Pesti Napló, 1861. június (12. évfolyam, 3390-3414. szám)
1861-06-11 / 3398. szám
132—3398. 1.2-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Perencziek tere 7-ik szám , 1 80 emelet. lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadóhivatal. Előfizetési föltételek : s szerkesztőséghez intézendő. Perencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- Id lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása félévre .... 10 írt 50 kr. a. a. gadtatnak el. 1 körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 írt 25 kr. a. ó. 1861 Kedd, jun. 11. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 inkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos petit-sor 25 ujkr. PEST, Junius 9. A magyar éjszaki vasút-társulat közgyűlése. Az olvasót meg fogja lepni ez uj név, egy uj társaság neve, melynek eddig hitét se halottá. De azért, úgy hisszük, nem lesz kellemetlen rá nézve, ha értesül, hogy itt egy megifjult régi ismerősével találkozik, hogy e név két kezdeti — de nem létesült — egy nagyon hibás s egy nem egészen tökéletes vállalat poraiból kelt ki. A régen „ipolysajóvölgyi“, utóbb „felsőmagyarországi bánya-, gyár- és vasúttársaság“ név alatt ismert társaság kimúlt, de csak azért, hogy a fennirt név alatt újjászülessék. Az első vállalat, mely ngi Kubinyi Ágoston ur indítványára keletkezett s Felsőmagyarországon egy Szobbhoz kinyúló vasutat terveit — magán viselte a kor bélyegét, amelyben született, azt a tehetetlenséget, a haza közérdekeinek mellőzését, azt a meddő tenni akarást, melyet se erkölcsi, se financziális támogatás nem bátorít. Nem is hullat senki könyeket e terv után, mely ma már a museum régiségtárában, vagy múmiái között alussza örök álmát. A második vállalat már szencsésebb jön azzal, hogy az irány kijelölésében a haza közérdekeit tekintetbe vevén — létezése egyik feltételével, a közvéleménynyel találkozik. Azonban a történet elbeszélését Hollán Ernőre hagyva, röviden megjegyezzük, hogy még gr. Zichy Ferencző excellnak kellett e vállalathoz járulnia, hogy az erkölcsi erő, melyet Károlyi Ede gr. elnöksége alatt nyert, a legfontosabbal, a financziaival párosuljon , hogy ezen terveit vasút — alárendelt mellékági helyzetéből kibontakozva — egy egész rendszerré, a külkereskedés egyik fő vonalává nőtte ki magát. Így történt aztán, hogy a társulat, mely múlt vasárnap még mint „felső magyarországi bánya-, gyár- és vasút-társaság“ gyűlt egybe, a Zichy Ferencz gróf hozzájárulása által kifejtett, s Hollán Ernő által szakavatott ügyességgel összeállított terv felolvasása után Lónyai Menyhérttől megkeresztelve, mint „magyar éjszaki vasúttársulat“ oszlott szét. De nem akarunk a gyűlés folyamából előlegezni, azért lássuk ezt, amint 9 órára hirdetve, negyed 11-re szerencsésen megnyílt. Elnök gróf Károlyi Ede néhány biztositó, s a jövendő iránti reményét kifejező szóval megnyitván az ülést, Hollán Ernő felolvasta az itt közlendő „Véleményes jelentést“, mely programmjául tekintendő az újonnan alakult társaságnak, s mint ilyen, annyi oldalról érintkezik államgazdasági érdekeinkkel, s most már a Zichy gróf nevével a sikernek oly kezességét birja, hogy a jeles szerkezetre tekintet nélkül is csak mint programmot, kénytelenek volnánk azt egész terjedelmében közleni. A Hollán Ernő által készített és felolvasott „Vélemény és jelentés“ a következő : „Közjólét s nemzeti vagyonosság mindenkor az egyes polgárok értelmisége, erölcsiséges