Pesti Napló, 1857. július (8. évfolyam, 2235-2261. szám)

1857-07-17 / 2249. szám

161—2249. 8-dik évf­foly­am. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, itérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiad­ói hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Péntek, jul. 17. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p.­­ Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre . . . . . 8 frt p. p. j Félévre....................6 frt p. p. T­* 1 . 1.’ 6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Be­ il­rdetmenyek Q-lrt* .lyugdíj külön lopkr.Magán vita 6hasábos petit sor5pkr Szerkesztési iroda: Egyetem-utc­a 2-dik szám, 1-ső emelet, PEST, julius 17. Az erdők nemzetgazdászati jelentősége s az 1858. január 1-jén életbelépendő uj erdőtörvény. IV. Az erdei termékek u. m. a fa, az abból ké­szült szén,­alom stb., rendszerint csak úgy birnak te­­temesb értékkel s csak akkor jutalmazzák az elkülö­nítésükre, gyűjtésükre fordított költséget és fáradsá­got, ha s midőn eredeti helyüktől tovább elszakittat­­hatnak. A tapasztalat mutatja, hogy a legszebb dió-, cser- és tölgyfa törzsek az erdőben haszon nélkül elkorhadnak, holott néhány mértföldnyi távolságra vitetvén, tetemes értékkel bírnának; az erdei termé­kek értéke vásári ára (Marktpreis) tehát nagy részben a szállítás körülményeitől függ, melyek annál nagyobb befolyást gyakorolnak, mint­hogy az erdőtermékek nagy és esetlen tertelme (vo­­lumenje) a szállítás költségeit tetemesen növeli. Té­teles törvények hozása által ugyan a szállítást köz­vetlenül eszközölni nem lehet, de igen közvetve, a­mennyiben czélszerű törvényes intézkedések által, a magán­tulajdonosok által támasztható akadályok le­hetőleg elháríttatnak. Gyakran megeshetik ugyanis, hogy az erdei termékek, ha azokat a szomszéd erdőn vagy telkén keresztül lehetne szállítani, értékesíthe­tők volnának, míg ellenben a rendes utón épen nem, vagy csak aránytalan, az egész nyereséget elnyelő költségen lévén szállíthatók, parlagon hevernek a tu­lajdonosnak, a munkát nem kapható munkások, s a drága fát venni kénytelen fogyasztók kárára s köz­vetve az egész nemzeti termesztés kész veszteségére; mi pedig annál könnyebben fordul elő, a mennyiben az erdők hegyes és egyenetlen fekte miatt a szom­széd erdőtulajdonosok igen gyakran egymás vetély­­társai s egyik a szomszéd telkén átszállítván termé­keit és ennek egyedárulását veszélyeztethetné. Ha ezt tekintetbe vesszük, nem lehet csodálnunk, hogy a legmagasb törvényhozás az erdei termékek hor­dására különös figyelmét kiterjeszti s annak sza­bályozására egy egész fejezetet (24—43 §§.) szánt. A bennfoglalt intézkedések közül kiemelendőnek vél­jük, miszerint „minden föld (vagy erdő)­ birtokos kö­teles megengedni, miszerint oly erdei termények, me­lyek máskép­­pen nem vagy csak aránytalan költ­séggel vitethetnek el az erdőből s szállitathatnak tovább, az ő földjein vitessenek keresztül; a magán­tulajdon a közjó tekintetéből ez által korlátoltatván, a ptk. 496. §-val analóg szolgalommal (servitus) terheltetik. Nehogy azonban ez által a tulajdonos jogtalanul sértessék, az erdőtörvény 24 §-a egyszers­­mint azt rendeli, hogy az ily hordás a legkevés­bé káros módon eszközlendő, s hogy a földtu­lajdonosnak az erdőbirtokos által, az általa okozott kárért teljes elégtétel (voile Genugthuung) a ptk. 1323 §. értelmében adandó , azaz nemcsak a tu­lajdonképi kár (damnum emergens) hanem a hordás által elvesztett haszon (lucrum cessans) is, (p. o. a letiprott vetés, netaláns termésének