Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)

1856-02-26 / 1791. szám

rál lépésre növelvén befolyását Törökország ke­resztény népességére, s zsoldjába fogadván szép szavaival a becsületesebb, pénzével a selejtesebb török főurakat, belforrongások által oda vigye a dolgot, hogy orosz őrcsapatok szállják meg a Dar­­danellákat, nem mint ellenségek, de mint a­zultán jogainak s tekintélyének védői. E két út elsőjét, t. i. Törökország ellenállási erejének csökkentését, úgy látszik, nem épen nagy ellenállással fogadta Anglia ; különben alig hihető, hogy közbejött légyen s épen befolyásá­val Görögország felszabadítása, az 1828-as orosz­török háború fegyveres befolyás nélküli elnézése, midőn Ausztria a beavatkozásra önkényt ajánl­kozott, s Francziaország, bármily oroszbaráti kor­mánya volt is különben, mindenre kész lett volna, csakhogy az Angliávali háborút kikerülje ,­ s végül Codrington admiral navarrni tévedése, mely Törökországnak legszebb flottájába került. Ki tudja, nem számított-e maga Anglia is, a sa­ját érdekében kizsákmánylandó második útra?... Ellenben annál nagyobb ellensúlyt helyezett Anglia az Oroszország erkölcsi befolyását illető politikai momentumokra, s annál féltékenyebb volt Oroszország minden lépésére, mi oly következ­ményeket vonhatna maga után, hogy a czár, mint a­zultán szm­leges barátja, a szomszédság jusson, lehető eventualitások feltüntével, a Tseragan pa­lota jogait őreivel védelmezze, s az újra meg­­erődített „Ramis-Chiflic“ vagy „Daoud pasa“*) falairól, barátságos orosz ágyuk fékezzék a­zul­­tán tekintélye ellen lázongó lakosokat. Oroszország, bármily nagy legyen is hatalma, nem gondolhatott eddig arra, hogy Törökország egyenes, nyílt megtámadása által, legkedvezőbb esetben is többet érhessen el, mint legfeljebb Tö­rökország gyöngítését, mely azonban, nem elég ügyességgel használva, épen azt vonhatta volna maga után, mitől Oroszország leginkább irtózott, t. i. az európai beavatkozást; jól érezték azt ma­guk a törökök is, m innen volt Oroszországnak, a török kormányférfiak közt, oly sok barátja. Oroszország jól érezte, hogy jelen helyzeté­ben, Európa nyilvános kihívása, még azon esetre is, ha a continens egy részét oldala mellett szem­lélhetné , hatalma nagyobbítására teljességgel nem vezetne, s egy vallott kudarcz tekintélyét s befolyását, ha nem is örökre, de hosszas időre *) 1829 november 28-káról Pozzo di Borgo gróf párisi franc­ia követnek Parisból kelt sürgönye az orosz kul­u­g miniszterhez a többi közt ezt mondja : „Bármennyire óhajtanak is eleget tenni ( • '• X-ik Károly és minisz­terei) a czár kivann­ának : biztos vagyok , hogy ha kerdésbe jönek azon felté­elek, melyek a császári kor­mány hi/am­as kö­résénen faglalnak. Fran­cziaország, valamint a többi eu­opai ha almasságok, talcsigázottak­­nak ingja azokat tar­ani, s benn Unket az azokt ki elállásra in­em . . . Sőt oly nagy itt, az Angliavali habo­któl a félelem, h­ogy kés­ebbek volnának bárm­ly trkimeteket is félre tenni, s Oroszország makacssága ellen egyene­sen föllépni. **) Kostán­ilápoly két elhanyagolt erőde , az első az army s­ashoz, a másik a márvány tengerhez, mind a kettő a város­t­.I­tt uralkodik, csökkentené, s a helyett, hogy közelebb érne czéljához, attól, ha el nem esnek is, mindenesetre eltávolitatnék. Ez okból annál inkább törekedett a második út felé, s Napóleonnak, a szent helyek kérdésé­vel­, számitott-e, vagy eset­eges? .. . kihívására Menzikoff