tevékenységéről valt feltételezve. Azonban soha egyesek munkássága, takarékossága s vállalkozó szelleme, nagyot nem teremthettek, ha csak polgári s politikai szabad intézmények által elősegítve nem voltak. A történelem tanúbizonysága szerint ugyanis termelő erejöknek legnagyobb részét, egyesek mindenkor a társadalmi intézmények mivoltából meríték, s a nemzeti vagyonosság azon arányban sülyedt vagy emelkedett, amint ez utóbbiaktól akadályozva vagy elősegítve jön. Örvendetes jelenség annálfogva, ha midőn az országgyűlés együtt ül, s a haza független kormányzásának biztosításával foglalkozik , azokban is kétszeres buzgalom ébred, kik a hon anyagi felvirágzásának eszközeiről, a lefolyt sanyarú évek alatt gondolkozni meg nem szűntek, s most a kedvező pillanatot uj erélylyel megragadni sietnek. Ily érzelem lelkesité a felső-magyarországi bánya-, gyár- és vasúttársaság több tagjait, kik mirgos gróf Károlyi Ede meghívása folytán 1861-iki ápril 25-én összegyűltek, barátságosan tanácskozni azon módok felett, melyek szerint nevezett vállalatot az új viszonyok közt életbeléptetni lehetne. E tanácskozmány az érintett czélból elhatározta, hogy mindazok, kik a szóban álló vállalat újabb megindításában közelebb vagy távolabb érdekelve vannak, a mai napon közgyűlésre hivassanak meg; egyszersmind alálírt választmány ezen közgyűlés elé terjesztendő véleményes jelentés kidolgozásával lett megbízva, melyre nézve szükségesnek tartja mindenek előtt a társaság keletkezése s működése rövid történetét előrebocsátani. 1855-ben, mely év a vasúti vállalatokra nézve igen termékeny volt, agi Kubinyi Ágoston ur több lelkes honfi közreműködésével, egy Szobrtól az Ipoly és Sajó völgyén át, a felső-magyarországi vidékek felé Miskolczig vezetendő vasút érdemében, részvényestársaság alakítását indítványozta. Ennek folytán a bécsi kereskedelmi minisztérium 1855-ik nov. 1-jén 25,881. sz. alatt kibocsátá az „ipolysajó-völgyi vasút“ előmunkálataira vonatkozó engedélyt, mely utóbbiaknak teljesítésével 1856-iki ápril 2-án Kazda Ferencz cs. k. főmérnök ur lön szerződésileg megbízva. 1857-ki febr.havában az előmunkálatok folyama alatt a társaság ő fensége Jzász-Koburg- Góthai Auguszt herczeg pártfogását eszközölvén ki, 1857. febr. 24-én ngs Kubinyi Ágoston urnak elnöksége alatt az ipoly-sajóvölgyi vasúttársaság meghatalmazottjai egyrészről, Fábry Lipót, gr. Károlyi Ede, valamint Pós Hubert és társasága másrészről, a vállalat létesítésére szükségelt pénzerő beszerzése iránt szerződésre léptek, mi mellett a társaság szélesebb kört fogadván el működési alapul, kiterjesztette vállalatának mind tárgyát, mind czélját, körébe vonván a felsőmagyarországi bánya- és gyáripart, czimül pedig a felső magyarországi bánya-, gyár- és vasúttársaság elnevezését vevén fel. Ezen stádiumban alapeszméje vola a vállatnak, hazánk éjszaki részét, felső Magyarország iparos völgyeit, a Tisza vidékét s a bányakerületeket, összekapcsolni a Dunával s igy a világ piaczával, kilátásba helyezvén egy jövő kiterjesztést egész Gallicziáig.