Pesti Napló, 1878. szeptember (29. évfolyam, 211-236. szám)
1878-09-11 / 219. szám
219. szám. Budapest, szerda, September 11 1878, 29. évf folyam. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap jellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőiket intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak e. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Baritók-tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalból intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Poetin küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt, — 1 hónapra 6 frt, — 6 hónapra 12 frt. Az úti kiadás postai kfjUnktuldásáért felfiifizetés évnegyededként 1 forinta előfizetési év folytán minden hónapban megkezdhető, ha ennek hághegy sápján tartánik is, mindenkor a hét!*3 napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. -IL-'-ü- ÜL -■... ILI..! J.i!.11 JiggLima Budapest, sept. 10. A csatákban nincs pardon, elfogott katonáinknak a felkelők levágják fülét, fejét; az elfogott felkelőket katonáink lelövik, vagy agyon szúrják; a falvak égnek, a városok romban hevernek ; a főhadiszálláson vész törvényszék ítél, az akasztófa virágzik, némelyek, kik kötélre ítéltettek, golyóra kegyelmeztetnek, ínség mindenütt. A lakosság elmenekült a hegyekbe, s oly szegény, hogy sem magának nincs mit ennie, sem hadseregünk nem talál eledelt embernek, lónak. A menetek fárasztók, a kimerült katonák meghalnak útközben, megbetegednek s kocsikon vizetnek a csapat után; a kórházak telve vannak s az élelemszállító szekerek által szakaszonként kiüríttetnek, hogy új vendégeknek adjanak szállást; nyugalom nincs, a szolgálat fárasztó, a táborhely rész, az időjárás kedvezőtlen. Azokat, akik útközben halnak meg kimerülés miatt, vagy a kórházakban feküsznek betegen, se számszerint, se név szerint nem mutatja ki a hadügyminisztérium. Nagyon megijedne az ország, ha ezen veszteségekről is értesülne. Hanem egyik ezrednél is, másiknál is a legmagasabb korosztályú póttartalékosok behivatnak s a mozgósított ezrednek, mely már rég hadi létszámban volt, utána küldetnek , ebből látjuk, hogy a Boszniában táborozó ezredek sorai egy hónap alatt mennyire meggyérültek, így pacificáljuk mi Bosnyákországot, így csinálunk a szomszédban rendet, ily módon civilizálunk a keleten, ekként szerzünk két új tartományt e monarchiának. Ennyibe kerül nekünk másokat boldogitani, kik oly műveletlenek be nem látni, mekkora szerencse osztrák-magyar alattvalónak lenni. Mint szabad nemzethez illik, nem tűrjük a szolgaságot másoknál sem s nekiindulunk igazi önfeláldozással idegen népeket felszabadítani. A bosnyák expeditio tehát, melyet kezdtünk, szintén szabadságharc, s mi természetesebb, mint hogy Olmütz vára ismét tele van foglyokkal, mint ez ily esetekben hagyományos rendeltetése. S a csaták folynak, a sasok győznek, s ahol nem elég a katona, hogy bevegyék a várat, oda a miniszter uj ezredeket mozgósít s erősítéseket rendel. Majd csak meglesz a teljes győzelem előbb-utóbb. A nagy actio megindult, Szapáry hadteste megkezdette a támadást, a banyalukai hős, Sametz tábornok több napi csaták után elfoglalta Klucs várát. Zách tábornok innen nem messze Bihácsnál megveretett ugyan, de egy nagy monarchiának van embere elég, hogy ha vész is, marad is, s amit nem győzünk kis erővel, győzzük dupla erővel. Itt is, ott is apró csatákban vész egy pár ember, ez nem tesz semmit, katona dolog. A nagy politikára a kis háború befolyással nem lehet. A kegyetlenségek nem érintik a diplomatiát, a néppusztulás nem tartozik az államférfi combinatiókba, a helyi viszonyok iszonyai nem módosíthatják egy nagy miniszter conceptióit. Bosznia a mienk lesz, mert mienk kell, hogy legyen. Senki se kérdezze, hogy ez mire szükséges, mert ez