Pesti Napló, 1858. május (9. évfolyam, 2467-2490. szám)

1858-05-16 / 2479. szám

mázsánkint egy mértföldre 1 krért Vegyük már most számokra a dolgot : Számtalan ajánlat történik ma is szállítá­sokra Naménytól Szolnokig mázsánkint 12 krért, természetesen biztosított nagyobb szál­lítmányoknál még olcsóbban. Sőt Eszenytől, mely sokkal fölébb van mint Namény, szállít­tatott tűzifa mázsája 8 krjával nyeremé­­nyesen. Namény­tól Szolnok a vasúton legalább is 25 ma mértföld, következőleg egy mázsa só szállításbére Naménytól Szolnokig folyón leg­­fölebb 12 kr, vasúton 25­/2 kr. Mit nyer tehát a kincstár mint termelő, mit nyer az ország mint fogyasztó ? mit nyer álta­lában a sószállítás? Hogy erre feleljünk, nem kell mathemati­­kai ügyesség, az egyszerű kivonás megmu­tatja. A­mi pedig a Tisza hajózható voltát illeti: Ha valami szakértő oly embert kérdeznénk meg, ki a külföld hajózott vizeit ismeri s neki azon kétségünket adnák elő, hogy a Tisza Naményon felül T.-Újlakig, vagy a Szamos Szatmárig nem biztosan hajózható , sajnálat­tal nevetne ki gyámoltalanságunkért. A valóság ez : Oly vízi járműveknek, melyeket mi hasz­nálni szoktunk, a Tisza Naményon se felül se alul biztosan nem hajózható. Ez annyira tény, hogy a­ki erről kételkednék, csak a gözhajótársaság több évi hirdetményeire kell utalnunk, hányszor állítja be a gőzhajójárást Tokajtól Naményig. Ha pedig azt akarjuk áll­tani, hogy Na­ménytól T.-Ujlakig a Tisza, vagy Naménytól Szatmárig a Szamos — mindkettő legalább 30 öles lomha folyó,­­ biztosan nem hajózható, akkor kinevet minden ember. A Tiszát egy világhírű tekintély, ki mint ilyen ismertetett el, s a suezi csatornakérdés eldöntésének élén áll, vizsgálta meg, és kétkedésünkért kinevetett; a Szamost egy leg­alább nálunk nyomatékos tekintély, Masjon I. A. vette vizsgálat alá s azt biztosan hajóz­hatónak találta. Az általunk ajánlott vonalon tehát a só­szállitás megnyeri a Tiszát, megnyeri a Sza­most, rendelkezik a Tiszavidék s erdélyi Sza­­mosvölgy rengetegeiből nyert fával, de még egybeköthetné idővel Dézsakna szinte kime­­rithetten sóvanyait s a soszailitás csak ifjy válnék valóságosan olcsóvá s nagyszerűvé. Sőt még a társaság maga is megtartván a sókereskedést a Tisza s Szamos folyó által, vizen a folyóparti sóstappeleket T. Újlak, Namény, Tokaj, Szolnok, Szegedet nem veszti el, és a párhuzamok kikerülésével megnyer számtalan szárazföldi fontos lakhelyeket: Szatmár, Károly, Debreczen, N.-Várad, Arad, Miskolcz s az egész felföldet. Nincs tehát valódi ok semmi, mely a szat­mári vonal ellen akár köz, akár sószállítás ér­dekében megállható volna, mely akár a kor­mánynak, akár másnak hátrányt okozna, de van egy ok — egy szerencsétlenség, mely megdönt mindent: e kor bűne az, mely előbb­csak bele­kóstolt a tudományokba, mindjárt fölfedező, újjá teremtő — szóval a lehető legeredetibb tudós akart lenni, mielőtt a tudományok európai színvona­lára emelkedők, mielőtt tudta volna, mi az, a­mit már előtte megtettek, s mi az, a­mi még hátra van ? — Hol volt az örökmozdonynak, quadratura circulinak, sőt az alb­ymiának több hőse, a valódi természet­vizsgálók csekély száma mellett, mint nálunk? Hol volt a nyelvészeti és történeti téren o­ly Horvát Ist­­ván-féle iskola mint Magyarországon, a valódi nyel­vészek és történetbúvárok aránylag csekély száma mellett ? A „Hölgyfutár“ most is, s múlt évben is, midőn a Magyar Akadémia ellen támadt, mivel ez más drámá­nak ítélte a jutalmat, mint melyet a „Hf.