Pesti Napló, 1878. december (29. évfolyam, 291-316. szám)
1878-12-01 / 291. szám
291. szám. Szerkeszteni irodái: Barátok-tere, Athenaeum- épület. A lap szellemi részét illett, minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás Ml'Ml panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, vasárnap, deczember 1.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam, Elozetéi feltételek: l’tstán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki* adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 8 hónapra 12 frt. Az e*ti kiadás postai különk Oldáséért frltilfizeté* évnegyedenként 1 forint Az elöfig.tiw* az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bér *nely napján történik, is, mindenkor a hó első napjától alámutatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, november 30. Gróf Andrássy ma a delegáczió előtt állt , mentegetődzött. Nem büszke többé, hogy az apró népképviselőket semmibe vegye; büszkeségét megtörte a bosnyák hadjárat szerencsétlensége, a tudat, hogy engedelmes szófogadói helyett bírái ülnek vele szemben ; s hogyan lenne gőgös a miniszter, ki milliókat elköltött a nép vagyonából s uj milliókat kér, hogy azokat is elkölthesse. Bizony gróf Andrássy nem lehet fennhéjázó! Áll egy magában s beszél gyötörve. Megkísérli, hogy igazolja a roppant tényeket, melyek vádként tornyosulnak felette. Ha megczáfolhatná a történetet, úgy bizonyíthatná be eljárásának helyességét. S mit látunk ? Andrássy gróf beszél az osztrák delegácziónak s bizonyítékok elégtelensége miatt felmentetését kéri. Mert egyebet védbeszédje nem tartalmaz. Enyhítő körülmények felsorolása, a mivel bizonyítani vél. Sem állításai, sem adatai nem újak. A beszédnek ereje az okoskodás összeállításában rejlik, nem az érvek igazságában. Mint egy hamis mérlegszám csoportosítása, úgy fedi el ezen beszéd a külügyi politika deficitjét, s oly túlozva mutatja ki nyereségeit. Kevésbbé gyanakvó publikumra az exposé hathat, kritikus olvasót meggyőzni nem fog. Sem politikájának alapjait, melyeken indul, sem czéljait, melyekre törekszik, fel nem fejti, s legkevésbbé igazolja eljárását a keleti bonyodalmak kezdetén s a keleti háború fordulópontjainál. Az egész exposé csak Boszniáról szól, hogy a berlini szerződést és a bosnyák expedicziót kimagyarázza. A quod erat demonstrandum irányzatos okoskodása vonul végig az egész nyilatkozaton, s nagyon sok helyütt meglátszik, hogy utólagosan van feltalálva az argumentum, mely mint indító ok szerepel. Ügyes beszédet mi gróf Andrássytól már sokat hallottunk, szellemes ötletet és elmés hasonlatot még többet, de nekünk a külügyminisztertől jó politika kell, nem pedig ügyes szavak. S ha szónoklatot keresnénk, abban is kitűnőbbet Andrássy akárhányszor mondott. A bevezetésben hiában kérkedik a külügyminiszter azzal, hogy a háború alatt nem hoztunk áldozatokat. A mondás, hogy megtartottuk a békét, megvédettük érdekeinket s nem vesztettünk egy embert, nem költöttünk egy garast — jelszónak jó vala egykor, mikor a magyar ellenzék háborút követelt Oroszország ellen : ma a mondás hamis, mert a békét nem tartottuk fenn, érdekeinket a berlini szerződésben meg nem óvtuk, húsz ezer embert vesztettünk csatákon, vagy kórságban s százmilliót költöttünk egy boldogtalan politikára. S mért hoztuk az áldozatokat? Andrássy dicsekszik vele, hogy világos czélból, hogy Boszniát és Herczegovinát a monarchia hatalmi körébe vontuk, mi annyit jelent, hogy annektálni fogjuk. Andrássynak ezen tény kedvezőnek tetszhetik, a múlt kormánypolitikához hasonlítva, s nekünk e tény Andrássy ellen bizonyít, mert e két tartomány amibe került s még kerülni fog, az áldozatokat meg nem éri. Menjen