Pesti Napló, 1868. augusztus (19. évfolyam, 5480–5503. szám)

1868-08-02 / 5481. szám

a római ,ifíl­fivel : o navis ? r.­ferent in mare te­ni’V. Fluctus? o quid ngis ! * vissza pillantva a pályára , me­lynek a jelen tervhozás vég.­! felé közeled­ik, azoknak, akik utánuk következnek, megita ró­mai költővel azt mondja : non minor nest virtus quam querere parta tueri. (Helyeslés: Nyáry Pál csak az elvet kívánja kijelölni, melynek következetes átvitelével remélhető egyedül, hogy a tervezett védrendszer népszerű­séget nyerjen. S ezen elv az, hogy a magyar nemzet igyekezzék alkotmányosság tekintetében a többi nagy nemzetek már elért, elfoglalt szín­vonalára felemelkedni, s tartsa legszentebb köte­lességének elvállalni az általános honvédelmi kötelezettséget. Zsarnay Imre azon kívánságára az előtte szólónak, hogy a magyar nemzetnek legyen egy nagyszerű, önálló, független és nemzeti se­rege, azt mondja, hogy mint mindenki, úgy ő is óhajtja, de kérdi, hogy várjon azért, mert a viszonyok és körülményeket figyelembe véve, most lehetetlen, ne tegyük azt, mit Széchenyi mondott ? „Vessük el a magot, hogy abból cser és erdő legyen.“ (Úgy van jobbról!) Azt mondja, hogy a­ki gondolkozott a tárgy felett, és osztotta azon aggodalmat, mely a hon­polgárok keblét, már több mint egyszázad óta nyugtalanította, hogy az eredeti védelmi rend­szert, mely által a haza függetlensége fenntar­tatott, a későbbi viszonyok megváltoztatván, helyébe állandó hadsereg rendeltetett el, azon kiváltságos osztály helyett, mely annak előtte maga védte a hazát, a fegyvert letette kezéből, ez a haza jogait, a haza földjét nem biró nép­osztály vállaira tétetett. A ki gondolkozott azon hadsereg felett, mely által hazánk függetlensége feltételeztetik és látta, hogy az már szervezeténél fogva is nem a nép szabadságának megvédésére, hanem inkább az alkotmányosság megtörésére használtatott fel azok a mostani európai viszonyok között a háború esetében nem elégségesek, a bé­ke idején pedig roppant költség és teher mel­lett veszélylyel fenyegetik a hazát és trónt. A ki tehát ezekről gondolkozott — szóló szerint — lehetetlen, hogy örömmel ne üdvözölte volna a­­javaslatot, melyben azon intézkedések léteznek, melyek által a haza oda jut, hogy nem az ide­­genek által, hanem honfiai hűsége és hazafias­sága által biztosíttassák a haza alkotmánya. (Helyeslés.) Megvallja ugyan, hogy e­­javaslatban igen sok kellék hiányzik, de kénytelen mégis kim­o­u­­dani, bár sokak által talán tévedt paradoxonnak mondatik, h­gy vizsgáltassák­ meg a haza tör­ténete, az e­ső vezértől kezdve mostanig, ily üdvös hatást tárgyazó intézkedés, a haza függet­lenségére törvényesen országgyűlés által még­nem tétetett, mint a jelen­­javaslatban fog­lalt intézkedések, melyben nem szükségeltetik egyébb, már értelmiséggel párosult hazafiúság­­gali felkas­olás és élesztés. Ezen­­javaslatban, megvan minden, a­z­t kí­vánni lehet arra, hogy a kívánt hadsereg oly nagyszerű legyen, mint a mely Nyáry Pál képv. eszméjében foglaltatik. (Igaz ! Helyeslés.) Miután az ellen-oldalon sokan ellenvéleményt mondottak, kénytelenitve érzi magát kimondani, hogy ő is az 1867. XII. t. czikket úgy tekinti, mint szükséges következését az 1848-ki törvény­ben kimondott testvériségnek, még pedig a­z értelemben, mint azt az 1848. évi törvény ér­­tette. A­mint ezen egyességet, úgy a honvédel­mi törvényt is az 1848-ki törvényben kimondott jogegyenlőség és jogkötelezetség eszméjéből látja leszármazva, azért lelkéből pártolja a­­ja­vaslatot. (Élénk helyeslés.) Makray László egy hosszantartó bevezető beszéd után, melyben Lefőkép a történetre hi­vatkozik, előadja, miből állanak e törvényjavas­latnak hibái. Ugyan­is a törvényjavaslat szerin­te, először azt kívánja, hogy a magyar magából kivetkőzve szülessék osztrák katonának, s mint ilyen éljen és haljon meg. Másik hibája, hogy ki elfogadja azon tételt, mi­szerint a dolgot erőltetni nem lehet, mert az Ausztriára nézve élet­kérdés, tehát , mert élet­kérdés Ausztriára, szűnjék meg a nemzetnek joga Magyarországot magáénak tekinteni.