Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)

1865-01-13 / 4472. szám

l­eh­er sem­“, utóbbi tételének valósu­­­­ása nálunk igen is kívánatos volna. Két fő felad­at megoldása jutna teh­át az ügyvédi kamaráknak: először az ügy­védi kar rozzant tekintélyének helyreál­lítása, s azután ezzel összefüggőleg ha­zai jogunknak gyakorlati és tudományos tekintetben leendő kifejtése. Tagadhatlan tény, hogy mai időben nálunk az ügyvédi állás sokat vesztett társadalmi tekintélyéből. Ennek oka azon, ifjainknál általánosan nyilvánuló nézet­ben fekszik, mintha az ügyvéd — ha az ifjú a jogi cursust így amúgy megfutotta, s könnyen elnyert diplomáját markolja — mint Jupiter agyából Minerva, készen pattanna ki a síkra, s azon sajnos kö­rülményben, hogy nemcsak tudományos, de még gyakorlati jogismeretekkel sem bírók is nagy számban jutottak be azon körbe, melynek csak tehetségnél és jog­képzettségnél fogva hivatottak előtt kel­lene megnyílni.­­ De aláásta az ügy­védségnek ezelőtt oly fényes tekintélyét azon rendezetlenség is, melyben sintődik. Korunk kiválólag az associatio kora. A társadalmi élet majd minden ága a tár­sulásnak köszöni azon vívmányokat, me­lyeket oly nagy számmal mutathat fel. Korunk ezen életirányát honi jogászaink még nem valósították. — Nyilatkoztak ugyan egyes hangok, de tán mostoha vi­szonyaink okozák, hogy életbelépést ígérő viszhangra nem találtak. Társulás, az el­szórt erők organikus összeműködése tud csak oda hatni, mit a sporadicus egyéni erő csak megközelíteni is alig képes. Csak ezen után volna képes a hazai jogászkar a jog tudományos művelését az annak gyakorlatával foglalkozók közt is terjeszteni, azokat ily .műveltség elsa­játítására serkenteni, s igy egyszersmind, kezet fogva a tisztán elméleti szakférfiak­kal, jogunk kifejtéséhez hathatósan hoz­zájárulni. A franczia u. n. jurisprudence, mely a franczia jogtudományt oly fé­nyessé tette, s mely azt jelenleg is jogi véleményadásai s a bírói nyilatkozatok által fejleszti — ily associatiok gyümölcse. Angolhonban, hol az egyetemek kiváló­lag a classicai jogot művelik, a honi (an­golszász) jog az ügyvédi egyesületeknek (vins of court) köszöni fennállását és ki­­fejtését. Ilyen assotiatio, mely az ügy­védi kamarákban nyerne életet, volna képes a megrendített tekintélyt méltó polczára visszahelyezni, volna képes a tudomá­nyos jogképzettséget terjeszteni és emel­ni , s míg­ ezen kamarák egyrészről köz­benjárók lennének a tiszta elmélet és a gyakorlat közt, addig a hasonló állásnál és érdekeknél fogva egybekapcsolt ügy­védi rendnek külfelé is központot és kép­­viseltetést nyújtanának. S ezen tekintély helyreállítása, ezen jogászi műveltség terjesztése, emelése le­hetne csak az indok az ügyvédi kamarák czélbavett életbeléptetésére. A­mi végre a mikép? kérdését illeti, erre nézve a felelet rövid. Ama magas czél elérhetésének postulátuma volna : a k­a­­m­arának, mint egésznek, auto­nómiája, és tagjainak függet­lensége. Hogy kormány által kineve­zett tagok, kormány által organizált ka­marák egyszersmind eszközszerű­ kor­mányközegekké, s az ezek előterjesztése és tetszése szerint előléptetett ügyvédek nem független, hanem meggyőződésüket servilismussal felcserélő férfiakká lenné­nek, s hogy a függetlenségét eddig meg­őrzött magyar ügyvédi kar tán alig egy évtized alatt bureaucratire szervezett hi­vatalnokhaddá törpülne,­­ nem szükség bizonyítgatni. *) Legyen szabad még erre nézve az an­gol ügyvédi társulatokat (vins of court) rövid vázlatban ismertetnem. **) Angolországban két jogrendszer ural­kodik: a clasicai (római és canoni), melylyel