Pesti Napló, 1857. október (8. évfolyam, 2311-2337. szám)
1857-10-14 / 2322. szám
234—2322. 8-dik évffolyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása : Egyetem-utca 2-dik szám, 1-ső emelet, Uri-utcaa 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal, Egyetem-utera, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szerda, oct. 14. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. Félévre....................6 frt p, p. tt* jlí-tyi.8 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. ki. BeJTlrU.CllikIiych ulja -lyggdij külön lOpkr.Magán vita 6 hasábos petit sorőpkr FEST, oct. 14. Tájékozás. (Fk). A németnek egy régi verse van a lúdról, mely a Rajnán átrepült; sajnáljuk, hogy bizonyos tekintetekből ezen nem annyira klassikus, mint találó versről e helyen többet nem szólhatunk. Akik ismerik, azok megfoghatónak fogják találni, ha azt mondjuk, miszerint e vers utóbbi hetek alatt számtalanszor eszünkbe jutott. A franczia lapok alkalmasint már készen tartották azon hymnusokat, melyekkel az európai uralkodó családok sorába felvett napóleoni dynastiát ünnepelni akarták, s valóban nem az ö vétkök az, hogy e diadalénekek egyelőre az íróasztal fiókjának csendes magányából nem lépnek ki a zajos nyilvánosságra. Néhány nap előtt fejtegettük, miszerint Stuttgartban semmi sem történt az új napóleoni dynastia szentesítésére, s miként most halljuk, azon többi találkozás is, mely a franczia császárt más legitim uralkodók karjai közé vezette volna, igen kétségessé vált. Tudjuk, miszerint nagy önmegtagadás és a hiúságnak teljes erővel a leküzdése kívántatik arra, hogy Napóleon császár az európai uralkodók közti helyzetére nézve önmagával teljesen tisztába jöjön, hanem annyival inkább örülnénk, ha az újabb találkozások kétségessé válását annak jeléül vehetnők, hogy a franczia császár ezen nehéz feladatot is szerencsésen megoldotta, hogy önmagával tisztába jött az iránt, miszerint a patak meg nem tagadhatja forrását, a fa nem gyökerét, a hegy nem azon földet, melyen áll. Napóleon császár mindent vívhat ki magának a világon, hatalmat, dicsőséget, gazdagságot — sőt talán még népszerűséget is, csak egyet nem, és ez a legitimitás! Bármit tegyen is, ezen egy reá nézve elérhetlen! Pedig az elérhetlen után értelmes ember nem szokott törekedni, annyival kevésbbé, ha ez az elérhetlen egyszersmind teljesen fölösleges is, és ha (a minap e pontot is bővebben fejtegettük) más sokkal rövidebb és tiszteségesebb után ugyanazon czélhoz eljuthatni. A stuttgarti találkozás, úgy lászik, csak olyan kis mellékugrás volt, mely egyedül kisérletképen tétetett annak kipuhatolására, vájjon van-e amarra jobb és kényelmesebb út? A kisérlet nem igen kielégítő eredményt szolgáltatott, s a franczia császár most ismét régi útjára tért vissza, miként jó házastárs nejéhez, miután néhány perczre egy érdekes, de csalfa hölgygyel kaczérkodott vala. A „solid“ angol szövetség becse Stuttgart után tetemesen növekedett Párisban s Francziaország a weimari találkozás daczára sem mond le az unió eszméjéről, bárminek legyenek is azon engedmények, melyeket Oroszország ez ügyben talán — de csak talán — tett volna. Azon harcz, mely most — kissé csöndesen bár — a Bosporus partjain és valamivel hangosabban a leendő dák-román birodalomban foly, tehát Parisba is át fog vitetni s ott eldöntetni? Nem, egyelőre csak folytattatni! Azon hir, miszerint Stambulban az angol és osztrák diplomatia ugyanazon tánczot kezdte volna, melyet a franczia-orosz két hónappal ezelőtt annyi szilaj hévvel eljárt, ma alaptalannak mondatik; jó! mi mindjárt első perczben nevetségesnek találtuk ezen eljárást, hanem — miként olvasóink tudják — ami nevetséges, az azért a politikában még nem lehetetlen ! A nevezett követek tehát nem kívánták a másodszori választások megsemmisítését, de kívánják azt az „inspirált“ lapok, sőt még a puszta kívánatnál tovább is mennek s annak teljesülését „magától érthető dolognak“ mondják, mert — az „Ost. Z.