Pesti Napló, 1868. november (19. évfolyam, 5466–5490. szám)
1868-11-21 / 5483. szám
'■A Fest, nov. 20. 1868. (L) Harord Stanley, a britt birrodalom külügyi államtitkára, egy magyar hírlapnak volna munkatársa és az utóbbinak küldötte volna meg Lynnben, választói előtt elmondott beszédét, kétségkívül „sz e me“ felirat alatt adja ki az illető szerkesztőség a hasábokra terjedő expectoratiót. Valóban szemle az, mely gondosan sorba veszi az európai államrendszer egyes viszonyainak megvilágítását: a nyugaton kezdi és itt szóba ejti a fegveres békében álló két versenytárst, Francziaorzárót és Poroszországot, a pyrenszi hegyeken átlépve a forradalmát szervező Spanyolországról ejt néhány jóakaró szót, végre innen a zavaros keletre irányozza tekintetét, ahol a török birodalom rokatag léte, a keresztények izgatottsága és Görögország önmagát emésztő elveszítése vonja magára figyel- mét. Világrészünk nagyon is kicsiny az 1 angol szemleíró combinatióinak, Afriká- ról is nyilatkozik, ahol az angol nemzet becsülete még utóbb is oly fényes elégtételt nyert, és Amerikáról, melylyel szent lesz a békesség ezentúl, ha a sors is úgy akarja, mint Beverly Johnson és Jord Stanley kicsinálták. Valami nagy titkokat nem fedez fel a külügyi államtitkár, mert, hogy Francziaország és Poroszország végtelen fegyverkezése veszélyt rejt magában, azt a leg- szerényebb politikus is tudja, aki soha egyetlenegy jegyzéket sem irt. Azon bizttatása, hogy ha egy-két évig ki lehet a háborút kerülni, a lefegyverzés szükséges önmagától be fog következni, sem foglal ^ valami mélységes állambölcseséget magá-ban; az embereket, a tőzsdéket, az álla- ^ mókat az érdekli legközelebb, hogy Stanley ezen ,,egy vagy két éve“ alatt mi fog történni , erre pedig nem ad feleletet. ’ Törökországról azt mondja Stanley, hogy a veszélyeztető válság oka bensejében, pénzügyeiben, lakosai elégületlenségében keresendő. Kár, hogy a külügyi államtitkár ezen benső válság összefüggé-sét Oroszországgal, melyről pedig sok ke- ,leti követre írhatna be emlékiratokat, hallgatással mellőzi; pedig épen szemlé- i jének ezen részét láthatta volna el oly adatokkal, melyek Európa legszellemdu- labb publicistáinak érveit felérték volna. Egy pontra nézve teljesen kielégítő fel- világosítást ad Stanley, I. i. Anglia magatartásáról az európai válságok közepette. Az alkotmányos Anglia óvakodni fog mindennemű szövetségektől: a be nem avatkozás elvének újabb proclamatiója ez, melylyel Sytano y lynni választóit megörvendeztette. E politika azonban sem a toryk politikája, sem a whigeké, hanem Angliáé, azon rendszeré, mely az alkotmányos Angliában kifejezést nyert. A legtalálóbban kifejezte ezt azon választó, ki Stanley erre vonatkozó nyilatkozatát e szavakkal fogadta : „ez John Bright politikája.“Akár Stanley kezében legyen letéve a külügyi tárcza, akár Russelre vagy Brightre legyen ruházva, ugyanaz leend Anglia külügyi pontugkája. Amennyiben Stanley beszéde kiválólag arra irányult, hogy az angol választókat a külügyi viszonyok kecsegtető rajzolataival megnyerje, eltéveszti hatását, mert minden angol ugyanazt fogja gondolni, amit a lynni választó közbekiáltott: „ez John Bright politikája.