a püspöki, katonai és admiralitá­­si, s a honi (a normannfoglalás ered­ményezte angolszász), melylyel a többi bíróságok élnek. Amannak mivelését az egyetemek, ezét az ügyvédi (magán) tár­sulatok vették fel. Ezen társulatok — 4 ilyen van — a kormánytól telje­sen független, birtokképes és saját keblükből választott elnökség által kép­viselt egyesületek. Ezek egyikébe lép, két gyakorló ügyvéd becsületbeli ajánla­tára, a leendő ügyvéd. Korára nézve a 21-ik év kivántatván, szabad választására hagyatik, vagy két rendes, a társulat ál­tal tartott tanár­ előadásait hallgatni, vagy a curzus végén nyilvános vizsgát tenni. Ezen rendes előadások, melyek csak 1852- ben hozattak be, hetenként csak 1 órát, s az azonkivü­li magán — t. i. tagok ál­tal tartott — előadások hetenként csak 3 órát vévén igénybe, az ügyvéd-jelölt valamely" gyakorló ügyvéd irodájában dolgozik. A magánjog mellett főtantárgy a közjog. Rendesen 3 évre terjed ezen időtartam, a midőn aztán bizonyos ünne­pélyes cselekvény „a rendbe hívás“ (call of the bar) által a hivatalbeli öltöny át­adása mellett a rendbe felvétetvén, ügy­véddé (barrister of law) előmozdíttatik. S csak ezek működhetnek a hazai joggal élő bíróságok előtt, (ilyenek a Kings bench, court of common pleas, Exchequer.) Az ügyvédség itt előkészítő iskola a bírói rendhez, melynek tagjai kivétel nélkül az ügyvédi rendből lépnek elő, különösen az alsóbb a grófsági bíróságokhoz.­­ Az ügyvédi társulatok pályázatokat is tűznek ki, s a szegényebbeket segélyzik. A fegyelmi hatalmat az Inn elnöksége gyakorolja; eszközei : a megfeddés, gya­korlattól­ felfüggesztés, végre a társulat­ból­ elmozdítás, s ezzel a praxis fogozatá­­nak elvesztése. Tagjainak előnyei : az esküdtszéki tagság és több személyes szol­gálatok alóli mentesség, de különösen a szó nagy szabadsága. Fő mivelői a nyil­vános szóbeliségnek. S igy igen termé­szetes, hogy ezen társulatok nagy mérv­ben növelik a meggyőződés függetlensé­gét, művelik a jogot elméletileg úgy, mint gyakorlatilag, s nevelik különösen azon hatalmas, bátor szónokokat, kikben az angol alsóház oly gazdag. KÖLESDI ISTVÁN. *) E tekintetben utalunk a „Törvényszéki Csarnok“ ez idei 1. és 2. számára, hol e kérdés ismert hirű írójá­hoz méltó alapossággal és bőven tárgyaltatik. TRECZA. AUagyar Tud. Akadémia. A M. Tud. Akadémia jan. 9 -én tartott ülé­sében Szilágyi Ferencz lev. tag idősb gróf Teleki Domokosnak „A Hora-támadás története“ czimű munkájáról mondá el né­zeteit, íme az értekezés rövid kivonata. A horavilági események fejtegetésében a tra­­ditzió, a népmonda, lényegesen szerepel, s azon véres di­ák történelmének némi regényes szint kölcsönzött. Gróf Teleki Domokos munkája fő jellemvonását abban látja értekező, hogy ab­ban a történet és regényes sajátszerű vegyítés­ben jelenik meg. S bár nem sorozá az úgyneve­zett történeti regények közé, de bizonyos tekin­tetben regényes történ­etnek nevezé. Értekező az érintett munkából különösen há­rom főpontot szemelt ki : 1) A horavilág gencsisét illetőleg azon állí­tást, hogy Oroszország százados politikája lett volna: Ausztriát gyöngíteni és túlszárnyalni, az orosz befolyást és pánszláv érdekeket és tervü­ket Erdélyben szent képeket áruló parasztok segítségével terjeszteni, mit a vallásos unió, vagy az oláhoknak a róm. kath. egyház keblébe erőszakosan terítést is eszközölt. 2) Horának II. József császárnál volt állító­lagos kihallgatása, midőn a császár a Ribiczei­­féle, 1830-ban irt, de csak másolatban levő le­vél közlése szerint az oláhok küldöttjének az oláh népfelkelés utján is eszközlendő szóbeli felhatalmazást adott volna. 