Pesti Napló, 1869. június (20. évfolyam, 123–147. szám)
1869-06-03 / 125. szám
legalább azt akarja tétetni: van'rák ée magyar, vagy osztrák magyar birodalom. De hivatkozik a miniszterelnökre, kivel egy barátságos társalgás közben e tárgyról szólott és kívánságára trónnal feljegyezte e részbeni nézetét, mely szerint helyes elnevezésnek cnek ezt tartja: osztrák-magyar monarchia, mert itt ki van fejezve, hogy a monarchia képezi a kapcsot, míg a birodalom s még inkább a „reich“ isé területi összeköttetést jelent Kerkápolyi aggodalmat látott abban, hogy a 66-ik évi kisebbségi javaslat szerint a külügyek az uralkodó ház háziminisztere által kezeltetnének, és most nem lát abban aggodalmat, hogy minden részletes rendezés nélkül, ezen külügyeket a császári báz minisztere tettleg vezeti, mert Benst a császári ház minisztere(Andrássy Gy.gr. közbeszól: De nem azon qualificatióba vezeti) Ha az ember a fekete frakkot leteszi és a zöldet fölveszi, vagy megfordítva, ez nem változtat rajta. Kimutatja Kerkápolyival szemben, hogy a reichsrach felsőháza Dr. Sturm indítványát, mely ellen Beust már az alsóházban szavazott, nem tette magáévá. A választásokra vonatkozólag kimutatni iparkodik, hogy a kormány azokra befolyást gyakorolt Ezután az igazságügyminiszter előadására tesz észrevételeket. Kerkápolyi Károly : T.ház ! Személyes ügyben voltam bátor egy pár szóra engedelmet kérni. Debreczen városának előttem szólott képviselője felhívott engem, hogy jövőre jobban tájékoznám magamat, mert emlékezetem ezúttal elhagyott (Felkiáltások balról: ez nem személyes kérdés Jobbról, halljuk!) Elnök: Méltóztassanak az elnöknek egy szót engedni. Tévednek azon képviselő urak, kik azt hiszik, hogy csak szorosan személyes kérdésben lehet felszóllalni, miután a házszabályok szerint mindazok felszólalhatnak, kiknek szavai roszul magyaráztatnak. (Helyeslés.) Kerkápolyi Károly: Bátor volnék a gyorsírók feljegyzésére is hivatkozni e tekintetben, hogy az mondatott, mit épen mondottnak állitok. Bocsánat, de emlékezetem engem nem cealt meg, mert én csak azt tudhattam s tudtam, a mi nyilvánosan történt, s hogy azt hiven tolmácsoltam, hivatkozom a delegatio naplójára. Azt ami magánykörben történt, azt nem tudhattam, s így arról meg sem is felejtkezhettem. Arról pedig nem tehetek, ha a tisztelt képviselő úr nyilvánosan és annak helyén nem azt kívánta, amit jónak tartott, hanem valami mást. Ez volt az egyik, a másik, mi végett pár sróra engedelmet kérek, a birodalmi tanács alsó és felső házaiban hozott határozatokra vonatkozik. Én nem mondottam azt, hogy a birodalmi tanács elismerte, volna miszerint az osztr. császárság alatt csak a birodalmi tanácsban képviselt országok értendők, s nem is állítom határozottan, hogy ez nekem tulajdoni itatott. De mert Tisza Kálmán képviselő úr ide nyilatkozott passusának végpontja mégis ilyesmire látszik mutatni, megjegyzem, hogy én azt mondtam és mondom még ma is, hogy annak alsó háza volt kész e hó 4-én hozott , általam említett határozatával elimerni azt, hogy nem létezik oly osztr. császárság, amelynek Magyarország is kiegészítő részét képezné. Andrássy Gyula gróf miniszterelnök : T. ház! Nem szándékoztam egyáltalában ez alkalommal felszólalni, miután nem osztom igent. Pulszky barátom jeles beszédének azon részét, melyben ő azt mondá, hogy a trónszéd feletti vita a hatalom feletti vita, vagy ha osztom is, csak annyiban osztom, amennyiben parlamentáris kormányformák közt minden törvényhozási kérdés, mely nagyobb fontosságú, mindenesetre egyszersmind a kormány feletti vita is, miután egyéni nézetem az, hogy a trónbeszédnek és a trónbeszéd feletti vitáknak csak két czélja lehet, t. i. az első az, hogy az ország ismerje a kormány irányát a politikai napi kérdések felett, a második, hogy a választók illető képviselőiknek nézeteit ismerjék a kormány iránya felett, miután továbbá ezen két czél e mai napig