Pesti Napló, 1868. július (19. évfolyam, 5453–5479. szám)

1868-07-22 / 5471. szám

167-5471 Szerda, julius 22.1868. 10. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencznek tere 7. siám. 1. emelet. e lep szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-h­ivatal: Ferencziek tere 7 gzám földszint. A lap anyagi részét illeté­kes e­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­ hivatalhoz in­­tézendők. ESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, pestin­­ rúgj helyben, bérhoz hordva. Félévre 10 frt 50 kr. c. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díjat 7 W&boe petitsor egyszeri hűdöe­tésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 gste. Nyílt­ tér: 5 hasiból petit- sor 26 uj kr. Előfizethetfil PESTI NAPLÓ“ angustus-septem­beri két havi folyamára. Augustus—neptemberi két hóra ................................... 3 f.t 50 h A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala Pest, július 21. 18(18. Jegyzetek a népiskolai közoktatás tárgyában előterjesztett törvényjavaslathoz. III. Oly községben, melyben az egyházfe­­lekezetek semmi iskolát nem tartanak, vagy a melyben az iskolát tartó felekezet hivein kívül más, iskolát nem tartó fele­­kezetnek legalább 30 tanköteles gyerme­ke van (35. §.); vagy végre, melyben a hitfelekezeti iskolát törvényes kellékek hiánya vagy felsőbb rendeletek nem tel­jesítése miatt be kellett zárni (9. §.), minden ily községben maga a község tartozik elemi népiskolát állítani, mely­nek költségeit első­sorban ő maga (az e czélból kivetett adó a rendes adó­nak 5%-ját nem haladhatja meg, 19. §.); a m­á­s­o­d­i­k sorban, ha a község e költségek viselésére képtelen, a vár­megye, mely e czélra a megye összes népességét az egyenes adó 3%-ig veheti igénybe, s végre ha a népiskolai szükség­letek még a megyei adóból sem volnának fedezhetők, az állami pénztár fogja viselni. (24. §.) A törvényjavaslatban egynél több oly határozat van, melynek megállapítását elvben helyeselni, sőt kívánni kell, de a­melynek gyakorlati keresztülvitelében tekintettel kell lenni az organikus fejlődés természetére , miszerint a fej­lődést elősegíteni igen, erőszakolni soha sem tanácsos. E morális - physiológiai tekintet alá esik a fent idézett szabályrendelet is. Bi­zonyára mind csak nagyon szegény köz­ség is az az országban, mely eddigelé min­den iskola nélkül szűkölködik. Igen sok községnek csak oly iskolája van, mely a törvényjavaslat által megszabott kívánal­maknak nem felel meg. Ezekhez képest a fiú- és leánygyermekek elkülönözve, kü­lön termekben oktatandók. Kívántatik tehát legalább is két tanító és két terem. Egy tanító nem taníthat csak 60 tanonk­ézet, ha tehát a tanuló gyermekek száma a 60-at meghaladja, egy segédtanítót kell fogadni, s számára külön termet nyitni. Az elemi népiskolai rendes tanítónak fize­tése, tisztes lakáson kívül, nem lehet ke­vesebb 300, a segédtanítóé 200 frtnál. (Jelenleg sok helyen alig üti meg a most divó 100 ft minimumot.) Az iskolának fel kell szerelve lennie földgömbbel, táb­lákkal, térképekkel s egyéb tanszerekkel, a tanonczok pedig az elemi népiskolában tandíjt nem fizetnek (40. §­), tehát a ta­nítónak számos helyütt erre épített eddigi fizetése is megcsökkent, s pótlásául más forrásról kellene gondoskodni. Mindezt jól megfontolva, világos, hogy számos helységben a hitfelekezeti iskolát be kellene zárni, ha a törvényjavaslat szabványainak szigorúan s rögtön az egész országban foganatot akarnánk szerezni. Az ekként bezárt iskolákat, s a még