3) A koravilági főbb események. Például — úgymond értekező — a S a­­ i­s r­a vonatkozó monda, kit gr. Teleki „muszka bárónak“, s az oláhok föbujtogatójának nevez, holott, értekező szerint, porosz alattvaló volt, s mint Erdélyből, Magyarországból és a katonai határszélből az alattvalókat kivándorlásra csábitó ügynök, or­szágszerte köröztetett, hogy kézre kerülvén, rög­­tön biróságilag kötél által végeztessék ki. Említi továbbá értekező Schultz alezredesnek a lázadó oláhokhoz küldetését, mit gr. Teleki mond Szilágyi úr — nem helyesen, pajtásko­dásnak nevez, holott Schultz a katonai kor­mánytól küldetett a zendülőkhöz, őket a fegy­ver letételére bírni. Értekező szerint a békefel­tételek is mások, mint a­melyek gr. Teleki munkájában előadatnak. Molnár szemorvos — oláh eredetű — a polgári kormánytól küldetett az oláhokhoz, s hasonló czélból értekezett ve­lök. A kútfők, melyekből az ismertetett mű me­rített, a dolog folyamáról itt sem nyújtanak he­lyes értesítést. Tudjuk, hogy mindkét értekezés siker nélkül maradt. Végre Szilágyi ur Hóra személyét, életét és működését illetőleg több, eddig nem ismert adatot állított össze, mind ok­mányokból merítve, s több állításra nézve, mely gróf Teleki munkájában foglaltatik, mutogatta, hogy azok nem nyugszanak történelmi alapon. Se Hóra, se Kloska nem voltak jelen, Szilá­gyi úr­ szerint, az 1784-ben november 1-én Km­é­tyon tartott oláh népgyűlésen, hanem Krizsán György, a harmadik fölázító volt ott, ő vezette a népet, midőn az dúlni és gyilkolni indult. Továbbá nem az öreg Hóra, de fia, János, volt november közepén Maritel faluban, Gyalu kö­zelében. Horát és Kloskát nem 1785. január 1-én, nem is székely katonák fogták el, hanem Kray alez­redes­r­e kitűnő, derék, vitéz katona, ki Horát ügyesen megnyert, lekenyerezett oláh pajtásai által 1784. december 27-én kerítette kézre, még pedig az Abrudbánya felett levő rengeteg ha­vasokban, hol azok a ké­t fő lázadót együtt ta­lálták, ravaszsággal elfogták, s az erdőben czir­­káló katonák kezébe adták. Ez öt csapat veze­tői székely ezredbeli főhadnagy Vajda, és Orosz (ez a tulajdonos neve) ezredbeli főhadnagy Je­nét, magukat ez alkalommal dicséretesen kitün­tették. Ez esemény emlékezetére 1785-ben Za­­lathnán nagy népünnepély rendeztetett, midőn a két fölázító elfogását végrehajtó hét oláh együtt 690 darab aranynyal jutalmaztatott, s a job­bágyság alól személyeikre és n maradé­kaikra nézve is mind a heten örök időre felmentettek, egy arra vonatkozó díszes oklevéllel tiszteltet­­vén meg. Vitatja továbbá Szilágyi úr, hogy Hóra feje­delmi vagy királyi méltóságot nem vett magára, sem azt nem bitorolta, hanem csupán felségsértési bűnben lett elmarasztva. Az ismertetett mű­ szer­zője— úgymond értekező — itt, mint az egész vi­lág, a két főczinkos ellen német nyelven hozott ítéletnek hibás latin fordítása által esett a mon­dott tévedésbe. Innen eredeti az a hibás véle­mény is, mintha Hóra pénzt veretett, ágyukat öntetett volna. A Hórának tulajdonított három­féle pénz úgynevezett gúny- vagy álérmék. Nem történelmi valóság, értekező szerint, azon hagyományos állítás sem, mintha Hóra a vesztőhelyen az első kerék­ütésre vallani akart volna, azonban mellére irányzott csapással örök­re elhallgatatták. Értekező egy, a kivégzést kö­zelről látó szemtanú levelével bizonyitá azon el­terjedt hit alaptalanságát. A horavilág előjátékáról, az 1784 ki katonai összeírásról, igen keve­set mondhatott értekező, s értekezésének az erdélyi úrbéri viszonyok tör­ténelmi rajzára, s a koravilági irodalomra vo­natkozó