­­ A törvényjavaslat szerinte nélkülözi a nemzeties szellemet. Elismeri ugyan, hogy a közösügyi törvények a közös hadsereg fogalma által ezt elhárítani igyekeznek, de szerinte kimaradt a számításból az, hogy ha az idő folytonos fejlődése a szuro­nyok hatalmát megtöri, akkor nagyobb roham­mal törnek elő, s mi lesz Magyarországból, melynek a rosz szerkezet folytán összeomló véd­­rendszere a nemzetet compromittálta. Hibás végül a szerkezet, mert a honvéd nevet első sorbeli helyzetéből alárendelt helyzetbe teszi. Szóló szerint a­­javaslat mellőzni látszik azt, hogy Magyaroszágnak alkotmányos rendszere kezdettől fogva a védkötelezettség egyetemes­ségének nagy elvein nyugszik. Igen hosszúra terjed ki beszéde, melyben ipar­kodik kimutatni, hogy az, mit elősorolt, valóban hibás, s azon reményben, hogy ez a részletes vita alkalmával a törvényhozás által alapos ki­igazításokat fog szenvedni, azzal végzi beszédét, hogy a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Nagy Ignácz beszédében a jelenlegi szer­vezet rész oldalait fejtegeti, kiemelvén különö­­sen azt, hogy a munkás kezektől újra meg újra megfosztatott Magyarország, s a nősülés akadá­lyozása folytán egyre fogyott és fogy a nép, s az annyira elgyengült, hogy maholnap nem le­­end ivadék, kiválasztatván a fiatalság dísze, virága. Nem helyesli azt, hogy Magyarország osztrák hadsereg számára újonczokat állít, mert úgymond, csak­is önálló hadseregünk számára adhatjuk oda pénzünket és vérünket, nem he­lyesli, hogy a nemzet ifjainak színe, virága az egységes keverék osztrák sereg számára előre kiválasztassák, és csak mustra maradjon a hon­védelemnek, házőrző és adóbehajtónak. Nem akar oly sereget, mely átjárva az idegen polgári elemtől, elfeledi, hogy a katona első­sorban hon­polgár és csak­ azután katona. Ezeket előre bocsátván, a 1.javaslatra tér át, s azt mondja, hogy ez oly két elvet tartalmaz, me­lyet szívéből üdvözöl és elfogad, egyike az álta­lános katonáskodás, a másik pedig a honvéde­lem elve; e két elvet azon változásokkal, melyeket Várady Gábor javasolt, elfogadja. Hanem azon harmadik javaslatot, mely a vidékről szól, mi­után szerinte a nemzet jogait meg nem őrzi, el nő Horváth Lajos beszédét legközelebb közöljük. Gicczy Kálmán azok folytán, mik a kér­désben levő­­javaslatra nézve úgy egyik, mint másik oldalról is előadattak, indokolni kívánja a szavazatot, melyet e fontos tárgyban adandó lesz, s óhajt válaszolni egy­némely ellenve­tésekre. A­mi saját nézetét illeti (Halljuk!) az, hogy Magyarországnak sok ellensége van és volt mind belől,mind kívül e hazán. (Igaz!) Következése ez geographiai helyzetének, mely az európai civilisatio küszöbén mintegy az isteni Gondviselés által ráruházott hivatás. Ezen helyzeténél fogva hajdan pajzsa volt nyugatnak a kelet ellen, és most is választó fal két nagy nemzet, a német és szláv között. (He­lyeslés.) Ezen helyzeténél fogva az európai hatalmak egyensúlyának fentartására szükséges Magyar­­ország létele. Nagy világ­történelmi hivatása ez a hazának, de rendkívüli veszélyes, mert megtámadásoknak teszi ki a hazát minden oldalról. Ennyi veszélyek után, nézete szerint a haza csak úgy tartathatik fenn, a­mint megállapíttatott és századokon keresztül függetlenül, dicsőség­gel fennállott. Megtartatott részint bölcs törvények, részint fegyver által, melyet hajdan a hon minden fia a haza védelmére viselni tartozott és viselt is. 1715. évben a nemesség a fegyvert letette, zsol­dos sereg alapittatott, s haza védelmét és költségeit azokra hárította, kik azon időben polgárai sem voltak a hazának és ezen igazság­­talanság keserűen magboszulta magát, a nem­zet gyenge és védtelen lett, az ország nem bir­­ván magára vonni a világ figyelmét, eltűnt az európai államok sorából, és nem egyszer az absolutizmus és nyílt ellenségeinek játékává lett. Nem