Pesti Napló, 1869. június (20. évfolyam, 123–147. szám)

1869-06-03 / 125. szám

legalább azt akarja tétetni: van'rák ée magyar, vagy osztrák magyar birodalom. De hivatkozik a miniszterelnökre, kivel egy barátságos társal­gás közben e tárgyról szólott és kívánságára trónnal feljegyezte e részbeni nézetét, mely sze­rint helyes elnevezésnek cnek ezt tartja: osz­trák-magyar monarchia, mert itt ki van fejezve, hogy a monarchia képezi a kapcsot, míg a biro­dalom s még inkább a „reich“ isé területi össze­köttetést jelent Kerkápolyi aggodalmat látott abban, hogy a 66-ik évi kisebbségi javaslat szerint a külügyek az uralkodó ház háziminisztere által kezeltetné­nek, és most nem lát abban aggodalmat, hogy minden részletes rendezés nélkül, ezen külügye­­ket a császári báz minisztere tettleg vezeti, mert Benst a császári ház minisztere(Andrássy Gy.gr. közbeszól: De nem azon qualificatióba vezeti) Ha az ember a fekete frakkot leteszi és a zöldet fölveszi, vagy megfordítva, ez nem változtat rajta. Kimutatja Kerkápolyival szemben, hogy a reichsrach felsőháza Dr. Sturm indítványát, mely ellen Beust már az alsóházban szavazott, nem tette magáévá. A választásokra vonatkozólag kimutatni ipar­kodik, hogy a kormány azokra befolyást gya­korolt Ezután az igazságügyminiszter előadására tesz észrevételeket. Kerkápolyi Károly : T.­ház ! Személyes ügyben voltam bátor egy pár szóra engedelmet kérni. Debreczen városának előttem szólott kép­viselője felhívott engem, hogy jövőre jobban tájékoznám magamat, mert emlékezetem ezúttal elhagyott (Felkiáltások balról: ez nem szemé­lyes kérdé­s Jobbról, halljuk!) Elnök: Méltóztassanak az elnöknek egy szót engedni. Tévednek azon képviselő urak, kik azt hiszik, hogy csak szorosan személyes kérdésben lehet felszóllalni, miután a házszabá­lyok szerint mindazok felszólalhatnak, kiknek szavai roszul magyaráztatnak. (Helyeslés.) Kerkápolyi Károly: Bátor volnék a gyors­írók feljegyzésére is hivatkozni e tekintetben, hogy az mondatott, mit épen mondottnak ál­­litok. Bocsánat, de emlékezetem engem nem cealt meg, mert én csak azt tudhattam s tudtam, a mi nyilvánosan történt, s hogy azt hiven tolmá­csoltam, hivatkozom a delegatio naplójára. Azt a­mi magánykörben történt, azt nem tudhat­tam, s így arról meg sem is felejtkezhettem. Ar­ról pedig nem tehetek, ha a tisztelt képviselő úr nyilvánosan és annak helyén nem azt kívánta, a­mit jónak tartott, hanem valami mást. Ez volt az egyik, a másik, mi végett pár sró­­ra engedelmet kérek, a birodalmi tanács alsó és felső házaiban hozott határozatokra vonatko­zik. Én nem mondottam azt, hogy a birodalmi ta­­nács elismerte, volna miszerint az osztr. császár­ság alatt csak a birodalmi tanácsban képviselt országok értendők, s nem is állítom határozot­tan, hogy ez nekem tulajdoni itatott. De mert Ti­sza Kálmán képviselő úr ide nyilatkozott passu­­sának végpontja mégis ilyesmire látszik mutat­ni, megjegyzem, hogy én azt mondtam és mon­dom még ma is, hogy annak alsó háza volt kész e hó 4-én hozott , általam említett határozatával el­imerni azt, hogy nem létezik oly osztr. csá­szárság, a­melynek Magyarország is kiegészítő részét képezné. Andrássy Gyula gróf miniszterelnök : T. ház! Nem szándékoztam egyáltalában ez al­kalommal felszólalni, miután nem osztom igen­t. Pulszky barátom jeles beszédének azon részét, melyben ő azt mondá, hogy a trónszéd feletti vita a hatalom feletti vita, vagy ha osztom is, csak annyiban osztom, a­mennyiben parl­amen­­táris kormányformák közt minden törvényho­zási kérdés, mely nagyobb fontosságú, minden­esetre egyszersmind a kormány feletti vita is, miután egyéni nézetem az, hogy a trónbeszédnek és a trónbeszéd feletti vitáknak csak két czélja lehet, t. i. az első az, hogy az ország ismerje a kormány irányát a politikai napi kérdések felett, a második, hogy a választók illető képviselőik­nek nézeteit ismerjék a kormány iránya felett, miután továbbá ezen két czél e mai napig telje­sen