Pesti Napló, 1862. augusztus (13. évfolyam, 3742-3766. szám)

1862-08-08 / 3748. szám

182-3748 13 ik évf folyam. -1»1 ■" ■■■■■ Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám , 1-sz5 emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Félévre . . Évnegyedre Helyben, házhoz hordva . . . 10 frt 50 kr. a. é. . . 5 frt 25 kr. a. é.­­Péntek, aug. 8.1862. Hirdetmények díja: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 25 njkr. Előfizetés nyittatik „PESTI NAPLÓ“ augustus - decemberi 5 hónapos folyamára $ forint 75 krajczárral. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, augusztus 7. 1862. Garibaldi ismét azon a ponton áll, hogy Európa figyelmét csaknem kizáró­lag magára vonja, mint magára vonta az 1860. május 6-dika után, midőn egy sötét éjjel a marsalai kikötőből 1000-ed vagy 1200-ad magával Sicilia felé elindult. Ezúttal a kiindulási pont Sicilia, de az expeditió czélja nem eléggé világos. Igaz ugyan, hogy a turini kormány a római terület megtámadásától látszik tartani, s ez irányban teszi gátló intézkedéseit; igaz, hogy Victor Emanuel király kiáltványa csupán Rómáról beszél, s az is igaz, hogy a caprerai néphős szájából indult ki a jel­szó, melyet nemcsak Siciliában, hanem Genuában, Bresciában, Florenczben, s egyebütt is most már a tömegek han­goztatnak vissza : „Róma vagy halál!“ — , de másrészről az is igaz, hogy Sici­lia fel­szabadítója a körülé sereglett fegy­veres ifjúságnak „idegen uralkodókról“ beszélt; az is igaz, hogy a szláv népeket a Montenegrónak és Szerbiának nyújtan­dó segélyre szólította fel ; sőt az sem lát­szik költeménynek, hogy a hívatlan láto­gató netaláni megjelenése esetére mind a török mind a görög partokon, sőt tán egyébütt is jónak látták illő elfogadási intézkedéseket tenni. Ha e körülményekhez hozzá gondol­juk, hogy Garibaldi a történtek után csak úgy mehetne Rómába, mint pártütő Vic­tor Emanuel király ellen, kinek nevét — még a „Róma vagy halál!“ jelszóhoz is odafűzé, s csupán azon kilátással mehet­ne, hogy ott oly nemzet fiaival fog szem­közt állani, a mely a megaláztatást s ka­tonai becsületén ejtett csorbát nem tűri : akkor Garibaldinak minden Napoleon­­ellenes szónoklatai daczára csaknem kí­sértetbe jön az ember azon véleményhez folyamodni, hogy Caprera lakójának ez­úttal alig lehet komoly czélja az, hogy ő menjen Rómába, hanem inkább az hogy Victor Emanuel menjen oda. Valóban nem lehetetlen, hogy Gari­baldi ez alkalommal csupán az izgatott­ságot akarta a legfőbb fokra csigázni az olaszokban az örök város iránt, meglehet arra működött, hogy Rómában felkelést idézzen elő. A­nélkül, hogy a néphősnek szerfelett nagy macchiavellismust tulaj­donítanánk , feltehetjük róla, hogy ismeri a dolgok erejét és a tények logikáját. A francziák helyzete akár a római néppel való összeütközés, akár az olasz nemzetiség nevében felfegy­verkezett expeditió leverése eventuali­­tását tekintsük, rendkívül nehéz, majd­nem tarthatatlan. A gondolat : villámhá­rítóul Róma védelmét franczia-olasz hely­őrség közt osztani meg, nem tartozik épen a lehetetlenségek közé. És ha ez megtör­ténnék, hogy Európa figyelme másfelé is el legyen foglalva, akkor tán a Garibal­­di-expeditiónak is meg lenne a maga szerepe valamerre. De ha semmiféle merész conjecturákba nem bocsátkozunk is, annyit