Pesti Napló, 1858. május (9. évfolyam, 2467-2490. szám)
1858-05-16 / 2479. szám
mázsánkint egy mértföldre 1 krért Vegyük már most számokra a dolgot : Számtalan ajánlat történik ma is szállításokra Naménytól Szolnokig mázsánkint 12 krért, természetesen biztosított nagyobb szállítmányoknál még olcsóbban. Sőt Eszenytől, mely sokkal fölébb van mint Namény, szállíttatott tűzifa mázsája 8 krjával nyereményesen. Naménytól Szolnok a vasúton legalább is 25 ma mértföld, következőleg egy mázsa só szállításbére Naménytól Szolnokig folyón legfölebb 12 kr, vasúton 25/2 kr. Mit nyer tehát a kincstár mint termelő, mit nyer az ország mint fogyasztó ? mit nyer általában a sószállítás? Hogy erre feleljünk, nem kell mathematikai ügyesség, az egyszerű kivonás megmutatja. Ami pedig a Tisza hajózható voltát illeti: Ha valami szakértő oly embert kérdeznénk meg, ki a külföld hajózott vizeit ismeri s neki azon kétségünket adnák elő, hogy a Tisza Naményon felül T.-Újlakig, vagy a Szamos Szatmárig nem biztosan hajózható , sajnálattal nevetne ki gyámoltalanságunkért. A valóság ez : Oly vízi járműveknek, melyeket mi használni szoktunk, a Tisza Naményon se felül se alul biztosan nem hajózható. Ez annyira tény, hogy aki erről kételkednék, csak a gözhajótársaság több évi hirdetményeire kell utalnunk, hányszor állítja be a gőzhajójárást Tokajtól Naményig. Ha pedig azt akarjuk álltani, hogy Naménytól T.-Ujlakig a Tisza, vagy Naménytól Szatmárig a Szamos — mindkettő legalább 30 öles lomha folyó, biztosan nem hajózható, akkor kinevet minden ember. A Tiszát egy világhírű tekintély, ki mint ilyen ismertetett el, s a suezi csatornakérdés eldöntésének élén áll, vizsgálta meg, és kétkedésünkért kinevetett; a Szamost egy legalább nálunk nyomatékos tekintély, Masjon I. A. vette vizsgálat alá s azt biztosan hajózhatónak találta. Az általunk ajánlott vonalon tehát a sószállitás megnyeri a Tiszát, megnyeri a Szamost, rendelkezik a Tiszavidék s erdélyi Szamosvölgy rengetegeiből nyert fával, de még egybeköthetné idővel Dézsakna szinte kimerithetten sóvanyait s a soszailitás csak ifjy válnék valóságosan olcsóvá s nagyszerűvé. Sőt még a társaság maga is megtartván a sókereskedést a Tisza s Szamos folyó által, vizen a folyóparti sóstappeleket T. Újlak, Namény, Tokaj, Szolnok, Szegedet nem veszti el, és a párhuzamok kikerülésével megnyer számtalan szárazföldi fontos lakhelyeket: Szatmár, Károly, Debreczen, N.-Várad, Arad, Miskolcz s az egész felföldet. Nincs tehát valódi ok semmi, mely a szatmári vonal ellen akár köz, akár sószállítás érdekében megállható volna, mely akár a kormánynak, akár másnak hátrányt okozna, de van egy ok — egy szerencsétlenség, mely megdönt mindent: e kor bűne az, mely előbbcsak belekóstolt a tudományokba, mindjárt fölfedező, újjá teremtő — szóval a lehető legeredetibb tudós akart lenni, mielőtt a tudományok európai színvonalára emelkedők, mielőtt tudta volna, mi az, amit már előtte megtettek, s mi az, ami még hátra van ? — Hol volt az örökmozdonynak, quadratura circulinak, sőt az albymiának több hőse, a valódi természetvizsgálók csekély száma mellett, mint nálunk? Hol volt a nyelvészeti és történeti téren oly Horvát István-féle iskola mint Magyarországon, a valódi nyelvészek és történetbúvárok aránylag csekély száma mellett ? A „Hölgyfutár“ most is, s múlt évben is, midőn a Magyar Akadémia ellen támadt, mivel ez más drámának ítélte a jutalmat, mint melyet a „Hf.