le Andrássy Boszniába s győződjék meg az uj acquiziczió értékéről. S mintha magát akarná megczüsölni Andrássy gróf, tagadja, hogy kezdettől fogva a két tartomány annexiójára törekedett. Hát akkor mire törekedett ? Hát akkor volt-e egyátalán külpolitikája, ha igaz, hogy Andrássynak nem volt szándéka a bosnyák foglalás — s mig a reichstadti egyezményt nem köztik, hiában hivatkoznak Samarakoff missziójára, hogy nem Törökország felosztását, s Bosznia annexióját tervezték; — de ha mégis igaz, hogy Andrássy politikájának az okkupáczió nem volt czélja, ezzel csak még roszabbnak tűnik fel a külpolitikai vezetés, mert be lenne bizonyítva, hogy nem volt legkisebb előrelátása, nem volt terve, nem volt következetessége, hogy a dolgok fejlődtek, amint mások akarták . Ausztria- Magyarország nagy hatalmassága utána sántikált az eseményeknek s akarata ellenére bele tolatott a bosnyák háborúba, költségbe, bonyodalomba és annexióba. Ha Andrássy ily vallomást tesz saját politikájáról, a legnagyobb kérdésben, mely a monarchiát s kivált Magyarországot illeti, vagy nem mondja el a teljes valót, s ezért nem érdemel bizodalmat, vagy elmondja azt, s bizalmat nem érdemel azért, mert egyáltalán nem volt politikája. Valóban kínos látni, hogy midőn Oroszország hűtlen ravaszsággal, de szívós következetességgel törekszik ismeretes czéljainak elérésére, s mikor Németország annyi észszel és előrelátással, furfanggal és erőszakkal kormányoztatik , addig egy pórul járt vállalat igazolására Tisza a világesemények fátumára hivatkozik, Andrássy pedig azt bizonyítja, hogy nem akarta cselekedni, amit megcselekedett, hanem csak úgy került Boszniába, mint Pilátus a krédóba. De hát miért ment Andrássy bele, mikor nem volt kénytelen? Nyilván azért, mert kívánkozott. Hanem a hiúság és nagyravágyás hóbortjai nem alkalmasak szerepelni egy külügyminiszteri expozéban s kinek egy oka van, melyet elhallgat, talál az száz okot, melyet elbeszél. A miniszter úr elkerülhetlennek mondja az okkupácziót, s hogy ezt bebizonyítsa, azon fogással él, hogy a sanstefanói szerződés álláspontjára áll. Ennekfolytán Törökországot kitörli, azt mondja, hogy Boszniával valamit tenni kellett, az autonómiát, melyet maga ajánlott volt, többé nem hiszi jó megoldásnak; Szerbiának, Montenegrónak odaadni nem akarja, Dalmácziának Hinterland kell, a bécsi kereskedésnek vasút Salonikibe, a monarchiának nem kell délszláv konföderáczió, ergo quod erat demonstrandum, — nekünk kellett elfoglalni Boszniát. De a san-stefanói szerződést Andrássy politikája megítélésénél nem szabad kiindulási pontul venni, mert az zárpont, a kiindulási pont a status quo ante bellum, s ha Andrássy engedte a dolgot fejlődni a san-stefanói békéig, ennek reparáczióját a bosnyák okkupáczióban nem találhatjuk; ezt csak úgy reparálhatta volna Andrássy,ha Anglia szövetségét elfogadja s Oroszországot kiveti Törökországból ; e helyett visszautasította Angliát, kompromisszumot kötött Oroszországgal Berlinben, megosztozott vele a keleten s nekünk juttatta Boszniát. Előbbi okoskodásához a miniszter elfeledi hozzátenni, hogy miután a berlini szerződés mindama viszonyokat állandósítja, melyek szerinte az okkupáczióra vezettek, tehát ebből annexió lesz. Miért nem vallja ezt be? Még mindig ámítani akarják a népeket? S ha nem lesz annexió, mit ér a miniszter okoskodása? De hát a miniszter úrnak még az az argumentuma is van, hogy mi Törökország érdekében vettük el Boszniát Törökországtól. Ugye különös? Pedig görbe okoskodással ezt is be lehet bizonyítani, mint ahogy a külügyminiszter úr is magyarázza, hogy Boszniában zavar lett volna, ezért a békét keresztül vinni nem lehetett volna, s ennek folytán