Pesti Napló, 1863. szeptember (14. évfolyam, 4063-4091. szám)
1863-09-12 / 4072. szám
707—1012 14. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-sS emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán . Helyben, házhoz hordva félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre . . . 5 frt 35 kr o. é. 1863. Szombat sept. 12. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 aj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 aj kr. Pest, sept. 11.1863. (Fk) A hirlapban megtörténhetik, és nem egyszer meg is történik, hogy azon következtetések, miket a jelen helyzetből a közeljövőre van, a későbbi tények által megczáfoltatnak, de annyit csak követelhetni tőle, hogy biztos tudomása legyen arról, amit máris bevégzett tényként állít olvasó közönsége elé. Az úgynevezett jólértesült lapok közé tartozó „France“ e kötelesség ellen vétett, midőn a minap az in spe orosz alkotmányról oly határozottan és részletesen szólt, hogy senkinek nem juthatott eszébe, e közlemény alaposságát kétségbevonni. Pedig most e közlemény a legilletékesb oldalról, a hivatalos „Journal de St. Petersbourg“ által alaptalannak nyilváníttatik. Nem lehetetlen mindazáltal, hogy a „France“ nem oly vétkes, amilyennek látszik, és hogy neki ez egyszer — Lessing kifejezésével élve — az „elámított ámító“nak szerepe jutott, hogy forrása olyan volt, mely teljes bizalmat igényelhet, hogy azonban e „forrás“ ama „bizalommal“ visszaélt. Nem lehetetlen továbbá az sem, hogy amit a „France“ közölt, oly terv, melynek — akkor, midőn közöltetett — valósulásra nem csekély kilátása volt, és hogy a kocka csak utólag fordult. A „Journal de St. Petersbourg“nak e perczben kétségtelenül igaza van, hanem két héttel ezelőtt talán a „Francéinak volt igaza. A lefolyt hetek diplomatiai történetét mindenesetre csak egy későbbi kor fogja hitelesen megírhatni, nekünk egyszerűen el kell fogadnunk a pétervári hivatalos lap által hirdetett tényt, miszerint a czár semmi engedményre nem hajlandó, mig a lengyel forradalom végképen leterítve nincsen, hogy ő semmit sem szándékozik megadni mindaddig, mig a lengyelek nem szűntek meg oly helyzetben lenni, hogy fegyveres kézzel követelhessenek. Ez baj, mert a lengyel kérdés békés megoldatásának reményét megsemmisíti, de mégis kisebb baj, mintha azon hír valósult volna, hogy Oroszország látszólagos engedmények által a nyugati diplomatát és az ottani közvéleménynek legalább egy részét le akarja fegyverezni. Láttuk, minő mohón ragadta meg a britt sajtó egy része a „France“ említett híreit, hogy azt demonstrálja belőlük, miszerint a lengyeleknek sem forradalomra, sem idegen segélyre nincs többé szükségük, miután a czár proprio motu részesítendi őket egy alkotmányos és szabadelvű kormány jótéteményeiben. Napóleon császár sem tehetett volna kifogást a sokat emlegetett quasi constitute ellen, ha arra nem akarta kihívni Gorcsakoff hget, hogy párhuzamot vonjon a közt, amit III. Napóleon a lengyelek számára követel, és amit a maga franciáinak megadni méltóztatott. Végre Ausztria beérte volna bármi csekély eredménynyel, mert ő elejétől fogva legtöbb tartózkodást tanúsított lengyel politikájában. A közönségnek békeszerető része pedig szintén kapott volna az alkalmon, hogy tisztességesen hátrálhasson a lengyel ügytől, és mindezt összevéve, csakugyan azt kell mondani, hogy Oroszország még látszólagos engedékenység által is tetemesen árthatott volna a lengyelek ügyének. Ezen