“ óhajtott megjutalmaztatni, azt veté szemére tudósainknak, hogy nem elég eredetiek! — Bizony bizony, nem tudja mit beszél, s még csudálkozik, ha valakit tudatlannak neveznek! S még ők akarják vezetni a közönséget, ők akarják fölvilágositni ! Azt mondják: „nem akarunk a „Pesti Napló“ kisebbrendű hétköznapi ítészeitől tanulni.“ De nem tanulnak a magyar tudósoktól sem, a külföldiektől még kevésbbé: 0 terque quaterque beati ! Az eredeti magyar tudományosságot egyáltalában nem ismerik, a külföldiek fordítását egyáltalában nem szenvedhetik; de azért „senki sem viseltetik nagyobb tisztelettel egy Bajza vagy Szalay iránt“ mint ők, de azért a „Szemlédben, melyet nem eredeti voltáért megtámadnak, megszenvedik ugyan Lukács M., Eötvös stb. czikkeit, csakhogy nem ismerik el, hogy azok a magyar irodalomhoz és tudományossághoz tartoznának. Ők a kritikát is megszenvedik. Szeretnének abból is tanulni, — de az eredeti magyar kritikusoktól semmit sem lehet tanulni, a külföldinek pedig elvből ellenségei. „Higyyék meg önök“—monda„Hi“—a fiatal írók nem azért haragusznak önökre (magyar kritikusokra), mert nem szeretik a tudományt, hanem mert önöktől, kik a tanszéket elfoglalák, nem tanulhatnak.“ Ha már a „Hf.“ annyira erőlteti a dolgot, hogy a kritikust tanárnak, s csak a „fiatal írók“at veszi tanítványoknak, fogadjuk el a tanár és tanítvány elnevezést, s az igazság nagyobb megközelítése kedvéért tegyük még hozzá, hogy az ily tanárnak hallgatója és tanítványa nemcsak a fiatal írók, hanem az egész közönség. Mikor arról van szó, hogy valamely tanártól néhány tanítvány mit sem tanulhat, vagy a tanárban, vagy e tanítványokban van hiba. — Részemről azt hiszem, hogy a „Hölgyfutár“ egyoldalú, midőn csak a tanárokban keresi a hibát. Meg vagyok erősen a felől győződve, hogy a közönség igen tetemes része tanulhat és tanul is a kritikából Hogy a fiatal írók , a tanítványok e kis töredéke, a leghátulsó padra kárhoztatják önmagukat, nem mentheti őket egyébbel a tanárság, mint azzal, hogy bizony nem ő nevelte, oktatta őket az abc-és osztályon elkezdve a novella és versírás Olympusáig, —hogy már nem is oly fiatalok, hogy tanácsot, oktatást fogadjanak el. Hisz’ csak magok nevezték el magukat fiataloknak. Egy tekintélyes rész e fiatal irodalomból sokkal vénebb író, mint akármelyik tanár. Mit tehetünk róla, ha bedugják fülöket, behunyják szemüket ? De hallgassuk ki a másik félt is! Mit hoznak fel a tanulni nem tudó tanítványok a tanárok ellen ? — A „Hölgyf.“ 107-ik számában azt olvassuk, hogy ők kritikánknak „csupán modorát hibáztatják,a mely idegenit, ahelyett hogy megnyerne.“ „Hiszen még a keserű gyógyszert is finom czukorburokba vonják.