a legnagyobb valószínűséggel állíthatni, hogy a Gari­­baldi-expeditió által Olaszországban tá­masztott vihar siettetni fogja a római kér­dés megoldását a tuilleriákban, s birodalma részéről is követek küldessenek Bécs­­be. Ily előzmények után — a levelező szerint­­ — szó sincs már holmi egyetértésről. — Mi­­t ért? Mert — úgy­mond — széles Magyaror­szágban egyetlen lehető pártárnyalat sincs, a­mely, bár csak a legtávolabbról is, arra hajlandó­nak mutatkoznék , hogy valaha követeket vá­laszszon a bécsi tanácsba. Kérdés támad tehát, a levelező szerint, hogyan lehetséges egyetértés­­ a magyarokkal (ugri), ha egybe sincs híva or­­s­szággyűlések ? Szerinte az országgyűlés egyetlen út és mód, mely arra vezethet, hogy a sz. istván koronájabeli országok jogviszonyai a Lajthán túli részekhez valaha tisztába hozathassanak. Hisz maga a bécsi kormány aligha­nem röstelli már a helyzet bizonytalanságát, melyben egyre hányattatik. Mindaddig, mond a levelező, a­míg csak a magyar koronaországok (ugarszka zem­­lye) államjogi viszonyai az ő történeti közjoguk alapján nem állapíttatnak meg, hiába való min­den remény, hogy a pénzügy valaha jobbra for­dulhasson. Hívják hát minél előbb egybe a magyar, a horvát és az erdélyi országgyűlése­ket , a­kiket illet! — végzi a zágrábi „Po-­­ zor“ magyarországi levelezője. Az meg is fogna ám történni a prágai „Hlasz“ aug. 5-ki számában foglalt azon részhirdető ve­­zérczikke szerint, a­melynek czíme ez: „Augus­tus 1-je és September 15-ike.“ E czikk szerint I ugyanis ez időközben kénytelen lesz a kormány a nemzetekre hivatkozni, tulajdonkép azokhoz folyamodni, mert — úgy­mond — addig már minden esetre (narscheu szpaszok) új zavarok, s uj küzdelmek keletkeznek nemcsak Ausztriára, hanem egész Európára nézve. Czikkíró szerint I ugyanis Garibaldi csapatainak kiszállása az Adria délkeleti partjainak több pontján s öröm­­rivalyva fogadtatása a népség részéről ez idő- s közben csaknem bizonyos. Ott látja Napóleon császár Angolhon és Ausztria Achilles-sarkát, melyeket minden áron meg kell aláznia, meg­­gyöngítenie, hogy Olaszországban tarthatlanná tett befolyásos helyzetét amott, az Adria keleti partjain megalapítsa s kiterjeszsze. Czikkiró azt hiszi, Ausztria kormányának felhívása népei­hez nem fogna lelkes viszonzás nélkül ma­radni. Addig is a„Národny Listy“ cseh közlöny, da­czára annak, hogy a sajtóperében felette kimon­dott ítéletet a fölebbezés útján, nem hogy mér­sékelték volna, hanem még élesítették, folytatja az előbbi irányban és hangon eddigi működését. Ugyanis: Aug. 5-ki számában a „Const. Oesterreichi­­sche Zeitung“ „Pánszlávi álmok“ czimü czik­­kére, a „Národny Listy“ hasonczimü czikkel felel. Mindenekelőtt tagadja a német közlöny azon állítását, mintha a csehek valaha idegen­kedtek volna a panszlavismus eszméjétől, meny­nyiben t. i. ez a szláv fajok irodalmi s átalában műveltségi kölcsönösségére szorítkozott. Ettől azonban, t. i. a szellemi érdekek közös szempont­jától, a politikai, az állami érdekközösség terére hosszas az átmenet, a ez irányban — úgymond — a szlávok ez idő szerint aligha tesznek lépést. A politikai panszlavismus most is, s meglehet, mindörökké csupa ábránd marad. E tekintetben a szlávok oktatásra sem szorulnak azon németek­­ részéről, a­kik, bár eddig is már szövetségben egymással, a politikai egység tekintetében mind a mellett még az olaszok által is a túl hagyták magukat szárnyaltatni, ámbár ezek még kevéssel ez előtt, minden politikai kapcsot nélkülöztek. Most jön a java, s épen ez indított leginkább arra minket, hogy a prágai és bécsi, a szláv és német közlönyök szóváltását figyelmébe ajánljuk a magyar olvasónak akkor, midőn tulajdonkép­p a magyar nemzetnek az ügyet végkép eldönthető ide vagy oda önelhatározásáról van szó.