veszély a pétervári lap nyilatkozatai után nem létezik többé. Oroszország semmit nem fogad el a hat pontból a lázadás leterítése előtt, ezen leterítés határidejét pedig senki sem tudná meghatározni. Amint a lengyelek egy idő óta viselik a háborút, egész télen át is folytathatják. Nagy csaták nem fordulnak elő, hanem majd itt, majd ott merülnek fel egyes fölkelő csapatok, és ha az oroszok, míg ily csapatok léteznek, a lázadást nem akarják leterítettnek tekinteni, a lengyelek még igen sokáig várhatnak az orosz engedményekre. Ezek után nem nehéz kitalálni, mily hangon szólandnak Gorcsakoff herczeg válaszjegyzékei; a pétervári lap nyilatkozata ezeknek előfutárát képezi, és az orosz kabinet csak más szavakkal ismétlendi azt, amit most hivatalos közlönyével mondatott, csakhogy egyszersmind befejezettnek fogja nyilvánítani a diplomatiai szóváltást. És aztán? Három, a világ legtekintélyesb hatalmasságai közül, féléven át szorigatta az orosz kabinetet, és az eredménye semmi. Ezt az eredménytelen eredményt talán mégsem lehetene egész közömbösséggel zsebre tenni. Legkényesebb mindenesetre Francziaország helyzete, és talán nem sokkal kényesebb Angliáé, mert itt is, ott is — ámbár a viszonyok különben teljesen eltérők — a közvélemény igen nyomatékos tényezőt képez. És Ausztria ? Midőn e sorokat írjuk , Constantin nagyherczeg már Bécsbe érkezett. Van-e politikai missiója vagy nincs? mi nem tudjuk eldönteni; de ha van, akkor Ausztriára nézve is válságos perez vonul fel. Mert ha ő azon felötlő előzékenység daczára, mely az orosz nagyherczeg látogatásában fekszik, a czári kormány ajánlatait mégis visszautasítja, az Ausztria ellen Sz.Pétervárott már eddig is létezett ingerültség igen veszélyes fokra emelkedhetnék. De ha ama missio sikerülne, ha Ausztria elválnék a két nyugati hatalomtól, s Orosz- és Poroszországgal fogna kezet — nincs oly egyszerű ész, mely ily fordulat fontosságát és valószínű következményeit fel ne fogná. A nagyherczeg csak néhány órát fog Bécsben tölteni. Ha ott — politikai tekintetben — valami végezni valója van, a siker vagy sikertelenség gyorsan el lesz döntve. Úgy látszik, a lengyel kérdés a frankfurti esemény által mégis csak rövid időre szoríttatott háttérbe! *** Bécs, sept. 10. A birodalmi tanács pénzügyi bizottmánya tegnapi tanácskozásainak lényeges tartalmát a mai lapok közlik. Szó volt egyebek közt azon öszszegekről is, miket a kormány már eddig is a magyarországi ínség enyhítésére fordított, és a miniszterek megígérték, miszerint ebbeli intézkedéseik számára utólag ki fogják kérni a birodalmi tanács jóváhagyását. Követi körökben azon hír kering, miszerint a kormány az említett czélra 20 millió erejéig menő rendkívüli hitelt fog kívánni a képviselettől. Vájjon helyesen adják-e elő az összeget, nem bírtam megtudni, de annyit másonnan is megerősítenek, hogy a kormány rendkívüli hitelt követelni szándékozik. Már most az egyes töredékek közt élénk eszmecsere foly a körül : várjon mily állást foglaljon el az alsóház a kormány ama követelésével szemben. A doctrinairek azt mondják, hogy Erdélynek még nem volt alkalma birodalmi tanácsbeli követeit megválasztani, hogy a mostani reichsrath nem is illetékes a birodalom pénzügyeivel foglalkozni. Mások e tekintetben enyhébb elveknek hódolnak, úgy okoskodván, hogy — ha a múlt sessióban a birodalmi tanács a kormány kezéből elfogadta a competentiát — annál inkább tehetendi azt mostanában, midőn