“ Tehát csupán a modor az, amiért a magyar kritikától nem lehet tanulni. Tehát a tanulmány a fiatal íróknak keserű orvosság, melyet czukorral kell bevenni! Itt van mentségük, — ezért nem tanulhatnak hát ! De mit mondjanak aztán a tanárok az oly tanítványra, kit czukorral kell csalogatni, hogy valamit tanuljon ? Miért nem tanulnak hát más tanároktól? Planche, Lessing, Poitou, Schmidt Julián mind igen derék, s sokkal kitűnőbb tanár, mint a magyar tanárok: s miért nem mennek ezekhez iskolába, s miért rászal- lják, ha valaki idéz leczkéikből ? Ezek sem kellenek, mert ezek is czukor nélkül árulják a „keserű“ tudományt , s aztán minek tanuljanak idegentől, mikor itt van a magyar kritika, s abból sem tanulhatnak ? Ami irodalmi élet- és jellemrajzot adott ki a Pesti Napló Török J. szerkesztése alatt, abból nem lehet tanulni, mert Kemény, Erdélyi, Csengery öt czikkén kívül, „a többi majd mind száraz biographiai töredék.“ De nem említi a „Hf.“ hogy Erdélyi J. czikke: „Egy századnegyed a magyar irodalom történetéből“ aemény szerkesztése alatt jelent meg, s egy maga több öt czikknél, — az Aranyról szintén Erdélyi, aztán Greguss és Bérczy által irt czikkekből a „Hf.“ semmit sem tanulhatott, nem is említve Bajza jellemrajzát a Pesti Napló ez évi folyamában (márt. 17. és 18.). A „Hf.“ a Török János szerkesztése alatt megjelent czikkek felhozásán csodálkozik, holott ő a b. Kemény „Pesti Napló"-ját akarta megróni, — a mint mondja. De elfeledő a „Hf.“, hogy ő nem a b. Kemény „Pesti Napló“-ját vádolta, hanem a „P. N.“ ítészeit. A Török János „P. N.“-jába pedig ugyanazok írták az irodalmi czikkeket, akik most — sőt most többen írják, mint akkor. A „Hf.“ továbbá semmibe sem veszi azt, hogy a „P. N.“ a színi és szépirodalmi könyvbírálatokra nézve többet tesz egy év alatt, mint a „Hf.“ néhány évi folyama alatt; — pedig a „Hf.“ tisztán irodalmi, a „P. N.“ politikai lap. A „Hf.“ csak mellékesnek látszik tekinteni a kritikát egy szépirodalmi lapban. Ez állítást bebizonyítom. Én e böngészetben főleg a szépirodalmi lapok kritikájának, aestheticájának - s csupán ezeknek szemmel-tartását tűztem ki czélul. Tévedéseik felhordása által föl akartam kissé ébreszteni lelkiismeretüket, s figyelmeztetni őket, hogy a kritika nem oly csekély dolog, amilyennek ők veszik. Íme előáll a „Hf.“ s engem szemétgyűjtőnek nevez. — azzal vádol, hogy aprósággal foglalkozom, kicsinyeskedem. Most meg így menti magát a szemétgyűjtésre nézve. „A lapok nincsenek oly helyzetben, hogy mindig szemen szedett gyöngygyei kedveskedjenek. Ezért természetes, hogy a legjobb lapban is mindig találhatni hibákat, mint találunk a legjobb kertben is gyomot.“ Szép dolog, hogy bevallja hibáját. De alulírt nem egyszerűen csak hibát, holmi toll- vagy sajtóhibákat, sőt nem iskisebb botlásokat hajhász a szépirodalmi lapokban. Ő a kritikában elkövetett botlások, a hamis irodalmi elvek terjedése, s a lelkiismeretlenség, vagy könnyelműség ellen küzd. A „Hr.“ pedig, midőn azt mondja, hogy kicsinyeskedem, apróságokba akadok, elárulja, hogy a kritika lapjában csak apróság, kicsinység. Én azt hiszem, egy szépirodalmi lapnak lelkiismeretessége, erkölcsi ereje, alapossága leginkább kritikájában nyilatkozik, hol nézeteit, elveit egyenesen kénytelen kimondani. Az „Athenaeum“ jelleme szilárdságát kritikája hirdette. Azonban én nem akarok tanára lenni a „Hf.