lehet, hogy zsoldos sereg vagy épen a sors­húzás által önkényileg kijelölt honfi egy­­részre viselje a véradót a haza összes polgárai és az összes házáért. Most minden ember szabad, minden ember kötelessége védeni a hazát, s csak is a védi kötelezettség elve az, a­mi biztosíthatja a sza­badságot a hazában, és az ország fennállását az európai államok sorában. Önálló nemzeti hadsereg tehát ennélfogva egyik fő kelléke az általános honvédelmi véd­rendszer sikeres életbeléptetésének. Nagy fontosságú, hogy a­miről a törv­­hozásnak rendelkezni kell, ha azt akarja, hogy a védrend­szer c­élszerű legyen,­­ azon czélok meghatá­rozásának joga, melyekre a hadsereg fordíttatik. Nagy fontosságú, hogy a nemzeti hadsereg az ország érdekeivel megegyező hadjáratokra for­­díttassék, nem pedig olyanokra, melyek nem érdeklik. Ezt más monarchiák példájára úgy lehet ér­vényesíteni egyrészről a hadviselés költségei­nek, másrészről a hadsereg létszámának meg­­határozása által. Az utóbbi, a­mennyire rendes hadseregre vonatkozik, az újjonczajánlási jog­nak fentartása által gyakoroltatik. Ez alkotmányos módon a korona az ország­­gyűlés akarata nélkül is kezdhet háborút Ma­gyarország érdekeinek tekintetbe vételével, és szabadon használhatja a hadsereget az országon kívül és belől minden alkotmányos ellenőrzés nélkül. Ezen szempontokból kiindulva, csatlakozik azon elvtársakhoz, kik a­­javaslatra nézve ki­mondák véleményeiket a hibákat illetőleg, ré­széről kettőt vél leginkább kiemelendőnek. Első a magyar tervhozás törv. jogkörén túl­lépve, összes birodalmi hadseregről rendelkezik, de nem rendelkezik arról, miről kiváltképen tü­zetesen kellene rendelkezni, a magyar hadsereg­ről, melyről rendelkezni Magyarország ország­gyűlése egyedül van hivatva. A másik hiánya, hogy látszólag ug­yan kor­látozza, de valóságban megszünteti a nemzet­nek újoncz állítási jogát. A főhibát abba látja, hogy e szó „magyar hadsereg“ a javaslatban nem foglaltatik. Ezen hiány, a nemzet újonszállítási jogának kellő meg nem óvása, oly alapelvi hiány, mely utóbb a részletekben mutatkozó hiányok kijaví­tását minden esetre nehezíteni fogja. Ezen hiányok kijavítását óhajtja, különben a­­javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfo­gadja. Andrássy Gyula gróf miniszterelnök. T. hát! Azok után, a­miket t. barátom, a cul­­turminiszter úr a kormánynak e kérdés körüli elveiről mondott, én magának a törvényjavas­latnak elveiről csak igen keveset kivánok szó­lani. (Halljuk!) Mielőtt azonban ezt tenném, felhíva és kész­tetve érzem magamat néhány észrevételt tenni azokra, a­mik itt előttem a törvényjavaslat egyes czikkei általános szelleme ellen mondattak. S hogy ne feledjem azt, mit épen most hallok, arra fogok mindenek előtt válaszolni, a­mit Ko­márom városa igen t. képviselője mondott (Hall­juk!) Azt mondta Komárom városa t. képviselője, hogy az általános védkötelezettségen alapuló védrendszer csak úgy fog megfelelni czéljának, ha mindazok, kik a hadseregbe lépnek, egész hazafias öntudatukkal lépnek bele, ha maguk közül barátaikat, rokonaikat fogják egyesítve szemlélhetni. Tökéletesen egyetértek e tekintetben a t. kép­viselő úrral. Azt gondolom, az nem csak az ő, hanem a ház többsége, az egész ország kívánsá­ga. (ügy van!) A ministérium épen e szempont­ból nagy súlyt fektetett ő Felsége tanácsában a nemzet azon jogára, hogy Magyarország fiai a közös hadseregben csakis magyar hadcsapatok­ba osztassanak be, a nemzet ebbeli történeti joga nemcsak fenn van tartva a 1. javaslat által, de ki is van terjesztve, mert eddig a magyar újonczok más technikus csapatokba is osztattak, ezen tör­vény értelme szerint pedig csupán magyar had­csapatokba sorozandók, megnyugtatásul mond­hatom a t. háznak, hogy ő Felsége e tekintetben már­is oda m­éltóztatott utasítani a közös had­­ügyminiszériumot, miszerint javaslatot adjon az iránt, hogy és mi mérvben kelljen a különnemű magyar ezredeket és csapatokat