Pesti Napló, 1865. november (16. évfolyam, 4662–4686. szám)
1865-11-01 / 4662. szám
mely biztosítsa, hogy azok a birodalom mindkét felében egyforma elintézést nyerjenek. Ez, uraim, a fennforgó nehézségek forrása. — Egyrészről az örökös tartományok alkotmányossága igényel figyelmet, — másrészről hazánk önállósága és függetlensége követel védelmet tőlünk. S ezen érdekek mindegyike a pragmatica sanctióra hivatkozik. Az örökös tartományok éppen ebből mentik a közösség jogát, mi pedig azt vitatjuk, és teljes joggal, hogy annak egyik fő és lényeges feltétele éppen hazánk önállása és függetlensége volt. Szívesen nyújtanánk baráti kezet nekik, de hazafias aggodalmaink azt súgják, hogy ha azon kérdésekben, amelyeket hazánk eddig saját királyával, minden más nép befolyása nélkül, önállóan intézett el, ezentúl Ausztria népeinek egyetértését is be kell várnunk, — nemzetünk önállósága és függetlensége eme kérdésekre nézve elveszett. Voltak és vannak tehát, akik a közös ügyek szempontjából a magyar nemzetnek a pragmatica sanctio által biztosított önállóságát és függetlenségét ellentétben vélik lenni az örökös tartományok alkotmányosságával, s azt vitatják, hogy e két ellentétes érdek a közös ügyek biztos és kielégítő elintézését merőben lehetlenné teszi. Így fogta fel a dolgot Bach, s a gordiusi csomót azzal vágta ketté , hogy megszüntesé a birodalom mindkét felének alkotmányát, s a törvényhozás és kormányzat összes jogait, s ezekkel együtt a közös érdekeket is a közös absolut uralkodó kezeibe téve le. Ez mindenesetre a legegyszerűbb eldöntése volt a kérdésnek, csakhogy nem volt köszönet benne, s a birodalmat tíz év alatt a romlás örvényéig vitte. Hasonló felfogásból indult ki Schmerling is, csak más logikával. Az ő politikájának eszmemenete az volt: miután az alkotmányosságot Ausztria népeitől megtagadni nem lehet, a közös kérdések alkotmányos és egyszersmind egységes megoldását azonban lehetlenné teszi a magyar nemzet önállósága,s tehát meg kell semmisíteni a magyar alkotmányt, s romjain egy birodalmi közös alkotmányt felépíteni. E politikának csak négy év kellett, hogy lejárja magát. Mindkét államférfiú nézete találkozott abban, hogy a birodalom csak úgy tartható fenn , ha azon kérdéseknek, amelyek a birodalom fenntartására vonatkoznak, egységes megoldás biztosíttatik. E czélra mindketten szükségesnek tartották elnyomni a históriai jogot, s egy egységes központi hatalmat teremteni, vagyis a birodalmat centralizálni. Megegyeztek továbbá azon törekvésben is, hogy a birodalmat germanizálják, s ami legsajátságosabb, e törekvéseket mindketten a nemzetiségek lobogója alá rették , amelynek felirata volt: „a népek egyenjogúsága,“ amely mögött azonban a nem-német nemzetiségek egyenlő elnyomásának, beolvasztásának czélzata rejlett. A miben eltértek egymástól, az nem volt más, mint a modor. Bach helyesebben ítélt a népek felett, amennyiben nem hitte, hogy ezek históriai jogaikról, nemzeti és politikai létejükről önként lemondjanak, és azért nyílt erőszakot használt ellenük, míg ellenben Schmerling alkotmányos utód, azaz a népek önkéntes beleegyezésével, és a midőn az nem sikerült, jogi fictiókkal, apró cselszövényekkel, s a nemzetiségek egymás elleni ingerlésével remélte a népeket a közös akolba bekényszeríthetni. Amaz gyáva önfeladást követelt tőlünk, emez pedig bűnös öngyilkosságot. Amaz nem tűrt semmi akaratot a népek részéről, emez pedig a népek akaratával akarta elérni azt , amit a népek nem akartak. Tizenhat évi kísérlet után, a melyek a birodalmat közel a koldusbothoz juttatók, s erkölcsi kötelékeit is szétbomlással fenyegetők, elvégre Ő Felsége azon meggyőződésre jött, hogy azon czélt, amelyet az uralkodóház a pragmatica sanctio által elérni kivánt, a históriai jog elnyomásával s a népek beolvasztásával