“-nak. Tanul, vagy nem tanul — az az ő dolga, — csak arra kérem, ha máskor P. Kis Sándorénak újra kedve jön minden bizonyítás nélkül egy rakás állítmánynyal lépni fel, ne higye, hogy a „ráfogás“ szóval csak egy hajszálnyi súlyt vessen a mérlegbe. A szenvedély kiszoríthatja helyéből az észt, de helyét soha sem pótolhatja. Ezt megtanulhatja a „Szépirodalmi Közlönyétől. P. NAGY SÁNDOR, utóbb megtermi gyümölcseit azok számára, kik ültették s most megtagadják. X. PESTI NAPLÓ, Pest, május 16. — Folytatjuk a helv. hitv. dunamelléki egyházkerület gyűléséről (a „Pz egyh. és isk. lap“ nyomán) megkezdett jelentésünket. A legfelsőbb helyre terjesztendő feliratban általában a prot. egyház előbbi rendes és törvényes jogállapotába leendő legkegyelmesebb visszahelyeztetését kérelmezi, s e tekintetből legközelebbi s legégetőbb bajainak megorvosolhatására, ezúttal egyebeket mellőzve, mindenek előtt azért folyamodik, hogy superintendenst és főgondnokot minden akadály nélkül s mielőbb választhasson, és gyűléseit minden országfejedelmi biztos kineveztetése nélkül a korábbi mód szerint tarthasson. Ezen legalázatosabb kérelmek legkegyelmesebb megadatását az e. kerület annál biztosabban reményit, mivel e reményének támaszát tiszteli az 1790 — 91. 26. t. cz.-nek az 1851. dec. 31 -ki legmagasabb kibocsátvány által is újabban elismert s kétessé soha sem tétetett erejében, valamint abban is, hogy az iskola ügy bonyolult viszonyainak az e. kerület részérőli végleges és jogérvényes elintézése prot. elveink szempontjából csak azon esetben várható, ha egyházunk az előbbeni törvényes és rendes lábra visszahelyeztetvén, rendesen választott superintendens és főgondnok elnökségük alatt, országfejedelmi biztos kineveztetése nélkül gyülésezhet s ily gyülésezés utján intézheti ügyeit. Május 4-kén a második vizsgát kiállott, szám szerint 13 lelkészjelölteknek fölszenteltetése ment véghez, mely alkalommal h. superintendens f. t. Báthori Gábor ur kenetteljes felavató beszédében meghatókig emelte ki a prot. lelkészi hivatallal együttjáró kötelességeknek terhes, de egyszersmind fontos és magasztos voltát s lelkes szavakkal kötötte a felavatott lelkészjelöltek szivére ezen kötelességeknek apostoli buzgalommal leendő teljesítését. — A szent szertartás végeztével a gyűlési tanácskozás újra megkezdetett s mind ezen, mind a több következő napokon példás kitartással, szép renddel és valódi protestáns buzgalommal folytattatott. A gyűlés valamennyi, különben mind igen érdekes tárgyainak ismertetésére itt ki nem terjeszkedhetvén, csak a főbb és általánosabb érdekű tárgyak érintésére kell szorítkoznunk. A máj. 1. és 2-kán tartott első és második papi vizsgálatra kiküldött bizottmánynak eljárásáról a hivatalos és nyomós jelentése felolvastatván, ennek nyomán az első vizsgára előállott szám szerint 17 neoprocedensek egyen kivül, a lelkész-gyakornokok sorába mindnyájan fölvétettek. — Valóban szép szám, — azonban a neoprocedenseknek ezen évről évre aránytalanul növekedő számát lehetetlen némi aggodalommal nem tekinteni, melyre nézve szabad legyen kimondanunk, miszerint e kerületünk aligha foghatja sokáig halasztani azon intézkedést, hogy a lelkészi pályára lépendő ifjak ezen aggasztó számtani szaporodásának tán még mindjárt a seminariumi fölvételnél s osztályokbani előbbléptetésnél elere vétessék. A papi vizsgára kiküldött bizottmánynak jelentéséhez, épen a papi vizsgára vonatkozólag több korszerű véleményes javaslatok is — mint p. o. a második papi vizsgának mily móddal eszközölhető megszüntetése — voltán kapcsolva. javaslatok nyomán készitendő vizsgálati terv bővebb kidolgozásával a pesti, kecskeméti és n.