értéke) megtérítendő s ezen felül a hordás bevégzése után minden az előbbi állapotba visszahelyezendő legyen. A fölött, vájjon a fának idegen földekein keresztül hor­dása szükséges-e, a legalsóbb politikai hatóság (szol- , gabirói hivatal járási hivatal) határoz, a felek- s dolog érték meghallgatása után ; a­mennyiben pedig a felek ezzel meg nem elégednének, a magasb politikai ható­sághoz felebbezhetik ügyüket. A politikai hatóságok határozatai, a­mennyiben az adandó elégtétel összegét illetik, csak ideiglenes ere­jűek, s a feleknek jogában áll, igényeket a rendes per útján, a bíróságok előtt érvényesíteni. A felek perlekedése azonban a fahordatást nem akadályoz­­­­tathatja, s a­mint az előlegesen kitudott összeg lefi­zettetett, a fa tovább szállítását akadályoztatni nem szabad. A fa tovább­szállítása legtöbb esetben a vizen — usztatás által — eszközöltetvén, — a fausztatás az erdei gazdaságban nagy jelentőségű, s gyakran a legnevezetesb müvek épitetnek annak lehetőleg ol­csó és gyors eszközlésére. Ily faeresztési müveknek s fausztatási vállalatoknak létesítéséhez az illető po­litikai hatóság engedélye szükséges (25, 26. §.) s a mennyiben hazánk nagyobb folyóin az ily usztatási vállalat több közigazgatási területre terjedne ki s vonulna át, létesítése a Budán székelő országos főkormány engedélyétől függ. Az ily engedély legfeljebb 30 é­v­r­e s nem hosszabb időre adathatik meg. Miután a fának kötetlen vagy pedig kötött álla­potban (tutajokbani) szállítása igen gyakran főleg kisebb szélességű és sebes folyású folyamoknál a partokat kisebb nagyobb mértékben könnyen meg­rongálhatja s ezáltal a parti tulajdonosok kárt szen­vedhetnek , az erdőtörvény igen jogosan s egyszer­smind czélszerűn rendeli, miszerint „minden uszta­tási vállalkozó köteles (legyen) azon partokat, épületeket, vagy vízműveket (minők töltések, zsili­pek, jégtörők stb.), melyek az usztatás által veszé­­lyezve vannak, a­mennyiben a politikai hatóság ezt szükségesnek véli, védépítményekkel bizto­sítani. Azon védépítmények költségeihez azonban, melyek nemcsak az usztatás miatt, hanem általában az árvizek általi károsodás ellen emelendők, az usz­tatási vállalat aránylag járulni tartozik. (34. §.) A­mi az ily usztatási vizek partjain ejtett kár megtérítését illeti, arra következő méltányos szabályok állíttattak fel: „Oly kár, mely bebizonyit­­hatólag az usztatás által okoltatik, még pedig azt is ideértve, mely a védépitmények daczára történik, az usztatási vállalkozók által térítendő meg. Ellenben oly rongálások,melyek nem csupán az usztatás által okoztattak, az usz­tatási vállalkozók s a károsodottak által aránylag, s ha az arány nem tudatik egyenlő részben vi­­selendők. Végre oly rongálásokért, melyek az uszta­tás nélkül is bekövetkeztek volna, az usztatási vállal­kozók kárpótlást adni nem kötelesek. (34. §.) A NEMZET NAPSZÁMOSAI. MAGYAR KORRAJZ. IRTA: MÁSODIK KÖTET. (Folytatás.) Fogadó a „Nagy réteséhez. ,Egészséges e még a „nemzetes asszony?“ Kérdik tőlem az olvasók azon aggodalomban , hogy tán el is feledkeztem róla, pedig dehogy feledkeztem, hogy is feledném el ? azonban a szolgáló sem feledi el, míg él, a­milyen hátbavágást kapott ráadásképen a ke­mény parancsolat mellé , hogy a numero 1, 2 és 3 egészen ki legyen tisztogatva, a numero kettőbe pe­dig különösen hordja be a legszebb ágyi ruhát a nemzetes asszonynak külön szobájából, hanem meg­legyen délre, különben kitekeri a nyakát. Ez már bevett szokása minden tűzről pattant ma­gyar asszonynak, hogy a cselédbéren kívül minden dolognál külön is ígér valamit, ha­bár egy hátbavá­­vágást is, mi még a legcsökönösebb cselédet is meg­indítja, s mint házi orvosság, igen kapós, akár merre menjünk. , Aztán a numero kettőnek ajtaját nyisd föl! „Nyitva marad ?