­­ A cseh közlöny ugyanis nevetségesnek találja a bécsi német közlöny óva­ intését, melyet ez I csupa felebaráti szeretetből intéz a magyarokhoz a panszlavismus ügyében, akkor, midőn ugyan-­s csak maga a német közlöny sem hisz annak élet­revalóságában, s azt a szlávok szemében is árt- s hatlan mumusnak kiáltja ki. Azon németek, a­kik még soha életökben nem bírtak egyességre­­ jutni egymás között, úgymond, mit sem tar­tanak a panszlavismustól, s„e­­gyermekek r­e­jt­eg­­­e­t­é­s­ér­e való kísérletnek“ mondják, mégis felteszik a magyarokról, hogy rettegni fognak előtte, azok­­ magyarok, a­kik egyszer már fél Európa elle­­­nében épen tartották fenn Ausztriát. Köszönd meg mond a cseh közlöny, te nagylelkű nemes nemze,­­ amott a Tisza és Duna mellett német jóakaróé t­e bókját. Annyit, úgymond, megvárhatunk min­dig a magyaroktól, hogy szintoly kevéssé retteg­­­nek a panszlavismustól, a­mily kevéssé riadnak föl a németeknek a panszlavismussali visszaélé­seitől, a­melyeknek egyetlen czélja úgy is csak arra bírni a magyarokat, hogy a chimerától­ gyer­mekes félelemből nyakra főre siessenek kibéküln­ s a cent­ralist­ákkal s egész alázatossággal jelenje­nek meg a birodalmi tanácsban. Egyik nemze­tét a másikkal rettegtetni akarni, ily gondolat, vagy mesterfogás, ha különben érdemes e névre a cseh közlöny szerint csak is a németeknek fe­jében képes keletkezni, a­kik az osztrák néme­tekből valamely isten kegyelméből való oly nemzetet akarnának rögtönözni, a­melynek a többi mind — robotoljon. Ausztria nem német ajkú nemzetei, a cseh közlöny szerint, egytől egyig, mind közös bizalommal és őszinte tiszte­lettel vannak egymás iránt, s csak is az absolu­­tizmustól tartanak, mely képes mindnyájukat egymás után elnyomni. Hogy egyik sza­bad nemzet a másiktól, mely szinte szabad, ret­tegjen, annak, a cseh közlöny szerint, lejárt már az ideje, vagy még soká fog magára váratni. A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. Halljuk Csak, mit irat magának a zágrábi „Po­­zor“ aug. 4-ki számában a magyar anyaország közhangulatáról! Mert vannak ám a különajkú szláv lapok csaknem mindenikének jól értesült tudósítói Magyarországról, miután, hogy ne be­széljünk a külföldi szlávságról, a 48-ki esemé­nyek óta különösen az osztrák birodalmi szláv fajainak akár­hányszor nyilvánult közmeggyőző­­dése szerint, a sz. István birodalma, valamint a múltban, úgy a jelenben is, azoknak életérdekei közös találkozása csomópontját képezi. Eddig elé­g a „Pozor“ magyarországi levele­zője szerint — itt-ott remény volt, hogy egyik vagy másik után talán mégis módját találják­­ sz. István birodalma és a Lajthán túli részek kor­mánya közti egyetértés törvényes utón leendő kieszközlésének, ezentúl ez éltető reménynél árnyéka sincs többé. A Lajthántúliak úgyneve­zett államminisztere csak