“ szavai szerint — „úgy is egész Európa tudja, mit kell tartania ezen új választásokról.“ Mindez még hagyján volna, hanem a beszéd folytában oly nyilatkozatra is fakad az „Ost. Z“, mely ausztriai lapban igen igen különösen hangzik. „Egész Európa — így folytatja e lap — tudja, hogy e választások, miként tegnap az unió ellen, úgy ma az unió mellett ütöttek ki, mert pénz és befolyás, melylyel a Dunafejedelemségekben mindent kivihetni, tegnap az uniót ellenezte, ma pedig gyámolitja.“ A nemes buzgalom itt mindenesetre kissé messze ragadta tisztelt kollegánkat, mert amennyire emlékezünk, Ausztria igen erélyesen pártolta az első választásokat, ugyanazokat, miket az inspirált lap most a „pénz és befolyás“ művének mond.......... Van egyébiránt a dolognak komoly oldala, annál komolyabb, mennél nevetségesebbé teszik az inspirált lapok a dunafejedelemségi procedúrát, mert — ki határozta ezen eljárást ? ki foganatosította ezen határozatot ? ki vala az, ki ez ügyet még diplomatiai szakadás indokolására is elég fontosnak találta? ki vala az, ki Vogoridesz herczeget majd a felhőkig emelte, majd ismét sárba taposta? ki közlönyei által ama választásokat tegnap roppant horderejű eseménynek hirdettette s most otromba gyermekjáték gyanánt állítja a világ szeme elé? ... . Ha nem tudnák, hogy mindezt a diplomaták magok tették, az ember azt hinné, miszerint ellenségeik tették, hogy amazokat a közvélemény előtt s a köztiszteletben teljesen tönkre tegyék! HYPERION. IRTA LONGFELLOW. II. KÖNYV. (Folytatás. *) Ötödik fejezet. A fehér hölgy papucsai és passió-virág. Ugyanezen estvén Ilmenau Emma nehéz szívvel ment alvószobájába és sötét szemeiben könyek fénylettek. Egyike valam ama szelíd teremtményeknek, kik azért látszanak teremtve lenni, hogy szeressenek és szerettessenek. A mélabú bizonyos vonása jellemét lágygyá tette. Kerülte a nap és társaság csillogását s egyedül kívánt lenni. Mint a virág, mely csak nap lemente után nyitja ki kelyhét, ő is elzárta szivét, de a sötét éjen át édes illattal virult az. Anyja ellenkezőleg a fényes társaságokat kereste. Semmi rokonszenv nem volt közttük. Lelkeik nem közeledtek, egymást nem értették s gyakran mélyen sértő szavakat mondottak egymásnak. S ezért ment azon estén Ilmenau Emma könyvelt szemekkel szobájába. Franczia komornája Madelaine strassburgi születés ment utána, ki a családban öregedett meg. Fiatal korában szegény volt — és erényes, mivel soha kísértetbe nem jött; és most, midőn megöregedett s közvetlen jutalmát erényének nem látta,— mint ez lágy kedélyeknél tapasztalható — kételkedett a gondviselésben és sajnálta, hogy soha kisértetbe nem jött. Mig ez a szerencsétlen teremtmény a viaszgyertyákat az éji asztalon meggyujtotta, az ágy függönyeit szétnyitá s összevissza csevegett, Emma egy karosszékbe *) Lásd P. N. 230-dik számát, dűlt, keresztbe tette mellén kezecskéit, fejét kebelére lehajtá s álomba látszott szenderülni. — Miért adattak nekem ily szende érzelmek ? mondá magához. Miért születtem én mindezen forró hajlamokkal, ez égő vágygyal az után a mi jó, ha ezek csak bánatom és csalódásomra szolgálnak ? Szeretnék valakit szeretni — őt egyszer és örökké — magamat egyedül neki szentelni — érte élni — érte halni — csak ő benne élni! De ake széles világon nincs senki, ki engem szeressen, mint én szerettetni szeretnék — senki kit én szeretni tudnék, mint én szeretni tudok. Mily pusztának, üresnek tűnnik fel a világ körülöttem. Miért adta