“ kérdi a szolgáló ? ,Hát mért nyittatnám föl veled, szamár? „Azt gondoltam,nemzetes asszonyom__“ ,Mégis itt vagy? lánez hordta,... pattog az asszony, . . . kísérőnek menjek utánad? no csak azt várd, tu­dom, nem köszönöd meg !‘ Már megindult a leány , de mielőtt a szobába lépne, megint utána kiált az asszony: ,Két úr jön ma ide négy lóval, ... te borzas, . . . ha itthonn nem leszek, el ne feledd, hogy az egyiket a numero egybe ereszted, a másikat pedig a numero.... „Kettőbe­ értem már!“ kap a szóba a lány el­rohanva. ,Óh te, semmirevaló te, . . . még a szót is kikapja számból, . . . nem tudod megvárni , míg ostoba fejedbe rázom a szót, nem a numero kettőbe, hanem *) Lásd „Pesti Napló“ 154. számát, háromba fogod bevezetni , vagy úgy meg leszesz mángolva, hogy lapos maradsz késő vénségedig/ A szolgáló nagyon szerette volna tudni, hogy miért hagyja Ő nyitva a numero kettőt, ha nem szabad azon két urnák egymás mellett lenni , de hiában tű­nődik, mert ha nem nyugszik, akármit inkább kap, mint feleletet,­­ azért jobb lesz, ne szánja el magát a kérdezkedésre. Bement az asszony a szobába, hol kedves férje ebéd előtt szítt még hosszú szárú pipájából, és ismer­­vén beszédes feleségét, ráhagyta, hogy az mondjon valamit, mert hiában az asszony mikor maga van is, örömest dödög, hogy egyedül ne legyen; hát még ha párja akad, hogy hallgatna akkor? ,Kedves gazdám ! . . . kezdi az asszony, a lányun­kat az Isten jó kézbe vezérelte , a nagyságos urnát magunk se szerethetnénk jobban , hanem abból az Imréből ugyan mi lesz, mond meg „Prókátor! mondja röviden a gazda, gondolván, elég ez az egy szó közbeszólásnak, majd beszél er­ről az asszony annyit, hogy hosszú lének is elég lesz. ,Prókátor? . . . tűnődik az asszony nagy lélekze­tet véve, mintha nem tudná, hogy a lencsét mára sa­­vanyún készítesse, vagy édesen hagyja? mi az asszo­nyoknál mindenkor igen nagy gond. . . végre nagy tűnődés után kimondja véleményét a prókátorságról: Kedves apjukom, nagyon félek , elviszi azt a gyere­ket az ördög, ha prókátor lesz ; nem sok jó hírét hal­lottam ezen mesterségnek, Uram s én Istenem, min­dig ettől féltettem legjobban, meg a mészárosságtól, az is attól hízik, mint a veréb, hogy minden ember szidja­ ,Hát mi lett volna ? „Bizony jobb szerettem volna, ha papnak látnám, . . . édes jó Istenem , milyen jó dolguk van, semmi gondjuk , aztán az a kis imádság, bizony nem esik nagy erejükre; de még apjuk, a múltkor szomszédunk fia tartotta legelső miséjét, s mikor mise végeztével a népre áldást osztott, kezeit meg az emberek sorra csókolták , ha te azt láttad volna , kedves gazdám, mikor az a tenger népség úgy sirt, mint a sebes eső, azt gondoltam, nem tem hová leszek.“ ,Ha csak az a bajod, anyjuk, — fejtegeti a férj bő­vebben a dolgot, ha fiunk szerencsésen prókátor lesz, ne busulj , a ki körme közé keveredik, tudom, ríva fakad/ „Eredj, vén bolond, hol jár az eszed/­ Dörmög az asszony, a konyha felé sietvén, eszébe jutván, hogy a lencse alá készített rántást tűznél feledte, s tudom, hogy a lábos fenekéhez égett. Persze , hogy odaégett , hogy majd megfuladt a pörkölt szagtól, ha nem lett is volna itt mindjárt jég­eső, meg országos zivatar, ha az udvarra belépni nem látná a nagyságos alispán urat , s vele három höl­gyet, utánuk pedig egy huszártisztet, azért