— Az irány pedig Kassától Rozsnyónak, Miskolcz, Lénárdfalva, Losoncz, Gyarmat felé a Sajós Ipoly völgyén át Szobbra volt kitűzve. Azonban Fábry úr és társaival tovább folyván az alkudozások, megalakult itóközben a tiszai vasúttársaság, melynek a fusiora nézve megtették ugyan az ajánlatot, anyagi alap hiányában azonban létre nem hozhatván, említett társaság a miskolcz-kassai vonal tettleges kiépítéséhez fogott, mi mellett az 1857-ben beállott pénzkrizis , az „ipolysajóvölgyi vállatra“ végkép megzavarólag hatott. Ami a társaság kebelében létrejött szerződési jogviszonyokat illeti, erre nézve Simon Florent társulati ügyvéd és helyettes titkár úrnak benyújtott jelentésére utalhatunk, melyből elég megemlítenünk annyit, hogy azoknál fogva a társaság működésének újabb megindítására nézve semmikép korlátozva nincsen. Áttérhetünk már most véleményes jelentésünk tulajdonképeni tárgyára, különösen azon szempontok kijelölésére, melyek hazánkban a megindított vállalat életbeléptetését felette fontossá teszik. Tudomány és tapasztalás, egyesülnek annak megmutatásában, hogy állandó felvirágzás csak ott létezhet, hol a földmivelés és gyáripar egymást kiegészítve s elősegítve, egyenlő arányban haladnak. A földmiveletek termelési ereje azon arányban öregbedik vagy csökken, amint gazdasági termékeinek gyártmányokért kicserélése könnyebben vagy nehezebben eszközölhető. Hogy e tekintetben egy kevésbé előrehaladott nemzetnek, csupán a nyers termelés mellett külkereskedése igen előnyös lehet, az tapasztalás szerint régen bebizonyult. Azonban oly nemzet, mely polgárisodásra, tőkebirtokra s népesedésre inkább előrehaladt, földmivelésére nézve, tulajdon gyáriparának fejlődését sokkal előnyösebbnek találandja az ily természetű legvirágzóbb külkereskedésnél, minthogy azzal magát minden fluctuátiók ellen biztosíthatja. Ezen fölül helybeli virágzó kézmos gyáripar mellett a fogyasztó meggazdálkodja a külszállítási bért s üzéri provisiókat. Sokféle, különben, pangó egyéni s természetes erők, a gyáripar által felélesztett forgalomban közhasznúan kifejtetnek. Atalán a gyáripar s földmivelés közt létező viszonhatás annál nagyobb és bensőbb, mennél kevésbé vannak kitéve gyáriparos és földmivelő annak, hogy különneműtermékeik kicserélésében nem várt esetek által megzavartassanak. Kétségtelen e szerint, hogy valamely termelő országra nézve sokkal fontosabb a belső piacot mivelni s biztosítani az ipar fejlesztése által, mint külföldön keresni forrásokat, sőt bizonyos, hogy a külkereskedés csak oly nemzeteknél emelkedhetik jelentőségre, melyeknél a belipar a fejlődés magas fokára eljutott. Hazai iparunk felélesztése, égető kérdéssé vált különösen, mióta nyers termékeink kivitele nem rég létesített tengeri kapcsolattal bár örvendetes, gyáriparunkhoz képest mégis aránytalan, s nemzeti termelésünkre nézve egyoldalú fejlődésnek indulni ígérkezik. Angolhonban, Belgiumban a már létező ipar és kereskedelem szükséges tevék nélkülözhettenekké a tökélyesített közlekedések előállítását. Nálunk ellenben a vasutak felépítése s megnyitása virágoztatja fel a csirájában lappangó ipart és kereskedelmet. S várjon gyáriparunk és manufacturánk, hol számíthat nyereményesebb s örvendetesebb felvirágzásra, mint Felső-Magyarországon, Gömör és Szepes bérczeiben, hol a gyáriparnak minden kellékei a gazdag ásvány s kőszén kincsekben, sűrü szorgalmas népességben, hatalmas vizezőben, egészséges ég alatt bőven feltalálhatók? Ki e vidéket ismeri s megfontolja, hogy völgyeiben majd minden iparág meghonosult, hogy szorgalmas lakói egyedül közlekedési eszközök után epednek, miszerint forgalmukat az ipar és szorgalomhoz képest kifejthessék : az nem kételkedhetik benne, hogy áldott hazánk ime része hivatva van iparos államaink sorában méltó helyet elfoglalni. Érezték ezt a felső vidéki gyáriparosok, midőn a