Pesti Napló, 1869. augusztus (20. évfolyam, 175–199. szám)
1869-08-08 / 181. szám
181. szám. Szerkesztői iroda: Ferencsiak tere 7. alám. I. emelett. C l»i. •.■Allem! részét illető minden tS.t'Omény a szerkesztöségben intézendő. tlen levelek csak ismert ke*ektöl fogadaznak el.— Ferencziek tere 7. szám földszint-síiadóhivatal: A lap anyagi részét illeti köslemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI HA Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, helyben, hásonz bordv*i Kg és* évre ... 22 frt. Félévre....................11 frt. Negyed évre ... 560 kr. Két hárs................... 8 „ 10 kr_ Egy h/h rs .... I 86 kr. Hirdetmények díja: 1 hasábos pulsoi egyszeri hírdetésnél 7 új kr Bélyegdíj külhn 80 njkr. Nyílt tér : 6 hasébes petit ».,, 25 nj kr. -------------- Előfizetési felhivás* PESTI NAPLÓ 1869-ki julius—deczemberi folyamára. Előfizetési feltételek : Pesten L 4 4 ko • hordva, vidd ki, postán küldve: A julius—deczemberi fél évre . . .11 frt. — A július septemberi negyedévre . 5 frt 50 ki*, egy hónapra ....... 1 frt 85 kr Az „Athenaen m“, irodalitii d* nyomdai rdnevénytársulat, mint tulajdonos ás kiadó. Pe*f, aug. 1 ISIW. Válasz Ghiczy Kálmán urnak a deficit ügyében. T. Ghiczy K.ur a„Hon“ julius 31-diki reggeli kiadásában 11 hasábos czikket hoz a deficit kérdésében. Hivatkozva pártfelének egyik lapjára, tűzijátéknak, pénzügyeink feldicsőitésének, utolsó rakéta szétrobbanásának gúnyolja a pénzügyminiszter úrnak f. évi jul. 14-én Máriássy Béla úr interpellációja folytán adott azon feleletet, mely által kijelenté, hogy a bírói szervezés költségeit az ország rendes jövedelmeiből fedezhetni hiszi, mert a pénzügyek kezelésének harmadfél évi ideje alatt „még eddig deficit nem terhelte a magyar államot.“ Megvalljuk, hogy ezen interpellatio elegendő arra, hogy a művelt világ minket elítéljen, mert ha eltekintünk is a nálunk elég terjedelmes rablási krónikától, azt nem tagadhatjuk, hogy az álladalmi társulatnak fő alapja a személy- és vagyonbiztonság. Attól tételezni fel az igazság ügyét, hogy marad-e egynéhány fillér a justitia regnorum fundamentum-TM , valóban jellemző egy esemény ! A botránykő nálunk mégsem az, hogy ily kérdés általános indignatiót elő nem idézett, hanem az, hogy midőn a pénzügyminiszter ezen költség fedezését lehetőnek nyilvánítá, indokolásul azt mondta, hogy még eddig a magyar államot deficit nem terheli. Ghiczy azé a dicsőség, hogy miután pártja az igazságügyben legyőzetett, a támadási jelszót a pénzügyben kiadhatta. Ő mondá ki, hogy deficitünk csak azért nincs, mert a pénzügyminiszter a költségvetésben sokkal kevesebbre tette a bevételeket, mint amennyiek valóban! Azt hittük, hogy ezen tarthatlan nyilatkozat csak véletlen szórakozásból csúszhatott be G. úr szónoklatába, azért eleintén nem kívántunk rá észrevételt tenni, mert nem tehettük fel, hogy valaki komolyan azt vélje, miszerint a deficitet ily csekélység által mellőzhetni képes; de azt sem foghattuk fel, hogy mikép lehessen a költségvetésben a valódi bevételeket felvenni; tudván, hogy azok csak későbben folynak be, s ennélfogva a valódiságról eleve szó sem lehet. De miután az ellenzéki lapok Ghiczy úr vezéri jelszavára a pénzügyminiszter úr beszédét elferdítették, azt fogták rá, hogy pénzbőségről beszélt, hogy ennek folytán a közös költségeket szándékolta szaporítani minden kigondolható gúnyt s személyes sértegetéseket szórtak ellene ; kikerülhetlenné vált ezen tévedések forrását, G. úr vezéri jelszavát szőnyegre hozni. S igy történt, hogy midőn a „Pesti Napló“-nak folyó évi julius 21-diki és 23-diki kiadásában ezen sok rendbeli sértéseket s ráfogásokat visszautasítottuk; egyszersmind G. urat is figyelmeztetik arra, hogy a bevételeknek kisebbre tett előirányzata által a deficitet mellőzni nem