“ Mióta Stanley elmondotta vezérczikkét, az angol választások egy része megtörtént, a grófsági választások is mihamarább meg fognak ejtetni: az eddigi eredmény után nem kecsegtetheti magát Stanley azzal, hogy a külügyi tárcza még tovább is megmarad kezében. Ha a minisz- tériumtól visszalép, azon tudattal távozik, hogy még a belügyi politikában lényeges változáson és újításon fog a kormány programmja keresztülmenni, a külügyi politikában utóda is azon irányban fog működni, melyben ő működött, a be nemavatkozás, az alkotmányosság, a szabadság érdekében. Mint említettük, Spanyolországról is megemlékezett lord Stanley. „A spanyol monarchia, mint önök tudják, így szólott a nemes lord választóihoz, eltűnt, a nép szabad, szabadon fogja alkotmányát választani. Akik ott az ügyek kibonyolításával foglalkoznak, nehéz munkát vállaltak magukra, melyet mi úgy segítünk egjobban, ha „az illetőket telesen magukra hagyjuk.“ Spanyolország súlyos vajúdásainak gyíkokát századunkban a hatalmasságok beavatkozása képezte. Legújabb szer- vezkedése oly időpontra esett, melyben aatalmasságok a beavatkozástól tartóz-ódnak és melyben ezen elv a hatalmas Angliában őszinte hirdetőre és védőre tartnt. A szervezkedés csakugyan sikeresen oly, minden ellenkező hír daczára még em történt semmi olyasmi, ami a kiviott szabadságot Spanyolországban vesélyeztetné és a spanyol államférfiak háldozó buzgalommal fáradoznak azon, úgy a szabadságot az alkotmányosság iztos medrébe tereljék. Csak imént egyenltek az unionisták, progressisták és leralisok és közös kiáltványt bocsátottak a választókhoz, mely a mérsékletnek, szabadságszeretetnek méltó kifejezése. „Mi mindnyájan a lényeges attributusaival ellátott monarchia mellett fogunk zavari, így szólnak az egyesült pártok, melyet feloldhatlan kötelékek fognak azabadsággal összefűzni. — Teszszük ezt zon okból, mivel mi minden időben ezen ívnek hódoltunk és mivel a spanyol német traditióit tiszteletben tartjuk. Serceljünk az ideiglenes kormány köré, hogy a közrendet fentartsuk, hogy a disőség és lelkesedés napjait a legcsekéyebb árnyék se érje.“ Stanleynek igaza van, „nehéz munka“ vár még a spanyol államférfiakra. Eurójában szerteszét, ahol a népek boldogsággukat a szabadságban és békében találják, és ahol a szabadságot a béke leghatal- ‘asabb kezesének tekintik, készégesen fognak lord Stanley óhajához já- ülni és azt óhajtani, vajha e nehéz munka megoldását az illetők áldozatkészsége, az afiai lelkesültsége, s higgadt mértéklete biztosítsa és lehetővé tegye. --------------■■■ ------------ Í gyik levél Kenessey Kálmánhoz a munkáskéz hiánya tárgyában. Kedves barátom! A gyakorlati gazdászat elemezésének erén mi időről-időre találkozunk. Te most kedvencz themánknak, a mezei gazdaságnak emelésére sokat, igen sokat ehetsz, tégy is, de tenni is fogsz tudom, mert ismerem lelkesültségeddel párosult rakképességedet. Legújabban egy égető kérdést tárgyalszöpiratodban, a munkás kéz hiányát s annak orvoslását. Nem akarom bírálni röpiratodat, sokján, tán mindenben, egyetértek veled. De azon resumében , melyet munkád végén találok, van egy pár tétel, melyet nem lehet eléggé fennhangon ismételni, melyet nem lehet eléggé ajánlani az illeők becses figyelmébe. Gyakorlati embernek ismersz kedves barátom, s mint ilyen ezúttal is azon punokat választom ki munkádból, melyek, mellett, hogy kétségen kívül sok bajt hoznak, orvoslásuk is lehető, csak az iletők akarják. Hej van nekünk magyaroknak elég fajunk, melyet