oly sürgető tárgy forog szóban. De még ezen enyhébb praxis védői közt is tetemes véleménykülönbség létezik. Az ultracentralisták nem vonakodnak az ügy vitatásától, hanem azt kívánják, hogy akkor a magyar főkancellár jelenjen meg a reichsrath színe előtt, minthogy csak tőle várhatni szabatos felvilágosításokat. Ismét mások a magyar országgyűlés elé tartozónak mondják a tárgyat, és az összes birodalom pénzerejét csak akkor akarják igénybe vétetni, ha a magyar országgyűlés ezt egyenesen kívánja, és az ország pénzbeli eszközeit elégteleneknek tartja. Végre a követek egy része a „bis dat qui cito data szerint minden teketória nélkül meg akarja szavazni a kívánt öszszeget, de egyszersmind arra használni fel az alkalmat, hogy a magyar ügyet erélyesen szóba hozza, és a kormányt a birodalom másik felében alkotmányos állapotok helyreállítására szorítsa. Látni való, quot capita, tot sensus, tetemes többség még egy vélemény mellett sincs, és így senkinek sem lehet még sejtelme arról, minő fordulatot veend a dolog az eldöntő pillanatban! Bécsi dolgok. A reichsrath alsó házának pénzügyi bizottsága sept. 9-én tartott első teljes ülést, melyben több érdekes tárgy fordult elő. Gr. Kinsky, a „Wiener Zig“ egy közleményére vonatkozólag, mely szerint egy régi építészeti emlékre Velenczében 80,000 ft adatott, megjegyzi, hogy a kiadások megajánlása a reichsrath alkotmányos jogai közé tartozik. Mások meg a magyarországi szűkölködőknek megajánlandó őszi eteket illetőleg jegyezték meg, hogy azokat a reichsrath követi háza szívesen megajánlja, de a minisztérium már e megajánlás előtt sok gabont vásárolt. Schmerling államminiszter erre azt a felvilágosítást adta, hogy minden törvényre nézve, mely alkotmányos tárgyalás végett a reichsrath elé terjesztetik, az előterjesztést illetőleg ő Felsége beleegyezését kell kinyerni, s hogy a „Wien. Zrg“ érintett közzétételének épen az az értelme, hogy ő Felsége azon tárgy alkotmányos tárgyalását helybenhagyta. A gabonavásárlásra nézve megjegyzi Piener pénzügyi miniszter, hogy a kormány tudva, mikép a reichsrath a Magyarország számára kérendő segélyezést nem tagadja meg, oly időben eszközölteté a gabona bevásárlását, mikor az árak még előnyösek voltak. Minden szakértőnek át kell látnia, hogy ha a gabonakereskedők előre értesülve lettek volna reichsrathi határozat által a vásárlási szándékról, az árak azonnal magasra emelkedtek volna, miből tetemes kár háramlott volna a birodalmi pénzügyekre. Lasser miniszter kijelente, hogy az alkotmány fennállása óta a kormány még nem tett oly kiadásokat, melyek a reichsrath által nem ajánltattak meg. Ezek után Kinsky visszavonta azon indítványát, hogy a kormány terjeszsze elő azon őszi etek jegyzékét, melyek 1861 óta reichsrathi megajánlás nélkül adattak ki. Hosszas vitákra adott alkalmat a marhavész is. Azt kívánják, hogy e tárgyban a kormány törvényjavaslatot terjeszszen elő. Lasser szerint már évek óta dolgozik ily törvényjavaslaton egy szakértőkből alkotott bizottmány, anélkül, hogy eddig eredménye lett volna. De ha kívánják, majd terjesztenek elő törvényjavaslatot. Érdes volt még a közoktatási tanács fölött folyt eszmecsere. Taschek már egy előbbi ülésben ellene nyilatkozott ez intézménynek, sürgetvén a közoktatási minisztérium felállítását. Herbst tanár meg más oldalról támadta meg a közoktatási tanácsot. Oktatási minisztérium most is van. Az államminiszter egyszersmind oktatásügyi miniszter. Azzal