teljesen el van érve, és ha talán a vita igen sok időt vet is igénybe, de mindenesetre alkalmat adott az egyes képviselőknek nézeteiket kimondani, másrészről a kormány politikája a trónbeszédben határozottan és tisztán van körvonalazva, mindezeknél fogva nem volt szándékom ezúttal egyáltalában felszólalni, nem is szólaltam volna fel, ha nem mondattak volna itt olyanok, melyek a részemrőli halgatást lehetetlenné teszik. Miután azonban ez úgy van, élni akarok a házszabályok engedelmével , mely a miniszternek megengedi, hogy az előadó zárbeszédje után is szólhasson. (Helyeslés.) De legyen megnyugtatva az ellenzék arról, hogy én ezen joggal élni, s nem visszaélni akarok, s azért habár minden alkalommal, néha megvallom őszintén, tán szegletesen is ki szoktam mondani nézetemet, mert az egyszersmint erős meggyőződésem is, ez alkalommal tekintve azt, hogy állításaimra már az illetőknek válaszolniok nem lehet, kerülni fogok mindent, ami még csak a visszatarolás színét is viselné magán. (Helyeslés a balon). Hanem egyenesen és szárazon a védelemre fogok szorítkozni. (Halljuk!) Mindenek előtt igen. barátom Debreczen város érdemes képviselőjének néhány mondatára van szerencsém válaszolni, és miután már szólnom kell, talán egyéni nézetemet is elfogom a t. háznak engedelmével a lehető legrövidebben mondani (Halljuk.) Tisza Kálmán képv. ur azzal vádolt engem, hol egy t. képv. urnak szavait elferdítettem, más szavakat adtam szájába s azokat csáfoltam. Én tökéletesen érzem, hogy ezen vád irányában ártatlan vagyok, nem tettem azt, sem most, sem máskor, egyszersmind azonban a magam részéről felszólítom az igent, képv. urat, tegye kezét szivéren mondja meg, vájjon azon sok cáfolat közt, amelyet at a házzal most hallatni méltóztatott — biztos-e abban tökéletesen, hogy egy képviselőnek sem adott szájába mást, mint mondott és hogy nem cáfolt e olyan állítást, melyet az illető képviselő nem mondott. (Élénk helyeslése a jobbon.) Egyébiránt én egyáltalában nem is hoztam volna fel azon kis vitát, mely egy Mármarosi kerület tisztelt képviselője s köztem e napokban folyt, hogy ha ismételve nem hozatott volna fel a házban, annál kevésbé mer, hiszen állításának épen azon részét, amelyet c. t. képviseő hírlap után is elferdítettnek mondott, a t. képviselő úr elvtársa igen barátom Komárom városa képviselője eléggé megczáfolta. Várady J. képviselő ugyanis azt mondta, hogy mi pénzügyi törvényeinkre nézve mai napig sem birunk egyébbel, mint igen roez magyar fordításával annakZaj a baloldalon. Felkiáltások: neki azt mondta—‘a* jobbon szóról szóra azt mondta!) Ismétlem, igen rosz magyar fordításával annak, amit az előtt jó németséggel birtunk! (Úgy van a jobb oldalon.) Ez ellenében tisztelt képviselőtársam Ghycsy Kálmán azt állítá és nézetem szerint helyesen, hogy neki és elvbarátinak nagy fáradságába került a bizottságoknak a pénzügyekre vonatkozó javaslatait azon alakba hozni , amelyben azok őfelsége szentesítése alá terjesztettek. Ezt mondotta a t. képv. úr, és ismétlem, igaza volt, mert köztudomású azoknál, kik a bizottság munkálataiban részt vettek, hogy t. képv. szorgalommal, nagy tanulmányozással kísértesen, javaslatokat azokban bizonyosan javításokat is eszközölt. Én részemről ezt szívesen ismerem el. De ha ez áll, akkor nem áll az, amit Várady képviselő úr mondott, mert akkor nem áll az, hogy törvényeink nem egyebek, mint rosa fordítása magyarra annak, amit eddig német nyelven bírtunk. Mert felteszem és tudom, hogy ha Komárom város képviselője annyit dolgozott és fáradott, akkor bizonyosan nem azt csinálta, mit t. képviselő úr ráfogott, és ennek következtében már most megvallom, mint belkérdést tekinthetem a két képviselő úr között, hogy kinek volt igaza, kinek nem; de annyi bizonyos, hogy mindkettőnek egyszerre igaza nem lehetett. (Úgy van jobbról. Várady Gábor közbeszél : Felelek rá!) Azt mondta Debreczen város