Pesti Napló, 1878. július (29. évfolyam, 159-185. szám)
1878-07-02 / 159. szám
számon, annak Budapest, julius 1 Miniszterválságok ás miniszteri változások Magyarországon a parlamenten kivül szoktak történni — ezért vagyunk alkotmányos ország. Talán a képviselőház nem is egyéb, mint biztonsági szellentéd a kormány részére, melyen a felesleges gőzt kibocsátja, mert hogy a magyar parliament nem mozdony, sem hajtókerék, azt tapasztaltuk. Kivált mostanában kívüle és nélküle történik minden, a kormánypolitika titokba burkolózik, egyezségeket köt, tartományokat foglal, minisztereket változtat, mind a parliament utólagos jóváhagyása mellett. Alig hogy szétoszlott az országgyűlés, Tisza Kálmán és intimusai hozzáfogtak a k kabinet átalakításához. Nem szólunk minisz-válságról, mert olyan nincs, nem is volt hat esztendő óta még akkor sem, mikor Tisza összes minisztérium lemondását átnyújtó cégének s magát másodszor kineveztette. ’ak olyan volt, mint mikor a kezt juttják, hogy kimossák és ismét viszsák. [Az válság volt, mikor K. Lilajos kilépett a kormányból, mert jelentősége és politikai következményei valának; de ezen válság oly partialis volt, mint mikor egy nyolctágú fának egyik ága letörik, a törzs épen, a lomb is elegendő marad. Most ismét miniszteri változások vannak, de ezeknek épen semmi elvi jelentősége nincs. Tisza "elhervadt kabinetjét felfrissíteni akarja, mint ügyes női szabó az eltépett báli ruhából újat csinál más tánczmulatságra, azáltal, hogy más szalagot és virágot akaszt a régi kelmére. A csizmadiák e mesterséget fejelésnek szokták nevezni, de mi e tisztességtelen kifejezést használni nem akarjuk, mert a vásáros közönség azt hihetné, hogy a fejeléskabinet kevesebbet fog érni, mint az újdonatúj, pedig épen annyit fog érni. Hanem egy momentum nevezetes, és ez az, hogy mikor Tisza gyengült állását erősbíteni akarja, nem Teleszkyt teszi igazságügyi miniszterré, hanem Paulert; nem Móricz Pálra bízza a kereskedelmi tárcát, hanem Szapáry Gyulára vagy Zichy Józsefre, szóval, hogy nem talál alkalmatos balközépi embereket a miniszteri székekbe, hanem visszakéri épen azon volt Deák-párti minisztereket, kiket épen ő túrt ki három esztendővel ezelőtt nagy makacsul a minisztériumból. Szegénységi bizonyítvány ez inkább a kormánypártra, vagy pedig késő elégtételadás a méltatlanságért ? Nem irigyeljük ez elégtételt azoktól, kik azt elfogadják; kétségkívül nemes boszút állnak most a miniszterelnökön, midőn szekerét húzni segítik. Nekünk e miniszteri változások csak az ország közérdeke szempontjából érdekesek, ha várhatunk-e tőlük javulást vagy sem ? De itt úgy vagyunk, mint a németek a maguk hasonló válságaikkal : a miniszterek jönnek, mennek, de Bismarck marad. A kérdés nem az : Perczel vagy Pauler, Trefort vagy Szapáry, hanem Tisza-regime vagy sem ? Az első ilyen minisztercsere ma történt meg. Perczel Béla igazságügyét saját kérelmére elbocsáttatott, Pauler Tivadar egyetemi tanár a miniszterelnök ajánlatára helyébe kineveztetett. E változás okai személyesek. Perczel nem akart tovább maradni. Miért ? azt ő tudja jobban, mint mi, mert senki személyesen őt nem bántotta, ellenkezőleg, érdemes személye iránt mindenki tisztességgel viseltetett. S ha valaki saját miniszteri működésének sikereivel meg lehet elégedve, Perczel Béla az. Alatta sok oly törvény hozatott, melyekkel ma a kormány