el van érve, és ha talán a vita igen sok időt vet is igénybe, de mindenesetre alkalmat adott az egyes képviselőknek nézeteiket kimon­dani, másrészről a kormány politikája a trón­­beszédben határozottan és tisztán van körvona­­lazva, mindezeknél fogva nem volt szándékom ezúttal egyáltalában felszólalni, nem is szólal­tam volna fel, ha nem mondattak volna itt olya­nok, melyek a részemrőli ha­lgat­ást lehetetlenné teszik. Miután azonban ez úgy van, élni akarok a házszabályok engedelmével , mely a minisz­ternek megengedi, hogy az előadó zárbeszédje után is szólhasson. (Helyeslés.) De legyen meg­nyugtatva a­z­ ellenzék arról, hogy én ezen jog­gal élni, s nem visszaélni akarok, s azért habár minden alkalommal, néha megvallom őszintén, tán szegletesen is ki szoktam mondani nézetemet, mert az egyszersmint erős meggyőződésem is, ez alkalommal tekintve azt, hogy állításaimra már az illetőknek válaszolniok nem lehet, kerülni fogok mindent, a­mi még csak a visszatarolás színét is viselné magán. (Helyeslés a balon). Hanem egyenesen és szárazon a védelemre fo­gok szorítkozni. (Halljuk!) Mindenek előtt igen­­. barátom Debreczen vá­ros érdemes képviselőjének néhány mondatára van szerencsém válaszolni, és miután már szól­nom kell, talán egyéni nézetemet is elfo­gom a t. háznak engedelmével a lehető legrö­videbben mondani (Halljuk.) Tisza Kálmán képv. ur azzal vádolt engem, ho­l egy t. képv. urnak szavait elferdítettem, más szavakat adtam szájába s azokat csáfoltam. Én tökéletesen érzem, hogy ezen vád irányá­ban ártatlan vagyok, nem tettem azt, sem most, sem máskor, egyszersmind azonban a magam részéről felszólítom az igen­t, képv. urat, tegye kezét szivére­n mondja meg, vájjon azon sok c­áfolat közt, a­melyet at a házzal most hallatni méltóztatott — biztos-e abban tökéletesen, hogy egy képviselőnek sem adott szájába mást, mint mondott és hogy nem c­áfolt e olyan állítást, melyet az illető képviselő nem mondott. (Élénk helyeslése a jobbon.) Egyébiránt én egyáltalá­ban nem is hoztam volna fel azon kis vitát, mely egy Mármarosi kerület tisztelt képviselője s köztem e napokban folyt, hogy ha ismételve nem hozatott volna fel a házban, annál kevésbé mer, hiszen állításának épen azon részét, a­melyet c. t. képvise­ő hírlap után is elferdítettnek mon­dott, a t. képviselő úr elvtársa igen barátom Komárom városa­­ képviselője eléggé megczá­folta. Várady J. képviselő ugyanis azt mondta, hogy mi pénzügyi törvényeinkre nézve mai na­pig sem birunk egyébbel, mint igen roez ma­gyar fordításával annak­­Zaj a baloldalon. Fel­kiáltások: neki azt mondta—‘a* jobbon szóról szó­ra azt mondta!) Ismétlem, igen rosz magyar fordításával annak, a­mit az előtt jó németséggel birtunk! (Úgy van a jobb oldalon.) Ez ellenében tisztelt képviselő­társam Ghy­­csy Kálmán azt állítá és nézetem szerint helye­sen, hogy neki és elvbarátinak nagy fáradságá­ba került a bizottságoknak a pénzügyekre vonatkoz­ó javaslatait azon alakba hozni , a­melyben azok ő­felsége szentesítése alá terjesz­tettek. Ezt mondotta a t. képv. úr, és ismétlem, igaza volt, mert köztudomású azoknál, kik a bi­zottság munkálataiban részt vettek, hogy t. képv. szorgalommal, nagy tanulmányozással kísérte­­sen, javaslatokat azokban bizonyosan javítá­sokat is eszközölt. Én részemről ezt szívesen is­merem el. De ha ez áll, akkor nem áll az, amit Várady képviselő úr mondott, mert akkor nem áll az, hogy törvényeink nem egyebek, mint rosa fordítása magyarra annak, amit eddig német nyelven bírtunk. Mert felteszem és tudom, hogy ha Komárom város képviselője annyit dolgozott és fáradott, akkor bizonyosan nem azt csinálta, mit t. képviselő úr ráfogott, és ennek következtében már most megvallom, mint belkérdést tekinthetem a két képviselő úr között, hogy kinek volt igaza, kinek nem; de a­­nnyi bi­zon­yos, hogy mindkettőnek egyszerre igaza nem lehetett. (Úgy van­­ jobbról. Várady Gábor köz­beszél : Felelek rá!) Azt mondta Debreczen város