a magasabb államférfias felfogás titka. Hogy a nép akar-e bennünket, nem-e, ki fog azzal törődni ? A népnek akarnia kell, s ha nem akar, meghódíttatik s akkor majd meghódol. Hogy a tartomány ér-e valamit, nem-e, azzal törődjenek a nemzetgazdászok ; az államférfiaknak elég tudni, hogy a föld 700 négyszögmértföld s a nép egy millió. A városok karikával, a várak csillagokkal bele vannak írva a térképbe ; de hát nem-e harczi dicsőség, hogy a városokat katonáink feldúlták s a várakat tüzéreink romba lődözték ? Ha be lesz az occupatió fejezve, annál szabadabb lesz a tér, lehet rajta teremteni kaszárnyát, katonai raktárt, financz hivatalt, vasutat. Boszniából tabula rasat kell csinálni s azután hozzá kell fogni és organizálni, így tűnik ki az igaz államférfim genje. A fölakasztott bégek birtokait el lehet kobozni, s a fölszabadított ráják között kiosztani; a tizedet el lehet törülni, s be lehet hozni a katasztert a földadóval és végrehajtóval. A biró előtti jogegyenlőséget meghonosítja az osztrák általános polgári törvénykönyv és a cseh vagy horvát bezirker. A gazdasági fejlődésre erdőirtó consortium alakult Bécsben s a bányák művelésére részvénytársaság vállalkozik Zágrábban. A cultura terjesztésére kiadatik egy hivatalos lap, s az uj alattvalók lojalitásának biztosítására érvényben marad az ostromállapot. Mindezt mi magyarok nagyon jól tudjuk, hogy megy. Valahányszor Ausztria neki áll a keletet civilizálni, mindig egy módja van; a különbség az, hogy ezen módszert ennekelőtte csak osztráknak hivták, most pedig osztrák-magyarnak nevezik. S nem is lehet kifogásunk ez ellen, mert e politikát gróf Andrássy Gyula inaugurálta, s Tisza Kálmán magyar miniszterelnök helyeselte s viszi keresztül.; a magyar nemzet a választásoknál e politikának többséget adott, s kettő kivételével valamennyi magyarországi ezred Boszniába küldetett 8 harczol a felkelt nép, mohamedánok és keresztények ellen. E politikát a magyar sajtó egy része támogatja, a vármegyék nagyobb része nem ellenzi, azok is, melyek ellenzik, a minisztérium rendeleteit foganatosítják, s a nép zúgolódik, panaszkodik, de tűr, fizet és engedelmeskedik. Mindez persze nem igazolja a bosnyák politikát. El lehet mondani, hogy Tiszának igaza van, ha úgy tesz, amint tesz, mert többsége van, amely cselekedeteit szentesítette a múltban, s a legális felmentést meg fogja neki adni jövőre , hanem ezen tény és ezen formális jog nem változtat semmit a bosnyák politika lényegén és következményein. Az elesett magyar fiúkat nem támasztja fel az országgyűlés bizalmi szavazata, a nyomorékokat nem vigasztalja a csaták dicsősége, az éhezőknek és betegeknek nem segítség a kormánypárti többség alázatossága, a feldúlt Boszniából nem fog jövedelmet préselni Radinovácz pénzügyi tanácsos, s a bosnyák felkelőkből hű alattvalókat nem nevel a monarchiának Philippovich akasztófája. És a győzelem nem lesz nagyobb, ha még több ezer embert küldünk Boszniába, de a kiadás nagyobb lesz. Az ország birtoka nem lesz biztosabb, ha még Novibazart és Albániát is hozzáfoglaljuk, de a megtartás nehezebb lesz. A katonai becsület meg lesz mentve, ha minden várost elfoglaltunk és felperzseltünk s minden felkelő csapatot szétvertünk, és lelődöztünk; — de minél több katona megy az elpusztult tartományba; minél tovább tartjuk ott a hadsereget; minél közelebb jön a tél, roszabbak lesznek az utak s elfogy az eleség , annál nagyobb lesz az inség s katonáinknak annál többet fog kelleni nélkülözni. A pénzügyminisztereknek pedig annál több milliókat fog kelleni mozgósítani, s az országgyűlésen a kormánypártnak annál nagyobb kölcsönöket kellene megszavazni. S a legborzasztóbb veszedelem, mely Boszniában az occupatiót fenyegeti, az éhhalál. Valószínű, hogy monarchiánknak nemcsak hadseregét, de magát a népet is fog ott kelleni importált élelmiszerekkel és kiosztott alamizsnával eltartani, nehogy az éhhagymát ölje meg azokat, kiket a csaták megkíméltek. Politika, melynek ily gyümölcsei teremnek,nem hasonlít a szőlőtőkéhez,de igen a mérges növényhez, mely minden élőnek ellensége. Halált osztunk, halált veszünk és éhhalálnak nézünk elébe. S a miniszterek még azt akarják, hogy mi ezen politikát hazafiasnak tartsuk s érte lelkesüljünk. A Pesti Napló tározója. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. Messina és Marseille. (Bourbon rendőrség. — Koldus sereg. — Olcsó narancsok. — Stromboli. — Franczia vám- és rendőrség. — Utón Páris felé.) »Incidit in Scyilam, qui vult evitare Charybdin« ki ne tanulta volna meg könyv nélkül e verset, a kit oly classice neveltek, mint minket, s ennek folytán ki ne borzadozott volna előre e rettenetes kit »örvénytől!« Mind csak vártam, mikor kezdi már el karikába forgatni gőzösünket, vagy hol lesz az út olyan szűk, hogy oda dörgölődik kerekünk a sziklához ? Hanem valamint a térképen, úgy a természetben se volt biz ott valami szűk tengerszoros sehol, örvény pedig legfeljebb holmi evezős ladikokat mozgathat meg, nem a messageries imperiales gőzöseit; igy aztán szerencsétlenségünkre semmi baj nem ért s felsültünk a várakozással. — No de hiában. Más idők voltak akkor , még akkor azt énekelték, hogy »illi robur et aes triplex circa pectus erat, qui fragilem truci commisit pelagoratem« ; ha Horatius most élne, tán a gőzhajón írná legszebb verseit, és igy igazítaná ki régi nótáját: »illi gummi elasticum circa corpus erat, qui debilem truci commisit aeri ballonem«. Hát még ha látja azt a megszámlálhatlan vont csőrü ágyú torkot, mely Messina körül a partokról a szigeti várból meg vagy két nagy úszó várból pislogott felénk, tán el is megy kedve az énektől! Mi azonban nyugodtan vetettünk horgonyt, az ellenőr csónakba ült s elvitte az itt partra szállandó utasok útlevelét, s mintha Bourbon ő felségeik tán előre értették volna, hogy valami Garibaldi nevű veres inges ember egyszer itten tájt látogatóba jövend, oly kemény vizsgát tartottak mindenki útlevele felett, hogy 2—3 óra telt bele, míg megjött a kiszállhatási engedély, ha ugyan megjött. De az néha kereken megtagadtatott gyanús nevű, vagy tán orrú embereknek, ha szinte az illetőnek útlevele egészen rendben volt is. Eddigi angol utitársaim neve olvastatott legelőbb , ezeknek mindenütt szabad járáskelésük van; tudják, hogy Jón Bullál nem jó kikötni. Én ezután, vagy tán inkább hozzám ezután egy török efendi sorakozott, ki más nyelven nem értett s alkalmasint azért küldték a párisi követséghez, hogy ott tanuljon meg francziául. Alig állott meg hajónk a messinai kikötőben, azonnal eltépé a tengert a bárkák sokasága, megrakva narancs- és czitrommal, tengeri kagylók s korallék szerfélékkel. Mivel azonban az árusoknak feljönni nem volt szabad, a vásár olyanformán esett meg, mintha az ember az emeletes ház ablakából kiabálna le az utczán járó házalókra. Különösen feltűnt, hogy koldusokkal rakott csolnakok is jöttek, sőt a narancs árulók is nem pénzért, hanem kenyérért óhajták gyümölcseiket eladni. Én ledobtam egyik csónakosnak egy francot, ő meg elkezdte érte dobálni fölfelé a narancsokat; mikor aztán már meguntam kapkodni és nevetni kezdek, akkor rám vigyorgott, »no uram elég, vagy adjak még ?