Pesti Napló, 1882. április (33. évfolyam, 90-118. szám)
1882-04-08 / 97. szám
97. szám. Szerkesztési Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap sz állami részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, 1882. szombat, ápril 8. 33. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely lapján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »31 Pesti Napló« kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1882-dik, harminczharmadik évfolyamára. Előfizetési árak: (Vidékre postán küldve, helyben házhoz hordva.) Fél évre.......................12 frt Évnegyedre.... 0 „ Egy hónapra ... 2 „ Ha az előfizető részéről az esti lap postai különküldése kívántatik, a felülfizetés évnegyedenkint 1 fornt. Előfizetésre a postai utalványokat ajánljuk. Az előfizetések az Athenaeum kiadóhivatalába, Budapestre (barátok tere) küldendők. Budapest, ápril 7. Közlekedési hálózatunk teljességére a Duna jobbparti vasút Budapestről Bécsbe okvetlen kiépítendő. Voltaképen ennek kellett volna a legelső vasútnak lenni Magyarországon, és lett belőle a legutolsó. Már a negyvenes években, mikor a vaspályákat tervezték, élénk érdekharcz folyt a Duna két partja között. Széchenyi a legrövidebb vonalat a régi bécsi országút mentén kívánta, de terve megbukott, mert az osztrák államvasút akkor Morvából folytatta az építést Magyarországra s természetesen a balparton maradt. Azóta az osztrák államvasut érdeke gátolta a kiépítést s mikor a létező hosszabb vonal szűk lett, egy második sint rakott le reá inkább,semhogy egy új pályát lásson maga mellett. Nehezítette a dolgot, hogy a bécs-szőnyi vonal is ugyanazon társulat kezében van s ez által a verseny igen megnehezittetett. Újabban hozzájárult, hogy a győr-sopron-ebenfurti vonal is azon vidéken szalad végig, ismét kerülővel, a Fertő tavától délnek Bécs felé. A kívánság, Bécstől Budapestre a lehető legrövidebb vonalat kapni, teljesítetlen maradott. A terv azonban felmerült minden évben. Mert a forgalom úgy megnőtt, hogy az idő rövidsége, a szállítás olcsósága és az áruk felhalmozásának elkerülése égető szükséggé teszik egy második, egy legrövidebb vonalat, mely néhány mértfölddel és mintegy két órával gazdaságosabb lenne a mostaninál. Hiszen a sok vasúthoz, mely Budapestre érkezik, nemsokára a zimonyi és a pécsi fog járulni s az ennyi megszaporodott forgalomnak az egy meder, mely jelenleg nyugatnak vezet, nem lesz elég. Kiépítve a bécsi új vasutat, pályáink rendszere körülbelől kész lesz s csak némely csatlakozások és összeköttetések s a vidék számára vicinális vasutak lesznek még építendők. A kérdés ma nem is úgy áll: épittessék-e az uj bécsi vonal, vagy nem, hanem akként, hogy ki építse, merre és mikor? Az ország érdeke az, hogy minél előbb és minél olcsóbban. S igen nagy hiba a közlekedési minisztériumtól, hogy szokása szerint ráül az aktákra, elcsukja az aktákat és nem végez semmit. Mert egy vasúti offert nem olyan, mint a tojás, hogy alárakni és kikölteni lehetne s kibújnék belőle egy kész vonat; a vasúti kérdéseket tárgyalni, meggondolni, meghányni kell s az ajánlattevőkkel illik vagy megalkudni, vagy őket elutasítani, de nem orruknál fogva meghurczolni s ok nélkül hónapokig, sőt esztendőkig megvárakoztatni. Mert minden vasút pénzügyi és építkezési vállalat s a kalkulus alapja változik a piac dispozíciója szerint. A közlekedési minisztérium huzavonái többet ártottak hitelének, mint holmi könnyelmű híresztelések. Utó végre minisztériumnak és minisztertanácsnak is tisztában kell lenni magával az iránt, mit akar? Ha van közlekedési politikája a közlekedési minisztériumnak, ki vele, fogadtassa azt el a minisztertanácscsal és csinálja, ha pedig nincs, ne rejtegesse a véka alá a semmit, mintha valami volna. Ha pedig a minisztertanács más véleményen van ily fontos kérdésre nézve, mint a közlekedési miniszter, ne az ország szenvedjen kárt a kormány egyenetlensége folytán, hogy mint a Buridán szamara két csomó széna közt éhen veszett, mert választani nem tudott, nekünk is vasút nélkül kelljen maradnunk. Kétféle megoldás lehetséges: vagy legyen a nyugati pálya államvasút, vagy építtessék valamely társaság által kamatgarancia nélkül. Számos és nyomós érv szól az államvasút mellett: a délnek Zimonyba, keletnek Brassóba, északnak Ruttkáig s Fiuméba a tengerig vezető magyar állampályák rendszerének kiegészítő része a nyugati vonal Bécsnek a Duna jobb partján. Jövedelmezősége kétségtelen, mert a forgalmat a tiszai és zimonyi pályákról átveszi, azonkívül gazdag vidéken fut keresztül. A tarifa politika igy van legteljesebben kezünkben, igy versenyezhetünk az osztrák államvasuttal s a pálya tökéletesen magyar kezekben volna. Ennek ellenében áll a pénzügyi szempont, hogy az állam a legdrágábban épít, hogy