küldetésével felelt__ Számított, vagy esetleges volt-e, azon inkább bizarnak, mint erőszakosnak mondható eljárás, melylyel Menzikoff fellépett? elég az hozzá, Men­zikoff küldetése meghiúsult. E meghiúsulás rop­pant akadály volt, Oroszországnak oly jól egyen­getett második útjában s tekintélyének csökkenése s ezáltal Miklós czár sértett büszkesége oda vitte Oroszországot, mit annyira elkerülni akart, s mit Anglia annyira óhajtott, t. i. előre nem készí­tett háború örvényébe sodorta. Tagadhatlan, Anglia lord Redcliffe kezével, e téren hatalmas sakk-húzást tett . . . s Napóleon a szent helyek kérdésével, Európa érdekében, va­lóban szent dolgot cselekedett. És íme röviden a háború oka. ILLUCZ OLÁH JÁNOS, lehessen érzékiteni ,­dön Pista és Rózsi, ugyanazon felvonásban , legérzékenyebben beszélgetnek ,­­ — mint az efféle gyengeségeken túlemelkedett lény — fütyörezve meg-megszemlélgeti a provinciális bokrokat és fákat. Lépdelésében azon hintázó, csoszogó tempó, mely a járdahősöket jellemzi. Öltözéke is kitűnő, főleg az első felvonásban, hol mint vidékre utazott pesti úr lép fel: a nadrág szürke, kék kabát fényes gombbal, tarka ing, sárga nyakkendő, tibet kalap, stb. Ez aracsos ízlés­telenség a legnagyobb ízléssel volt kiállítva. De felha­gyunk a részletek felsorolásával, mert úgy sem győznek.­­ Szerafinra nézve megjegyezzük meg, hogy a szerző jól tenné, ha az ő valóban baráti indulatát Pista iránt nemcsak általánosan viselete, bánása módjában, de vala­mi tényben is felmutatná A viseletből, bánásmódból csak a psychol­e húzhat bizonyosságot: a nagy tömegre néz­ve csak czélzatos marad az s legfeljebb valószínűséget nyújt , m­ig egyetlen jelző tényből bizonyosság ered. Hy j­elző tényre pedig jó alkalom van a Iü­-dik felvonás­­nálban, mikor a pezsgőivó fráterek, kölcsönre szólittat­ván, szétoszlanak s csak Szerafin marad, ki adna ugyan Pistának, ha volna mit. Neki persze nincs pénze, de le­hetne vele kártyán némi összeget nyeretni, s ő ezt azu­tán oda nyújtaná. Ezt egyetlen mondattal könnyű a be­szélgetés szövegébe toldani. Hogy az egész második felvonás status in statu, már feljebb mondottuk: magában tekintve, igen mulatságos, de két fő részlete, t. i. Pista éneklése, ki nem­ tud éne­kelni, és Rezsi lán­czolás­a, ki nem tud tánczolni, ha el sem hagyható (miután ilyféle járulékokhoz a vaudeville jogot igényel), de legalább rövidítendő volna. Pistának az a feladata, hogy hamisan énekeljen, Rezsié, hogy ügyet­lenül tánczoljon. A szerző ezzel komikus hatást akart előidézni. De az a baj, hogy a zeneileg hamis ének a benne rejlő disharmoniánál fogva, a mezőn ügyetlen táncz pedig, midőn (hogy úgy mondjuk) nem ügyesen ügyetlen, oly érzékenyen sértik hallási s látási érzé­künket, hogy e kellemetlen benyomás súlya alatt a kü­lönben is sovány adagú komikumot csak hasonszenvleg ez ikervizes ritkításban lehet némileg megéreznünk. Karó meg karó közt különbség van, mondja Moliére bot­csinálta orvosa , Így sem a komikum nem nevettet mindig, sem az, a­mi nevettet, nem mindig komikum. A közönség nyersebb része pedig a fenn említett éneket és tánczot nemhogy nevette volna, csak kinevette. A kinevetés nem szépészeti élvezet többé, csak gúny, a­melybe megvetés vegyül; nem is vonatkozik a valódi komikumra, a műfurcsára, hanem a köznapi furcsára, melyet a legparányibb szépészeti elemtől is megfosztott közönséges bárgyuság vagy ügyetlenség mutatnak.