igen. képviselője, hogy engem ugyan hatalmas embernek ismer — bár nem oly hatalmasnak, mint a magyar miniszterelnököt óhajtaná látni. Ez kérem, természetesen egyéni hiba. (közbeszólás balról: És az a baj, hogy nem egyéni hiba.) Mondta továbbá t. képviselő úr, hogy tehetségeimben sem kétkedik. Ezt köszönettel fogadom , de megvallom, hogy sem azon hatalomra, melylyel nem bírok, sem azon tehetségre megyett. Képviselő úr szíveskedett elismerni, nincs szükség, hogy én bebizonyíthassam azt, miszerint néha okunk volt már azt hinni, hogy az ellenzék nem mindenkor komoly. (Zaj balról.) Mert nem akarom én felhozni azon körülményt, hogy 61-ben ugyanezen párt a felirati viták alkalmával többségben volt ugyan — ez köztudomású dolog — de nem igyekezett érvényesíteni azon többséget, és így hazafiságának adott igazat, mert tartott a következményektől. (Helyeslés jobbról.) Én azt hiszem, hogy maga az, amit a t. képviselő úr most mondott, t. i. hogy „sokszor történt ugyan, hogy egy nemzet jogait erőszakkal elvették, de hogy egy nemzet önkénytesen adta fel az okát, az csak most történt először általunk — Magyarországban —s mellőzvén azt, hogy ez állítás egyáltalában történetileg hamis, azt hiszem, hogy anélkül, hogy szükséges volna, hogy én a t. képviselő úr veséjébe lássak, bátran mondhatom, hogy ez állítás sem komoly, és hogy azt a t. képviselő úr maga sem hiszi. (Helyeslés jobbról.) És ezen állítás horderejétől csak akkor tudnám felmenteni, ha t. képv. ur megfordítaná ez állítást, vagy ha talán tévesen nyilatkozván, t. i. azt akarta mondani, miszerint nem volt példa arra soha, hogy egy nemzet, mely erőszakkal vesztette el jogait, azokat békés utón nyerte volna vissza. (Helyeslés jobbról. baj balról.) Azt mondotta Debreczen városa 1. képviselője, hogy többen nyilatkoztak a házban az iránt, hogy ők a delegátiót nem tartják jó intézménynek, hanem olyannak tartják, melynél jobbat nem tudtak keresztül vinni, s elvárják azoktól akik e véleményen vannak, hogy midőn a jobb keresztülvihető lehet,azt el fogják fogadni. Én ezt gondolom hogy azok, akik így nyilatkoztak, bizonyosan szívesen elfogadják a jobb ajánlatot. De engedje meg a t. képviselő úr, hogy ez ellenében én is figyelmeztessek a t. képviselő úr által benyújtott felirati javaslat egy pontjára, melyben ez van mondva, hogy a mostani közjogi alap sem ő felségének a közös fejedelemnek nem ad több erőt, sem a birodalom egyik részének, sőt ezek erejét csak leköti, hogy más alapon igen könnyű le ez az egyesség mát olyan jesz melybe mindenki bele fog egyezni. Vagy áll ezen állítás tuhát vagy nem áll. Ha való, akkor be fog következni azon eset, hogy mindenki igen szívesen fogja fogadni azon javaslatokat, mert hiszen azon alaphoz, mely sem a fejedelem hatalmát, sem az égést sem a részek erejét nem gyarapítja és nem biztostja, ki fogna ragaszkodni, bizonyosan sem a fejedelem — sem Ausztria, sem mi. — De akkor arra kérem a t. képviselőket, várják be, mig azt tapasztalás bebizonyija és ne kívánják tőlünk, hogy ezt puszta szavukra elhigyjük — midőn az elméleti és gyakorlati tapasztalás as ellenkezőt bizonyítja Addig azonban arra kérjük, hogy a közjogi alapot újra meg újra ne feszegessék. (Helyeslés.) Debreczen városa t. képviselője igen sokat követel néha, azt követelte t. i., hogy hagyják el neki azt, hogy ha a baloldal némely t. férfiai pénzügyi vállalatokban részt vesznek, azt nem azért teszik, hogy azon nyerjenek. Én megvallom tehát, azt gondolom, hogy ez sokkal több mint amit követelni lehet. Nézetem az, hogy mindazok, legyenek bár jobb, vagy baloldalak, akik pénzügyi vállalatban részt vesznek, azt nem azért teszik, hogy veszítsenek, hanem, hogy nyerjenek mellette. Ez igazságot el kell fogadni mind a jobboldal, mind a baloldal részére. Mondotta a t. képviselő úr azt is, hogy a jobboldal részéről rész néven vétetett az, miszerint a baloldal első javaslata nem