min­den iskolát nélkülöző községeket össze­véve, oly tekintélyes szám és oly magas fedezési szükséglet álland elő, melynek aligha fognak egyszerre megfelelni hinni akár a községek, akár a megyék, akár végre maga az állami pénztár is. Ugyanezen tekintet alá esik a rend­szabály is, mely által az iskolai kény­szer hozatik be. A tanuló­ gyermekek hat évet tartoznak tölteni a rendes elemi népiskolában, 6 éves koruktól fogva a 12-ig, s azonfölül hármat az ismétlő isko­lában, tehát 15 éves korukig tanonczok maradnak. A szünidő 10 hétnél többet nem vehet igénybe, járnak tehát iskolába , kilenc­ éven át évenként több mint tizedfél hónapot. Az iskola­járatási köte­lesség nem igazolt elmulasztásáért a szü­lők, gyámok, gazdák, fokozott pénzbir­sággal bűntetteinek : első ízben 50 kr 2-ikban 1 ft, 3-ikban 2 ft, 4-ikben 4 ftig Négyszeri büntetés után a község, neve­léséről való gondoskodás végett, a gyer­meknek külön gyámot rendel. (68. §.) A magyar nép egyike azoknak, mely a rendszeres elméleti tanulásra kevesebb hajlammal bír, s többet tanul az élet és gyakorlat által, semmint a könyvekből. Nem akarjuk kisebbíteni az iskola jelen­tőségét. Az ismeretek kincstárához kell hogy ő adja kezünkbe a kulcsot, de azt túlbecsülni sem vagyunk hajlandók. — Macaulayt bizonyára senki sem fogja szűkkeblűségről vádolni. Ranken kívül nincs az újabb kornak történetírója, kit vele összehasonlítani lehetne. S az athe­­nei szónokokról szóló értekezésében ő veszi védelme alá Johnson ellenében az athenei köznépet, azt állítva róla, hogy értelmiség dolgába messze múlta fölül bármely más államnak köznépét. Szavai eléggé tanulságosak, hogy átírjuk azo­kat. „Igaz — úgymond — az atheneieknek kevés könyvük volt, de a­mi volt, az mind jeles, és alaposan tanulmányoztatok. Nem az által, hogy a könyvtárakat össze­vissza forgatjuk, hanem az által, hogy a műremeket beh­atólag és huzamosan vizs­gáljuk, szemlélgetjük, tanulmányozzuk, képezzük legjobban a lelket. Ma egy tu­dósnak sokat kell olvasni, a­mit csakha­mar elfeled, és sokat, a­mi nem méltó rá, hogy tartsa meg emlékezetében. Arány­lag csak kis töredéke az az időnek, me­lyet a legjobb műveknek szentelhet. De­in­o­s­th­en­e­s­r­ő­l állítják, hogy Th­u­c­y­­d i­d­e 8 történeti művét kezdettől végig hatszor másolta le. Mint jelenkori politi­kus, ezen idő alatt sok újságot és röpira­­tot olvasott volna el. Én nem kárhozta­tom a tanulás ezen szórakozott nemét, mely a dolgok mai állásában szükséggé nőtte ki magát. Azt azonban talán meg fogják engedni nekem, hogy kételked­hessen­, ha várjon a változások, melyekre az uj idők csodái éi oly elragadtatással tekintenek, helyzetünket valóban, vagy bár csak látszatra is megjavították-e ? — Mondják, hogy egykor Rumford ter­vet nyújtott be a bajor választófejedelem­nek, mint lehetne katonáit jövőre jutá­nyosabban táplálni, mint azelőtt. Terve a javaslatból áll, hogy a katonákat kény­szeríteni kell, hogy az étkeket jól meg­rágják. A híres feltaláló szerint ugyanis egy ily módon élvezett csekély mennyi­ség több táplálékkal szolgálna a testnek, mint a mohón lenyelt egész nagy tálak. Nincs tudva előttem, mi sorsa volt Rum­ford e javaslatának, azt azonban hiszem, hogy a lélekre nézve sokkal táplálóbb egy lap, jól megemésztve, mint egész kö­tetek mohón elnyelve. Többiben a köny­vek legkisebb elemét képezték az athenei polgár mivelődésének. Tegyük át ma­gunkat pillanatra gondolatban ez ünne­­pies városba. Képzeljük magunknak, hogy épen dicsősége és hatalmának idő­szakában köszöntünk be kapuinak