­­ Németi (a hamis énekes) és Munkácsi Flóra (az ügyetlen tánczosié) valóban maguk is kinpadon vol­tak, midőn bennünket kínoztak azon rúm­ak prom­uczió­­jával, melyet köznapiságából nem tudtak kiemelni a komikumnak azon múm­jai által , melyek különösen ily esetekben indicálvák, p­l. a paródia, a túlzás, szerki­­vüli nagyítás vagy kicsinyítés, a szembeszökő ellentétek, a bohózatos aránytalanság, torzképelés, sat., — de ter­mészetesen csak okkal móddal, Eötvös Borcsa tánczán a paródia jellege ismerszett föl, s ennek már volt némi művészeti értéke. De csak némi, mondjuk , mert a nő általában képtelen az úgynevezett alsóbbrendű komikum felidézésére, miután lényegét épen azon kétfelé nem választható lelki irányzat, az önlegesség képezi , mely gyöngesége ugyan, mert kirekeszti a tárgylagositás ere­­jét, hanem egyszersmind leglő­bája, mert egységet, ösz­­hangot eredményez. A nőknek természetükből, nőisé­­gekből kellene kivetkőzniök, hogy azon komikumot tün­tethessék fel, melyben a m­agatárgylagosítás épen vég­letig van csigázva, s ekkor sem idézhetnek elő komikus hatást, hanem undort , mivel legocsmányabb a nőiségé­­ből kivetkezett nő. A férfinál más. Ö az egymás-éhten­­tevést, az öniróniát saját dualisztikus *) lelkében hor­dozza; ö alá is szállhat látszólag, a­nélkül hogy valóban alászállna. ő, ki úgyszó­ván mindig másod magával van, magát bizonyos tekintetben martalékul vetheti magának, szóval kifigurázhatja önmagát. A nő legfeljebb a tréfás majmolásig mehet : e határon túl rá nézve azon feltét­len rút van, melyet semmiféle művészet nem szépíthet. De most veszem észre, hogy oly tárgynak indultam, melynek kimerítése nem bírálatba, de tankönyvbe való. Revenons à nos moutons, s vessünk véget a papolásnak, úgyis már csak azt a mondani­valót hagytam fel magam­nak, a­mi az előadásra tartozik. Szerdahelyi mellett kü­lönösen Eötvös Borcsa kellemes játékát­­­hét kiemelni. Szilágyinak hosszú, de könnyű szerepe volt, nem kel­lett magát nagyon megerőltetnie, hogy eleitől végig jó gondviselés legyen. Munkácsi Flórának legjobban sike­rült azon mozdulat, midőn Rózsi­­Teréz kérdésére : ta­lán szerelmes vagy?) egyenest barátnéja elé lépve s daczos ártatlankodással szeme közé nézve azt feleli : oh nem. — Németi az első felvonásban kielégítő volt: utóbb csak bágyadtan tudta visszatükrözni az erős­ in­dulatok­t, s nagyon hiányzott bizonyos természetes ke­­rekdedség, mi leginkább kitűnt azon jelenetben, midőn P­ata megbánólag Rózsi lábához omlik. — A többi szerep csekély. Legyenek e sorok azon óhajtással befejezve, vajha a *) Bocsánat itt e szóért! tisztelt szerző Szerafin jellemét egészítené ki az ajánlott kis toldalékkal. —Is. Adalék a párisi ipartárlatróli közleményekhez. A párisi ipartárlaton mindazon kitűnő jelességű tár­gyak közt, melyeket a tudomány elveivel összekötött műipari szorgalom a világ előtt fölmutatott, vannak még olyak is, melyek eddig talán nem eléggé méltattak fi­gyelemre. Ez ipartárlatr­a vonatkozó értekezéseket a hír­lapirodalom is kellő figyelemre méltatá. E lapok hasáb­jain jelent meg Simo­nyitól a párisi iparm­űkiállítás eredményeinek ismertetése, művészeti és világbölcselm­i szempontból fogva föl; a „N­­­apo“ ban pedig Török József gyógyszerésztől, ki főleg azon czém­ót láto­gatta meg a párisi iparmű árlatot hogy a közemberiség javát érdeklő tudományban, a gyógyszerészetben föl­mutatott legújabb felfedezvényeket a hely­színen tanul­mányozza. Elmondhatjuk, hogy T­ö­r­ö­k József a leg­újabb találmányok oly példányait