaz a közönség — irányábani kötelességeinek jobban megfelelni. Hogy a bank s egyedül a bank azon tényező, melytől valuta-viszonyaink javulását várhatni, s hogy minden, más oldalról jövő könnyítés csak múlékony és csekély hatású, azon meglepő tény is bizonyítja, miszerint daczára annak, hogy a franczia társasággal a vasut-szerződés megköttetett, daczára annak, hogy e társaság a haszonbért ezüstben fogja fizetni, sőt egyik részletét már meg is fizette, az ezüst agrója még is alig észrevehetőig csökkent s még mindig 25 '’1p-en felül áll. — Ez alkalommal, zárjel közt, megemlítjük, miszerint a mostani vasút-hivatalnokok sorsa iránti aggodalom, mely több oldalról nyilvánult, alaptalan, mert hallomás szerint, a franczia társaság arra kötelezte magát, hogy e tisztviselőket a mostani feltételek alatt megtartja. Száz meg száz család hálát mondhat kormányunknak azért, hogy ily fontos vállalatban nemcsak az állam hasznát, hanem az egyesek közvetlen érdekét is oly lelkiismeretesen szem előtt tartotta. A békeremények tetemesen megapadtak. Néhány lap örömrivalgásra fakadt, midőn azon, minapi levelünkben említett békereményeket az Österr. Corresoáltal megerősítve látta, de a kételkedés nem soká kidugta fejét a zöld reménylomb közöl s lehelletével lassan lassan elhervasztja e rövid életű növényt Ehhez még az is járult, hogy a 4 paul magyarázata, miként a lapok az Ind. b e 1go után közölték, már másnap reggel puszta koholmánynak nyilvánult, úgy hogy — ha mindent feltétlenül hiszünk is — mégsem tudjuk, melyik azon magyarázat, melyet Oroszország állítólag elfogadott. Egyik „martius előtti“ diplomata a minap egy társaságban — a jelen helyzetet illetőleg — így nyilatkozott: „Néhány évvel ezelőtt valaki hátérmentelen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el ____________________ zamat akarta megvenni; én 100,009 forintot kívántam, de ő, ki innen távol volt, levélben 60,Cötkfrtot ajánlott, hozzátéve, hogy — ha ez ajánlat alapján alkudozni akarok — Bécsben meghatalmazottat fog kinevezni. Ez megtörtént, az alkudozás kezdődött, de én csak 5000 frtot akartam elengedni, a meghatalmazott pedig csak 5000 frttal többet adni az eredeti összegnél sigy végre is az alkuból mi sem lett.“ így vagyunk az orosz „elfogadással“, meghatalmazottakat kinevezni s az alkudozást elkezdeni, mibe sem kerül; de ha engedményekről leend szó, sem Oroszország, sem ennek ellenei ilyeneket tenni nem fognak s igy néhány hét, vagy — ha jól megy a dolog — hónapok múlva ismét ott leszünk, ahol voltunk, csakhogy valamivel kevesebb pénzünk s valamivel több halottunk lesz ! „Az elkülönző tagosítás gyakorlati keresztülvitelének rövid vázlata. A fenálló törvények, és gyakorlat alapjain Magyarország újabb polgári viszonyaihoz alkalmazva.“ (Folytatás.) Kiosztás. Fenálló törvényeink atyai gondoskodása, a birtokrendezésre nézve barátságos tanácskozmányok utján létrejövő egyességeknek legtágabb legméltányosabb tért enged. Ennek okos felhasználása a felek józan érettségének szembetűnő tanúsága leend, saját érdekeikben önön javakra legokszerűebben intézhetvén el minden ügyeiket. A kiosztás érdemében tartandó ily előtanácskozmány tárgyai: 1. A közlekedési főbb utak és csapások vonalainak meghatározása és körülírása — nem értve itt az egyéni birtokokra vezető dűlő utakat, melyek a birtokok elhelyezése által határozódnak leginkább. — Hogy a közlekedési utak változtatása által előjöhető sérelmek még jó időben orvosolva legyenek, a tagosító község erre vonatkozó javaslatait minden esetre a közigazgatás elé kell terjeszteni, és csak annak jóváhagyása után megállapítani. Ezen ponthoz tartozik nagyobb folyók és csatornák mellett, a kikötőhelyek, révek, és vízpartok iránti rendezkedés, valamint a temetők és a közigazgatás által igénybe veendő kövecsezés és kőfejtés végetti terek kijelölése. 2. Azon birtokrészeknek kijelölése, melyek az 1836. XII. t. ez. 12 és 17 .