Pesti Napló, 1866. április (17. évfolyam, 4783-4808. szám)

1866-04-22 / 4802. szám

szab, és ennélfogva a t. háznak a választások iránti discretionerius hatalmában tökéletesen megnyugszom. Csak egyre nézve akarok itt egy pár szót mondani, a­mi felhozatott. Ha az indít­vány által követelt tekintetek számba fognának vétetni a t. képviselőház által, még igen nagy kérdés, mit kellennék a választásnál különös fi­gyelembe venni; magának az illető képviselő úrnak nemzetiségét? vagy pedig nemzetiségét azon kerületeknek, melyeket az egyes képviselő urak itt representálnak ? — Az én nézetem szerint lehet, azaz sőt van is­­ ok e hazában, hogy tiszta, magyar ajkú egyéniség választa­tott képviselőül valamely tiszta tót, román vagy szerb kerület által, ha bizalma volt azon tót vagy német vagy román ajkú kerületnek az egyéniség irányában, mert hitte, hogy ké­pesítve van, és híven fogja képviselni az ő érdekeiket.­­ És ha ez így volt, akkor nem le­het reflectálni egyes képviselő nemzetiségére, hanem igen­is reflectálni kell a populatióra, mely őt ide küldötte, és azon nemzetiségek ér­dekeire, melyeket ő képviselni köteles akkor is, ha nem ugyanazon nemzetiségű.­­ Felho­zatott itt a tisztelt ház előtt az, hogy tapasztalták a külön ajkú nemzetiségeket képviselő urak, miszerint sok választásnál ignoráltattak. Mél­­tó­,tessék megengedni, én szintén azon osz­tályához tartozom a háznak, és ezt még­sem, sőt inkább azt tapasztaltam, hogy a legna­gyobb méltányossággal, de sok esetben szá­mon felül is megválasztattak. Talán csak ab­ban volt a hiba, hogy igen sok tekintetet, igen sok figyelmet fordított a ház az egyesek hiúsá­gára, melyek már most nemzetiségi palástba burkolva magukat, mind­en alkalommal érvé­nyesíteni kívánják. (Helyeslés.) Az volt itt fel­hozva, hogy nem m­indenik magyar, román, egy­forma a másikhoz. Én azt tökéletesen megenge­dem. Én ismerek széles e hazában igen sok ma­gyart, igen sok tó­tot és igen sok szerbet és ro­mánt, a­kik áldoztak jogaikból, vagy megosztot­ták azokat, hogy polgártársaikat, a­kik az al­kotm­ány sánczain kívül állottak, magukhoz emeljék. — Én ismerek igen sokat, a kik a nemzetiséget csak arra használják , hogy saját személyes előnyükre kizsákmányolhas­sák. (Helyeslés.) S a nép, melyet képviselni tartoznak nem egyéb létránál, melyen magadra hágni kívánnak. S én azt hiszem, és tökéletesen osztom mind­azt, a­mit Hodossu képviselő úr mondott magára a nemzetiségekre nézve ez al­kalommal , hanem azt hiszem, hogy hibásan mondotta akkor, midőn személyekről van a szó, — akkor kellett volna azt elmondani, mikor a nemzetiségi ügyek ex professo érdemleg fognak tárgyaltatni. Vonatkozzunk el a személyes ambi­­tióktól, uraim, s azt hiszem, hogy a nemzetiségi ügy az ország közérzületével, s mindnyájunk kívánatára és megelégedésére fog megoldatni. Hanem ha minden személyes vitánál a nemzeti­séget fogjuk előtérbe állítani, azért, hogy mi magunknak hágcsót szerezzünk a magasra, soha sem fogjuk üdvösen megoldani, sőt kik ezt cse­lekszik, kimondom nyíltan meggyőződésemet, nem barátai saját nemzetiségük ügyének, ’s inkább azt akarják, hogy a nemzetiségek örökös bajok közt éljenek, hogy a rendszeresi­letlen helyzetet érdekeik számára kizsákmányolják. (Helyeslés.) Ez, t. ház, egyéni véleményem. Én bízom is az Istenben, hogy a nemzetiségi ügy, még pedig első­sorban, meg fo­g oldatni. Részemről el fogok követni mindent, mit meggyőződésem parancsol, és kötelességem hoz magával, melylyel nemcsak küldőim, hanem magam irányában is tartozom. De mivel ismerem