« Nem kevesebb, mint 52 narancsom volt egy frankért! Átkozott boszúság, hogy az embert ki nem eresztik a partra, hogy kissé kifutkározza magát, de itt és a pápa államaiban irtóztató policzia van, s igy csak a hajón kelle töltenünk az egész napot. Este indulunk tovább, minden további part érintés nélkül egyenest Marseillenek. — Lassan-lassan elmaradtak a szép sziciliai partok és a magasba tornyosuló, tán végkép kihűlt Retna körvonalai. — Éjjel közvetlen közelségben haladtunk el egy más kis tűzhányó hegyecske, illetőleg szigetecske mellett. Az egész sziget nem egyéb egy a tenger fenekéről emelkedő vulkán csúcsnál, nagyobbszerü kitörései nincsenek ugyan, de lassan mindig füstölög és pislog. Ekkor is fehéres szinü füst gomolygott fel s belőle, mely koronkint lángveressé világosodott s ez elsötétedés és újra kigyuladás minden 5—10 perczben ismétlődik. Legjobban illenék rá a »N e p tu m pipája« név, az olaszok azonban Strombolinak hívják ; azon földleírások pedig, melyeket nálunk a gyermekeknek tanítanak említést sem tesznek földünk e kisebbszerü biztonsági szellentyüjéről. Végre nyolczad napon feltűntek előttünk a franczia partok s déltájban horgonyt vetünk a marseilli szépen kiépített, de piszkos és poshadt vizű kikötőben. Itt történt volt 6 évvel előbb, hogy a kiutasából érkező magyarokat, különösen Kossuthot a nép roppant tüntetésekkel fogadta, s miután épen e tüntetések folytán a partraszállás nekik megtiltatott, akadt franczia, ki a tengerbe vetette magát és úszva jött a hajóhoz, csakhogy Kossuthtal kezet szoríthasson. Útlevelem tökéletesen rendben volt. Az ellen nem lehetett a franczia fogd-megnek kifogása, mindazáltal tetőtől talpig végig nézett, talál-e személyleírásom, végül pedig szemtelenül azt kérdezte: van-e 200 francom ? De tán maga is megröstelte a kérdést, vagy látta, minő megvetőleg feleltem rá, mert nem kutatta ki tárczámat is, s láttamozta útlevelemet Párisba. Hátra volt a vám, a kereskedők erémintézete! Ládáink, bőröndjeink már ott állottak sorban egy hosszú padon, s mindenikünk türelmesen mellette állva várta, mig katonásan rá kerül a sor. Amint rám jött, előbb megmérték — annyi font-e, mint Konstantinápolyban volt, aztán rám kiált: »Mit denuncziálok ?« »Soha se denuncziáltam életemben — mondok gúnyosan, senkit és semmit, azért itt se denuncziálok semmit.« »Ne vigyázzon, mert ha olyat lelek, amit behozni tilos — contre bande! érti ön ?« »Nálunk Konstantinápolyban nem az az ember dolga, hogy azt tanulja, mit nem szabad Francziaországba behozni, de jobb lesz, nézze meg, vagy kérdje nevén a tilos portékát, mit tudom én, mi tilos, mi nem ? »Nohát van-e dohány?« »Van bizony.« »Tehát denuncziálja ?« Felelet helyett kivettem s oda adtam a kezébe, egyéb veszedelmes portékám meg nem volt; ő azért összevissza hányta mindenemet, még a szivar tárczámat is megemelitette, vájjon nem Orsini-bomba-e ? Amily boszantó volt azonban e kutatás, és oly előzékeny volt a főnök. »Az ön dohánya — úgymond — több ugyan a vámmentes összegnél, de ön nem kereskedő ugye, vigye hát isten hírével!« Ez már túltett udvariasságban még az Andrássy úr orsovai finánczain is, mert ezek megnézték 1867- ben dohány tárczámat és úgy találván, hogy egy fél lattal több van, mint bevinni szabad, meg akartak érte vámolni! Marseille nekem rendkívül tetszett. Ki nem mondhatom, mily jól esett ismét Európában lehetni. Mintegy egyszerre láttam vagy értettem mindazon előnyöket, melyekkel a mi városaink a keletiek felett bírnak. Az efendi nem volt ugyan velem mindig egy véleményen, de mégis neki is tetszettek a szép széles utczák, a járda melletti fasorok, a goromba piszkos stambuli durva kövek helyett a szép sima söprött járdák, a tükrökkel, virágokkal ékes kávéházak, a bérkocsik, az éttermekben a fényes készletek s tisztaság , de semmi által nem ragadtatott el annyira, mint azon bizonyos utczasarkokban felállított márványlapok által, melyeken folyvást víz folydogál le. Nekem itt ismerőseim is valának bútor és tápér gyárosok, kik szintén nagyobb előzékenységgel fogadtak, mint nagyvárosiaktól s általjában rideg számla-emberektől előlegesen várhattam. Lehet