hivalkodik, ha a kiegyezés és a keleti politika miatt szidják. Ilyenkor előáll s azt mondja, hogy ő vitte ám keresztül a büntető codexet, a váltótörvényt, a bagatell ügyi bíráskodást, a végrendeletek szabályozását, a törvényszékek számának leapasztását és több más nevezetes dolgot, melyet nem volt könnyű létesíteni. Nem bizony, mert sokszor volt ám lényeges véleménykülönbség az igazságügyi és belügyminisztériumok között, mely utóbbi közbeszéd szerint nem nagyon szereti a jogtudományt. Perczel Bélával parliament életünknek egy régi veteránja vonul nyuzgalomra, ki Deák Ferencz jó barátja és hű követője, a volt Deák-párt egyik kitüntetett tagja, a háznak alelnöke és elnöke, később akarata ellenére miniszter s minden állásában lelkiismeretes, kötelességtudó, hazafiságában önzetlen s emberséges bánásmódja miatt Kozsz,cica,oroda, álló ember volt. Az érdemeket követő köztisztelet kiséri őt új állásába a legfőbb stélészet tanácselnökségébe. Utóda, Pauler a nagy jogtudós és politikai philosoph, nem szorul senki dicséretére. Ő oly rokonszenves szónoka a háznak, mint kevés más s kineveztetése peretében csak azon gondolat meglepő, hogy várjon miért lesz most Pauler miniszter ? Mert nem szorult rá, ő már volt kétszer. Micsoda ambitiója lehet? Ő oly egyszerű ember. Talán tervei vannak? Nagy juridikai reformok? Kiváncsiak vagyunk hallani róluk, mert máskülönben a rejtélyt nem bírjuk megmagyarázni. Ennyi egyelőre a miniszteri válság. Foly(A mai minisztertanács) alkalmával ő Felsége szóval is köszönetét fejezte ki a minisztereknek a kiegyezési tárgyalások keresztülviteléért. (Az angol-orosz memorandum.) A Londonban megjelenő osztrák félhivatalos »Eeaste r i-Budget« bécsi levelezője a következőket írja: »Az angol-orosz memorandum híre itt természetesen nagy megütközést keltett, miután Anglia azon kijelentésében, hogy a különösen kiemelt pontok kivételével Oroszország igényeinek ellenállani nem fog, az osztrák-magyar érdekek feláldozását látták. Ámbár a közvéleményt nagyon fölháborította e tény, mely bebizonyítni látszott, hogy az angol politika erkölcsiség dolgában nem áll magasabban, mint a san stefanói szerződés létrehozói, mindamellett az okmány közzététele épen nem okozott nyugtalanító benyomást a hivatalos körökben. Az sem hatott csöppet sem, hogy Berlinből és Pétervárról részvétnyilatkozatokat küldtek szét Ausztria-Magyarország izoláltsága okából; feltétlenül bíznak az osztrák teljhatalmazottak kedvező állásában. Az angol-osztrák cooperatióban való hit sokkal szilárdabb alapon nyugszik, mint a pillanat futólagos rokonszenve. Tiszta dolog, hogy mindazon előny, melyet Oroszország zsákmánya egy részének megosztásával Angliának felajánlhat, illustriussá válnék, ha azon egyetlen állam megbénításával vásároltatnék meg az, mely képes Oroszország további előnyomulását egy másik keleti háborúban sikeresen meggátolni.« (A congressusból.)A Timesnak jelenti egy berlini sürgöny jun. 26-ról : »A tegnapi ülést egy igazán figyelemre méltó, érdekes jelenet előzte meg. Amint Bismarck az ülést megnyitottnak nyilvánította, Gorcsakoff szót kért s ámbár az elnök figyelmeztette, hogy ne keljen föl, Gorcsakoff látható erőlködéssel felállott s a legmélyebb csöndben igy beszélt: »Miután több napig akadályozva voltam önök tanácskozásaiban részt vehetni, most indíttatva érzem magam néhány észrevételt tenni, melyeket az igazság és hazám szeretete sugallnak. Utolsó tanácskozmányuk alkalmával az én delegáim (D’ou bril és Suvaloff) Oroszország nevében oly engedményeket tettek, melyek az azelőtt szemmel tartottakat messze túlhaladják.