kassai ipar s kereskedelmi kamrához néhány év előtt benyújtott panaszlevelekben igy szóltak : „Vidékünk szebb és számosabb vizesetekkel bir, mint bármely része a birodalomnak. — Bírunk vas-, réz-, papir- s egyéb gyárakkal, valamint a vaskő megmérhetlen telepeivel; szintúgy messze terjedő erdőségekkel , melyek bennünket építkezési s égető anyaggal elégségesen ellátnak; találhatók nálunk elég értelmes és kellő számú munkások, minthogy földnépünk keresetében főleg a gyárakra van utalva; nem hiányzik a vállalkozó szellem sem, s mégsem mehetünk semmire ! A gyönyörű víz zuhatagok egy része romba dőlt, a létező gyárak panganak, nemcsak hogy emelkedé-sükre szolgáló eszközökkel nem bírnak, de gyakran oly pénzzavarba jutnak, miszerint legszükségesebb kellékeiket be nem szerezhetik. A középosztály szerényen él. Egy pár felmerülő ezer frt az események közé sorolható, s a nép? — keresete a pangó gyárakban igen gyér; az élelem drága s igy többnyire csekély aratásának vagy bizonytalan keresetének hiteléből él. A jólét néhány évek óta aggasztólag hanyatlott, sőt félő, hogy kevés évek múlva általános elszegényedésre jutunk, hacsak időben segély nem nyúttatik.“ Épen nem csodálkozhatunk azon, hogy e vidék fájdalmas panaszai az idegen-s önkényszerű kormánynál méltánylásra nem találtak. Hisszük azonban, hogy a nemzet, mely most maga intézkedik saját ügyeiről, figyelembe veendi a felmerülő bajokat, méltányolja azok alaposságát s gondoskodni fog lehető orvoslásukról. Annyival inkább szabad ezt remélenünk, mert a közlekedés és forgalom által emelendő gyáriparon kívül, e vasúti vállalat mellett egyéb fontos indokok is szólanak, melyekre nagy Széchenyink már az 1848-ki közlekedési javaslatában figyelmeztette a Pozsonyban összegyűlt országos rendeket. Gyakran halljuk ugyanis a panaszt, hogy tót ajkú testvéreink a felvidéken, valamint a bányavárosok lakói magukat majdnem idegeneknek érzik hazánk fővárosára nézve , hisz közlekedési eszközök hiányában eddig vele soha érintkezésbe sem jutottak. — Itt az idő, hogy közlekedési vonalak teremtésével megszilárdítsuk a kapcsokat, melyeket ők, az irántunk táplált rokonérzéssel s ernyedetlen hazafisággal erkölcsileg fentartottak. — Méltányos és igazságos, hogy ebbeli szükségeik fedezéséről gondoskodjunk, midőn hazánk egyéb vidékei hajókázható folyók mellett vasutakkal is bőven el vannak látva. Szükséges, hogy a népesebb de szegényebb felvidéknek könynyitett alimentatiójáról gondoskodjunk, s elejét vegyük azon káros külföldi versenynek, mely e vidék iparát elnyomatással fenyegeti, elősegítvén az iparos felföld s a termékeny alföld közt azon üdvös forgalmat, mely belkereskedésünk felvirágoztatására a legszebb reményekkel kecsegtet. Tekintve ezek után az ipoly-sajó-völgyi társaság eredeti czélját, az újabban folytatólag alakuló vállalat csak azon feladás megoldását tűzheti ki, miként lehessen a feső - magyarországi iparos vidéket a kőszéntelepen át Pesttel kapcsolatba hozni olyképen, hogy vonalunk a legnépesebb vidéket keresztülhasítva, egyszersmind a fő kőszéntelepeket, ugyanis a salgótarjánit s a nagykürtösi vidéket lehető legközelebb érintse. Nem vállalkozhatunk ilynemű vonal irányának tüzetes kijelölésére, minthogy ez csak alapos tanulmányozások folytán történhetnék. Mennyiben mégis a főpontokat a fennebbi értelemben kijelölni lehet, véleményünk szerint a vonal egyelőre kiterjesztendő volna észak felé Dobsnáig, hol a gömöri és szepességi bányá-s ipartermékek nagyobb része felvehető. Onnét Rozsnyón és Pelsőczön át Fülek felé vehetné irányát, a kőszéntelep középpontjára, hol rövid idő alatt mulhatlanul keletkeznének oly iparvállalatok, melyek olcsó égető szerrel feldolgozzák a nyersanyagot, s innen a legrövidebb után Losoncz felé az Ipoly völgyén, s B.