Pesti Napló, 1861. június (12. évfolyam, 3390-3414. szám)

1861-06-11 / 3398. szám

132—3398. 1.2-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Perencz­iek tere 7-ik szám , 1­ 80 emelet. lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadó­hivatal. Előfizetési föltételek : s szerkesztőséghez intézendő.­­ Perencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- I­d lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása félévre .... 10 írt 50 kr. a. a. gadtatnak el. 1 körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 írt 25 kr. a. ó. 1861 Kedd, jun. 11. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 in­kr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos petit-sor 25 ujkr. PEST, Junius 9. A magyar éjszaki vasút-társulat közgyűlése. Az olvasót meg fogja lepni ez uj név, egy uj társaság neve, melynek eddig hitét se halottá. De azért, úgy hisszük, nem lesz kellemetlen rá nézve, ha értesül, hogy itt egy megifjult régi ismerősével találkozik, hogy e név két kezdeti — de nem létesült — egy nagyon hibás s egy nem egészen tökéletes vállalat poraiból kelt ki. A régen „ipolysajóvölgyi“, utóbb „fel­sőmagyarországi bánya-, gyár- és vasút­társaság“ név alatt ismert társaság kimúlt, de csak azért, hogy a fennirt név alatt újjászülessék. Az első vállalat, mely ngi Kubinyi Ágoston ur indítványára keletkezett s Felsőmagyar­országon egy Szobbhoz ki­nyúló vasutat terveit — magán viselte a kor bélyegét, a­melyben született, azt a tehetetlenséget, a haza közérdekeinek mel­lőzését, azt a meddő tenni­ akarást, melyet se erkölcsi, se financziális támoga­tás nem bátorít. Nem is hullat senki könyeket e terv után, mely ma már a museum régiségtá­rában, vagy múmiái között alussza örök álmát. A második vállalat már szencsésebb jön azzal, hogy az irány kijelölésében a haza közérdekeit tekintetbe ve­vén — létezése egyik feltételével, a közvéleménynyel ta­lálkozik. Azonban a történet elbeszélését Hollán Ernőre hagyva, röviden megjegyezzük, hogy még gr. Zichy Ferencz­ő excellnak kellett e vállalathoz járulnia, hogy az er­kölcsi erő, melyet Károlyi Ede gr. elnök­sége alatt nyert, a legfontosabbal, a finan­­cziaival párosuljon , hogy ezen terveit vasút — alárendelt mellékági helyzetéből kibontakozva — egy egész rendszerré, a külkereskedés egyik fő vonalává nőtte ki magát. Így történt aztán, hogy a társulat, mely múlt vasárnap még mint „felső magyar­­országi bánya-, gyár- és vasút-társaság“ gyűlt egybe, a Zichy Ferencz gróf hozzá­járulása által kifejtett, s Hollán Ernő által szakavatott ügyességgel összeállított terv felolvasása után Lónyai Menyhérttől meg­keresztelve, mint „magyar éjszaki vasút­­társulat“ oszlott szét. De nem akarunk a gyűlés folyamából előlegezni, azért lássuk ezt, a­mint 9 órára hirdetve, negyed 11-re szerencsésen meg­nyílt. Elnök gróf Károlyi Ede néhány bizto­sitó, s a jövendő iránti reményét kifejező szóval megnyitván az ülést, Hollán Ernő felolvasta az itt közlendő „Véleményes jelentést“, mely programmjául tekintendő az újonnan alakult társaságnak, s mint ilyen, annyi oldalról érintkezik államgaz­dasági érdekeinkkel, s most már a Zichy gróf nevével a sikernek oly kezességét birja, hogy a jeles szerkezetre tekintet nélkül is csak mint programmot, kényte­lenek volnánk azt egész terjedelmében közleni. A Hollán Ernő által készített és felolvasott „Vélemény és jelentés“ a kö­vetkező : „Közjólét s nemzeti vagyonosság mindenkor az egyes polgárok értelmisége­, erölcsisége­­s tevé­kenységéről