elérni nem lehet, sem az absolutismus kényszerével, sem pedig az álalkotmányosság csalétkeivel. A sept. 20-diki manifestum által tehát felfüggesztő ama birodalmi alkotmányt, a melyet a mi alkotmányunk romjain volt szándék felépíteni, s mindenekelőtt minket rendelvén a vitás kérdések iránt meghallgattatni, — ez által úgyszólván, a birodalom sorsát a mi kezeinkbe tévé le. A mily nemes és nagylelkű volt e fejedelmi tény, oly súlyos a felelősség, amely általa a mi vállainkra terelve jön. Amíg egyrészről méltó örömmel tölthet el bennünket az, hogy alkotmányos szabadságunk bilincsei megoldottak, más részről alapos aggodalmakat kelt lelkünkben nem azon félelem, hogy a munka fáradalmai tulajdonkép csak most veszik kezdetüket, hanem a tudat, hogy az elénk feltett kérdésnek mindkét részt kielégítő megoldása szintoly nehéz, amint megmérhetlen horderővel bírnak azon következmények, amelyek a meg nem oldásból, vagy a kérdés helytelen megoldásából származhatnak. Feladatunk: a közös ügyeket szabatosan meghatározni, s ezeknek a birodalom két fele közti elintézésére nézve oly módot feltalálni, amely nemcsak a fejedelem közösségének s a birodalom feloszthatlan birtoklásának kellő biztosítékait magában foglalja, hanem egyúttal az örökös tartományok alkotmányos igényeinek is megfelelő legyen, anélkül azonban, hogy Magyarország állami önállóságán és függetlenségén csorbát ejtsen. Az iránt tisztában kell lennünk, hogy e kérdés megoldása körül nem követhetjük az imént említett kormány férfiak politikáját, hacsak sorsukban mi is osztozni nem akarunk. Mi nem állhatunk egy színvonalra azokkal, akik a pragmatica sanctiot csak a maguk érdekében zsákmányolták ki; nekünk, ha ezen kétoldalú szerződéshez ragaszkodunk, annak nem csak a mi javunkra szolgáló előnyeit, hanem a fejedelmi közösség, s a kölcsönös védelem kötelezettségéből ránk háruló terheit is, egy alkotmányos nép őszinteségével és becsületességével el kell fogadnunk. Nem utánozhatjuk őket abban, hogy a közös érdekek biztos elintézhetését ellentétben lássuk az alkotmányosság elveivel, vagy hazánk állami önállóságát és függetlenségét összeférhetlennek vitassuk az örökös tartományok életével; s hogy Schmerling politikáját, mely az örökös tartományok kedvéért Magyarország alkotmányát eltörölni akarta, azzal boszéljuk meg, hogy mi viszont Magyarország kedvéért az örökös tartományok alkotmányosságát megbuktatni segítsük. Ez nemcsak testvérietlenség volna tőlünk, hanem következetlenség is, miután nem feledhetjük, hogy már 1848 előtt is az osztrák alkotmányosságnak szószólói és úttörői voltunk. Elvégre el kell térnünk a nevezett kormányférfiak politikájától még abban is, hogy a közös ügyek gyors, könnyű és biztos elintézhetése végett a beolvasztás, vagy bármily nemű és alakú központosítás elvét vissza kell utalnunk ; viszsza kell utalnunk azért, mert hazánk állami önállóságát és függetlenségét feladni nemzeti öngyilkosság volna, amire sem kötelességünk, sem jogunk nincsen. De vissza kell utalnunk még azon okból is, mert politikai bölcseségünknek kevés becsületére várnék épen azon kísérleteket, habár más alakban is, megújítani, amelyeknek majdnem orvosolhatlan következményei tették halaszthatlan szükséggé, a belpolitika eddig követett veszélyes irányát feladni. Mily határvonal legyen az, amely mindkét fél érdekeit és igényeit kielégítse ? ez komoly tanulmány, érett megfontolás, nehéz viták és — talán — hosszas alkunak is tárgya lesz; minélfogva az én felfogásom szerint a politikai ildom tiltja, hogy ez iránt egyéni nézetek az országgyűlési terem megnyílta előtt nyilatkozzanak. A sept. 20-dikán beállott fordulat oly rögtöni és meglepő volt, hogy azon lázas hullámzás, amelyet az a Lajthán túli politikai pártok egynémelyikének kedélyhangulatában előidézett, mintegy a dolog