nekem az égi hajlamokat, csupán hogy eltűnjenek, elhervadjanak? Ah! szegény gyermek, neked is tapasztalnod kell, mint mások tapasztalták, hogy a gondviselés áthatlan titka hallgatva száll odább és semmi felvilágosítást nem ad magáról, semmi feleletet a mi türelmetlen kérdéseinkre! — Az istenért! mi baja önnek gyermekem ? kiáltott fel Madelaine amint észrevette, hogy Emma az ő hiúságos csevegéseire nem hallgat. Midőn én olyan korban voltam mint most ön — — Ne szólj most hozzám jó Madelaine. Hagyj el, egyedül akarok lenni. — Na itt van valami, folytatá a komorna, kis levelket húzván ki kebléből, mely mint reménysem önt fel fogja vidítani. Midőn én az ön idejében voltam . — Csitt, csitt! mondá Emma a levélkét Madelaine durva kezéből kivéve. Még egyszer kérlek hagyj el. Egyedül akarok maradni. Madelaine vette a lámpát és lassan távozott, ifjú úrnőjének számtalanszor jóéjszakát és rózsás álmokat kívánva. Emma feltörte a levél pecsétjét. Midőn olvasta, arcza halálsápadt lön s aztán hirtelen átszellemült mint a gondolat, arczái kipirultak és keze reszketett. Gyöngédség, szánalom, szerelem, megsértett büszkeség, a női gyöngeség és méltóság vegyülve valának tekintetében, és úgy vonultak el szép arczáján, mint felleg árnyai. Visszahanyatlott székébe, arczát kezeivel fedte el, mintha maga és az ég előtt akarná azt elrejteni. — Ő szeret engem, mondá alig hallhatólag, szeret engem és másnak férje, annak kit nem szeret, és ezt meg meri nekem mondani! Oh! soha — soha — soha! És mégis ő barát nélkül áll, egyedül e részvétlen világban. — Száműzve és hazátlanul! Csak sajnálhatom , de gyűlölöm és nem akarom többször látni. E rövid mélázást szerelem és gyülölség felől, tiszta édes hang szakasztá félbe, mely az óra ünnepélyes csendében csaknem úgy hangzott mint szellemnek szava. E hang, minden zene kiséret nélkül éneklé Goethe édes szavait : Hogy elcsendesedett A mező! Észre alig veszed Honnan jó A bokorillat, Hallgat a madár is. Várj csak Majd lenyugszol te is! Emma felismerte a hangot és reszketett. Az ablakhoz siete, hogy azt bezárja. Pompás és vala s a csillagok oly békésen ragyogtak a mindenszentek halmain. Nesztelen és édesen folyt odább a Neckar; csalogányok zengtek a bokrok kék árnyai alatt; a nagy vörös tányérú hold úgy fénylett mint rubinkő a láthatár óriás gyűrűjén és az arany sugárszálak a folyam kanyargó vizével látszottak összefonódni. Magasan és kísértetiesen állottak a fehér szobrok a hídon. A hegyek körvonalai, a vár, a híd boltíve, a város házainak kéménye és fedelei oly élesen rajzolódtak, mintha kártyából lettek volna kivágva. Ez igéző jelenet közben hullámot sem verve siklott egy csalnak a folyón által. Emma hirtelen bezárta az ablakot és a redőnyöket bevonta. — Gyűlölöm őt, és mégis imádkozni akarok értte, mondá a hogy fáradt fejét ágyára támasztá, melyből néhány hó előtt, nem hive, hogy valaha még lábra áll. Oh! bár haltam volna meg akkor. Én őt nem szerethetem, de imádkozni akarok értte. Nyájas gyermek! Ha a csaló képe oly gyakran közéd és az ég közé áll, aggódom sorsodon! A növény, mely Heléna könyeiből támadt, kígyókat ölt meg ; — bárcsak a megelégedés virulna fel számodra, ez legalább oly növény, mely kebledben a kígyót megölné! Higgj nekem, csak az égiek szeretetének ösvényén teremnek oly füvek, melyek a szív bánatát gyógyítják ! S ezt a hallgató csillagok az égről letekintve szemlélték, de tovább nem mondák. Himmelauen asszony is látta ezt szobája ablakából kitekintve, de nem volt oly hallgatag, mint a csendes csillagok. (Folytatjuk.) Legújabb igazságügyi rendeletek. Egy genialis franczia törvényhozó állítása szerint a törvények idő folytán képződnek, de tulajdonképen nem készíttetnek s igaza van; — az