a törökök nemcsak Boszniát, de Konstantinápolyt is elvesztették volna. Milyen fantasztikus okoskodások, mintha bizony a Bosporust mi védnék Boszniából, nem pedig az angol flotta, s mintha a bosnyák foglalás biztosítaná a berlini béke kivitelét, s gátat vetne az orosz terveknek Konstantinápolyra. Nagy szorultságban lehet Andrássy, hogy ily szofizmákhoz folyamodik. Harmadszor azt bizonyítja a miniszter úr, hogy az okkupáczió nem történhetett se előbb, se később. Ez nagyon fölösleges okoskodás, mert megtörténhetett volna előbb, ha úgy, mint most, berontunk előbb, és megtörténhetett volna később, ha szükségesnek látjuk később, mert Bosznia el nem szalad, s mi két oldalról megtámadhatjuk bármikor. A pénzügyi szemponttal Andrássy nem törődött, mikor neki ment a falnak, ma se sokat törődik. Elintézi azzal, hogy Románia többet költött s egy háború többe került volna. A mások pénzével könnyelmű diplomata édes keveset törődik azzal, hogy nem vagyunk képesek államkiadásainkat fedezni. Ez a mi bajunk, nem az övé. Igaz, egy nagy háború többe került volna, de nem igaz, hogy eredménye a berlini békekötés lett volna, mert bizony másként fordulnak a híres világesemények, ha nem Boszniába megyünk a török ellen, hanem Bulgáriába a muszka ellen. Igaz, hogy egy háború pénzválsága nagyobb, de győzelmi dija is nagyobb, mert egy háború Oroszország ellen, mely elkerülhetetlen, kárpótlást is adhat, mig Bosznia csak költséget szerez s a nemzet életét biztosíthatja, miglen Bosznia csak fogyasztja erőinket. Ha Andrássy a berlini szerződésre hivatkozik, hogy abból ítéljék meg politikáját, elítélte önmagát. De téved, mert még az a szerződés sem ad mértéket politikájának roszaságához, minthogy ama szerződés nem keresztülvihető most s ha keresztülvitetnék, nem áll meg később. Az csak a keleti háborúnak folytatása, uj alap, uj bonyodalmakra. Ily exposéval Andrássy nem fogja viszszahóditani sem a magyar, sem az osztrák rokonszenveket. Vitatja, hogy politikája jó osztrák és jó magyar hagyomány s nem restelli A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. (A. befejező rész.) 1860—67. Oláhországban. (Levelem Kossuthhoz. — Még néhány szó a légióról. — Az oláhok és a veszély a szlávok részéről. — Oláhországban.) Midőn a Villa-frankai béke után a legénységet átadtuk az osztrákoknak, az utolsó vacsoránál, melyen a volt magyar seregecske tisztjeinek nagyobb részével, élükön Klapka tábornok, gr. Teleki László és Sándor, Kiss Miklós, Ihász és gr. Bethlen Gergely ezredesekkel búcsúpohárt ülitünk, közénk jött Farmi, akkor modenai miniszter s megkínált azon kis állam újra szervezendő hadseregében ugyanazon ranggal, melyet a légiónál bírtunk A fentebb említett előkelőkön s a Törökországból jött aspettativába tett Tüköry, Kiss József és Eberhárdon kívül csak Mogyoródy és én valók , kik azonnal határozott nemmel feleltünk a meghívásra. — Kérdem Mogyoródyt, miért megy el és hová ? s ő tréfásan azt mondá, hogy már azzal is eléggé degradálva érezte magát, hogy a nagy Magyarország híres honvéd seregéből a kis Piemont szolgálatába lépett, különben is — úgymond — megcsaltak bennünket. Magyarország felszabadításáról, a dalmát partra való kiszállásról beszéltek, s midőn némi kilátás nyílt volna erre, akkor megbékéltek. Még annyi hasznot sem hajtottunk a hazának, hogy Napóleon legalább megemlítette volna a magyart mint jogokkal bíró nemzetet. Inkább visszamegyek Angliába, úgymond, elődöm dolgozva, ahogy lehet, mintsem bolondja legyek ezen hazudozóknak. Ez a csalatkozás érzete minden légióval általában, minden bomlásnak indult sereggel közös. Hisz az emberek java bizony nem azért szegődik idegen zászló alá, hogy épen