« A congressus tagjai e beszédre természetesen nyugtalankodni kezdtek. Az agg herczeg remegő és hangon beszélt, keményen fogta az asztalt és határozott tekintetből nézett környezetére, mely attól kezdett félni, hogy most mindjárt az orosz engedmények visszavétele következik. Szerencsére nem így történt, mint a későbbiekből azonnal kitűnik. »Jól ismerem az érzelmeket — folytatta Gorcsakoff — melyek e concessiók megadásában collegáimat vezették. Egyszerűen azt akarom kifenteni, hogy Oroszország ez áldozatot a béke érdekében hozta és hogy igazat mondott, mikor úgy a háború kitörése előtt, mint a háború bevégzése után kijelentette, hogy egyszerűen a keresztények ügyét képviseli s Keleten nem követ szűkkeblű és önző czélokat s hogy miután hallatlan áldozatokat hozott a háborúval, melybe tisztán a kereszténység és a civilisatió érdekében ereszkedett, most ép úgy készen áll arra, hogy a béke nagy művéért, melynek létrehozásán önök fáradoznak, meghozza áldozatát. Gondolom, senki sem fogja kisebbíteni az orosz hadsereg dicsőségét, mely a legfényesebb győzelmeket vívta ki, de Oroszország azt óhajtja, hogy a világ tudja meg, miszerint készen áll fölcserélni az annyi vérrel szerzett babért a béke pálma ágáért. A beszédet néma csönd követte. Kevés vártatva fölemelkedett Beaconsfield lord és szót kért. Az angol miniszterelnök kürülbelül igy szólott: »Meg vagyok győződve, hogy az önök érzelmeit fejezem ki, ha bámulatomat nyilvánítom ki azon beszédért, melyet nemes és hírneves barátom tartott s melyben hazája valódi érzelmeinek adott hangot. Örömmel veszem tudomásul, hogy az utóbbi tanácskozások alatt Oroszország határozatait a béke óhajai vezették. Sietek ezt a magas congressus nevében elismerni s remélem, hogy minden további tanácskozásában hasonló érzelmekkel találkozandom.« _(Bosznia occupatiója.) A Köln. Ztg. írja mai számában: »A közvélemény, minden hivatalos tagadás daczára, tisztában volt Ausztria-Magyarország czéljaival s tudta, mihelyt fegyverkezéséről hírt vett, hogy Boszniába való bevonulása küszöbön áll. Bécsből mind az utolsó pillanatig arról biztosítottak, hogy az osztrák-magyar csapatok általában nem vonulnának be Boszniába, ha mégis megtörténnék, hát ez csakis Törökország beleegyezésével történnék meg. Nos hát ez is csak olyan füllentés volt, mint a többi. A kiegyezés Ausztriában létrejött, a bécsi és budapesti parlamenteket haza küldik és most már szabad a vásár. A congressus megadja a felhatalmazást és a bevonulás megkezdődik. Eszék-Broodból a Bosna-völgyön át Serajevóba, Dalmátiából a Spalato-Sebenico-Liga vonalon Livnóba fognak bemarsírozni; egy csapatosztályt bizonyosan Novi-Banjalukába indítanak. A boszniai hadtest átlépvén a Szávát, kilencz nap alatt Serajevóban lesz. E hadtestet bizonyosan Philippovics táborszernagy fogja vezényelni, minthogy Rodich valószínűleg Dalmátiában marad. A Philippovicsok bosnyák eredetűek, s Boszniából vándoroltak be Ausztriába; még ma is vannak bégek e néven Boszniában. Az occupáló hadsereg száma körülbelül 80.000-re megy; a hadsereget polgári biztos kiséri, ki a tartomány közigazgatásának szervezésével van megbízva; neve