igen­­. képvi­selője, hogy engem ugyan hatalmas embernek ismer — bár nem oly hatalmasnak, mint a ma­­gyar­ miniszterelnököt óhajtaná látni. Ez kérem, természetesen egyéni hiba. (közbeszólás balról: És az a baj, hogy nem egyéni hiba.) Mondta továbbá t. képviselő úr, hogy tehetsé­geimben sem kétkedik. Ezt köszönettel foga­dom , de meg­vallom, hogy sem azon hatalomra, melylyel nem bírok,­­ sem azon tehetségre megyet­t. Képviselő úr szíveskedett elismerni, nincs szükség, hogy én bebizonyíthassam azt, miszerint néha okunk volt már azt hinni, hogy az ellenzék nem mindenkor komoly. (Zaj balról.) Mert nem akarom én felhozni azon körülményt, hogy 61-ben ugyanezen párt a felirati viták al­kalmával többségben volt ugyan — ez köztudo­mású dolog — de nem igyekezett érvényesíteni azon többséget, és így hazafiságának adott iga­zat, mert tartott a következményektől. (Helyes­lés jobbról.) Én azt hiszem, hogy maga az, a­mit a t. kép­viselő úr most mondott, t. i. hogy „sokszor tör­tént ugyan, hogy egy nemzet jogait erő­szakkal elvették, de hogy egy nemzet önkény­­tesen adta fel az okát, az csak most történt elő­ször általunk — Magyarországban —­s mellőz­vén azt, hogy ez állítás egyáltalában történeti­leg hamis, azt hiszem, hogy a­nélkül, hogy szük­séges volna, hogy én a t. képviselő úr veséjébe lássak, bátran mondhatom, hogy ez állítás sem komoly, és hogy azt a t. képviselő úr maga sem hiszi. (Helyeslés jobbról.) És ezen állítás horderejétől csak akkor tud­nám felmenteni, ha t. képv. ur megfordítaná ez állítást, vagy ha talán tévesen nyilatkozván, t. i. azt akarta mondani, miszerint nem volt példa arra soha, hogy egy nemzet, mely erőszakkal vesztette el jogait, azokat békés utón nyerte volna vissza. (Helyeslés jobbról. baj balról.) Azt mondotta Debreczen városa 1. képviselője, hogy többen nyilatkoztak a házban az iránt, hogy ők a delegátiót nem tartják jó intézménynek, hanem olyannak tartják, melynél jobbat nem tudtak keresztül vinni, s elvárják azoktól a­kik e véleményen vannak, hogy midőn a jobb ke­resztülvihető lehet,azt el fogják fogadni. Én ezt gondolom hogy azok, akik így nyilat­koztak, bizonyosan szívesen elfogadják a jobb ajánlatot. De engedje meg a t. képviselő úr, hogy ez el­lenében én is figyelmeztessek a t. képv­iselő úr által benyújtott felirati javaslat egy pontjára, melyben ez van mondva, hogy a mostani közjogi alap sem ő felségének a közös fejedelemnek nem ad több erőt, sem a birodalom egyik részé­nek, sőt ezek erejét csak leköti, hogy más alapon igen könnyű le ez az egy­ess­ég m­át olyan jesz melybe mindenki bele fog egyezni. Vagy áll ezen állítás tu­hát vagy nem áll. Ha való, akkor be fog következni azon eset, hogy mindenki igen szívesen fogja fogadni azon ja­vaslatokat, mert hiszen azon alaphoz, mely sem a fejedelem hatalmát, sem az égést sem a részek erejét nem gyarapítja és nem biztos­tja, ki fog­na ragaszkodni, bizonyosan sem a fejedelem — sem Ausztria, sem mi. — De akkor arra kérem a t. képviselőket, várják be, mig azt tapaszta­lás bebizonyija és ne kívánják tőlünk, hogy ezt puszta szavukra elhigyjük — midőn az elméleti és gyakorlati tapasztalás as ellenkezőt bizonyítja Addig azonban arra kérjük, hogy a köz­jogi alapot újra meg újra ne feszegessék. (He­lyeslés.) Debreczen városa t. képviselője igen sokat követel néha, azt követelte t. i., hogy hagyják el neki azt, hogy ha a baloldal némely t. férfiai pénzügyi vállalatokban részt vesznek, azt nem azért teszik, hogy azon nyerjenek. Én megval­lom te­hát, azt gondolom, hogy ez sokkal több mint a­mit követelni lehet. Nézetem az, hogy mindazok, legyenek bár jobb, vagy baloldalak, a­kik pénzügyi vállalat­ban részt vesznek, azt nem azért teszik, hogy veszítsenek, hanem, hogy nyerjenek mellette. Ez igazságot el kell fogadni mind a jobboldal, mind a baloldal részére. Mondotta a t. képviselő úr azt is, hogy a jobboldal részéről rész néven vétetett az, misze­rint a baloldal első javaslata nem akarván kö­zös