-kőrösi tanintézeteket is képviselőleg, egy választmány neveztetett ki, dolgozata a jövő gyűlés idejére beváratván. Sokáig foglalkoztatta a gyűlés méltó figyelmét a Bácsvármegyében Ó-Moroviczán és Pacséron hitsorsosaink közt mutatkozó nazarenusoknak nevezett vallásrajongók ügye. Ezek mint az alsóbaranya-bácsi e. megye hivatalos jelentéséből kitűnt, de mint a k. kunhalasi lelkész Sziládi László ur is, ki h. superintendens ur által e tévelygők jó útra visszavezérlése végett a múlt hó derekán a helyszínére — s mint már eddigi tapasztalatok bizonyítják, nem minden süker nélkül — kiküldetett, előterjesztette, szám szerint 80 — 100-an lehetnek, többnyire a földmivelő osztályból nemi és korkülönbség nélkül s a bibliának fonákul értelmezett helyeire támaszkodva, a templomba és iskolábajárást szükségtelennek, a lelkészhivatalt eltörlendőnek, a gyermekkeresztséget megszüntetendőnek tartván, bizonyos anabaptista és queekeri mysticismussal feleresztett rajongást táplálnak s mint minden mysticusok, az egyháztóli teljes külön szakadás veszélyének örvénye felé sietnek, amint hogy állítólag már magánösszejöveteleket — conventiculumokat —is tartanak; egyébiránt — mind mondják — erkölcsi életökre nézve még eddigelé semmi komolyabb aggodalmat nem támasztottak, sőt előbbeni életükhöz képest, bennök némi erkölcsi tökéletesültség jelei is mutatkoznak. Azonban minden hibás elv, fonák elmélet előbbutóbb okvetlenül maga után vonandván az életnek is gyakorlati elferdülését, nem csoda, ha ezen keresztyén atyánkfiainak erkölcsi életét is legalább jövőre nézve bizonyos szélsőségre ficzamodás veszélyével fenyegetve látjuk. Kihinthette közéjök ezen vallási tévelygés első magvait, azt mondják ugyan, hogy bizonyos Erener nevezetű másunnan oda szakadt s jelenleg bírói vizsgálat alatt állott egyén, de bizton tudni nem lehet; mert ezen an. nazarenusok a titoktartás leple alatt kivánván minden áron rejtekezni s ha vallási nézeteik felől kérdeztetnek is, tudatlansággal teljesen határos legnagyobb általánosság körében mozogván, vagy épen „nem tudom“ é s szent lélek erre nézve minket fel nem világositott“-féle tagadó s kitérő feleleteket adván, fentebb említett tévtanaikon kivül vallási nézeteiknek minden egyes részleteibe más idegent bepillantani nem is engednek s igy tulajdonképen még sem azt nem lehetett kellő evidentiába hozni, vájjon vallási téveszméiken felül egyéb téveszmék tömkelegébe is nem sodortattak-e be, sem azt, hogy számuk csupán a fentebb említett mennyiségre szoritkozik-e s váljon más vallásfelekezetü s másutt lakó egyéneket is nem foglalhat e magába? (Folytatjuk.) — A pesti polgári csizmadia czéh elöljárósága utján a szűkölködő iparosok számára Albert Főherczeg ur Ő császári Fensége által alapított segélyzési pénzalap javára 100 pártot adott át a pesti polgármesteri hivatalnak. A lipótvárosi templom fölépítésére Bene Rudolf ur 100 pártot ajándékozott, mely összeg már nemes czéljára fordittatott. — Kesselökői Majthényi Mária született Beniczky