Preisky, osztálytanácsos a belügyminisztériumban, ki természetesen magával viszi közigazgatási törzskarát. Ami az ellenfélt illeti, úgy mondják, hogy a Boszniában és Herczegovinában elszórva levő török csapatok száma körülbelül 42.000 főre megy. Miután nem remélhető, hogy ezeket visszavonják onnan, nem marad egyéb hátra, mint lefegyverezni a nizámokat és redifeket s hazaküldeni a mustehafizokat; ellenállásra a mindenfelé elszórt csapatok nem is gondolhatnak. Különben tudni való, hogy az occupáló csapatok minden eshetőségre elvannak készülve. Mutatja az, hogy 17 tábori kórházat visznek magukkal. A congressus, úgy látszik, helyre fogja állítani a békét Törökországban s mi ezért hálásak leszünk iránta, de maga a békemű olyan, hogy nem lehet fölfedezni benne irányadó alapeszmét. Egyfelől kijelenti lord Beaconsfield, hogy azért ment Berlinbe, hogy Törökországot fenntartsa, s valóban a congressus némely megállapodása ebben az értelemben történt; másfelől ugyanez a congressus széltében-hosszában valamennyi városától és tartományától meg akarja fosztani Törökországot a béke közepette és minden jogi alap nélkül.« (A reichsrath elnapolása.) Rechbauer elnök »örvendetes tudomásul« közölte a reichsrath képviselőházának tagjaival a császári kéziratot, melylyel a reichsrath elnapolása mellett köszönet fejeztetik ki a kiegyezési javaslatok elfogadásáért. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-askl. 29-dik évfolyamára, az állttal félév beálltával felhívjuk. olvasóinkat az előfizetés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak: Évnegyedre . ..................................._ * *** Félévre.................................................12 * Egy hónapra........................................2 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év pegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeum-épílet) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. A francziák és angolok. (A ruházat összehasonlítása. — Az általános jelleg.— Utón és a csatában. — Az iskolázottság. — A Klapka tábornoknak mondott bók. — Az élelmezés.— A tisztikar itt és ott.) Mielőtt elbeszélésünket tovább folytatnék, néhány vonásban össze akarjuk hasonlítani és jellemezni a Sebastopol előtt tanyázott hadcsapatokat. Tekintsük meg először is azon angol csapatokat, melyekről eddig nem volt alkalmunk szólani. Ilyen a skót gyalogság, mely kitűnő, szép nagy emberekből áll. A skót gyalogságban levő katonák korántsem oly szőkék és véresek, mint angol s franczia bajtársaik, de öltözetük oly különös, hogy semmi sem ragadja meg figyelmünket annyira, mint ez. A skót fején roppant nagy medvebőr-csákó van, testén vörös frakk, mely alól elől egy szintén medvebőrből készült táska csügg alá fél térdig; a frakk alatt arasznyi hosszú, sűrü hajtásokba szedett skót koczkás szoknyácska, lábszárain hosszú, koczkás, vastag harisnya, felül bojtos, veres szalaggal nyalkán átkötve, lábán fűzős topán, vállán keresztbe vetve egy nagy, koczkás, zöldes sál, hátán fényes lackbőrtarisznya és tölténytáska ; minden van, és igen csinosan kiállítva, csak nadrág nincs, még csak valami tricot-féle sincs! Tisztjeik a táborban zöld, koczkás nadrágot viselnek, különben ép úgy öltözvek, mint a legénység. Mondhatom, furcsán veszi ki magát egy ilyen czifra öltözetű, meztelen lábas ezred, hanem hát ez skót nemzeti