részét, az időből kifogyva, elő sem ad­hatta. A jobbágyi viszonyokat illetőleg csak annyit jegyzett meg értekező, hogy azok bármi nyo­­masztóak voltak, enyhébbeknek mondhatók a Lajthán túli örökös tartományokban akkor fennállott viszonyoknál. A felolvasás után Gyulai Pál 1. tag szót kért az elnöktől, hogy az értekezésre egy pár megjegyzést tehessen. Nincs szándéka — úgy­mond — e nagy érdekű értekezés érdemeit két­ségbe hozni, s még kevésbbé a számos, egészen új adat és okmány hitelességét, de mégis köte­lességének érzi a jelen nem levő gróf Telekit legalább egy pontban védeni. A tisztelt értel ' kező úgy tünteti fel gróf Telekit, mintha Józse császár és kormánya befolyását a Hóra-láza­dásra, Ribiczei levelére alapítaná. Gr. Telek felemlíti ugyan e levelet, s talán több fontossá­got helyez reá, mint amennyit kellene, de nem erre alapítja ítéletét, a mint ez kitetszik Ri­biczei levelét kisérő soraiból, s még inkább a munka befejezéséből , hol szerző a lázadás okait fejtegeti. Világosan kimondja Teleki hogy a­­ lázadásnak három fő oka volt , a­­ kormánynak a lázadás előidézésében és folyami alatt nem közvetlen, hanem csak közvetett befo­lyást tulajdonit, a mennyiben rendszere a ma­gyar alkotmány ellen volt intézve, s a hirtelen kezdett, át nem gondolt, s a kivitelben félszer reformkísérletek , a polgári közigazgatás te­kintélyének megaláztatása mintegy előkészítet­ték e gyászos események levegőjét, s a lázadás folyama alatt foganatba vett fél vagy hibás rend­szabályok élesztették a lángot. De Teleki nem csak a kormányban keresi az okot, hanem a nemességnek a jobbágyság iránti jogtalan el­járásában is, melynek szintén hű és élénk képe rajzolja. Teleki munkájában mindez világosan ki van emelve, s felszólaló csodálkozik, hogy az értekező figyelmét elkerülte. Épen azért óhajtja hogy értekező vegye figyelembe Teleki munká­jának ez oldalát is, mert igen emelni fogja ér­tekezése becsét, ha kerüli az egyoldalúságot s midőn az igazságot kívánja felderíteni, Teleki­nek e pontot illető állítását is a maga egész va­­lóságában tünteti fel. Va­ n elejei a „Pesti Napló“ i. e. 2. és 3-ik számában meg­jelent esztergomi „válasz“ra. I. Miután mi vagyunk Esztergom város ka­szinójának azon „több“ tagjai, kik annak Ügyé­ben nem ugyan titokban vagy négy fal közt, hanem nyilvánosan a „Pesti Napló“ országos terén eldobtuk a keztyüt, melyet az ellenoldal­ról szinte „több kaszinói tag“ jónak látott felvenni, illő, s mintegy becsületbelivé vált do­log, hogy ezen, a t­é­n­y­e­k­e­t tagadó vagy el­csavaró „válasz“ra feleljünk, meg lévén minde­­nekelőtt győződve, hogy a „Pesti Napló“ szer­kesztősége tőlünk épen úgy nem fogja megta­gadni a k­é­n­y­s­z­e­r­í­t­e­tt feleletet, mint sie­tett felvenni mellőzve elhallgatni, a már ekkor az „Esztergomi Újság“ban is megjelent „vá­laszt“ A felette hosszas válaszra igyekezni fogunk hasonló terjedelemnél továbbra nem engedni nyúlni feleletünket, miért is itt-ott csupán a l­é­­n­y­e­g­e­s le­állítások, vagy vádakra felelünk, s legott igyekszünk feleletünkben mind a két ol­dalról a dolog úgynevezett velejét fel­mutatni. Hogy a „Pesti Naplós“ czikkünk az eszter­gomi kaszinó helyiségében „átalános roszalás között“ felolvastatott, ez nekünk gyalázatunkra sehogy nem válhatik : nem hogy Magyarország egyik tekintélyes lapjában jelent meg az, s nem hogy „több“ vagy számos kaszinói tag ér­demesnek tartotta, a szokás ellenére, „hango­san“ felolvasni (természetesen akkor, midőn a **) Bőven tárgyalja dr. Hopf (G­richtssaal 1863.30. 