hamarjá­ban az égett lábast egy vizes sajtárba csapta, maga pedig lerántotta konyhakötényét, mely alatt egy má­sik hófehér tiszta volt, úgy ment a vendégek elé. Bizony jókor jöttek, mert a szegény anya már majdnem el­fakadt ríva fia miatt, kit már csakugyan a pokol ajtajánál látott, s ime két angyal száll le az égből, egyik ismeretlen, de a másik, saját kedves lánya, Kállayné Budáról hozta meg szüleinek meg­lepetésére. Megnyúlt a lány, s az a könnyen megvesztegethető anyai szív, az angyaloknál alább meg sem alkudnék most, ha cserélni kellene, sőt még azt is gondolta a jó asszony, ha már a másikat vinné is az ördög, ez majd visszafelé rántja. Végre a többire is rákerül a sor, és Köntös kapi­tány az apai komolyságot öltve bemutatta a másik hölgyet: ,Ez meg az én lányom, ki a numero kettőbe ezen­nel vendég lesz! „Teremtette szép kis lánya, mondja az örömtől fuldokló boldog anya, tudva már a kis leánynak tör­ténetét, jer az én nyakamba, tudom édes anyád után nem ölelt még meg senki olyan tiszta szívből, mint én, még két öreg apád sem , kiket minden pere­ben várok.“ A­mint az asszony a két gyermeket ölelgette, csó­kolgatta, a kapitány tréfálva mondja: ,Majd nekem aztán nem jut semmi az ölelésből ? „Itt van ii, . . . bizony még elhiteti a kapitány úr, hogy ilyen vén asszonyt meg akar ölelni.“ ,Talán bizony nem is ? . . . nevet a kapitány, . . . szegény huszár volnék, ha még egy csókot sem tud­nék a nőktől kikoldulni/ „Jaj, . . . vigye el magát a Mátra szele, — mondja az asszony, látva, hogy a kapitány csakugyan nem tréfál, és eltűrte, hogy megölelje.“ ,„Kapitány uram! . . . kiált nevetve a kijövő férj. . . eltévesztette, hisz az az enyém/“ ,Ne haragudjál, gazda, mondja az asszony,... lá­tod, hogy marasztom a vendéget/ „Aztán igazán szívesen maraszt asszonynéném.“­­ ,Hát nem látja, hogy karjába kapaszkodtam/ „No, csak úgy fogjon meg asszonynéni, hogy en­gem nagyon könnyű lesz ittmarasztani!“ Mondja a huszár nem állhatván meg, hogy oldalt ne nézzen a gyönyörű kis­lányra, ki Kállaynak karjára kapasz­kodva hallgatta a tréfát, s minthogy mikor a kapi­tány ránézett, szörnyen elpirult, igen hihető, hogy jól meg is értette.“ ,„Készen van a numero kettő, nemzetes asszonyom. . . . Visit a szolgáló vagy igen roszkor vagy igen jó­kor, s a vendégek a numero kettőbe mentek. A házi­asszony a kapitány gyámlányát átölelve vezette az elkészített szobába, hol két ágy volt, az egyik a ki­sérő öregebb hölgy számára , jobbra balra megmu­tatta a két oldalra nyíló ajtókat, s igy olvasóim né­mileg gyanítják , hogy a két öreg apa számára van kijelölve a két szoba, ... s így mindkettő meglát­hatja unokáját , még­pedig közös megegyezésnél fogva egyik délelőtt, a másik délután léphet a szo­bába, hogy mégis ne találkozzanak. A két leány közt három évi különbség lehetett, az árva tizenharmadik évében volt, míg a másik épen tizenhatodikba lépett; de még mind e mellett egy évig visszatérendő volt a zárdába, hogy a másik kis leány mégis némi rokonkebelre találjon. Kállay a gazdát a mellékszobába vezette, mint ha az nagyon véletlen történnék , s minthogy a férfi em­ber a kerítésen túl lát, ráértek a jövendőről be­szélgetni, s a boldog apa még boldogabb jön, midőn Kállay kezet adván, mondá, hogy a leányt boldoggá teendi, s ha megbíznak benne , nem tagadja, hogy jövendőjéről egyetmást gondolt is. Mig az öregebbek arról tanakodtak, hogy az élet hosszú útján merre etetnek meg, addig bezökkent a a kapun az egyik hintó, s a házi­asszony elfogadván a vendéget, az egyik czivakodónak bemutatta