e részben az ország közérzü­let­it, a t. képviselőháznak diseretionalis hatal­mában tökéletesen megnyugszom. (Élénk tet­­s­és.) Ujfalusi Miklós a választmányi ja­vaslat mellett szavaz. Gozsdu Manó: Én szívemből sajnálom, hogy ezen, magában, a mint felolvastatott, igen ártat­lan pótjavaslat, oly ingerültséget okozott. Hiszem azt, hogy nem okozott volna, ha pártolására ügyetlen szavak nem emeltettek volna, mert csakugyan igaz marad az, hogy nincs nagyobb ellenség, mint az ügyetlen barát. (Derültség, helyeslés.) Én megvallom, hogy magában az indítványt, a mint tétetett, és a mint leírva van, elfogadhatónak látnám ; de nem csodálom, hogy az, úgy, a mint megmagyarázva volt, nagy in­gerültséget okozott. Engedje meg a t. ház, hogy kénytelen vagyok saját személyemre térni. (Halljuk !) Én itt ünne­pélyesen felszólítom Babes képviselő urat, hogy mondaná meg, ki az a rész román, ki a ház által bizottságokba meg választatni szokott, míg a jó román nem ? (Helyeslés.) Én kinyilatkoz­tatom azt, hogy noha már igen tekintélyes bi­zottságban volt szerencsém megválasztatni, még­sem akarom magamra érteni azt a „rész román“ titulust, mert kinyilatkoztatom az egész világ előtt, hogy az egész föld kerekségén jobb ro­mán és jobb magyar hazafi, mint én, nem léte­zik. (Élénk éljenzés.) Igaz ugyan, hogy más utakon, a román nem­zet boldogítása tekintetéből,­­ egymástól elváló utakon, s ígérem, hogy én arra az útra soha sem fogok térni, hanem óhajtom, és imádom az Is­tent, hogy ő térjen az én utamra. (Zajos tet­szés.) Vesse akárki a mappára szemeit, s meg fogja látni azt, hogy azon román, a­ki a román nem­zetet folytonos ellenségeskedésre ingerli a ma­gyarok ellen, az a legnagyobb ellensége a ro­mán nemzetnek; meggyőződhetik , ha egy kis élet és világ tapasztalása van, arról, hogy az egy­más közti súrlódások csak mind a kettőnek éle­tét rövidítik ; mert ha ma elvész a magyar, hol­nap a román fog elveszni. (Élénk helyeslés.) Ismétlem tehát, hogy nem akarom a világ előtt azon gyanút magamra venni, mintha talán én volnék azon , rész román én magamat jó románnak tartom. Nyilatkoztassa ki Babes képviselő úr, ki azon rész román, ki magát a magyarok által mindig megválasztatja, nevezze meg azt, mert ha meg nem nevezi, — nem akarok tiszteletlen lenni ezen ház előtt — hanem más után fogom nevét megmondani. (Élénk h­eyeslés.) Babos Vincze személyesen lévén érintve, kijelenti, hogy azon románok, kiket ő a nem jó románok alatt értett, nem ülnek e teremben. (Közderültség.) B­o­r 1­e­a képviselő egy kis megindu­lással említi a gyanúsításokat, miket egyes szónokok részéről a pótjavaslat támogatói ellen hallott: ne gyanúsítá­sokkal, hanem érvekkel győzzük meg egymást; szóló azoban ilyen meggyőző érvekkel a házat megörvendeztetni elmu­­lasztó, a pótjavaslatot pártolja. Me­dán Endre a pótjavaslat mellett mondott beszédében megemlékezett Schmerlingről is, mint derék emberről, s ezen jószívü megemlékezés jó kedvet is csinált; szóló beszélt még a volt állammi­niszternek egy hibájáról is, ezt azon­ban a közderültség okozta zajban meg nem érthettük. Rudnyánszky Flórián azt hiszi, hogy ha nem lesznek izgatók, nem lesz nemzetiségi kérdés sem, pártolja a választ­mányi javaslatot. Szentkirályi Mór csodálja, hogy a románok akadékoskodnak, holott itt sem­mi oly tényről vagy kezdeményről nincs szó, mi­által nemzetiségi érdekeiknek bár­mily tekintetbeni mellőzése czéloztatnék; ellenkezőleg, a képviselőház egy bizott­mány megalakítását akarja, mely javas­latot készítsen ezen érdekeknek törvény általi