egyi­kén. A porticus körül összegyűlt tömegre bukkanunk, minden szem az emelvényre van szegezve. Phidias épen most il­leszti be domborműveit. Rá az utczába térünk: egy rhapsodus énekeket szaval, férfiak, nők, gyermekek tolongnak kö­rüle, szemeik könybe borulvak, szíveik dobognak, úgy látszik, mintha lélekzetök is fel volna akadva, mert a hevenyésző azt adja elő, mint hull Priamus Achilles lábaihoz, s csókolja kezeit, azon gyilkos, irtóztató kezeket, melyek annyi fiának életét onják ki. — A nyil­vános piaczra értünk. — Ifjak, előre­­hajlott fejjel, villogó szemmel s a kí­váncsiság kifejezésével az arezon, áll­nak körben. Socrates vitatkozik egy híres atheistával Joniából, s épen most olvassa fejére az ellenmondást, m­ely állításai egyikében rejlik. Majd a kérőid kiáltása hangzik: „Helyet a prita­nok számára! “ A nép összegyűl. Minden részről özönlik a sokaság. Ki lesz a szónok? Taps- és éljenzésben tör ki a gyűlés, mert Periclest látja felha­tolni a szószékre. Következik egy színhá­zi előadás. Sophocles egyik trag­édi­­áját adják. Este étkezés a világ legszebb ege alatt, a társadalom minden nagysága, dicsősége,szépségei,Aspasia és Sapho, gratiák és múzsák társaságában.............. „Nem ismerek — végzi Macaulay — egy oly jelen­kori egyetemet, mely ehhez hasonló jeles tanítási rendszert tudna fel­mutatni !“ Jól tudjuk, hogy nem minden ország Athén, vagyis egy város és területéből álló kis állam, melynek minden egyes polgára törvényhozó, katona és bíró lé­vén, életét a közügyeknek szentelte, a ke­nyérkereseti munkát, a földmivelést, ipart, kereskedést pedig a rabszolgákra bízta. A példa mindamellett is találó, mert vilá­gosan tünteti fel, hogy az emberi művelt­­ség nem egyedüli tényezője az iskola, s hogy képességeink kifejtésére, ismerete­­ink gyarapítására, ízlésünk nemesítésére, ítéletünk józanítására még az iskolánál is több hatással van az élet, ha tudniillik az államgépezet, mint nálunk, autonomi­us alapokra van fektetve. Elmondhatnám azt is, hogy az iskola, a szabad életfejléstől elkülönözve, azon csatorna, mely által egyik század a maga összes elfogultságát, előítéleteit, butasá­gait átönti a következőbe, azon terem, melyben az egyik nemzedék szellemi békéiba verik a másik serdülőnek lelkét, melyekből egy egész életen át küzdve és hányatva csak kevés szerencsés tud ki­bontakozni. A tényt bűn volna az iskola ellen akarni érvényesíteni, mert a jó, melynek ő szülője, temérdekkel múlja fö­lül a roszát, melyet okoz, kétségkívül nem szándékosan, de emberi nyomoraink folytán. A kérdés, az iskola járatási kényszert illetőleg, sem észjogilag, sem tapasztalati­lag még nincsen eldöntve. Felteszi ugyan­is, hogy minden család azon helyzetben van, hogy gyermekét iskoláztathatja. Ha tudniillik a gyermek az államé, úgy tar­tásáról is ez gondoskodjék,­­ ha pedig a családé, hány van olyan, mely gyerme­két legalább bizonyos időben nem nélkü­lözheti, vagy épen minden költség nélkül van, hogy őt iskolába küldje. Bizonyára mind e tekinteteknek kell tulajdonítani azt, hogy a törvényhozás az átalános polgári jogok gyakorlatát nem ahhoz köti, ha várjon tud-e valaki olvasni és írni, végzett-e iskolát vagy sem, hanem inkább a képességhez, fel tudja-e magát valaki, ha bármily szegényesen, de mégis önállólag tartani az életben vagy sem ? Az értelmiségnek tudniillik az önálló be­csületes existentia (kiveszszük e szabály alól a magasb tudományt és a művészetet, — s talán a balsorsot) első próbaköve. S ha a képzettség egy bizonyos foka mel­lett valaki