lehet. G. ur ezen egyszerű tényt nem akarja felfogni, hanem a helyett terjedelmes czikkéneklső hasábján azt állítja, hogy a deficitnek két neme van; egyik a pénztárban, másik a költségvetésben mutatkozik. Mi ellenben az véljük, hogy ebből egy is sok. Azonban a kérdés tisztázása végett mellékesen megjegyezzük, miszerint ez úgy hangzik, mintha azt mondaná, hogy két háza van, egyik papirosra festve a szekrényben, másik kőből építve az udvaron. Ha már Gur szerint a deficitnek két neme van, úgy a vele viszonylagos ellentétben álló feleslegnek is két, megfelelő nemének kellene lenni, és pedig egyiknek a pénztárban, másiknak az előirányzatban. Részünkről csak a pénztári felesleget igényeljük az állam részére; a másikat pedig, mely papíron áll, könnyen elajándékozhatjuk. Azonban nem szükség, hogy G.urnák ezen deficitbeli dualismusát tovább fejtegessük, miután azt saját maga cáfolja meg, midőn czikkének 3-ik hasábján azt írja: „s ennélfogva bocsásson meg nekem névtelen czikki’e, ha továbbá is azt állítom, hogy mindaddig mig azon számadások annak rendje szerint kiegészítve, s az után az 1848-ik esztendei III. t. ez. 37. §-a szerint az országgyülés által megvizsgálva s jóváhagyva nem lesznek, teljes határozottsággal nem állítható, hogy az 1867-ik évi állami háztartásban deficit nem mutatkozott.“ Ezt értem s tökéletesen magamévá teszem, mert a dolog természetéből foly. De ha a deficit teljes határozottsággal csak a számadások megvizsgálása által derül ki, hogy leszünk a másikkal t. i. a költségvetési deficittel , hiszen a költségvetés nem számadás. A tárczába beírt pénz csak akkor képvisel értéket, ha a megfelelő pénzöszszeg valósággal a tárczában van. A költségvetési valószín a deficit, is csak akkor válik való deficitté, ha a pénztárban is deficit van ;a dualizmusnak tehát itt nincs helye, mert az írás csak feljegyzése a kötségvetésben a történhető dolognak, a számadásban pedig a már megtörtént ténynek. A papíron tervezett vagy arra rajzolt házban nem lehet lakni, s azért nem tartom czélnak hanem tájékozó eszköznek a főezér biztosabb s észszerűbb elérésére ; ennélfogva mi a költségvetést, nem ismerjük el czélnak, hanem segédeszköznek arra, hogy a kormány a megszavazott költségnél többet ki ne adhasson; ezt meg lehet eleve határozni, de a bevételeket, nem. A költségvetés kivált a bevételekre nézve csak valószínű tervnek tartom, mégpedig olyan tervnek, melyet ezer eset közül 999-szer másít meg a valóságos eredmény. Mivel pedig a deficitnek vagy feleslegnek egyik főtényezőjét a bevételek képezik, deficit vagy feleslegről a zárszámadás végéig komolyan szólni nem lehet. Általában G.urnák költségvetési deficitjét azért gondolom tarthatlannak, mert a költségvetés nem tiltja azt, hogy több ne jöjjön be, mint előiratott, s ha csakugyan a pénzügyminiszter úr nézete szerint annyi folyt be, mennyi a megszavazott kiadásokat fedezi, akkor deficitről nem lehet szólni. Ha az államháztartás olyan volna, mint egy gép, p. o. egy jó óra, melynek se elébb, se hátrább járni nem szabad, s így az volna a miniszter feladata, hogy annál mi megszavaztatott, egy fillérrel se merészeljen többet bevenni, és az engedélyezettnél kevesebbet kiadni, akkor volna, a G úr költségvetési deficitjének támaszpontja, de úgy ahogy a dolgok a világon most állnak, nincs értelme. A második hasábon egy magánzónák példájával akar minket arról felvilágosítani, hogy mi a vége annak, ha a jövedelem helyett a tőkevagyon is a kiadások közé kerül. Ezt köszönetünk mellett további észrevétel nélkül hagyhatjuk, mint oly dolgot, mely minden ember előtt ismeretes. A 2-ik hasáb közepén G. úr egy képzelődési harczba bocsátkozik saját magával. Azt mondja, hogy a pénzügyminiszter által az 1867-ik évre beadott számadást nem tartja számadásnak, még akkor sem, ha a