Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-16 / 211. szám
211 szám. Budapest, Csütörtök, September 16.1875, 26. évf folyam. Szerkesztési iroda, Barátok tere, Aythenaeum-épület. A lapszálloidi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve , vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra ... 12 » — » Az esti kiadás postai kívánkldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALRA . Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI STAPLé“.ra. Oct. 1-sejével új évnegyed kezdődvén, felhívjuk azon t. olvasóinkat, kiknek megrendelése sept. 30-án lejár, annak minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. nSp- Oct. 1-sején belépő évnegyedes új előfizetőinknek Feuillet Octáv regényének oct. 1-sejéig lapunkban megjelenő részeit, ha ez iránti óhajukat előfizetési megrendelésükben kijelentik, külön lenyomatban díjtalanul küldjük meg. Előfizetési árak: (reggeli és esti kiadás, 1*/2 legnagyobb ív és közgazdasági melléklet :) Egész évre....................24 frt. Fél évre ....................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. USF"" Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, sept. 15. A felirati bizottság államférfim bölcseségnek declarálta a semmitmondó politikát, s a bizottság előadója, Horváth Lajos, kinek ma a feliratot ajánlania kellett, csak úgy érhette el, hogy beszédének magva is legyen, hogy szónoklata végén egészen másról beszélt, mint a feliratról. Különben a miskolczi képviselő, midőn a feliratról szólt, azt bizonyíta be, hogy ért az aranyozás mesterségéhez, mely a fagarast aranyfüsttel bevonva körmöczi vertpénznek tünteti fel s bocsátja áruba. Főargumentuma volt, hogy nem kell elvi vitát provocálni, mert az idővel takarékoskodni illik. Mintha bizony elvi fontosságú és nagy beltartalmu dolgokról nem lehetne kevés embernek és röviden beszélni, vagy mintha az által, hogy a szabadelvű párt egy üres felirat körül csoportosul, megakadályozhatná, hogy a szélsőbal ki ne fecsegje magát s Mileticsék meg a szélsőjobb is ne szavaljanak. Hát más parlamentekben a legfontosabb törvényjavaslatok nem két-három nap alatt s ugyanannyi vezérszónok fellépése után döntetnek el, és mi az üres feliratra nem ugyanannyi vagy több időt fogunk-e pazarolni? Azt értük el a túlságos okossággal, hogy a szélsőbal élénkbe került s a nagy publicum előtt egy felirati javaslattal debüthoz, melyet az országban sokan fognak olvasni s összehasonlítván a szabadelvű párt szép, de könnyű feliratával, magvasnak és sok tekintetben igaznak fognak beismerni. Hát aztán nem káros, nem megszégyenitő-e a szabadelvű pártra nézve, ha ama törpe minoritás és közjogi bogarakkal kergő ellenzék eléje kerül s okosabbnak tűnik fel nálánál? A közvélemény, miután régóta türelmesen vár, bízik és remél, hangot kivánt, mely érzületének kifejezést adjon, s a feliratban kereste a szabadelvű párt nyilatkozványát. Ez elmaradt. A speciális törvényekre vagyunk utalva. Kétségtelen, s Horváth Lajos nem téved, hogy a részletekben van a reform s az államférfiak nem a szónoklatokban s feliratokban, hanem a törvényekben, s intézkedésekben látják az üdvös politikai működést. Hanem a nagy közönség, mely nem számitó, hanem érző politikus és rá sem ér a részletes tanulmányra, s a nagy párt, mely lételvel bírni és irányt törni kíván, rászorult már arra, hogy rövid foglalatban tudja, mit akar, és hogy a kormány mit akar vele? De ez késő panasz. Mit érünk vele? Utóvégre sem lényeges dolog, a felirat minő és milyen a felirati vita Törtessük hát magunkat tovább. Széll Kálmán