sem törődik szónok, ha az oktatási tanács véleményeket ad, javaslatokat készít a közoktatási ügy terén. De merőben gyakorlatiatlan és hasztalanul költséges eljárása a kinevezéseket illetőleg. Eddig az egyetemek, illetőleg a facultások adtak véleményeket a kinevezéseknél ; most egyesek, különösen a bécs egyetemtől, fogják e jogot gyakorolni. Nem kell a német egyetemek szerkezetétől eltérni, mely mellett a közoktatási tanács intézménye lehetetlen volna. A középiskoláknál is merőben gyakorlatiatlan a közoktatási tanács befolyása, lehetetlen lévén, hogy a véleményezéssel megbízott tag minden kijelölendő tanári tehetségeket ismerjen. Mint eddig a miniszteri előadók, csak az irományokból meríti véleményét, és ekkor mire az a nagy költség, amibe az oktatásügyi tanács kerül ? Az államminiszter megjegyzi, hogy „unterrichtstatut“ nem törvény, hanem csak a minisztérium egyik benső szervezete , a kormány 18 tanár javaslatára fogadta el. Kárt semmi esetre nem okoz a tudományokra nézve. De ha czélszerűtlennek fog mutatkozni, a kormány túl ad rajta, miután fenntartásában nincs egyébb érdek, mint megkísérlem, a különböző, különösen a magyar koronaországokat a közoktatási ügy érdekében közös kötelék által szorosabban fűzni egybe. Herbst tanár ez utóbbi nézet s azon nyilatkozat ellen is szót emelt, mintha az oktatásügyi tanács a tudomány autonómiáját nem veszélyezné. Ez autonómia, úgymond, egy corporatio (mint az egyetem), és nem egyes bizalmi férfiak által védethetik meg. A többség azonban elfogadta az oktatásügyi tanácsot illető előterjesztéseket. Kuranda úr nagykövet mozgatott a napokban egyik pénzügyi bizottságban , tudniillik a rendőrség (Polizeiwache) katonai szervezetének megszüntetését hozá szóba. Az alkotmányos államnak ugyanis, mint mondá, polgári állammá kell alakulnia , s a rendőrségi személyeknek polgári hivatalnokokká kell lenniök, mint Angliában. A rendőri személyzet most kaszárnyában lakván, s el lévén különözve a polgároktól, nem is ismerheti a lakosokat stb. Meg fogja-e nyitni Kuranda úr ez indítványt a reichsrabban, és minő eredménynyel ? Majd meglátjuk. A „N. Nachr.“ szintén kiemeli a német kérdés összefüggését a magyar kérdéssel, de a „Wanderer“ indítványát, hogy az Ínség ügyében egybehívandó magyar országgyűléssel vetessék föl az egyezkedés fonalát, nem tartja szerencsés ötletnek. Sokkal fontosabb, úgymond, a fennforgó államjogi kérdés, hogy sem egy anyagi s locális jelentőségű tárgy függelékéül lehessen tárgyalni. S a magyar nemzet jellemének sem tartja az idéztük lap megfelelőnek az érintett javaslatot. A „Morg. Post“ kedvezőbben fogadja a Wanderer javaslatát. A többi lapok még nem nyilatkoztak. Országgyűlési levelek. XXI. II. - S z e b e n, sept. 7. (B) Végre valahára megszületett az erdélyi tartományi gyűlés elsőszülöttje, a román nemzet egyenjogúsításáról szóló törvényczikk. Nyolcz egész ülésre, és innen meg onnan jövő érdekes expectoratiokkal teljes hosszas vitatkozásra volt szükség, míg e 7 §-ból álló mű létesült; ámde nem akarjuk a §§-ok száma szerint mérlegelni a tárgy és munka fontosságát: vannak határozatok, melyeknek ha nem is §§-okba öntésére, de megérlelésére gyakran évek, sőt évtizedek is kellenek, miért ne szentelhetett volna a t. gyűlés 8 napot egy, a románok által egyre fontosnak hirdetett t. czikk alkotásának. Utoljára is az eredmény után ítél az észlelő, s nem kérdi, sok vagy kevés fáradtságba került e annak