Pesti Napló, 1871. március (22. évfolyam, 49-75. szám)
1871-03-28 / 72. szám
72. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám, I. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Kedd, martius 28. 1871. 22. évi folyam. Hirdetmények dija: Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: h.g7 helyben, házhoz hordva . Egész évre ... 22 írt. Félévre . ... 11 ftt. Negyedévre ... 6 „ 60 kr. Két hóra .... 3 „ 70 kr. Egy hóra ... 1 „ 86 kr* 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyílt tér: 6 hasábos petitaor 26 njkr. Előfizetési felhívás „PESTI »in A jelen hó végével az év első negyede letelvén, tisztelettel fölkérjük t. közönségünket az előfizetési megrendelés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak: Három évnegyedre (april—decz.) 16 frt 50 kr. Fél évre (april—sept.) . . . 11 frt — kr. Negyed évre (april—jun.). . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . 30 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 6 krba kerül. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, MARTIUS 27. A párisi események lefolyása teljesen igazolja ama nézetünket, melyet e forradalom hordereje s jellegvoltáról néhány nap előtt e helyütt nyilvánítottunk. A forradalom nemcsak helyi jellegű, s akik azzal vélték jelentőségét kifejezni, hogy socialista s vörösnek elnevezték, nem merítették ki egész definitióját. Az az ideges rángás, melynek a szép, örökifjú Páris az imént színhelye volt, ismétlődött sorra az ország nem annyira szép s nem anynyira örökifjú városaiban is, s kétséget sem szenved, hogy nemcsak a munkás osztályok kölcsönözték oda e fölkelésnek torkukat s karjukat, hanem az magával ragadá a középrend egyéb köreit is. A fölkelés oly nagy terjedelmű, hogy az több helyütt teljesen paralysálta a törvényes hatalmat, s talán csak egy ponton, Lyonban sikerült azt sikeresen visszaverni, de alighanem itt is a fölkelőkkel szemben álló fegyveres erőt kiegyezési kísérletek s oly ígéretek kisérték, melyek a forradalmárok főbb kivánatainak teljesítését foglalták magukban. Ha vannak is emberek, kik a történelem egyes nagy alakjai utánzásában keresik dicsvágyukat, az események alig ismétlődnek. Az indító okok ugyan azonosak lehetnek, de a háttér más, a lefolyás más, s a következés is egészen más. A kis Napóleon nyomában csak a kis köztársaság keletkezhetett, s ennek körében a rémuralom sem találhatja meg véres nagy alakjait, s nem találhatja meg — civilizatiónk szerencséjére — nagy áldozatait. Bármint ijeszszenek minket a véres szájú radomontádok s a lobogó vörös zászlókkal, mindenki érezi, hogy a demokrátia s az előhaladt ipar nagy, nivellírozó hatalma alatt az osztályok közötti különbség nem oly kiáltó, mint a korban, midőn a philosophia kétségbeesett rendszereihez odaszorult érvül a guillotine. A megdöntött absolutizmus nem szabadalmazott egyes társadalmi köröket, hanem részint elnyomott mindenkit egyaránt, részint habozás nélkül felkarolta minden hívét, ahol csak talált. E mellett rend-kívül előmozditá a társadalmi segélyforrások egész özönének megnyiltát s nagyban elősegité a javak egyenlő felosztását, mert ily után saját hatalmát is a legczélirányosabban biztosította. Nincs meg tehát a kellő mennyiségben azon anyag, melyből a XIX-ik század társadalmi forradalmát gyúrhatni a múlt századbeli nagy vérfürdők ismétlésére. Az okkal-móddal való kiegyezkedés a levegőben van, s a munkás is bír annyi józansággal, hogy inkább megalkuszik a tőkepénzessel, semhogy leszúrja, s azután magát is hasonló sors igen közeli eshetőségeinek tegye ki. Lehet, hogy speciális körülmények is tetemesen befolynak arra, hogy a franczia forradalom társadalmi jellemét háttérbe szorítsák. A rend pártja demonstrációin kívül mennyire folyhatott be ebbe a német haderőre való tekintet, mely a franczia tőkepénzt úgy őrzi,mint oly terrénumot, melyre