“ óhajtott megjutalmaztatni, azt veté szemére tudósainknak, hogy nem elég eredetiek! — Bizony bizony, nem tudja mit beszél, s még csudálkozik, ha valakit tu­datlannak neveznek! S még ők akarják vezetni a közönséget, ők akar­ják fölvilágositni ! Azt mondják: „nem akarunk a „Pesti Napló“ kisebb­­rendű hétköznapi ítészeitől tanulni.“ De nem tanul­nak a magyar tudósoktól sem, a külföldiektől még kevésbbé: 0 terque quaterque beati ! Az eredeti magyar tudományosságot egyáltalában nem ismerik, a külföldiek fordítását egyáltalában nem szenvedhetik; de azért „senki sem­ viseltetik nagyobb tisztelettel egy Bajza vagy Szalay iránt“ mint ők, de azért a „Szemlédben, melyet nem eredeti vol­táért megtámadnak, megszenvedik ugyan Lukács M., Eötvös stb. czikkeit, csakhogy nem ismerik el, hogy azok a magyar irodalomhoz és tudományossághoz tartoznának. Ők a kritikát is megszenvedik. Szeretnének abból is tanulni, — de az eredeti magyar kritikusoktól sem­mit sem lehet tanulni, a külföldinek pedig elvből el­lenségei. „Higyyék meg önök“—monda„Hi“—a fiatal írók nem azért haragusznak önökre (magyar kritikusok­­­ra), mert nem szeretik a tudományt, hanem mert önöktől, kik a tanszéket elfoglalák, nem tanul­hatnak.“ Ha már a „Hf.“ annyira erőlteti a dolgot, hogy a kritikust tanárnak, s csak a „fiatal írók“at veszi ta­nítványoknak, fogadjuk el a tanár és tanítvány elnevezést, s az igazság nagyobb megközelítése ked­véért tegyük még hozzá, hogy az ily tanárnak hall­gatója és tanítványa nemcsak a fiatal írók, ha­nem az egész közönség. Mikor arról van szó, hogy valamely tanártól néhány tanítvány mit sem tanulhat, vagy a tanárban, vagy e ta­­n­ítványokban van hiba. — Részemről azt hiszem, hogy a „Hölgyfutár“ egyoldalú, midőn csak a taná­rokban keresi a hibát. Meg vagyok erősen a felől győződve, hogy a közönség igen tetemes része t­a­­nulhat és tanul is a kritikából Hogy a fiatal írók , a tanítványok e kis töredéke, a leghátul­­só padra kárhoztatják önmagukat, nem mentheti őket egyébbel a tanárság, mint azzal, hogy bizony nem ő nevelte, oktatta őket az abc-és osztályon elkezd­ve a novella és versírás Olympusáig, —­hogy már nem is oly fiatalok, hogy tanácsot, oktatást fogad­janak el. Hisz’ csak magok nevezték el magukat fiataloknak. Egy tekintélyes rész e fiatal irodalomból sokkal vénebb író, mint akármelyik tanár. Mit tehe­tünk róla, ha bedugják fülöket, behunyják szemüket ? De hallgassuk ki a másik félt is! Mit hoznak fel a tanulni nem tudó tanítványok a tanárok ellen ? — A „Hölgyf.“ 107-ik számában azt olvassuk, hogy ők kritikánknak „csupán modorát hibáztatják,a mely idegenit, a­helyett hogy megnyerne.“ „Hiszen még a keserű gyógyszert is finom czukorburokba vonják.