kieszközlése. E tárgyban is csak azt kérdezhetjük, kit, és mennyiben elégített ki az eredmény? Megnyugtatta-e azokat, kiket legközelebb érdekel, s ha igen, nem keltett-e másoknál aggodalmakat. Ami a románok kielégítését illeti, hiszem, hogy az teljes lehet, miután már most nem mondhatják : mikép „de nobis sine nobis“ történt, sőt be kell vallaniok, hogy épen de illis, per illos vitetett keresztül , — s a mennyiben e t. czikk első §-ának megszavazásánál — mely épen magát a beczikkelyezést mondja ki — csupán a román többség szavazott, s egyetlen szász képviselő sem állott fel, ma a harmadik felolvasásnál az egész t. czikknek egyetemes fölkelés által történt egyhangú elfogadásával csakugyan tökéletesen meg lehetnek nyugtatva. Vájjon a jogügylet e legújabb magzatának keresztelésekor megnyílik-e fölötte az átalános európai, vagy, ha ez e perczben nagyobb fontosságú szülemények keresztelésével volna elfoglalva, legalább a hazai közvélemény egy a n. szebeni Jordán láthatárán, hogy megszólaljon, s elmondja : „Ím, ez az én kedves fiam, kiben nekem jó kedvem telik.“ Azt hisszük, hogy igen, maga a bíráló közvélemény is engedményezhet kivételkép egy méltányló pillantást e munkának, midőn egy népfaj sok évi óhajtását látja megtestesülni. Mi legalább, kik már kifejtettük ebbeli nézeteinket, őszintén és szívesen osztozunk az örömben, melyet a megtörtént beczikkelyezés a románoknak okozott, bárha nem tagadhatjuk, mit Matter egy helyütt mond, hogy t. i. „a népek nagyon fiatalok, s még soká azok maradnak, ámbár felnőtt egyénekből vannak összealkotva; — a népek gyakran gyermekek, — nagy gyermekek. . . “ Mindamellett nem helyeselhetjük a bécsi és másutt székelő centralista lapok itteni tollakból folyó e tárgy feletti fejtegetéseit, különösen azon czikket nem, melyet az „O. D. Post“ e hó 3-bi számában hoz; átalában nem látjuk okát, mi miatt a szász atyafiak most, és csak most tanúsítnak akkora elégületlenséget, miért engedik a majorizáltatás leverő fájdalmát oly kirívó betűkkel leolvastatni arczukról, hisz ha az előzményeket tekintjük, maguk be kell, hogy ismerjék, mikép mindezek előidézésében „pars magna fuere!“ Aztán még az is eszékbe juthatna, hogy „amit magadnak nem akarsz, azt másnak se tedd.“ Sőt az sem kellene, hogy annyira elkeserítse a szász képviselőket, hogy az újoncz román politikusok apró fogásai többnyire igen jól sikerülnek, s hogy a szászok a cseltámadásokat, recognoscirozásokat derekas csatának tartva, sánczaikat odahagyják, s szerfelett őszinte színvallásra hagyják magokat ragadtatni, egyáltalában, hogy a hagyományos prudentia et circumspectio utóbb már több ízben cserbe hagyta az eddigi mestereket. Ezen mi egy perczig sem csodálkozunk, hisz Thetis tengeri isten, Nereus egyik leánya s Peleus király neje is bele márította fiát, Achillest, a Styx vizébe, miáltal az egész testén — kivéve sarkát, melynél fogva anyja a vizbe mártásnál tartotta — sérthetlen és halhatlan lett; ; ámde Achilles a trójai háborúban mégis sebet kapott, még pedig ama védtelen a gyöngéjén, és — meghalt. A szász politikának is meg van a maga achillesi sarka, ’ történetesen csak azon kis helyecskén, ‘ melyen vezérök tartotta, midőn azt a minden ároni siker bűvös patakjába bele* mártotta; s ki tudja, vájjon nem vitték-e be már magok ama falovat a hétszázados municipium Trójájába; Balomiri legalább * huszárhoz méltó bravourral attiquiroztak — borendum dictu — a nagy becsű „Star tuta“-kat