természetében fekszik. Semmi sem oly nehéz, mint magunkat rögeszméink uralma alól emancipálnunk. Az engesztelékenység követelménye tehát: még most kerülnünk minden oly részletezést , amely újabb ingerültséget vagy keserűséget támaszthatna ott, ahol mindenekfelett kölcsönös bizalomra és higgadtságra van szükség. S különben is oly kérdésben, amely alkutól függ, annak, aki az alkutól eredményt vár és óhajt, óvakodnia kell akár a minimum, akár a maximum korlátainak felállítása által oly színben feltűnnie, mintha a maga vagy az ellenfél szabad elhatározását előre megkötni akarná. Ez okból meg fognak önök bocsátani nekem, ha magas tekintetekből csak az irányelveket említem fel, amelyek e nagy horderejű kérdésben lelkemhez tapadtak. Ő Felsége, mint osztrák császárja törvényhozás és kormányzat azon jogait, a melyeket eddig az örökös tartományokban, mint absolut fejedelem kezelt, szabadon megosztható azon tartományok népeivel, s így azon jogokat is, a melyeket eddig a közös kérdések elintézése körül, mint osztrák fejedelem, önmaga gyakorolt. Ennélfogva nekünk nemcsak semmi jogunk nincs Ő Felségét eme nagylelkű elhatározás kivitelében akadályozni, sőt azt őszinte örömmel üdvözölhetjük, amennyiben a Lajthán túli testvérnépek erkölcsi és anyagi jóléte mindig szivünkön feküdt, a mennyiben a közös fejedelem alkotmányos érzületében s egy szomszéd nép alkotmányos intézményeiben saját alkotmányos életünk megszilárdulására nézve is újabb biztosítékot nyerünk. Azonban Ő Felsége a bajthántúli népekkel nem mint magyar király, hanem csak mint osztrák fejedelem léphetett alkotmányos szerződésre, mint ilyen, nem ruházhatott azokra több jogot, mint amellyel önmaga bírt; miután pedig a birodalmat közösen érdeklő kérdéseket nem intézheté el egy maga, mint osztrák fejedelem, hanem ezek iránt előbb mint magyar király, a magyar nemzettel egyezkedni tartozott, tehát a közös kérdések olyatén elintézése, amely a magyar nemzet befolyását s beleegyezésének érvényt adó feltételét kizárná, nem volna sem jogos, sem érvényes. Továbbá Ő Felsége, a midőn mint osztrák fejedelem, jogait az osztrák népekkel megosztá, ezt nem tehető azon kötelezettségek sérelmével, a melyeket, mint közös fejedelem, Magyarország irányában elvállalt; következőleg a Lajthán túli népek is a velők megosztott uralkodói jogokat csak e kötelezettségekkel együtt vehetők át. És mivel a pragmatica sanciában a közös fejedelem Magyarország politikai és területi épségét, állami önállóságát és függetlenségét biztosítá, s ez ama kétoldalú szerződésnek egyik lényeges feltétele, amelyhez a fejedelem közössége s a birodalom feloszthatlan birtoklása kötve van, tehát ezt az alkotmányossá vált Lajthán túli népek is becsülettel teljesitni tartoznak, s ugyanazért a közös ügyek tárgyalására nézve nem követelhetnek oly módozatot, mely akár már elvileg közvetlenül, akár pedig közvetve, gyakorlati következményeiben hazánk állami önállóságát és függetlenségét megsemmisítené és bármely alakban nemzetünk beolvasztására vezetne. Elvégre, mivel a közös ügyek csak is onnan eredtek, hogy a fejedelem közösségét, s a birodalom feloszthatlan birtoklásának elvét elfogadtuk, s e nélkül a Lajthán túli népekkel semmi közösségünk nem volna; tehát önkényt foly , hogy közös ügyeknek csak olyanokat ismerhetünk el, amelyek a Fejedelem közösségéből, s a birodalom feloszthatlan birtoklásából szükségkép következnek; ellenben mindazon ügyeinkbe, amelyek a Fejedelem közösségével s a birodalom védelmével lényeges és közvetlen kapcsolatban nem állanak, a Lajthán túli népeknek semmi beleszólást nem engedhetünk. Ezek irányelveim, íme, uraim, mily kényes, mily nehéz s egyszersmind mily nagy horderejű kérdéssel állunk szemközt, s mennyi óvatosság, higgadtság és mérséklet szükségeltetik annak szerencsés