“ Tehát csupán a modor az, a­miért a magyar kritikától nem lehet tanulni. Tehát a tanulmány a fiatal íróknak keserű orvosság, melyet czukorral kell bevenni! Itt van mentségük, — ezért nem tanulhatnak hát ! De mit mondjanak aztán a tanárok az oly tanítvány­ra, kit czukorral kell csalogatni, hogy valamit tanul­jon ? Miért nem tanulnak hát más tanároktól? Plan­che, Lessing, Poitou, Schmidt Julián mind igen de­rék, s sokkal kitű­nőbb tanár, mint a magyar tanárok: s miért nem mennek ezekhez iskolába, s miért rászal- l­ják, ha valaki idéz leczkéikből ? Ezek sem kellenek,­­ mert ezek is czukor nélkül árulják a „keserű“ tudo­mányt , s aztán minek tanuljanak idegentől, mikor itt van a magyar kritika, s abból sem tanulhatnak ? A­mi irodalmi élet- és jellemrajzot adott ki a Pesti Napló Török J. szerkesztése alatt, abból nem lehet tanulni, mert Kemény, Erdélyi, Csengery öt czikkén kívül, „a többi majd mind száraz biographiai töredék.“ De nem említi a „Hf.“ hogy Erdélyi J. czikke: „Egy századnegyed a magyar irodalom történetéből“ a­­­­emény szerkesztése alatt jelent meg, s egy maga több öt czikknél, — az Aranyról szintén Erdélyi, aztán Greguss és Bérczy által irt czikkekből a „Hf.“ semmit sem tanulhatott, nem is említve Bajza jellemrajzát a Pesti Napló e­z é­v­i folyamában (márt. 17. és 18.). A „Hf.“ a Török János szerkesztése alatt megjelent czikkek felhozásán csodálkozik, holott ő a b. Ke­mény „Pesti Napló"-ját akarta megróni, — a mint mondja. De elfeledő a „Hf.“, hogy ő nem a b. Kemény „Pesti Napló“-ját vádolta, hanem a „P. N.“ íté­szeit. A Török János „P. N.“-jába pedig ugyan­azok írták az irodalmi czikkeket, a­kik most — sőt most többen írják, mint akkor. A „Hf.“ továbbá semmibe sem veszi azt, hogy a „P. N.“ a színi és szépirodalmi könyvbírálatokra nézve többet tesz egy év alatt, mint a „Hf.“ néhány évi folyama alatt; — pedig a „Hf.“ tisztán irodalmi, a „P. N.“ politikai lap. A „Hf.“ csak mellékesnek látszik tekinteni a kritikát egy szépirodalmi lapban. Ez állítást bebizonyítom. Én e böngészetben főleg a szépirodalmi lapok kri­tikájának, aestheticájának - s csupán ezeknek szem­­mel-tartását tűztem ki czélul. Tévedéseik felhordása által föl akartam kissé ébreszteni lelkiismeretüket, s figyelmeztetni őket, hogy a kritika nem oly csekély dolog, a­milyennek ők veszik. Íme előáll a „Hf.“ s engem szemétgyűjtő­nek nevez. — azzal vádol, hogy aprósággal foglal­kozom, kicsinyeskedem. Most meg így menti magát a szemétgyűjtés­­r­e nézve. „A lapok nincsenek oly helyzetben, hogy mindig szemen szedett gyöngygyei kedveskedjenek. Ezért természetes, hogy a legjobb lapban is mindig talál­hatni hibákat, mint találunk a legjobb kertben is gyomot.“ Szép dolog, hogy bevallja hibáját. De alulírt nem egyszerűen csak hibát, holmi toll- vagy sajtóhibákat, sőt nem is­­kisebb botlásokat hajhász a szépirodalmi lapokban. Ő a kritikában elkövetett botlások, a ha­mis irodalmi elvek terjedése, s a lelkiismeretlenség, vagy könnyelműség ellen küzd. A „Hr.“ pedig, midőn azt mondja, hogy kicsinyes­kedem, apróságokba akadok, elárulja, hogy a kritika lapjában csak apróság, kicsinység. Én azt hiszem, egy szépirodalmi lapnak lelkiisme­retessége, erkölcsi ereje, alapossága leginkább kriti­kájában nyilatkozik, hol nézeteit, elveit egyenesen kénytelen kimondani. Az „Athenaeum“ jelleme szi­lárdságát kritikája hirdette. Azonban én nem akarok tanára lenni a „Hf.