nem orvosolhatunk, melyet csak az idő, csak a sors maga orvosolhat. Jól van barátom, e felett búsuljunkmore patria, mondjuk el,hogy szomorú a magyar nóta, és hogy sírva vigad a magyar, le ne feledjük, hogy van olyan bajunk is elegendő, melyhez sem az idő, sem a sors, hanem önnön magunk vagyunk hivatva idni az itt, a gyógyító szert. Igaz, hogy kevesen vagyunk, gyér az apopulatio, igaz, hogy rosz a mezei rendőrségünk, s a nép erkölcsi nevelése s hátul járhat, miképn ezt mind hevesen és talpraesetten előadod. De ez második sorba való. Első sorban áll az, hogy a meglevő író, a meglevő, a létező munkáskéz applicatiója szabályozhassék. Erre nézve értekezésed két pontot tartalmaz, melyre a nagy közönség figyelmét felhívni kívántam, s az illetőkre, megvallom nyíltan, tartalékgondolat nélkül a sajtó pressióját súlyosbítani kívántam. Egyike az, hogy a létező munkaerő a vállalt munkának becsületes teljesítésére törvényes eszközökkel szoktassék. Mennyi panasz volt ez évben is, hogy az előre kötött aratási szerződések az illetők által nem tartattak meg ! Mennyi panasz volt az iránt, hogy a szerződésileg kötelezett aratók a felvállalt munkát azon perezben hagyták cserben, amikor az aratás küszöbén, vagy épen már megkezdve volt. Aki ismeri e viszonyokat, tudni fogja, hogy mi az, ha az aratócsapat munkába állás idején cserbehagyja a gazdát. Minden jóravaló erő már előre le van foglalva, szerződtetve, akkor midőn a sarló a gabnában áll, már csak csavargó vagy munkaképtelen az, ki foglalkozás nélkül van. Ilyenkor aratót szerezni, kereken mondva, lehetlen! Az aratási szerződések kétoldalú kötések, melyek már újévkor és után köttettek. Úgy hogy aratás előtt 3 hónappal már alig van az országban vidék, vagy mely, a hol aratni való előre kiadva, vagy jóravaló arató nép előre szerződve ne lenne. A munkás gondoskodik arról, hogy jó tér esetet biztosítson magának, a gazda gondoskodik arról, hogy becsületes munkást biztosítson aratására. E szerződések országszerte írott kötések és több vagy kevesebb körültekintéssel, de mindenütt előre köttetnek. E szerződésbe bízik az arató munkás, ezekre támaszkodik a munkaadó gazda. És ez évben történt meg széles Magyarországon az, hogy a legrendesebb módon, számos évek példájának nyomán kötött szerződések nem tartattak meg az illető vállalkozó munkaerő által. Ezen évben — az alkotmány virító ívében — történt meg az, hogy ezen szerződések mellőztettek, s azon vette maján észre nem egy gazda, hogy búzája megérett, már pereg is, s az arató conimore arat máshol. Ezen évben éltük meg azt, hogy az ■ iratási szerződések teljesítése sisiphusi munka, tanfalusi kin s végre nem kevés * helyen teljesen elmaradott. Első rendben tehát jobb igazságszolgál- tatást, s szigorú igazságot lel fel. Gazdatársaim kössenek ideje korán méltányos és minden esetben megállható viágos szerződéseket, azok pedig, kik hivatva vannak a szerződések, meg nem tartás ellenében eljárni, ne nézzenek se jobbra se balra, hanem tegyenek igazságot, tekintet nélkül arra, hogy democrata és kortes respectusokkal vádoltathassanak ! ha végre valaki ily okon igazságot nem lát, szólljon,itt a szabad sajtó—néma gyereknek anyja sem érti szavát, wo kein Kläger, ist kein Richter. Ne érje be azzal, hogy panaszkodik fűnek-fának, hanem elő medvével, nevezze meg azt, ki nem teljesíti