élet hullámzó mozgalmai közben új viszonyok, előre nem látható esetek fordulnak elő, s ilyenkor válik szükségessé a törvények hézagait kipótolni, az elszáradt kinövéseket eltávolítani. Innen van, hogy minden élő törvény történeti úton keletkezik ; innen az úgynevezett novellák a pótló rendeletek szükséges messzeható hordereje. Idő folytában egyik novella a másikat éri s igy képződik lassanként organikus szabályok szerint a jog, mely az egyes népekkel keletkezik, fejlődik s velük együtt lassankint elenyész. Legújabb időben az igazságügyi minisztérium részéről ismét több fontos novella látott napvilágot, melyek részint a magányjogra részint az igazságszolgáltatás oly fontos ágára, a büntető eljárásra vonatkoznak. Lássuk ezeket egyenként. Annak meghatározása, váljon ki mely bíróság előtt legyen köteles igazságszolgáltatást követelni s a szolgáltatoknak magát alávetni v. i. a bíróságok illetősége — competentiája, régiebb időkben, midőn a polgári rendek között a polgári s társalmi különbség nagyobb s ez élesebben marguirozva volt, nem csekély bajjal járt, más biró ítélvén az egyházi s a nemes, más a polgár és jobbágy fölött. A személyi illetőségen kívül az ügy minősége szerint ismét különbnél különféle bíróságok voltak azok elintézésére hivatva. Az újkor nivellírozó szelleme eltávolíta a rendi korlátokat s ma már mindenki rangjára való tekintet nélkül, (jelentéktelen kivétellel) ugyanazon bíróságok előtt tartozik megjelenni. A kor azonban sok új viszonyt szül, melyek a jogásznak gyakran elég fejtörést okoznak; így többek közt sokáig kétes volt, várjon a közkereseti társulatok, melyek helybenhagyott alapszabályaiknál fogva külön illetőséggel bírtak, mint például a nemzeti bank, az új törvényhatósági rendszabály behozatala után, ezen külön illetőséget igénybe vehetik-e vagy sem? A jogtudósok nagy része igenlőleg felelt e kérdésre, bár az ily magyarázatból sok és nagy kellemetlenség s az illető jogkeresőkre nézve, többrendű nehézségek keletkeztek. A f. é. sept. 26-án kelt igazságügyi miniszteri rendelet*) minden e részben támasztható kételynek véget vetett, magasabb szempontból elhatározván, miszerint mindazon kiváltságos törvényhatóság, mely egyes társulatoknak vagy egyleteknek az új bíróságok és törvényhatósági rendszabályok életbe léptetése előtt adományoztatott vagy helybenhagyott alapszabályaiknál fogva illetett, az új törvényhatósági rendszabályok által megszűntnek tekintendő; miért is az ily társulatok és egyletek, ha csak utólagos kivétel nem történnék, a közös bíróságok előtt törvényt állani kötelesek. Ezen fontos rendelkezés folytán a törvényhatósági rendtartás 26-ik §-a minden ilynemű társulatra alkalmazható s ennélfogva az ily társulatokat nemcsak azon bíróság előtt, melynek kere idében ügyvezetésök van, hanem minden külön telep vagy ügynökségük székhelyén lévő rendes bíróság előtt is , mely felette fontos intézkedés véget vetene azon kellemetlenségeknek, melyek abból erednek, hogy kinek ily társulat ellen jogigénye van, ezt néha az ötödik országban végtelen egygyel bajjal s aránytalan költséggel kénytelen keresni, ami különösen a triesti biztosító társulatok irányában sok alapos panaszra szolgált alkalmuk A most említettnél csekélyebb fontosságú az ausztriai birodalom területén elhalt szász alattvalók hagyatékának tárgyalása iránt, f. évi sept. 23. kelt igaz*) birod. törv. lap 180. sz. jágügyi miniszteri rendelet,**) mely a kölcsönösség nemzetközi jogelvéhez híven, rendeli, miszerint az ily szász alattvaló hagyatéka tárgyalás végett a szász hatóságoknak csak azon esetre szolgáltassák ki, ha ez a birodalom területén egyedül ideiglenesen tartózkodott, különben, ha rendes lakhelyét itt tartotta, az ausztriai