vagyonosságra és jóllétre tett szert, — egy másik magasabban képzett pedig azt elvesztegette, vagy tanultsága mellett még kenyere sincsen, — hol van itt a tapasz­alati alap a fokozatos bünte­téssel súlyosbított kényszer behozatalára ? — ha ugyan a törvényhozó az átalános is­kola-kötelezettséget felállítva, azt szigo­rúan végrehajtandó tényül, s nem inkább eszményül kívánná felállittatni, melyet elérni törekedni kell, de foganatosí­tani csak az igazság korlátai kö­zött lehet, szabad. Elvben tehát a törvényjavaslat intézke­dése helyes, alkalmazásban óvakodni kell, nehogy zsarnokivá váljék, rombának mond, még pedig saját pár­tom irányában. Luther ama híres mon­datát: „Freiheit und G­robheit sind Ge­­schwister-Kinder“ senki sem követte oly híven — köztünk maradjon a szó — mint az, ki az én szememben most szál­kát talált! De hát csakugyan gorombaság volt azt mondani, hogy szerepet cse­réltünk ? Én nem tehetek róla, hogy önök i 11­i­­berálisok, s majd egy, majd más an­­tediluvianus eszmét karolnak fel, hi­szen okaik lehetnek reá, s én tisztelem ezen lehető okokat, hanem ha azt mon­dom, hogy e vagy ama kérdésben a jobb­oldal szabadelvű, azzal legalább a jobboldalnak valami nagy gorombaságot alig mondhattam. Ne hintse el a konkolyt köztünk, édes Csernátony de eadem! Egykor azt hirdette ön mindennap, még pedig meglehetős sikerrel, hogy: „Nem kell táblabiró-politika. * A scót bérezek, vagy Itália bájos levegője tette önt azóta olyan buzgó municipalistává ? — nem kutatom, de kérem alássan, ne tessék viszont engem tor­y-nak kinevezni: meg­férek én a magam szerény bőrében. Megsúghatom jönnek, hogy ön és tisz­telt elvbarátai, jobbról és balról, kivétel nélkül sokkal jobban beillenek p. o. jun­ker­ek­nek, mint mi tory-pártnak. Ne mondja ezt tovább, mert — elhiszik. Már most beszéljünk komolyan, azaz: forduljunk Tiszának. Először is egy kis kötelesség-mulasz­tással vádol, hogy nem vigyáztam sza­vaira, aztán egy kis csalfasággal, hogy azt c­áfoltam meg, a­mit nem mondott, hanem a­mit ráfogtam, hogy mondott volna. Lássuk. Első beszédében, jól tudom ezt, ön ma­ga hivatkozott a megyei kérdésről írt röp­­iratára, s ezzel minden kétségemet elosz­latta az iránt, hogy az a Tisza Kálmán, kinek nevét ama röpirat czímlapján ol­vastam, ugyanaz, a­kivel, mint előadónak, szemben állani volt szerencsém. Nem c­á­foltam én azon nézetét, hogy a megye­­rendezést, vagy bármely fontosabb kér­dést tüzetesen és nem per tangentem kell tárgyalni, mert én ebben tökéletesen iga­zat adok önnek. De már odáig nem megyek, hogy mind­addig, vagy a megye­rendezés vagy bár­mely más cardinális kérdés napirendre nem jő, ölbe tett kézzel üljünk tétlenül ragadós székeinken, izzasztó üvegtetőnk alatt. Az élet mindennapi szükségei sok­kal hangosabban kiáltanak ránk, s elodáz­hatatlan, gyors és erélyes intézkedéseket követelnek. Sőt, menjünk tovább, ön­gondolkodó fő, de egyúttal practicus államférfi, s mint egyes nyilatkozataiból örömmel veszem ki, inkább hajlik az angol e­l­j­á­r­á­s, mint a franczia iskola felé. Röviden szóljok, sapienti pauca: ne áldozzuk fel a syste­­mának az embert, ne a doctrinának a va­lódi érdekeket! Francziaországban miért semmi sem, s főleg a szabadság nem állandó ? Azért, mert mindig tabula rasat csinálnak, s od­rogálnak maguknak egy-egy új sys­­temát. S Angliának miért bámulják főleg intézményei életrevalóságát és állandósá­gát? Azért, mert toldozzák-foldozzák, s egy régi követ, bármily furcsa legyen is az, addig ki nem dobnak, míg helyette jobbal, nem