§. szerint méltányosan csere alá nem jöhetnek, mint ültetvények, ipar-szorgalmi művek — telepek helyei stb.;vagy a melyek ugyan azon t. ez. 13. §. értelmében egyéb miveletre mint közös legeltetésre föld, homok, murva vagy ke-verésre alkalmasak nem levén, ezen czélokra, — a birtokosokat illető haszonvétel törvényes arányának megállapítása mellett — továbbra is meghagyatnak. Ezen A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. F év a 1 után fordította Gerd. (Folytatás.) ELSŐ KÖNYV. A forgótűz. III. A csülló barlang. Asztrea arcza a hanyatló nap felé volt fordítva. A délnyugatnak húzódó füllegek nagy kék köröket hagytak az égen. A látkör nyugati szélén mozdulatlan felhők egész sora piroslott a bucsuzó nap sugaraitól. A tenger olvadt lávatümeghez hasonlított s vörüs visszfényt vetett a mozgott arczára. Ez a sziklához támaszkodik. Fejkötőjének átázott csipkeszegélye hozzá lapult buja, fekete hajához. Az eső átjárta köpenykéjét is, melynek fedőzete a görög-római szobrokra emlékeztető. Összefont karral, büszkén állott. Festész bizonyosan méltónak találandó lemásolni e merész egyszersmind kellemes alakot. Színésznőink megkísérlik ezen állást előadni, de csak ritkán sikerrel. Erre ép, erős, hajlékony test szükséges, melynek szabad mozgását a nehéz, átázott ruha nem korlátozza. A tengeri szél még derekasan fújt és csapkodó a nedves kurta szoknyát, de a csodaszépen képezett két láb márványból faragottnak látszott, s rajtuk a legcsekélyebb rángást sem lehetett volna észrevenni. Asztrea nagy volt, termete felséges, bár még nem teljesen kifejlődve. Tizennyolc éves korát érte. Teste a gondolható legszebb maidomokkal ékeskedett; mondhatjuk, hogy azok közöl, kik öt környezők, egy sem tudta méltányolni befejezett tökély szépségét. Ezért érezte ő magát büszkeségében megsértve. Asztrea koránsem tudott csendesen tűrni : a fájdalom , a megbántott büszkeség nála gyűlöletté fajult. Arczának komoly, gondolkodó kifejezése volt. Ritkán mosolygott, és mindig némi keserűséggel. Sötétkék szemének ellentállhatlan, igéző pillantása volt. Könnyedén hajlott orra a legnemesb arczért tüntető elő, s finomul alakult, csaknem mindig zárt ajka szilárd, hajthatatlan jellemről tanúskodott. A morgatt nevét már sokkal elébb adták neki, mint midőn a haldokló marquisnőt választá ki magának álozatul. Féltek tőle. Volt egész lényében titokteljes *) Lásd „P. Napló“ 1451. sz. valami, — mert a föld népe sohasem csalódik ösztönében. Viktória gyermeknek látszott mellette. Viktória szelíd és félékeny vala, hanem ereiben nemes vér folyt. A morgatt utolsó szavai felháboriták őt, büszkén fölegyenesedett s élesen reá pillantott. — Feledni látszol, igy szólt, ki vagy és kivel beszélsz. — Nem feledek semmit, viszonzá Asztrea nyomatékkal ; csak azt tudom, hogy feddhellen hírű leány vagyok. *... Viktória szeme könybe lábbadt. — A szín ellenem van, hebegé. — Ne hazudjék! felelt Asztrea haragosan. A hazugság mit sem használhat önnek. Még mielőtt ide jövök tudtam, hogy ön anya. — Te szerencsétlenné tehetsz engem, zokogott Viktoria. — Miért tenném azt? vágott közbe Asztrea, rövid szünet múlva hozzávetvén : Ki a gyermek apja? Viktoria nem felelt. Asztrea sóhajtott, hangja meglágyult. — Én ismerem, úgymond, kedvese nevét. Csak látni akarom, Iisz-e valakinek végre bizalma irántam. Ismét sóhajtott, s végre bensőleg érzékeny hangon folytatt : — Érzem, hogy jó és szeretetteljes lennék, ha bizalommal volnának irántam. Feleletre várt. Hanem Viktória néma maradt. — Ön nem akar! kiáltott a mozgott önkénytelenül fenyegető mozdulattal. Nem akarnak bennem bízni !... Utálnak, megvetnek engem! . . . Kezét homlokához emelő s fejkötője nedves csipkeszegélyét hátra simitá. — De én, monda rövid szünet múlva, én nem gyűlölhetem önt, Viktória kisasszony. Miért, azt nem tudom. Talán, mert ön nagyon is boldogtalan. — Nem kívánom szánakozásodat, szólt Viktoria halkan. — Mert ön még nem is tudja, mennyire boldogtalan. Én, én tudom. Viktoria ijedten tekintett rá. — Én tudom, ismellé a morgott. Oh istenem, az nem használ semmit, ha az ember kisasszony és nemes névvel bír ! Fő a jó magaviselet. Ön most négy éve vette föl először az úr vacsoráját, s ma már gyermeket ringat karjában! Az ön korában, való, hogy inkább szánalmat, mint gáncsot érdemel az ember, de a világ, fájdalom, igen kevés elnézéssel van a megesett leányok iránt. — Ő vissza fog jönni, monda Viktória, ő erre megesküdött nekem. A morgott keresztbe fonta karját s lassan igy válaszolt : — A szent szűz ótalmazza önt, szegény kisaszszonykám. — Az istenért! kiáltott Viktoria