valt feltételezve. Azonban soha egye­sek munkássága, takarékossága s vállalkozó szel­leme, nagyot nem teremthettek, ha csak polgári s politikai szabad intézmények által elősegítve nem voltak. A történelem tanúbizonysága szerint ugyan­is termelő erejöknek legnagyobb részét, egyesek mindenkor a társadalmi intézmények mivoltából meríték, s a nemzeti vagyonosság azon arányban sü­lyedt vagy emelkedett, a­mint ez utóbbiaktól akadályozva vagy elősegítve jön. Örvendetes jelenség annálfogva, ha midőn az or­szággyűlés együtt ül, s a haza független kormány­zásának biztosításával foglalkozik , azokban is kétszeres buzgalom ébred, kik a hon anyagi felvi­rágzásának eszközeiről, a lefolyt sanyarú évek alatt gondolkozni meg nem szűntek, s most a ked­vező pillanatot uj erélylyel megragadni sietnek. Ily érzelem lelkesité a felső-magyaror­szági bánya-, gyár- és vasúttársaság több tagjait, kik mirgos gróf Károlyi Ede meg­hívása folytán 1861-iki ápril 25-én összegyűltek, barátságosan tanácskozni azon módok felett, me­lyek szerint nevezett vállalatot az új viszonyok közt életbeléptetni lehetne. E tanácskozmány az érintett czélból elhatározta, hogy mindazok, kik a szóban álló vállalat újabb megindításában közelebb vagy távolabb érdekelve vannak, a mai napon közgyűlésre hivassanak meg; egyszersmind alálírt választmány ezen közgyűlés elé terjesztendő véleményes jelentés kidolgozásá­val lett megbízva, melyre nézve szükségesnek tartja mindenek előtt a társaság keletkezése s mű­ködése rövid történetét előrebocsátani. 1855-ben, mely év a vasúti vállalatokra nézve igen termékeny volt, agi Kubinyi Ágoston ur több lelkes honfi közreműködésével, egy S­z­o­b­r­­tól az Ipoly és Sajó völgyén át, a felső-ma­­gyarországi vidékek felé Miskolczig vezetendő vasút érdemében, részvényestársaság ala­kítását indítványozta. Ennek folytán a bécsi ke­­reskedelmi minisztérium 1855-ik nov. 1-jén 25,881. sz. alatt kibocsátá az „i­polys­aj­ó-völgyi vasút“ előmunkálataira vonatkozó enge­délyt, mely utóbbiaknak teljesítésével 1856-iki ápril 2-án K­a­z­d­a Ferencz cs. k. főmérnök ur lön szerződésileg megbízva. 1857-ki febr.havában az előmunkálatok folyama alatt a társaság ő fensége J­zász-Koburg- G­ó­t­h­a­i Auguszt herczeg pártfogását eszközöl­vén ki, 1857. febr. 24-én ngs Kubinyi Ágos­ton urnak elnöksége alatt az ipoly-sajóvölgyi vas­út­társaság meghatalmazottjai egyrészről, Fábry Lipót, gr. Károlyi Ede, valamint P­ó­­­s Hu­bert és társasága másrészről, a vállalat létesítésére szükségelt pénzerő beszerzése iránt szerződésre léptek, mi mellett a társaság szélesebb kört fogad­ván el működési alapul, kiterjesztette vállalatának mind tárgyát, mind czélját, körébe vonván a felső­­magyarországi bánya- és gyár­ipart, czimül pedig a felső magyarországi bánya-, gyár- és vasúttársaság elnevezését vevén fel. Ezen stádiumban alapeszméje vola a vállatnak, hazánk éjszaki részét, felső Magyarország iparos völgyeit, a Tisza vidékét s a bányakerületeket, összekapcsolni a Dunával s igy a világ piaczával, kilátásba helyezvén egy jövő kiterjesztést egész Gallicziáig.