megoldásához. A mohácsi vész óta ily nevezetes fordulatponton nem állt nemzetünk. A nagy elhatározások ily komoly küzdelmeiben, ahol a higgadt és biztos számítástól függ minden, a szenvedélynek nem adhatunk szerepet. Annyival inkább kell ettől óvakodnunk , mert mindamellett, hogy e pillanatban a fejedelmi jóakaraton kívül majd minden körülmény kedvező sikert ígér, de arra, egész bizonyossággal mégsem számíthatunk. És ha a békés kiegyenlítés ezen ismételt kísérlete is csakugyan meghiúsulna, nagy szerencsétlenségnek tartanám ügyünk jövőjére nézve, ha azt mondhatnák rólunk , hogy a mi szenvedélyünk, konokságunk, szűkkeblűségünk vagy ellenszenvünk volt a szirt, amelyen a birodalom alkotmányossága hajótörést szenvedett. Ellenben ha azt fogják mondhatni rólunk, hogy a magyar mindent megtett a birodalom alkotmányosságának megmentésére, de oly áldozatot követeltek tőle, — nemzeti és politikai lételét és önnállóságát, —• amelyről nem volt szabad rendelkeznie , akkor, bár vérző szívvel, de Istenbe vetett bizalommal és azon erős meggyőződéssel hagyhatjuk el a küzdtért, hogy igazságos ügyünk diadala ismét csak elnapolva jön. Azért fékezzük még egy ideig a lelkesedést, amely könnyen a szenvedély színében tűnhetnék fel, majd ha a jól bevégzett munka után elérkezik ideje annak, hogy örömtüzeket gyújtsunk, én leszek az első, aki önöknek arra jelt adok. (Folytatása következik.) Vas megyében a rumi kerület követválasztó testületének nagy része oot. hava 24-kén egy, még 1848-ból megőrzött nemzeti zászló elővitelével a legszebb rendben megjelent Kámban, Bezerédy László 1861-diki országgyűlési képviselője kastélyában, melyben közfelszólításra és örömre lőt. Zsiray Pál vasvári kerületi esperes úr a következő beszédében kérte fel a jeles hazafit a követség ismét elfogadására. „Nagytekintetü férfiú, felemelkedett érzések közt őszintén tisztelt hazafi ! Mióta ősi alkotmányunk felfüggesztetett, majdnem 18 évek viszontagságai vonultak el fejünk felett, ezeknek terhei elég nagy sulylyal nehezültek reánk, és sziveinket folytonos aggodalommal gyötörték . 1861-ben édes magyar hazánk egén mosolygott ugyan állapotunk jobbra fordulásának hajnala, de ezen mosolygó hajnal akkor tisztán fénylő nappá nem derülhetett. Azonban folyó évben Budán az ország szie előtt az uralkodó által kimondott szó,jelenleg a kormány élén álló alkotmányos érzelmű nagy férfiak erélyes intézkedése, és hazánkfiainak a tetemes sérelmek közt is higgadt és mérsékelt maguktartása, azon édes reményt ébresztik kebelünkben, hogy közeljövőben viszonyaink óhajtásunk szerint fognak kiegyenlíttetni, és az ősi magyar alkotmány az 1848-diki törvények nyomán életbe fog lépni . Ezt óvatosan kivívni, és szerencsésen kivinni, ez évi december hó 10-dik napjára Buda-Pestre hirdetett országgyűlés teendője roppant feladat. Mert ezen országgyűlés Magyarország sorsa felett fog határozni, ugyanazért ezen nagy feladat megoldására : kitűnő, jeles, sokféle tudományokban gazdag, bölcs, erélyes nagy férfiak kivántatnak : ilyennek ismerjük önt, jeles hazafi! Igen, ilyennek hirdetik önt : életbölcsesége, alapos tudománya, a politikában s államügyekben jártassága, korábbi évekből hivatalos eljárásaival szerzett érdemi és szeplőtelen jelleme. Ezek tekintetéből hinni szeretjük, mikép hazafiai kötelességének fogja tartani ezen legközelebb összeülendő országgyűlésen a rumi választókerület részéről a követséget elfogadni, mire ezennel ünnepélyesen felszólítjuk , és megegyező összes akarattal felhívjuk, és képviselőnknek kikiáltjuk ! Elvei ismeretesek előttünk az utolsó országgyűlésen tartott hazafias, velős és tartalomditn beszédéből, ugyanazok a mi elveink is. Azért programmot nem kívánunk, hanem megajándékozzuk, ellátjuk teljes bizodalmunkkal, s üdvözöljük hódoló tisztelettel, szíves