“-nak. Tanul, vagy nem tanul — az az ő dolga, — csak arra kérem, ha máskor P. K­i­s Sándorénak újra kedve jön minden bizonyítás nélkül egy rakás állítmány­­nyal lépni fel, ne higye, hogy a „ráfogás“ szóval csak egy hajszálnyi súlyt vessen a mérlegbe. A szenvedély kiszoríthatja helyéből az észt, de helyét soha sem pótolhatja. Ezt megtanulhatja a „Szépirodalmi Köz­lönyétől. P. NAGY SÁNDOR, utóbb megtermi gyümölcseit azok számára, kik ültették s most megtagadják.­­ X. PESTI NAPLÓ, Pest, május 16. — Folytatjuk a helv. hitv. dunamelléki egyházkerület gyűléséről (a „Pz egyh. és isk. lap“ nyomán) megkezdett jelentésünket. A legfelsőbb helyre terjesztendő feliratban általában a prot. egyház előbbi rendes és törvényes jogállapotába leendő legkegyelme­­sebb visszahelyeztetését kérelmezi, s e tekintetből legkö­zelebbi s legégetőbb bajainak megorvosolhatására, ez­út­tal egyebeket mellőzve, mindenek előtt azért folyamodik, hogy superintendenst és főgondnokot minden akadály nélkül s mielőbb választhasson, és gyűléseit minden or­szágfejedelmi biztos kineveztetése nélkül a korábbi mód szerint tarthasson. Ezen legalázatosabb kérelmek legke­­gyelmesebb megadatását az e. kerület annál biztosabban reményit, mivel e reményének támaszát tiszteli az 1790 — 91. 26. t. cz.-nek az 1851. dec. 31 -ki legmagasabb kibocsátvány által is újabban elismert s kétessé soha sem tétetett erejében, valamint abban is, hogy az iskola ügy bonyolult viszonyainak az e. kerület részérőli végle­ges és jogérvényes elintézése prot. elveink szempontjából csak azon esetben várható, ha egyházunk az előbbeni törvényes és rendes lábra visszahelyeztetvén, rendesen választott superintendens és főgondnok elnökségük alatt, országfejedelmi biztos kineveztetése nélkül gyülésezhet s ily gyülésezés utján intézheti ügyeit. Május 4-kén a második vizsgát kiállott, szám szerint 13 lelkészjelölteknek fölszenteltetése ment véghez, mely alkalommal h. superintendens f. t. Báthori Gábor ur ke­netteljes felavató beszédében meghatókig emelte ki a prot. lelkészi hivatallal együttjáró kötelességeknek terhes, de egyszersmind fontos és magasztos voltát s lelkes szavak­kal kötötte a felavatott lelkészjelöltek szivére ezen köte­lességeknek apostoli buzgalommal leendő teljesítését. — A szent szertartás végeztével a gyűlési tanácskozás újra megkezdetett s mind ezen, mind a több következő napo­kon példás kitartással, szép renddel és valódi protestáns buzgalommal folytattatott. A gyűlés valamennyi, külön­ben mind igen érdekes tárgyainak ismertetésére itt ki nem terjeszkedhetvén, csak a főbb és általánosabb érde­kű tárgyak érintésére kell szorítkoznunk. A máj. 1. és 2-kán tartott első és második papi vizs­gálatra kiküldött bizottmánynak eljárásáról a hivatalos és nyomós jelentése felolvastatván, ennek nyomán az első vizsgára előállott szám szerint 17 neoprocedensek egyen kivül, a lelkész-gyakornokok sorába mindnyájan fölvétettek. — Valóban szép szám, — azonban a neo­­procedenseknek ezen évről évre aránytalanul növekedő számát lehetetlen némi aggodalommal nem tekinteni, mely­re nézve szabad legyen kimondanunk, miszerint e­ kerü­letünk aligha foghatja sokáig halasztani azon intézke­dést, hogy a lelkészi pályára lépendő ifjak ezen aggasztó számtani szaporodásának tán még mindjárt a seminariu­­mi fölvételnél s osztályokbani előbbléptetésnél elere vé­tessék. A papi vizsgára kiküldött bizottmánynak jelen­téséhez, épen a papi vizsgára vonatkozólag több korszerű véleményes javaslatok is — mint p. o. a második papi vizsgának mily móddal eszközölhető megszüntetése — voltán kapcsolva. javaslatok nyomán készitendő vizsgálati terv bővebb kidolgozásával a pesti, kecske­méti és n.