biztosítására ; ezen bizottmány megalakításánál kívánt számarányt, kivi­­hetlensége c­áfolja meg; szóló a r­e­i­c­h­s­­ratb praxisából is idéz példát, mely a bizottmányok kiküldésénél a külön orszá­gokra nem volt figyelemmel; pártolja­ a választmányi javaslatot. Gróf Ráday Gedeon a pótjavaslatot korszerűnek nem találván, azt nem pár­tolja. Mania Aurél a pótjavaslat aláíróinak czélját ismerteti. Vargha Flórián szól azon nyugta­lankodásról és zúgásról, mel­lyel a ház tagjai némely­­ nem tetsző beszédeket kisérni szoktak, s mivel erről, és egyéb, a kérdéshez nem tartozó dolgokról egész dissertatióba bocsátkozott, az elnök őt a szabályok értelmében a tanácskozás rend­jére figyelmeztette: a pótindítványt,mely a mértékletesség és igazság hangján van tartva — pártolja. Tisza László szép beszéddel szólott a kérdéshez, melynek igen rövid kivonata: fogjunk kezet, értsünk egyet, s majd több­re megyünk. Pártolja a választmányi ja­vaslatot. Ivánka Imre is a választmányi javas­lat mellett szól, s a pótindítvány hiányait mutogatván ki, óhajtását nyilvánítja, hogy ezen indítványt azok, kik aláírták, von­nák vissza. Miletics Szvetozár: A nemzetiségi elv nem proportio, hanem egyenjogúságú; s ezen kiindulásból a nemzetiségi kérdés lényegére vonatkozó észrevételeket olva­sott fel írásból; végén azonban a pótja­­vaslatot — mint kivihetlent és helyen kí­vülit, mellőzendőnek véli. Dimitrievics Milos. Első feliratában azt méltóztatott e t­ házunk kimondani, hogy nemzetiségek méltányos igényeit az igazság és a testvériség alapján megoldani kívánja. Az elfo­gadott alap legtermészetesebb, s e szerint a legigazságosabb, és ezen alapnak még azon kitűnő előnye van, hogy közös múltunknak és az érdek­egységnek megfelelve, már előre is biztosítékot nyújt arra nézve, hogy ezen kérdés a haza érdekeinek megsértése nélkül köz­­megelégedéssel fog megoldatni. (Helyeslés.) Ben­nem a nemzetiségi kérdés aggodalmat nem ger­jeszt. Testvér és testvér között jogaik miatt vita, per támadhat, de ezt félbeszakadtam kell akkor és addig, a­mikor a közös örökség egy második vagy harmadik irányában forog kérdésben. (Tetszés.) E közös örökség alatt a hazát értem, melynek érdekét minden érdek elébe kell helyez­nünk, mert a haza érdeke azon kapocs, mely ben­nünket hazafiakká és testvérekké tesz. Ha e kap­csot tágítjuk, akkor nem vagyunk hazafiak, nem vagyunk testvérek, s következőleg a hazától mit sem várhatunk. Oda kell tehát nézetem szerint mindenekelőtt törekednünk, hogy a hazát boldoggá tegyük, teljesítse kiki kötelességét, és ha híven telje­sítette kötelességét, annak idejében, mint jó testvérek, könnyen megosztozhatunk az osztály­részen. (Helyeslés.) Ezen nézetek által vezérel­tetve, én azt vélem, hogy a nemzetiségekre nézve a jelen körülmények között a legjobb és leg­egyszerűbb politika volna, várni, remélni és bízni, sőt mint az ügyek folyama bizonyítja, már nem is kell várni, sem remélni, csak bízni, mert íme, az országgyűlés első felira­tában adott szavát tettleg beváltotta , mert intézkedett arról, hogy egy bizottság, mely a nemzetiségek ügyét rendezni fogja, meg­alakuljon.