öltözet, és hogy semmi hiány ne legyen, még trombita helyett is nemzeti csimpolyások dudálnak nekik harczi és népies dallamokat. Tüzérségük és könnyű lovasságuk zsinóros sötétkék dolmányt és csákót, piros szalagos pantalont sem s igen szép katonaság, huszárosabb a huszárnál, sa lovasságuk ölesnél nagyobb emberekből áll, Római sisakkal elől-hátul vas pánczéllal, ez aztán az igazi vasas német, óriás lovakon! Végre tábori csendőreik honvéd attilát viselnek vérvéres posztóból fekete zsinórral. Általános jellegük inkább komoly, mint csapongó, roppant testi erő, magas izmos termet, s egy bizonyos neme a büszkeségnek jellemzi őket, mely azon tudatból ered: »mi vagyunk a világ legelső nemzete«, amitől minden angol át van hatva az első lord úgy, mint az utolsó közember. Emlékszem, hogy egyszer egy angol közember sokáig kért tőlem valamit, mit nem tehettem meg neki, — utoljára ezen kérésmódhoz folyamodott: »egy angol kér téged nem angolt, tedd meg« — és meg nem foghatta, hogy ennek is ellent lehet állani! Számtalanszor politizáltak velünk, mert a constitutionális nép mind szeret politizálni, nemcsak a magyar — és ha mi mondok, hogy soha be nem veszik Sebastopolt, a legnagyobb vereség után is határozottan álliták, hogy okvetlenül beveszik, mert, úgymond, »az angol soha nem fog olyan dologhoz, hogy el ne végezze.« Sokat kötődtek a francziákkal is, utánozván a francziák harczolási módját, amint azok a golyók előtt leguggolnak, vagy fák, kövek mögé bújnak, »de mi — úgymond — állunk és megyünk egyenest, mert az angol nem görbül meg senki előtt, még a halál előtt sem.« A francziáknak öltözete is mintegy ellentéte az angolokénak, a gyalogságnak .sötétveres nadrágja, szürkés-kék köpenye van, mely kabátnak nagy, köpenynek kicsiny; fején könnyű kis sapka, széles, egyenes napellenzővel, lábán könnyű czipő, melynek szára nincs, hanem azt kipótolja egy fehér vászonból, télire bőrből készült kamásli. Könnyűlovasságuk igen csinos szabású, sűrü zsinóros huszárdolmányt és csákót visel, melyhez bő nadrág, mente és felül nagy lovagló köpeny a kiegészítők. Nehéz lovasságuk szintén elől-hátul vasas, fényes aczélpánczél veres réz-szegélyzettel, hasonló sisak, melynek ormáról hátul egy egész lófark csügg le, fedezvén vágás ellen a nyakcsigát. Meglepő szép, de tán ma már alkalmatlan fegyverzet. Ez egyet kivéve, minden katonájuk öltözetén feltűnő a könnyűség és szabad mozoghatás, — inkább fázzék meg, mi ellen ugyan mindeniknek egy jó pokrócza van, de a csatában ne legyen terhére s akadályára a ruha. — Különösen könnyedén vannak öltözve az afrikai seregek, turkoszok és zuávok; az előbbiek nagyrészt benszülött algiriak s köztök nem egy két tiszta fekete szerecsent is láthatni; emezek ellenben francziák török bugyogóban, törökös könynyü zsinóros felöltőben nagy bojtos feszszel fejőkön. Meleg éghajlat alatt e nyakat és mellet nem fedő pongyola öltözet igen czélszerü lehet, mint szintén igen kényelmes a mozgásra, de hidegben és esőben nem eléggé véd, ez ellen csuklyás köpönyegtük volna, mi azonban szintén rendkívül kurta. Útban a francziák túlságosan meg vannak terhelve, az ember szinte csodálkozik rajta, hogy bírhatják el ezek az apró emberek azon roppant terhet; csatákban ellenben nem viszik magukkal podgyászaikat, ezért mozdulataikban minden nemzet közi leggyorsabbak, legkitartóbbak. Különben is nincs nemzet a