felállítani. Nagy súlyt helyezett ő­felsége kormánya a nemzetnek ezen jogos követelésére azért, mert igenis érzi, hogy a közös haderőnek nem árthat, hanem csak használhat, ha a magyar katona ezen seregben nemcsak száraz kötelességét tel­jesíti, hanem saját külön hazaszeretetének egész súlyát viszi át a közös sereg csapataiba, s ha e hazának és a seregnek minden tagja kétszeresen van érdekelve a sereg jó és rész sorsában, elő­ször mint a közös seregnek tagja, másodszor mint magyar állampolgár. (Tetszés.) Nem tartom én sem jogtalan kívánságnak, sem a közös vé­delemre nézve veszélyesnek, ha Magyarország, mely mélyen érzi, hogy a monarchia megvédése magyar érdek is, azt igényli, hogy ne kellessék névtelenül elvérzenie az összes területnek meg­védésében, hanem azt gondolom, hogy a törvény akkor, midőn világosan rendelkezik arról, hogy csak magyar csapatokba sorozhatók be Ma­gyarország f­ai, alkalmat adott arra is, hogy mi­ként őseink Európa különböző csataterein babé­rokat szereztek és dicsőítették ez­által a magyar nevet, úgy azt tehessék jövőben is azok, kik a közös birodalom közös megvédésére hivatva lesznek. (Élénk helyeslés.) Új és tág tér nyílt e tekintetben a magyar önérzetnek abban, hogy egy magyar nemzeti honvédség az alapja ezen javaslatnak. A t. képviselő úr kívánságának egy része te­hát tökéletesen teljesítve van. De ha jól fogtam fel előadását, annak két ré­sze volt, egyik, a­mit említettem; másik pedig az, hogy nem látja, miszerint e törvényjavas­lat két különálló sereg gyakorlati létesítését czé­­lozza. Nem tagadom, hogy kívonatának ezen része nem teljesült és meg vagyok győződve, hogy az összes monarchiának, de mindenek­előtt Magyarországnak lenne legnagyobb vesze­delmére, ha teljesíteni akarnók. Ennek teljesíté­se nem függ tőlünk, nem a birodalomnak má­sik részétől sem. Ezt teljesíteni csak akkor le­hetne, ha t. képviselő úr, vagy más valaki rá tudná bírni a szomszéd nagy államokat, hogy ők is ne egyöntetűleg organizált sereget, hanem két három vagy négy sereget állítsanak fel.. (Helyeslés jobbról.) De, hogy mi előnye van az egyöntetű haderő­nek a külön álló sereg felett ? — azt úgy hiszem, magyaráznom nem kell, azt megmutatja a törté­net, megmutatják az utolsó hadjárat eseményei (Úgy van !), hol egy egyöntetűleg szervezett kis sereg az egész Dél-Németország külön szervezetű seregeit azért verte meg, mert magában a szer­vezetben volt a hiba, magában a szervezetben volt a győzelem lehetetlensége. (Igaz, úgy van­ jobbról.) A­mint tehát melegen karolta fel a magyar minisztérium a nemzetnek igazságos és ismétlem, a közös monarchiára nézve mindenesetre csak hasznos követelményeit, úgy nem akart annak oly magyarázatot adni, melynek eredménye nem az lett volna, hogy a sereg különböző csa­patai közt hasznos k­valitást ébreszszen, hanem , hogy mesterségesen választotta volna el egymástól azokat, kik arra vannak hivatva, hogy egyértelműleg megvédjék a közös magyar­­orsztrák monarchiát minden külellenség ellen. (Helyeslés jobbról, ellenmondások balról.) A t. képviselő úr nélkülözi továbbá a tör­vényben azon intézkedést, hogy Magyarország vére oly hadjáratban, mely nem az ország ér­dekében viseltetik, ne használtathassák. Kérem a t. képviselő urat, mutasson Európá­ban, de tovább megyek, Amerikát sem veszem ki, egyetlen egy alkotmányt, mely nem azt mondja, hogy a háború és békekötés feletti intéz­kedés joga fejedelmi jog. Mutasson nekem a t. képviselő úr egyetlen egy alkotmányt, mely habár csak azon eszmét formulázza is, melyet a t. képviselő úr kimondott, hogy t. i. háborút az illető fejedelem csak olyat folytathat vagy kezdhet meg, mely az illető nemzet érdeké­ben van. Elismeri azt a t. képviselő úr is, midőn azt mondja, hogy ezen ezélt a parlamentek, illetőleg törvényhozások két módon szo­kták gyakorolni: a pénz megszavazása és az újoncz megtagadása által. Azt mondotta a t. képviselő úr, hogy Magyar­­ország mind a két jogról lemondott. A­mi az