Pesti Napló, 1857. május (8. évfolyam, 2187-2212. szám)

1857-05-05 / 2190. szám

Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , Pesten, házhoz hordva:­ Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre....................8 frt p. p. Félévre....................6 frt p. p. ETiv*r­o+ Art 1 rl" ,6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bé­­lyegdil külön IQpkr.Magín­yIU 61 hasábon petit sor Sphr 1857. Kedd, máj. 5. 102-2190. 8-dik évi folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, FEST, május 5. Hazai közügyek. halászatok a törvénykezés mezejéről. II. Az újabb törvénykezési codexeknek egyik nevezetes pontja, hogy a bíróságok ítéletei más hasonló esetekre szabályozó törvényerő­vel nem bírnak, hogy tehát a főtörvény­széki döntvények is az alsóbb bíróságokra nézve kötelező szabályul nem szolgálnak, mint szol­gálnak mai napig is a régi törvénykezési szo­kásokhoz s még hibákhoz is makacsul ragasz­kodó Angliában, s mint szolgáltak nálunk is 1848. előtt, midőn a főtörvényszéki decisiók tömege nem csekélyebb terjedelmű s fontossá­gú, sőt az általánosságokon túlhaladt s a fino­mabb részletekben gyönyörködő gyakorlati jogászra nézve még érdekesebb tanulási tár­gyul tekintetett, mint maga a corpus juris. — Csak igen ritka eset volt, hogy egy-egy nagy tekintély, mint Lánczy septemvir stb. önbizal­­masan ütvén mellére felkiáltott : „én vagyok a decisio! nekem csak lelkiismeretem paran­csol ! “ rendesen pedig a kir. Curia, mint leg­főbb bíróság ítéletei s ezekben kimondott el­vei, parancsoló s követendő szabályul állottak mind maga a következetes főtörvényszék, mind az alsóbb biróságok előtt s a törvényszékek­től, hasonló esetben hasonló ítéletet mindenki biztosan várhatott. Most ez nem így van. Mint más nyugati nemzetek törvényei, (kivéve az angolt) úgy az ausztriai általános polgári törvénykönyv 12 §-a is világosan rendeli, „hogy az egyes esetekben kiadott rendelvények és a törvény­székek által különös peres kérdésekbe hozott ítéletek törvényerejével sohasem bírnak s más esetekre vagy más személyekre ki nem ter­jeszthetők.“ E tan magában igen helyes, azonban van annak, ha tulságig vitetik, tagadhatlan rész oldala is. A törvény nem terjeszkedhetik ki minden egyes előfordulható esetre, a peres tárgyak és kérdések apró részletei, finomságai árnyalataira, s ha több ezer §-ból állana is, sohasem lehet egészen és teljesen kimerítő, és ha csupa Saionok, Benthamek és Livingsto­­nok által szerkesztetnék is, örökké fogna mu­tatni némely kétes, homályos és magyarázatra várt helyeket. — Itt tehát decisiókra van szükség, melyek vezérül, iztasitóul szol­gáljanak, s igen nagy hiba volna és a tör­vényszékek tekintélyét kétségkívül csak ron­gálni fogná, ha egészen hasonló esetekben kü­lönböző ítéleteket venne a közönség, ha a meg­kérdezett jogi tanácsadó, soha biztosan meg­mondani nem tudná, mit várhat a fél, a tudva levő előzmények után, egy vagy más esetben? Hol azon elv uralkodik, melyet újabban sokszor hallunk zengeni és pengeni a régit csak azért, mert régi, megvetni affectáló s az újdonsült bölcseség phrasisaival kérkedő ajka­kon. „Casus similes non dantur, — a­hol le­hetséges, hogy ugyanazon törvényszék egyik senatusában feketének mondják, a mit a má­sikban fehérnek mondanak, sőt ugyanazon te­remben is, a szeszély szabad játéka szerint, ma szegletesnek nézzék azt, a­mit holnap göm­bölyűnek ; ott nem lehet szó folyvást fejlődő, gyarapodó jogtudományról, ott nem lehet kellő tekintélye a törvényszékeknek, melyek leg­szebb fénysugarát a közbizalom adja meg. E közbizalom kiérdemlésének nemes vágya, a szükséges tekintély s a jogtudomány folyto­nos előhaladásának érdeke parancsolják, hogy a törvényszékek következetesek legyenek , hogy a perlekedő közönség, mely magát a per kellemetlen és áldozatos útjára elszánja, az is­mert