szeretettel, mint közakarattal választott követünket, meg lévén erősen győződve, hogy törvényhozói bölcseségével arra fog törekedni, hogy ezen országgyűlésen világos törvények által a nemzeti alkotmány, az egyenlőség és szabadság elve szerint szilárduljon, magyar hazánk szellemi és anyagi jóléte előmozdittassék. — Engedje meg nged, hogy ily szép remények és meleg érzések kozta tisztelt választók felé fordulhassak. — Tisztelt választók ! Szivemből szeretett s nagyrabecsült honfitársaim és polgártársaim! Az örömtől magasan feldobogó szivünkből mondjuk: éljen a magyar nemzetet atyai jóakratával átkarolva hajló első Ferencz József uralkodónk, ki dicső szent István apóst, királyunk szent koronáját fejére tétetni óhajtja! Isten segédje reá! éljen! — Éljen az áldott Magyarhon! Éljen a dicső magyar nemzet és törvényes alkotmánya! Éljen a kedves és drága magyar nyelv ! Jelesen : éljen a kitűnő, a szeplőtlen jellemű hazafi, a lumi választókerület osztatlan bizalmát biró, közakarattal megválasztott nagyérdemű követünk, a nagy Bezerédiek méltó ivadéka, a derék Bezerédy László úr, éljen, éljen !“ Ezután a megtisztelt jeles követ úr válasza következett : „Uraim ! Tisztelt honfitársaim ! Szives megjelenésüket, igénytelen személyem iránti tiszteletnyilvánításnak veszem ; nagy örömömre szolgál önöknek, uraim , őszinte bizalmuk kifejezése ; fogadják, kérem, leghálább köszönetem nyilvánítását. Miután tántoríthatlan bizalmukkal mint 1861-ben, úgy most is megajándékozni szíveskednek, minden tőlem kitelhető erővel iparkodni fogok önök várakozásának megfelelni, a szeretett haza és nemzetiség szent czéljának elérésére közreműködni. Hogy pedig főt,szónok úr önök nevében engem attól, hogy programmot adjak, felmentett, ebből megértem, hogy önök elveimet ismerik , köszönöm ezen elismerést , ígérem, hogy önök által elismert tiszta elveimhez mindig hű fogok maradni, azon jogokért, melyeket kedves magyar nemzetünk részére sz. István koronája századok óta biztosított, hazám iránti szeretet, és törvényes alkotmányunkhoz való hű ragaszkodásból küzdeni szent kötelességemnek fogom mindenkor tartani ! Az 1848-diki országgyűlés letette az alapot, nekünk az leend feladatunk — ha a kivánt kiegyezkedés fejedelem és nemzet között létesülene — a romokat szétszedni, de az alapot érintetlenül hagyva, reá építeni, mit törvényes szabadság, egyenlőség és testvériség szent elvei szerint építenünk kell! Ismerik, uraim, múltamat. Mint megyei tisztviselő azon párthoz tartoztam, mely a törvényszerű szabadság zászlója alatt harczolt; s kimondom, hogy ezután is ugyanazon elvből kiindulva, engem semmi kecsegtető ígéret, semmi kitüntetés, vagy bármily fényes méltóságnak ajánlata eltántorítani soha nem fog, fogadják e nyilatkozatot politikai hitvallás gyanánt, és fogadják, kérem, ismételve leghálább köszönetem nyilvánítását , s ajándékozzanak meg továbbra is nekem oly kedves bizalmukkal , melyre magamat érdemessé tenni iparkodni is fogok ; éljen a haza, éljen a fejedelem, hű magyar népe által az országgyűlésre küldendő képviselőkkel szép egyetértésben, hogy amit oly epedve régtől fogva óhajt az egész Szent Endre, oct. 24. A véletlen úgy akarta, hogy hétfőn oct. 23-kan oly jeleneteknek legyek tanúja, melyek bizonynyal megérdemlik, hogy a hírlapok útján köztudomásra jussanak. Ekkor jött ugyanis Kállay Béni, a sz.