akarván közös külügyminisztert, a külügyek vezetését a kir. ház miniszterére kívánta bízni. Most pedig csakugyan a kir. ház minisztere Beust gróf vezeti a külügyeket, s abban a jobboldal semmi sérelmet nem talál. Mondotta a t. képviselő úr azt is, hogy a ruhavátoztatás különbséget nem tesz, mert a személy ugyan az marad t. i. Beust gróf. Bátor vagyok a t. képv. urat kérdeni a mennyiben tudom, hogy ő nem csupán képviselő, hanem egyszersmind a reformált egyház egyik főcurátora is, vájjon ő nem tudja e a külömbséget a képviselői állás és reformáta egyház curátorsága között — és nem tudja e mindenkor megkülönböztettni a két különböző minőség hatáskörét. A baloldal részéről többször felhozatott és ismételtetett Dabrecon várora. képviselője részéről azon vád, hogy a kormány a választásoknál nem úgy járt el, mint kellett volna, választásokra a törvények által nem engybefolyást gyakorolt, ebben úgy látszik min ellenzéki árnyalat egyet értett, hogy a kormány nem azt tette, mit tennie kellett volna, csa a bán nem értett egyet, hogy az egyik árnyal azt mondta, többségre kell igyekezni, felességre kell vonni a törvények értelmében ; a msik rész pedig a felirat alkalmával vádképp akarta a tényt ő Felsége elébe hozni. En t. náz^ mind az egyik mind a másik nézetünknek a* tanácslom, hogy ebből ne tegyenek semmit. Francz’aországban egy alkalommal r‘figy ▼** tatkozás volt a homoeopathák és allopathák között. A dolog bíró elé került. A perbe egy gyógyszerész is belevonatott, kit az allopatiák avval vádoltak,hogy gyógyszereibe véghetetlen drasticus ingredientiákat használ, nem pedig azon diluziókat, melyeket a homoeopathia tana elöir. A vizsgálat megtörtént, aminek az jön eredménye, hogy az illető gyógyszerész kénytelen volt bevallani, miszerint gyógyszereibe soha sem tett egyebet, mint egy kis tejet és czukrot, és ennek az lett a vége, hogy utólagosan a homeopsziák által vétetett perbe. Az említett vád által a kormány körülbelül hasonló helyzetbe jön. Arra kérem tehát a t, képviselő urakat, ne válaszszák se az egyik sem a másik utat, ne vonják felelősségre a kormányt a közvélemény és az országgyűlés előtt, mert a közvélemény és az országgyűlés a per folytán meg fogna győződni, hogy a kormány még kötelességét sem teljesítette. (Helyeslés a jobboldalon) Ne vádoljanak be ő Felsége előtt sem, mert ennek más volna az eredménye, mint amit a t. képviselő urak várnak. Ő Felsége ugyanis könynyen megvonhatná a minisztériumtól bizodalmát, de nem azon okból, melyet a képviselő urak felhoznak, hanem azért, hogy kötelességének eleget nem tett, mert igen sokszor nem tartotta szem előtt azt, hogy midőn az országgyűlés együtt nincs, a törvényt magyarázni joga csakis a kormánynak lehet. (Élénk ellenmondás balról, s fölkiáltások : Ohó !) Egyébiránt tehát a közjogi alap, mely ezen vitáknak lényegét képezi, vagy kellene, hogy képezze, két módon támadtatott meg és két árnyalat részéről. Az egyik rész elmondotta azt, miért tartja rosznak, de tudtomra nem mondta el, mit tart hát jobbnak A másik rész, azon részt értve, melynek válaszfelirati javaslatát Simonyi Ernő képviselő úr adta be, megmondotta, miért tartja a közjogi alapot rosznak, de megmondta egyszersmind azt is, hogy mit tart jobbnak. Ne méltóztassanak nekem az igent, képviselő urak rosz néven venni, ha azt mondom, hogy engem az első okoskodás arról győzött meg, hogy azon alap nem lehet rész, mely ellen még az elméleti téren sem lehet több alapos vádat felhozni, mint a mennyi felhozatott. Az érveknek ’ második része arról győzött meg , hogy a ’ mi helyébe tétetni szándékoltatik, határozot tan és igen sokkal rosszabb annál, a mi most létezik. Minden elméleti ellenvetéseknek alapja abból indul ki, hogy az ország elveszítette jogait azért, mert bizonyos főbb állami jogokat többé nem ne országgyűlés, hanem a delegáció gyakorol. Már kérem, én ezen következtetést tökéletesen tévesnek