pénzügyminiszter azt annak keresztelné. Azután elszámolja ezen számadás hiányait, mely hiányok végett azt számadásnak nem lehet tartani, ha csak az országgyűlés magát gúny tárgyává nem akarja tenni. S ily tusakodás közt azt is megjegyzi, hogy maga a pénzügyminiszter sem tartja azt számadásnak, mert, azon évre a számadás még nincs befejezve. Ha már a pénzügyminiszter sem tartja a kérdéses okmányt számadásnak, s még azt is kijelentette, hogy a számadás befejezve nincs, nem értjük, hogy mit szándékozik G. ur panaszával elérni. Ebből csak azt, látjuk, hogy G. urnak ideje a karlsbadi kúra előtt még sincs oly szűkre mérve, mint az iső hasábon állitja; különben ily képzelődési aggodalmakat nem teremthetett, volna önmagának, hogy idejét vele kitöltse. Ha a terjedelmes czikknek hiányait kellene kimutatnunk, bizonyosan első helyen állanának azon képzelt bajokból eredő tusakodások (vagy tudja Isten minek nevezendő aggodalmak) melyek sűrű ismétlés által már sok embernek bajt okoztak. A 3-ik hasábon azt mondja G. ur, hogy a deficit csak a zárszámadások jóváhagyásakor tűnik ki; erről már a kétféle deficit, rovatában szóltunk, miért is átmehetünk azon pontra, melyben G. ur azt állítja, hogy az 1868. évben pénztári deficit nincs, de költségvetési hiány van 16.335.800 ft. Ezen hiány létezését következőkben indokolja : „úgy de ezen összegek nem az 1868-ik esztendei pénzügyi kezeléshez tartozók, activumai voltak az államnak, annak vagyonát képezték, folyóvá tételük az állam vagyonának kisebbítésével egyértelmű, s a mi általuk fedeztetett, az valóságos deficit.“ Erre megjegyzem, hogy abból, mert a kiadási vagy bevételi tételek más évi p. v. kezeléshez tartoznak, még nem lehet deficitet következtetni; nincs a világon sem állami sem magánháztartás, melyben a bevételek és kiadások némely tétele egyik évből a másikba át, ne l húzódnék; csupán azok mondhatják az ellenkezőt, kiknek semmijük sincs, s igy a deczemberi s januariusi kezelésük nem húzódhatik át. Ha ezen áthúzódás deficitet fejezne ki, akkor Rothschildnek — vagy legyen az bárki — a világ leggazdagabb emberének lenne legnagyobb deficitje. Ha p. G. urnák haszonbérlője két évig nem fizetett semmit, s az idén hátralékát egyszerre kifizeti, ebből könnyebben foly az, hogy a múltban volt deficitje mint az, hogy jelenleg lesz. Azt, állítani, hogy ha a régi tartozás be nem folyt volna, adósságcsinálással kellett volna helyet pótolni, nem nyomatékos vélelem ; azért, van országgyűlés, hogy a legjobbat érvényesítse s nem teszem fel róla, hogy ily esetben vagy a bevételek szaporításával, vagy a kiadások korlátozásával egy tetemes deficitet meg nem tudna előzni. De ha mégis vagy a törvényhozás több kiadásokat szavazna meg, mint menynyit a reményleti jövedelmek képesek fedezni, vagy a várhatott jövedelmek rendkívüli viszonyok által tetemesen csökkentek: az ezek valamelyikéből az év végén valóban mutatkozott deficit végett a minisztert okozni nem lehet, mert neki nincs hatalma az országgyűlési vagy a balsors végzetét megmásítani. Meg kell jegyeznem továbbá, hogy az activum vagy az állam vagyonának elköltése még magában nem okoz deficitet , s egészen hibás nézet egyszerűen azt állítani hogy ami az állam vagyonát kisebbíti, az deficitet idéz elő, hiszen a befolyt adó, jövedék, kincstári készlet stb. szintén vagyon, s mégis rendeltetéséhez képest, kiadatik, mégpedig anélkül, hogy deficitről szó lehetne. Ha a vagyon kisebbítés egyszerűen deficitnek neveztethetnék, akkor minden kiadás deficitet szülne. Ebből látható, hogy G. úr igen ideális térre vitte a deficitet. Meg kell harmadszor jegyeznem, hogy G. úr csak a tőke vagyon f°gyasztását érthette akkor, midőn a vagyon kisebbítését, mint deficitet jelzette meg. Meg kell végre jegyeznem, hogy az adóbeli, bérleti, vagy más