is hozta magával, me­lyek a szemlélőt nemcsak meglepik hanem hálaérzetre is indítják azok iránt, kik a szenvedő emberiség javára a tudománynyal párosult ipar által oly készítményeket mutattak föl, melyek tapasztalaton épült közelismerést vívtak ki maguknak. Nem untatjuk olvasóinkat mind­ezek előszámlálásával; ezúttal csak egyet akarunk föl­­említni, mit főleg hazai orvosaink s gyógyszerészeink figyelmébe méltán ajánlhatunk, mert a sajtó megsok­szorozza a tudományos ismeretek közkézre jutását, s főleg föl kell karolnia mindazt, mi a közemberiséget illeti. A leghíresebb franczia és angol orvosok, mint Ma­ge­n­d­i­e, Pierquin, Ricord, Andras, Thomp­son és többek tapasztalatai szerint bebizonyult az, hogy a v­a­s­i­b­l­a­g (Eisen-Jodor) a legkitűnőbb gyógysze­rek egyike, mely mind a vas mind az iblany tulajdonsá­gait magában foglalja, s különösen görvélyben, mirigy­betegségekben, sápkórban és számos ez osztályba tar­tozó betegségekben a legkitűnőbb sikerrel használható Dupasquier úr tanúbizonysága szerint, ki e gyógyszert a lyoni nagy kórházban is jósükerrel alkal­mazta , az a tu­dővészben is kitűnő eredménynyel hasz­nálható. Minthogy azonban a tiszta vasiblagnak azon tulajdon­sága van, hogy a lég és világosság hozzájárulta által bomlást szenved, és tiszta iblany válik ki, mely elemi állapotában főleg a lélegző szervekre, a legroszabb ha­tást gyakorolja : gondoskodni kellett a felől, hogy ez üdvös hatású gyógyszer vegytani bomlatlan állapotában adathassék a betegnek. A vasiblaggal szokott mód sze­rint készült labdacsok e gyógyszert tiszta állapotban foglalhatják ugyan magukban, de az orvoslási idő alatt a külbefolyások hatása következtében a vegykészítmény ismét bomlást szenved, tiszta iblany válik ki, mi a beteg­nek a vas- és iblanynak íze és szaga m­iatt nemcsak szerfölött kellemetlen, hanem a legnagyobb mértékben ártalmas is. B l a n c a r d párisi gyógyszerésznek sike­­rült romolhatatlan vasiblag-labdacsok készítése ; a labdacsok a legfinomabb touloni balzsammal bevonva, alkatrészeik fölbomlása nélkül, nemcsak hosszabb ideig is eltarthatok, hanem rajtuk az iblanynak vagy vasnak sem íze sem szaga nem érezhető. Hogy pedig mind az orvos- s gyógyszerész urak, mind a közönség meggyő­ződhessék a felől, hogy a vasiblag ime bevont alakban teljes vegytani tisztaságában nyujtatik a betegnek, ajánljuk a következő kis kísérletet : vágassék szét egy ily bevont labdács, s mindkét, eddig szép fű­­öld szint mutató fele tétessék ki a világosság és lég hatásának,s a kisérlettevő nem csekély bámulására látandja , hogy idő múltával a labdacs­két fe­jnek felszine feketére válto­zott, világos bizonyságául az iblany elemi állapotában­ töltűnésének.­­ A franczia akadémia által kinevezett küldöttség, valamint a legnevezetesebb orvostudományi lapok is a legnagyobb elismeréssel szólanak e gyógy­szer felől. Bizonyára mind az emberiség, mind az orvos- s gyógy­szerészi tudománynyal foglalkozók méltó háláját érde­­­melné meg , ki az egyetemes hon orvosai­ és gyógy­szerészeinek hiteles névsorát adná ki közhasználatra, hogy az ilynemű közhasznú ismertetések nem szorulja­nak politikai lapokra, hanem a legközelebb érdeklett­hez magán utón is intéztethessenek. B. PESTI NAPLÓ, Pest, febr. 26. Ellőttünk fekszik a Tóth Lőrincz által szerkesztett „Jogtudományi és törvénykezési tár 1- 10-dik s első évfolyamának­­­olsó kötete, melyben Szokolay J. folytatja tartalmas és sok olvasást bizo­nyító értekezését a „bírósági rendszer fő elvei­ről a polgári jogügyek körében,“ ezúttal ne­vezetesen a törvénykezésnek minden idegen elemzőli elkü­­lönzéséről, a végrehajtók önálló intézetéről,az ügyvédség­ről s jegyzőségről. Ör­s­y (ha nem csalódunk, a jeles C­s­a­­n­á­d­y F.) szintén folytatja igen életrevaló s gyakorlati fejte­getéseit „halasztó védelmiek“ körül; Dr. Hegedűs pedig „tanulmányait a morlem jog köréből.