-endrei kerület jelöltje, Szent- Endrére, a választók előtt beszédet tartandó. Miután azonban e lapok oly keveset írtak e kerület választási mozgalmairól, szükségesnek tartom, az előzményeket röviden ecsetelni,megjegyezvén, hogy, mint nem e kerületből, sőt nem is e megyéből származó, egészen függetlenül, pártelfogultság nélkül, híven adom elő a történteket. Midőn a választási mozgalmak megindultak, két jelölt állott szemközt, Ács Károly és Jordán István. Az utóbbi azonban önként visszalépvén, csak arra várt, hogy egy arra érdemes egyén jelenjen meg, hogy erejét annak részére mozgásba tehesse. Ekkor jelent meg Kállay Béni, s a becsavart zászlók újra lobogni kezdtek. így állott az ügy, midőn Kállay Béni egy küldöttség meghívására, tegnapra ígérte megjelenését Szent Endre választói között, hogy ott elmondja politikai hitvallását. Hétfőn, october 23-kán, fél tíz óra lehetett, midőn Kállay Béni néhány barátjával Szent Endre határához érkezett, hol a legnagyobb megtiszteltetés és a legszebb jelenetek egyike várt reá. A kerület értelmisége, zöme, mozsarak dörgése és kifogyhatlan éljenek közt várta itt szeretett jelöltjét, ki a szentendrei szerb főpap díszes üdvözlő magyar beszédére szintén magyarul felelt, mire a mozsarak újra megszólaltak, s az egész tömeg a lelkesedés hangján hangoztatta: éljen Kállay Bénis Elöl mintegy negyven lovasból álló bandérium apró lobogókkal, utána a jelölt kocsija, benne a szerb főpap, kit K. a fogadás után jobbjára ültetett. A kocsiknak végtelen sora vonult az első kocsi után. A menetet a város végén éljenző néptömeg és két zenekar fogadta, s míg a jelölt kocsija a városházához ért, tele lett ez a hölgyektől belehányt virágfüzérek és bokrétákkal. A merre a menet haladt, a házak oldalai telve voltak Kállayt éljenző plakátokkal, a szőnyegekkel díszített ablakokon szép hölgyek lobogtatták kendőiket. Miután a kocsik mindnyájan megérkeztek, a leszállók betörték nagy számukkal a városház udvarát, s a gyalog néptömeg is zeneszó mellett megérkezett, a túllelkesült éljenek csillapultával Nikolics városkapitány emelt szót, városuk nevében üdvözölvén Kállayt, s felkérvén őt politikai hitvallásának elmondására. Az éljenek megújult dörgése közt lépett a felhívott a számára felállított emelvényre. Kellemes bátor hangja nemcsak a fülhöz, de a szívhez is szólott. Majd minden mondatát megéljenezték. Szép magyar beszéde végével, melyet a lapok úgyis közölni fognak, az évek óta tanulmányává lett szerb nyelven szónokolt, követve a szerb nyelvűek kimeríthetlen zsidóiktól, míg végül a német ajkuakhoz is intézett néhány lelkes szavat, mire ismét megrendült a lelkes éljen, s a fiatalság vállain vitte be a szónokot a tanácsterembe, hol a helységek küldöttei lettek bemutatva. Ott voltak az óbudaiak nagy számmal, a hajógyár derék küldöttei, aztán Pomáz, Tinye, Kaláz, Vörösvár, és még igen sok helység díszesen képviselve, mindnyájan a legőszintébb ragaszkodással arczukon, s a legmelegebb szavakkal ajkukon. Különösen el voltak ragadtatva a szerbek, kik közül igen sok előkelő szerb lelkész volt jelen, s őszintén bevallák, hogy született magyar ember ajkáról tökéletesebben hangzani a szerb nyelvet még nem hallották. A bemutatások után a nép vállain hordozta körül választottját a városban, zeneszó és folytonos éljenek között. Az ebéd ideje végre elérkezett, s a vidék és helybeli urak szívélyesen hívták meg Kállayt, az összes küldöttséget, s az idegen vendégeket, milyenek szintén voltak jelen, az általuk e nap tiszteletére rendezett lakomára. Egy magánház tévés termeiben volt ez rendezve, melynek küszöbén várta vendégeit a két bájos háziné, Aposztolovics Józsefné és Breitnerné asszonyságok, kik az elöl érkező Kállayt két felöl karon fogva vezették az ebédlő terembe. A százötven teríték közül egy sem maradt üresen, s a kiállítás valóban díszére vált a kiállítóknak. Minden a legizletesebben elrendezve, s az ételek jó izű magyar módon lettek feltálalva, s a gondos házinék szeme mindenütt figyelt, hogy sem ételben, sem a finom borokban fogyatkozása ne legyen senkinek ; mindenütt összhang, rend és kedélyes vidámság uralkodott. Az ebéd vége felé felállott a tiszteletre méltó arczu szerb főpap Mileksics,s szép magyar szavakban pohárköszöntöt mondott