földön, mely oly vig kedvű, csevegő és virgoncz, elmélkedő volna, mint a franczia; nem is lehet francziát másként képzelni, mint csevegve, tréfálkozva, ugrándozva, még katonai gyakorlataik, mozdulataik is olyanok, hogy azt más katona nem utánozhatja, dobpergetésökre csak ők tudnak lépni, másnak ügetni kellene ; az angolok öles magasak és gránátos marsban fél öleseket lépve, méltóságos komolysággal haladnak, — ezek meg 4*/g—5 lábnyi apró zömök ficzkók, de hármat lépnek, mig amazok egyet. Épen ilyen katonai zenéjük is; a felkelő és takarodó az angoloknál meginditó bús dallamokból van szerkesztve, a francziák felkelője ellenben oly zenebena,mely a tyúkok kotkodácsolására emlékeztet. De ilyen harczmódjuk is: az angol megáll mint egy kőfal, s azt le kell dönteni egészen, különben meg nem moczczan; a franczia pedig tavaszi fergeteg, mely mint a zivatar nyakadba rohan mielőtt észre vennéd. Ilyen mulatás módjuk is : az angol eljön, szótlanul koczczint bajtársával, fenékig hajtja poharát s elballag; a franczia letelepedik nevetkérez, tréfálkozik s egy kis pohárkát eliszogál egy fél óráig, azután tánczolva odább szökdel. Ilyen verekedésük is, mert tábori életet dulakodás nélkül képzelni sem lehet. Ha két angol megsérti egymást, azonnal segédet választanak, neki vetkőznek, és a boxírozás törvényei szerint mint két bika nekiállnak egymásnak komoran, szótlanul, izmos ökleik és karjaik csak kerülgetik egymást keresve a rést a lökésre, aztán egyetlen jól talált ütés s az egyik eszméletlenül terül a földre, ekkor a győző megkérdezi: meg van e elégedve, mire a felelet: ez »meg vagyok elégedve«, mire a győző felemeli, kezet ad neki és megiszszák a béke poharát, a kibékülés elmaradhatlan kiegészítő része a boxírozásnak. Ha pedig két franczia kap össze, a nagy perpatvar és lárma után neki szalad egymásnak, mint két kakas, lábaikkal igyekeznek egymást főbe rúgni, mi valóban veszedelmes fegyver, de nézni nevetséges, hát még aztán, ha egyik kezével elkapja a másiknak lábát és aztán szalad vele a gyepen a többieknek nagy mulatságára. Iskolázottság dolgában az angol előnyben áll a franczia felett; valódi angol alig van, ki elemi iskolába nem járt, skót már inkább, az Írnek pedig fele se tud írni, ebben a tekintetben mi magyarok fentebb állunk. A francziák közt igen sok van, ki írni, olvasni nem tud, és alighanem több, mint fele, soha se látott iskolát; mindamellett a franczia az angolnál előzékenyebb, nem csak hölgyek, de férfiak, kivált felebbvalók iránt is; társalgásában könnyed és gondolkozás nélkül talál egy-egy csinos bókot. Emlékszem, egyszer Alexandriában a kaszárnya járdáját igazgatták, forró földszurokkal vonván be a tornácz járdáit ; e közben Klapka tábornok szemlét tartani jött az ott szállásoló magyar légió első zászlóalja felett. A szurok nem lévén még eléggé megkeményedve, a tábornok tartózkodott rá lépni, de a franczia munkás katona tisztelgésre emelve kezét azonnal felszólitá: »Kérem tábornok, méltóztassék rá lépni, ha e járda szólni tudna, köszönetet mondana azon megtiszteltetésért, hogy ily vitéz tábornok lába lenyomatával fog büszkélkedhetni.