külügyminisztert, a külügyek vezetését a kir. ház miniszterére kívánta bízni. Most pedig csakugyan a kir. ház minisztere Beust gróf ve­zeti a külügyeket, s abban a jobboldal semmi sérelmet nem talál. Mondotta a t. képviselő úr azt is, hogy a ru­havá­toztatás különbséget nem tesz, mert a sze­mély ugyan az marad t. i. Beust gróf. Bátor vagyok a t. képv. urat kérdeni a mennyiben tudom, hogy ő nem csupán képvise­lő, hanem egyszersmind a reformált egyház egyik főcurátora is, vájjon ő nem tudja e a kü­­lömbséget a képviselői állás és reformáta egy­ház curátorsága között — és nem tudja e min­denkor megkülönböztettni a két különböző minőség hatáskörét. A baloldal részéről többször felhozatott és is­­mételtetett Dabrec­on várora­­. képviselője ré­széről azon vád, hogy a kormány a választások­nál nem úgy járt el, mint kellett volna, választásokra a törvények által nem eng­y­befolyást gyakorolt, ebben úgy látszik min ellenzéki árnyalat egyet értett, hogy a kormá­ny nem azt tette, mit tennie kellett volna, csa a bán nem értett egyet, hogy az egyik árnya­l azt mondta, többségre kell igyekezni, fele­s­­ségre kell vonni a törvények értelmében ; a m­sik rész pedig a felirat alkalmával vádképp­­ akarta a tényt ő Felsége elébe hozni. En t. náz^ mind az egyik mind a másik nézetünknek a* tanácslom, hogy ebből ne tegyenek semmit. Francz’aországban egy alkalommal r‘figy ▼** tatkozás volt­ a homoeopathák és allopathák kö­zött. A dolog bíró elé kerü­lt. A perbe egy gyógyszerész is belevonatott, kit az allopatiák avval vádoltak,hogy gyógyszereibe vég­hetetlen drasticus ingredientiákat használ, nem pedig azon diluziókat, melyeket a homoeo­­pathia tana elöir. A vizsgálat megtörtént, a­mi­nek az jön eredménye, hogy az illető gyógysze­rész kénytelen volt bevallani, miszerint gyógy­szereibe soha sem tett egyebet, mint egy kis te­jet és czukrot, és ennek az lett a vége, hogy utólagosan a homeopsziák által vétetett perbe. Az említett vád által a kormány körülbelül hasonló helyzetbe jön. Arra kérem tehát a t, képviselő urakat, ne válaszszák se az egyik sem a másik utat, ne vonják felelősségre a kormányt a közvélemény és az országgyűlés előtt, mert a közvélemény és az országgyűlés a per folytán meg fogna győződni, hogy a kor­mány még kötelességét sem teljesítette. (Helyes­lés a jobboldalon) Ne vádoljanak be ő Felsége előtt sem, mert ennek más volna az eredménye, mint a­mit a t. képviselő urak várnak. Ő Felsége ugyanis köny­­nyen megvonhatná a minisztériumtól bizodal­mát, de nem azon okból, melyet a képviselő urak felhoznak, hanem azért, hogy kötelességé­nek eleget nem tett, mert igen sokszor nem tartotta szem előtt azt, hogy midőn az ország­gyűlés együtt nincs, a törvényt magyarázni joga csakis a kormánynak lehet. (Élénk ellenmondás balról, s fölkiáltások : Ohó !) Egyébiránt te­hát a közjogi alap, mely ezen vitáknak lényegét képezi, vagy kellene, hogy képezze, két módon támadtatott meg és két ár­nyalat részéről. Az egyik rész elmondotta azt, miért tartja rosznak, de tudtomra nem mondta el, mit tart hát jobbnak A másik rész, azon részt értve, melynek válaszfelirati javaslatát Si­­monyi Ernő képviselő úr adta be, megmondotta, miért tartja a közjogi alapot rosznak, de meg­mondta egyszersmind azt is, hogy mit tart jobbnak. Ne méltóztassanak nekem az igen­t, képvi­selő urak rosz néven venni, ha azt mondom,­­ hogy engem az első okoskodás arról győzött­­ meg, hogy azon alap nem lehet rész, mely ellen még az elméleti téren sem lehet több alapos vádat­­ felhozni, mint a mennyi felhozatott. Az érveknek ’ második része arról győzött meg , hogy a ’ mi helyébe tétetni szándékoltatik, határozot­ t­­an és igen sokkal rosszabb annál, a mi­­ most létezik. Minden elméleti ellenvetéseknek­­ alapja abból indul ki, hogy az ország elvesz­­í­tette jogait azért, mert bizonyos főbb állami jo­gokat többé nem ne országgyűlés, hanem­­ a delegáció gyakorol.