csak neki van vadászati szabadalma , azt meghatározni bajos, de e befolyást föltenni teljesen indokolt. Annyi kétségkívüli, hogy a forradalom eddig kizárólag csakis politikai jelszavait helyezte előtérbe, s ezekkel kapcsolatban oly kívonatokat, melyeket kezdetben a nemzetgyűlés teljesen elvethetni hitt, majd azonban — a párisi képviselők s makek felvilágosításai folytán — megszavazta sürgetős voltukat. Szombaton úgy látszott, mintha a kiegyezés már létesült volna. Schöicber elnöklete alatt kiegyezkedési okmány íratott alá, a második kerület rendpártisága respectáltatott, s úgy látszott, hogy a béke helyre van állítva. Ekkor azonban oly események jöttek közbe, melyek az egész kiegyezést megingatni fenyegették. A forradalmi kormány lapjai ismét, szították a tüzet, a fegyveres csoportosulások megújultak, s a központi bizottmány egy proclamatiójában azt tudata, hogy a szavak ideje lejárt, s most hozzáfog a véres tetthez. A rémuralom emberei keveset beszéltek, de annál többet tettek. A jelenlegi központi bizottmány emberei is megmutatták ugyan már szintén, hogy nem riadnak vissza adott alkalommal a leggyalázatosabb tettektől sem, melyekkel pillanatnyira megfélelemlíteni hiszik a népet, de azért újabban a távirda nem jelezett semmit, miből azt lehetne következtetni, hogy a forradalmi kormány ismét megkezdette „tetteit.“ Sőt ellenkezőleg arról értesülünk, hogy a községi választások , bár törvénytelen alapon, A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Louisa herczegnő esküvője. (Saját levelezőnktől.) Windsor, mart. 22. Mindenekelőtt egy hymnusz a sajtó hatalmáról ! Londonban lenni és pápát nem látni, azaz jelen nem lenni Louisa herczegnő esküvőjén, mily keserves érzés a magyar utazóra, ki Angliát akarja látni, ismerni minden jelenésében : munkás kunyhóiban és — ha lehetséges — herczegnője esküvőjén ! De hogy kapni jegyet midőn befolyásos M. P.-k (képviselők) és állam hivatalnokok zárattak ki az udvari szabású meghívók könyörtelen megtagadása folytán ? Egy angol ismerősöm tanácsára még múlt héten egyenest elmentem Viscount Castlerosse Vice Chamberlain (aludvarmester) ő lordságához, és egyszerűen megkértem, hogy nekem mint „volounteer reporter of the chief hungarian political paper“ nem adna-e belépti jegyet St. George Chapel-ba. A vicomte igen udvarias volt, de kissé habozott — s aztán megkérdezte tőlem személyemre nézve ki vagyok. Én értettem a kérdést, — s ezúttal eszembe jutott az a szuette kutyabőr, melynek nyomán Magyarországon az a jeles jussom van, magamat nemzetes urnak hivatni, — és nemes embernek legitimáltam magam. Erre a vicomre a kápolnai jegyet megtoldta egy meghívással a Windsor Castle-ba tartandó luncheon-ra. Ilyen az angol peer, kivált ha mint Vice Chamberlainnak voltaképi hivatása az exclusiv arisztokratismus. De bocsánatot e hosszúra nyúlt személyes bevezetésért! Már hétfőn mentem Windsorba, egy ottani orvos vendégszerető házába szállva. Az ódon udvari városka már hétfőn sejtette azt a pompát, mit a nagy napon látandók leszünk. Jámbor windsori burgerek (talán egyenes utódai a windsori víg nők jámbor férjeinek) londoni vendégeknek élénk csoportokban magyarázták a város holnapi ünnepi fényességeit. A házakon serény és loyális gazdák komoly képekkel rendezték az örökzöld folyondár, tarka virágguirlandok és más hasonló ékességek lehető legszembeszökőbb díszjelvényeit. Így tartott ez késő estig, és midőn másnap kora reggel felkelve az utczára néztünk, már szorongott a népség, ma a keddi nagy napon, a szomszéd és távol vidékek hivatalos és nem hivatalos kiváncsi englishmenjei sokadalmában. Feltűnő sok skót embert lehetett látni , hisz ez az esküvő nekik nemzeti ünnepük. Some marquin, valódi highlander, szívvel-lélekkel skót. És csak magyar embernek lehet fogalma arról, miért oly nagy az öröm Skócziában. Csak Magyarországnak van