­­ Addig is , míg ez kiküldve nem volna, legyünk bizalommal egymás irányá­ban most, várjuk be a bizottság előterjesztését. Bocsánat ezen eltérésért, ezt azért hoztam fel, hogy nézetemet a beadott indítványról indokol­jam. Én a indítványt elvben pártolo­m, mert meg vagyok győződve, hogy a t. ház, ha a bizottság megalakulására jön a sor, tekintettel lesz a nemzetiségekre. De nem pártolhatom ezen indítványt a kivitelben, mert az nem a ház, ha­nem a conferentialis forum elébe tartozik. (He­lyeslés.) Ott tágas tér nyílik kölcsönös értekezletek utján arra, hogy egyik s másik nemzetiségből többen választassanak bizottságba. Én sem kü­lönös érdemeim tekintetéből ülök itt, s nem is azért tisztelt meg a ház e jegyzői hel­lyel, ha­nem ez alkalommal is különös tekintettel volt a ház a szerbek és románok iránt. E tényeket von­­atatk­ozva, az indítvány ellen szavazok, és azt ja­vaslom, hogy a házszabályok értelmében vettes­sék el. (Helyeslés.) Milutinovics meg van győződve, hogy a ház e kérdés nagy horderejét át­­érezvén, a bizottmány tagjainak megala­kításánál bizonyosan szem előtt tartandja a számarányt is, melyről eddig sem feled­kezett meg ; a választmányi javaslat mel­lett szavaz. V1­á­d Alajos a pótjavaslat ellen nyi­latkozók megjegyzéseire felel, s egyes észrevételeit derültség kíséri. Tisza Kálmán a választmányi javas­lat mellett szól. A többség szavazást sürgetvén, miután azok, kik még a szólók sorában feljegyez­ve voltak, ebbeli joguktól elálltak, az elnök felállásra szólítja azon képviselőket, kik a tizenkettes bizottmány teljes szövegű javaslatát akarják elfogad­ni. Néhány román ajkú képviselő kivéte­lével, a ház minden tagja fel­áll, s így ezen igen nagy többség erejénél fogva, hova a szerb, tót és ruthén ajkú képvise­lők is tartoznak, az elnök a határozatot kimondja, mely a választmányi javasla­tot a ház határozmányává emeli, s mely határozat egyszersmind a románok pót­javaslata feletti szavazást feleslegessé tette. A három első, vagyis a nemzetisé­­gi kérdés, az erdélyi unió­ és a ház­szabályok tárgyában kiküldendő bi­zottmányok megalakítása, Deák Ferencz indítványára, keddre határoztatott, azon mód szerint, mint azt a javaslat előadja; a többi bizottmányok tagjegyzékének ös­­­szeállítását a bizottmány később eszkö­zölheti, ha t. i. a képviselők már beje­gyezték magukat azon bizottmányok­hoz, melyekben szakképzettségöknél fogva részt venni akarnak. Gál János figyelmezteti a házat,hogy Erdélyben még ekkorig az osztrák törvé­nyek révén érvényesek, s a bírói szerve­zet is olyan, mely ezen törvényeknek felel meg, óhajtaná, hogy az unió részle­teinek kidolgozásával megbízott választ­mány e kérdést köréhez tartozónak is­merje, s ne utasittassék az a hosszabb utu codificationalis bizottmányhoz; elvárja a szóló a bizottmánytól, hogy ezen igények­nek eleget teend; különben fenntartja hozzászólási jogát akkorra, ha majd ezen operatum a ház tárgyalása alá kerül. Deák Ferencs. T. ház! Az 1848 dik évben alkotott törvény, a­mely Erdély uniójáról szól, határozottan kimondja, hogy Magyarország Er­délynek mindazon külön törvényeit, jogait, szo­kásait, melyek az egyesüléssel nem ellenkeznek,­­ a jogegyenlőséggel megegyeztethetők, tovább is fenntartani kész. Az erdélyi unió részletes kivi­tele feladata az országgyűlésnek, s arra is, sőt épen arra vonatkozó javaslat készítésére terjesz­kednék azon bizottság teendője, melyet válasz­tani készülünk. Hogy ezen bizottságnak a tör­vény szavait tekintetbe kell vennie, hogy arról kell annak értekeznie, melyek tovább is fenn­­tartandók, s hogy azok, melyek tovább fenn nem tartandók és fenn nem tarthatók, mikép pótol­tassanak, igen természetes. Nem szükséges tehát a háznak ily aprólékos, részletes utasítást adni azon bizottságnak, oly utasítást, mely egyenesen magából a törvényből foly. (Helyeslés.) A­mi illeti azt, hogy a t. képviselő elvárja a bizottságtól, mit fog csinálni, az igen természetes, mert azt valamennyien elvárjuk (derültség) valamint