-Gyarmatról a Galga völgyén át Pestre szállítják. A vonal Dobsinától Fülekig oly irányt vehet, melynél fogva a felvidéki iparos völgyek kiszakadásait nagy részben érintené, sőt oldalvást Losonczról egy jövő kiterjesztéssel Selmecz vidékéig, s Dobsinától majdan Breznó-Bányáig s Zólyomig vezethető volna. Ekként a legtermészetesebb földtani irányokat követve idővel forgalmába venné az egész felső-magyarországi bányaüzletet, s az ott már fejlődésnek indult természeti gazdagságánál fogva azonban előre ki nem számítható határokig fejleszthető ipart és kereskedést. Bizonyára nincs senki széles e hazában, ki az általunk épen felemlített indokok fontosságát be nem látná, s szívből ne óhajtaná az újabban megindítandó vállalat mielőbbi életbeléptetését.“ (Vége következik.) annyira politikai mint pénzügyi krízist, melyben a német államok legelseje van, hogy Ausztriának a legczélszerűbb magatartás megválasztásában a legkomolyabb előrelátással , a legteljesebb engesztelődési érzelemmel kell eljárnia. Amit ez irányban két év óta tud tenni, mind az a mit a birodalmának alapjául szolgált régi elvek módosítására nézve ígért, mindez merőben semmisnek tekintetnék, hogy többet ne mondjunk, ha most haboznék, közremunkálni a műben, melyet lassanként és ezer akadályon keresztül a korszellem alkot. „Ha a bécsi államférfiak csak a fölirati megszavazott csekély többséget tekintik is, beláthatják a közszellem valódi állapotját s a veszélyeket, melyek az e szavazást okul vető szigorúbb politikából előállhatnának. „Néhány nap óta sokat beszélnek azon kiegyenlítési tervekről, melyeket a két ország bizonyos kitűnőbb férfiai gondoltak ki és érlelgettek, sőt állították, hogy K. Vay kanczellár oly megoldást ajánlott, melyről valószínűnek tartották, hogy minden, vagy legalább csaknem minden véleményt kiegyeztet. ..Mi természetesen nem érezhetjük magunkat hivatva ítélni ezen kisebb-nagyobb mértékben valószínű hypothesisekre , de azt elmondhatjuk, hogy ha Magyarország megtette a maga kötelességét, vagy jobban mondva, kimutatta minő mértékben óhajtja a kiegyenlítést, midőn a király legitimitását megszavazta; másrészről a bécsi kormány, olyeszélytelenség nélkül, melyet minden bizonynyal meg fogna bánni, meg nem tagadhatja Magyarországtól jogainak és szabadságának elismerését. (EsparchiéA.) A „Pettric“ a magyar országgyűlés jún. 5-ki szavazásáról. „A magyar országgyűlésnek a Deák úr feliratára történt szavazása oly fontos és sokat jelentő, hogy lényegesnek tartjuk kiemelni, s úgy látszik különben is, hogy szerencsés következményeket fog maga után vonni a két államra nézve, ha mind Bécsben mind Magyarországon az ügyek élén álló férfiak fel tudják használni a jelen helyzetet. „Igen világos, hogy az adresse formája fogadtatván el, mely a mint közelebbről megjegyeztük, hallgatva magában foglalja a habsburgi háznak a királysághoz való joga elismerését, az országgyűlés nem mond le ezáltal semmi jogáról, semmi követeléséről. Elismerte az uralkodó legitimitását, s ebben áll mindaz, amit az országgyűléstől a béke legildomosabb barátjai kívánhattak. De a kiengesztelődési hajlamnak, mely