« Ez a finomság, örökös jó kedv, s különösen nők iránti udvariasság azon fénymáz, mely őket felületes vizsgáló előtt miveltebbeknek mutatja, mint a minek valósággal; de tudományos képzettségük nem általános, az összes tiszti kar aligha kiállná a versenyt az osztrákokéval, pedig azok sem igen görbülnek meg a sok olvasás és búvárkodás miatt. Az angol tiszt pénzen veszi rangját, alig tudja a gyakorlatokat, de urnák gyermeke és iskolázott ember kivétel nélkül mind, míg ellenben a francziáknál sok közemberből emelkedett, hihetőleg igen vitéz, igen pontos, de tanulatlan tisztet is lehet látni. Valóban tisztjeik és kereskedőik durvábbak férfiak irányában, mint az angolok; különösen kereskedőket hallottam Ramielben egymással oly gorombán feleselni, mit más ember verekedés nélkül el nem tűrt volna; ellenben nők irányában túlzásig előzékenyek. Láttam Pelissiert fővezér korában 40.000 franczia szeme láttára a szabad ég alatt levett kalappal beszélgetni egy angol kisasszonynyal, úgy hogy a nő utoljára kénytelen volt csaknem saját kezeivel erőszakolni a lovagias tábornagyot kalapja feltételére. Élelmességük a francziáknak határtalan, említettem volt, mikor a fürjek megjöttek, hogy vadászta az egész franczia sereg, de aztán a vadakat elvitték az angolokhoz és eladták nekik jó pénzért,hasonlóan kenyerüket kicserélték kétszersültért, ráadásul megfizettetvén velök a kenyér árát. Az a hely, hol az egyesült tábor tanyázott, a Woronzoff birtoka, és az ő mezei lakában ütötte fel lord Raglan főhadiszállását; neki a francziák valóságos napszámosaivá lőnek tudtán kívül, s a mivelhetlen tuskós földeket tökéletesen kiirtották a kevés tűzifáért; azonban a fát zsákokban elhozták az angolokhoz és ezeknek eladták, sőt ennél nehezebb életveszélyes munkákat is megtettek pénzért s nem egyszer elmentek várművek ásására is fél shilling napidijért. Azt hiszem azonban, hogy csalatkozunk, ha mindezt csupán életrevalóságuk rovására számítjuk be; sokat tett a szükség is, mert míg az angol közkatona naponkint 2 shilling fizetést húzott, melyből mintegy másfél shillinget önkényelmére költhetett minden egyéb ellátáson kívül, addig a szegény francziának nem maradt többje naponkint egy sorjánál, később felemelt zsoldja mellett souja, azaz ausztriai ezüst pénzben minden angol közember naponkint 175 krajczárral rendelkezhetett, míg a franczia 2, illetőleg később 6 krajczárral, úgy hogy még ez utóbbi esetben is csak minden másodnap ihatott zsoldjából egy pohár pálinkát, melynek ára ott 12 kr volt. A kincstárnak ugyan minden katona egy frankjába kerül naponkint, hanem a katona ebből tartozik magát ruházni és élelmezni, míg fegyvere és töltény-s pakk táskájának ára is ebből vonatik le lassankint, úgy hogy az újonez jó darab ideig adósa az államnak; mikor azonban szabott idejét kiszolgálta, a levont pénzek és azon összegek, melyeket, ha ruhája iránt kíméletes volt, ezek árából is megtakaríthatott, neki egy összegben kiadatnak, a rajta levő ruha pedig sajátja, ezért nem húzzák le / 159. szám- _ _____________ -------------------Sérifű»* -'1 ,, irod 3a, t b an Barátok-tere, Areum-épület. A lap szellemi részét a közlemény a szerkesztőséghez Bementetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak eL Kéziratképein anak vissza. Itlanó-vatali Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, kedd, julius 2.1878. 29. évi folyam, milinselési feltétedést idve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felüsfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. I-hirdetéseit szintúgy mint előfizetések a 3.esti ISTapló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. REGGElI KIADÁS.Ku tatása következik. De mi a végét szeretnők látni. Majd az is meg lesz.