imént bizonyos erön nemével nyilatkoztatta ki a legszűkebb birodal­mi tanács előtt, mikép a kiegyezkedés Magyar­­országgal isel fogna érezni, s im, kevés időköz múltával, már td azt követeli, hogy a sz. István A kereskedelmi tanügy ha­zánkban. I. A pesti kereskedelmi főtanoda, megnyittatása óta a tanulók átlagos kereskedését mutatja elő, holott külföldön az ily intézeteknél évenként fel­tűnő számszaporodás mutatkozik. Nézzük át rö­viden a statistikai fővonások vázlatát. Kiderül e számviszonyokból, hogy az előkészített osztályok­ban évenkint fogy a tanulók száma, nem véve tekintetbe az első évet, mely minden statisti­cai beszámítással „abnormis n­u m e r­u­s“-nak szokott tekintet­ni. Az akadémiai I. osztály­a a második tanévben felszök­­kent, de azóta ismét száll alá s így a többi tanfolyamokban is, nem a számszaporodás, de a kereskedés jelenségével talál­­k­o­z­u­n­k. Lássuk az esti tanodát, melyben Körner úr programmja szerint az oktatási tiszteletdij 15 ft, s ezenkívül a beiratá­si illeték 3 ft, mely össze­­get előre be kell fizetni . Az 1857/8, 1858/9 tanévben az esti tanfolyam­ján számemelkedéssel találkozunk,­­ de követ­kező években elő­üggesztőleg csökkent a tanu­­ók száma : 1859/60-ban : 63 tanuló 1869-ben : 33 „ 186­”-ben : 18 „ Sma az évenkinti 18 forint tandíj sokkal na­gyobb összeg, semhogy a fővárosi közép s alke­­reskedői osztálya, kivált ha azok egyes tagjait több gyermekkel áldotta meg az isten, képes lenne e magas tisztelet­díjt oly reménynyel fizetni, hogy akár az előkészítő osztályba küldje innen gyermekét, — akár az akadémiai tanfo­lyamba vétessék fel — erszényét ismét —­­s­­je­lentékenyebb összeg kiadására meg kell nyitni. Vessünk egy kis számítást, — mennyibe jön egy kereskedelmi tanuló neveltetése a pesti ke­reskedelmi főtanodában, — s rögtön előttünk áll a probléma megfejtése. A két előkészítő osztály az 186­6*. tanévben egygyé olvasztatván — most csak egy előzetes tanfolyamon kell átesni az ifjúnak, hogy az akad. osztályba felvétessék, sigy fizet 63 fi­­andi mellé 10 forint beiratási dijt; ezen összeghez járul az esti tanfolyam hallgatása, azon esetben, ha az 186­2 évben hozott határozat, mely szerint a ta­nulók a vasárnapi iskolákba utasíttatnak— szi­gorúan keresztül nem vitetik, vagyis évenkint 18 ft kiadási többlet, s így a kereskedelmi szak­műveltség abc-jével, az első évben mindjárt 91 forint letevése mellett ismerkedhetik meg a ta­nuló. A pesti egyetemen ezen összeg öt félév tandíját fizeti ki. Jön az akadémiai tanfolyam : három év 325 forint, oly összeg, melylyel tömérdek pesti be­jegyzett szatócs, boltos, s lomkereskedő­ sem rendelkezik eg­SZ üzletforgalmában! Pedig azt csak megengedik nekem a nagykeres­kedő urak, hogy ama szegény, éjjel nappal tikkad­­va kereső s üzérkedő lomkereskedő ép úgy, vagy még inkább óhajtaná gyermekét úgy neveltetni, hogy a három akadémiai tanév végével nyert „képesítési okmány“ megnyissa előtte nagyke­reskedők irodáját s a nyugodt kereset forrását, melyért atyját egész életében látni-futni látta! 105 forint egy tanfolyamra!­10 forint beiratási díj, a roppant könyvszámla! mindezen körülmé­nyek megfosztják a pesti kereskedelmi főtanodát a közhasználhatóság egyedül üdvös jellegétől, ki­zárólagosan a pénz képviselőinek neveltetési ér­dekeit mozdítják elő, olyanok számára nyilván föl az anyagi tudományok, sociális ismeretek tan­termeit, kikhez magántanárok is elviszik azokat vagyoni helyzetök folytán.