Pesti Napló, 1857. május (8. évfolyam, 2187-2212. szám)
1857-05-05 / 2190. szám
Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre....................8 frt p. p. Félévre....................6 frt p. p. ETiv*ro+ Art 1 rl" ,6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bélyegdil külön IQpkr.MagínyIU 61 hasábon petit sor Sphr 1857. Kedd, máj. 5. 102-2190. 8-dik évi folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, FEST, május 5. Hazai közügyek. halászatok a törvénykezés mezejéről. II. Az újabb törvénykezési codexeknek egyik nevezetes pontja, hogy a bíróságok ítéletei más hasonló esetekre szabályozó törvényerővel nem bírnak, hogy tehát a főtörvényszéki döntvények is az alsóbb bíróságokra nézve kötelező szabályul nem szolgálnak, mint szolgálnak mai napig is a régi törvénykezési szokásokhoz s még hibákhoz is makacsul ragaszkodó Angliában, s mint szolgáltak nálunk is 1848. előtt, midőn a főtörvényszéki decisiók tömege nem csekélyebb terjedelmű s fontosságú, sőt az általánosságokon túlhaladt s a finomabb részletekben gyönyörködő gyakorlati jogászra nézve még érdekesebb tanulási tárgyul tekintetett, mint maga a corpus juris. — Csak igen ritka eset volt, hogy egy-egy nagy tekintély, mint Lánczy septemvir stb. önbizalmasan ütvén mellére felkiáltott : „én vagyok a decisio! nekem csak lelkiismeretem parancsol ! “ rendesen pedig a kir. Curia, mint legfőbb bíróság ítéletei s ezekben kimondott elvei, parancsoló s követendő szabályul állottak mind maga a következetes főtörvényszék, mind az alsóbb biróságok előtt s a törvényszékektől, hasonló esetben hasonló ítéletet mindenki biztosan várhatott. Most ez nem így van. Mint más nyugati nemzetek törvényei, (kivéve az angolt) úgy az ausztriai általános polgári törvénykönyv 12 §-a is világosan rendeli, „hogy az egyes esetekben kiadott rendelvények és a törvényszékek által különös peres kérdésekbe hozott ítéletek törvényerejével sohasem bírnak s más esetekre vagy más személyekre ki nem terjeszthetők.“ E tan magában igen helyes, azonban van annak, ha tulságig vitetik, tagadhatlan rész oldala is. A törvény nem terjeszkedhetik ki minden egyes előfordulható esetre, a peres tárgyak és kérdések apró részletei, finomságai árnyalataira, s ha több ezer §-ból állana is, sohasem lehet egészen és teljesen kimerítő, és ha csupa Saionok, Benthamek és Livingstonok által szerkesztetnék is, örökké fogna mutatni némely kétes, homályos és magyarázatra várt helyeket. — Itt tehát decisiókra van szükség, melyek vezérül, iztasitóul szolgáljanak, s igen nagy hiba volna és a törvényszékek tekintélyét kétségkívül csak rongálni fogná, ha egészen hasonló esetekben különböző ítéleteket venne a közönség, ha a megkérdezett jogi tanácsadó, soha biztosan megmondani nem tudná, mit várhat a fél, a tudva levő előzmények után, egy vagy más esetben? Hol azon elv uralkodik, melyet újabban sokszor hallunk zengeni és pengeni a régit csak azért, mert régi, megvetni affectáló s az újdonsült bölcseség phrasisaival kérkedő ajkakon. „Casus similes non dantur, — ahol lehetséges, hogy ugyanazon törvényszék egyik senatusában feketének mondják, a mit a másikban fehérnek mondanak, sőt ugyanazon teremben is, a szeszély szabad játéka szerint, ma szegletesnek nézzék azt, amit holnap gömbölyűnek ; ott nem lehet szó folyvást fejlődő, gyarapodó jogtudományról, ott nem lehet kellő tekintélye a törvényszékeknek, melyek legszebb fénysugarát a közbizalom adja meg. E közbizalom kiérdemlésének nemes vágya, a szükséges tekintély s a jogtudomány folytonos előhaladásának érdeke parancsolják, hogy a törvényszékek következetesek legyenek , hogy a perlekedő közönség, mely magát a per kellemetlen és áldozatos útjára elszánja, az ismert törvényszéki előzmények után biztosan tudhassa: nem