nyilvánítom, mert abból, hogy bizonnyos állami jogokat az ország nem két háza által gyakorol, hanem ezen két háznak bizottsága, vagyis a a delegáció által, legfelebb azt lehet következtetni, hogy az országgyűlés némely jogai módosíttattak vagy kisebbítettek, de nem azt, hogy az ország adja fel jogait. Az ország teljesen megtartotta azokat, csak hogy más uton, módon gyakorolj . (Helyeslés jobbról. Ellenmondás balról.) A delegatió intézményének — bocsánatot kérek, hogy ezen igen unalmas tárgyra kénytelen vagyok áttérni, (Halljuk!) de kénytelen vagyok válaszolni —• a delegatio intézményének mondom, van igen is egy roppant hibája, melyet a túlsó oldalon nem kerestek fel az, hogy neve latin: „Delegatio.“ (Derültség jobbról.) Hijék el, uraim, ha ezen intézmény neve nem delegatió volna, ha a törvény egyszerűen azt mondotta volna ki, hogy az országgyűlés két háza, a másik részszel közös ügyeit, melyeknek létezését senki sem tagadja nem egyenesen végzi el, hanem e célra egy bizottságot küld ki, épen azért küld ki, mert mint országgyűlés a másik résszel nem akar és nem tud egyenesen érintkezni, akkor nem sikerült volna még a legtudatlanabb néppel sem egy perczig is elhitetni, hogy azon ominosus delegatio az ország jogainak föladása volna. (Helyeslés jobbról, ellenzés balról.) De sőt t. biz ! Én sokkal messzebb megyek és miután már alkalmam van (jobbról halljuk ! én azt t lkitára, hogy csakis a delegáció által lehet az országgyűlésnek valódi befolyása a külpolitikára és közös érdekű állami kérdésekre nézve, hogy másként egyáltalában nem lehet, és gyakorlatilag illusóriussá válnék. Ugyanis tehát, ha azon eszme fogadtatik el hogy ezen kérdéseket két törvényhozásnak kell elvégezni, akkor négy törvényhozó testület vagy ház intézkednék a közös ügyek felett, kettő Pesten, kettő Bécsben. Már most, ha valamely kérdésben, valamely miniszter megakad, ha valamely kérdésben a minisztérium illustriussá akarja tenni ezen a ház működését, váljon nem véghetetlenül ügyetlen minisztérium lesz-e az, mely a négy factor közül egyet sem tud megnyerni, különösen, midőn egy vagy kettő részben legalább az ő kinevezésétől függ, és lehetettenné tenni azt, hogy ezen négy testület, a maga kebelében eredményre jusson. Ebből is világos tehát, hogy a törvény nem azért állította fel a delegáció intézményét, hogy az ország jogait elvegye, hanem hogy azokat gyakorlati módon érvényesítse. És uraim már most azt kérdem, váljon először történt-e az, hogy az ország bizonyos jogát feladta és azt másként módosította. Én azt gondolom, hogy nem. Voltak ezen országnak fényes jogai, melyek feladattak. Többek között volt joga, melyet csak egy nemzettel osztott, t. i. a lengyel nemzettel s ez, hogy trónja nem örökség utján, hanem választás utján töltetett be. — Már pedig ennél elméletileg van-e szebb jog? hisz ez a népszuverainitás legpregnánsabb gyakorlata. Századokon által folyt a felett a harci, fel kell-e hagyni e joggal, nem egészen úgy mint most, E apirral kézben és a stenographok előtt, hanem archdal és ágyúval is; és utoljára mi lett az eredmény ? az, hogy az ország lemondott ezen jogáról és hál’ Istennek, hogy lemondott. A szomszéd nemzet sorsa mutatja, hogy mi történt ,, hol a lemondás nem történt meg. Lengyelvszij Forsa példa lehet előttünk. . .. ! Annak idejében bizonyosan sok szép beszéd mondatott e jog mellett. És most kérdemember, ki eltekintve a dynastiához való ragaszodástól, ha csak elvileg is akarná a “»“adv - osztást? Bizonyosan nincs senki. (JoDDroi nincs senki!) Két évvel ezelőtt, hogy én olvastam egy proamátiót muszka nyelven, távol legyen tőlem azzal az orosz kormányt vádolni, meg vagyok fűződve, hogy az csak valamely zugpanszláv arculat nyilatkozata lehetett, semmi egyéb 3 tartalma az volt , — koronázás előtt terént — hogy minden vitatkozása az országnak közjogi alap felett téves, s az országnak helyes napja csak