elsőt illeti, sajnálattal nélkülözöm a bizonyítékokat. Az igen t. képviselő úr röviden csak azt mondotta, hogy a pénzmegszavazás joga át van adva a delegációnak. Igenis át van adva a delegationak. Kérdem : mi a dele­gatio ? A delegatio az országgyűlésnek (mozgás, halljuk,) az országgyűlés bizottmánya és sem­mi több, mely a paritás elvén tárgyal és ha­tároz ő Felsége többi delegatiójával. S igy ki gya­korolja azon jogot ? Gyakorolja az országgyű­lés az ő delegációja által, mely nem egyébb, mint az ő küldöttsége. (Helyeslés.) Tagadom tehát, hogy az ország nem élvezné azon első jogát, mely által a nemzetek bizonyos korlá­tok közé szorítják a fejedelem hadüzeneti és hadviselési jogát A­mi a másikat illeti, t. i. az újonczmegtaga­­dási jogot, a t. képviselő úr itt két elvet állított fel. Először, hogy az ország 10 évre lemondott; másodszor, hogy arról már ez alkalommal a jö­vőre nézve lemondott Én ennek ellenében azt vagyok bátor állítani, hogy az ország nem 10 évre, sem későbbre nem mondott le e jogáról. (Helyeslés.) A törvény igen tisztán mondatta ki azt, a­mit fentartott, s igen tisztán, a­mit nem tartott fenn a nemzetnek. Mit tartott fenn ? Épen azt, a­mit t. képvi­selő úr mint kellékét a törvényhozásnak óhajt: az újonczmegtagadási jogot. Mert azon .., hol az mondatik, hogy a megajánlott ujonczok csak akkor fognak kiállíttathatni, h­a a törvényhozás által megajánltattak, természetesen egyebet nem jelent, mint hogy fennmarad a törvényhozás­nak joga az ujonczot meg is tagadni. A­mi ezen törvényjavaslatnak másik részét illeti, t. i. az ujonczok számát, a törvényhozás le­mondott arról, hogy az ujonczok számát éven­­ként kérdésbe hozza. Miért mondott le? Azért, mert a rendszer következtében arról lemondania absolute szükséges volt. Ugyanis mi ezen rend­szer alapja ? Rövid szolgálat és a csekély béke­létszám. Már most mikép lehet azt eszközölni, hogy csekély békelétszám és rövid szolgálati idő mellett a hadsereg mégis harczképes legyen ? Oly hadkeretek felállítása által, melyek rövid idő alatt az illetőket betanítani és harczképe­­sekké tenni alkalmasak. Már a törvényhozásnak jogában áll évről­­évre megváltoztatni az újonczok számát, p. o. ha egy évben 100.000 követeltetik, s a keret, a tisz­ti kar és a technikai testületek százezer főnyi létszámnak megfelelőleg vannak felállítva, de ha a törvényhozás a létszámot 30.000-re szállítja le, mi történik ? Pénzpazarlás, semmi egyébb, mert vagy haszontalan keretet tart fenn az ország az ujonczok betanítása végett, oly ujonczok száma­ 18, a­kik nincsenek, vagy pedig pénzpazarlás más után, mert midőn háború közeledik, és a mai időben, mint tudjuk, épen a mindenütt átala­kított szervezetek következtében ezek előkészí­tésére igen rövid idő igényeltetik, akkor rögtö­nözve minden áron kell erre új keretet és tech­nikai testületeket, fegyvereket szerezni, hogy az illető katonák betaníttathassanak, és akkor va­lószínű, hogy mielőtt ez megtörtént, már a hábo­rú talán bevégeztetett. A­miről tehát a törvényhozás lemondott arról, le kellett mondania. De vizsgáljuk, hogy gyako­rolta ez előtt Magyarország az ujjonszállítási jo­got. Midőn 8—10 év volt a szolgálati idő, akkor 8—10 évben gyakorolta egyszer, az új rendszer következtében, most és ezen törvényjavaslat ér­telmében évről-évre fogja gyakorolni. (Úgy van ! Helyeslés!) Az még tehát nem mond le semmi jogról,csak gyakorlását módosította úgy, mint az új rend­szer következben módosítania kellett. (Zaj a Bzé­ső balon. Élénk helyeslés a jobbon.) És valljuk meg, midőn a kormány fenntar­totta az országnak az újoncz-megajánlási jogot, oly valamit tartott fenn, a­mi tulajdonképen az általános védrendszerrel némi ellentétben van, és Európában egy államban sem létezik, hol az általános védrendszer be van hozva. Poroszor­szágban van átalános védrendszer, ujoncz meg­ajánlási jog azonban nincsen, az éjszaki német szövetség bizony­os jutalékot állapított meg , s ő felsége a