megéljen, vagy kardot csörtethessen, hanem egy nemesebb, magasabb czél vezeti. Minket hazánk ügyének szolgálata tartott eddig is a külföldön, e végett álltunk sorba most is, s az emigráczió vezérei: Kossuth, Klapka és Teleki ezen érzelmeinket annyira tudták, hogy zászló alá is azon felszólítással hívtak, hogy a haza felszabadítására tegyük meg kötelességünket. Volt is azután velünk elég bajuk, mikor az olaszok minket légiónak neveztek. Sehogy sem akartunk belenyugodni az előttünk felette gyűlöletes légió névbe. Szabad legyen ennek megvilágosításául mindjárt alakulási vajúdásaink kezdetén Kossuthhoz írott levelem néhány sorát ide igtatni : "A tegnap jött 75 magyar feletti parancsnokság átvétele végett Ihásznak s általa Mogyoródynak és nekem kiadott, Klapka Ilek és Teleki igazgató tag által aláirt rendeletben mi immár nyíltan magyar légiónak neveztetünk. Minthogy pedig e szó légió oly csapatot jelent, mely beszegődik harczolni azon hatalom érdekéért, amely őt fizeti: nem látom át, mi ezért érhetünk el mi magyarok ez által ? A hazát felszabadítani e pár száz — vagy pár ezer emberrel nem fogjuk, hanem ürügyet szolgáltathatunk a németnek, szegény hazánk ellen még kegyetlenebb elnyomó rendszabályokat alkalmazni. Ami magát a légió embereit illeti, ezeknek szokásos rendeltetése Kanonnenfutter a harczban és szélnek eresztetés a háború után. Az is rendkívül leverő hír reánk nézve, hogy K.urnák a nyíltan fellépés meg nem engedtetik, hisz ez más szóval annyit tesz, hogy ügyünk nemzeties voltának elismerése megtagadtatik, stb. Három hónappal e levél kelte után, ime ott voltunk, hol előre megjövendölöm: a hazának nem használtunk semmit és bennünket szélnek eresztettek. Volt is nekem ezért és egy pár hasonló szellemű búslakodó levelemért némi kellemetlenségem, és most annyi évek után elismerem, hogy Klapkának igaza volt, midőn megleczkéztetett, azt mondván, hogy katonának rezonirozni nem szabad; látom hogy 48-ban is az volt legfőbb bajunk, hogy minden generális raisonirozott, noha a különbség az, hogy én nekem eszem ágában sem volt valamely kapott rendelet ellen okoskodni, inkább magamban töprenkedtem. Mindaz által ezen természetem sugallatának engedtem akkor, midőn a Farini fölhívására gondolkozás nélkül azzal feleltem, hogy idegen államot nem szolgálok. Modenába ment egykori tiszttársaim ne vegyék tőlem rósz néven, ha azt mondom, hogy nagyrészt azért maradtak ott, mert a megélhetési kilátások közt ez látszott legtűrhetőbbnek. Ami engem illet én éreztem, hogy immár tudok annyit, hogy közönséges mérnöki munkákban fenn nem akadok, és hogy az Oláhországba menetelre szántam el magamat, annak bizony nem az oláhok iránti rokonszenv volt oka, hisz Erdélyben harczolván,láttam vandál kegyetlenségeiket, láttam a köznép iszonyú durva miveletlenségét, embertelen alattomos czinyemintye jellemét, aztán lőttük, vágtuk, akasztottuk egymást, hozzá még nyelvüket sem értettem, s mindezek nem igen hangolnak szimpathiára, hanem elgondoltam, hogy országukat a párisi béke autonóm állammá tette, hallottam brusszai oláh emigráns ismerőseimtől, hogy hazájuk tejjel-mézzel folyó Kanadán, minő hazánk a teljes czivilizálás nagy boldogsága előtt volt, láttam ezen néhány jószívű emberről, hogy nem oly fekete az ördög, mint amilyennek festik, óhajtottam közelről megismerkedni azon nemzettel, mely geográfiai helyzeténél, termékeny síkjai nagy kiterjedésénél, históriai múltjánál, hazánk pár milliónyi ruminjaival való vér-, nyelv- és vallás azonosságánál fogva mindenka nagy befolyást gyakorolni van hivatva nemzetünk sorsára. Mindenekelőtt iparkodtam letenni azon gyűlöletet, melyet a háború iszonyatosságai keltöttek volt fel lelkemben