tehetnek az ősi épületbe, de bele­teszik ezt mindjárt, ha megtalálták, s kivetik azt, a­melyik akadályul szolgál. Visszatérve a mi polémiánkra: ö­i, ha minden gyorsíró nem hazudik, azt mon­­dá, hogy a megyei bizottmányi tagok egyéni felelőssége kivihetetlen, mert stb. Én erre felolvastam önnek 1865-ben kiadott értekezéséből azon passust, mely­ben ön ama most kivihetetlennek mon­dott személyes és egyenkénti felelős­séget maga, az országban tán első, indítvá­nyozta. Jó czáfolat volt-e ez ? — azt nem tudom; de hogy önnek állításai és nem az én agyrémeim vagy ráfogásaim ellen volt intézve, azt — minden álszerénység nélkül — bátran mondhatom. Azon röpiratból még több igen tanul­ságos helyet olvashattam volna fel; külö­nösen ajánlom önnek és minden olvasónak figyelmébe mindazokat, miket a kormány és a megyék régi káros és veszedelmes tuséiról mond, s melyek biztos óvszere gyanánt jelöli meg azon p­a­r­­­­­a­m­e­n­t­á­­r­i­s kormányt, mely akkor még csak jámbor óhajtás volt, azóta pedig valóság­gá lett. Megengedi ön, hogy ugyanazon jeles Üdvözlöm Tiszát! Üdvözlöm Cser­­nátonyt! Mindenkinek meg van az ő hiúsága! Én is csak hízelegve érzem magam, hogy múltkori párbeszédem,­­ azt kiegészítő czikkem­ egyszerre két olyan notabili­tás­nál keltett viszhangot a „Hazánk“ és a „Hon“ hasábjain. Udvariatlanság volna tőlem e figyel­met meg nem köszönnöm. Legelőször is önnek édes Cserná­­tony! Már t. i. ha Z. A. önnek édes , mi­ért volna ön keserű nekem, ki neve utól­­jának, a democrata ypsilont leszámítva, félig-meddig druszája is vagyok. Tehát ön, édes Csernátony de eadem, lássa e, ön legelőször is háladatlan irán­tam. Ön helyett, ki azalatt hat szobá­ban szellemdús czikkeket irt, én „untam magam“ ott a pulpituson, s aztán ex offo unalmamban, élet­es carricaturák helyett, önök jeles mondatait tettem pa­pírra, s ön mégis belém kap, és azt mond­ja, hogy badarságokat írtam össze! Igaza van önnek, s csakis mint o­l­y­a­­nokat tálaltam fel újra az olvasó­kö­zönségnek , de miért azt annyiszor és olyan leplezetlenül megmondani­­? Az sem szép öntől, édes druszám (min­­dig az y-t leszámítva), hogy engem g­o­munkájából vett egy rövid idézettel fe­jezzem be soraimat: „ki kell terjesz­teni (31. lap) a felelősséget min­den irányban, legyen felelős mindenki saját tetteiért.“............ Amen! Z. A. Bécsi dolgok. A „Corr. Havas“ az allocutióra Rómába kül­dött tiltakozás átadásáról a következőket írja : „Beust báró jegyzéke Antonelli bibornoknak adatott át az ausztriai ügyek kezelője által f. hó 13-kán. Antonelli bibornok csak arra szórak­o­­zott, hogy az átvételt nyugtatta, a­hogy Boust is tette az allocutióval. Valamint a császár is csak a vallásügyi törvények szentesítése után irt a pápának, úgy a pápa is csak az allocutio után irt neki. Az Antonelli bibornokkal közölt jegy­­zéket teljes udvariasság által azeliditált határo­zottság jellemzi. Beásta concordatum­ eltörlését annak tulajdonítja, hogy a szentszék vonakodott ezen okmány revisiója felett csak tanácskozni is. Nem akarj­a tagadni, hogy a pápának a ma­­ga szempontjából lehet rá joga,hogy a kibocsátott új törvényeket jellemezze, de egyúttal az ausztriai kormány részére is igényli azon jogot, hogy a császári szentesítéssel felszerelt intézkedéseket foganatosíthassa, és ki­mondja határozott azon szándékát, hogy a püspökök emanatióival szembe fog szállani, kiknek törvényellenes eljárását a junius 22 -i allocatio felbátorította. A bécsi lapok, mint régente a miniszterlistá­­kat, úgy árulják ez idő szerint a helytartó listá­kat : kineveztetnek, áthelyeztetnek, cseréltetnek stb. é­s minden ország vélt és nem vélt igé­nyeit és követelményeit latba vetve, nem marad egy tartomány sem megkínálatlan. Mint a „Debatte“ értesül, az egész colporta­­ge, valamint az illetők jellem­zése is „felette hiányos;“ ennélfogva mi későbbre halamtandjuk az egyes lapok candidatus listáinak közlését. A trieszti excolausoknak nem akar vége sza­kadni. 