lelkesité, ezen igen szép példáját adván, igen határozottan tudta védeni az elveket, melyeken nemzetisége alapszik. Az egyetértés szükségét belátva, feláldozá a békének némely tanait és némely jogait (?), de e lemondást ki nem terjesztő magokra az elvekre, melyekben függetlensége áll, melyek múltját képezik és jövőjét biztosítják. „Így tehát, amennyire a még hiányos tudósításokból ítélhetünk, az országgyűlés egyszerűen elismeri Ferencz Józsefet magyar királynak, azon szabálytalanság ellenére, mely Ferdinánd császár lemondásában van, — de egyebet nem is. „Reméljük, hogy így fogják magyarázni Bécsben az országgyűlés szavazatát, s nem lesz semmi habozás azon teendőkre nézve, melyeket mind azon elvek, mind azon körülmények ujjal mutatnak, amik között a két ország kölcsönösen áll. .Szerintünk Ausztria szerepe egyszerű, s anélkül, hogy ezúttal a dolgok eredetének fejtegetésébe bocsátkoznánk, melyeket olvasóink különben is ismerhetnek, legyen elég a kérdés főpontját érintenünk, hogy kétségbevonhatatlan világossággal tűnjék ki Ausztria követendő politikája. „E pont pedig nem egyéb, mint nemcsak Magyarországnak, hanem magának Ausztriának is jól értett érdeke. ..Nincs, aki meg ne engedné, tekintve azon épülálkottak feleletül egy az „augsburgi Alig. Ztg.“-ban nem rég megjelent Teleki László becsületét sértő levélre, a nevezett lap szerkesztőségéhez a következő nyilatkozatot és felszólítást küldöttük, melynek közzétételére a hazai lapok tisztelt szerkesztőségeit is kérjük. Nyilatkozat. Egy bécsi levélben, mely először az augsburgi Alig. Zigban jelent s onnan által ment több más lapokba is. Teleki László halálának indoka gyanánt egy mese tálaltatik az olvasó közönség elébe, közte és Napoleon császár közt állítólag folyt levelezésről, mi által Teleki László szabadon bocsáttatása alkalmával adott becsületszavát szegte volna meg. Az egész elbeszélés annyira magán hordja a koholmány bélyegét, annak minden részletei annyira valószínűtlenek és képtelenek, hogy szükségtelen lenne annak cáfolatára egy szót is vesztegetni, ha egyszersmind a szószegés súlyos vádja nem foglaltatnék benne. Mi alólkottak tehát, kik részint mint rokonai, részint mint barátai Teleki Lászlóhoz közelebb állottunk kötelességünknek ismerjük becsületének megóvására, mely előtte mindig becsesebb volt életénél, az ellene felhozott vádat hazugságnak és rágalomnak nyilvánítani , a névtelen levelezőt ezennel felszólítjuk, hogy állításait bizonyítsa be magát és azokat, kiknek tanuságára támaszkodik, nevezze meg! Aki nem tisztelve a sír szentélyét, egy tiszta becsületü férfiúnak hamvait bemocsarolni nem irtózik, legalább is vádjait bebizonyítani s azokért a megsértett halott barátainak felelni tartozik. Azon szerkesztőségeknek becsületérzetéről, kik a vádnak lapjaikban helyet adtak, megvárjuk, hogy ezen nyilatkozatunkat és felszólításunkat is közzé teendik. Költ Pesten jun. 8- kán 1861. Gr. Teleki Gy. s. k. Tisza Kálmán s. k. Gr. Zichy Ján s. k. Almásy Pál s. k. Lukács Mór s. k. Komáromy Gy. s.k. B. Podmaniczky Frigyes s. k. Egy zágrábi országgyűlési programra). A zágrábi országgyűlés, mely mint tudjuk, azon nagy kérdés megoldását akarja legközelebb tárgyalás alá venni: minő viszonyban álljon a három egységes horvát-szlavon-dalmát királyság Magyarországhoz , mielőtt e fontos tárgyalásokba bocsátkoznék egy időre elnapoltatok, hogy ez által az öt választmányi osztálynak ideje legyen az ide vonatkozó