expozéja közeleg, az a pénzügyi programmot tartalmazza. October végén majd nyilvánvaló lesz a többi is. Addig foglalkozzunk mással. Hisz ha a magunk felirati javaslatáról nem tudunk mondani semmit, itt van Simonyi és Miletics javaslata, azokról eleget fogunk hallani s magunknak is vagyon hozzá szavunk. Olyan emlékirat, mint Mileticsé, ritkán kerül törvényhozás elé. Az attentatum. Bűnös támadás az állam, alkotmány és nemzet ellen. Czélja nem felirat a fejedelemhez, hanem bujtogatás a kormány ellen. Az egész okmány azért íratott, nem hogy az országházban elhangozzék, hanem hogy kinyomatva szerbül, oláhul, németül, tótul, a nemzetiségeket az ország határán belül és kívül a magyar nemzet ellen felizgassa. Vigyázzon is a kormány, hogy ez irat ne terjesztessék el a nép között. Kétségtelen, hogy már a táviró elvitte hírét Miletics-féle kiadásban Prágába, Belgrádba, Kragujeváczba a skupstina omladinista elnökéhez s mindenfelé, hol a szláv propaganda működik. A destructiv nemzetiségi politikának foglalatja az, mit eme délszláv okirat tartalmaz. Ausztria s Magyarország negatiója okoskodásának czélja s kirándulási pontja A délszláv egységes birodalom a magyar országgyűlésen proponáltatik először. A török birodalom felbontása itt követeltetik, noha békében élünk a szomszéddal. Egy érthető, de törvénytelen lázadás nyíltan pártoltatik s a fejedelem maga a dalmátiai utazás miatt szemtelenül felelőssé tétetik az ontott vérért, melyet a gonosz és fanatikus omladina vezérelt a vesztőhelyre. Ebeitől végig merész sértés ránk nézve az egész felirati javaslat, melyet négyszáz ember közt két összeesküvő mer proclamálni a magyar alkotmány immunitásának védelme alá bújva. Ha künn igy szólna Miletics és Polit, elcsukatnának s elítéltetnének. De nem. Ők régen igy cselekszenek s a magyar szabadság védszárnyai alatt organizálják és vezetik ama titkos szövetséget, mely lázít Törökhonban, Szerbiában, Horvátországban és Magyarországon. S e Catilinák évtizedeken keresztül szabadon járnak, sőt törvényhozók Magyarországban. Várjon a szabad Svájcz tűrne-e ilyet? S még ők keveslik ezt a szabadságot, és panaszkodnak elnyomás felett! Ők, kik a püspököket üldözik egyházukban, a kereszténység védőiként szerepelnek. Kik a tűztől és a gyiloktól vissza nem riadnak, ha politikai ellenség állja utjukat, a »lelkiismeret szabadságát« követelik az államtól. Az összeesküvők ,a gyülésezési jog hiányát« emlegetik, midőn nem honi zászlók alatt szoktak piaczra gyűlni választásokra. Éveken át lázitnak a »Zasztavá«-ban szabadon s dx’ákóinak szidják a sajtótörvényt, melylyel őket fékezxxi xxeni lehet. Oly autonómiát birknak a szex-b egyházi congressusban, mixxet nemzeti egyház nem bir sehol, minőt egy hónapig xxem tűrne Németország vagy Oroszország, s Miletics be nem éri ez autonómiával, hanem egy feloszlatott congressus minden hóbortját törvénybe igtatva kívánja látni. A népet az adók és a hadviselés ellen izgatja nyiltaxx. Erdőosztást és földosztást igér a végvidéknek. Uj nemzetiségi törvény kell neki, »nemzet-egyenjogusitással«, azaz xxem polgári egyenlőség alapján, hanem nemzetiségi foederalismussal. És erre szövetségesekül hívja a szászokat s Erdély oláhjait, s hogy senki félre ne értse szavát, megtámadja a korona egységét. Igenis, annyira vetemedett az őrült fajzat, hogy az uniót Horvátországgal és a végvidékkel s az uniót Erdélylyel megtámadja. És még nem állapodik a magyar határnál : a kiegyezés törvényességét is eltagadja előttünk és a királyival szemben, ki a törvényeket szentesítette. Azt mondja, a reichsrath