lesznek e hiábavalók fáradalmai és áldozatai ? Mindez pedig kívánatossá, szükségessé teszi, hogy a megállapított törvényszéki elvek köztudomásra jussanak, és mint szabályozók s útmutatók, nem jégre és homokba, hanem szilárd és ingatlan márványtáblákra írassanak. A volt kir. curia ítéletei, gondosan összegyűjtve, legfelsőbb rendeletből adattak ki s a Planum Tabularét, és a nagyérdemű Péterfalvi Molnár István által nagy fáradsággal összeállított itéletgyűjteményt a főtörvényszéknek terminusról terminusra nyomtatásban közzétett ítéletei követték, melyek a törvénymagyarázók s alkalmazókra nézve nem kisebb érdekű s becsű forrásul szolgáltak, mint maguk a törvények. A cs. kir. legfőbb és semmitő törvényszék szinte tart úgynevezett „Judicaten-Buchot,“ melybe az ítéletekben kimondott vezérelvek beigtattatnak; ezekhez azonban igen nehéz jutni s a bécsi Gerichts Zeitungnak s társainak közlései a hiteles, mindenki által biztosan használható kiadást korántsem pótolják. Ha az átalános polgári törvénykönyv 12-ik §-a a bírói ítéletek törvényerejét megtagadja is — mit igen helyesen tesz — azért tagadhatlan, hogy a legfőbb törvényszék döntő és elveket tartalmazó ítéleteinek ismerete a gyakorlatban igen nagy hasznot igér, mert feltehető, hogy a legfőbb törvényszék az egyszer kimondott elvektől rendesen s nagy ok nélkül nem tér el s igy alapos a hit, hogy ezen a legfőbb törvényszéken felállított jogelvek s nézetek az alsóbb biróságok egyébiránt független ítéleteire is nagy befolyással vannak, tudva lévén ezek előtt, hogy ha ellenkező felfogásra alapitnak hasonló esetekben ítéleteket, ezek felebbezés utján a már felállított elvekhez képest fognak módosíttatni, melyek ellen tehát a küzdés sikeretlen lenne. (Folytatjuk.) Ö CSÁSZÁRI KIRÁLYI FELSÉGEIK tegnap hazánk fővárosába érkeztek. Ö Császári királyi Apostoli Felségét ezúttal harmadszor üdvözli a főváros falai közt. Ő Felsége a Császárné pedig most először lép országunk földére. Mint a múlt években, úgy ezúttal is személyesítését látja a főváros a Fejedelemben nem csak a hatalomnak de azon tehetségnek is, minél fogva mindaz, mi a szívben gerjed, mit a jóakarat, a szeretet követel, beteljesedhetik; ezúttal azonban ő Felsége oldalánál találja még a főváros azon magas hölgyet is, ki magában kettős felséget egyesít: a trón földi és a szépség égi majestását. A lovagias magyar nép örömmel szemléli e kettős felséget, örömmel találja a Fejedelem mellett a jóságnak és a szeretetnek ily képviselőjét, ki a nőnek a családot boldogító hivatása mellett még azon szép küldetéssel is bir, hogy mint a nap éltető melege áldásként jelenjék meg a nép között, és ki azon édes kiváltsággal bir, hogy milliók ajka anyának nevezze. A föméltóságok, a hatóságok hódolata mellett a főváros lakossága áll azon érzülettel, melyet életre hiv az ily pillanatok hatása, midőn megjelenik az ország szivében azon Fejedelem, kinek osztályrészül jutott a hivatás megelégedést, jólétet teremteni, jutott a hatóság a legtávolabb hajléknak is oltárán felgyújtani az örömnek tiszta lángját, s kinek hatalommal ruházott jobbjára reménynyel tekint a jelen és a jövő. Mint itt olyan lesz a fogadtatás, az üdvözlet mindenütt, merre ő Felségeiket körutjok vezeti. Akármerre jár a fejedelmi pár a vendégszeretet s a nyílt becsületesség e megszentelt földön, mindenütt eléje jő a szívességnek kendőzetlen színében ez országnak népe. A fogadtatás nagyszerű ünnepét itt le nem írhatjuk. De minden részletben megismertetjük azt. olvasóinkkal s különös rovatot nyitunk az ünnepélyek leírásának, mikkel a főváros megüli Ö császári királyi Felségeik magas it mulatását s a leghitelesb értesítések nyomán szintén körülményesen tudósitandunk Ö Felségeik magas körútja felöl. k i mi. z—s / \ \ / / \ ^***. ] Jf A legújabb