-kőrösi tanintézeteket is képviselőleg, egy vá­lasztmány neveztetett ki, dolgozata a jövő gyűlés idejére beváratván. Sokáig foglalkoztatta a gyűlés méltó figyelmét a Bács­­vármegyében Ó-Moroviczán és Pacséron hitsorsosaink közt mutatkozó nazarenusoknak nevezett vallás­rajongók ügye. Ezek mint az alsóbaranya-bácsi e. megye hivatalos jelentéséből kitűnt, de mint a k. kun­halasi lel­kész Sziládi László ur is, ki h. superintendens ur által e tévelygők jó útra visszavezérlése végett a múlt hó dere­kán a hely­színére — s mint már eddigi tapasztalatok bizonyítják, nem minden süker nélkül — kiküldetett, előterjesztette, szám szerint 80 — 100-an lehetnek, több­nyire a földmivelő osztályból nemi és korkülönbség nél­kül s a bibliának fonákul értelmezett helyeire támasz­kodva, a templomba és iskolábajárást szükségtelennek, a lelkészhivatalt eltörlendőnek, a gyermekkeresztséget meg­szüntetendőnek tartván, bizonyos anabaptista é­s queekeri mysticismussal feleresztett rajongást táplálnak s mint minden mysticusok, az egyháztóli teljes külön szakadás veszélyének örvénye felé sietnek, a­mint hogy állítólag már magánösszejöveteleket — conventiculumokat —­­is tartanak; egyébiránt — mind mondják — erkölcsi éle­tökre nézve még eddigelé semmi komolyabb aggodalmat nem támasztottak, sőt előbbeni életükhöz képest, bennök némi erkölcsi tökéletesültség jelei is mutatkoznak. Azon­ban minden hibás elv, fonák elmélet előbbutóbb okvetlenül maga után vonandván az életnek is gyakorlati elferdülését, nem csoda, ha ezen keresztyén atyánkfiainak erkölcsi éle­tét is legalább jövőre nézve bizonyos szélsőségre ficzamodás veszélyével fenyegetve látjuk. Kihinthette közéjök ezen vallási tévelygés első magvait, azt mondják ugyan, hogy bizonyos Erener nevezetű másunnan oda szakadt s jelenleg bírói vizsgálat alatt állott egyén, de bizton tudni nem lehet; mert ezen a­n. nazarenusok a titoktar­tás leple alatt kivánván minden áron rejtekezni s ha val­lási nézeteik felől kérdeztetnek is, tudatlansággal telje­sen határos legnagyobb általánosság körében mozogván, vagy épen „nem tudom“ é s szent lélek erre nézve min­ket fel nem világositott“-féle tagadó s kitérő feleleteket adván, fentebb említett tévtanaikon kivül vallási néze­teiknek minden egyes részleteibe más idegent bepillan­tani nem is engednek s igy tulajdonképen még sem azt nem lehetett kellő evidentiába hozni, vájjon vallási tév­eszméiken felül egyéb téveszmék tömkelegébe is nem so­dortattak-e be, sem azt, hogy számuk csupán a fen­tebb említett mennyiségre szoritkozik-e s váljon más val­­lásfelekezetü s másutt lakó egyéneket is nem foglalhat e magába? (Folytatjuk.) — A pesti polgári csizmadia czéh elöljárósága utján a szűkölködő iparosok számára Albert Főherczeg ur Ő császári Fensége által alapított segély­zési pénzalap javá­ra 100 pártot adott át a pesti polgármesteri hivatalnak.