jövedelmi hátralékok nem eszközölhetnek kiadásuk által deficitet, mert a tőkevagyont nem kisebbíttették, sőt ellenkezőleg ép a deficitet mellőzik az által, hogy a múltban hátramaradt követelést a jelenben használhatóvá, tehát hiányt fedezővé teszik. A G. ur 16 millió múlt 1868-ik évi deficitje tehát csak idealizmus, s úgy áll a valóságos deficithez, mint a papirosra festett ház a lakható házhoz. A deficitnek állított 16 millió forintból csak 90 ezer forint származik elidegenített tőkevagyonból , de ezt nem a magyar, hanem még az osztrák kormány idegenítette el 1867 előtt; a többi mind jövedelmi maradék, melyből ép úgy lehetett volna, tőke, mint G. urból jobboldali kpviselő; ki tehet, róla, hogy a végzet azt máskép intézte el. Nem áll tehát G. urnak azon nézete, hogy a közös activák 8 millió frtnyi öszszege deficitet eredményez, mert ez nem államtőke, ilyent nem öröklöttünk Bécsiből , hanem a régi jövedelmek maradványai, melyeket bonyolódott viszonyuknál fogva még nem lehetett elkülöníteni. Még kevésbé áll azon nézete, hogy a korona javaiból 570 ezer forint, az adóhátralékból 6.372.000 frt., a bérleti hátralékokból 1.245.000 frt erejéig engedményezett kiadást deficitnek kell tekinteni ; és pedig azért nem áll, mert ezek olyan jövedelmi summák , a melyek egyik évből a másik évre szoktak húzódni, s bizonyára áthúzódik a jelenlegi évből is kivált az egyenes adakból egy jó adag hátralék a jövő évekre. Nem oszthatom G. urnak azon nézetét, hogy ha a fentebbi összegek az ország rendelkezése alatt nem állottak volna, annak helyét kölcsön felvételével kellett volna pótolni. Majd ha, amit szívemből kivánok, hogy teljesedjék, G. úr még vagy két évtizeden át képviselő lesz, saját tapasztalásából meg fogja tudni, hogy az ily épen nem óhajtott forrás évről évre megújul, mert, higye el, hogy alig van állam a széles világon, melynek ily fájda más activumai vagy követelései nem volnának. Nekünk adó és bérletből vagy öt évi költségvetési időszakra elegendő hátralékunk van, s az eddig tapasztalt fizetésbeli készség mellett hihető, hogy elég fog ezutánra is maradni. G. úr a 69. évi költségvetésből is láthatja, hogy ismét van közös activa, bérlet és adóhátralék, s fájdalom lesz ebből ezutánra is. De azért mert a jövedelmek nem elég pontossággal folynak be, ha azok utólagosan mégis befolytak, a deficitet, nem idéznek elő. Mi tehát G. ur költségvetési deficitjét mindaddig nem ismerjük el, míg a zárszámadásokból, mint azon forrásból, melyet G. ur a 3-ik hasábon a deficit kritériumának nyilvánít, valódi deficitnek be nem bizonyíttatik. A 4-ik hasábon a beruházásokról s arról szól, hogy a rendkívüli kiadások közé rendesek is soroztattak. G. úr azt hiszi, hogy a keleti marhavész ellen tett kiadások, az erdélyhoni földtehermentési alap segélyezése, távirdák és épületek újonnan felállítása a rendes költségekhez lettek volna sorozandók. Ezen vélemény tarthatlanságát csak az nem ismeri fel, aki abban a hitben van, hogy marhavész örökké és rendesen létezik, s hogy mi örökké építünk, és új távirodákat létesítünk stb. Ha már G. az elidegenítésekről szólt, kár volt meg nem említeni, hogy valamit, szereztünk is p.o. Gödöllőt és Mácsát, kár volt azt is fel nem említeni, hogy költségeink nem ok nélkül növekedtek, mert van országgyűlésünk, van saját kormányunk, megyei hatóságaink, keletkezőben van honvédseregünk és rendes bírói szervezetünk stb. mindezek költségbe kerülnek, s az őszinteség azt kivánná, hogy ne ignoráljuk. Továbbá beismeri G. úr, hogy vannak esetek, melyekben több kiadás szükseltetik, mint amennyit a bevételek fedeznek, s ezt azután „valóságos deficitnek“ nevezi. Ebben, de csak is ebben van igaza, s igen örülök, hogy maga G. úr is bevallja, hogy van valóságos deficit; ebből önkényt következik, hogyy az nem valóságos