kötelességét, hadd ítéljen felette a közvélemény s vele a felsőbbség ! Második helyre teszem azon megjegyzésedet, hogy a nagy munkaidőben eső sok ünnepek reducáltassanak. Darázs fészekbe nyúlsz barátom! Papjaink, kivált a mieink, catholikusokéi, azt hiszik, hogy ha az ember ily doogról szól, már azonnal schismaticus. — Ezeknek sem árt a közvéleményt tudni. Tudják meg hát, hogy a nép a sok ünnepet és épen azon ünnepeket, melyek a legszorgosabb nagy munka idejére esnek, nem szereti, nem szeretvén, kelletlen innepli s egyáltalán nem „ad majorem Dei glóriám“ hanem a vallás hátrányára nehezteli. Ez ünnepek vagy tétessenek át vasárnapra, vagy mondassák ki, hogy „dolgozva kicsérjük az Istent,“ s ez ünnepeken ismert szolgálat után kaszálni, aratni, gyűjteni, hordani nem bűn, de erény. Végre a hadi erő. Ez a hadi erő ez nagy, igen nagy kvarnitás, kétszer nagy és kétszer terhes baj. De ez kell most inkább, mint valaha. Először baj, hogy kiveszi a munkáserőiek legizmosabb, legvirgonézabb részét, így pár szász ezer ember erejéig, másodkor ezeket az országnak tartania kell, és nélkülözni. Ezen hadierő már ez évben is nagy munka időben, munkára bocsájtatott. Dicsértessék érette, akit megillet. Ez most először történt. Rendelkezzék kormányunk oly atyailag, hogy ez ne csak kivételkép, de állandóan megengedtessék és igen-igen sok bajon segítve lesz. Most még inkább van erre szükség, mert a sok vasútépítés már eddigelé is annyira elhajtotta a napszámot, hogy hi nem segünk a gazdán minden rendelkezésünkre álló módon, közgazdaságunk keservesen megérzi, egyesek pedig elvérzenek ! De mindezt kedves barátom korántsem azért írtam ám, hogy egyátalán fogva „írtam legyen,“ vagy hogy neked levelet írjak, hanem azért, hogyaz illetők foglalkozzanak az égető kérdéssel. Isten ostora rajtunk magyarokon, hogy az a politika annyira absorbeál bennünket, hogy boldog boldogtalan örökké politizál, örökké nagy politikát űz, s azzal a mihez jobban ért, a mi égeti, a mi nélkül végre Inában is politizál, keveset törődik! — Politizál az alispán, a szolgabiró, az esküdt, és még a falusi biró is. Politizál s dolgát végzi úgy a hogy ! — E pár sornak sorsául csak azt kívánom, hogy ne lett légyen kiáltó szó a pusztában. Te pedig folytasd e pályán a munkát, melyet jól kezdettél, küzdj, ne csüggedj, vagyunk még néhányan ébren barátod Visontai. A nemzetiségi kérdés megoldásához. Zólyommegye, nov. 14. A „Hon“ 260. számában Mocsáry Lajos a „nemzetiségi kérdés“ czimű czikkében nézeteit fejti ki, a többségi és kisebbségi törvényjavaslatok felett. Neki nem tetszik sem az egyik, sem a másik törvényjavaslat — Borsodban , nézete szerint az egyik keveset nyújt, a másik merő képtelenség. Az utóbbira nézve egyetértünk vele, az elsőre nézve nem, mert a nemzetiségi kérdést üdvösebben megoldani nem is lehet, mint a többségi javaslatnak elfogadásával; nem lehet pedig azért, miután azok, akik a nemzetiségi kérdést kovácsolják, ahányan csak vannak az országban , mind a kisebbségi javaslat körül sorakoznak; azokat pedig,miként maga Mocsáry Lajos is beismeri, mint olyanat, akik az országot valósággal feldarabolni törekszenek, s akiknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy komolyan gondolkozzanak arról, miként kellene sajátságos nemzetiségi viszonyaink közt minél jobban elhelyezkedni, hogy azután békességben