a kin­cset, melyen összevesztek. Azt az ölelgetést, azt a boldogságot látva, mit ez az ember véghez vitt most, azt hinné az ember, hogy még annak is megbocsátana , ki most az egyik sar­kantyúját lelopná a csizmájáról, nem hogy még nász­uramra haragudjék; de már nekem eszemen kell lennem, tisztelt olvasóim, nehogy a­mit állítok, olyan legyen, mint a kékre festött szoknya , hogy nappal kéket mutat, este pedig zöldet; azért ne legyen sem­mi harag, e két ember itt nem fog megbékélni; mert a­mint az első meglátta a leányt, hogy az ritka szép­ség, kit mutatóba is bátran el lehetne vinni; rettenete- Gazdasági kiállításunk.*) Első, á­t­a­l­á­n­o­s gazdasági kiállításunk immár a történeté. Váratlanul jött s várakozásokat fölülmúlva *) A magyar gazdasági kiállításról közlött czikksorozatot alig fejezhetnők be méltóbban, fejeztetett be. Köszönet ezért a cs. k. Fensége Albrecht Főherczeg, hazánk mélyen tisztelt Főkor­mányzójának, ki a létrehozatalhoz szükségelt tete­mes költségeket nagylelkűleg megajánlani kegyes­kedett ; köszönet a derék, életrevaló gazdaközönség­nek, mely — érdekeinek helyes felfogásából indulva­­— ezen kiállítást küldeményekkel oly készségesen s oly gazdagon ellátta.........Az egyesült erő megtenné gyümölcseit , s ezen gyümölcsök gazdasági fejlődé­sünknek éppen úgy becsületére válnak, mint hatal­masan előbbre viendik a további gazdasági gyarapo­dást. Mertünk rögtönözni, s a rögtönözve összejött dolgok,megleptek bennünket !..........Örüljünk ez eredménynek ! Nem szándékom kiállításunk anyagi oldaláról, a szemléletre kitett tárgyakról szólni, melyekről az ol­vasó úgyis vagy személyesen, vagy pedig a jegyzék és egyéb hírlapi jelentések nyomán értesült , e he­lyett a nevezetes eseménynek szellemi hatását és jelentőségét akarom — habár csak fővonalakban is — tolmácsolni. És ez irányban mindenekelőtt ki kell emelnem azon rendkívül kedvező benyomást, melyet kiállitá­sunk Ő cs. k. Fensége, hazánk mélyen tisztelt Fő­kormányzójára, s gazdaközönségünk egész összegére tön ; ki kell emelnem azon h­ó­d­í­t­á­s­t, melylyel e gazdasági ünnepünk, minden rendű látogatóira kiter­­­jedett. Számtalanoktól hallottam , hogy ezentúl ha kell, kétszeresen is áldoznak az egyesület czéljaira ; mások meg örömteli arczc­al kívántak egymásnak sze­rencsét, mezei gazdaságunk szerencsésen megszüle­tett nagyreményű gyermekéhez : végül voltak , gon­dolkozó komoly férfiak , kik leplezetlenül kijelentet­ték , hogy sok, sok esztendő után, a lemúlt kiállí­tás hozott nekik ismét, egy igazán tiszta és nagy örömnapot ! .. . . Ilyetén hangulat nem maradhat gyümölcstelenül. A legnemesebb eszközlésnek talaja és forrása ez, mely kamatait a legközelebb időben meg fogja hozni. Kiállításunknak egy második nevezetes és úgy hi­szem igen fontos következéseket maga után vonandó momentuma : az angol legjelesebb gépészeknek tö­meges megjelenése. Az angolokat a lejövetelre, a ha­zánkfiainál Bécsben tett kedvező tapasztalás ösztö­nözte , s ők — mikép tőlük hallom — lejövetelü­­ket egyátalában nem bánták meg. Nem kaptak, s természetesen nem is kaphattak két hét után újból annyi megrendelést Pesten, mint kaptak Bécsben, de kaptak mégis annyit, s részesültek olyatén fogadta­tásban, hogy elégedve távozhattak, és hogy hazánkat ezentúl a legkülönösebb figyelembevételre jegyezzék föl maguknak.........Kimondták közölök többen, hogy jelenleg gazdasági gépek dolgában, főleg ha­zánk és Amerika érdemelnek kitűnőbb figyelmet. És annak, hogy az angol gépek köztelki kiállítá­sunkon megjelentek, következései