nem illetékes törvényhozó test Csehország miatt, mintha ő volna bíró Ausztria belügyei s alkotmánya felett. Csodálkozzunk-e hát, ha e politikai veszettség nekimegy és declarálja Szerbia, Montenegro, Bosnia, Herczegovina s Ó Szerbia egyesítését egy nagy állammá? Szánalmas volna s nagyon nevetséges az ilyen bődület, ha nem volna oly elvetemedett és veszedelenes. Ostobának mondanád azt az embert, ha nem volna oly ravasz és tevékeny. De ő cselekszik. Fanatismusa tettekre készteti s Miletics tud akarni. A mit most ő Budapesten teszen, annak szálai meszsze elvezetnek. A délszláv mozgalomnak minden agitátora Mileticsék ágense. A délszláv felkelés anarchicus és communisticus irányát nekik köszönheti. Őkontják meg a békés haladásnak indult Szerbiát és az Obrenovics dynasztiát ők üldözik. Láttátok ma Mileticset fellépni, hallottátok beszélni ? Brutális modora a nyers hatalom önérzetéből meríti erejét. Hajtatlan nyakán gőg emeli fejét. Dereka peczkes, lépése daczos. Minden mozdulatán meglátszik az önteltség és az elkapatás azon neme , mely a büntetlen merénylet tevők sajátja. Ilyen volt xxxa, midőn felirati javaslatát beadta. Tüzesen daczolt a ház kitörő gúnyjával, s indignatiójával. Holnap beszélni fog. Ghyczy előre intette őt, mérsékelje szavát. A mérséklet nem illik Mileticshez, de tán követi eszének tanácsát. Hisz ő nem szónok. Helyette s utána Polit fogja a magyarellenes pánszláv politikát nekünk megmagyarázni. A „Pesti Napló“ tárczája: Old England. A franczia és az angol családi élet közt vont párhuzamoknál, az rendszerint nem igen válik a franczia magánélet dicsőségére. Hallgassunk meg egy franczia írót, ki nem ír szerepeket kaczér színésznők számára, hanem szellemdúsan elmondja a mit lát, hall és kézzel fog. Itt volnék tehát Angolországban. Kőszénfüsttől sűrűsödő ködön át haladunk le a Temzén. Veres folt jelzi a helyet, ahol a nap csillogna. A szemmel látható sötétségben négy millió ember zsivaja vegyül a gépek zakatolásába, a kövezetrengető kocsikerekek zuhogásába. Partra szállunk, kőszénarcú alakok oda rontanak a hajó felé, mely leszórja a sok csomag közt az én málhámat is, egy ember felkapja táskáimat, beleveti egy bérkocsiba, melyet két éhes gebe dőczögtet leendő lakásom felé. Rongyokba burkolózó ember üget a kocsi után, velünk egy időben érkezik meg, jó egy óra járást futott, hogy málhámat lerakhassa és fél shillinget kereshessen. Nálunk a kocsis felültette volna a bakra; sajnálom, hogy én nem szóltam a kocsisnak; szegény oly szánalmas állapotban van. — Sohse sajnálja ezt az iszákos embert; lássa most bemegy a csapszékbe, leiszsza magát gin-nel és alszik — napestig. Felsietek szállásomra ; itt a »sweet home« amiről már annyi dicséneket zengedeztek, kötött és kötetlen, rimes és rintelen beszédben. Tágas szobák, merő kárpit, légszesz, vízvezeték, széles ablakok, erkély, virágok, aranyhalak, kagylók, minden bútordarabon takaró és diszítmény, az egész szoba csupa asztal, étagere, állvány, a falak tele vannak aggatva képekkel, temérdek függöny, redőny. Üljünk le! Ez a szék nagyon is érezteti a gumimit, amott nem maradhatok veszteg, szüntelen himbálózom, üljünk székre és melegedjünk. Rettenetes kályha, megfuladok, hátrafelé concentrálom magam az ablakhoz, ott megfagyok, szörnyű léghuzam; félig nem nyithatom ki az ablakot. Gyújtsunk szivarra; 8 sous-ba került. Borzasztó, kiállhatatlan! Körülnézek ; a gyufa még mindig a kezemben van; mindenütt kárpit; nem találok helyet, ahova a gyufát dobjam. Azután meg köpni is akarok. Aha kandalló, de nem, az tele van színes papirossal ; odamegyek a tűzhöz, beledobom a gyufát, meg a szivart, és ráköpök a kettőre. Csakhogy köphettem ez is valami. Mosdani akarok, látogatóba mennék, az öltözőben kádat találok, az az fölséges, szörnyű szag iszonytató sok viaszos vászon. Hol a vizeskorsó? Ad itt van egy hattyúnyak, megfordítom és a mosdó edénybe hatalmas vizáradat zubog. Nem állom meg az utálatot. A mosdó edény roppant hasonlít egy. . . Egy gombot látok, megnyomom és a viz visszarotyog hogy szinte összeborzadok; elképzelem, hogy itt ebben a csőben miféle czifra szappan szag, szenny stb. lehet együtt . . Brr! No már ebbe nem mártom az arczomat. Csengetek, hogy adjanak mosdótálat, senki se jön. Kimegyek a lépcsőre, a szobaleány ott guggol és sir. — Mi lette leányom ? — Ah, sir, nem birom már mindig mászkálni, mire délután lesz, összeroskadok! Jobb volna a sírban lennem. Nálunk a cseléd nem oly boldogtalan. Végre megkapom a mosdótálat. Borotválkozzunk , micsoda ? már esteledik. Hisz még csak két óra? Ah, ez a köd. Szörnyű szag. Egyre kiállhatatlanabb. Csak nem hagyták nyitva a légszeszcsövet. — Anna, nézzen csak ide, nyitva feledték a légszeszcsövet. — Nem, hanem a légszesz jön, meggyújtsam ? — Igen. Piff, paff, piff, paff! Négy láng , no ez szép. De mi ez, mi sustorog oly pokoli neszszel, nézze csak Anna. — Kis levegő tévedt a csőbe, megmondom az asszonyságnak. Asszonyság eljön , hab, se baj, kis víz van a csőben, mindjárt elpárolog. A négy cső egyszerre elalszik. Pokoli sötétség, gyertyát hozatok, felöltözöm és elrohanok. Az utczán vagyok, a házak mind egyformák, a kertek mind egy kaptafára készültek. Végre Simpsonékhez érek. Ajánló levelem van hozzájuk. Kopogatok, várok egy negyed óráig, akkor valamikép észrevesznek és hosszú kérdezősködés után bebocsátanak. Angolországban a gentleman dörömbölni szokott, akkor bebocsátják; nálunk halk csengetés után tudjuk, hogy csinos nő, jól nevelt úriember jön. Átadom névjegyemet és bebocsáttatom. A szobában gyorsan eligazodom, a bútorzat egy szálig mind ugyanaz, mint a magam lakásán. Simpsonné igen nyájasan fogad. Hét gyermeke van, a legidősebbik Indiában, a második Ausztráliában, a legidősebb leány Norvégiába ment férjhez, a cap Nord mellett lakik, egy második leány Skótiában van spleenes nagybátyjánál. A harmadik fiú Manchesterben fűszeres boltban van, a negyedik fiú most az iskolában tanul, este megláthatom, a legkisebbik gyermek pólyás, fenn van a gyermek szobában, a bonne-nál . Lássa, uram annyi a gyermekem, mégis egyedül élek, panaszkodik Simpsonné. Mikor kicsinyek, fenn vannak a gyermekszobában, négy éves koruktól fogva iskolába járnak, 12 éves korukban atyjukkal dolgoznak, mire megérik a tizennegyedik évet, világgá mennek és helyet keresnek. A leányoknak nincs hozományuk, úgy adjuk őket férjhez, ahogy tudjuk. Szerencsére nálunk a férfiak nem törődnek a hozománynyal. — Ugye az angol törvény a leányoknak nem biztosít a szülők vagyonából semmit. — Fájdalom, nem. És ha a férfiak hozományt igényelnének, hát hazájukon kívül keresnének nőket ? — Oh, ezt nem igen teszik. — És igazuk van, mondom én udvariasan, mert máshol nem találnának ily kedves nőket. Simpsonné asszony elpirul és hálás tekintetet vet rám. Azt veszem észre, hogy mióta férjhez ment, nem hallott még ilyen kedves szót. — Hét gyermekének nevelése kellemessé tette életét, nemde ? Kérdem tovább. — Oh igen. Azután meg a házasság. Férjem mikor hazajön a munkától, szereti, ha a ház rendben van és az estebédet azonnal feltálalják. A gyermekeknek még hazajövetele előtt kell enni adnom, hogy felmehessenek a gyermek