akkor lesz, ha a királyválasztás joát követeli vissza. . . De volt e nemzetnek még más joga is, igenzép jog volt az, igen jó hangzású különösen, s ez azon ellen tállási jog volt, melyet az arany Bulla H-ik czikke biztosított. A nemzet sokáig ragaszkodott a joghoz mely az egyetlen matériáig garantiának mutatkozott azon esetre, ha a hiedelem a törvényeket szentesíti, elfogadja, de miután el vannak fogadva, nem tartja meg ? És mi lett ennek következménye ? számtalan összeütközések, belháború, forradalom, mely az országot számtalanszor sírja szélére vitte; és az hogy az ország felhagyott e joggal és pótolta egy igen egyszerű eszmével, t. i. a kormány felelősségének eszméjével. Tehát a jog lényegéről nem mondott le, de a jogot átalkotta oly módon, amely szerint azt gyakorlatilag foganatosíthassa. (Élénk tetszés a közepén.) Bocsánatot kérek, ha a t. ház türelmét tovább fárasztom (hajuk , hajuk !) Átmegyek arra, mit Simonyi Ernő t. képviselő úr, mint a mostani helyébe helyezendőt javalt. Azt mondám. i., hogy a megadás igen könnyű, vissza kell menni a 48 ra, ott meg van mondva, hogy ő felsége oldala melletti miniszter, magyar külügyminiszter, tehát legyen ismét az, és miután a másik rész nem lehet megfosztva attól, hogy neki is legyen külügyminisztere, legyen két külügyminiszter. Erre nézve t. barátom az igazságügyi miniszter már felelt, én csak pótlólag vagyok bátor hozzátenni, hogy az 48-as törvényeket épen e pont végett kellett absolute megváltoztatni, mert a kettő közül egy, vagy úgy értelmeztük volna a törvényt, hogy azon miniszternek a többiek irányában „vétó“ja legyen, én akkor mint már más alkalommal mondottam, a lengyelorsági állapotok állottak volna elő, vető vétóval szemben, és tespedés lett volna az eredmény, vagy pedig nem lett volna ezen vétója, és akkor bekövetkezik a legtökéletesb alárendeltség, melybe csak az országot helyezni lehetett, visszamenetel oda hol voltunk akkor, midőn beérte az ország azzal hogy törvénykönyvébe igtatta, hogy majd ha Törökországgal fog szerződés köttetni és egyéb ügyek alkalmával is, ő felsége kabinetjében magyarok is legyenek. De a t. képviselő úr már gondoskodott a baj kikerülése módjáról és a collegrális kormányt ajánlja, mely szerinte divatozik Angliában is, p. a szegény ügy, s a marine ügyekre nézve. Megvallom, nem vártam azt, hogy a collegialis kormány felállítása épen azon részről fog javasoltatni, melyen a t. képviselő úr helyt foga. Hiszen a collegialis kormány hibája, és megbocsáthatlan hibája épen az, hogy e mellett a felelősség lehetetlen. Hogyan lehetne a felelősséget kijátszani e tekintetben, bátor képviselő úrnak megmagyarázni. Egyszerűen úgy, hogy a külügyminiszter Pesten azt mondaná valahányszor a magyar országgyűlés ellenkező nézetben volna: tökéletesen osztom ezen nézetet, de engem az ellenkezőre kényszerít Bécsben a másik miniszter, kinek több volt a befolyása mint az enyém. A bécsi miniszter ugyanezt mondaná a reichsratbban, hogy őt meg a magyar miniszter akadályozza.Mi volna az eredmény, az, hogy maradna a közös minisztérium, mert hogy a collegiális minsztérium is közös minisztérium, azt nem fogja tagadni tisztelt képviselő úr. Tehát maradna az, ami éppen előtte sérelmes, de az előny t. i. a felelősség tökéletesen illustriusa lenne. Ha a tisztelt képviselő úr azt mondja, hogy Angliában is ilyen valami létezik, akkor azt mondom, hogy nem jól tanulmányozta Anglia alkotmányát — léteznek ott collegialis osztályai a minisztériumnak, de azok eljárásáért a parlament irányában mindig csak egy felelős és nem kettő, és nem is collegium — mint olyan. Tehát az általa javasolt eszmét összehasonlítani az Angliában divatozó rendszerrel, valóságos tévedés, de egyre nem felel a tisztelt képviselő úr. Arra, hogy ha már kétkülügyminisztert akar, várjon akar-e a küludvaroknál két követet is ? egy vagy csak egyet. Hatkettőt akar bátor leszek egyszerűen