azonban, hogy ezt is számításból tették, talán azt hitték, csak azért vonultam vissza a kereskedéstől, mert már eleget nyertem, de hogy mit hittek felőlem, nekem az mindegy, örültem rajta, hogy szívesen fogadtak és családjukba is meghittak, mit én azonban el nem fogadtam. Este színházba mentünk. Hanem én sem megyek többet bolond törökkel ilyen helyre, majd úgy tett, mint a peleskei nótárius — olyan komolyan vette a tréfát. — Színház után egy »café chantant«-ba vittem be a próféta hívét, hanem itt aztán már magam is megsokallottam azon botrányokat, melyeket egy kis színpadocskán hölgyek és férfiak taglejtéseik, mozdulataik s arczkifejezéseikkel véghez visznek — ezen, többnyire tanulók, kereskedő segédek, katonatisztek és kétes jellemű hölgyekből álló hallgatóság előtt; azonban épen legbotrányosabb mutatványaik arattak legnagyobb tetszést és legtöbb tapsot. Az én törökömnek is nagyon tetszett, hisz ez nem más, mint a becstelen török kara gőz komédiának európaias kiadása. Másnap Páris felé repített bennünket a gőzmozdony. Azaz, hogy nem nagyon repített biza, mert pénzkímélés tekintetéből vegyes vonatonmentünk, miből egyébiránt azon előnyünk volt, hogy kényelmesebben le-le szállhatunk az éttermeknél, s egy kocsiban csak ketten lévén, éjjelenkint bátran allhattunk. A franczia kocsik a mieinkhez képest igen szegényül s kényelmetlenül berendezvék, az első hely épen olyan, mint nálunk a második, csak a karosszőkék bevonata nem bőr, hanem plüsch, a második hely padjai ruganytalanok, hátul csak derékig érőleg támlázottak s keskenyek, kényelmetlenek.— Legborzasztóbb volt azonban egy töröknek s egy törökországi lakosnak azon czédula, mely a kocsiban föl van szegezve és 100 frank büntetést szab a pipálni merészelőkre. Gondolom, ez azért van, mert egyszer egy egész vonat elégett Versaille és Páris közt, mint állítják egy szivartól. Node mi bizony füstölgettünk azért ugyancsak törökösen és mikor a vezető észrevett, meg is rótt érte és mutatta a felragasztott rendszabályt. Mi tettük magunkat, hogy nem tudunk francziául és jóhiszemüleg neki is szájába dugtunk egy illatos cigarettet, — utóljára is kibékültünk s pipáztunk Párisig, még ő is be-be ült hozzánk szivarozgatni. Budapest, sept. 10. (Az év második negyedéről) szóló államháztartási kimutatást alább közöljük. E kimutatás még csak a rendes államháztartás képét mutatja ; a rendkívüli viszonyok s a háború által okozott költségekről abban nincsen szó. A kimutatás azt bizonyítja, hogy ha a boszniai kaland s ennek sokféle következménye nem jön közbe, államháztartási viszonyainknak habár lassú, de folytonos javulása lenne constatálható. Egészen másként állana természetesen az arány, ha a közgazdasági kiegyezésnél sikerül érdekeinket biztosítani s ennek eredményét is számba vehetnék az államháztartási egyensúly helyreállításánál. De a háború és következményei természetesen a pénzügyek lassú javulását is megdöntik és minden sikertől megfosztják a súlyos munkát, melyet pénzügyeink közül Széll Kálmán kifejtett. Ki tudja, hogy újabban is mily nehéz terhekkel fog Bécsből visszatérni ? (Újabb mozgósítás) Mire terjedt el a fővárosban. Úgy látszik, hogy a másodízben kirendelt csapatok sem elegendők a fölkelés leverésére. A bécsi lapok szintén ily hangon szólanak. A Deutsche Ztg. következőleg is: Sokkal jelentékenyebbek, mint a trebinyei és livnoi harczok, a Bihács előtti események. Tudjuk, hogy Zách tábornok a Schmiger-hadosztályhoz tartozó dandárával (a másik dandár Pistory tábornok alatt a Szapáry-hadtestnél van) nyugati Boszniába küldetett, hogy ott a lakosságot lefegyverezze stb. Kezdetben, úgy látszik, minden jól ment, de szerencsétlenségre Zách tábornok nem elégedett meg az elért sikerekkel; Bihács megtámadására is határozta