­­ A lipótvárosi templom fölépítésére Bene Rudolf ur 100 pártot ajándékozott, mely összeg már nemes czél­­jára fordittatott. — Kesselökői Majthényi Mária született Beniczky asz­­szony Miskolczon, a miskolczi városi kórháznak 400 p. frtnyi összeget ajándékozott. (B. H.) — Gr. Károlyi István ur tótmegyeri birtokán f h. 20. és 21 kén próbacséplés és illetőleg próbaszántás fog létetni a Hornsby által készített s e napokban megérke­zett gőzcséplőgéppel és illetőleg újon összeállított ekével. A cséplés és szántás Hornsby úr ügynöke Yull­ur veze­tése mellett történik. A gazdák és az ipar barátai szíve­sen láttatnak. — Nem csak a journalistika, hanem a közönség is méltán panaszkodik az ellen, hogy nagy művészek fel­léptekor színpadunkon többnyire elavult és nem vonzó vígjátékok adatnak Nemcsak az est élvezetének teljes­sége, hanem színirodalmunk érdeke is megkívánja, hogy ilyenkor jobb vígjátékaink kerüljenek színre s a közön­ség azon része, mely csak ily alkalommal jön színhá­zunkba, a jobb darabok jó hite által arra is hivattassék, hogy a vendégművész fellépését megelőző darabot is vé­gig hallgassa. De, tudjuk, ez az egy felvonásos darabok­ra nézve is fenálló tantiéme-rendszernél fogva lehetet­len, az igazgatóság ennél fogva kénytelenittetvén oly da­rabokat adatni, melyektől tantiéme a szerzőnek nem jár. Nem lehetne-e a dolgon akként segíteni, hogy az igazga­tóság a jobb vígjátékokat a repertorr részére megvenné, hogy azok ép úgy tulajdonává válhassanak, mint a for­dított művek ? — A nemzeti színház drámabíráló választmányát s igazgatóságát figyelmeztetjük a franczia államminiszter­nek a párisi színházigazgatókhoz intézett és mai szá­munk „Francziaország“ rovatában olvasható köriratára. Egy két tekintetben etiam de nobis fabula narratur. — Gazdasági szemlénk rendes írója a május 13-kán megnyílt csehországi gazdasági kiállításon teendő tanul­mányozás végett Prágába utazott. Bécsből 1. munkatár­sunk a felől értesít bennünket, hogy a birodalom többi országai csak gyengén fognak képviseltetni Prágában. De érdekes lesz Csehország gazdasági­­ iparát együtt látni e tárlaton.­­ Az érmelléki­­borkereskedő társaság alakítására ki­küldött választmány e­z évi febru­rjén Székelyhidon tar­tott gyűlésében egy érmelléki versenybor ki­állítást határozott Diószegen tartani. A kiállítás máj. 30-kan nyilik meg. Egyik­­. barátunk szives ígéretét leír­juk, hogy e kiállítás felől kimeritőleg értesitend ben­nünket. — Az ujpénz-törvény megjelentével azon észrevétel létetett, hogy az uj pénzláb szükségessé teendi a szám­tani könyvek új átdolgozását is. Egy ily munkát ve­szünk ma, mely P­á­­­f­y Jó­zsef a sopronyi ev. iskolatani­­tói képezde igazgatójától jelent meg s melynek czime: „Gyakorlati útmutatás a fejszámolásban, tekintettel az uj pénznemekre.“ — (Nekrolog.) Mint tegnapi számunkban jelentve volt, máj. 14-dikén kisértük vég nyugalmuk helyére Bártfay László tetemeit. A „Vándorfi“ név, mely alatt Kisfaludy Károly Aurórája első folyamaiba sonet­­teket dolgozott, s egy novellája (Királyi fény és kegyel­­messég, 1826) nagy reményeket gerjesztenek iránta; de hivatalos állása mint titoknoké gróf Károlyi György ur mellett, őt mindinkább elfoglalván, kénytelen volt iro­dalmi dolgozásait, melyek később a történelmi téren mo­zogtak, felfüggeszteni ; de nevezetes marad ő irodal­munk, történetében azon magán hatásával, melyet mint a Kisfaludy Károly egykori körének tagja és házigaz­dája erre, s igy az akkori