­­ Már kérem, én ezen következtetést tökéletesen tévesnek nyilvánítom, mert abból, hogy bizon­­­nyos állami jogokat az ország nem két háza ál­­t­­al gyakorol, hanem ezen két háznak bizottsága,­­ vagy­is a a delegáció által, legfelebb azt lehet­­ következtetni, hogy az országgyűlés némely jo­gai módosíttattak vagy kisebbítettek, de nem azt, hogy az ország adja fel jogait. Az ország telje­sen megtartotta azokat, csak hogy más uton, módon gyakorolj . (Helyeslés jobbról. Ellen­mondás balról.) A delegatió intézményének — bocsánatot kérek, hogy ezen igen unalmas tárgyra kénytelen vagyok áttérni, (Halljuk!) de kénytelen vagyok válaszolni —• a delegatio intézményének mondom, van igen is egy rop­pant hibája, melyet a túlsó oldalon nem keres­tek fel az, hogy neve latin: „Delegatio.“ (De­rültség jobbról.) Hijék el, uraim, ha ezen in­tézmény neve nem delegatió volna, ha a törvény egyszerűen azt mondotta volna ki, hogy az országgyűlés két háza, a másik részszel közös ügyeit, melyeknek létezését senki sem tagadja nem egyenesen végzi el, hanem e c­élra egy bi­zottságot küld ki, épen azért küld ki, mert mint országgy­űlés a másik rés­szel nem akar és nem tud egyenesen érintkezni, akkor nem sikerült volna még a legtudatlanabb néppel sem egy percz­ig is elhitetni, hogy azon ominosus delega­tio az ország jogainak föladása volna. (Helyes­lés jobbról, ellenzés balról.) De sőt t. biz ! Én sokkal messzebb megyek és miután már alkalmam van (jobbról halljuk ! én azt t lkitára, hogy csak­is a delegáció által le­het az országgyűlésnek valódi befolyása a kül­politikára és közös érdekű állami kérdésekre nézve, hogy másként egyáltalában nem lehet, és gyakorlatilag illusóriussá válnék. Ugyanis te­hát, ha azon eszme fogadtatik el hogy ezen kérdéseket két törvényhozásnak kell elvégezni, akkor négy törvényhozó testület vagy ház intézkednék a közös ügyek felett, kettő Pes­ten, kettő Bécsben. Már most, ha valamely kérdésben, valamely miniszter megakad, ha valamely kérdésben a minisztérium illustriussá akarja tenni ezen a ház működését, váljon nem véghetetlenül ügyet­len minisztérium lesz-e az, mely a négy factor közül egyet sem tud megnyerni, különösen, mi­dőn egy vagy kettő részben legalább az ő kine­vezésétől függ, és lehetettenné tenni azt, hogy ezen négy testület, a maga kebelében ered­ményre jusson. Ebből is világos tehát, hogy a törvény nem azért állította fel a delegáció intézményét, hogy az ország jogait elvegye, hanem hogy azokat gyakorlati módon érvényesítse. És uraim már most azt kérdem, váljon elő­ször történt-e az, hogy az ország bizonyos jogát feladta és azt másként módosította. Én azt gon­dolom, hogy nem. Voltak ezen országnak fényes jogai, melyek feladattak. Többek között volt joga, melyet csak egy nemzettel osztott, t. i. a lengyel nemzettel s ez, hogy trónja nem örökség utján, hanem választás utján töltetett be. — Már pedig ennél elméletileg van-e szebb jog? hisz ez a népszuverainitás legpregnánsabb gyakorlata. Századokon által folyt a felett a harci, fel kell-e hagyni e joggal, nem egészen úgy mint most, E apirral kézben és a stenographok előtt, hanem archdal és ágyúval is; és utoljára mi lett az eredmény ? az, hogy az ország lemondott ezen jogáról és hál’ Istennek, hogy lemondott. A szomszéd nemzet sorsa mutatja, hogy mi történt ,­, hol a lemondás nem történt meg. Lengyel­­vszij Forsa példa lehet előttünk. . .. ! Annak idejében bizonyosan sok szép beszéd mondatott e jog mellett. És most kérdeme­mber, ki eltekintve a dynastiához való ragasz­odástól, ha csak elvileg is akarná a “»“adv - osztást? Bizonyosan nincs senki. (JoDDroi n­incs senki!) Két évvel ezelőtt, hogy én olvastam egy pro­­amátiót muszka nyelven,­­ távol legyen tőlem a­zzal az orosz kormányt vádolni, meg vagyok fűződve, hogy az csak valamely zugpanszláv arculat nyilatkozata lehetett, semmi egyéb­­ 3 tartalma az volt , — koronázás előtt ter­­ént — hogy minden vitatkozása az országnak közjogi alap felett téves, s az országnak helyes napja csak akkor lesz, ha