azt válaszolni, hogy azoknak, ha egy forma az instructió, egyike felesleges, ha ellenkező az instructió mind a kettő felesleges, mert egyik a másik hatását paralizálná. De ha azt kívánja amihez Tisza Kálmán képviselő úr is járulni látszik, tudniillik, hogy két külügyminiszter és csak egy képviselő legyen. Már ez még roszabb az előbbinél. Ezt én nem tudnám elfogadni ha követ lennék , vagy legalább mindenesetre előre kérnék utasítást az iránt, hogy melyik miniszter instructióját vesz Papírkosárba. Egyiket okvetlenül kell Ebből át fogja látni a tisztelt, képviselő úrhok, amit a fent álló helyébe tenni akar, bizonyosan nem jobb, hanem sokkal kevésbé jó, mint az ami létezik. Mondotta a tisztelt képviselő úr is, a trónbeszédnek azon állítása, hogy itt a küsjogi kérdés megoldása által, nem évtizedes, nem évszázados különbségek lettek megszületve, nem egyéb mint egy politikus kacsa, a melyet Szeged várossa érdemes képviselője és igen tisztelt történészünk állított föl . " . Bocsánatot kell kérnem, szívesen használom minden alkalommal a tisztelt barátom Szeged képviselőjének történeti adatait, de ez alkalom fdfta. v.gy.k kinA“« Vitte volna!’ “ •« «delet ml ubSr.ISLA ÍT1* kíPvi»el«d»lettín.liró Bockai ! Utalta ZW* János Bocskai és Rákóczi története; utalták a 48 diki tok 21861“ef éfgyek»Utalták a felirata*iák hocv • később, melyek mindazt mujak, hogy igen 18 léteztek kérdések lás, arrólvalt it n.Szetem ,SZól ad a tapasztaltal. megoldani , melyek valaha két nemzet között megoldáást igényeltek. Védi azt a miveit közvélemény, amely érzi, hogy itt nemcsak egy berkérdés hanem egy nagy európai szükség és kérdés nyerte megoldását,(igaz), és védi végtére az, hogy az alkotmány helyességét legjobban ismeri el a baloldal maga,midőn t. képviselői azt mondják, hogy kormányok és ellenzékek nem maradandók, hogy változnak, sőt helyet is cserélhetnek. Ez maga mutatja, hogy az képviselők elismerik, hogy nálunk teljes alkotmányosság létezik, mert ily eshetőség csak ott képzelhető, hol az alkotmányosság már teljesen biztosítva van és legmagasabb fokát érte el. (Helyeslés.) Én tehát azon meggyőződéssel végzem szavaimat, hogy a discussio eredménye nem az esz, amit a t. képviselő urak akartak at.., hogy az ország arról győződjék meg, hogy itt a nemzet jogai lettek feladva, és hogy az alap, melyre építeni kell, nem biztos, és hála Istennek, hogy így van — mindnyájunkra nézve. Mert én, t. képviselők, a nemzet hitelére nézve bent és kint nagyobb szerencsétlenséget nem ismerek, mintha valaki azt hihetné, hogy e házban egy párt, mely az ország alkotmányát két év előtt állítólag feladta volna, ma ismét a többséget képezi. Amint én a magyar nép hazaszeretét ismerem, ha ez történt volna itt, ezen párt ma nem volna többség többé, hanem egy törpe és megvetett minoritás (helyeslés jobbról) biztosíthatom egyszersmind a t. képviselő urakat szemközt, hogy ha találkozott volna egy kormány, amely a nemzet elidegeníthetlen jogait feladta volna, úgy mi, kik itt ülünk, nem azon kormány soraiban, hanem önökkel együtt szemközt azzal ülnénk, és velük gyütt fognák azt felelősségre vonni. (Helyeslés ) És végül engedjenek a t. képviselő urak szemközt, még néhány szót. A t. képviselő urak a balközépen midőn választani kellett volna, a közt várjon a reformkérdéseket fogják-e tárgyalni, vagy pedig ismét a közjogi alapot vitatni, nem tudták magukat elhatározni, hanem választottak egy középutat, amelyet e szavakkal fejeznek ki felirati javaslatukban „mind a közjogi szempontok, mind a belreformok, melyek a közjogi megoldás ezen hiányai miatt majdnem lehetetlenné téve vannak, egyiránt követelik azt tőlünk, hogy míg egyfelől teljes erővel igyekezünk az átalakulás munkájának befejezésén, addig másfelől ép oly erővel és buzgalommal törekedjünk arra is, hogy közjogi helyzetünk valóban kedvezővé legyen. Ez kérem alássan azt jelenti, hogy a t. i. képviselő