lehetnek-e mások, minthogy gazdaközönségünk ezentúl tökélete­sebb eszközöket fog mindinkább keresni s alkal­mazni ; gépészeink pedig — hasonlag tökéleteseb­beket készíteni. S mivelhogy a megpróbált tónak utánzása czélszerűbb és hasznosabb, mint az a foly­­tonos javítani akarás , gépészeinkről méltán fölte­hető, hogy ezentúl hűségesebben fognak a megpró­­bált jelességű angol eszközök utánkészítésében el­járni. Ezeknél azonban még nem lesz a megállapo­dás. Az angolok — a tett tapasztalásoktól indíttatva — alkalmasint géplerakó helyeket fognak keresni és állítani Pesten, s tán máshol is az országban, utóbb pedig meglehet, — ha a kelet ereje tanácsolni fogja, — hogy gépgyárakat is állítanak nálunk ; mi ha meg­történnék, nemcsak jóval olcsóbban kapna mezőgaz­daságunk jeles gépeket, hanem növekednék hazánk­ban, hazai elemekből egy derék, értelmes gazda­sági gépész osztály is, melyre bizony minél tovább, annál nagyobb szükségünk lesz. Valamint a lánczhíd, hajógyár, alagút, gőzmalom, megnövelte magának a szükséges erőknek egy részét, hazai elemekből, szint­úgy fogna az történni a gazdasági magasabb gépé­szettel is azon esetre, ha az angolok hazánk szívében, egy nagyszerű gazdasági gépgyárt állítanának .... És én hiszem, hogy ők később — ha látják, hogy ér­demes — ettől sem lesznek idegenek. Íme a büztelki kiállításnak hullámverései, mily fontos irányban, s mily messzire kihatólag terjednek el ? Kiállításunk termékeny gondolata és pillanataként tekinthetjük azt is, hogy az ez alkalommal jelen volt számos, jelesbnél jeles, magyar boraink, az utolsó napnak estéjén, angol vendégeinkkel — egy barát­ságos társalgás folyama alatt — megismertettek. Al­bion fiai nem győzték magasztalni hegyeink nemes nedveit, s midőn végre a tokajira, a borok ezen feje­delmére került a sor, annyira kifogytak már a dicsé­retekből, miszerint csak azt tudták mondani, hogy ez már oly nemes, jó és jeles, hogy szinte kár meg­inni ! . . . . Egyszóval, én azt hiszem, hogy az a mi köztelki borkóstoltatásunk, borainknak Angliában nagyobb hírt fog szerezni, mintha róla egész köny­veket és czikkeket küldöttünk volna az ottani saj­tó alá. Kiállításunk további örvendetes jelensége gyanánt kell itten följegyeznem azon komoly, határozott s erélyes szakavatottságu eljárást is, melylyel a tisz­telt jany-tagok föladatukat teljesítették, s melylyel az igaznak és valónak kipuhatolására, a­mennyire csak emberileg lehetséges, kivétel nélkül törekedtek. Lelkem örült, valahányszor csak láttam ezen komoly s kitartó odaadást, mert ezen odaadás, ezen komoly nekifekvés mutatja a szellemet, mely embereinkben jelenleg él, s mely szellem, virágzó gazdasági jöven­dőnknek egyedüli föltétele ! .. És e szellem — vall­juk meg őszintén - az uj időnek gyermeke ! Abból ítélve, a­mint e szellem a köztelk­i kiállításon mutat­kozott : bizton és bátran számíthat mezőgazdaságunk virágzó jövőre. . . . De eszközlött kiállításunk, nem egy irányban szi­lárd elhatározódást is, így az angol gőzcséplőgé­pek, a Howard-féle vasekék, így a Burgess és Key féle aratógép­t gazdaközönségünk emlékezetébe kitö­­rü­lhetlen betűkkel írattak be , és ezen behratás, ki mondja meg nekem, hogy saját magunkon és hazai gé­pészetünkön csak néhány év alatt is,mennyit fog? Nem sokára kiállhatatlan lesz előttünk minden, mi nem tö­­kélyes, és ezen türelmetlenség sarkalni, javítani fog minden irányban­ mint derék Korizmiesünknek visszatekintő s az egész eredményt egybefoglaló czikkével. Átvesszük te­hát e czikket a „Gr. L.“-ból. Szerk.

Next