— Az irány pedig K­assától Rozs­nyónak, Miskolcz, Lénárdfalva, Lo­­soncz, Gyarmat felé a Sajó­s Ipoly völgyén át Szobbra volt kitűzve. Azonban Fábry úr és társaival tovább foly­ván az alkudozások, megalakult i­tóközben a ti­szai vasúttársaság, melynek a fusiora nézve megtették ugyan az ajánlatot, anyagi alap hiányában azonban létre nem hozhatván, említett társaság a miskolcz-kassai vonal tettle­ges kiépítéséhez fogott, mi mellett az 1857-ben beállott pénzkrizis , az „ipolysajóvölgyi v­á­ll­a­t­r­a“ végkép megzavarólag hatott. A­mi a társaság kebelében létrejött szerző­dési jogviszonyokat illeti, erre nézve Si­­m­o­n Florent társulati ügyvéd és helyettes titkár úrnak benyújtott jelentésére utalhatunk, melyből elég megemlítenünk annyit, hogy azoknál fogva a társaság működésének újabb megindítására nézve semmikép korlátozva nincsen. Áttérhetünk már most véleményes jelentésünk tulajdonképeni tárgyára, különösen azon szem­pontok kijelölésére, melyek hazánkban a meg­indított vállalat életbeléptetését felette fontossá teszik. Tudomány és tapasztalás, egyesülnek annak megmutatásában, hogy állandó felvirágzás csak ott létezhet, hol a földmivelés és gyáripar egy­mást kiegészítve s elősegítve, egyenlő arányban haladnak. A földmiveletek termelési ereje azon arányban öregbedik vagy csökken, a­mint gazdasági termé­keinek gyártmányokért kicserélése könnyebben vagy nehezebben eszközölhető. Hogy e tekintetben egy kevésbé előrehaladott nemzetnek, csupán a nyers termelés mellett kül­­kereskedése igen előnyös lehet, az tapasztalás szerint régen bebizonyult. Azonban oly nemzet, mely polgárisodásra, tőke­birtokra s népesedésre inkább előrehaladt, f­ö­l­d­­mivelésére nézve, tulajdon gyáripará­nak fejlődését sokkal előnyösebbnek találandja az ily természetű legvirágzóbb külkereskedésnél, minthogy azzal magát minden fluctuátiók ellen biztosíthatja. Ezen fölül helybeli virágzó kézmo­s gyáripar mellett a fogyasztó meggazdálkodja a külszállí­­tási bért s üzéri provisiókat. Sokféle, különben, pangó egyéni s természetes erők, a gyáripar által felélesztett forgalomban közhasznúan kifejtetnek. Atalán a gyáripar s földmivelés közt létező vi­­szonhatás annál nagyobb és bensőbb, mennél ke­vésbé vannak kitéve gyáriparos és földmivelő an­nak, hogy különnemű­­termékeik kicserélésében nem várt esetek által megzavartassanak. Kétségtelen e szerint, hogy valamely termelő országra nézve sokkal fontosabb a belső p­i­a­c­­­o­t mivelni s biztosítani az ipar fejlesztése által, mint külföldön keresni forrásokat, sőt bizo­nyos, hogy a külkereskedés csak oly nemzeteknél emelkedhetik jelentőségre, melyeknél a belipar a fejlődés magas­ fokára eljutott. Hazai iparunk felélesztése, égető kérdéssé vált különösen, mióta nyers termékeink kivitele nem rég léte­sített tengeri kapcsolattal bár ör­vendetes, gyáriparunkhoz képest mégis aránytalan, s nemzeti termelé­sünkre nézve egyoldalú fejlődés­­nek indulni ígérkezik. Angolhonban, Belgiumban a már létező ipar és kereskedelem szükséges tevék nélkülözhettenekké a tökélyesített közlekedések előállítását. Nálunk ellenben a vasutak felépítése s megnyitása virá­­goztatja fel a csirájában lappangó ipart és keres­kedelmet. S várjon gyáriparunk és manufacturánk, hol számíthat nyereményesebb s örvendetesebb felvi­rágzásra, mint Felső-Magyarországon, Gömör és Szepes bérczeiben, hol a gyáriparnak minden kellékei a gazdag ásvány s kőszén kin­csekben, sűrü szorgalmas népességben, hatalmas vizezőben, egészséges ég alatt bőven feltalálhatók? Ki e vidéket ismeri s megfontolja, hogy völ­gyeiben majd minden iparág meghonosult, hogy szorgalmas lakói egyedül közlekedési eszközök után epednek, miszerint forgalmukat az ipar és szorgalomhoz képest kifejthessék : az nem kétel­­kedhetik benne, hogy áldott hazánk ime része hi­vatva van iparos államaink sorában méltó helyet elfoglalni. Érezték ezt a felső vidéki gyáriparosok, midőn a kassai