az is igen természetes, hogy ha a t. képviselőnek nézeteivel az, mit a bizottság elő fog terjeszteni, ellenkező lesz,­­ akkor, de nem csak ő, hanem akármelyikünk, a­kinek az nem fog tetszeni, fel fog szólalni. (Derültség.) Én tehát, miután újabb tárgyalását az indítványnak nem kívánom, azt hiszem, maradjunk meg a mellett, a­mit már határoztunk. (Élénk helyeslés.) A nagy helyesléssel fogadott ezen be­­széd után kijelentetett, hogy a bejegyzési ívek az elnöknél lesznek letéve, hol min­den képviselő nevét beírhatja. Szél József figyelmeztetésére, hogy az öt választmány — melyekhez ajánl­­kozás történhetik, addig nem választassák meg, míg a fentebb nevezett három bizott­mányra kedden történendő szavazás ered­ménye ismeretes nem lesz, hogy ugyan­azok ismét több bizottmányhoz ne legye­nek beválasztva, a ház elhatározta, hogy kedden csak a három első bizottmány számára történik szavazás, a többi ötre később. Az elnök jelenti, hogy az állandó iga­zolási bizottmány , melyet szorgalmas munkásságánál fogva teljes dicséret illet meg, az egymásután két ülésen át tár­gyalt munkájának csak megállapodási, de nem egyszersmind a vélemény szer­­­­kezeti részével is készülhetvén el, jelen­­­­tést ez ülésben még nem tehet, hanem­­ ennek tárgyalására a hétfői ülés napi­rendje tüzelik ki. Délután két órakor az ülés eloszlott. Szőgyényi László beszéde a főrendi tábla ápr. 17-ei ülésében. Mik az előttünk fekvő felirati javaslatban el­méletileg és szorosan jogi szempontból tekintve, annyira igazak és törvényeink szelleméből me­rítvék, hogy a magyar törvényhozó testület kebelében vitának tárgyát nem is képezhetnék,­­ ha a törvényhozásnak — törvény­alkotás mel­­­­lett — más feladata nem lenne, mint a felett őr­­i­ködni, vájjon a maga utján meg nem változtatott­­ és meg nem szüntetett törvények nincsenek-e egészben vagy részben hatályon kívül ? — s ha lennének, azoknak egyszerű foganatosítását sür­getni, — nem figyelve az okokra és eseményekre, melyek azt előidéz­ték. — Ámde, ha ez így lenne, a magyar tör­vényhozásnak az elébe tűzött feladat megoldá­sához fogni nem lehetne, mig — hogy egyéb régieket és újabbakat mellőzzek — nádor vá­lasztva nincs, a mihez, mint az 1790-ki példa mutatja — a király előleges koronáztatása nem kívántatik. Én másként fogom fel a törvényhozás felada­tát, mely ugyan az ország minden törvényeinek, alkotmányának és összes jogainak őre; — de egyszersmind a nemzet politikai léteiét fenntartó számos életereknek — melyek törvényeken kí­vül más elemekből is szívják az élet­nedveket — nem csupán törvényekről feltételezett leg­szentebb érdekeinek letéteményese és ápo­lója, — és sorsának nem egyedül a törvény­­könyvben foglalt szabályok, hanem az életnek kimeríthetlen változatosságai, a körülötte alakuló viszonyok s a világeseményeknek el nem tagad­ható visszahatásai szerinti intézője. Hogy ez a törvényhozás feladatának helyes felfogása, — mutatja a képviselőház eddigi el­járása is, mely szerint az ország több lényeges jogai érvényesítésének követelése a körülmé­nyek bölcs számbavételével elhalasztatott,­­ másoknak foganatosítása pedig akként sürgette­­tett, hogy a­mennyiben ez a törvény rendeleté­nek azonnal teljesen meg nem felelhetne, az illető közegek a törvényhozás engedékeny elné­zésével fognának találkozni. A kérdés tehát már most csak a körül fo­rog : várjon ezen, a törvényhozói kötelesség szigora és a politikai ildom követelményei kö­zött keletkezett transactio, a kellő határo­kig ki lett-e terjesztve ? Ezen határok, ezen „certi fines, quos