el magát. Ez a mintegy 4500 — közülök 4200 mamedán — lakosú város az Unna folyó két partján fekszik. IV. Béla magyar király ideje óta nagyban meg van erősítve és védművei elég terjedelmesek, habár elhanyagolt állapotban vannak. Zách tábornok mégis elhatározta, hogy megtámadja őket. Az eszközökről, melyekkel e czélra rendelkezett, nincsenek megbízható hírek. Úgy látszik, hogy a 23. Alfoldi (Zombor) és a 79. (Ottocsán) ezred, valamint esetleg némi hegyi és tábori tüzérség voltak vele. Az utóbbi gyalogezred tulajdonképen a Tegetthof-hadosztályhoz tartozik, sőt az is kétséges, volt-e Zách tábornoknak egyáltalán tüzérsége; a veszteségi kimutatások az ellenkezőt sejtetik. Helyes volt-e ezen csekély erővel s nehéz ágyú, talán mindenféle ágyú nélkül egy megerősített helyet megtámadni, ez olyan kérdés, melyre nem könnyen lehet igent mondani. A W. Abendpost egy furcsa közlése elég világosan mutatja, hogy mérvadó helyen ugyanígy fogják fel a dolgot. Az eredmények, melyeket Zách tábornok elért, fájdalom, nagyon világosan szólanak. Határozott vereséget szenvedett s Zavalyele, tehát osztrák területre kellett visszahátrálnia. Veszteségei súlyosak, a hivatalos jelentés szerint legalább 6—700 főre mennek s az eltűntek is a halottak közé számítandók, minthogy a mozlimek a foglyokat kegyetlenül meg szokták gyilkolni.A legtöbbet, úgy látszik, a Zombori 23. sz. ezred szenvedett. Nem tekintve a jelentékeny emberveszteséget, a legsajnosabb az, hogy ő — habár csak pillanatnyi siker — a lázadókat nyugati Boszniában újra fölbátorítja s a fanatismust újra föltüzeli. Még eddig Közép- és keleti Bosznia voltak leginkább a háború színhelyei; immár nyugati Bosznia is előtérbe lép. Feszült figyelemmel nézhetünk a bihácsi esetről érkező újabb hírek elé ; mindenek előtt azt kell megtudni : váljon az olyan elégtelen erővel kezdett expeditio a főparancsnokság rendeletére történt-e, vagy pedig Zách tábornok kezdeményezéséből eredt. (Cyprus az angolok kezében.) La Valettából jelentik aug. 31-ről. A jövő hét folyamában 40 építész utazik innen Cyprusba, kiket az angol kormány fogadott föl. — Tegnap indult el innen Cyprus felé provisióval megrakva a »Bengal« nevű szállító gőzös. A rajta levő teher ezúttal nagy értékű volt, többek közt 60,000 font sterlinget vitt aranyban. Cyprus megszállása eddig 200,000 font sterlingbe került, melyből egy hóra 10,000 a vezérkarra, 25,000 közmunkákra, 45,000 provisiókra esett; különben ez az összeg még korántsem teljes, — meglehet, hogy még többre lesz szükség. — Az indiai csapatok már úton vannak India felé. A Gurkak és a nadrasi 25 ik gyalogezred már aug. 15-én távoztak Larnakából. A többi csapat hajóra szállása aug. 20-án kezdődött és aug. 28 ig a wadrasi sapeur csapatot kivéve valamennyi indiai csapat elhagyja Cyprust. — Konstantinápolyból egy magasabb rangú tisztet várnak Cyprus szigetére, ki a török csapatok hajóraszállását fogná vezetni. — A jövő héten itt egy vasút kiépítéséhez fognak, mely Málta viszonyait remélhetőleg nagyban megjavítja s egyszersmind módot nyújt az utazóknak, hogy a történeti emlékekben és érdekes régiségekben gazdag szigetet kényelmesen átkutathassák. (A bihácsi harczokban szenvedett vereségünk általában felzúdulást keltett a hadvezénylet ellen. A kormánypárti P. Lloyd is a következő megjegyzésekre fakad: »A nehézségek, melyekre a bihácsi támadás bukkant, az illető sürgönyökből — fájdalom — nagyon is világosan fölismerhetők. Zách tábornok elég okos volt megszüntetni a támadást, mielőtt az még több áldozatba került volna, mert belátta, hogy csodálatos módon megint »túlnyomó haderő «-vel áll szemben. Most már arra várnak, hogy elegendő ember legyen együtt, s így az előnyomulást minél biztosabban és sikeresebben lehessen megkísérleni. Ez az affaire tehát nem igen lesz elhatározó jelentőségű, mindazáltal nagyon lehet sajnálni, hogy derék katonáink ily hasztalan küzdelmekben áldoztatnak sok s a boszniai viszonyokra érdekes világot vet az, hogy tábornokaink még közvetlenül a határaink mellett levő (mert Bihács ott van) ellenség állásáról és erejéről sincsenek biztosan értesülve. Ez a legújabb ébéc pedig kétségtelenül bizonyítja azt, hogy Boszniában nem lehet egy kerület magatartásából a másikéra következtetni, s hogy minden analógia csa-lóka.