irántuk, mert hisz azon embernek élete, ki cseh beamter módjára ellenséges érzelmekkel fészkelődik be egy nemzet fiai közé, ő magára nézve gyehennái gyötrelem; eddig a török, később angol és olasz nép iránt, melyek közé a körülmények sodortak, irántunk tanúsított jóságaik és sok kitűnő jeles tulajdonaik folytán valódi ragaszkodást érzettem ; igyekeztem azért az oláhok közé legalább elfogulatlan egykedvűséggel jönni, hogy tanulmányozhassam e nép jellemét, s ne láttassa velem az ellenszenv azt is feketének, ami dicséretes. Tíz esztendőt, az életnek legszebb korszakát elveszítettük a politika miatt, állásunk által mindenki mintegy fölhiva érezte magát velünk politizálni, ez a sok magunk közötti diskusszió,a sokféle minden rangú és nyelvű emberekkel való érintkezés rég megtanított az ellenkező nézeteket, még a nemzetünket legsértőbb kifakadásokat is nyugodtan végig hallgatni, a Törökországban töltött élet meggyőzött bennünket a pánszláv alattomos működés ijesztő elterjedtségéről , eszközeinek rettenetes voltáról, szorongva tekinténk nemzetünk jövendőjére s ekkor fájdalommal és szánakozással tekinténk a dunai fejedelemségekre, melyek a töröktől rég szenvedett sanyargatások miatt elvakulva nem látják át, hogy a veszedelem nem délről, nem a letiport magyaroktól, hanem északról a szláv elemtől jön, melyek közepette velünk egy minden oldalról ostromlott szigetet képeznek : el voltam azért készülve végig hallgatni türelmesen a nemzetem elleni megtámadásokat és viszonzásul rámutatni az igazi , mindkettőnket egyaránt fenyegető veszedelemre. Elmondtam már a múlt fejezetben, mint utaztam ide; minő volt 1859-ben ezen országnak kulturális állapota, földmivelése, kereskedelme, iskolai közigazgatása, közintézetei és minő ma arról e könyv keretében nem szólhatok, messze elütne azon czéltól, melyet a könyv czime elém szab. Most tehát még csak azt mondom el, ami egyenest az emigráczió életével közvetlen összefüggésben áll, s ami más nemű elfoglaltatásaim közben jórészt akaratom ellenére tudomásomra jutott. Azért mondom, hogy jórészt akaratom ellen jutott tudomásomra, mert rám ugyan semmi politikai terv vagy működés kivitelét nem bízta soha senki, a Mack és Gál Sándor-féle üzelmeket már Konstantinápolyban kárhoztattam, mert meggyőződésem szerint a magyar csak törvényei védelmére kész ontani vérét, de carbonari, vagy hetek óta lenni nem tud. Törökországban azonban legalább ott létem nagyobb részét a fővárosban, az emigráczió tömegének közepette töltvén, közvetlenül láttam mindazt, mit eddig ide írtam; de Romániában az első telet szobámba zárkózva Várady Ádám és Hámory Edével együtt a román nyelv megtanulásával töltöm, már 1860. márcz. elején kimentem triangulálni s méregetni falura s ettől fogva máig összevissza működve Szeverintöl Jassziig,inkább csak vendég voltam Bukarestben, mint állandó lakos s igy a a mit még elmondandok, leginkább Buda Sándor, Seres Lajos s mások elbeszélései és részben hírlapok útján tudtam meg. Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva, párhuzamba állani Savoyai Jenővel és Hunyady Jánossal. A szerénytelenséget megbocsátanák neki, ha valót mondana. De Savoyai herczeg és Hunyady, midőn a török ellen harczoltak, védelmezték hazájukat a támadó hatalom ellen; Andrássy pedig paktált a támadó hatalommal, s feladta hazájának honvédelmi érdekeit. Avagy nem-e áll muszka sereg Erdély határain s tartja megszállva a Duna várait ? Savoyai Jenő és Hunyady szövetkeztek a gyöngékkel, s oltalmazták őket a hatalmas ellen. Andrássy szövetkezett a hatalmasokkal, hogy a gyöngéket spoliálja. Savoyai Jenő és Hunyady a monarchia és Magyarország keleti hivatását egész nagyságában