aszszony Miskolczon, a miskolczi városi kórháznak 400 p. frtnyi összeget ajándékozott. (B. H.) — Gr. Károlyi István ur tótmegyeri birtokán f h. 20. és 21 kén próbacséplés és illetőleg próbaszántás fog létetni a Hornsby által készített s e napokban megérkezett gőzcséplőgéppel és illetőleg újon összeállított ekével. A cséplés és szántás Hornsby úr ügynöke Yullur vezetése mellett történik. A gazdák és az ipar barátai szívesen láttatnak. — Nem csak a journalistika, hanem a közönség is méltán panaszkodik az ellen, hogy nagy művészek felléptekor színpadunkon többnyire elavult és nem vonzó vígjátékok adatnak Nemcsak az est élvezetének teljessége, hanem színirodalmunk érdeke is megkívánja, hogy ilyenkor jobb vígjátékaink kerüljenek színre s a közönség azon része, mely csak ily alkalommal jön színházunkba, a jobb darabok jó hite által arra is hivattassék, hogy a vendégművész fellépését megelőző darabot is végig hallgassa. De, tudjuk, ez az egy felvonásos darabokra nézve is fenálló tantiéme-rendszernél fogva lehetetlen, az igazgatóság ennél fogva kénytelenittetvén oly darabokat adatni, melyektől tantiéme a szerzőnek nem jár. Nem lehetne-e a dolgon akként segíteni, hogy az igazgatóság a jobb vígjátékokat a repertorr részére megvenné, hogy azok ép úgy tulajdonává válhassanak, mint a fordított művek ? — A nemzeti színház drámabíráló választmányát s igazgatóságát figyelmeztetjük a franczia államminiszternek a párisi színházigazgatókhoz intézett és mai számunk „Francziaország“ rovatában olvasható köriratára. Egy két tekintetben etiam de nobis fabula narratur. — Gazdasági szemlénk rendes írója a május 13-kán megnyílt csehországi gazdasági kiállításon teendő tanulmányozás végett Prágába utazott. Bécsből 1. munkatársunk a felől értesít bennünket, hogy a birodalom többi országai csak gyengén fognak képviseltetni Prágában. De érdekes lesz Csehország gazdasági iparát együtt látni e tárlaton. Az érmellékiborkereskedő társaság alakítására kiküldött választmány ez évi februrjén Székelyhidon tartott gyűlésében egy érmelléki versenybor kiállítást határozott Diószegen tartani. A kiállítás máj. 30-kan nyilik meg. Egyik. barátunk szives ígéretét leírjuk, hogy e kiállítás felől kimeritőleg értesitend bennünket. — Az ujpénz-törvény megjelentével azon észrevétel létetett, hogy az uj pénzláb szükségessé teendi a számtani könyvek új átdolgozását is. Egy ily munkát veszünk ma, mely Páfy József a sopronyi ev. iskolatanitói képezde igazgatójától jelent meg s melynek czime: „Gyakorlati útmutatás a fejszámolásban, tekintettel az uj pénznemekre.“ — (Nekrolog.) Mint tegnapi számunkban jelentve volt, máj. 14-dikén kisértük vég nyugalmuk helyére Bártfay László tetemeit. A „Vándorfi“ név, mely alatt Kisfaludy Károly Aurórája első folyamaiba sonetteket dolgozott, s egy novellája (Királyi fény és kegyelmesség, 1826) nagy reményeket gerjesztenek iránta; de hivatalos állása mint titoknoké gróf Károlyi György ur mellett, őt mindinkább elfoglalván, kénytelen volt irodalmi dolgozásait, melyek később a történelmi téren mozogtak, felfüggeszteni ; de nevezetes marad ő irodalmunk, történetében azon magán hatásával, melyet mint a Kisfaludy Károly egykori körének tagja és házigazdája erre, s