17-ken ismét egy szerencsétlen szláv pa­rasztot bántalmaztak, a múlt vasárnap ismét kevés hija volt,hogy komolyabb következmény­­nyel nem járt egy, a szláv munkásoknak olasz „kávéházasok“ általi magtámadtatása. A bajt a gyorsan megjelenő katonaság hárította el 20-án pedig ismét két mandzierit a piazza legná-n úgy bántalmaztak, hogy az egyik nehéz sebben ma­radt a helyszínen. A város szláv lakossága kezd félelmesen elkeseredni. Országgyűlési tudósítások. A képviselőhöz július 21-ki ülés 3. Elnök pontban 10 órakor elfoglalja székét Elnök: Somssich Pál; jegyzők: Bujano­­vics Sándor és Dimitriovics Miklós. A jegyzőkönyv megjegyzés nélküli hitele­sítése után az elnök az érkezett kérvényeket mutatja be: Gróf Zichy Jenő, mint a szikes­fe­­hérvári egyházmegyei katholikus értekezletből kiküldött bizottmány elnöke, a katholikusokat megillető egyházi autonom­ának az alkotmányos szabadság tís haladás követeléseivel összhang­­zásba hozatalát elősegiteni és ezt volog tárgyal­tatni kéri. Ugoda megye és Pécs városa a kép­viselők gyakori kimaradását megszüntetni kérik. A kérvények a kérvényi bizottsághoz utasíttat­­tak, az első előzetes tárgyalás végett. Dornahidy Ferencz képviselő kétheti szabadságot kér. Megadatik: Madarász indítványa a honvédelem ügyében. Madarász József képviselő a szószék­ről olvassa fel C­s­a­n­á­d­y I­s­t­v­á­n , B­o­b­o­­r­y Károly, V­á­l­y­i Józs­ef, P­a­t­a­y István és Madarász J­ózsef indítványát a honvédelem ügyében. A felolvasás egész drámai alakot öl­tött, midőn P­erczel Mór minden egyes pon­­tozatnál rámondta a patkóssal előadott indít­ványra: „Ez nem áll! Ez sem­áh!“ Az indítvány itt következik­­ : „ Tekintve azt, hogy az állami lét első kellékei köz­é tarozik az, hogy Magyarország véd­erejét kizárólag önmaga rendezze, ez vele ronda kell­lék ; a­­javaslat pedig Magyarország és Asztr­a e részbeni jogaikat 10 é­­re közös rendelkeés­­nek kívánja átszolgáltatni. Tekintve azt, hogy minden állam országgyű­lésének (parl­amentjének) legfenségesb joga az, hogy a katonaadást meg is tagadhassa; a­­ja­­vaslat pedig mind Magyarország, min­d Ausztri­a parlamentjeit e legfenségesb jog gyakorlatától kívánja nagy időre megfosztani. (Bérczes Mór közbeszól : Ez nem áll!) Tekintve azt, hogy Magyarország igaz, érdeke nem a háborút, hanem a békét, tehát nem a támadó, de a védel­mi rendszer alakítását köve­teli, a­­javaslattól tehát ell­ekezőleg azt köve­teli, hogy béke idején a rendes hadsereg a szük­ségletnél megfelelő legkisebb szánni, a hon védelmére kiképezetteké ped­g legyen a legki­terjedtebb . Tekintve azt hogy az állam­polgárainkkor tel­jesítik a haza és alkotmány védelme iránti köte­lességüket önrendelkezéseiknek is megfelelve,ha a hon védelmére úgy képüztetnek ki, hogy föld­­mevelési, ipar-, kereskedelmi­, tanulási vagy bármily f­oglalkozásaiktól pl ne vonassa­nak, a mi fiatalabbaknál czélszerűen eszközölhető, ha már gyenge koruktól kezdve a tanodák van ,e­­ész­ben is korukhoz mért oktatást nyernek; a­­ja­vaslat pedig a kor szabad szellemi­ haladásának d« a» vs j: n­éat J&a ti ed&Lael is! MiWmb .

Next