137.1.) szinte tekintélyes ellenpárt jelen nem volt), mi mindenesetre rendkívüli figyelmet tanúsít oly egyének részéről i­s, kiknek nem tetszeni di­csőségünkre szolgálhat. A mi magunk által közlött „P. Naplós“ tudó­sításunkban a kaszinói tisztválasztást megelőző vagy követő eseményeket részletezvén, s ott részünkről nyilván elismervén, hogy maga a választási gyűlés ingerültség nélkül folyt le , e részben nincs mit mondanunk. Mi is hallottunk valamit harangozni a demo­­cratiáról, s így jól tudjuk, hogy nem épen a forma, hanem a lényeg teszi ki a democratiát; de épen ezért ellenezni véltük és véljük a ka­szinói elnökséget is, először : mert ez a kaszi­nói szabályok ellen van; másodszor : mert a történelem néhány újabb példája nagyban,eléggé megtanított minket kicsiben is arra, hogy mit szokott nyerni elnökkel „valamely democrati­­kus alkotmány.“ Harmadszor azért, mert a vá­rosi kaszinó létesítőjének ezen műve iránt el­ismeréssel akarunk lenni, ki a Bach rendszer alatti főnök létére is több szép anyagi emlék közt elfogadható örökségül hagyta vissza nekünk a kaszinót is. Suum cuique ! A mi „agyunk fogalom­zavara“ szerint a szó szoros­ értelmében vett polgárság közé soroljuk — in praxi — igen is : mindazon egyéneket, kik mesterség, kereskedés, kiválólag polgári al­kalmazás, vagy helyi születés, birtokolás és szo­­kásokbani neveltetés által a „polgári elemnek“ mintegy típusát magukon viselik, habár elvéve köztök olykor egy-egy születésre „nemes“ kéz­műves stb. találkoznék; s igy részünkről nem tartjuk a fentebbi értelemben „városi polgá­roknak azon földesurakat, mágnásokat, volt vagy jelenlegi megyei tisztviselőket, egyhá­ziakat, uradalmi tiszteket stb . kik városunk­ban habár hosszabb idő óta letelepedtek, vagy polgári birtokot vettek. — Nem tartjuk to­vábbá azoknak még „a többi nemes intelligen­­tiát“ sem, kik például csupán csak ügyvédek, mérnökök, megyei hivatalnokok stb. Mindezen, különben sajnos distinctiókat élő példák által legjobban mutathatnók be, ha felette hosz­­szasak lenni nem akarnánk. Noha szerintünk a kaszinó „szellemi“ műkö­dése, virágzása, hasonlíthatlanul előbbvaló a szorosan „anyaginál“, s bár nincs is szándékunk, a válaszoló urak példáját követve : valamelyik „nagy tükörünk rámájának a füsttől tüzét veszt­ve (leit) megvörösödésének“, vagy „függönyeink határozatlan színének“, vagy „pauilagaink szí­vehagyottságának“ két országra szóló meta­­morphosisát megírni, még­is a válaszoló több kaszinói tag előadásának úgynevezett „anyagi állapotára“ a következő ellenadatokat hozzuk fel — úgy a hiteles jegyzőkönyvek, mint számos élő bizonyságok után. Igaz, hogy alakulásakor az egylet fa katona­tiszt urak betudásával­ 227 taggal kezdte meg életét, mit különben nem is említettünk, mert oda kellett volna tennünk, hogy mindjárt 1858- ban 199 re (a fürdő fogadóban), s 1867-ben (a magyar királynál) 130-ig fogyott le a tagok száma, tettleg pedig alig látogatta azt néhány ember, mert az egylet nem lévén képes szállás­bérét is fizetni, a fogadósnak az oly fényes vagy kényelmesnek kikürtölt helyiség egy részé­nek visszaadásával róhatta le haszon­béri tar­tozását, s úgy­szólván egy teremre szorult, melyben 1­2 tag esténként részint dideregve, resztül árnynban keservesen kártyázott vagy lapozott ; s a helyiség hét órakor már végkép üres lett. így van-e ? — Az akkori kaszinói tit­kár (B. A. úr) meg nem jelenése miatt gyakorta még választmányi ülések sem tartathattak, így van e? — A fürdő vendéglő nagyobb helyiségében tartattak ugyan több ízben, a választmány tud­ta nélkül is, improvisált reuniók, járta a külön­ben jeles, de többször szívességből ingyen játszott katonai