gyötrelmesen, ha szerencsétlenségről kell tudósítanod, ne kínozz oly lassan halálra. — Épen most találkoztam nénje, Magdolnával, szólott a mozgott minden válasz helyett. Magdolna önt kereste, ő is utál engem. Csak akkor lesznek irántam igazságosak, ha majd meghaltam. Nénje Magdolna igen megváltozott! A szegény Gicquel megcsalta őt, azt mondta neki, hogy Viktória hazament. Gicquel tán jól is cselekedett, mert Magdolnának most úgyis ágyban kellene lennie; az ő ideje is bekövetkezett. Önök gyermekei egykorúak lesznek ... és Magdolna gyermeke is künyek között fog születni. — Mit akart tőlem nőném? kérdező Viktória. — Plouesnon-, Saint-Cast- és Trégurban egész halkan suttogni kezdenek. Bőven találkoznak vidékünkön a gonosz nyelvek. Sok ember észrevette, hogy hosszabb idő óta nagyon halvány. Tudják, hogy Viktória kisasszony jószivü. S épen ő, midőn nénje betegen feküdt, épen ö távozott volna minden ok nélkül hazulról, napjában kétszer háromszor? . . . Magdolna még nem tud semmit, de az ő füle is cseng már, ő is meg fogja tudni. Viktória borzadott. — Ez oldalról nincs mitől félnie, folytatna morgott. Nénje Magdolnának nemsokára önmagával gyűl meg a baja, s a gonosz nyelveknek holnap annyi gagyogni valójuk lesz, hogy ön kalandját elfelejtik, mint valami múlt évi régi történetet. Keresztanyám halála fogja foglalkoztatni az elméket. — Tehát semmi remény sincs többé szegény nagynéném életéhez ? — Hallja meg, Viktória, mit teszek önért. Én elhagytam halálos beteg keresztanyámat, jóktevőmet, hogy önnek szolgálhassak. Mondom ugyan magamnak, hogy ehhez semmi közöm, de szívem sugalmát követtem. Ön megveti részvétemet, de én föltolom azt önnek. Szerencsétlenség nem szokott egymagában jőni; a vészhírek csoportosan érkeznek, mint őszkor a varjuk. ... Ön sógora, a nagy Rostán, három nap óta minden reggel korán felkel s letépi háza ajtajáról a törvényszéki hirdetést. Ez azonban mit sem használ, még csak a szomszédok gonosz nyelvét sem csitítja le. A nagy Rostán bőségesen költött, most szenvednie kell a következéseket. — Magdolna és én odahaza valánk, midőn a törvényszolga jött, monda Viktória. — S önök mindnyájan azt hivék, hogy már most minden jó véget ért, mivel sem asztalt sem széket s nem bántottak? Ön még nem ismeri az igazságszolgáltatást. Rostannak adósságai vannak; holnap ingóságaik ott künn a réten nyilvánosan el fognak árvereltetni; holnapután házukra kerül a sor, s a ki legtöbbet igér, az kapja meg. — Lehetséges-e! monda Viktoria, kinek képzelme , sem volt a törvényes eljárásról. De hát mi hol fogunk s azután lakni ? A morgatt elpirult s félreforditá arczát. Szégyenkezett részvétéért. — Hiszen nénémnek hozománya is volt, téve hozzá : Viktoria. — Rostán sem volt koldus. Vagyona, felesége hazományával együtt, elpusztult. — Hát az én vagyonom ? kérdő Viktoria. — Hasonlag oda jutott, hova Rostan és neje vagyona. — De az nem volt az övé! — Szegény Viktória kisasszony! mondd Asztrea őszinte szánalom hangján. Épen azért juttem én ide. Keresztatyámnak nincs többé szüksége reám. Dél óta már se nem hall, se nem lát semmit. A plouesnoni lelkész nála van..........Azt akarom önnek mondani, Viktória kisasszony, hogy a gondviselés kárpótlást nyújt önnek. Viktoria rá nézett nagy szemével. Eddig csak balhíreket hallott mindig a morgairól. — Ön gazdag örökséget fog nyerni , folytatá Asztrea. — Én ! szólt Viktoria bámulva s nem örvendetes meglepetés nélkül. Hiszen ő anya volt, s azért nagy ingerrel volt rá a birtok. A morgatt eddigelé igen beszédes volt. Ez azonban koránsem volt neki szokása. Úgy látszék , mintha ma a beszélgetést nyújtani s valami végzetes eltökélés bekövetkezését halasztani akarná. Meggondolkozott. Sötét hosszú szempillája fátyol gyanánt borult szemére. Arcza pirja elenyészett. — Egész valója heves belküzdelmet árult el. Bizonyosan előre kiszámitá azon sebnek borzasztó horderejét, melyet a szegény leányka szivének szánt. Hanem ő még csak tizennyolcz éves volt. Ingani látszott határozatában. Hanem csak perczig tartott habozása. — Igenis ön, felelt leküzdvén izgalmát: ön és önnek nénje, önök egyedüli unokahugai. — Kinek unokahugai ? kérdé Viktoria, ki még nem merte érteni a dolgot. — Maurepar marquisne , keresztanyám unokahugai ....