ipar s kereskedelmi kamrához néhány év előtt benyújtott panaszlevelekben igy szóltak : „Vidékünk szebb és számosabb viz­esetekkel bir, mint bármely része a birodalomnak. — Bí­runk vas-, réz-, papir- s egyéb gyárakkal, vala­mint a vaskő megmérhetlen telepeivel; szintúgy messze terjedő erdőségekkel , melyek bennünket építkezési s égető anyaggal elégségesen ellátnak; találhatók nálunk elég értelmes és kellő számú munkások, minthogy földnépünk keresetében főleg a gyárakra van utalva; nem hiányzik a vállalkozó szellem sem, s mégsem mehetünk semmire ! A gyö­nyörű víz­ zuhatagok egy része romba dőlt, a lé­tező gyárak panganak, nemcsak hogy emelkedé-s­­­ükre szolgáló eszközökkel nem bírnak, de gyak­ran oly pénzzavarba jutnak, miszerint legszüksé­gesebb kellékeiket be nem szerezhetik. A közép­­osztály szerényen él. Egy pár felmerülő ezer frt az események közé sorolható, s a nép? — keresete a pangó gyárakban igen gyér; az élelem drága s igy többnyire csekély aratásának vagy bizonytalan keresetének hiteléből él. A jólét néhány évek óta aggasztólag hanyatlott, sőt félő, hogy kevés évek múlva általános elszegényedésre jutunk, hacsak időben segély nem nyúttatik.“ Épen nem csodálkozhatunk azon, hogy e vidék fájdalmas panaszai az idegen-­s önkényszerű kor­mánynál méltánylásra nem találtak. Hisszük azon­ban, hogy a nemzet, mely most maga intézkedik saját ügyeiről, figyelembe veendi a felmerülő bajo­kat, méltányolja azok alaposságát s gondoskodni fog lehető orvoslásukról. Annyival inkább szabad ezt remélenünk, mert a közlekedés és forgalom által emelendő gyáriparon kívül, e vasúti vállalat mellett egyéb fontos indokok is szólanak, melyekre nagy S­z­é­c­h­e­­nyink már az 1848-ki közlekedési javaslatában figyelmeztette a Pozsonyban összegyűlt országos rendeket. Gyakran halljuk ugyanis a panaszt, hogy tót ajkú testvéreink a felvidéken, valamint a bányavárosok lakói magukat majdnem ide­geneknek érzik hazánk fővárosára nézve , hisz köz­lekedési eszközök hiányában eddig vele soha érint­kezésbe sem jutottak. — Itt az idő, hogy közleke­dési vonalak teremtésével megszilárdítsuk a kap­csokat, melyeket ők, az irántunk táplált rokonér­zéssel s ernyedetlen hazafisággal erkölcsileg fen­­tartottak. — Méltányos és igazságos, hogy ebbeli szükségeik fedezéséről gondoskodjunk, midőn ha­zánk egyéb vidékei h­ajókázható folyók mellett vasutakkal is bőven el vannak látva. Szükséges, hogy a népesebb de szegényebb felvidéknek köny­­nyitett alimentatiójáról gondoskodjunk, s elejét ve­gyük azon káros külföldi versenynek, mely e vidék iparát elnyomatással fenyegeti, elősegítvén az ipa­ros felföld s a termékeny alföld közt azon üdvös forgalmat, mely belkereskedésü­nk felvirágoztatá­sára a legszebb reményekkel kecsegtet. Tekintve ezek után az ipoly-sajó-völgyi társaság eredeti czélját, az újabban folytatólag alakuló vál­lalat csak azon feladás megoldását tűzheti ki, m­i­­ként lehessen a f­e­­­s­ő - magyar­országi iparos vidéket a kőszéntelepen át Pesttel kapcsolatba hozni olyképen, hogy vonalunk a legnépesebb vidé­ket kereszt­ü­lhasítva, egyszersmind a fő kőszéntelepeket, ugyanis a sal­­gó­tarjánit s a nagykürtösi vidéket lehető legközelebb érintse. Nem vállalkozhatunk ilynemű vonal irányának tüzetes kijelölésére, minthogy ez csak alapos ta­nulmányozások folytán történhetnék. Mennyiben mégis a főpontokat a fennebbi értelemben kijelölni lehet, véleményünk szerint a vonal egyelőre kiter­jesztendő volna észak felé D­o­b­s­­­n­á­i­g, hol a gömöri és szepességi bányá-­s ipar­term­ékek na­gyobb része felvehető. Onnét Rozsnyón és Pelsőczön át Fülek felé vehetné irányát, a kőszéntelep középpontjára, hol rövid idő alatt mulhatlanul keletkeznének oly iparvállalatok, me­lyek olcsó égető szerrel feldolgozzák a nyers­anya­got, s innen a legrövidebb után Losoncz felé az Ipoly völgyén, s B.