csak mondvacsinált dolog mint p. o. a papiros ház vagy a végleges számadások eredménye előtt képzelt akár költségvetésbelinek akár pénztárinak nevezett deficit. Szól G. úr még az adóhátralékokról is, de ezekről a költségvetési deficitet fenntartja. Örülök, hogy ezt nem sorozta a valóságosok közé. Az 5-ik hasáb az 1869. évi költségvetési ideális deficitet taglalja, mire a számok kivételével mind azt alkalmazandónak s érvényesnek tartom, mit az előbbi évről xxxár elmondtam. G. urxgyan mind a 68-ik mind a 69-ik évi xxgyxxevezett költségvetési deficitjeinek számait a törvényből idézte. — Nekem a számtételek ellen nincs kifogásom, de azt xxem hallgathatom el, hogy hamis értelmet csúsztatott alájuk, midőxx az elmaradt és utólagosan beszedhető jövedelmekről úgy beszélt, mint (tőke) vagyon elidegenítésről., Ugyan az 5 ik hasábon azt mondja, hogy: „teljes hitelt adok a p. v. miniszter úr szavainak abban, hogy pénztári hiánynyal ez évben nem fog küzködni, de hozzáteszi hogy ezt nagyrészben azon előrelátásnak köszönheti, melylyel már az 1868-dik évi államköltségvetés , az államnak azon évben várható rendes jövedelmeit az általa készített fedezeti előirányzatban kisebb öszszegekkel vette az előirányzatba fel, mint azok rendes biztos(V) számítás szerint felszámithatók valának.“ Tehát valamiixt a 3-ik hasábon, xxgy itt is teljesexx hiszi G. ur, hogy pénztári hiánynyal a miniszter ur nem fog küzdeni sokát is adja, hogy miért, nem. Már a „P. Napló“ julius 21-ki és 23-iki kiadásában figyelmeztettük G. urat arra, hogy a deficitet azzal nem lehet mellőzni, ha a bevételek a valószínűeknél — vagy mint G. ur mondja, a biztosan számíthatóknál — kisebbekre előterveztetnek, s ezt magában véve oly megdönthetően igaznak tartjuk, hogy bizonyítani feleslegesnek ismerjük, mert ha G. ur nézete volna az igazabb, akkor soha és sehol deficit xxem léteznék, íxniután ez esetbexx több pénzügyi tudományra s ügyességxre nem lenne szükség, mint arra, hogy xi bevételek az előirányzatban azon pontig szállíttassanak le, mely megfelel axxnak, hogy a deficit megszünjék. G. úr ezen figyelmeztetésünkre annyit engedett le előbbi nézetéből, hogy most a deficitnek csak nagy részét godolja ez után mellőzhetőnek. S már nem a való, hanexxi a biztosan számítható azaz valószixxű bevételek előirányzásáról beszél. Midőxx G. úr már engedményeket adott, reményleni lehet, hogy okkal móddal a második deficitt, is leengedi. íx megkisértjük tehát a szerencsét. Ha igaz, hogy a jövő bevételeket előre tudni s meghatározni nem lehet, s azért kénytelenek vagyunk az előirányzatban csak biztos (?) számítás szerinti, igazabban valószínű bevételekkel beérni; ha igaz, hogy a valódi bevételek az előtervezetteknél nagyobbak is, kisebbek is lehetnek; s ezen kívül még a kiadások is lehetnek az előirányzottaknál kisebbek; végre ha igaz, hogy ezer eset közül 999-szer a számadási eredmény a költségvetéstől eltér, úgy az is bizonyos, hogy az előirányzatban a való deficitet, vagy felesleget soha sem lehet előbb meghatározni, míg a végleges számadás összeállítva nincs. Azt meghatározni kivált pénz dolgában, hogy mi történik egy év lefolyása alatt: nincs az emberek hatalmában ; hogy mikép változhatnak akár magánembernek, akár az államnak bevételei egy év alatt, azt előre senki sem tudhatja, mert ez az emberek akaratán kívül esik, nem az akarattól, hanem a véletlenig szeszélyétől függ. A kiadásoknál az ember hatalma tovább terjedhet, de igen korlátlanul. Reményem, miszerint ezekből G. úr is szíveskedik átlátni, hogy a költségvetési hiány vagy felesleg csupa illusio, melyet az elemek, eueberek, és a kérlelhetlen viszonyok halomra dönthetnek, mert a valószínűség, mire a költségvetés Mai számunkhoz egy egész ív melléklet van csatolva. Vasárnap, aug. 8.1869. 20. évi folyam.