zene mellett a p­o­l­k­a stb., de közbe-közbe egy kis c­s­i­l­l­p­a­t­i is meg­esett, az egyházi hatóság is fellépett stb. így van-e? —­A szemünkre lobbantott különféle szer­zeményekre nézve áll, hogy az első beruhá­zást az egyletnek kellett megtennie, de azon előnye volt neki alakulásakor, hogy 12 pengő frtot fizettetett tagjaival (most 10 uj ft), hogy azon szép tükrök a „fürdővendéglőben“ az u­r­a­­dalomé (káptalané), a billiárd pedig magáé a fogadósé voltak ! így van-e ? — A „m. király­nál“ pedig az üres terembe a boldogult Eggen­­hoffer polgár Bécsből hozott hitelbe teke­ asztalt, s részletenként kaphatta csak vissza pénzét, így van-e? — A könyvtár akkori állapotára elég legyen megjegyezni, hogy jóformán nem is tudatik : hirt e és mit az egylet? miután az ak­kori ráczpappá vált könyvtárnok (Margó) ren­des könyvlajstromot nem vezetett, sigy, ha vol­tak is, a könyvek nagy része elveszett; a meglevő „költséges“ atlast pedig szinte nevezett Eggen­­hoffer polgár ajándékozd az egyletnek! így van-e ? És ily különféle leverő körülmények közt, midőn már a kaszinónak nevét is feledni kezd­ték a lakosok, erélyesen felkarolta annak ügyét Reviczky Pál, egykori országgyűlési (megyei) kö­vet vezérlete alatt, nehány lelkesebb városi pol­gár, kik annak mindenekfelett polgárias színeze­tet adni óhajtottak, s kik közül Ács polgártár­sunk egymaga 80 részvényes tagot szerzett. Első lépésük volt: a kaszinót a korcsmákból az újon épült díszes takarékpénztári épületbe átté­tetni, s annak R. P. önkéntes és hálás elismerés­re méltó elnökségének­ leköszönése után polgár­igazgatót adni a népszerű M. J. személyében. Hogy mind a két számítás helyes volt, az mu­­tatja , miszerint a fentemlített végoszlásnak in­dult tagok száma rövid egy év alatt harmad­­félszázra szaporodott, s a lefolyt év vé­gén 267 volt! (Tehát „Pesti Napló“­ tudósítá­sunkban kevesebbre tettük.) Volt-e tehát okunk, vagy nem, mondani: „miszerint kaszinónk soha virágzóbb, azaz látogatottabb (mert nem „tulipánokat“ értettünk a falakon!) álla­potban nem volt, mint az utolsó 3 évi igazgatás alatt ?“ Hogy az utolsó igazgatás oly nagy d­é r­an­ge­m­e­n­t után nem teremthetett mindjárt új tekeasztalt, új pamlagokat, tükröket és függö­nyöket stb. stb. igen természetes már azért is, mert a régi helyiségeknél drágább szállást — az egylet fennállásának postulátumát — kellett fizetnie, ehhez nem állt hatalmában az ország­szerte uralkodó részvény befizetési hanyag­ságon rögtön vagy önrendelkezéséből segíteni, s ezt annál kevésbbé, mert a válaszoló urak által szemrehányáskép felhozott 600 ftnyi kint lévőség nem „vész el“, hanem csak a lefolyt , december végével vált várandó hátramaradássá. És ezen 600 ftban a „megyei elem“ jóval bő­vebben van képviselve a polgárinál. Az igazi hátramaradás csak 250 ft, melyben régi, be­szed­v­e 1t e­s tételek is vannak. —­ Az utolsó igazgatóság, a számadások szerint, átvett 352 ft restantiát is, s kifizetett szinte régi idő­beli 131 ft 28 krt. 1863 ban és 1864 ben is behuzatta újra a billiárdot, könyvekért fizetett K­áth Mórnak 202 ftot, újságokra 268 ftot, javí­tatta a pamlagokat, egészen uj székeket, könyv­­szekrényt s több effélét. A lapok és könyvek számát és minőségét mindig a közgyűlés szokta meghatározni, s az utolsó igazgatóság különben sem tehet róla, hogy az uj kor szellemi ízlése nálunk is inkább kedveli az újabb európai műveit „regény-irodal­mat“, kiváltkép a hazait, s hogy a régi igazga­tóság alatt szerzett német Conversations- Lexicont a casinóban senki igénybe nem veszi! Ha Széchenyi szobrára 50 ftot adományozott a közös pénzből a régi casino, szép volt tőle, de még szebb az újtól, az ócsárlattól, hogy Deák képét saját zsebéből 70 ftért megrendelte stb. — íme tehát, a válaszoló urak azon elhizott felkiáltására : „hol vannak hát az adatok ?