-G­yarmatról a Gal­­g­a völgyén át Pestre szállítják. A vonal Dobsinától Fülekig oly irányt vehet, melynél fogva a felvidéki iparos völgyek kiszakadásait nagy részben érintené, sőt oldalvást Losonczról egy jövő kiterjesztéssel Selmecz vidé­kéig, s Dobsinától majdan Breznó-Bányáig s Zó­lyomig vezethető volna. Ekként a legtermészetesebb földtani irányokat követve idővel forgalmába venné az egész felső-ma­gyarországi bányaüzletet, s az ott már fejlődésnek indult természeti gazdagságánál fogva azonban előre ki nem számítható határokig fejleszthető ipart és kereskedést. Bizonyára nincs senki széles e hazában, ki az általunk épen felemlített indokok fontosságát be nem látná, s szívből ne óhajtaná az újabban meg­indítandó vállalat mielőbbi életbeléptetését.“ (Vége következik.) annyira politikai mint pénzügyi krízist, melyben a német államok legelseje van, hogy Ausztriának a legczélszerűbb magatartás megválasztásában a legkomolyabb előrelátással , a legteljesebb en­­gesztelődési érzelemmel kell eljárnia. A­mit ez irányban két év óta tud tenni, mind az a mit a birodalmának alapjául szolgált régi elvek módosí­tására nézve ígért, mindez merőben semmisnek te­kintetnék, hogy többet ne mondjunk, ha most ha­boznék, közremunkálni a műben, melyet lassanként és ezer akadályon keresztül a korszellem alkot. „Ha a bécsi államférfiak csak a fölirati megszava­zott csekély többséget tekintik is, beláthatják a közszellem valódi állapotját s a veszélyeket, me­lyek az e szavazást okul vető szigorúbb politiká­ból előállhatnának. „Néhány nap óta sokat beszélnek azon kiegyen­lítési tervekről, melyeket a két ország bizonyos kitűnőbb férfiai gondoltak ki és érlelgettek, sőt állították, hogy K. V­a­y kanczellár oly megoldást ajánlott, melyről valószínűnek tartották, hogy minden, vagy legalább csaknem minden véleményt kiegyeztet. ..Mi természetesen nem érezhetjük magunkat hivatva ítélni ezen kisebb-nagyobb mértékben va­lószínű hypothesisekre , de azt elmondhatjuk, hogy ha Magyarország megtette a maga kötelességét, vagy jobban mondva, kimutatta minő mértékben óhajtja a kiegyenlítést, midőn a király legitimitá­sát megszavazta; másrészről a bécsi kor­mány, oly­eszélytelenség nélkül, melyet minden bizonynyal meg fog­na bánni, meg nem tagadhatja Ma­gyar­országtól jogainak és szabad­ságának elismerését. (EsparchiéA.) A „Pettric“ a magyar országgyű­lés jún. 5-ki szavazásáról. „A magyar országgyűlésnek a Deák úr felira­tára történt szavazása oly fontos és sokat jelentő, hogy lényegesnek tartjuk kiemelni, s úgy látszik különben is, hogy szerencsés következményeket fog maga után vonni a két államra nézve, ha mind Bécsben mind Magyarországon az ügyek élén álló férfiak fel tudják használni a jelen hely­zetet. „Igen világos, hogy az adresse formája fogad­tatván el, mely a mint közelebbről megjegyeztük, hallgatva magában foglalja a habsburgi háznak a királysághoz való joga elismerését, az országgyű­lés nem mond le ez­által semmi jogáról, semmi követeléséről. Elismerte az uralkodó legitimitását, s ebben áll mindaz, a­mit az országgyűléstől a béke legildomosabb barátjai kívánhattak. De a ki­­engesztelődési hajlamnak, mely