porosz király évről-évre rendeletileg a sereg létszámához mérten határozza meg az ujonczok számát. Angliában, az alkotmányosság mintaországában, mint az igen­t, képviselő úr tudni fogja, szintén nem létezik s nem is létezett soha az újoncz-ajánlási jog; nem létezik pedig azért, mert ott ilyen alapon szervezett sereg nincsen, hanem létezik egy toborzott sereg és létezik a Mutingbill, mely szer­int a parlament bizonyos esetre kimondhatja a fegyelmi jog meg­szűnését a seregre nézve, miáltal a sereg fen­­tartása teóriában lehetetlenné válik. Ez azon­ban absolut jog, és sokkal természetesebb, sok­kal több annál az, mit a magyar törvényhozás tart fenn, mert az újonczot megtagadni egy kor­mánytól lehet, de organizált státusban és oly kevéssé lehet a fegyelmet a seregben felmon­dani, mint egy perezre is kimondani, hogy a polgári törvények az államban felfüggesztennek, vagy az állam fentartására nélkülözhetlen Ö37- Sieget megtagadni. (Élénk helyeslés.) A mi Ang­liában létezik, tiszta formalitás, a­mi itt van, ritkán használható, de gyakorlati jog. (Élénk zajos helyeslés.) Mondotta a t. képviselő úr azt is, hogy nélkü­lözi azon alkotmányos garantiát,­­ isz­erint a re­­servák felett ő Felsége csak­is ellenjegyzés mel­lett rendelkezzék. Ez bizony­­javaslatban nincs, de nézetem szerint bele sem jöhet, még­pedig nem azért, mintha ezen jogot mások ke­dvéért volnánk kénytelenek feladni, hanem mert saját biztosságunk érdekében azt alkalmaznunk nem lehet. (Élénk tetszés!) A t. képviselő úr, ki mint emlékszem az úgy­nevezett közösügyi törvények minden stádiu­mában igen han­súlyozta a paritás elvét, mit én igen helyesnek ismerek el, nem fogja azt akarni, hogy mi a közös védelem terén gyako­roljunk oly jogot, melyet ő Felsége többi orszá­gai nem gyakorolnak; tehát a jogot, melyet e té­ren igényelünk, a másik résznek is kellene gyakorolni, mert közös védelemről van szó. Ha tehát nem mint alkotmányos formalitást — mert mint ilyen, nem sokat nyom — hanem azért kí­vánja ezt a t. képviselő úr, hogy azon czélt érje el vele, hogy csak oly háború lehessen lehető, mely Magyarország érdekeinek felel meg és más nem, akkor e jog gyakorlata a szerint, a­mint a háború egyik vagy másik részre népszerűtlen mindkettőre nézve igen veszedelmessé válhatik. Tegyük fel, egy háború lesz kikerülhetlen, mely főleg Magyarország különös érdekeit veszé­lyezteti, felteszem e háború a Lajtán túl nem nép­szerű. Az illető Lajtán túli miniszer az ellenjegy­zést megtagadja ? Mellőzve azon kérdést, hogy lehet oly eszmék mellett parlamentáris kormány­zatot fentartani, csak azt kérdem, mi történik akkor? Akkor miniszteri válság következik be, annak végét be kellene várni, de míg a másik ministérium megalakul, melynek miniatűre con­­trasignálni fogná a tartalék behívására vonatko­zó rendeletet, ez alatt lehet, hogy nemcsak azon rész, de az egész birodalom utolsó mértföldig el van foglalva.(Élénk zajos helyeslés.) Az alkotmá­nyos garantia soha nem foglaltatik a törvény egyes pontjaiban, hanem a nemzetek érettségé­ben, azon súlyban, melyet a nemzetek maguk­nak megszerezni tudnak. Azt paragrafizálni nem lehet.Ha,a nemzet régi traditionális józansága,s al­kotmányos képességénél fogva meg fogja adni a fejedelemnek a mi a fejedelemé, és megtartani a nemzetnek a mi a nemzeté, akkor meg lesz azon súlya, melyben az alkotmányos garantia, mely nem egyes paragraphus, de a nemzet összes tör­vényeiben rejlik. (Élénk hosszas helyeslés.) Most átmegyek, ha méltóztatnak megengedni (Halljuk! Halljuk!) chronologicus rendben azokra, mik e törvényjavaslat ellen különböző képviselő urak által felhozattak. (Halljuk.) Mindenekelőtt kénytelen vagyok említeni azt, mit a szélső bal, ha szabad magamat így kife­jeznem (Felkiáltások a szélső balról: „Negyven­­nyolc­asok !”) Kérem, ezt el nem fogadhatom , azok mi vagyunk! (Helyeslés a középen.) Tehát, ismétlem, a­mit a szélső bal egyik­­. képviselője itt a szószékről