“ Továbbá e füzetben az észjogtudomány magyar irodalmának velős ismertetését találjuk 1849—54-ig, Szeremlei, Árens, Pauler, Grosz munkáinak összehasonlító bírálatával; Herbst és Haimerl jogtud munkáinak bírálatát; találunk polgári jogeseteket; figyelmeztetést az úrbéri ügyekre s bíróságokra; végre a füzetben olvashatjuk a pesti országos törvényszék előtt October 11- dikén s következő napjain tartott nevezetes büntetőjogi tárgyalást G o z s d u M. h. ügyvéd urnak fényes szónoklatával­­a Cséry-ügyben.) E litz­e hez van csatolva az első évfolyam czimlapja, a tar­talom s az előfiz­e­ők jegyzéke. A gazdag és változatos tartalom, mely így összeállítva mutatkozik csak egész be­csében, megfogha­lan ellentétben áll a 300-at alig túlha­ladó előfizetők csekély számával. A második évfolyam, mint biztosan tudjuk, különös gonddal fogja kísérni az úrbéri ügyeket, s ezen szorosan magyar és a bécsi Gerichtszei­­tungból s Petruska ur lapjából meg nem tanulható tárgyat. Reméljük, hogy e második évfolyam több részvé­tel fog találkozni s a második évi előfizetők a megmaradt első évi példányokat is megszerzendik, mig azok teljességben kaphatok. — Irodalmunknak egyik legnagyobb hiánya, hogy a nagy s­ell­m Goethe műveinél igen keveset bírunk fordításban Ennek oka főleg a magyarnak i­nkább önleges­­ségre hajló egyéniségében kereshető. Clavigót, Egmondot Stellát K­a­z­i­n­c­z­y Ferencz, Iphigeniát Kiss János, s legközelebb Tassét Kazinczy Gábor fordhá le. Ezeken kívül alig fordittatott még le e nagy költő müveiből valami. Költeményeiből alig bírunk egyke­tet. N gy szolgalatot tenne irod lmu k..ak, ki e müvek kitünőbbjeit nyelvünkre fordita rá. C­öm­mel fogadjuk tehát a „Vas. ..“ kolozsvári levelező­jének azon ér­tesítését, hogy Ke­lm­ér Goethe színmüveinek fordításával foglalkozik s Tassót már lefor­­­­ditá. — Tompa Mihály barátunkat már mint földbirtokost is megénekelték. Az el­ő tudósítás a tisz élt emlékű B­o­­nisné hagyomán­yáról megragadt a jó emberek emlé­kében és sokan Tompát már mint minden földi jóban bővelkedő halandót úgy tekintik, a ki másuik is adhat, kire többé nem illik már a „szegény költő“ tisztes­séges czime. De ez nem így van. Tompa is, mint több­nyire minden magyar költő, e földből, a hazai hantból csak annyit bir, mennyit egykor majd sírul számára ki­jelölnek, a föld, melyet szánt és áldott maggal bövet, a költészet és a vallás igéire fogékony kebel. E földbe hinti­k mindegyre a magot, a szép gondolatok és a hímek magvát. A lelkes Bonisné, kit Isten nyugtasson, kinek ál­dott legyen mindenkor emléke, Tompa gyermekének hagyá a 100 hold földet, ha a költő fia túléli az elhunyt lelkes s tisztelt férjet. Mindkettejük halálának esetében e 106 hold a magyar akad­miáé. A nemesivti hagyomá­nyozó emléke iránti tisztelet- s Tompa érdekének tar­tozunk e felvilágosítással.