a királyválasztás jo­­át követeli vissza. . . De volt e nemzetnek még más joga is, igen­zép jog volt az, igen jó hangzású különösen, s ez azon ellen táll­ási jog volt, melyet az arany Bulla H-ik czikke biztosított. A nemzet sokáig ra­­gaszkodott a joghoz mely az egyetlen matériá­ig garantiának mutatkozott azon esetre, ha a hiedelem a törvényeket szentesíti, elfogadja, de miután el vannak fogadva, nem tartja meg ? És mi lett ennek következménye ? számtalan össze­ütközések, belháború, forradalom, mely az or­­szágot számtalanszor sírja szélére vitte; és az hogy az ország felhagyott e joggal és pótolta egy igen egyszerű eszmével, t. i. a kormány fe­lelősségének eszméjével. Tehát a jog lényegéről nem mondott le, de a jogot átalkotta oly módon, a­mely szerint azt gyakorlatilag foganatosíthassa. (Élénk tetszés a közepén.) Bocsánatot kérek, ha a t. ház türelmét tovább fárasztom (hajuk , hajuk !) Átmegyek arra, mit Simonyi Ernő t. képviselő úr, mint a mostani helyébe helyezendőt jav­­alt. Azt mondá­m. i., hogy a meg­adás igen könnyű, vissza kell menni a 48 ra, ott meg van mondva, hogy ő felsége ol­dala melletti miniszter, magyar külügyminiszter, tehát legyen ismét az, és miután a másik rész nem lehet megfosztva attól, hogy neki is legyen külügyminisztere, legyen két külügyminiszter. Erre nézve t. barátom az igazságügyi miniszter már felelt, én csak pótlólag vagyok bátor hozzá­tenni, hogy az 48-as törvényeket épen e pont végett kellett absolute megváltoztatni, mert a kettő közül egy, vagy úgy értelmeztük volna a törvényt, hogy azon miniszternek a többiek irá­nyában „vétó“ja legyen, én akkor mint már más alkalommal mondottam, a lengyelors­ági álla­potok állottak volna elő, vető vétóval szemben, és tespedés lett volna az eredmény, vagy pedig nem lett volna ezen vétója, és akkor bekövet­kezik a legtökéletesb alárendeltség, melybe csak az országot helyezni lehetett, visszamenetel oda hol voltunk akkor, midőn beérte az ország azzal hogy törvénykönyvébe igtatta, hogy majd ha Törökországgal fog szerződés köttetni és egyéb ügyek alkalmával is, ő felsége kabinetjében ma­gyarok is legyenek. De a t. képviselő úr már gondoskodott a baj kikerülése módjáról és a col­­legrális kormányt ajánlja, mely szerinte divato­zik Angliában is, p. a szegény­ ügy, s a marine ügyekre nézve. Megvallom, nem vártam azt, hogy a collegia­­lis kormány felállítása épen azon részről fog ja­­vasoltatni, melyen a t. képviselő úr helyt fog­a. Hiszen a collegialis kormány hibája, és megbo­­csáthatlan hibája épen az, hogy e mellett a fe­lelősség lehetetlen. Hogyan lehetne a felelős­séget kijátszani e tekintetben, bátor képviselő úrnak megmagyarázni. Egyszerűen úgy, hogy a külügyminiszter Pesten azt mondaná valahányszor a magyar országgyűlés ellenkező nézetben volna: tökéletesen osztom ezen néze­tet, de engem az ellenkezőre kényszerít Bécs­­ben a másik miniszter, kinek több volt a befo­lyása mint az enyém. A bécsi miniszter ugyan­ezt mondaná a reichsratbban, hogy őt meg a magyar miniszter akadályozza.Mi volna az ered­mény, az, hogy maradna a közös minisztéri­um, mert hogy a collegiális minsztérium is közös minisztérium, azt nem fogja tagadni tisztelt képviselő úr. Tehát maradna az, ami ép­pen előtte sérelmes, de az előny t. i. a felelősség tökéletesen illustriusa lenne. Ha a tisztelt kép­viselő úr azt mondja, hogy Angliában is ilyen valami létezik, akkor azt mondom, hogy nem jól tanulmányozta Anglia alkotmányát — létez­nek ott collegialis osztályai a minisztérium­nak, de azok eljárásáért a parlament irányában mindig csak egy felelős és nem kettő, és nem is collegium — mint olyan. Tehát az általa javasolt eszmét összehason­lítani az Angliában divatozó rendszerrel, valósá­gos tévedés, de egyre nem felel a tisztelt képvi­selő úr. Arra, hogy ha már két­­külügyminisztert akar, várjon akar-e a küludvaroknál két követet is ? egy vagy csak egyet. Hatkettőt akar bátor leszek egyszerűen azt válaszolni, hogy