« A bécsi minisztertanács. sept. 10. Bécsben ő Felsége elnöklete alatt legközelebb minisztertanács tartatik, melyre Széll Kálmán és Péchy Tamás miniszterek felhivattak. Hogy a közmunkaminiszter is részt vesz a tanácsban, az biztos jelül szolgál a mellett, hogy a sziszek-novii vasút égetővé lett kérdése kerül szőnyegre s hogy egyik vagy másik irányban el kell az ügynek dőlni. A zágrábi küldöttségnek ő Felsége kijelentette tegnap, hogy e vasút építésének alkotmányos nehézségek állanak útjában és hogy igyekezni fog eloszlatni ezen nehézségeket. E nyilatkozat annyiban megnyugtató, hogy az építés nem fog megindulni sem a törvény világos szavai ellenére, melyek az országgyűlésnek tartják fenn a vasutak engedélyezését, sem pedig a törvény oly erőszakos félremagyarázása mellett, minél fogvaerődítési műr cime alatt engedélyeztetnék a kormány részéről a kisajátítás. Az alkotmányos nehézségek alkotmányos leküzdésére, ha a legfelsőbb intéző körben a sziszek-novi vasút gyors kiépítése kívánatosnak látszik, csak egy út kínálkozik, és ez az országgyűlés mielőbbi összehívása. A miniszterelnök nem nagy kedvet mutat ugyan az országgyűlést a királyi összehívó levélben kitűzött határnapnál korábban egybehivatni, akkor is nagyon korainak tartja azt az ostromot, melylyel őt az ellenzék üdvözölni fogja. Csakhogy a kormány önkényének vannak még nálunk is némi korlátai; költhet milliókat és milliókat, miket se delegativ, se országgyűlés meg nem szavazott és fedezheti magát saját miniszteri felelősségével. Boszniában a főparancsnok építhet és költhet, de Magyarországon nem létesíthet sem a hadügyminiszter, sem a magyar kormány egy lábnyi vasutat sem a törvényhozás engedélye nélkül. Elismerte ezutóbbi igazságot az alkotmány legfőbb őre; azért, ha ez engedély sürgős, akkor még sürgős a törvényhozás egybehívása. A minisztertanács e szerint valószínűleg csak azon feltételeket állapítja meg ezúttal, amelyek mellett az engedély a törvényhozástól kikérendő lesz. Mert a hadügyminiszter ígérhet ugyan a katonai szállítmányok után bármi kedvezményeket a sziszek-novi vonalra vállalkozó déli vasúttársulatnak , a teher, mely e vonal kamat- vagy másnemű garantiájából keletkezhetik, nem a közös, hanem a magyar kincstárt fogja érinteni. S e kérdésben nagy szava van a pénzügyminiszternek. Nem elég, hogy az occupatio költségeihez quota-arányban járulunk, az követeltetik még, hogy egy érdekeinkkel ellenkező vasút fejében önállólag új terhet vállaljunk. Senki sem érezheti súlyosabban a pusztulást, melyet Bosznia megszállása pénzügyeinkben már is okozott és melylyel jövőre fenyeget, mint Széll Kálmán pénzügyminiszter. Ő tudja legjobban, mennyi küzdésbe került évrőlévre néhány milliónak újabb megtakarítása, s mily nehéz feladat volt a magyar hitel restaurációja. Szívós kitartással küzdött az előbb is súlyos direct adók lényeges fölemelése mellett; gyűlöletes új adókat honosított meg az országban; eddig nem tapasztalt szigort alkalmaz egyre az adó kezelésében és behajtásában; a közgazdasági kiegyezés alatt csaknem emberi erőt haladó tevékenységet fejtett ki Bécsben és itthon csak azért, hogy azon néhány millió, melynél többet, az ő hite szerint, kivívni nem lehetett, az országnak biztosítva legyen.