érezték és átértették, s nagyszabású politikát vittek diadalmas hadjáratokban. Andrássy félénken vonult félre, midőn a népek keleten csatáztak s esetről-esetre folytatott politikával beleszorult Boszniába. S ki nem tudott cselekedni, midőn cselekvés ideje volt, s nem tudott nyugton maradni, midőn mások háborújának vége volt, a kicsiny felfogás és kisszerű eszközök államférfia dicséri önmagát, miután nem dicséri senki többé. Követeli a bizalmat, hogy az államügyeket ő vezethesse tovább. De a lettekből a bizalom kihalt, nagy tapasztalások tépték ki a szívekből. Szavakkal azt feltámasztani nem lehet! Budapest, nov. 30. (A vámtárgyalások Berlinben) monarchiánk képviselőivel legközelebb megkezdetnek. A magyar kormány képviselője, Matlekovics tanácsos ma utazott el Berlinbe. (Az osztrák-magyar bank) magyar alkormányzói helyére a kormány, mint a B. C. jelenti, Feszt Imre kineveztetését ajánlá a koronának, a menekülteknek kilátásba helyeztetett, hogy házaik felépítésére, földművelési eszközök és vetőmag beszerzésére előleget fognak kapni. A tél folytán a menekültek között előreláthatólag nagy nyomor lesz, s nagyon tartani lehet attól, hogy a városok proletarius elemét szaporítják s a közbiztonságot fogják veszélyeztetni. (Örményország) ismét anarchikus állapotok színhelye lett. Midőn az oroszok kivonultak az erzerumi vilajetből, a kurdok megint megtámadták a keresztény lakosságot és — mint a Pol. Corr. erzerumi levelezője jelenti — minden elképzelhető módon bántalmazni kezdték. A gyilkosságok és rablások napirenden vannak. Sared és Teblisz kereskedő városok közt az Abmakli, Tauli, Rediko és Seluki törzsek lázongnak, rabolnak,fosztogatnak,jól felszerelt, kellőleg szervezett csapatokban betörnek nagyobb helységekbe is; holttestek, romhalmazok jelölik nyomaikat. Tebliszben állítólag 100 embert megöltek, 60 házat felgyújtottak, elhajtottak 4000 teherhordó állatot, 11000 db szarvasmarhát és elraboltak 52 leányt. Hasonló rémhírek érkeznek Sivaszból. E város környékén számos virágzó örmény falu fekszik. A hónap elején három rablóbanda Béni Ali vezetése alatt betört e falvakba, kettőt felgyújtottak, elhajtottak 20.000 barmot és legyilkoltak 400 férfit, asszonyt és gyermeket A szivaszi kormányzó nem bírt a szerencsétleneknek segélyt nyújtani; csak két század redif katonasága volt, és ez se megbízható, mert anatóliai származású nép. A szerencsétlen tartományt még nagyobb csapások fenyegetik; a porta már tudatta az öszes anatóliai hatóságokkal, hogy 60.000, Bolgárországból kiutasított cserkesztményországba telepít.Számos notabilitás Erzerumba gyűlt és távirati uton könyörgött a portának, hárítsa el tőlük e szerencsétlenséget, de a nagyvezér tagadólag felelt. Az örmény lakosság most tömegesen Orosz- Örményországba vándorol; a levelező szerint e kivándorlók száma 200.000-re rúg, hanem ezek a legiszonyúbb nyomornak vannak kitéve, százával éhen halnak, megfagynak. Erzerum várát a törökök most, angol tisztek segélyével nagy ágyukkal szerelik fel és az Eufrát völgyet 6 mfdnyi kiterjedésben megerősítik. (Az osztrák delegáczió pénzügyi bizottságának tegnapi ülésén, melyről a hiv. tudósítás igen röviden szólt, hosszú vita folyt a megelőző ülés jegyzőkönyvének hitelesítése felet. Gr. Andrássy a jegyzőkönyv több kifejezését helyteleníté, a bizottság azonban hitelesíti a kifogásolt passusokat. Ezen alkalommal a külügyminiszter azt jelentette ki, hogy szerinte is a reichsrathot megilleti a jog, hogy a berlini szerződés előterjesztését követelje, de tiltakozik az ellen, hogy a reichsrath a berlini szerződés érvénye felett ítéletet mondhasson. (A bosnyák menekültek hazaszállítása tudvalevőleg november 9-én