és „Regulativum punctumok“-at is. A védelem ugyan kétségbeesett, de gyönge volt, és csak annak bemutatására szolgált, hogy a mily csekély emlékezőtehetségük van szász atyánkfiainak a mai gyár törvényhozás és alkotmány jótéteményei iránt, midőn azok általános érvénye, s a mi javunk forog fenn, ép oly jól tudják, ép oly szabatossággal idézik azokat a lenézett magyar törvényeket, mihelyt saját kiváltságaik további fönntartása van fenyegetve. Vagy pl. Libby Schuller jogtanár és képviselő, ki a válaszfelirat tárgyalásakor „non secundum legem“, hanem „de lege“ kívánt határozni, nem késett fölemlíteni, mikép a románok egyenjogosításával ellenkező, s igy eltörlendő rendeleteket felesleges megemliteni az első t. ez. 6. §-ban, mert azok az 1791. 8. t. sz. szerint „úgyis érvénytelenek.“ Érdekes volt még e vita azon momentuma, midőn a kir. előterjesztés2. § nak 2-dik kikezdése, és a 3. ,§. volt szőnyegen, mely a politikai jogok gyakorlatát minden nemzetiség és vallástól függetlennek nyilvánitá. A románok egész erővel küzdöttek ez általános kifejezés ellen, állítólag a germanisatio és német telepítéstől való félelemből; a szászok ellenben hasonlag nagy erélylyel védték az eredeti szöveget, és azon indokból, melyből azt a románok megtámadták, csakhogy más szavakkal; ők t. i. a művelődésnek,az idegen tőkepénzeknek kívánják az utat megnyitni. És itt be kell vallanunk, hogy látva, minő értelmezést adnak a szászok amag. átalánosságban tartott fogalmazásának, magunk is megdöbbentünk az e tárgyban nyilvánított véleményünkön, mint egykor híres hazánkfia Nagy Pál egyik pozsonyi országgyűlésen megdöbbent saját szabadelvű indítványától, pártoltatva látván azt az ellenkező oldalon. Ámde egyben mégis igazat kell szolgáltatnunk szász atyánkfiainak, s el kell ismernünk, hogy méltán aggódnak azon körülmény miatt, miszerint a februáriusi pátensnek a románok egyenjogúsításáról szóló törvényczikkben csak úgy per tangentem szándékolt beczikkelyezését az egész vitafolyam alatt sem tudták kivinni, míg a románok minden privilégium és patens stb. kiczikkelyezésére irányzott törekvése igen is jól sikerült. A másodszor is leköszönt magyar és székely képviselők helyébe eszközlendő harmadik választás czélba van ugyan véve, de mai napig még nincs elrendelve, hanem annál erélyesebb működés vehető észre a belépésre hajlandó követjelöltek megnyerése körül. Az illető bizottmány elkészült a három országos nyelvnek a közhivatali közlekedésben leendő használatáról szóló második kir. előterjesztéssel. Az e feletti tanácskozás alkalmasint jövő hétfőn kezdődik, s tekintetbe véve, hogy e törvényjavaslatnak 22 §-a van, hogy sokkal fontosabb, mint a minő előde volt, és hogy a románok e bizottmányban kissebbségben vannak, minélfogva a bizottmányi javaslat alkalmasint nem román szempontból készült, hosszas vitára lehetünk elkészülve, kivált ha a románok Baritz úr 1861-beli nyelvi programmját fogják föntartani, mely szerint Erdélyben két diplomatikai nyelv lenne megállapítandó: a magyar és román, a német csak a királyföldi szász törvényhatóságokra szoríttatván. Egyátalában a románok, mint ők mondják, a beczikkelyezéssel megnyerték az alapot, melyen szilárd állást foglalhatnak, archimedesi pontnak és minő irányban fogják azt használni, az ismét,szerintök, titok, annyit azonban nyíltan kimondanak uttán útfélen, hogy a birodalmi tanács kérdésére nagyon későn fog kerülni a sor, legalább részükről, minthogy