elmondott. Kénytelen vagyok erre visszatérni azért, mert egy indítvánnyal van kapcsolatban, mely, mint ellenindítvány té­tetett le a ház asztalára a­­javaslat ellen. A t. képv. ur azt mondotta, hogy a magyar nemzet egy ezredévig függetlenül mindenkitől gyakorolta a hadügy körében törvényhozási jo­gát és védrendszeréről teljesen függetlenül ren­delkezett ; továbbá mondotta azt, hogy a jelen­­javaslat készül a nemzetnek ezen mindig füg­getlenül, mindig önállólag gyakorolt jogát fel­adni. Én ezen állításnak, melyre azért vagyok bá­tor válaszolni, mert igen hangzatos, és arra van számítva, hogy az országban azoknál, kik a részletekbe nem szoktak bemenni, hanem az egyes hangzatos phrasisokat veszik irányul (tetszés), bizonyos hatást idézzen elő (élénk helyeslés), mondom kénytelen vagyok ezen állí­tásnak mindkét részét tagadni. Magyarország mióta a Felséges uralkodó dy­­nastiát szabad választás útján trónjára hívta a védelmet mindig ködösnek tekintette. Különbö­ző módon járult ahhoz, e módot mindig maga ha­tározta meg, de a védelmet mindig közösnek tekintette, sőt az 1848-as törvény sem szüntette meg jogilag a közös hadsereget, hanem csak honvédséget állított fel. Igaza van tehát a t. képviselő úrnak abban, hogy itt valami új tör­tént 1000 év óta, de útt nem az, hogy mások avatkoztak a mi hadügyi dolgainkba, hanem az, hogy mi avatkozunk mások hadügyi dolgaiba. (Helyeslés középen.) Lehetne ez ellen azt mondani (Halljuk !) hogy ez épen oly kevéssé helyes, de én azt gondolom ,­­ ezen ellenvetés nem áll, mert közös haderőről bizonyos értelemben csak kölcsönös befolyással és megegyezéssel lehet intézkedni. Tehát azon állítás, hogy ez jogfeladás volna, é s nem inkább jognyerés, alaposnak nem talál- ' hatom. (Ellenmondás.) Mondotta továbbá a t. képviselő azt, hogy a törvényjavaslat által felállíttatni c­élzott hadsereg száma igen nagy, a honvédség igen kicsiny. A törvényjavaslat a honvédség számát nem határozza meg, hanem azt mondja, hogy a honvédség számát a honvéd kötelezettek száma határozza meg. A­­javaslat egy másik §-ban intézkedik arról is, hogy há­­ború esetében ő­felsége helybenhagyásával a honvédség számát emelni lehet. Ha tehát a tör­vényben ki van mondva a felállítandó honvéd­zászlóaljak és századok száma, azért van ki­mondva egy bizonyos szám — és megengedem nem nagy szám — mert a felállítás magában nagy költséggel jár, mert hogy az ország a költséget megszavazhassa, egy indefiniált szá­mot felvenni nem lehetett. De t. képv. ur indítványa világosan ki is mondja, hogy máshová czéloz, azt czélozza t. i., hogy az összes sereg feloszlassák és a hadsereg­ből, a rendes hadsereg magyar részét is ideértve, alkottassák egy magyar hondvédség. Kimondja továbbá, hogy a katonai képzettség egész súlyát­­ az iskolai képzettségre kívánja alapítani. Én azon esetre, ha egyszer a szomszéd nagy államok, melyeknek oly nagyszámú egységes seregeik vannak, meg fogják szüntetni azon rend­szert, mely ott létezik, ha a fegy­veres erő, és pe­dig a támadó fegyveres erő súlypontját nem fogják többé az állandó hadseregbe helyezni, hanem a honvédségbe, ha épen azon t. képv. urak oda tudnák ez államokat vinni, hogy a katonai tudományokat csupán csak az iskolák­ban taníttassák, a­kkor megvallom, semmi ellen­vetésem az ellen, hogy itt is ilyen rendszert fo­gadjunk el. Mindaddig azonban, míg ez be nem következik , ezt bizonyosan kénytelen a t. indítványozó úr is belátni, azon utasítást, mi­szerint én mint honvédelmi miniszter, az ő elvei szerint terjeszszek egy új javaslatot a ház elé, el­fogadnom nem lehet, mindaddig, míg a szomszéd államoknál a véderő súlypontja a rendes had­seregben van,nem függ tőlünk, nem lehet és nem volna czélirányos sem a védelem súlyát a hon­védségbe helyezni. (Tetszés.) Áttért a t. képviselő úr aztán a külpolitikára is, és azt mondta, hogy Németország egyesítési processusa feltart­atlanul halad előre, megem­lítette azon jövendőt, mely nézete szerint e