­­ Lehetetlenné te­szik az alsó kereskedőségnek, hogy gyermekeit elküldje a magasabb hivatású tanintézetekbe jö­vő anyagi önállósága s kereskedelmi értéke elő­­feltételeit, a szakműveltséget megszerezni! Távol áll tőlünk szemrehányást vegyíteni so­raink közé a pesti polgári vagy kereskedelmi­­ kar eljárása ellen, mert azt lelkesnek találtuk eléggé mindakkor, midőn a szervezés s felállítás vajúdásai közt 10000 forintot adott össze egy tanhelyiség megszerzésére, mind akkor, midőn az intézet évenkénti dotatiójában becsületesen ki­tüntette magát, úgy hogy a magán adakozások hozzá számításával négy év alatt majdnem 34 ezer forintot adott a főtanoda számára. Quid hoc ad tantam sitim ? Mi ezen összeg egy ország központi kereskedelmi tanodája szá­mára, átlagos négy évi felosztással! Az intézet fenntartása évenként Körner úr programmja szerint 25 ezer ftát igényel. W­e­­n­i­n­g­e­r tanár statistikai összeállításából ar­ról győződtünk meg, hogy ezen évi költségve­tés alább is szállitathatik a tanulmányi tér s kör diminutiója nélkül, csak a kiadások s bevétele­ket kell összevetni s az átlag kiadja magát . Bevétel osztr. értékben Kiadás Figyelmeztessük-e olvasóinkat, hogy a szá­mok configuratiója kimutatja,­­ miszerint az évi kiadások emelkedésé­vel kellett többiteni a segély­adományokat s adlakozásokat — s hogy a tandijak, habár igen csekély kereskedése arány­ban áll a tanonczek k­e­r­e­s­ke­dé­s­é­v­e­l, s hogy mindezen tény­körülményeknek elutasu­lat­­lan folyománya , a k­e­r­e­s­k­e­d­e­l­mi tanintézet anyagi visszama­radása az elérni szándéklott czél megett, oly körre szorítása az inté­zeti oktatási tevékenységnek , is képes lesz v a­­­a tettség elemeivel leivel gyermekeit e­­­n­i, — s elv mely e nélkül , szakkép­­i sarktóte­­megismer­­onása az oktatás humanisticus jótéteményének épen azoktól, kiknek a tudo­mányra nem vagyonszaporí­­tás, — de vagyonszerzés s meg­élhetés tekintetéből szüksé­gük van. Az álladalmi ménesek gyönyörű karban van­nak , ez mindenesetre nemzetgazdasági tényező, — de Magyarország kereskedelmi intellektuális kifejlődése is álladalmi segélyt igényel. Az initiatívát tehát a pesti kereskedőségnek kell megtenni ! Szép dolog az az évenkénti 8— 9 ezer forint! De az ország fővárosának gazdag kereskedelmi testülete, karöltve az anyagi ér­dekek előmozdítására egyesült corporatiókkal, az öröklő nemzedék anyagi s értelmi kifej­lődésének érdekében,— egy ország kereskedelmi repraesentatiójára való tekintettel — tartozik oda működni, hogy a kereskedelmi szakképzettség elnyerésének alkalmai ne legyenek oly roppant nyűghöz kötve, mint 325 forint oly egyénre, ki­nek üzlettőkéje sincs ennyi, — tartozik gondos­kodni arról, hogy a kereskedelmi szakoktatás tel­jes önszervezési s anyagi függetlenséggel osztas­­sék mindazoknak, kiknek társadalmi állás kivívá­sára csak a pénzeszközei hiányoznak, tartozik közremunkálni arra, hogy egy ily mérvű kereske­dői tanintézet a praedomináns anyagi műveltetés szempontjából felfelé s lefelé egyiránt független legyen, önházának önura; — tartozik gondoskodni arról, hogy legyen az országnak egy tanintézete, melyben méltó tudományos