Skócziája: Erdély. A ki tudja — és ki ne tudná — mennyire összetartak az erdélyiek, kivált a Magyarországban élők; mennyire örülnek ha egy földiök felviszi a dolgát, az azonnal érteni fogja Burns hazájának örömét. Reggeli 9 óra lehetett, midőn az „Eton boys“ az Eton college növendékei (mely tanodába maga a vőlegény is járt,) sorfalat képeztek s az ünnepi köntöst öltött indóházból a vendégek hintái robogtak elő. A Lord Chancellor és neje nyitotta meg a menetet; utána robogtattak az államminiszterek és parliamenti hivatalosak. Argyll herczeg és herczegnő (a vőlegény szülei) lelkesedett éljenekkel fogadtattak. E vendégek után rövid idei szünet állt be, mire a királyi család következett. Az első hintóban a vőlegény ült, két vőfélye, LordRonald Leveson Gower és Earl Percy által kisérve, nyomában a királyi herczegek és herczegnők. A walesi herczegnő két csinos kisfiával kiváló lelkes ovátió tárgya volt ezúttal is, mint mindenkor, midőn mutatkozik. Férjét, a walesi herczeget egészen ignorálják. Végül egy zárt kocsiban maga a királynő s a menyasszony, a mennyire fa kocsiablakon át látni lehetett folyvást hajlongtak. Az egetrázó „cheer“ magától értetődik. Tizenegy óra tájban nyitották ki a kápolna ajtaját. St.-George Chapel gótszerű meglehetős tág egyházépület, mely bízvást beillik egy miniature dómnak. Falait Holbein képei díszítik ; oltárát VIII. Henrik esküvői teszik híressé és hírhedtté. VIII. Henrik óta ott esküsznek az angol királyi család tagjai. Fényes látványt nyújtott ma e szenthely. Fényeset, de hogy úgy szóljunk,hézagosat. A főudvarmesteri hivatal annyira gazdálkodott a belépti jegyekkel, hogy több pad üresen maradt és meglátszott, hogy itt legalább még vagy 3—400 ember férne el. Persze a jelenlevők annál kényelmesebben mozoghattak. A nők s ezekképezték a többséget — lehető pompával, de modern szalon divatban öltözködtek, s igy ruházati szempontból háttérbe szoríttattak a férfiak pittoreszk diplomatiai, állami, hadseregi, udvari, lovagrendi, s Isten tudja miféle aranysujtásos, ezüstcsattos, gyémántcsillagos egyenruhái által, melyeket teljes jelentőségükben érteni és méltányolni csak a gothai Hofhalender szerkesztője, vagy egy özönviz előtti udvari tanácsos hivatott. Ott volt a ki Angliában csak befolyásos, gazdag, nagynevű és politikai egyházi magas hírben áll. Az irodalom és művészet aristocratiája mostohán volt képviselve. A diplomatia padjában egymás mellé ültették báró Brunnow orosz, s Apponyi gr. osztrák követeket ; a franczia miniszter (ha jól vagyunk értesülve, ez alkalommal Broglie herczeg egy más valaki által helyettesíttetett) a német szövetség nagykövetjének szomszédja; egy szóval egymás mellé ültették a jó barátokat. A török követ Musurus basa ma sem vetette le fezót. ő, s a turbános Maharajah Dulcep Singh herczeg voltak az egyedüli fedett fejű vendégek. Az oltár balszárnypadjain a diplomaták után ültek néhány legelőkelőbb főrangúak és miniszterek, köztük mrGladstone és neje; utóbbi pár mögött Disraeli és neje Beaconsfield grófnő.I. córusban ült a Campell-ek clánja, melynek feje az Argyll herczeg,Lome marquis atyja. Eredeti, magas, skót alakok ezek, azzal a sajátságos skót ruházattal, mely inkább illik a „kirk“ valami puritán gyülekezetébe, mint udvari szertartásokhoz. Az oltár előtt közvetlenüll van az Argyll herczegpár széke. A vendégek igen élénken társalognak épen, midőn belép a vőlegény (egy skót ezrednek a huszárviselethez hasonló egyenruhájában) követve a szinte nagyrészt katonaruhában öltözött királyi herczegektől és herczegnőktől. Előbbiek közt Teck herczeg valóságos magyar huszárezred-uniformisban járt. Amott fekete gyászruhában, fekete keztyűben és hosszú tüll fátyla felett gyémánt-koronával belép a királynő. Mellét a térdszalagrend csillaga és szalagja díszíti, valamint a Victoria és férjének házirend jelvényei. Nyomában