szépirodalomra is gyakorlott. Épen midőn hivatalviselése közel negyvenedik évét be­töltve főnöke által nyugalmaztatok, s hátralevő napjait történelmi stúdiumai feldolgozásának reményre szentel­hetni (küszöbén egy uj életnek ragadt el a halál, 61 éves korában, agyszélhüdés következtén ; hagyva maga után egy tökéletes tisztviselő, jellemes ember, itt hazafi s nagy miveltségü író hírét; és siratva sokak által, kik jótéteményeivel éltek, s hozzá méltó mivelt neje által, ki mint a szenvedő emberiség jótékony védangyala a fővá­ros szegénye gazdagja előtt ismeretes lévén, általános részvét tárgya. — Nemzeti szinház. Gyulai úr második föllép­­teül „Lignerolles Luiza.“ Dráma 5 felv. Dinaux és Le­­gouvé után francziából Tompa Imre. A színdarab már igen régi, s nem szükséges róla szólanunk. Jókainé, Lat­­kócziné játszták a két nagy női szerepet s több ízben ré­szesültek tapsokban. A férfi nagyobb szerepet (Lignerol­les Henri) Feleki játszta, hidegebben és merevebbül, mint szerepe megkívánta s kevés hatással. Lagrange (Szilágyi szerepe is alkalmasint nagyobb, mint gróf Givkié, (a vendég úr). E szerep nem adott elég tért Gyu­lai úrnak, hogy tehetségét több oldalúan bemutathassa, nemcsak a szerep csekélysége, hanem egyoldalúságánál fogva is. Azonban vendégünk ebben is igyekezetet tanú­sított, habár talán nagyobb dolgot csinált belőle, mint kellett volna, s játékának, szavalásának szabadságát tán ennélfogva is akadályozta némi elfogultság. Hangja azon­ban némileg nyíltabb volt, mint múlt alkalommal. Remél­jük , hogy nemsokára valamely nagyobb, tehetségének több tért engedő . igyekezetéhez méltóbb szerepben fog­juk látni, midőn bővebben megismerkedvén vele, tüzete­sebben szólhatunk játékáról. HIVATALOS. a cs. kir. Apostoli Felsége f. é. april 27-ki legfelsőbb határozata által Wokurk­a Károly jubi­lált bánya és sóaknaigazgatót, osztály tanácsos czi­­mével dijelengedés mellett legkegyelmesebben fölru­házni méltóztatott. A C3. k Apostoli Felsége, báró G­u­d­e­n­u­s Hugo főhadnagyot a Károly főrg 3-dik dzsidás ezred­ben, továbbá gr. Art­e­m­s Antal főhadnagyot a had­seregben, és marquis Corio József helytartósági al­tit­kárt, cs. k. kamaráéi méltósággal legkegyelmeseb­ben fölruházni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. május 9-ki legfelsőbb határozata által Ambrus István orsz. tör­vényszéki tanácsost a gyulai megyetörvényszéknél, orsz. főtörvényszéki tanácsossá a nagyváradi orsz. törvényszéknél, továbbá Blaskovics Kálmán nagyváradi orsz. törvénysz. tanácsost, és Chernel Elek orsz. törv. tanácsost a kaposvári megyetörvény­széknél, tanácsosokká extra statum a nagyváradi orsz. főtörvényszéknél legkegyelm­esebben kinevezni mél­tóztatott. A kereskedelmi ministerium Flandorffer Ig­­nácznak a sopronyi keresk. és iparkamra elnökévé és a Magyar könyvessét. 164. Gyakorlati útmutatás a fejszámolásban tekintettel az uj pénznemekre. Elemi tanítók s képezdei növendékek számára irta Pálfy József, a soproni ev. iskola tanítói képezde igazgatója. — Sopronban. 1858. Seyring és Hennicke sajátja. 8-rét. 107.1. 165. Gazdászat elemei fiatal gazdálkodók, néptanodák számára. Irta I. Farkas Imre. — Debreczenben, Telegdi Lajos tulajdona. Nyomatott a város nyomdájában. 1858. 8-rét 32 lap. Ára 12 port.

Next