törvényszéki előzmények után biztosan tudhassa: nem lesznek e hiábavalók fáradal­mai és áldozatai ? Mindez pedig kívánatossá, szükségessé te­szi, hogy a megállapított törvényszéki elvek köztudomásra jussanak, és mint szabályozók s útmutatók, nem jégre és homokba, hanem szilárd és ingatlan márványtáblákra írassanak. A volt kir. curia ítéletei, gondosan össze­gyűjtve, legfelsőbb rendeletből adattak ki s a Planum Tabularét, és a nagyérdemű Péterfalvi Molnár István által nagy fáradsággal összeál­lított itéletgyűjteményt a főtörvényszéknek terminusról terminusra nyomtatásban közzé­tett ítéletei követték, melyek a törvénymagya­rázók s alkalmazókra nézve nem kisebb ér­dekű s becsű forrásul szolgáltak, mint maguk a törvények. A cs. kir. legfőbb és semmitő törvényszék szinte tart úgynevezett „Judicaten-Buchot,“ melybe az ítéletekben kimondott vezérelvek beigtattatnak; ezekhez azonban igen nehéz jutni s a bécsi Gerichts Zeitungnak s társai­nak közlései a hiteles, mindenki által bizto­san használható kiadást korántsem pótolják. Ha az átalános polgári törvénykönyv 12-ik §-a a bírói ítéletek törvényerejét megtagadja is — mit igen helyesen tesz — azért tagad­hatlan, hogy a legfőbb törvényszék döntő és elveket tartalmazó ítéleteinek ismerete a gya­korlatban igen nagy hasznot igér, mert felte­hető, hogy a legfőbb törvényszék az egyszer kimondott elvektől rendesen s nagy ok nélkül nem tér el s igy alapos a hit, hogy ezen a leg­főbb törvényszéken felállított jogelvek s néze­tek az alsóbb biróságok egyébiránt független ítéleteire is nagy befolyással vannak, tudva lévén ezek előtt, hogy ha ellenkező felfogásra alapitnak hasonló esetekben ítéleteket, ezek felebbezés utján a már felállított elvekhez ké­pest fognak módosíttatni, melyek ellen tehát a küzdés sikeretlen lenne. (Folytatjuk.) Ö CSÁSZÁRI KIRÁLYI FELSÉGEIK tegnap hazánk fővárosába érkeztek. Ö Császári királyi Apostoli Felségét ez­úttal harmadszor üdvözli a főváros falai közt. Ő Felsége a Császárné pedig most először lép országunk földére. Mint a múlt években, úgy ez­úttal is sze­­mélyesítését látja a főváros a Fejedelemben nem csak a hatalomnak de azon tehetségnek is, minél fogva mindaz, mi a szívben gerjed, mit a jóakarat, a szeretet követel, beteljesedhetik; ezúttal azonban ő Felsége oldalánál találja még a főváros azon magas hölgyet is, ki magában kettős felséget egyesít: a trón földi és a szépség égi majestását. A lovagias magyar nép örömmel szemléli e kettős felséget, örömmel találja a Fejedelem mellett a jóságnak és a szeretetnek ily képviselőjét, ki a nőnek a családot boldogító hivatása mellett még azon szép küldetéssel is bir, hogy mint a nap éltető melege áldásként jelenjék meg a nép között, és ki azon édes kiváltsággal bir, hogy milliók ajka anyának nevezze. A föméltóságok, a hatóságok hódolata mellett a főváros lakossága áll azon érzülettel, melyet életre hiv az ily pillanatok hatása, midőn megjelenik az ország szivében azon Fejedelem, kinek osztályrészül jutott a hivatás megelégedést, jólétet teremteni, jutott a hatóság a legtávolabb hajléknak is oltárán felgyújtani az örömnek tiszta lángját, s kinek hatalommal ruházott jobbjára reménynyel tekint a jelen és a jövő. Mint itt olyan lesz a fogadtatás, az üdvözlet mindenütt, merre ő Felségeiket körutjok vezeti. Akármerre jár a fejedelmi pár a vendégszeretet s a nyílt becsületesség e megszentelt földön, mindenütt eléje jő a szívesség­nek kendőzetlen színében ez országnak népe. A fogadtatás nagyszerű ünnepét itt le nem írhatjuk. De minden részletben megismertetjük azt­­. olvasóink­kal s különös rovatot nyitunk az ünnepélyek leírásának, mikkel a főváros megüli Ö császári királyi Felségeik magas i­t mulatását s a leghitelesb értesítések nyomán szintén körülményesen tudósitandunk Ö Felségeik magas körútja felöl. k i mi. z—s / \ \ / / \ ^­­***. ] Jf