kisajátítási törvény. I. th A magán tulajdon joga (droit de proprieté), a a mint az az idők folyama alatt a népek jogéletében kifejlődött s a mint az, az általános polgári törvénykönyv 354. §-sa által meghatároztatik, alanyilag (subjective) azon szabadságot, jogosítványt jelenti, mely szerint a tulajdonos a tulajdonos leírt dolog, jószág állagával (substantiájával) s annak hasznaival kénye szerint bánhatik s a ból minden mást, tehát magát az államot is, kizárhat. A tulajdon mindennek daczára különféle megszorításoknak, korlátoknak van alávetve, még pedig mind magán-, mind közjogi tekintetből; az utóbbi tekintetből főleg akkor, ha az állam közérdeke a tulajdonjog feltétlen elismerésével összeütközésbe jővén, veszélyeztetnék, például háború idején részint, ha az állammal, nem agyán fenállása, de különbeni kiváló érdeke a tulajdonjognak hasznossági szempontból sürgetőleg igényli. Mely esetben az állampolgár magánérdeke, az állami társulat közérdekének alárendeltetik ugyan, de olykép, hogy érte jogának szükségessé vált sérelme fejében az állam által teljesen kárpótoltassék. A tulajdonjognak ezen állami tettekből leendő korlátozása a felség legfőbb tulajdonjogának (ius dominii eminentis) természetes következménye, mely korlátozás újabb időben leginkább vaspályák, országutak s egyéb közlekedési eszközök létesítése tekintetében emelkedett gyakorlati érvényre. A tulajdonjognak ezen korlátozása az úgynevezett kényszeres kisajátítás, (zwangsweise Expropriation) hazai törvényeinkben legelőször az 1723. 13. t.cz.ben fordult elő, közelebbi meghatározását és szabályozását azonban az 1836. 25. t.cz. az 1840-ik t.cz. nyerte. Az 1836. 25. t.cz. 3. § a világosan rendeli, miszerint a vállalatok egész vonalába eső földek és épületek tulajdonai kötelesek az e végre szükséges és egyedül e czélra fordítandó helyet tökéletes és teljes mértékű kárpótlás mellett általengedni s miután a helynek átengedését és annak mennyiségét a főkormányszék kimondotta, az illető bíróság legelsőbben is a megbecsülendők megbecsülését megtévén, a vállalkozók s a tulajdonosok között megkísértett egyesség nem sikerülte esetére, sommás uton határozandja, hogy a vállalkozók a tulajdonosnak mily kárpótlással tartozzanak. Ezen törvényben tehát világosan kimondatott , a) miszerint bizonyos köztekintetekből a földtulajdonos tulajdonát átengedni tartozik, de b) csak teljes kártalanítás föltétele mellett. A tulajdonnak ily képemn korlátozását, melyet hazai jogtudósaink törvényes szerződésnek (pactum legale) tekintettek, amennyiben a törvényhoz már előre szerződést szabott, az általános polgári i vényköyv is elfogadta, és 365. §. értelmében ki is mondotta miszerint : „A közjó szükségletére, az állam tagja ahhoz mért kártalanítás mellett, míg valamely dolog teljes tulajdonát is, tartozik átengedni.“ A polgári törvénykönyv szokás szerint ezen szakaszában csak az átalános jogelvet fejezé ki, részletes alkalmazása s mikénti szabályozása azonban különös rendeletnek volt fentartva Az úgynevezett német tartományokra e tárgyban az 1818. máj. 2-ki udvari rendelvény bocsátatott ki, mely azonban mind ez ideig Magyarországban s a birodalom ugyevezett magyar tartományaiban hatálylyal nem bírt. Ezen hézagnak pótlása tekintetében a bel-, igazság- és kereskedelmi minisztériumok f. é. apr. 21-én kelt rendelvényükkel, a birodalom egyéb nem magyar részeiben hatályban lévő kisajátítási törvényt Magyarországra, Horvát- és Tótországra, a temesi bánságra és Erdélyre is kiterjeszték, mely elvileg az 1836-iki törvénynyel megegyezik ugyan, de annál részletesb, mint legközelebb látandjuk. Politikaiszeme. Pest, máj. 4. A legérdekesebb politikai újdonság mindig a Dunafejedelemségek Ugye marad, mert valamennyi napi kérdés közt ez azon egy, mely vég