“ azt feleljük: íme, itt vannak az adatok! Különfélék. ■ Pest, jan. 12. — A lipótvárosi templom építési költségeire a nemzeti színházban múlt hó 23 -án rendezett akadémia tiszta jövedelmének egyharmadát az igazgatóság már átküldé, az összeg 135 frtot tesz.­­ A redout bérlői által rendezett lakomán, mely ma délután a nagy teremben tartatott, mint­egy 70 en voltak jelen a minden rendű és rangú meghivottak. A fényes lakoma folytán igen de­rült szívélyes hangulat uralkodott. Számos po­hárköszöntést mondtak, így a többek közt csá­szár Ő Felségére, a helytartótanácsra, a városi hatóságra és Pest polgáraira, Deák Ferenczre, Széchenyi emlékére, a magyar journalistikára és Magyarország czimerére stb. — A „P. Hírnök“ arról értesül, hogy Sze­mere Bertalan büntetlen haza­térésére enge­délyt nyert. — Az első magyar iparbank czégét a váltó­törvényszéknél már bejegyeztette. A második részvénykibocsátásra nézve pedig küldöttség ment Eötvös József b. intézeti elnök elnök­lete alatt P­éc­hy Ferencz helytartótanácsi al­­elnökhöz, ki közreműködését és pártolását ígérte az előadott kérelem teljesítésére nézve. — Az erdélyi muzeumegyletnek f. évi febr. 9. és 10 én tartandó közgyűlésén egyéb tárgya­lásokon kívül 5 választmányi tag és egyleti ügyvéd választásával foglalkozand. — Kolozsvárott nevelési heti közlönyt akar­nak meginditni — A Kisfaludi társaság alapitó tagjai közé léptek legújabban Csáky Albin és Csáky Kálmán grófok. — Széchenyi Ödön gróf közvetlenül a Duna mellett, a pest-bécsi vasúttól alig 50 lé­pésnyire, a fővárostól másfél órányi távolságra a gödöllői uradalomhoz tartozott gödi puszta egy részét a napokban megvette a Dunában fekvő közel fáczános szigettel együtt. E téren szép nyári lakot fog építeni a gróf, s a melegebb évszakot családjával ott töltendi. A villát körül­belül 250 holdas kert veendi körül, melyben meleg forrás is található. A dunagőzhajózási társaság megígérte a grófnak, hogy mihelyt háza felépült, nyáron napjában hat gőzös fog kikötni I­r­m­a­­­i­g e t előtt, mint a gróf nyá­ri lakát bájos neje után elnevezé. — Morzsányi Sándor, a pest-losoncz-beszter­czei vasút és Szent-István kőszénbánya társu­lati igazgatóság levéltárnoka, jelenti, hogy for­rón szeretet Emma leányát, ifjúsága legszebb korában elragadta a halál. Nyugodjanak békén porai! — A budai izr. község elöljárói már számos év óta feladatukká tették, az izr. elemi iskolák­ban lévő szegény tanon­czek felruházására pénz­adományokat gyűjteni, s ezen buzgó tettüket az idén is folytatván, szép eredmény koronázta fá­radozásukat, mert a befolyt összegből 340 sze­gény tanoncz nyert ajándékul 180 kabátot, 270 nadrágot és 190 pár csizmát. Az Isten fizesse meg a kegyes adakozóknak! — A redout bérlőinek megtiltotta a hatóság, hogy karzati zártszékeket állítsanak, egyszers­mind a páholyok magas ára lejebb szállítását is meghagyta. — A „redout­“szóra újabb javaslatokat olva­sunk a „Föv. lapok“ ban: „A Redoute-nak régi jó magyar neve Várda, ehhez hozzá adandó az épület rendeltetése, u. m. a táncz vagy mulatság, s lenne belőle K­é­t­v­á­r­d­a, L­e­j­t­vár­d­a. Vagy pedig ad normára Csónakda, Udvlerde, vehetjük tetszésünk szerint: V­ig­a­r­d­a, Vigalmi hely (de nem vigazda.) U d ü l d e vagy ü d i e­­ d e­­ üdü­lési hely ; mindez biablonszerű njitás, uj szót kellene alkotni, hangzásra lágyat, szépet, kemény