lelkesité, ezen igen szép példáját adván, igen határozottan tudta védeni az elveket, melyeken nemzetisége alapszik. Az egyetértés szükségét belátva, feláldozá a bé­kének némely tanait és némely jogait (?), de e lemondást ki nem terjesztő magokra az elvekre, melyekben függetlensége áll, melyek múltját ké­pezik és jövőjét biztosítják. „Így tehát, a­mennyire a még hiányos tudósítá­sokból ítélhetünk, az országgyűlés egyszerűen el­ismeri Ferencz Józsefet magyar királynak, azon szabálytalanság ellenére, mely Ferdinánd császár lemondásában van, — de egyebet nem is. „Reméljük, hogy így fogják magyarázni Bécs­­ben az országgyűlés szavazatát, s nem lesz semmi habozás azon teendőkre nézve, melyeket mind azon elvek, mind azon körülmények ujjal mutatnak, a­mik között a két ország kölcsönösen áll. .Szerintünk Ausztria szerepe egyszerű, s a­nél­kül, hogy ezúttal a dolgok eredetének fejtegeté­sébe bocsátkoznánk, melyeket olvasóink különben is ismerhetnek, legyen elég a kérdés főpontját érintenünk, hogy kétségbevonhatatlan világosság­gal tűnjék ki Ausztria követendő politikája. „E pont pedig nem egyéb, mint nemcsak Ma­gyarországnak, hanem magának Ausztriának is jól értett érdeke. ..Nincs, a­ki meg ne engedné, tekintve azon ép­ülálk­ottak feleletül egy az „augsburgi Alig. Ztg.“-ban nem rég megjelent Teleki László becsületét sértő levélre, a nevezett lap szer­kesztőségéhez a következő nyilatkozatot és felszólítást küldöttük, melynek közzétételére a hazai lapok tisztelt szerkesztőségeit is kérjük. Nyilatkozat. Egy bécsi levélben, mely először az augs­­burgi Alig. Zigban jelent s onnan által ment több más lapokba is. Teleki László halálának indoka gyanánt egy mese tálaltatik az olvasó közönség elébe, közte és Napoleon császár közt állítólag folyt levelezésről, mi által Teleki László szabadon bocsáttatása alkalmával adott becsületszavát szegte volna meg. Az egész el­beszélés annyira magán hordja a koholmány bélyegét, annak minden részletei annyira való­színűtlenek és képtelenek, hogy szükségtelen lenne annak c­áfolatára egy szót is vesztegetni, ha egyszersmind a szószegés súlyos vádja nem foglaltatnék benne. Mi alólk­ottak tehát, kik részint mint roko­nai, részint mint barátai Teleki Lászlóhoz kö­zelebb állottunk kötelességünknek ismerjük becsületének megóvására, mely előtte mindig becsesebb volt életénél, az ellene felho­zott vádat hazugságnak és rága­lomnak nyilvánítani , a névtelen levelez­őt ezennel felszólítjuk, hogy állításait bizonyítsa be­­ magát és azokat, kiknek tanuságára támasz­­kodik, nevezze meg! Aki nem tisztelve a sír szentélyét, egy tiszta becsületü férfiúnak hamvait bemocsarolni nem irtózik, legalább is vádjait bebizonyítani s azokért a megsértett halott barátainak felelni tartozik. Azon szerkesztőségeknek becsületérzetéről, kik a vádnak lapjaikban helyet adtak, megvár­juk, hogy ezen nyilatkozatunkat és felszólítá­sunkat is közzé teendik. Költ Pesten jun. 8- kán 1861. Gr. Teleki Gy. s. k. Tisza Kálmán s. k. Gr. Z­i­c­h­y Ján s. k. Al­m­á­s­y P­á­l s. k. Lukács Mór s. k. Kom­áromy Gy. s.k. B. Podmaniczky Frigyes s. k. Egy zágrábi országgyűlési prog­ramra). A zágrábi országgyűlés, mely mint tudjuk, azon nagy kérdés megoldását akarja legköze­lebb tárgyalás alá venni: minő viszonyban áll­jon a három egységes horvát-szlavon-dalmát királyság Magyarországhoz , mielőtt e fontos tárgyalásokba bocsátkoznék egy időre elnapol­tatok, hogy ez által az öt választmányi osz­tálynak ideje legyen az ide vonatkozó nagyje­lentőségű