nagyjelentőségű tervezetek minél alaposabb kidolgozására. A „Czas “-nak egyik tudósítója ezen öt választmányi programra egyikét közli. Ez — melylyel a „Czas" szerint a többi négy is összhangoznék — így szól: A dalmát, horvát és tót királyságok, melyek mai kiterjedésükben nemcsak Fiume városát tartományával és partvidékeivel, hanem Fiume-, Zágráb-, Körös- és Varasd megyéknek a Muraköz szigetével együtt, továbbá Pozsega, Verőcze (Vitrovitz) és Szerém megyéknek egész területét, végre a 10 horvát és 3 szlavón ezredből álló határőrvidéket magukban foglalják, kinyilatkoztatják és nyilvánosan kijelentik, hogy az 1848 i események következtében minden bármiként rendezett összeköttetés — legyen az bár törvényhozó, közigazgatási vagy törvénykezési — a három egységes és a magyar királyság között, teljesen megszűnt, azonkívül, hogy Ő Felsége az ő közös királyuk, az 1848 előtti közös törvények s a mindkét fél között megállapított koronázási diploma értelmében magát egy ugyanazon koronával megkoronáztatni s azon koronázási ténynyel megerősíteni fogja; továbbá, hogy a három királyságnak ugyanazon intézmények adassanak, amelyeket Magyarország élvez. Minthogy azonban ők tekintetbe veszik a közös múltat és alkotmányt, valamint azon rokonszenvet, melyet Magyarország a három egységes királyság irányában az okt. 20-iki diplomát és a febr. 26-iki alaptörvényeket illető eljárása által kitüntetett, ezen határozat erejével szabadon és őszintén kijelentik, hogy ők közös érdekeiket tekintve, minden időben készek a magyar királysággal egy más, szorosabb államjogi viszonyba lépni — mihelyt a magyar királyság részéről az imént érintett függetlenségek és önállóságuk, valamint tényleges és valóságos territóriumuk kivétel nélkül jogérvényes módon biztosíttatik, és mihelyt a magyar királyság ezen álláspontra nézve világosan kötelezőleg nyilatkozni fog. A „Gazzetta Transilvanei“ Baritz György tekintélyes román publicistától egy czikket közöl „Nemzeti congressus“ czím alatt, melyben egy román nemzeti gyülekezet mielőbbi tartását sürgeti. Részt veendők volnának e congressusban a birodalomban lakó valamenynyi oláhok képviselői, ideértve a bukovinai, máramarosi, szathmári, bihari, aradi és bánsági oláhokat, s a határőrvidékbelieket, az erdélyieken kívül. Ezen három millióra menő oláhság küldene a képesség és jellem szempontjából választandó 300 képviselőt eme congressusra, mely legalább is egy hétig együtt ülendő lenne, Gyula-Fejérvárott vagy Temesvárit, s a román faj nemzetiségi igényeit formulázni, és a mostani körülmények közötti magatartására nézve szolgálna irányadóul. A képviselő választások püspöki diocesisek és esperességek szerint lennének történendők. A congressus legföljebb Péter-Pál napjáig (július végén) megtartandó volna. A czikkíró e célzatát leginkább kivehetni a következő pontból: „De 3or: még azon esetben is, ha a szebeni conferentia az egész nemzetet képviselte volna minden forma szerint, a románok a mostani crisisben még sem kiálthatnának egyebet, mint congressust. Január óta megjelent a febr. 26-ki császári pátens , azóta nyittattak meg a a tartományi országgyűlések, megnyittatott a magyarországi országgyűlés is és a Reichsrath. Erdély is szervezve van valahára nagy nehezen, országgyűlése azonban nincs s még ki tudja, meddig. Ezen eseményekkel a mi helyzetünk is megváltozott, rendkívüli s nagyon kényessé vált. Ma a románok teljes joggal elmondhatják, hogy két szék közt