szavak híjával úgy se vagyunk, s mely egyszers­mind az épület czéljának is megfelelne, ilyen vol­na nézetem szerint e szó Gondilla, vagy­is azon hely, hol az ember szélnek ereszti gondjait, azaz mulat. Egy más beküldő a„Rajondá“t ajánlja. Van miben válogatni! ” A „Vadász és versenylapéban az ősz U­j­­falvi Sándor, az erdélyi vadászok Nesztora, igen érdekes vadászkalandot ir le, szokott kedé­lyes modorával. A többek közt megemlíti, hogy egy jámbor idegen ajkú festész medvevadásza­tot, különösen a medve elejtését akarván látni, s azt természet után hűen ecsetelni, egyik gör­­gényi vadászaton megjelent. Nem sokára volt medve is, azonban miután egy szeleskedő va­dász azt csak megsebesítette, de el nem ejtette, egyenesen a művész felé tartott teljes dühében. Most szép alkalma lett volna lerajzolnia a dü­­höngőt, azonban kiejté a rajzolt kezéből, s mi­dőn egyetlen védje is, Teleki Sámuel gróf, az erdélyföldi vadászok egyik legjelesbje, mellőle eltávozott, a megrémült művész földre vágta magát, s kézzel lábbal kapálódva gyögdelt, hol­ott a hidegvérüségéről hires gróf csak azért tá­vozott el mellőle, hogy a medvéhez közelebb jutva, azt bizonyosan agyonlőhesse. — A fentebb irt művésznél bátrabban vi­selte magát a franczia borbély a farkassal szemben. — A „L’Echo de l’Aisne“ franczia lap írja, hogy a közelebbi napok egyikén egy ottani borbély faluról jőve, a temető mellett lombos farkast látott a kerítés alá kuporod­va. —• Borbélyunk bemegy a városba, két szomszédját segélyül hívja, s hárman két go­lyóra töltött puskával és kivont — beretvával neki mennek a vadnak. A két vadász czélba veszi, rá lőnek mindketten, meg is lövik; — most elő­rohan borotvájával a vitéz borbély, hogy — megberetválja? — nem, hanem hogy nyakát elvágja a veszedelmes vadnak. Erre azonban nem volt szükség, mert a juhok réme megszűnt élni. Diadallal hátukra veszik a lombost, az után szembetalált juhász azonban hála helyett káromkodásra fakadt, mert a hősök farkasa — kutya volt, még pedig a ju­hász legjobb kuvasz kutyája. — Hódmezővásárhelyt megfogták az ördö­göt „Egy idő óta egy bizonyos házról, írják az „Arad“-nak , oly hangosan kezdett azon hít terjedni, hogy oda estyénként, ha a gyertyát el­oltják, az ördög jő és mindent összezúz és tör, hogy a kapitányság füléhez jutott. Ennek sike­rült az ördög nyomába jutni és elfogni, s ez nem volt más, mint a ház gazdája; ki maga terjesztette azon hirt háza felől, azon végből, hogy az csőd alatt lévén, senkinek se legyen kedve megvenni. Most a kulcslyuk mögött hall­gat és elmélkedhetik az ördögi hatalom rövid­sége felett.“­­ A pesti első bölcsőde javára az 1864 ik év folytában következő jótékony adakozások folytak be: Jankó, szül. Német asszonyság ud­vari tanácsosnő­i nagysága az intézetnek 50 darab gyermek fej­kötőt és 25 darab ingecskét ajándékozott; Drasche H. ur 50 mázsa kősze­net; a pesti légszesz társaság 35 mázsa Coaks­­ot; Goldberger testvér urak 1 db damise-t; — Amizoni ur 12 darab gyermekkanalat, Lederer és Philipp urak 30 font lámpaolajt, Kreker és Hessky urak 30 font Surrogat kávét, Emmer­ling Anna asszonyság 20 forintot, Csekeő Ala­jos ur 2 darab vasaló aczélt. Végre Domecsny kárpitos ur az intézetben szükséges kárpitos munkákat 15 ft értékben ingyen eszközölni szí­veskedett. Midőn az alálirt igazgatóság e szives adományokat ezennel nyilvánossá teszi, a nagy­lelkű jótevőknek az intézet nevében forró hálá­ját kifejezi. —• Pesten 1865. évi január hóban. A pesti első bölcsőde igazgatósága. — A tuilleriák palotájában ez évben is megülték a régi szokás­ szerint Vízkereszt nap­

Next