­­ A pesti nőegyesület vakgyógyinté­zete javára f. hó 24-kén a Lloydteremben rendezett hangverseny, melyet ő cs. k. Fensége Hilde­gard föhgasszony magas jelenlétével megtisztelt, nagy közönség által látogatott volt. E hangverseny esze­rint anyagi eredményénél fogva kielégítőnek mondható, mi vigasztalásul szolgálhat azokra nézve, kik a hangver­­senynyel művészeti elv tekinteteből n­em voltak megelé­gedve Mi a nyolcz kézre irt nyitány kő és sikere s a többi hiányok mellett is megelégedéssel hagytuk el a hangver­senyt, mert Schumann a. szives volt két kis darabot ját­szani, mert H a 11 é­s y L-né gyönyörű dalait hallhatók s mert Wöhler urnak a programmban ígért önszerzett éneke elmaradt. König slöw Otto, ki ez alkalommal hegedűn először hillatá magát Pesten, figyelmet és tet­szést gerjesztett jeles játéka által. A hangverseny többi része a lapok által közölt programmban feltalálható. — Tegnapelőtt hag­yta el Pestet Levitschnigg né­met költő. Nevét, mely a német Parnasznak egyik disze, a magyar közönség is ismeri. Nem egyszer találkozunk e névvel költőink sikerültebb fordításai alatt s nem egy­szer nyertük részéről tanúságát azon rokonérzetnek, azon jóakara­tak, mely újabb irodalmunknak a külföldön tiszte­letet szerzett. Hisszük, e rokonér­zet, s a köztük töltött évek emléke elkíséri őt uj pályájára is, melyen, kívánjuk, hogy költői értéke, nagytehetsége és fáradhatlan szorgalma méltánylást, elismerést találjon. Pályázat. A pestbudai hang­ász-egyleti zenede részéről közhírré tétetik, miszerint a zenede első és második, úgy a 3 ik és negyedik énekosztályának két tanári állomására pályázat nyittatik. E tanárok köte­­lessége leendő hetenkint 12 órában az első és felső elemi énektant­ással foglalkozni. Egy tanári évi díj 3ll0 pftban van megállapítva, d­e tanári állomásokat megnyerni kí­vánók, kérvényeiket eddigi e szakbani működésökről, va­lamint erkölcsiségökről és nyelvtudásukról szóló bizonyít­ványaikkal együtt, f. évi april végéig az alulírott titkár­ságnak bérmentesen beküldeni felszólittatnak. Ritter Sándor, egyleti titkár. (Pesten, váczi utcza 4. sz. a.) Nyilatkozat. A Magyar Sajtó 44 ik számában, (v) alatt megjelent „Hűség hűtlenségből“ vígjátékom bírálatára. Nem szándékom polémiába bocsátkozni művem érde­kében, midén hála az Égnek ! a szerző nem köteles min­den balfelfogás és értelmezés ellen munkáját védelmezni. Ez ügyben­­­gjobb bíró a közönség. De nyilatkoznom kell, fennt említett bíráló, némely — körén és jogán túl eső — epéskedései ellen, ugyanis: Miután (. . .) úr feljogosítva érzi magát, egyik — mint mondja — át­alam, hihető ismeretlen barátomnak, mű­vem feletti helyeslését (elég durván) orditozásnak nevezni, c­odálkozását nyilvánítja a felett, miért mutattam be ma­gam a közönség kivonatára már a 2-dik felvonás végén!? ! Nevetséges észrevételt A szerző akkor köteles magát bemutatni, mikor hiva­tik, és ezt elhatározni a rendező dolga. A közönség irá­nyában büszkének lenni — mint (v) ur óhajtotta volna— és oly nevetséges, mint túlszerénykedni. A következő sorokban (v)ur ily módon nyilatkozik:,,m­e­g­­vagyok győződve hogy (szerző) e­s a tap­sol­ó­i­t nem ismeri, különben meg sem je­lenik, mert nem hihetjük, hogy a közön­ség azon részének tetszésében lelj­e jutal­­m­á­t.