szobába, mert hiszen beláthatja ön is, hogy mikor az ember nyolc órát az üzletben töltött, kis nyugalomra van szüksége, nem állhatja meg a gyermekek zaját. Csak ekkor beszélgethetünk a ház ügyeiről. Férjem elhozza a napközben kapott leveleket, én elolvasom azokat, miközben ő elolvassa a hírlapot, mert hát napközben nem ér rá olvasni se. Ebéd után a clubba megy, hiszen tudja, hogy ez az egyedüli hely, ahol a férfiak találkozhatnak. — És ön, asszonyom, nem megy ki soha ? — Oh nem, én itt maradok, feleli a nő és dolgozó asztalára mutat; itt éltem legkedvesebb óráimat, teszi hozzá felsóhajtva. — Ez egészen más élet, mint a franczia családoknál látom; itt férj és nő egymás karján, gyermekeik körében haladnak végig az élet pályáján. — Igen, igen, úgy beszélték nekem. Simpson asszony meghív ebédre; elfogadom a meghívást és távozom; hátha mégis felfedezünk valamit a szörnyű ködben. Valami vörös fáklyafény képviseli a napvilágot, a mellett meglátom az utczákat, házakat, mind egy kaptafára: a híres Hyde-park semmi különöset sem mutat; az a négy millió ember, úgy látszik, mind piszkosan van öltözve, nem látok keztyűs embert, két óra hosszat sétálok, de ennek a háztömegnek nincs központja. Itt egy fényes utcza, ott egy palotasorok által környezeti square, és ez így megy vég nélkül. Estefelé visszatérek Simpsonékhoz, beszélgetünk sok mindenféléről, mindketten nagy önérzettel dicsőítik az angol életet, felhívnak, hogy nézzem meg az ő home-jukat. Örömmel fogadom el az ajánlatot, és leszállunk a földszintre, hogy sort tartsunk. Az egész ház csakugyan jól van berendezve. Minden szoba tágas, minden czélszerű, ha nem, ha a lakás egyik részéből a másikba akarunk menni, mindig emeletet kell mászni. A háziasszony a földszinti szobákat foglalja el, a házi úr az első emeleten lakik, a cselédség a pinczehelyiségben, a gyermekek és dajkák a második emeleten, szóval a család mindegyik csoportja el van választva a többitől. Azután mindenütt légszesz és kőszén szagot érzek. Nincs itt az a jó illat, amit nálunk találok, mit tudom én, a friss kenyér, a szivarfüst, mit a férj ereget, vagy a rizspor a nő öltözőjében, az a kedves tejillat, mikor a gyermeket egész fehéren, egész tisztán az ágyba hozzák nekünk. ... Ez nem az a meleg családi fészek, hol egymáshoz szorítva, egymást átkarolva élünk; itt a jóllétetet, a kötelességet, nem bánom tán a vonzalmat is ismerik, de a boldogság, amit itt élveznek, az csak az észhez szól, nem a szívhez. Ebédhez ülünk. Fel sem tudnám sorolni, hogy mennyi mindenfélét ettünk. Már a teríték is nagyon hasonlít sebészműtő boltjához, s az ételek a legheterogénebb ingredientiák szörnyű kotyvadékai. Egy 27 fontos halat hoznak az asztalra, hogy azt hiszem, menten elnyeli valamennyiünket; a roastbeef most is vérzik; azután madeira, porto, burgundi, claret, pezsgő és tudja isten, hányféle bor. Végre itt a plumpudding, ez is van 25 font, s nem kevesebb, mint tizennégy ingredientia van benne. Egy éve asalták, tizenkét óra hoszszat főtt, 60 frankba kéri, két hétig tart, mire megemésztik. Azután az aim torta, Budapest, sept. 15. (A Bécsi vámügyi tárgyalásokról) több hír érkezett, így azt jelentik, hogy a magyar küldöttek széles körű meghatalmazással vannak ellátva, s hogy sept 30-dikáig a tárgyalásokat befejezhetni hiszik. A két állam megbizottainak érintkezése igen szívélyes, s mint egy bécsi lap megjegyzi, a magyar küldöttek kitüntetik, hogy »nem állanak a magyarországi közvélemény pressiója alatt.