tervezetek minél alaposabb kidolgo­zására. A „C­z­a­s “-nak egyik tudósítója ezen öt vá­lasztmányi programra egyikét közli. Ez — melylyel a „Czas" szerint a többi négy is össz­­hangoznék — így szól: A dalmát, horvát és tót királyságok, melyek mai kiterjedésükben nemcsak Fiume városát tartományával és partvidékeivel, hanem Fiume-, Zágráb-, Körös- és Varasd megyéknek a Mura­köz szigetével együtt, továbbá Pozsega, Verő­­cze (Vitrovitz) és Szerém megyéknek egész területét, végre a 10 horvát és 3 szlavón ezred­ből álló határőrvidéket­­ magukban foglalják, kinyilatkoztatják és nyilvánosan kijelentik, hogy az 1848 i események következtében min­den bármiként rendezett összeköttetés — legyen az bár törvényhozó, közigazgatási vagy tör­vénykezési — a három egységes és a magyar királyság között, teljesen megszűnt, azonkívül, hogy Ő Felsége az ő közös királyuk, az 1848 előtti közös törvények s a mindkét fél között megállapított koronázási diploma értelmében magát egy ugyanazon koronával megkoronáz­tatni s azon koronázási tény­nyel megerősíteni fogja; továbbá, hogy a három királyságnak ugyanazon intézmények adassanak, a­melyeket Magyarország élvez. Minthogy azonban ők tekintetbe veszik a kö­zös múltat és alkotmányt, valamint azon rokon­­szenvet, melyet Magyarország a három egysé­ges királyság irányában az okt. 20-iki diplomát és a febr. 26-iki alaptörvényeket illető eljárása által kitüntetett, ezen határozat erejével sza­badon és őszintén kijelentik, hogy ők közös érdekeiket tekintve, minden időben készek a magyar királysággal egy más, szorosabb állam­­­jogi viszonyba lépni —­ mihelyt a magyar ki­rályság részéről az imént érintett függetlensé­­gek és önállóságuk, valamint tényleges és va­lóságos territóriumuk kivétel nélkül jogérvényes módon biztosíttatik, és mihelyt a magyar ki­rályság ezen álláspontra nézve világosan köte­­lezőleg nyilatkozni fog. A „Gazzetta Transilvanei“ B­a­ritz György tekintélyes román publicistától egy czikket kö­zöl „Nemzeti congressus“ czím alatt, melyben egy román nemzeti gyülekezet mielőb­bi tartását sürgeti. Részt veendők volnának e congressusban a birodalomban lakó valameny­­nyi oláhok képviselői, ideértve a bukovinai, máramarosi, szathmári, bihari, aradi és bánsági oláhokat, s a határőrvidékbelieket, az erdélyie­ken kívül. Ezen három millióra menő oláhság küldene a képesség és jellem szempontjából vá­lasztandó 300 képviselőt eme congressusra, mely legalább is egy hétig együtt ülendő lenne, Gyula-Fejérvárott vagy Temesvárit, s a román faj nemzetiségi igényeit formulázni, és a mos­tani körülmények közötti magatartására nézve szolgálna irányadóul. A képviselő választások püspöki diocesisek és esperességek szerint len­nének történendők. A congressus legföljebb Pé­­ter-Pál nap­jáig (július végén) megtartandó vol­na. A czikkíró e célzatát leginkább kivehetni a következő pontból: „De 3­or: m­ég azon esetben is, ha a szebeni conferentia az egész nemzetet képviselte volna minden forma szerint, a románok a mostani cri­­sisben még sem kiálthatnának egyebet, mint congressust. Január óta megjelent a febr. 26-ki császári pátens , azóta nyittattak meg a a tartományi országgyűlések, megnyittatott a magyarországi országgyűlés is és a Reichsrath. Erdély is szervezve van valahára nagy nehezen, országgyűlése azonban nincs s még ki tudja, meddig. Ezen eseményekkel a mi helyzetünk is megváltozott, rendkívüli s nagyon kényessé vált. Ma a románok teljes joggal elmondhatják, hogy két szék közt