ultra citraque, nequit consistere rectum“ Magyar­ország jogaira és kötelességeire nézve, közügyeink jelen zilált állapotában, biztosan nem találhatók fel m­á­s­h­o­l, mint a pragmatica sanctióban, ezen kétoldalú államszerződésben, melynek ő Felsége legma­­gabb trónbeszéde szerint is, mint kölcsönösen el­ismert jogalapnak, kell hogy a létező bo­nyodalom megoldásának kiindulási pontjául szol­gáljon. És itt legyen szabad szerénytelenség nélkül megemlítenem, hogy én ezen legfelsőbb királyi kijelentést annál bensőbb örömmel üdvözöltem, mert már hat évvel ezelőtt egy más téren, mely hosszas kényszerű hallgatás után a szabad szó­nak valahára megnyílt, szintén a pragmatica sanctióra — mint azon egyedüli jogalapra — utaltam, melyen a létező bonyodalom, kölcsönös méltányossággal, mindkét fél érdekében meg­oldható, és egy évvel később tisztelt barátom Vay Miklós báróval, az 1861-ki országgyűlési feliratra adandó válas­szal szintén ezen alapon és szellemben kívántuk volna az országgyűlés és korona közötti egyezkedést megindítani, mely ha akkor folyamba jő vala, hihetőleg túl vol­nánk már politikai újjászületésünk vajúdásain, melyek közt most — aggodalommal vegyes re­ményekkel telve — találjuk magunkat. Már most tehát, — midőn a pragmatica san­­ctio mind a korona, mind az országgyűlés által mint kölcsönösen elismert jogalap, közös kiin­dulási pontul van elfogadva, legyen nekem megengedve, még egy futó pillanatot vetni arra, miből áll nemcsak szorosan jogi, de egyszer­smind szélesb politikai szempontból is — ezen kétoldalú államszerződvény rétege ?— mi volt lé­gyen keletkezésének tulajdonképen czélja ?— és mik lettek reánk nézve annak elutasíthatlan következései, szerzett jogokban és ezekkel vi­szonylagos kötelezettségekben ? Igen rövid kívánok e részben lenni, s nem fogok a méltó főrendek türelmével visszaélni. De miután nekem most azon nem keresett szeren­cse jutott, hogy a méltó főrendek tanácskozásá­nak ezen szentélyében felszólalhatok, meg nem tudnám magamnak bocsátani, ha az alkalmat fel nem használnám, hogy azt, mi hazánk és nemzetünk szent érdekében szivemen fekszik, e válságos pillanatban teljes őszinteséggel ki ne zárjam. Tudva van, hogy a pragmatica sanctio a szat­mári békekötésnek létrejötte és az osztrák spa­nyol örökösödési háborúnak bevégzése után, az ausztriai ház összes örökös birtokainak elosztha­­­tatlan és szétbonthatatlan együttmaradása czéljá­­ból, de egyszersmind, miután VI. Károly császár­nak, Magyarországé néven harmadik királyának, a felséges Habsburg-ház utolsó férfi tagjának, braunschweigi Erzsébet­ Krisztina herczegnővel kötött házasságából fiú gyermekei nem voltak, az ausztriai ház leány ivadéka trónörökösödésé­nek az összes magyar és nem-magyar országok­ban és tartományokban való biztosítása végett jön Bécsben 1713-ban ápril 19-én kihirdetve; minek épen holnapután fordul 144-dik évnapja, mely aztán, az okmány tartalma szerint, a többi orszá­gokkal és tartományokkal, a császár, mint a fo­só­r­u­t­ur és egyedüli uralkodó által, inkább csak tudomás és egyszerű elfogadás végett kö­zöltetek. De Magyar , Horvát-, Tót- és Erdély - országokban ezen szabálynak érvényesítése csak egy lényeges, és akkor közel­jövőben gya­­korlandott nemzeti jognak feladásával lévén keresztülvihető, ennek pótlásául a nemzet viszont, a kölcsönös védelem mellett, az ország törvényes önállásának, alkotmányán­­ak és törvényeinek sérthetlen fenntartását biz­­tosíttatta magának, minden jövő időkre, ünnepé­lyesen az uralkodóház által. így jön a pragmatica