a Louisa herczegnő magas, nyájas, bár erős arczvonású alakja. S itt nő olvasóink ellen halálos bűnt vélnénk elkövetni, ha terjedelmesebben le nem írjuk a magasszony toillette-jét. Fehér selyem ruháját csipke fodrok szelék, díszítve narancsvirág, myrtus és fehér rózs -girlandokkal; uszálya hasonlóképen fehér selyem. Hajékül fehér narancsvirág és myrtus koszorút hordott. A jelenlevő nők érdekét azonban mindenek felett a herczegnő fátyla vonta magára. Mintarajzát maga a menyasszony készitő; nagy virágcsokor az,környezve exoticus növényarebeszkekkel. Zsebkendője az angol csipkeipar valódi remeke. A herczegnő nyolca nyoszogóleánya az ország legelőkelőbb családjaiból való, de egyik sem királyi vagy egyéb uralkodó család lánya. Az Egyházi énekek jelölék a szertartás kezdetét. Ő felsége, az esketendő pár, a vőlegény szülők, tanuk és nyoszolyóleányok s a clerus az oltáremelvényre léptek. A londoni püspök olvasá az eskető isteni-szolgálatot. Az ifjú pár „igen“-e („Swill“) tisztán volt hallható, szilárd hangon volt mondva. A wiechesteri püspök rövid alkalmi beszédet mondott, s azután ismét megszólaltak a zsoltárok és Beethoven egy egyházi kardala. A püspöki áldás után a királynő kezét nyújta új vejének, ki mélyen meghajolva, megcsókolta azt. A királynő hasonlón üdvözölte az Argyll herczegcsaládot és saját gyermekeit Händel „József“ oratóriumából vett indulójának hangjai közt, azután a templomból kiindult a menet. Az udvari hivatal személyzet által megelőzve ment Lome marquis és (immár) neje, karonfogva; utánuk a királynő mosolyogva, viruló jó szinben s azon derült arczkifejezéssel, melyet egyedül a belső megelégedés érzete kölcsönözhet. A künnrekedt tömeg éljenzését, zajos, szántni nem akaró üdvözléseit képzelhetik olvasóink. A társaság ismét a várpalota szobáiba vonult, hol egy tuncheonra volt meghiva. A királynő és kísérete végigment a zsúfolásig telt termeken, kezet szorított számos vendégével, szólitgatá az ismerősöket s azután a családi tagokkal elvonult azon szobába, hol számukra külön volt terítve. A társaság nem királyi része azután a Waterloo terembe ment, hol oly prózai, democrata étvágygyal esett neki ételnek italnak, mintha az idejövetel czélja nem is lett volna más. Persze, ennél fényesebb iuncheontársaság nem képzelhető. Ott állt mr. Gladstone és erősen kínált valami ladyt egy fogolyczombábal, amott „ő felsége leghűbb ellenzékének alsóházi vezére“ mélységes társalgásban az oxfordi püspökkel. „De ki győzné írni?“ . . . Levelünk máris túl hosszúra nyúlt. Az új házaspár 4 óra tájban az innen néhány órányira fekvő Claremontba indult. Útja valóságos diadalmenet volt. Ilyen volt amaz első angol királyi herczegleány esküvője, ki III. Henrik kora óta ismét először nyújtó kezét angol alattvalónak. Az angol történetben különben nem ritka eset. Csakhogy mindig állam, vagyis inkább dinasztikus érdekek határozták a királyi szülőket vagy gyámot, hogy hatalmas,túl hatalmas vasallást a vér kötelékeivel lánczoljanak végveszélyben forgó trónjuk lépcsőihez. Csak kétszer volt őszinte szerelem, mint ezúttal is az indító, és mindkétszer életével játszott a vőlegény. Hogy más örvendetesebb kép tárul fel most előttünk, hála ama nemes nőnek, kire úgy illenek Thackeray ama nemes sorai: „Midőn St James úrnője megy el mellettem, üdvözlöm benne a bölcs, mérsékelt, példás életű uralkodót, a jó anyát, a jó feleséget, a tökéletes nőt, a művészet felvilágosodott barátját; a buzgó honleányt ki bensőn rokonszenvez népe örömével és bánatával.