találtatnak, vagy­ egy láb­bal egy, s a másikkal más csónakban. Isten mentse őket, hogy ne jussanak k­é­t tűz közé! így a febr. 26-ki pátens értelmében az erdélyi románok mint az ország többsége, a bécsi Reichsrathbai megh­ivatás előnapján vannak.Ma­­gyarország ellenben s általában a magyarok inkább képesek mindent koc­káztatni (va-ban­­que), mintsem tűrni, hogy egyetlen erdélyi kö­vet is részt vegyen az ausztriai birodalmi ta­nács tanácskozásaiban, ellenben biják a romá­nokat kérelmek és fenyegetések közt Pestre, vagy jobban mondva: ők a legelső alkalommal kikiáltandják megint az uniót.“­­ A „Vorst.­Z.“ azt mondja biztos forrásból tudja, hogy a közelebbi napokban Schmerling úr külön kiadványban igazolni fogja a minisztérium politikáját, mintegy feleletül a képviselőházban történt megtámadásokra. Egyszersmind jelenti azt is, hogy Rainer föherczeg a miniszterel­nökséget, és Lajos föherczeg a tiroli helytartó­ságot leteszik — a miniszteri felelősség kimon­­datik — és Seh­merling lesz a miniszterelnök. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése június 10-én. A tegnapelőtti ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnökség részéről tudósítás létetett az időközben érkezett iratokról, valamint közzé téte­tett a tegnapelőtti választások eredménye is, mely szerint Bánó József 124 szóval, Tóth Vilmos 114 szavazata ellenében jegyzőnek , a feliratot szer­kesztő bizottmány tagjaivá pedig: Szalay László 156, b. Eötvös József 144 és Tisza Kálmán 89 szavazattal megválasztottak. Ezek után a napi­renden levő tanácskozás foly­­tattatván, a felirati szerkezet 17, 18, 19, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 28, 29 és 30 .§-ai változatlanul az eredeti szöveg szerint meghagyattak. A 20-ik §-hoz az indítványozó Deák Ferencz­­nek következő módosítványa, illetőleg pótlása csa­toltatott, a §. vége után : „Sőt megtörténhetik a birodalomnak ilyképeni jogszerű felbomlása, a fe­jedelmi háznak teljes kihalása előtt is; mert azon sanctio pragmatics, mely az örökös tartományokra nézve megállapittatott, s azok által elfo­gadtatott, azt rendeli, hogy III. ille­tőleg VI. Károly és I. József ágainak teljes ki­haltával, I. Leopold leányait és azok maradékit, ezek után pedig a fejedelmi háznak minden egyéb ágait illesse az örökösödés, első­szülöttségi sorban. A magyar trón­örökösödési törvény, az 1723. II. t. sz., pedig Károly és József ágainak tel­jes kihaltával a trónörökösödést egyedül I. Leopold maradékaira szo­rítja, s azt a fejedelmi ház többi ágaira semmi esetben ki nem ter­jeszti. Ha tehát III. Károly, I. József és I. Leopoldnak minden maradéki teljesen kihalnának, Magyarország szabadon választaná királyát, az örökös tartományok pedig, az álta­luk elfogadott sanction pragmatica értelmében, ugyanakkor a fejedelmi háznak, más valamely még­ fönnlevő ágát tartoznának uralkodójukul el­ismerni. Ezen lényeges különbség is figyelmet érdemlő bizonysága an­nak, hogy Magyarorszá­g és az örökös tartományok között, reál unió soha sem köttetett.“ A 27. §. illetőleg Ivánka Imrének egy módosít­ványa fogadtatott el egyhangúlag, mely szerint a szakértelmű „katonaállítás“ helyett, a tágabb je­­lentőségű „hadügy“ szót kívánja tétetni. A 31. §., melyben először érintetik érdemlege­sen a hazánkban lakó nemzetiségek ügye, erős és heves vitának volt szülője. P­o­p­o­v­i­c­s Zsigmond terjesztett elő egy módo­­sítványt, melyben a szerinte a feliratban felülete­sen tárgyalt nemzetiségi kérdés határozottabban fejeztetik ki.

Next