A legújabb kisajátítási törvény. I. th A magán tulajdon joga (droit de proprieté), a a mint az az idők folyama alatt a népek jogéletében kifejlődött s a mint az, az általános polgári törvény­­könyv 354. §-sa által meghatároztatik, alanyilag (subjective) azon szabadságot, jogosítványt jelenti, mely szerint a tulajdonos a tulajdonos leírt dolog, jószág állagával (substantiájával) s annak hasznaival kénye szerint bánhatik s a ból minden mást, tehát magát az államot is, kizárhat. A tulajdon mind­ennek daczára különféle megszo­rításoknak, korlátoknak van alávetve, még pedig mind magán-, mind közjogi tekintetből; az utóbbi te­kintetből főleg akkor, ha az állam közérdeke a tu­lajdonjog feltétlen elismerésével összeütközésbe jő­vén, veszélyeztetnék, például háború idején részint, ha az állammal, nem agyán fenállása, de különbeni kiváló érdeke a tulajdonjognak hasznossági szem­pontból sürgetőleg igényli. Mely esetben az állam­polgár magán­érdeke, az állami társulat közérdeké­nek alárendeltetik ugyan, de olykép, hogy érte jogá­nak szükségessé vált sérelme fejében az állam által teljesen kárpótoltassék. A tulajdonjognak ezen állami tettekből leendő kor­látozása a felség legfőbb tulajdonjogának (ius do­­minii eminentis) természetes következménye, mely korlátozás újabb időben leginkább vaspályák, or­szágutak s egyéb közlekedési eszközök létesítése tekintetében emelkedett gyakorlati érvényre. A tulajdonjognak ezen korlátozása az úgynevezett kényszeres kisajátítás, (zwangsweise Ex­propriation) hazai törvényeinkben legelőször az 1723. 13. t.cz.ben fordult elő, közelebbi meghatározását és szabályozását azonban az 1836. 25. t.cz. az 1840-ik t.cz. nyerte. Az 1836. 25. t.cz. 3. § a világosan rendeli, misze­rint a vállalatok egész vonalába eső földek és épü­letek tulajdonai kötelesek az e végre szükséges és egyedül e czélra fordítandó helyet tökéletes és teljes mértékű kárpótlás mellett általengedni s miután a helynek átengedését és annak mennyiségét a főkor­­mányszék kimondotta, az illető bíróság legelsőbben is a megbecsülendők megbecsülését megtévén, a vál­lalkozók s a tulajdonosok között megkísértett egyes­­ség nem sikerülte esetére, sommás uton határozandja, hogy a vállalkozók a tulajdonosnak mily kárpótlás­sal tartozzanak. Ezen törvényben tehát világosan kimondatott , a) miszerint bizonyos köztekintetekből a földtulaj­donos tulajdonát átengedni tartozik, de b) csak teljes kártalanítás föltétele mellett. A tu­lajdonnak ily képemn korlátozását, melyet hazai jog­tudósaink törvényes szerződésnek (pactum legale) tekintettek, a­mennyiben a törvényho­z már előre szerződést szabott, az általános polgári i vényköyv is elfogadta, és 365. §. értelmében ki is mondotta miszerint : „A közjó szükségletére, az állam tagja ahhoz mért kártalanítás mellett, míg valamely dolog teljes tulajdonát is, tartozik áten­ged­n­i.“ A polgári törvénykönyv szokás szerint ezen sza­kaszában csak az átalános jogelvet fejezé ki, részle­tes alkalmazása s mikénti szabályozása azonban kü­lönös rendeletnek volt fentartva Az úgynevezett né­met tartományokra e tárgyban az 1818. máj. 2-ki udvari rendelvény bocsátatott ki, mely azonban mind ez ideig Magyarországban s a birodalom ugyevezett magyar tartományaiban hatálylyal nem bírt. Ezen hézagnak pótlása tekintetében a bel-, igazság- és kereskedelmi minisztériumok f. é. apr. 21-én kelt rendelvényükkel, a birodalom egyéb nem magyar részeiben hatályban lévő kisajátítási törvényt Ma­gyarországra, Horvát- és Tótországra, a temesi bán­ságra és Erdélyre is kiterjeszték, mely elvileg az 1836-iki törvénynyel megegyezik ugyan, de annál részletesb, mint legközelebb látandjuk. Politikai­­szem­e. Pest, máj. 4. A legérdekesebb politikai újdonság mindig a Dunafejedelemségek Ugye marad, mert va­­­­lamennyi napi kérdés közt ez azon egy, mely vég

Next