« Akarjuk hinni, hogy e mondásnak nincs semmi értelme, s hogy nem való egy másik bécsi lapnak azon állítása sem, mely szerint a magyar küldöttek álláspontja az, hogy Magyarország földmivelő ország, Ausztria pedig iparűző. Ha ez való lenne, akkor aztán meg volnánk lőve. A tagok különben azt ígérték egymásnak, hogy a tárgyalások részleteit titokban tartják, s így a tárgyalásokról közlött híreket nagyon meg kell rostálni. (A szabadelvű párt mai értekezlete kizárólag a párt elubbjának házi ügyeivel foglalkozott. Hosszabb vita után elhatározta az értekezlet, hogy jelenlegi helyiségeit három teremmel megszaporítva , megtartandja azon esetben, ha sikerül azokat a követeltnél jutányosház mellett kibérelni. Egyúttal a rendes tagsági díj évi 40 írtban lett megállapítva, felhatalmaztatván az igazgató és választmány, hogy az új bútorzat beszerzése végett egyszer mindenkorra 10 írtig terjedhető rendkívül pótdíjat vehessen igénybe. (A képviselőház) Vl-ik bíráló bizottsága mai ülésében tárgyalván a Ráth Károly választása ellen beadott kérvényt, e választás ügyében vizsgálat kiküldését határozta el. (A magyar és az osztrák kormány között tárgyalások folytattatnak a közös vasutak biztosítási illetékének a két állam közötti felosztása tárgyában. E tárgyalásokat az osztrák kormány kezdeményezte. (A bankügyi tárgyalásokról érdekes nyilatkozatot találunk a berlini »National Zeitung” budapesti levelében. A nyilatkozat azért érdekes, mert a bécsi »N. Freie Pr.« ellen fordul, s a német közönséget felvilágosítja, hogy a bécsi lapnak nincs igaza, midőn az egységes bankjegyek szükségességét abból is következteti, hogy Magyarországnak osztrák értékű pénzben kell hozzájárulni a közös kiadásokhoz.Az osztrák értéket — úgymond a berlini lap levelezője — az osztrák jegyekkel lehet ugyanazonosítani, s így a fizetendő összeg értéke nem ugyanazonosítható a fizetésre használt eszközökkel. A magyar kormány a fizetésre bármily törvényes pénzt használhat, ha csak oly értéket szolgáltat, mely a törvényben megállapított összegnek osztrák értékben megfelel. Különben is a magyar kormány nem az osztráknak fizet, hanem a közös pénztárnak, mely abból a közös kiadásokat fedezi. Ha az osztrák kormány a magyar jegyeknek Ausztriában a kényszerárfolyamot nem engedélyezi, a magyar komány ugyanezt megtagadja az osztrák jegyektől Magyarországon. (A képv. házi delegátusok választása.).. A delegátióba való választásoknál Sennyey 201, Ürményi 204 szavazatot nyert. A szabadelvű párt köréből választott delegátusok közül az is, ki a legkisebb számú szavazatokat nyerte 233 szavazattal választatott. A jobboldali ellenzék jelöltjei : Szögyény László és gr. Dessewffy Aurél egyenként 42 szavazatot nyertek. Úgy látszik, hogy a függetlenségi párt is ezekre szavazatott. (A cloture) azon alakja, melyet a képv. ház szabályai megállapítanak, ma alkalmaztatott először a házban. Tudvalevőleg a házszabályok azt rendelik, hogy a beszédet nem lehet egyik ülésről a másikra elhúzni, de azon szónok, kire az ülés meghatározott vége előtt egy óranegyeddel kerül a sor, joggal bír vagy az ülés meghosszabbítását kérni, hogy beszédét elmondhassa, vagy az ülés befejezését kérni egész beszédének a következő ülésre halaszthatása végett. Tegnap a képr.ház a mai ülés napirendének befejezését 16. órára határozta, s midőn Simonyi Ernőre került a szó, csak 12112 volt. Simonyának tehát szólnia kellett, és szólt is, de természetesen — mi neki egy óra? Bekövetkezett az ominosus 11/2 óra, de Simonyi beszédének még elején se volt. Folytatni akarta továbbra is, de Ghyczy elnök, ki pedig a tárgyalások megkezdésekor előre figyelmeztette a ház t. szónokait