azok­nak, ha egy forma az instructió, egyike feles­leges, ha ellenkező az instructió mind a kettő felesleges, mert egyik a másik hatását parali­zálná. De ha azt kívánja a­mihez Tisza Kálmán képviselő úr is járulni látszik, tudniillik, hogy két külügyminiszter és csak egy képviselő le­gyen. Már ez még roszabb az előbbinél. Ezt én nem tudnám elfogadni ha követ lennék , vagy legalább mindenesetre előre kérnék utasítást az iránt, hogy melyik miniszter instructióját ves­­z Papírkosárba. Egyiket okvetlenül kell Ebből át fogja látni a tisztelt, képviselő úrhok­, a­mit a fent álló helyébe tenni akar, bizonyosan nem jobb, hanem sokkal kevésbé jó, mint az a­mi létezik. Mondotta a tisztelt képviselő úr­­ is, a trónbeszédnek azon állítása, hogy itt a küs­­jogi kérdés megoldása által, nem évtizedes,­­ nem évszázados különbségek lettek megszül­etve, nem egyéb mint egy politikus kacsa, a me­lyet Szeged várossa érdemes képviselője és igen tisztelt történészünk állított föl . " . Bocsánatot kell kérnem, szívesen használom minden alkalommal a tisztelt barátom Szeged képviselőjének történeti adatait, de ez alkalom fd­fta. v.gy.k kinA“« Vitte volna!’ “ •« «delet ml ubSr.ISLA ÍT1* kíPvi»el«d»lettín.liró Boc­kai ! Utalta ZW* János Bocskai és Rákóczi története; utalták a 48 diki tok 21861“ef éf­gyek»Utalták a felira­­ta*iák hocv • később, melyek mindazt mu­jak, hogy igen 18 léteztek kérdések lás, arrólv­alt it n.Szetem ,SZól ad­ a tapaszta­ltal. megoldani ,­­ m­elyek valaha két nemzet között megoldáást igényeltek.­­ Védi azt a miveit közvélemény, a­mely érzi, hogy itt nemcsak egy berkérdés hanem egy nagy európai szükség és kérdés nyerte megoldását,(igaz), és védi végtére az, hogy az alkotmány helyességét legjobban ismeri el a bal­oldal maga,midőn t. képviselői azt mondják, hogy kormányok és ellenzékek nem maradan­dók, hogy változnak, sőt helyet is cserélhetnek. Ez maga mutatja, hogy az­ képviselők elismerik, hogy nálunk teljes alkotmányosság létezik, mert ily eshetőség csak ott képzelhető, hol az alkot­mányosság már teljesen biztosítva van és leg­magasabb fokát érte el. (Helyeslés.) Én tehát azon meggyőződéssel végzem sza­vaimat, hogy a discussio eredménye nem az esz, a­mit a t. képviselő urak akartak at.­­., hogy az ország arról győződjék meg, hogy itt a nem­zet jogai lettek feladva, és hogy az alap, melyre építeni kell, nem biztos, és hála Istennek, hogy így van — mindnyájunkra nézve. Mert én, t. képviselők, a nemzet hitelére néz­ve bent és kint nagyobb szerencsétlenséget nem ismerek, mintha valaki azt hihetné, hogy e ház­ban egy párt, mely az ország alkotmányát két év előtt állítólag feladta volna, ma ismét a több­ség­et képezi. A­mint én a magyar nép hazasze­­retét ismerem, ha ez történt volna itt, ezen párt ma nem volna többség többé, hanem egy törpe és megvetett minoritás (helyeslés jobbról) biztosíthatom egyszersmind a t. képviselő ura­kat szemközt, hogy ha találkozott volna egy kormány, a­mely a nemzet elidegeníthetlen jo­­gait feladta volna, úgy mi, kik itt ülünk, nem azon kormány soraiban, hanem önökkel együtt szemközt azzal ülnénk, és velük gyütt fognák azt felelősségre vonni. (Helyeslés ) És végül engedjenek a t. kép­viselő urak szemközt, még néhány szót. A t. képviselő urak a balközépen midőn választani kellett volna, a közt várjon a reformkérdéseket fogják-e tárgyal­ni, vagy pedig ismét a közjogi alapot vitatni, nem tudták magukat elhatározni, hanem választottak egy közép­utat, a­melyet e szavakkal fejeznek ki felirati javaslatukb­an „mind a közjogi szempontok, mind a belreformok, melyek a közjogi megoldás ezen hiányai miatt majdnem lehetetlenné téve vannak, egyiránt követelik azt tőlünk, hogy míg egyfelől teljes erővel igyekezünk az át­alakulás munkájának befejezésén, addig más­felől ép oly erővel és buzgalommal törekedjünk arra is, hogy közjogi helyzetünk valóban kedvezővé legyen. Ez kérem alássan azt jelenti, hogy a t. i. képviselő urak meg voltak