megvilágítást nyer a kereskedelmi érdekek egész cycltusa, e tarto­zásában azonban számolni kell Magyarország összes kereskedelmi karára, mely „in solidum“ van már erkölcsileg is kötelezve ily országos lé­pések istápolására. Ezer helyen­­ huszonötezer kereskedő székel a Királyhágón innen és túl! Győr, Szeged, Arad, Nagyvárad, Debreczen, Temesvár, Miskolcz, Fehérvár, Baja, Kanizsa lelkes kereskedelmi testületei a kereskedelmi anyakar initiatívája és erélyességben lelkes fellépése mellett vonakod­nának-e adakozni — egy pesti állandó, gazdagon dotált kereskedelmi tanintézet felállítására, — mely zilált anyagi helyzettel sohase látszassák kérni azon álladalmi kedvezményt, mely öt év leforgása alatt soha nem is jutott osztályrészéül ! Ha érzi Magyarország kereskedelmi eszkaza hi­vatásának súlyát, — miért — s hogyne igyekez­nék azon módok előállításán, melyek által az utódok munkája megkönnyittetik. Hisz a szentirás azt mondja : elvész az én né­pem, mert tudomány nélkül való. —Századunk alkalmazza az igaz anyagi érdekek tudományá­ra is. A kereskedelmi intelligentia érdeke van itt szóban! Tettben jelentkezik a haza szeretete. Legközelebb az állandó főtanoda ügyében — s a jelen tanoda szervezetéről pár végszót! REVICZKY SZEVER. ^ hr t-*. i a 5 CB fi f • S9 & p Tanév r g* sr r s p- p- S* 2. 50 _ _ «r*- N P P O O: r 1867s- 23 - 41 — — 1857s- 15 17 43 32 — 1859/po- 16 30 30 26 17 186%- 18 27 35 26 12 186 7i- 40 — 35 21 8 Tandijak segélypénzek ft kr ft kr ft kr 1867,. 7,801 50 8,245 65 13,901 57 18579­ 10,594 50 7,994 10 20,539 10 1859/fill. 11,093 75 8,162 50 20,325 39 1869. 10,036 45 8,690 55 21,695 49 Lapszemle. A „Sürgöny“ L. jegyű bécsi levelezőjétől au­gusztus 5-től a következő tudósítást közli : Mai, levelemet fontos közleménynyel kezdhe­tem.­­ Felsége gróf Forgách ő nagyméltóságá­hoz a következő tartalmú legfelsőbb kéziratot kegyeskedett intézni: Kedves gróf Forgách ! Vezéreltetve a komoly szándék által, minden népeim egyenjogúságának elvét a Magyarorszá­gomban lakozó nemzetiségekre nézve is valósí­tani, meghagyom magyar kanczelláriámnak, hogy a magyarországi helytartónak előleges kihallga­tása után törvényjavaslatot dolgozzék ki, őt ter­­jeszszen fel nekem, mely által Magyarországom nem magyar ajkú lakosainak nyelvük és nemzeti kifejlődésükre irányzott jogai szabatosan s ha­tározottan megállapittassanak. Fentartom magamnak, ezen törvényjavaslatot a legközelebbi országgyűléshez intézendő kirá­lyi előterjesztvények sorába felvenni. Laxenburg, jul. 27-kén 1862. Ferencz József. Ő Felségének egy másik legkegyelmesebb el­határozása a nagykorusitási eljárást illeti. Kér­dés támadván ugyanis az iránt, váljon a nagyko­rusitási ügyek törvénykezési vagy közigazgatási uton döntendő- e el. Ő Felsége a m. kir. kúria meghallgatása után ezen kérdést a m. kir. kan­­czellária hatáskörének tetemes bővítésével ke­gyeskedett elintézni. Ezentúl a m. k. kanczellá­­ria fog Ő Felsége nevében a nagykorusitásra nézve határozni: ha az atya gyermekét 24 éves korának elérte előtt az atyai hatalom alól világosan felszabadítja s a gyámhatóság e felszabadítást a kiskorú elő­nyére történtnek találja; ha az atya 20 éves kort elért fiának saját ház­tartás vezetését megengedte; ha az atyai gondoskodásban többé nem része­sülő kiskorú a 20-ik