találtatnak, vagy egy lábbal egy, s a másikkal más csónakban. Isten mentse őket, hogy ne jussanak két tűz közé! így a febr. 26-ki pátens értelmében az erdélyi románok mint az ország többsége, a bécsi Reichsrathbai meghivatás előnapján vannak.Magyarország ellenben s általában a magyarok inkább képesek mindent kockáztatni (va-banque), mintsem tűrni, hogy egyetlen erdélyi követ is részt vegyen az ausztriai birodalmi tanács tanácskozásaiban, ellenben biják a románokat kérelmek és fenyegetések közt Pestre, vagy jobban mondva: ők a legelső alkalommal kikiáltandják megint az uniót.“ A „Vorst.Z.“ azt mondja biztos forrásból tudja, hogy a közelebbi napokban Schmerling úr külön kiadványban igazolni fogja a minisztérium politikáját, mintegy feleletül a képviselőházban történt megtámadásokra. Egyszersmind jelenti azt is, hogy Rainer föherczeg a miniszterelnökséget, és Lajos föherczeg a tiroli helytartóságot leteszik — a miniszteri felelősség kimondatik — és Sehmerling lesz a miniszterelnök. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése június 10-én. A tegnapelőtti ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnökség részéről tudósítás létetett az időközben érkezett iratokról, valamint közzé tétetett a tegnapelőtti választások eredménye is, mely szerint Bánó József 124 szóval, Tóth Vilmos 114 szavazata ellenében jegyzőnek , a feliratot szerkesztő bizottmány tagjaivá pedig: Szalay László 156, b. Eötvös József 144 és Tisza Kálmán 89 szavazattal megválasztottak. Ezek után a napirenden levő tanácskozás folytattatván, a felirati szerkezet 17, 18, 19, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 28, 29 és 30 .§-ai változatlanul az eredeti szöveg szerint meghagyattak. A 20-ik §-hoz az indítványozó Deák Ferencznek következő módosítványa, illetőleg pótlása csatoltatott, a §. vége után : „Sőt megtörténhetik a birodalomnak ilyképeni jogszerű felbomlása, a fejedelmi háznak teljes kihalása előtt is; mert azon sanctio pragmatics, mely az örökös tartományokra nézve megállapittatott, s azok által elfogadtatott, azt rendeli, hogy III. illetőleg VI. Károly és I. József ágainak teljes kihaltával, I. Leopold leányait és azok maradékit, ezek után pedig a fejedelmi háznak minden egyéb ágait illesse az örökösödés, elsőszülöttségi sorban. A magyar trónörökösödési törvény, az 1723. II. t. sz., pedig Károly és József ágainak teljes kihaltával a trónörökösödést egyedül I. Leopold maradékaira szorítja, s azt a fejedelmi ház többi ágaira semmi esetben ki nem terjeszti. Ha tehát III. Károly, I. József és I. Leopoldnak minden maradéki teljesen kihalnának, Magyarország szabadon választaná királyát, az örökös tartományok pedig, az általuk elfogadott sanction pragmatica értelmében, ugyanakkor a fejedelmi háznak, más valamely még fönnlevő ágát tartoznának uralkodójukul elismerni. Ezen lényeges különbség is figyelmet érdemlő bizonysága annak, hogy Magyarország és az örökös tartományok között, reál unió soha sem köttetett.“ A 27. §. illetőleg Ivánka Imrének egy módosítványa fogadtatott el egyhangúlag, mely szerint a szakértelmű „katonaállítás“ helyett, a tágabb jelentőségű „hadügy“ szót kívánja tétetni. A 31. §., melyben először érintetik érdemlegesen a hazánkban lakó nemzetiségek ügye, erős és heves vitának volt szülője. Popovics Zsigmond terjesztett elő egy módosítványt, melyben a szerinte a feliratban felületesen tárgyalt nemzetiségi kérdés határozottabban fejeztetik ki.