győződve arról, és helyesen, hogy nem találkoznának a nemzet helybenhagyásával, ha visszautasítva a reform­kérdéseket, ismét csupán a közjogi téren ma­radnak. De méltóztassanak megengedni, azon közép út, melyet választottak,teljesen lehetetlen (hall­juk ! halljuk! balról,­ mert itt az van mondva, hogy egyiránt fognak egyfelől teljes erővel a közjogi kérdés terén vitatkozni, másfelől ép oly teljes erővel és buzgalommal a reformok kérdé­sében. Már­pedig te­hát két teljes ereje senki­nek enncs (derültség) minthogy pedig a reform­kérdések az országnak csakugyan teljes erejét igénylik, nem hit­lem, hogy a t. urak azon utat fogják választani, melyet mi választunk t. i. va­­lódilag teljes erővel a reformok terére lépnek. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Várady Gábor minapi beszédjének a mi­niszterelnök úr által idézett tételét akkép ma­gyarázza, hogy nem a törvényekre, hanem a pénzügyminiszter által kibocsátott szabványok­ra értette azt, hogy rosz magyarsággal történt fordításuk az absolut uralom alatt fennállt német szabványoknak. Lónyay Menyhért, pénzügyminiszter, T. ház ! Nem történetesen hoztam magammal a „Hon“-nak azon számát, melyet t. képviselő úr szíves volt tőlem használat végett elkérni. De hoztam magammal azon czélból, hogyha a fel­irati vita alatt rekedtségem és mellfájdalmam enyhül, Várady képviselő úrnak mindenesetre igen nyomatékos beszédére néhány észrevételt tegyek. Hoztam magammal annyival inkább, mert midőn a t. képviselő úr azon beszédét tar­tani méltóztatott, én az ülésben jelen nem lehet­tem. Ha a t. ház méltóztatik megengedni, a­­mennyire gyönge hangommal képes leszek, én is kívánom magyarázni beszédjének azon pontj­­át, mely itt most szóba hozatott A kérdéses pont, melyet a képviselő úr felol­vasott, olyan, hogyha bárki egyszer végig­olvas­sa, nem fog annak más értelmet adni, mint a miniszterelnök úr is mondá, hogy a pénzügyi törvények az előbbitől csak abban különböznek, hogy azok roszul vannak magyarra fordítva, de olvassuk a képviselő úr mondatát „czél­­szerű megadóztatási gyökeres reform he­lyett olyan javaslatokat terjesztett elő, melyek nem sok kivétellel az osztrák uralom alatt al­kotott pátensekkel ikertestvérek, minő értelmet lehet e mondatnak adni; kitett előterjesztést? a minisztérium. Hová? a törvényhozás elé. Mit terjesztett a törvényhozás elé? Törvényt. (Ugy­­van ! jobbról. baj balról.) Tehát az állítás a tör­­vényekre látszik vonatkozni, de találunk ezen ál­lításban olyat, mi reám nézve személyes kér­­dés. „Melyek nem sok kivétellel az osztrák ura­­­l alk°t°R pátensekkel iker testvérek“ kik ? mik ? a törvények, tovább megyek. Sze­rencsére itt egy pont van, ebbe ragaszkodva azt mondhatja képviselő úr, hogy ez mást értett alatta „Az adó behajtására és kezelésére vonat­­kozó eutasítások“ (Várady: Nem az! — De igen­ jobbról) ha a t. képviselő úr tisztán akarta vol­na magát kifejelni, szabályokat kelletett volna említeni. Hivatkozom a t. ház mindazon tagjaira, kik a múlt országgyűlés tárgyalásaiból tudják, hogy az adó­törvények közt alig van terjedel­mesebb mint az, mely az adó behajtásáról szól, és mit tartalmaz az? A legrészletesebb u­t­a­­sításokat tartalmazza. Tehát midőn adó­behajtás és kezelésről szól, a törvényt lehet ér­teni. De menjünk tovább, azt mondá képviselő úr. „Kevés kivétellel ezen utasítások az absolut hatalom alatt alkotott szabványoktól csak any­­nyiban külön­böznek, hogy a szabványok jól vannak írva németül, emezek roszul vannak fordítva magyarul.“ (Úgy is van­ a balon) Erre válaszolva, azt kérdem, hogy mit ért itt a kép­­v­el­ ?!?A * törvényt, mert törvény szól az adó behajtásáról és ebben van az utasítás. Már­a a törvé­nyben germanismus fordul elő, s f ordítás rész, pedig ezen törvény nem fordítás, a kor­­. képviselő úr bizony maga is résik l­enne némileg, mert a pénzügyi bizottságnak agya volt és én, visszaemlékezve azon hónapi­­g­é­ét tanácskozásokra, megvallom nem­em.

Next