évet már meghaladta, s a gyámhatóság a gyámnak s a kiskorú legköze­lebbi rokonainak javaslata folytán a korengedélyt megadhatónak véleményezé; végre ha a kiskorúnak kereskedés vagy iparüzlet folytatása hatóságilag megengedtett. Minden többi, ezen pontokban nem foglalt nagykárusitási esetekre nézve Ő Felsége a vég­elhatározást legkegyelmesebben magának fenn­tartani méltóztatott. Gazdasági s keresked. tudósítás. Pest, aug. 7. Verőfényes, meleg idő. A víz­állás változatlan. A vasúton tegnapelőtt több ga­bona érkezvén, a tegnapi gabnavásáron nagyobb mennyiségű készletek voltak kiállítva. A hangu­lat lanyha volt, s a búzaárak 5—10 krral csök­kentek, ellenben a kukoriczát igen keresték, s ára fölebb emelkedett. A többi gabnaneműekben nem volt változás. T­r­i­e­s­z t­ből is azt írják f. hó 5-ről, hogy a kukoricza igen keresett, és fölebb megy, de a búzaüzlet ott is lazult. London­ban a búza­árak tartják magukat. Hamburg­ban s Felső-Németország egyéb piaczain a beállott jó idők óta a gabnaüzlet igen csendes. Szeged, aug. 5. Nálunk az árpa és kuko­ricza ára emelkedik, mert a tartós szárazság és rendkívüli hőség (27—28°R fok) máris sok kárt tett a kukoriczában. A jelenlegi gabnaár követ­kező : búza 4 ft 40 — 45 kr, kétszeres 3 ft 50 kr, rozs 3—3 ft 5 kr, árpa 2 ft 45—55 kr, kukori­cza 3 ft 35—40 kr. Magtárunkban a búza ára 10—15 krral magasabb, de kevés alku jö létre; voltak ugyan piaczunkon nehányan, kik kivitel­re akartak vásárlani, de a magas ár miatt nem bocsátkoztak alkuba. Szegedi piaczi árak: Répcze mérője 8 ft, borsó mérője 6 ft 10 kr, lencse mérője 6 ft, paszuly m. 4 ft 53 kr, köles m. 3 ft, burgonya m. 1 ft 60 kr, marhahús fontja 21 kr, juhhús fontja 14 kr, sertéshús fontja 24 kr, szalonna mázsája 37 ft, zsir­­tezéje 64 kr, lángliszt mázsá­ja 13 ft, zsemlyeliszt m. 7 ft 60 kr, kenyérliszt itezéje 6 kr, kukoriczaliszt itezéje 5 kr, árpada­ra itezéje 6 kr, köleskása itezéje 8 kr, rizskása fontja 24 kr, faolaj fontja 80 kr, repereolaj 40 kr, lenmagolaj 44 kr, új bor itezéje 14 kr, ó bor itezéje 24 kr, sör itezéje 14 kr, gabona-pálinka itezéje 25 kr, törköly-pálinka itezéje 41 kr, szil­va-pálinka itezéje 51 kr. Vegyes tudósítások. — Késmárk, augusztus 3-kán 1862. Pén­zünk nincsen, kedvünk sincsen, hogy Bécs­­be utazva ott a szives, jó urak által a rajx­­ráb­ba bevezettessünk. — Megelégedve sor­sunkkal, nem irigylünk senkit, ki a bécsi bi­rodalmi tanácsháza karzatán az arany ékesszó­­lás győzelmi ünnepét megülni szerencsés. Elég nekünk, ha a „P. N.“, vagy más hazai és bécsi lapok tudósítását olvassuk, azután munkához láthatunk, azután a szabad, gyönyörű természe­tet, e bérezek honában felkeressük, s kisvárosi elménkkel minden illemszabály, a „n bis admi­­rali“ ellen, csodáljuk újra meg újra az óriás Kár­pártot, a teremtő e remek­művét. No Am­­ aka­ratom ellen a kárpáti bérezekre jutottam ; furcsa, no de semmi! legalább mutatja, hogy a bérezek fia nem oly hamar, még e nagyszerű magas bér­ezek karzatán sem kap (hogy is mondják ma­gyarul ? tudom már) Schwindelt. Szeretjük mi e béretek honát, hisz oly egész­séges, oly üditő itt a jég, oly kristálytiszta a vize ezer meg ezer felbuzogó forrásainak, melyeknek kijelölésére nem szorultunk Richard abbéra. Szép lesz az, s nem csodáljuk ama alföldi ma­gyart, ki a Branyiszkó