te­kintetben Poroszországra vár. Gondolom, hogy a t. képv. ur nézeteinek tag­lalását tőlem senki várni nem fogja; abba tehát, helyesek e és mennyiben nézetei? nem avatko­zom, de, miután a­­ képv. ur beszédéből világos, hogy ő feltétlen csodálója azon erőnek, melyet Poroszország legújabb időben kifejtett, legyen szabad őt emlékeztetnem, hogy miként jutott Po­roszország, illetőleg a porosz kormány ezen erő birtokába ? (Halljuk!) A porosz országgyűlés a két­éves szolgálati időt elégnek tartotta, s azt állítá, hogy a­mi ezen túlmegy, a cult­urától, a mivelődéstől, a nemzetgazdaságtól vonatik el, s a kormány három évet tartott szükségesnek. E véleménykülönbség összeüközést idézett elő a kormány s a képviselők között. Az új választás ismét azon eredményre vezetett: a porosz kép­­viselőház megtagadta az államköltség megsza­vazását, s a kormány túltette magát ez akadá­lyon, s megszavazott budget nélkül kormányzott tovább. Oly képviselő urak, kik — kénytelenek vagyunk megvallani — nem támadták meg az ott fennálló alkotmányt, úgy mint ez néha ná­lunk történik, hanem annak csak néhány szaka­szát máskép magyarázták, mint az illető kor­mány, az immunitás daczára bepereltettek és elítéltettek. Mind­ezeket nem azért mondom el, mintha szükségesnek vagy helyesnek tartanám ez ily eljárást itt utánozni. Hála Istennek, Magyaror­szágon a törvényhozó test és a kormány közt ily ellentétek nem léteznek. Hanem igenis felhasz­náltam azon alkalmat, melyet a t. képv. ur nyúj­tott annak felderítésére, hogy nem először törté­nik, miszerint a legnagyobb, a leghasznosabb, s az illetőkre nézve lej.Üdvösebb dolgok csak úgy vizetnek keresztül, hogy ha bizonyos nemű ellenzékre még az elegendő súly sem helyezte­tik (élénk helyeslés­ és hogy alig létesült még valami jó a­nélkül, hogy bizonyos mérvben za­jos ellenzést ne idézett volna elő. Engedje meg tehát nekem t. képv­. úr, hogy reményemet fejez­zem ki arra nézve, hogy ez ezúttal is úgy lesz, és hogy később is, s azok is, kik meggyőződé­sét osztják, utólagosan helybenhagyásukat fog­ják adni. (Tetszés.) Mondotta még a t. képviselő úr, hogy a véd­rendszer ezen alakítása nem felel meg az ország kívánalmainak, mert támadó és nem védelmi természetű. A lehető legrövidebb szolgálat, a lehető legkisebb béke jelenléti idő, mind a­ de­fensív rendszernek leghatározottabb kellékei s ugyanannyi hiányai volnának egy támadó rend­szernek ; és ha bár nem is lehet mondani, hogy létezik külön védelmi és külön támadó rendszer, mert azon rendszer, mely csak védelemre jó, az védelemre se jó, mert csak azon rendszer jó a védelemre, mely támadásra is jó, — de ha a kettő közt különbség van, és ha egy rendszerre lehet mondani, hogy ez védelmi rendszer, akkor ez az, mely a­­javaslatban megállapíttatik. (He­lyeslés.)­­ Előhozta még a t. képviselő úr, hogy ezen törvény támadó szervezete és javasolt nagy száma nyugtalanítólag fog hatni a szomszéd ki­sebb államokra. Szabadjon erre megjegyeznem, hogy a 800.000 szám nem a kisebb államok szempontjából jó vámoltatott a háznak,ezt bizonyosan a t. képv. ur is át fogja látni — ha­nem a nagyobb államok tekintetéből , mert min­ket épen úgy nyugtalaníthat azok nagyobb lét­száma, mint nyugtalaníthatja a kisebb szomszéd államokat a mi nagyobb létszámunk. (Élénk tetszés!) De hogy ez egyátalában nem -lehet nyugtalanító a szomszéd kisebb államokra nézve azt bátran merem mondani. A magyar-osztrák birodalom,úgy,amint van,elég nagy, terjeszkedni, hódítás­okat teani, sem oka, sem érdeke nincsen. E tekintetben tehát a szomszéd kisebb államok­nak aggodalomra semmi okuk nem lehet. De ha hódítani érdeke nincs, másrészről veszíteni va­lója sincs többé semmi. (Élénk helyeslés.) Elvesztette mind azt, mit elvesztenie lehetett Ezen nagy seregre tehát azért van szüksé­günk hogy megvédhessük azt, a­mink van és megvédhessük azt, a­mire leginkább van szüksé­günk. — a békét. (Helyeslés.) Most bátor leszek arra válaszolni, mit tu­da­

Next