“ (The Four Georges. Geo. II ) —a. végbementek, s több jelből azt gyaníthatni, hogy az alkudozások fonala ismét fölvétetett. A távirda még nem jelenté, hogy a községi választások alkalmával mennyien szavaztak fehér szavazási ívvel, mennyien tartózkodtak az urnák- tól, s így nem tudjuk, mily mértékben szentesité vagy utasítá vissza az összes párisi közönség a forradalmi kormány rendszabályait, s így miként hathatott az vissza a Versaillessal folytatott tárgyalásokra. Azt azonban látjuk, hogy a versaillesi kormány oly tehetetlenül áll a mozgalommal szemben, amily tapintattal járult maga is hozzá, hogy az megrázkódtassa az országot. A községi s a nemzetőrségi választások óhaja már Páris ostroma alatt is számos zavarra adott okot, a kormány tudhatta e bajt, s védtelenül hagyta a fővárost a tomboló elemekkel szemben. Páris maltejei jogosan hangoztathatták a legkeserűbb szemrehányásokat a nemzetgyűlésben, s ha a rend pártja győzedelmeskedik, úgy most valóban csakis a nép mentette meg a köztársaságot. Vajha az minél előbb sikerülne, s teljesen megvalósulna a remény, hogy amint az önfeláldozás és sikerben a mai köztársaság nem hasonmása nagy elődjének, úgy nem az vérdrámáiban sem. Pest, mártius 27. (A Deák-párt) értekezlete ma délután 6 órakor igen rövid ideig tartott, s tárgya a 25 f ös bizottságba két tag kijelölése volt; választásra Török Sándor (gömöri) és Snczédy Zsigmond b. képviselőket jelölte ki a párt. (A szerb lapok Stratimirovics képviselőről.) Stratimirovics úrral, ki a bécsi szláv értekezleten a magyarországi szerbek képviselőjének adta ki magát, a különböző szerb lapok nem a legudvariasabban bánnak el. A „Zastava“ legújabb száma azt mondja, hogy Stratimirovics az egész ügyben csak azért szerepel, hogy magának árt szabhasson. Ő neki nincs joga a szlávok nevében alkudozni. Mileticscsel nem áll összeköttetésben, kihez közvetítőt külde ugyan a kibékülés létrehozatalára, de ezt Miletics elutasította. A „Srbski Národ“ csodálkozik, hogy a bécsi értekezleten egy szerb is vett részt, még pedig oly szerb, ki éltében már sokkal több programmot változtatott, mint mennyi beszéd és interpellate a magyar országgyűlésen elmondatott. (Egy orosz hang a párisi forradalomról.) A „Moskovskija Viedomosti“ nem találja alaptalannak azon nézetet, hogy a Parisban lengő piros zászló kitűzésében a berlini politikusoknak is részük van. A politikai játékot Bismarck most ép oly pontos számítással intézi, milyennel Moltke a hadi műveleteket vezette. Bismarck előtt nem elegendő biztosíték ama csapások sora, melyek eddig Francziaországot érték. Neki teljesen tönkre tett Francziaország kell, mert új hódítói cselekvényekre készül. Akár az anarchia, akár a Bonaparték karjaiba fog a szerencsétlen ország vettetni, egyaránt a berlini politika korlátlan rendelkezése alatt álland. — Az orosz lapnak sok tekintetben igaza lehet. (Egy minisztertanácsos Újvidékről.) Az újvidéki „Narod“ zokon veszi, hogy egyik miniszteri tanácsos a napokban nála járt szerb küldöttség előtt Újvidéket az „agitatiók fészke”nek nevezte. Mi ugyan nem hiszszük, hogy egy minisztertanácsosigy nyilatkozott volna, de ha mégis tette, úgy kétségkívül igazat mondott. (A portás a londoni conferentia.) Mint egy belgrádi lapnak Konstantinápolyból írják, a porta nem igen örvend a londoni confe- ' rentia eredményének, mert a pontos kérdés nem oly módon lett megoldva, mint reményié. A tö-örök hajóhad legközelebb öt monitorral fog szaporíttatni. (Feliratok a czárhoz.) Mint Varsóból írják, Oroszország különféle kormányzósági községeiből folyton tömegesen érkeznek a czárhoz a feliratok, melyek Gorcsakov múlt évi októberi körjegyzékét egy erélyes külpolitikai aera kezdeteképen üdvözlik. A czár a feliróknak köszönetét fejeztette ki. Pest, mártius 27. A virilis szavazatok kérdése és annak küzdelmes tárgyalása a mai ülésnek is az izgatottság jellemét kölcsönző. A kérdés érdeme nem a virilis szavazat általános méltatásában feküdt, hanem azon szerep és helyzet fejtegetésében, mely a virilis szavazatokra különösen a községi szervezetben vár. Ily speciális fejtegetéseket a mai ülés szónokai közül kiválólag a belügyminisztertől hallottunk, ki a községi virilis