“ Ha a kritikai toll chinai mandarin, teljhatalommal ru­házza fel (v) urat és jogot ad a színházi köönség bár­mely csekély töredékének bírálati képességéről és véle­ményéről ily fitymálólag és megvetőleg nyilatkozni , úgy nincs jogunk bámulni honnan vehető magának (v) ir a bá­torságot, a színházi közönség egyes tagjait is o­­­d­­­t­o­­z­ással vádolni. Ellenben ha a magyar kritikusok hatásköre sem vélet­­len, úgy piruljon el (v.) ar ügyetlensége és tapintatlan­sága felett. Én részemről biztosíthatom (v ) urat, miként a nagy kö­zönség — kinek ízlését és tetszését eltalálni törekvésem egyik főczélja — bármely tagja helyeslésében jutalmamat fogom találni, és hogy az ő ál­ala kicsinylett tapsok közől, bármelyiket megérdemelheti inkább vágyom, mint (v.) m­ét, kisek bírálati modoráról ítélve, müszlésére semmi súlyt sem helybez­hetek. KÖVÉR LAJOS: — Schumann Klára assz. 3-dik hangversenye febr. 27-dikén (szerdán) lesz déli 12 órakor az „Europa“ czí­­m­ű szálloda nagy teremében. Midőn a közönséget eleve figyelmeztetjük azon műélvezetre, melyet e hangverseny bizonyára nem kisebb mértékben fog nyújtani, mint a két első, sietünk egyszersmind közzé tenni e harmadik hang­verseny programmját, mely a következő : 1) Sonate (F mollból) Beethoventől; 2) Dal, énekli Ellingerné asszony. 3) Szendergő. Esti dal Schumann Aóberttől. 4) a) Sara­bande, Gavotte. (Tánczdarabok) Brahmstól; b) Oracludi­­um és húga, Bachtól. 5) Dal, énekli Ellingerné asszony. 6) Carneval (apró jelenetek), Schumann Róberttől. Nemzeti színház, (ss.) Febr. 24-ikén az új nép­színmű, „Dalos Pista“ a vasárnapi közönségnek is be­­mutattatott, mely nagy számmal jelent meg. Az előadás, mint első alkalommal. (Min­d­erről mind a darabról a mai tá­craczikk szól részletesebben.) Dunavirállás. Febr. 25-kén: 7 7' 9'" 0. fölött. Előleges tudósítás a „Magyar népszokások.'4 „Jelene és múltja“ czimű munkának gyűjtése és szer­kesztése iránt. Alig van ember, kinek elegendő ingere ne lett volna egyszer vagy másszor beletekinteni a tükörbe, hogy e megvesztegetlen barát igazmondása nyugtassa meg a valóról, legyen aztán szép, tűrhető vagy fut, a­mit mu­tatni fog, de csak igaz legyen. De a tükör csak a jelent mutatja, s nem volt még hatalom, mely a tükörben év­tizedekre megköthetné a múltat, hogy akár tanulság, akár visszaemlékezésért hozzámenekülhetnénk, s ek­­kér a múltból csak tetteink maradnak meg, hogy az igazság mérlegén érdemi­ vagy vádul szólaljanak leélt napjaink után. Midőn alulírott a magyar népszokások összegyűjtésére vállalkozik, egy eltörhetlen tükröt akar egybeil­leszteni a népélet mélió sugarából, hogy ne maradjon el egy alak, egy szokás, mely e tiszta lapon vissza ne tük­röződnék. Aláíródnak eddigi működése némi jogot adott annak kimondására, hogy őt e munkához nyúlni okvetlenül megilleti, s midőn ehhez tettleg hozzá fog, erős ügy­szeretettől, tiszta hazafias buzgalomtól lelkesül, valamint azon reménytől, hogy minden lelkes honfitól a terhes munkában gyámolítást várhat. E gyűjtemény nem kezdődik előfizetéshajhászok czifra szavaival, itt a legelső szó a munkakezdésre való éb­­­­resztés, melyben saját tapasztalat mellé másoknak is kell Magyar könyvészet. 53. Fördös. Különféle viszonyokra vo­natkozó papi dolgozatok. Szerkesztő Fördös L­a­j­o­s Kunszentmiklósi reform. lelkész. Kecskemét n. Nyomatott kiadó tulajdonos Szilády Károlynál. 1856. 8 rét Fi­e­t­e­d­i­k füzet 184 lap. (Szívós Mihály sz. szoboszlói reform, lelkész arczképével.) Mint e füzet mel­léklete megjelent. 54. Magyar protestáns egyházirodalmi is­mertetések és bírálatok első füzetének 3­6- dik ive. Szerkesztő Fördös Lajos kimszenmiklósi ref. lelkész. 33—94 lap, valamint 55. Fördös Lajos szentirati szókönyvének (konkordanciájának) első kötetéből a 8 — 10-dik iv. 113 —160 lap. (Ára a papi dolgozatok VlI-dik füzetének e mellékletekkel együtt 1 Irt 36 kr pp.)

Next