az ünnepelt képviselő-jelöltre, természetesen kifogyni nem akaró éljenek kíséretében. Utána számosan szállottak meg, s közöttük egy pár igen csinosan. Végül maga Kállay emelkedett fel, s rövid, tartalomdús beszédében a hazát éltette. A vidámság netovábbját érte el, a barátságpoharak egymást követék; a zene szólott, csak a hölgyek jelen nem léte okozta, hogy öregje, ifjú tánczra nem kerekedett. Végre, délután 4 óra tájt az egész vendégsereg kocsikra ülve, kisérte a határig a képviselőjelölt kocsiját, s igy végződött a nap, mely valóban nemcsak egy első ízben fellépőre, de egy veterán harczosra is méltán lenne a legnagyobb megtiszteltetésnek nevezhető. Gyene Gusztáv, sok visszakapcsolása tényleg eszközöltessék. — Nemcsak, de a kormány által eleddig hallgatson mellőzött, s az országtól törvénytelenül század előtt elakasztott magyarországi, s a társországokhoz tartozó határőrségek is az 1848-ks törvények szerint elvégre a nemzetnek tényleg visszaadassanak. De sőt a magyar korona egyik bogjára, annyi országgyűlés jogérvényes sürgetéséhez képest, a szent koronához valahára Dalmatia is tényleg visszakapcsoltassék. Óhajtom a dualismust a birodalomban, s a személyes uniót, legkisebb árnyalata nélkül a reális uniónak, a pragmatica sanctio alapján a fejedelem személyében. Óhajtom az örökös tartományokkal közös ügyekben, esetről esetről érintkezést szabáloztatni és megállapittatni, miként ezt az 1848 ki törvények is fennhagyták és elismerték, s az 1861-ki nemzetgyűlés is kimondotta; de csak a hason szabadelvű parlamentáris kormánynyal ellátandó örökös tartományokkal, s a magyar nemzet szabad akaratának és függetlenségének teljes biztosítékával. Kell, hogy a megyék — ősi alkotmányunknak három század óta e védsánczai — s a községek, jövendőben kétségtelenül a nemzet magkövei, mielőbb korszerűen rendeztessenek. Óhajtom, hogy a megyék szerkezete a parlamentáris kormánynyal szemközt, lehetőleg kiegyenlittessék, s a nagy községeknek, miként szülőföldem — az 1848-ki törvények szelleméhez képest, a központi kormánynyal szemközti viszonya önálló hatáskörrel, s egyenes kapcsolatban, állapíttassák meg, stb. nemzet — a nemzeti jólétet elérhessük, s boldog megelégedésben élvezhessünk ! Szűnni nem akaró éljenzésben tört ki a köztetszés és közöröm. A díszesen terített asztalná a jóizű étkezésig pohárköszöntések és nyájas beszélgetés közt végződvén, búcsút vévénk köztiszteletünk, őszinte szeretetünk kedves tárgyától, azon édes reményben, hogy a közelgő követválasztási napon Rumban látni, s mint megyénknek kitűnő eegyéniségét, ki mellett e pályára fellépni e kerületben bárki részéről is csak önelbizakodás volna — közohajtások közt tisztelni fogjuk- * Horváth Döme Kecskemét városi alsó kerület választó polgáraihoz intézett nyilatkozványából közöljük a következő részt : „Kell, hogy az ország integritása és függetlensége tettleg s azonnal visszaállíttassák ; nem csak, miként az 1798 . 10. törvényben körülirvák, de miként azt az 1848-ki törvények ujabban kimondották. „Kell, hogy az unió Erdélylyel, s a társországzágfy Sándor a váczi választókerület választóihoz kiadott politikai hitvallásából közöljük a következő részt: „Deák Ferencz zászlóját kívánván követni, politikai elveim : a nemzet önállása, függetlensége és a jogfolytonosság. „Ennélfogva szerintem nemzetünknek oly közjogi állás biztosítandó, mely szerint országunk az ausztriai tartományoknak semmi tekintetben alárendelve ne legyen, azoktól vagy kormányuktól ne függjön, mint ezt a közös fejedelmek által szentesített törvényeik és jogérvényü szerződéseink megalapították , — és a miben központosul a sanctio pragmaticának, ezen legfontosabb kétoldalú államszerződésünknek értelme is. „Ugyanazon elvek folytán az országgyűlés törvényszerűen kiegészítendő, s az 1848-ik évi