élhessünk egymással , nem lehet semmiféle nemzetiségi törvénynyel kielégíteni, sőt nézetem szerint az ő vágyaik és reményeik nem ez országból valók lévén, ezen saját kisebbségi javaslatuk egy időre talán igen, de már a közeljövőben is alig lenne képes őket kielégíteni. Nem ezekkel akarok én foglalkozni, de keresem azon más ajkú honpolgárokat, akiknek Mocsáry nézete szerint a többségi javaslat keveset nyújt; kik azok merre laknak azon más ajkú honfitársaink, akik a többségi javaslatot keveselik? én nem hiszem azok létét e földön, mely hátán hordja őket és egével betakarja, akik a többségi javaslat által anyanyelvük tekintetében jogos rövidséget szenvednének. A földmivelő osztályh az nem ismeri tolmácsának a kisebbségi javaslat pártját, az, helyes népoktatást óhajt, azt pedig a többségi törvényjavaslatban, anyanyelvének biztosításával felleli; sőt e törvényjavaslat alkalmat biztosít számára más hazai nyelvet is magáévá tehetni, s mily előny az, a midőn eddig, veszem egy tót községet, melyben a pap, esetleg a kisebbségi javaslat pártján van, — bűnnek bélyegzi, egy magyar szót is, a tanító által az iskola házban kiejtetni, sőt jónak tartja uton útfélen hiveit, a magyar nemzet ellen gyűlölettel táplálni; és hány ily szerencsétlen helyzetű község van e hazában, s népe mégis igen jól tudja, hogy sem az, ily pap, sem annak pajtásai, a népnek nem őszinte barátjai És hogy e nép megóvissék nagy sokára e mételytől, azt csak a többségi törvényjavaslat eszközölheti. Miként a földmivés osztályban nincs egy is, akit a többségi javaslat nem elégítene ki, és úgy nincsen az úgynevezett értelmiségi osztályban sem, ha leszámítjuk azon rajongókat, akik a nép és nemzetiség nevében önös czéljaik elérése miatt rajonganak, — azokat pedig, mint említem, maga a tisztelt czikkíró állítása szerint, semmiféle törvényjavaslat nem elégíti ki, mivel az ő vágyaik, reményeik nem az országból valók A többségi javaslatnak az alapelve csak kedvezményeket nyújt a jólelkű, más ajkú honpolgároknak, és ha e törvényjavaslat törvény erejére emelkedik, majd bebizonyítja a gyakorlati élet, hogy miért irtózott a kisebbségi párt a többségi javaslattól ; félt azért, mert elzáratik előtte az út, a tér, melyen a nemzetiség palástja alatt eddigi zavargásait űzé, s lerántja az álcrát, mely alatt eddig, a nemzetiség rovására, idegen isteneknek hódolt. A földmivelő osztályt saját nyelvén mivelni, okszerű népoktatást meghonosítani, a tanulási vágyat benne gerjeszteni, —aki ide törekszik , az a népnek és nemzetiségeknek igaz barátja, ha ez meglesz, képessé teszszük a népet a közügyekben is részt vehetői s képessé teszszük őt a törvény előtt is saját igazán vedem, — de minden más esetben a kerekek elhagyják a kocsit , ellenben ha úgy cselekszünk, a többségi javaslat üdvhozó gyümölcseit a késő unokák is megáldják. Szabados Ákos: Országgyűlési tudósítások. A képviselőház nov. 20-án tartott ülése. Elnök: Szentiványi Károly, jegyző: Bujanovics Sándor. J a— A tárgyalás napirendjét a népoktatási törvényjavaslat feletti részletes tanácskozás folytatása képezi. A tegnapi ülés kezdetén a felekezetesség szelleme kísértett Zsedényi Ede elhalasztási beszédében; ma egy fiatal óriás túlbizakodottsága kényszeríté a hallgatókat szánakozó mosolyra. Schwartz Gyula,Székes-Fehérvárnak hosszas vajutás utáni képviselő