bíróságok kötelesek a hagyatékot a hazai törvények szerint tárgyalni. A büntető perrendtartásra vonatkozó új rendelet, a védőnek az ítélet kihirdetésekor jelenlétét tárgyazza. Az új perrendtartás ugyanis csekélyebb esetekben megengedi, súlyosabbakban rendeli, hogy a vádlottnak védő legyen segítségére, ki a bűnt. perrendtartás 222-dika értelmében a végtárgyaláson végig jelenlévén, védelméről gondoskodjék. Várjon azonban az ítélet kihirdetésénél is jelen lenni köteles-e, arra nézve kétség támadván az igazságügyi minisztérium f. é. s ep. 25-én kiadott rendeletével***) a következő értelmezést találta kibocsátandónak : „Minthogy a védő a vádlottnak nemcsak a végtárgyalás alatt, hanem annak megfontolásánál is, várjon , a kihirdetett bírói ítélet ellen fölebbezési jogával éljen-e vagy pedig a fölebbezésről tüstént lemondjon, s azon esetre, ha a vádlott a föllebbezésre határozta magát, annak előterjesztésében segélyt nyújtani tartozik, ennélfogva a védőnek kötelességében áll a végtárgyalás alkalmával a birói ítélet kihirdetésénél is jelen lenni. Ezen kötelezettség alól a védő azon esetekben, melyekben a vádlottnak a bűnt. perrendt. 213 ik §-a szerint védővel ellátva kell lenni s ennél fogva a védő meghívása nem a vádlott szabad tetszésétől függ, még a vádlott beleegyezésével sem mentethetik föl, minthogy ezen esetekben a védőnek a büntető perrendtartás 222-ikban foglalt világos határozatai szerint a végtárgyalásnál eleitől végig múlhatlanul jelen kell lennie, a végtárgyalás pedig csak a birói ítélet kihirdetésével végződik.“ Az erdélyi gyógyforrások és fürdők érdekében. A számos timsó, büdöskő, keserűviz, sziklóviz tartalmú sáros forrásokon, a hivatalosan fölvett 40 kősós állomásokon, a községeknek ellenőrködés mellett használatul átengedett 142 sóskúton a tudva lévő ötszázkilenczvenhárom sósforrásokon és kétszer annyi sóstavakon kívül Erdélynek még ötven nyolcz bor viz forrása (savanyuviz) van, melyek közül a borszéki, rodnai, szentgyörgyi (Rodna mellett) szorkfalvi, kémendi, veczeli, zaizoni, szombathfalvi (Udvarhely mellett), köröndi (Parajd mellett), homorodi (Oláhfalu m.) lövétei, kérályi, farkasmezői (H. Sz.Almás m.), száldobosi, előpataki, s. sz.-györgyi, bodoki, polyáni (H. Vásárhely m.), jakabfalvi, Csik sz. királyi, rákosi, összesen huszonegynek alkatrészei vegytanilag megvizsgálvák. A borszékit — ha hamisítatlan — minden vegyész az eddigelé ismeretes borvizek között az egész világon legelsőnek mondja; a főforrás 7.31° Rm. mellett (ennél csak a rodnai valje urszului-medvepatak 7.00° Rm. forrása hidegebb) 56.27 szénsavany gáz köbuj tartalmú, minélfogva a töltött üvegeket több óráig bedugacsolni nem lehet. Európában egy országnak nincs annyi gyógyforrása, mint Erdélynek; tájra, szépségre, vadregényességre, az erdélyi fürdők szintén **) Birod. törv. lap XXXIV. db. 178. sz. ***) Bír. törv. 1. XXXIII. db. 166. sz. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Külirodalmi szemle. Oroszország jövőjéről. thy. Lettres sur l’avenir de la Russie. Première étude :la liberation des paysans Par D. K. Schédo-Ferroti. Berlin 1857. Nagyon kételkedünk, hogy az orosz censura czélszerünek találandja e röpiratot szabad forgalomba s az orosz alattvalók kezeibe bocsátani. Nem mintha oroszellenes európai ember vagy tán épen forradalmár tollából került volna. Sőt úgy látszik, birtokos nemes irta. De lehet valaki jó honpolgár s a kormány igazi hive s mégis üldözött, ha véletlenül egyben másban oly nézetei vannak, mik nem tetszenek , vagy ugyanazon államczért ellenkező után akarná elérni. És a többi. E röpirat szerzője azonban oly jó honpolgár, s kormánya oly buzgó hive, miszerint bátran kimutat egy pár sebet, bajt, visszaélést,