urak meg voltak győződve arról, és helyesen, hogy nem találkoznának a nemzet helybenhagyásával, ha visszautasítva a reformkérdéseket, ismét csupán a közjogi téren maradnak. De méltóztassanak megengedni, azon közép út, melyet választottak,teljesen lehetetlen (halljuk ! halljuk! balról, mert itt az van mondva, hogy egyiránt fognak egyfelől teljes erővel a közjogi kérdés terén vitatkozni, másfelől ép oly teljes erővel és buzgalommal a reformok kérdésében. Márpedig tehát két teljes ereje senkinek enncs (derültség) minthogy pedig a reformkérdések az országnak csakugyan teljes erejét igénylik, nem hitlem, hogy a t. urak azon utat fogják választani, melyet mi választunk t. i. valódilag teljes erővel a reformok terére lépnek. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Várady Gábor minapi beszédjének a miniszterelnök úr által idézett tételét akkép magyarázza, hogy nem a törvényekre, hanem a pénzügyminiszter által kibocsátott szabványokra értette azt, hogy rosz magyarsággal történt fordításuk az absolut uralom alatt fennállt német szabványoknak. Lónyay Menyhért, pénzügyminiszter, T. ház ! Nem történetesen hoztam magammal a „Hon“-nak azon számát, melyet t. képviselő úr szíves volt tőlem használat végett elkérni. De hoztam magammal azon czélból, hogyha a felirati vita alatt rekedtségem és mellfájdalmam enyhül, Várady képviselő úrnak mindenesetre igen nyomatékos beszédére néhány észrevételt tegyek. Hoztam magammal annyival inkább, mert midőn a t. képviselő úr azon beszédét tartani méltóztatott, én az ülésben jelen nem lehettem. Ha a t. ház méltóztatik megengedni, amennyire gyönge hangommal képes leszek, én is kívánom magyarázni beszédjének azon pontját, mely itt most szóba hozatott A kérdéses pont, melyet a képviselő úr felolvasott, olyan, hogyha bárki egyszer végigolvassa, nem fog annak más értelmet adni, mint a miniszterelnök úr is mondá, hogy a pénzügyi törvények az előbbitől csak abban különböznek, hogy azok roszul vannak magyarra fordítva, de olvassuk a képviselő úr mondatát „czélszerű megadóztatási gyökeres reform helyett olyan javaslatokat terjesztett elő, melyek nem sok kivétellel az osztrák uralom alatt alkotott pátensekkel ikertestvérek, minő értelmet lehet e mondatnak adni; kitett előterjesztést? a minisztérium. Hová? a törvényhozás elé. Mit terjesztett a törvényhozás elé? Törvényt. (Ugyvan ! jobbról. baj balról.) Tehát az állítás a törvényekre látszik vonatkozni, de találunk ezen állításban olyat, mi reám nézve személyes kérdés. „Melyek nem sok kivétellel az osztrák ural alk°t°R pátensekkel iker testvérek“ kik ? mik ? a törvények, tovább megyek. Szerencsére itt egy pont van, ebbe ragaszkodva azt mondhatja képviselő úr, hogy ez mást értett alatta „Az adó behajtására és kezelésére vonatkozó eutasítások“ (Várady: Nem az! — De igen jobbról) ha a t. képviselő úr tisztán akarta volna magát kifejelni, szabályokat kelletett volna említeni. Hivatkozom a t. ház mindazon tagjaira, kik a múlt országgyűlés tárgyalásaiból tudják, hogy az adótörvények közt alig van terjedelmesebb mint az, mely az adó behajtásáról szól, és mit tartalmaz az? A legrészletesebb utasításokat tartalmazza. Tehát midőn adóbehajtás és kezelésről szól, a törvényt lehet érteni. De menjünk tovább, azt mondá képviselő úr. „Kevés kivétellel ezen utasítások az absolut hatalom alatt alkotott szabványoktól csak anynyiban különböznek, hogy a szabványok jól vannak írva németül, emezek roszul vannak fordítva magyarul.“ (Úgy is van a balon) Erre válaszolva, azt kérdem, hogy mit ért itt a képvel ?!?A * törvényt, mert törvény szól az adó behajtásáról és ebben van az utasítás. Mára a törvényben germanismus fordul elő, s f ordítás rész, pedig ezen törvény nem fordítás, a kor. képviselő úr bizony maga is résik lenne némileg, mert a pénzügyi bizottságnak agya volt és én, visszaemlékezve azon hónapigéét tanácskozásokra, megvallom nemem.