*Sok jónak láttuk mi már rész végét, miért ne reméljük egyszer megfordítva, hogy a rosz kormányzatnak is el fog érkezni jó — vége. Talán közelebb van, mint gondolnék. Máskor is történt már, hogy valamely kabinetet felfrissítettek s három hónappal később megbukott. Budapest, julius 1. Bosznia — közösügy. — jul. 1-én. Egy rövidke, de a jól értesültség bélyegével ellátott bécsi közlés azt jelenti, hogy »a Bosznia s Herczegovina jövendő közigazgatásával összefüggő számvitel a közös pénzügyminisztériumra fog bízatni, mire nézve a szükséges intézkedések már meg is tétettek.« Kicsi dolog az egészben véve, hogy a comptabilitást egyelőre ki viszi, ha már a bosnyák vívmánytól meg nem menekülhetünk ; de eme közlésben mégis nevezetes az, hogy elő van készítve az egész apparátus Boszniának nem rövid megszállására, hanem annexiójára s tartós annexiójára. Ha ugyanis az osztrák-magyar csapatok Boszniába s Herczegovinába bevonulnának csupán azért, hogy a menekültek a mi fegyvereink árnyában tűzhelyeikhez visszamehessenek és békében otthon maradhassanak, akkor az egész acció egy katonai s külpolitikai föllépés lenne, melynek végrehajtására a kül- és hadügyi miniszter a 60 milliós hitelt igénybe vennék. Ekkor is igen tág értelemben magyaráznák a két delegátió határozatát, mely elsősorban nem Bosznia elfoglalására, hanem valóságos, nagy katonai actióra, magyarán szólva : Oroszország elleni esetleges háborúra szavazta meg a 60 milliót. De amennyiben a hadügyminiszter a mozgósítás és megszállás költségeit ama hitelből fedezné, az elszámolást is a maga felelősségére a hadügyi budget keretében a hadügyminiszter vihetné. Mi okokból viseli tehát a comptabilitást Boszniáról és Herczegovináról épen a közös pénzügyminiszter ? A közös pénzügyminiszter kezeli elsősorban a közös háztartásban a fedezetet, hozzá folynak be a közös jövedelmek, Bosznia s Herczegovina jövedelmei a közös pénzügyminiszter cassáiba fognak tehát befolyni, vagyis amint az osztrák-magyar haderő a két török tartományba bevonul, átveszi ott az összes állami vagyont és az adókat és egyéb közjövedelmeket monarchiánk közös háztartása részére foglalja le s a közös pénzügyminisztérium rendelkezésének tartja fenn. Rövid, átmeneti occupatiónál ez intézkedésre nem volna szükség. Hisz a katonai határőrvidék jövedelme egy ideig meghagyatott a hadügyminisztérium bevételének, miután úgyis el volt határozva, hogy ez országrészek a katonai administrate alól kivétetnek és nemsokára, az anyaországhoz csatolva, a polgári hatóságok alá kerülnek. Midőn azonban most a Bosznia s Herczegovinában teljesítendő kiadásainkról és különösen az onnan, eredendő bevételekről az elszámolást a közös pénzügyminisztériumra tervezik ruházhatni, állandó rendezést alapítanak meg és a közös pénzügyminisztériumnak rendelik alá Bosznia s Herczegovina pénzügyi igazgatását és bevételeit. E bevételek nem fognak ugyan a közös pénzügyminiszter pénztáraiban, még évtizedek múlva sem valami nagy dagályt okozni, de mégis ő reá lesz bízva, hogy azoknak — ha sok, ha kevés — kezelését ellenőrizze. A közös pénzügyminiszter hatásköre e szerint tettleg túlterjesztetik az 1867. XII. t. cz.-ben körülirt hatáskörön. Pedig a közös pénzügyminisztériumnak oly csekély jogkört tartott