hegyére felérvén, a Kár­pátot megpillantá és vissza akart fordulni, hogy újra felmentében még egyszer élvezhesse e meg­lepetés gyönyörét. Most rekkenő itt a hőség, a hévmérő 22 fokot mutat. A völgyben és a partokon foly a mezei munka, kevés a széna, és kevés lesz a burgonya, rosz lesz a zab, meg az árpa is, ha isten esőt nem ad, így hát csak tűrhető aratáshoz volna re­mény­e nem annyi vérrel, de annál több verej­tékkel áztatott földön. De annál több reménye van a késmárki lyceumnak, hogy megint több tere nyílik szorgalmas munkára, hathatós mű­ködésre, gondos vetésre a szeptember 1-én kez­dődő iskolai évben. Reménye, hogy valamint eddig, úgy ezentúl is több tanítványai lesznek, mint bármelyik felföldi gymnasiumnak. Ha ér­tenénk a tárogató fúvósához, akkor ejtenénk szép szavakat „szent missióról, védbástyáról,“ harsogtatnak hatalmasan, hogy az egész haza hallaná, hogy miért van az úgy, hogy oly ki­csiny városban annyi alföldi magyar, annyi fel­földi szláv és német ajkú ifjak sereglenek össze a tudományt hallgatandók, akkor megmonda­nám, nem is említve az előnyöket anyagi és egészségi tekintetben, melyekben a tanuló ifjak itt részesülnek , hogy ez intézet virágzására mindenek előtt az erdödök által plántált, egész­séges, szellemi mag ernyedetlen ápolgatását, a gazdag örökség hű kezelését az utódok vették át, hogy a vallás és haza minden életkérdését felfogva azon szellemben, mely a haza kiválóbb intézeteit áthatja, a szepesi nemesség és a polgá­rok buzgó pártfogása alatt, a tudományt kellő módon rendületlenül képviseljék. A közel eső Tátra-Füreden vígan csuszszan az élet, bár ott is jó mag­vettetnék, bár ott is az egyetértés és egyetértés szelleme lengene, hogy a testvérülés, egyszerűség és takarékosság jó­zan eszméjét szem előtt tartva, hatás nélkül ne maradna az annyira szorgalmas, a magyar hazát lángolóan szerető szepességiekre. Tekintetes szerkesztő engedelmével folytat­nám e levelet. Késmárki, Tokaj, augusztus 5. Vasárnap délben f. hó 3-kán eddig még ki nem derült okból, vámjunk felső részén tűz ütött ki. A tűz, erős nyugati széltől élesztve, oly hirte­len terjedt a hosszas szárazság által fogékonynyá vált házfedeleken, hogy alig két órai dühöngés után, több mint 95 lakház, számtalan mellék­­épület hamvadt el, és 150 család jön mindenétől mit bírt, megfosztva. Az egyesült óhitüek egyháza, paplak és tornya szintén leégett, s a harangok lehulltak. Leirhatlan a nyomor, melybe az illető nagy részben a nélkül is szegényes sorsú családok jutottak. ínség itte fel tanyáját, hol még néhány nap előtt némi jólétben békésen élt a szorgal­mas polgár. A kár tetemes s az által még sokkal éirthetőbb, hogy a leégett épületek nagy része nem volt biztosítva. A tűz megakadályozása végett szám­­talan házfedeleket kellvén lebontani, ez által is nagy számú biztosítatlan épületek rongált­at­tak meg. A magyar biztosító társaság intézkedett, hogy mintegy 16,000 ftnyi kárt rögtön kifizettessék. A többi érdekelt biztosító kamarák szintén leg­­közelebb elintézendik kártalanítási ügyeiket, s ez által egy része, nyomorra jutott polgáraink­nak azon helyzetbe tétetik, hogy még zordal idők beállta előtt felépítheti elpusztult lakhelyét. De a nagyobb biztosítatlan rész hihetőleg még sok szenvedést, ínséget és nyomort leend kény

Next