a házszabályokra, erélyesen közbeszólt, Csanády és Madarász hiába tiltakozott, az elnök — Perczel igazságügyminisztert hívta fel a szólásra. Simonyi beszéde azonban azért nem maradt csonka. Simonyi beszédeinek azon kitűnő tulajdona van, hogy nincs se elejök, se végük; félbe lehet azokat hagyni bárhol is. Simonyi különben kijelenté azt is, hogy a mi ma elmaradt, azt majd elmondja a zárbeszédben. (A jászkunkerületi alkapitány.) Megkerestettünk a következő sorok közlésére : A f. hó 23-ára egybehitt jászkunkerületi közgyűlés alkalmából mind azon kér. biz. tag urakat, kik alkapitánynyá Kerek József kér. főjegyző urat óhajtják megválasztani, — tisztelettel felkérem, hogy az ez ügyben a közgyűlést megelőző napon, vagyis f. hó 22-én d. u. 4 órakor, Jászberényben a ker. székház közgyűlési nagytermében tartandó értekezletre megjelenni szíveskedjenek. Balogh Imre: A Jászkun kerületi törvényhatóság azon bizottsági tagjait, kik az alkapitány választásnál szavazatukat Sipos Orbánra adják, tisztelettel felkérjük, hogy a f. hó 23-án reggeli 8 órakor a jászberényi városház nagy termében tartandó értekezletre teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Kelt Budapesten 1875 sept. 15-én. Lenk Sándor, Kiss László, dr. Oláh Gyula bizottsági tagok. Budapest, sept. 15. Nubia párducza nem szül gyáva nyulat — s a »közjogi ellenzék« ma is fennáll, de mennyire máskép declamál; — vagy tulajdonképen nem is declamál, hanem kezd beszélni majdnem úgy, amint parliamenti pártok beszélnek. A »Borsszem Jankó« olvasói rémülettel fogadhatják a szélsőbal felirati javaslatát. Abban alig van, ami a carricatura tárgyát képezhesse. A szélsőbal okosodni kezd s azt hallhatta ma az oly kitűnő volt deákpártitól, minő Horváth Lajos, hogy feliratában van sok, amit a szabadelvű párt e neves tagja is helyeselhet. A függetlenségi párt most is ostromolni akarja ugyan a közjogi kiegyezést, de mert nem declamál »átkos közösügyről«, hanem érvel, az ember inkább meghallgatja. De ez előny reá nézve más tekintetben természetesen hátrány is. Az éh-nap előtt perorálni »az titkos közös ügyről« lehet, érvelni műveit társaság előtt alig. S a szélsőbal érveibe szépen belesül. Azt mondja, hogy a kiegyezés, a közjogi alku oka minden rosznnak, minden bajnak, mely nyolcz évi idő folyamában az országra nehezedett. — Hanem itt azután mindjárt olyan logikai botlást követ el, melynek comicuma szembetűnő. Miután az émelygésig bizonyította, hogy az ország összeroskad ama terhek alatt, a melyeket a kiegyezés reá rótt, áttér a belügyekre s előadja, hogy a kormány rosz és pazar gazdálkodása sodorta az országot, melynek pénzügyei 1868-ban még rendezettek voltak, a végromlásba, noha azóta a kincstár tiszta jövedelme 50 millióval emelkedett. Ha ez az állítás igaz, akkor mire való az élethalál harcz a kiegyezés ellen, mely bizonyára nem tehet róla, hogy a pazar gazdálkodás a bukás szélére vezette az országot ? Ha csakugyan magunk tettük tönkre magunkat, mire való folyton a kiegyezést bajaink kütforrásának nevezni ? És minő jogosultsága van akkor a szélsőbal egész álláspontjának, minden aspiratiójának ? A pártra magára bízzuk e feltűnő ellenmondás megmagyarázását, constatáltuk azt, hogy felirata falában jár. Ami azonban vámpolitikáját illeti, az mint politika elég rész ugyan, de mond erről olyasmit is, ami neme töredék tulajdona. A szélsőbal a vámpolitikában azt az eljárást követi, mit a bécsi sajtó. A politikai mozzanatokat tolja előtérbe. Míg a Lajtán túl azt akarnák elhitetni, hogy a vám- és kereskedelmi szerződés lényegesebb módos.-