szülöttje, ma mutatta be a háznak azon tehetséget, melyet a világ eddig vagy nem ismert, vagy félreismert. Bemutató, egy szűz beszédben csakugyan úgy, amint van, rendezetlen, zilált valóságában. Igaza volt, midőn választóihoz intézett programmjában állttá , hogy ismeretes pártjaink közt állást nem foglal ; mert ezek közt egy sincs, mely azon kezdte volna, hogy akár egyeseket, akár községeket mulasztásokért, vagy közönyösségért politikai jogaik elvesztésére ítéljen. Schwartz Gyulának van elég bátorsága ezt benyújtott módosítványának szóval előadott motivatiójában hangsúlyozni. Az idézetek erőltetettsége, párosulva az előadási modor arrogantiájával, a preceptort oktató handabandázással először sajnálatot, majd ellenmondást, végre mulatságos nevetést, vagy — gyorsírói nyelven szólva — közderültséget okozott. Az elmerülés közt lubiczkoló szónok felé Madarász József terjesztő ki ölelő karjait, ügyesen lesve ki a pillanatot, melyben a szorultság a legkellemetlenebb pártállásban is mentőszerhez kapaszkodik; beszélt az ő újoncz kebelbarátjának módosítványa mellett — szokás szerint üresen — népzászlós dialectikával. De ez a százbeszédes szónok helyzetét csak roszabbá tette. A közoktatási miniszter érveinek súlyával nehezedvén a statistikai adatok garmadájára, ezek úgy letörpültek, hogy midőn az egymást követő szónokok keresték, adatok helyett csak is a szűzbeszédes népnevelőre bukkantak. És ez volt tuajdonképeni napi szerencsétlensége Schwarz Gyulának, mert híres logikáját rhetorice akarván megvédelmezni, rögtönzött replicával lépett fel, s itt elveszté azt is, mit amott még megmentett. Sokat és nagyot akart mondani, midőn állitá, hogy az ország neki köszönheti a népiskolák hiányával biró 5 ezer község felfedezését. Bizony sokat, és nagyot mondott arra, hogy tovább egészen érthetetlen legyen. Még sokáig láttuk jobbját a levegőben úszni, de hangja már nem volt: meghúzták felette a halálharangot, és ki csak imént születvén,egy ország háladalán vélt nem okára gyönyörködhetni, egy önmagát agyon beszélt szónok temetkezési szert irtására nyújtott alkalmat. Mától fogva Csernátony nem áll egyedül, Csernátony és Schwatz Gy. együtt gyászolhatják a régi jó időket, midőn ők még szűz beszédet nem tartottak. Egyébiránt térjünk tárgyunkra. A 16. §-tól egész bezárólag a 22-ik vita nélkül fogadtatott el a szerkezet. Olvastatott a 23. §, Schwartz Gyula szólásra lévén feljegyezve, kiki kíváncsian nézett a szélsőbali mortagnera, hogy ismerhesse Székesfehérvár ismeretlen quantitását. ’ Schwartz Gyula előadja azon aggodalmait, melyeket ezen 23. § szül, s pedig jelesül azt, hogy a 23. § megszabja ugyan, hogy a községek népiskolát felállítani kötelesek, de nem szabja meg a határidőt, melynek lefolyása alatt kötelesek azt megtenni, sem nem gondoskodik rendszabályokról, melyek a netalán vonakodó községeket népiskolák felállítására kényszeríthetnék. Attól tart, hogy ejavaslat,ha törvénynyé válik, végrehajtatlanul marad, azért a következő módosítványt ajánlja : Oly községekben, hol a hitfelekezetek nem tartanak fenn a jelen törvényrendeleteinek megfelő népiskolát, valamint az ezen törvényben kijelölt egyéb esetekben is a község köteles a szükséges népoktatási tanintézeteket felállítani, a közoktatásügyi miiszter utasntatván a szükséges népoktatási tanintézetek felállításán k határ-