törvények egész terjedelmükben érvényre emelendők, míg újabb törvények által változtatva nem leendőek. „A független és felelős magyar minisztérium felállítását sürgetni fogom, és pedig nemcsak azért, mert azt az 1848-iki törvények érvényessége követeli, hanem azért is, mert csak azt tekintem oly kormányrendszernek, mely a nemzet jogai mellett korunkban legkielégítőbb biztosságot nyújt, s a mely mellett a társadalom tökéletes kormányzása és kifejlődése legnagyobb mérvben lehetővé válhatik. „Ezzel azonban a franczia centralisatio, mely a megyék, városok és községek minden önállóságát elnyomja, s azokat minden önrendelkezési joguktól megfosztva, a központi hatalom körébe beolvasztja, nem akarom összekapcsoltatni. A municipiumok szabadsága,jogosultsága,szerintem is fenntartandó,különösen a városoknak önrendelkezési joguk minél terjedelmesebben biztosítandó. „Mint a nemzetek szabadságának szilárd barátja, mint a népek önkényszerű elnyomatásának és leigáztatásának ellensége, arra fogok ugyan törekedni, hogy az ausztriai tartományok is valódi szabadsághoz és alkotmányos élethez juthassanak , de azért soha sem fogok abba beleegyezni, hogy az ausztriaiakkal alkotmányos jogainkat közösen gyakoroljuk, mert ez önállásunk, függetlenségünk feláldozása lenne. „Annálfogva elismerem azt is, hogy köztünk s az ausztriai tartományok közt, mint 1848 iki törvényeink is elismerik, vannak közös ügyek, mert bizonyos ügyek közösségét egymás irányában az idegen államok is kénytelenek napjainkban elismerni, annál inkább oly nemzetek, melyek egy közös fejedelem alatt léteznek. De arra soha sem fogom adni szavazatomat, hogy ily közös ügyek egy közös bécsi birodalomi tanácsban tárgyaltassanak és intéztessenek el. A február 26-iki pátens elfogadásába tehát soha semmi áron nem fogok beleegyezni. „A közös ügyek tárgyalásában látom magvait a lehető legnagyobb veszélynek rejteni, mely nemzeti önállásunkat és szerződések által biztosított nemzeti függetlenségünket veszélyeztetheti. „Azért elfogadom ugyan, hogy a nemzeti országgyűlés bizonyos kiküldöttjei a közös ügyek elintézése felett bizottságban tanácskozzanak, de — mint az 1861 iki feliratok mondották — csak esetről esetre, midőn t. i. a szükség úgy hozza magával, és csak is úgy, hogy országgyűlésünk beleegyezése és elhatározása nélkül semmi eldöntő és határozó szavazattal ne bírjanak. . n®8 átalában legbensőbb meggyőződésem szerint mindig és minden esetben elkerülhetleneknek találok oly biztosítékokat, melyek szilárd gátul és jogi óvszerül szolgáljanak, nehogy bármikor s bármily tekintetben, a közös ügyek közös tárgyalása ürügyül és alkalmul szolgálhasson nemzetünknek a német tartományokba való beolvasztására , vagy csak a német tartományokkal való összeforrasztás megkisérthetésére is, stb.“ Ifj. Szögyény László egy — R. I. u. hoz intézett levél alakjában szintén előad poht. programmját, melyből mi a köve kezd pontokat közöljük : „1. Szent István király koronája országainak felsége visszaállítandó, és ezeknek törvényes üggetlensége, saját törvényhozása és független kormányzata biztosítandó. „2. Ezeket a jogfolytonosság alapján lehetne csak biztosan elérni, erősen és szilárdul ragassodom az 1848-iki törvényekhez, melyek eddi alkotmányos létünk zárkövét képezik. „3. Kívánom e mellett, hogy az örökös tartományok zsenge alkotmánya teljes életerőhöz jósön, óhajtom, hogy az összes birodalom a Prasmatica Sanctio értelmében szétbonthatlan , erős, de minden népei szabadok legyenek, mer ebben látom saját szabadságunk valódi biztos tékát. „4. Leghőbb vágyam , hogy a kibékülés nemzet és a korona között őszintén, állandón és szilárd alapokra fektetve jöjjön létre — hogy a közös ügyek kérdése, a nemzet akaratival megegyezőig — azon ország és a birodalom kölcsönös érdekében oldassék meg