sanctioból a magyar ko­rona országaira nézve kétoldalú államszerződ­vény, mely a törvényhozás utján 1723-ban a maga rendje szerint törvényesittetett, 143 év óta tör­vényes hatályban áll, s a legtöbb európai ha­talmasságok által határozottan az európai egyensúly érdekében ismertetett el. Ezen szerződés rétegét már most­­ három fő pont képezi: a felséges uralkodóház tagjainak trónörö­kösödési rendszere, a magyar és nem-magyar országok­ és tartományoknak kölcsönös vé­delem melletti elvárhatatlan és szétbont­hatatlan együttmaradása, — s a magyar ko­rona országainak törvényes önállása és alkotmá­nyos jogainak sérthetetlen fenntartása. De miután a prag. sanctio csak lényegben­­ és természeténél fogva, nem pedig alaki­­­­lag államszerződésnek mondható, czéljainak f­o­­­­ganatositására és gyakorlati érvé­­­nyesítésére az eszközöknek kölcsönös­­ egyetértésbeni megválasztása és a körülmények­­­­hez való alkalmazása, ezeknek kellő számbavé­­­­tele, s a velük való megalkuvás szabadsága j mindkét részről mintegy magától értve­ fenn volt tartva. Mind­két részről mon­­­­dom: — S azért, valamint Magyarország a­­ pragm. sanctió által újra biztosított al­kotmányos jogait még csak 1723. után fejtette, s ki a mostani tisztaságra és határo­­­­zottságra, mint ezt az 1723-i, 1742-i, 1790-i, 1825 -i és 1848-ki törvényhozások mutatják,— melyek közt kivált az utóbbi a régi magyar alkot­mányos jogok a­l­a­k­j­á­b­ó­l és gyakorlásuk esz­közeiből alig hagyott meg valamit; — mert a rendi alapon nyugodott országgyűlés népkép­viseletb­e állíttatott, az ősi kormány­székek helyett minisztérium, vagyis,he­lyesebben, tárczás miniszterek alkottat­tak, s a megyei helyhatósági intézmé­nyek lényegesen módosíttatván, újabb törvé­nyes rendezésük tétetett kilátásba, — szóval minden irányban lényeges változások történ­tek, melyek az idő és körülmények szerint szük­ségeseknek látszottak , úgy viszont nem lehet tagadni, hogy a­ pragm. sanctió f­ő c­z­é­l­j­á­n­a­k, u. m. a birodalom minden egyes alkatrészeinek elvárhatlan és szétoszhatatlan együttmaradása érdekében a másik szerződött fél által Európa, Ausztria és Magyarország változott kö­rülményeiben — szintén jogosan követeltethet­­nek uj biztosítékok, és épen alkot­mányos jogaink lényeges átalakítása következ­tében kivontathatnak — a kölcsönösen elismert czél biztonságára — új, időszerű, hatályos esz­közök , miután azok, melyek csak egy fél szá­zad előtt is elégségesek voltak, most már gyar­lóknak és elégteleneknek mutatkoznak. Érezték ezen politikai kötelezettséget atyáink, s időről időre hozott törvények és tetemes áldo­zatokkal, de még inkább az összes birodalom érdekében történt átalános állami intézkedé­sekbe — melyek a magyar alkotmányosság mér­tékét meg nem ütötték — való belenyugvással el­ismerték , hogy a pragmatica sanctiót megkö­tött ősöknek maradékaira más politikai kö­telességek szállottak, mint melyeket ők vettek elődeiktől át. Érezték az 1723 k i év után atyáink, s vérükkel és vagyonukkal tanúsítot­ták, kivált nagy királynőnk uralkodása kezde­tén és a jelen század első évtizedeiben, — hogy az ausztriai ház birodalmának veszélye egyszer­smind sz. István király koronája országainak veszélye, — hogy az ausztriai császári ház hatal­mának gyengítése egyszersmind a magyar király hatalmának gyengítése, és hogy ha a császári szin fennállása külveszélyek által fenyegetve leend, „una dies utramque duceret ruinam.