igy az akkori szépirodalomra is gyakorlott. Épen midőn hivatalviselése közel negyvenedik évét betöltve főnöke által nyugalmaztatok, s hátralevő napjait történelmi stúdiumai feldolgozásának reményre szentelhetni (küszöbén egy uj életnek ragadt el a halál, 61 éves korában, agyszélhüdés következtén ; hagyva maga után egy tökéletes tisztviselő, jellemes ember, itt hazafi s nagy miveltségü író hírét; és siratva sokak által, kik jótéteményeivel éltek, s hozzá méltó mivelt neje által, ki mint a szenvedő emberiség jótékony védangyala a főváros szegénye gazdagja előtt ismeretes lévén, általános részvét tárgya. — Nemzeti szinház. Gyulai úr második föllépteül „Lignerolles Luiza.“ Dráma 5 felv. Dinaux és Legouvé után francziából Tompa Imre. A színdarab már igen régi, s nem szükséges róla szólanunk. Jókainé, Latkócziné játszták a két nagy női szerepet s több ízben részesültek tapsokban. A férfi nagyobb szerepet (Lignerolles Henri) Feleki játszta, hidegebben és merevebbül, mint szerepe megkívánta s kevés hatással. Lagrange (Szilágyi szerepe is alkalmasint nagyobb, mint gróf Givkié, (a vendég úr). E szerep nem adott elég tért Gyulai úrnak, hogy tehetségét több oldalúan bemutathassa, nemcsak a szerep csekélysége, hanem egyoldalúságánál fogva is. Azonban vendégünk ebben is igyekezetet tanúsított, habár talán nagyobb dolgot csinált belőle, mint kellett volna, s játékának, szavalásának szabadságát tán ennélfogva is akadályozta némi elfogultság. Hangja azonban némileg nyíltabb volt, mint múlt alkalommal. Reméljük , hogy nemsokára valamely nagyobb, tehetségének több tért engedő . igyekezetéhez méltóbb szerepben fogjuk látni, midőn bővebben megismerkedvén vele, tüzetesebben szólhatunk játékáról. HIVATALOS. a cs. kir. Apostoli Felsége f. é. april 27-ki legfelsőbb határozata által Wokurka Károly jubilált bánya és sóaknaigazgatót, osztály tanácsos czimével dijelengedés mellett legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. A C3. k Apostoli Felsége, báró Gudenus Hugo főhadnagyot a Károly főrg 3-dik dzsidás ezredben, továbbá gr. Artems Antal főhadnagyot a hadseregben, és marquis Corio József helytartósági altitkárt, cs. k. kamaráéi méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. május 9-ki legfelsőbb határozata által Ambrus István orsz. törvényszéki tanácsost a gyulai megyetörvényszéknél, orsz. főtörvényszéki tanácsossá a nagyváradi orsz. törvényszéknél, továbbá Blaskovics Kálmán nagyváradi orsz. törvénysz. tanácsost, és Chernel Elek orsz. törv. tanácsost a kaposvári megyetörvényszéknél, tanácsosokká extra statum a nagyváradi orsz. főtörvényszéknél legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A kereskedelmi ministerium Flandorffer Ignácznak a sopronyi keresk. és iparkamra elnökévé és a Magyar könyvessét. 164. Gyakorlati útmutatás a fejszámolásban tekintettel az uj pénznemekre. Elemi tanítók s képezdei növendékek számára irta Pálfy József, a soproni ev. iskola tanítói képezde igazgatója. — Sopronban. 1858. Seyring és Hennicke sajátja. 8-rét. 107.1. 165. Gazdászat elemei fiatal gazdálkodók, néptanodák számára. Irta I. Farkas Imre. — Debreczenben, Telegdi Lajos tulajdona. Nyomatott a város nyomdájában. 1858. 8-rét 32 lap. Ára 12 port.