szavazatokat községi életünk tényleges viszonyaiból kiindulva méltatá, és szükségességüket azon feszült és néhol ellentétes viszonyból magyarázá ki, mely a birtokrendezés által legtöbb községben a volt birtokosság és jobbágyság közt idéztetett elő. Ezen eszmének kétségkívül nagy hordereje van. Népéletünk e nem örvendeztető jelensége azon aggályt keltheti fel, hogy puszta választás által nem juthatnak be a községi képviseletekbe — pedig gyönge lábon álló, és a jövő kifejlésnek még csak csiráit magában rejtő községi életünk ezen elemek nélkül soha sem vergődhetnék fel, életszükség reá nézve ezen elemeknek — ha másként nem lehet — törvényileg biztosítandó részvétele. E nélkül kaphatunk községeket, de azok szervezete, igazgatása nem lesz jobb a mostaniakénál, és azon állapot idéztethetnék elé, melyben a községek vagyonosjai a centralizatiót mint mentőszert üdvözlenék ! E tekintetben igaza van tehát Török Sándor képviselőnek, ha azt állítja, hogy a virilis szavazat nem annyira jog, mint functió; igen, jogozatnak megfelelő kötelesség, és kötelességnek megfelelő jogokat. És ebben rejlik ezen intézkedés hordereje, ebben rejlik a haladás, melyet törvényhozásunk a jogok és kötelességek összeegyeztetése terén e törvény megalkotásával tesz. Az ellenzéknek és különösen Vukovics Sebőnek felfogását igen jellemzi azon nyilatkozat, hogy a jelen rendezésnél még jobb a mostani községi igazgatás, és a virilis szavazatnál bárminemű születési aristocratia nemesebb. Kérdjük ezen uraktól, mi észszerűbb, mi méltányosabb : azon állapot-e, midőn a Vukovics által „vonzódnak nevezett születési aristocratia fénykorában egy osztály leírta az összes jogokat, holott ment volt az összes terhek alól, míg a mostani törvényhozás az igazság és méltányosság alapján épen az ellenkező eljárást követi: a vagyonosabb osztály közjogait ugyan növeli, de teszi ezt akként, hogy ugyanakkor terheit is az önkormányzat körül szaporítja? Mi vonzóbb tehát, azon aristocratia, mely kibúvott a közterhek alól és kizárólag gyakorolta a közjogokat, a népet kizárván, vagy a virilis szavazatjog, mely a nép jogai mellett és nagyobb közczélú megterheltetés alapján gyakoroltatik ? Különben e viszonyításnak, természetesen, csak arra van hatása, ki a virilis szavazatot magában is rosznak tartja, mi, természetesen, nem a mi felfogásunk. A szavazás eredménye e kérdés fölött ismeretes. Sajnosan constatáljuk, hogy a távollevők lajstromában a jobboldali nevek aránytalanul sűrűbben találhatók fel, mi ily fontos kérdés eldöntése körül kétszeres gáncsolásra méltó. Róma, mart. 23. (Saját levelezőnktől.) (A pápa incognito sétái; egészségi állapotai az odroi, a községtanács, a jezsuiták, a József’ nap.) A pápa őszentsége, mint látszik, már teljesen megelégelte az önkénytes fogságot, melynek látszatát hivatalosan még mindig igyekszenek megőrizni. Az utóbbi időben ugyanis Róma utczáin két szép szürkétől vont csinos hintó tűnt fel, melyben Pocca vagy Ricci bíbornok jobbján egy tisztes aggastyán ül, ki feltűnően hasonlít a vaticáni önkénytes fogolyhoz s ki zsebkendőjét épen úgy viszi szájához, homlokához,mint azt IX.Pius pápa szokta tenni. A római nép nem kétkedik benne, hogy a pápa az, a ki így incognito sétakocsizásokat tesz s ezen véleményt még megerősíti az, hogy e sétakocsizások néhány nap óta, tehát épen akkor megszűntek, midőn tudomás szerint a pápa egészségi állapota kedvezőtlen fordulatot vett. A pápa betegsége orvosai véleménye szerint nem veszélyes ugyan, de különben is izgékony idegrendszerét még nagyobb izgatottságba hozza. Mártius 20. és 21-e közötti éjjel gyakori csukláshoz még igen erőltető köhögés is járult s mindez együtt véve a pápát igen izgatott hangulatba hozta. Ha valakit el kell fogadnia, a roszkedvűség és boszankodás közt ingadozik kedélyállapota. Néha azonban visszanyeri régi humorát és éles életeit