“ S ha ez akkor igy volt, mennyivel inkább kell í­g­y lennie ma, midőn azóta a világnak, Euró­pának, az osztrák birodalomnak és Magyaror­szágnak politikai és társadalmi viszonyai szintén a legmélyebb gyökerekig behatva megvál­toztak! Nem akarok én azon, annyiszor megvitatott, és tegnap tiszt, barátom gr. Szécsen A. által is említett politikai thesisnek fejtegetésébe ereszkedni, hogy az ausztriai birodalomnak fenn­állása Európa biztonságára, az eu­ópai egyen­súly fenntartására, s a polgárisodor áldásainak terjesztésére nézve politikai sz­ükséges­­ség legyen, — sőt hogy azt, ha­ nem létez­nék, teremteni kellene. De annyi — mély meggyőződésem szerint — bizonyos és elvitázhatlan, hogy az osztrák birodalom fennállása — Magyarország politicus léteiére, és — a­mi nekem l­eg­­drágább és legszentebb — a magyar faj fennmaradására és békés fej­­lődhetésére nézve nélkülözhetlen — el­­annyira, hogy Tacitussal elmondhatjuk: „adeo manifestum est, neque perit nos, neque salvos esse — nisi una posse. (Vége következik.) A „P. Napid“ táv^űrgépjei. Frankfurt, ápr. 21. A közép-államok minisztereinek értekezlete Augsburgban csak vasárnap fog megtartatni. Meg van­nak ide hiva : Bajor-, Szászország, Würt­temberg, Hessen-Darmstadt, Baden, Wei­mar, Gotha és Meiningen. A szövetséggyülés tegnapi (21-ki) ülé­sében nagy szótöbbséggel egy ad hoc­­bizottmány választása határoztatott el, —­mely bizottmány tagjainak száma 9-re jön megszabva. Ausztria nagyon békés nyilatkozatokat tett. München, ápr. 21. A „Bair. Zig“ fél­hivatalosan jelenti : A háborús veszély el van hárítva. Ausztria a fegyverkezések abbanhagyását oly módozatban hoza ja­vaslatba, melyet Poroszország elfogadott. Frankfurt, ápr. 21. Miután Ausztria a porosz indítványnak bizottmányhoz utasíttatása mellett szavazott, egyúttal készségét fejezi ki aziránt, hogy hajlandó a szövetségi reform tárgyalásába bocsát­kozni. A Császár — így szól az ausztriai nyilatkozat — a szövetségi reform szük­ségét 1863-ban tett kezdeményezésével elismerte ; — Poroszországot kivéve, az összes német fejedelmek egyetértettek akkor e tárgyra nézve. Poroszország re­mélhetőleg nem vonandja el magát azon kötelezettség alól, hogy javaslatait szinte oly szabatosan formulázza.­­ A porosz javaslat indokolására áttérve, kinyilatkoz­tatja Ausztria, hogy a szövetségi okmány 11-dik, és a zárokmány 19-dik czikkei az összes szövetséges-társaknak egyenlő ol­talmat biztosítanak. — Ő Felsége ismétli a mart. 31-diki jegyzékben adott nyilat­kozatát, hogy Ő a szövetség békéjét nem fogja megháborítani és ugyanezt elvárja Poroszországtól is; és hogy csak — ha a szövetségi törvények tisztelete marad az összes kormányok előtt a legfőbb sza­bály, — térhet ismét vissza a bizalom, mely egyedül engedi remélni a tanácsko­zások üd­vös kimenetelét. ár fi 1 <5n­f­é­l­ék. Pest, april 21. — A „Wiener Zig“ közli folyó hó 18-ikáról a R­a­j­n­e­r főherczeg ö cs. fensége, mint a cs. kir. ausztriai művészeti és iparmuzeum párt­fogója által az intézet alapszabályai 22. §-a alap­ján levelező tagokul kinevezetteket; ezen kine­vezéssel megtiszteltek közt olvassuk gr. Wald­­stein János cs. kir. kamarást, gr. Andrássy Manót és báró Eötvös Józsefet, a magyar tu­dományos akadémia elnökét.­­ A következő gyászjelentést vettük : Báró Grerliczy Vincze, neje Sztankovánszky Erzsébet, úgy báró Grerliczy Felix, gróf Kornis Lujza neje nevükben mély fájdalommal tudatják, szeretett és tisztelt testvére, illetőleg nagybátyja, aranyi és szent-gerlistyei báró G­e­r­l­i­c­z­y József, cs. kir. kamarás és altábornagy, több rendek vitézének, élete 87-ik évében, végelgyengülés következtében, Ragusában f. hó 17-én jobb létre

Next