kezdetett meg s azóta szakadatlanul tart. A menekültek száma 101.300. Ezek közül 83.000 az úgynevezett polgári és katonai Horvátországban, a többi Dalmáczia északi részeiben volt elhelyezve. A menekültek, kiknek legnagyobb része a bihácsi kerületből származik, november végéig teljesen elláttattak. A gyengébbek, az öregek és a gyermekek kocsikon szállíttattak el. A határon Szerajevóból küldött közigazgatási hivatalnokok vették át őket. Hazaszállításuk kevés akadályba ütközik , Zavaljennél azonban három asszony és hét gyermek hózivatar áldozata lett. A menekültek további elhelyezésével és az azok fölötti gondoskodással külön helyi hatóságok vannak megbízva, s a hivatalnokok arra törekszenek, hogy a menekültek ismét a régi viszonyba lépjenek földesurakkal s e tekintetben jelentik, hogy a bégek igen előzékenyeknek mutatkoznak. Mindemellett még jó ideig gondoskodnia kell a közös kormánynak a menekültek eltartásáról. Egyelőre a munkaképtelenek 6ért kapnak naponként, s Az állampénztári kimutatások. — nov. 30. Csak két hónappal az évnegyed lezárta után közli a pénzügyminisztérium a III. évnegyedről az állampénztárak kezelési eredményét ; más államokban az ily kimutatások az illető időszak befejezte után néhány nap múlva szoktak közzététetni. De az ideiglenes pénzügyminiszternek, Tisza Almánnak volt elég oka, hogy e publikáczióval ne nagyon siessen. Miután azonban a közlést tovább nem késleltetheti, rendkívüli bőbeszédűséget fejt ki most azon magyarázatokban, melyeket a részeredmény szépítésére a kimutatáshoz mellékelt. Nem bocsátkozunk most részletekbe, csak azon fő eredményre akarunk ezúttal rámutatni, hogy a bevételek a múlt évi III. negyedhez képest 1 millióval kisebbek, a kiadások pedig kerek számban 21/1 millióval nagyobbak, ennél fogva az idei III. negyed 3 millióval kedvezőtlenebb, mint a tavalyi. Az idei II. negyedben, minthogy a kiadások 74.5, a bevételek pedig csak 55,9 milliót értek el, a kezelési deficit 18,7 milliót tesz; úgyhogy ha tekintetbe veszszük a két előbbi évnegyed kezelési hiányát, másfelől pedig azt, hogy az év utolsó három hónapjától bevételi javulást alig, ellenben az akku- Andrássy Gyula gr. Andrássy Gyula gr. arczképét közli a Vas Újság mai száma. A képhez írt életrajzból a következőket idézzük: Honfitársai közt Európa udvaraival, fejedelmével és államférfiaival senki sincs oly közeli ismeretségben, mint Andrássy; — de az ő büszkeségének is tetemes részét e szerencséje képezi. Királyának fénye nyolcz év óta sugárzik át reá is. Elkísérte királyát Párisba, Szent-Pétervárra és Egyptomba. Jelen volt a gasteini, salzburgi, berlini és reichstadti császári találkozásnál. Részt vett a berlini kongresszuson, mely a bécsi kongresszus óta tán a legfontosabb volt Európa sorsának fordulatai közt. Volt alkalma kezet csókolni a világ leghatalmasabb uralkodónőinek s megölelni Európa legnagyobb államférfiait. Bírni látszik Bismarck barátságát s önérzettel emlékezhetik vissza, hogy egykor Berlinben 1872-ik évi szeptember 6-án Bismarckkal és Gorcsakoffal együtt irányadóig határoztak az európai szárazföld sorsa fölött egy kis asztal mellett, hol csak hárman ültek s hol az óriás termetű Bismarck bekönyökölt az asztal közepére, úgy hogy kopasz feje egy borban állott Gorcsakofféval és Andrássyval, kik pedig egymással szemközt ültének, s hol Bismarck ily helyzetben vette helyeslő tudomásul gr. Andrássy azon kijelentését, hogy ő a Németország és Francziaország közti újabb párbaj esetén semleges marad ugyan, de ha Gorcsakoff szövetkezik az egyikkel, ő mindenesetre szövetkezni fog a másikkal. Bírja az összes európai uralkodók minden rendjelét. Az orosz Alexandre Newski, a török gyémánt