a pénz beszerzése államadósságainkat növeli, hogy az államnak egy új és fölösleges és nagyon költséges vonalat kellene építeni a Csallóközön végig kétszeri áthidalásával a Dunának és végre, hogy a határon túl e vonalat semmi esetre nem viheti s nincs kinek átaladja Dévénytől Bécsig. A másik rendszer az engedélyezési, kamatgaranczia nélkül. Két ajánlat fekszik a közlekedési minisztériumban elintézetlenül: az osztrák tartományi banké és az osztrák államvasutaké. Mindkettő komoly ajánlat. Egy harmadik versenytársat, a győr-ebenfurti vasutat maga a minisztérium szólította fel, hogy adja be ajánlatát , de ez csak arra való, hogy komplikálja a tárgyalásokat s egy okkal több legyen a halogatásra, mert ez nagy kerülő és mert e vasút a déli pályába szakad. Az osztrák tartományi bank építi a zimonyi vasutat s a szerb vasutakat, s ő tervezi a csallóközi vonalat, Bécsben csatlakozással a nyugati vasúthoz. Bontoux bukása a bank vállalkozási erejét tetemesen megcsökkentette. A közlekedési minisztérium azon kifogással élt ellene, hogy tervei nincsenek részletesen kidolgozva, hogy ajánlata nagyon általános, minthogy azonban kamatbiztosítást nem követel, e kifogás nem egészen alapos, mert a részletes tervek kidolgozása és kiszámítása oly hosszadalmas és költséges dolog, hogy azt követelni csak olyantól lehet, kinek ígéretet tettünk, hogy bizonyos feltételek mellett az engedély neki meg fog adatni. Ugyanezen kifogást tette a közlekedési minisztérium az osztrák államvasúttársasággal szemben. Ennek offektjére is azt felelte, hogy nagyon általános, kiépítem a vasutat ingyen, mondja a társaság, s hozzáteszi, hogy elfogadja a magyar állampályák tarifáit. Ez ajánlattal, hogy eddig mi történt, nem tudatik. A közlekedési minisztérium épgy halogat egy harmadik fontos vasúti tervet, mely Esztergomot és a kőszénybányákat akarja összekötni Budával s melynek részletes tervei is készek s mely mint iparvasut a fővárosra és az illető vidékre egyaránt nagy jelentőségű és melyet szintén kamatgaranczia nélkül akarnak építeni, hanem a közlekedési minisztérium nem engedi, mert — no mert neki szokása az országot megvárakoztatni. Az osztrák államvasúttársaságról azt tudjuk, nagy engedményeket tehet és nagy engedményekre szorítható, mert ha más kapja a budapest-bécsi új vonalat, nemcsak régi vonala óriásilag veszt a rövidebb vonal versenye által, hanem bécs-szőnyi vonala is meg van verve, míg ellenkezőleg, ha ő kapja az engedélyt, e vonalból fővonal válik, neki csak a fele utat kell megépíteni s hidat egyet sem, tehát ő építhet legolcsóbban. Ennyire lévén érdekelve, szerény véleményünk az, hogy meg kellene ragadni ez alkalmat, hogy a helyzet az osztrák állami vasúttársasággal végre tisztáztassék. A tárgyalások fonalán konstatálni lehetne és kellene, hogy a társulat mily engedményekre hajlandó, nemcsak az új vonalrészre, de összes magyarországi vonalainak kormányzatára és tarifapolitikájára nézve ? Fel kellene használni az alkalmat e nagy társulatot magyar vonalainak elkülönítésére rábírni, s az állam érdekeit vele szemben biztosítani. Oly alkalom, mint a mai, aligha fog egyhamar ismétlődni, fia pedig az osztrák államvasut-társulat vonakodnék megadni mindent, mit Magyarország tőle méltányosan követelhet, akkor minden további késedelem nélkül oda kell adni az engedélyt másnak, vagy el kell rendelni a jobbparti vasút állami építtetését. Hogy mi szándékai vannak a közlekedési minisztériumnak, csak az Úristen tudja, halandó ember nem képes felfogni, de egyet joggal követelhetünk tőle: ne játsza el az időt és a jó alkalmat. szerint Ferencz József ő Felsége megbízta őt, hogy legjobb kívánatait fejezze ki Milán királynak. Nem csak az udvariasság aktusa lesz, ha Milán király a jövő nyáron, mielőtt a czár koronázására Moszkvába utazik, Ferencz József ő Felségénél Bécsben látogatást tesz. Az orosz-német határról, Eichtkühnenből jelentik tegnapi kelettel. Azon orosz bizottság elnökévé, melyre az orosz nyugati határon az erődítési munkálatok vezetését bízták, hír szerint a hadügyminiszter fog kineveztetni. A bizottság tagjai közt van Obrutsev tábornok is. Az e czélra rendelt összeg tizenöt millió rubelnél többre megy s néhány évre van felosztva. Valószínűleg Kaufmann tábornoknak néhány évvel ezelőtt készült terve, melyet akkor pénzügyi okokból ejtettek el, fog most létesíttetni. A nemrég elfogott nihilista, Bogdanovics (Kobosev) a párt legerélyesebb tagjának tartatik. Neve először 1873-ban egy politikai perben merült fel. Ritka ügyességgel tudott eddig a rendőrség nyomozásai elől menekülni. Hogy a legszorosabb összeköttetésben állt Solovjev kivégzett merénylővel, az ennek peréből kiderült. Az utóbbi időben Bogdanovics nagy üzlet tulajdonosa volt Moszkvában, ami azt sejteti, hogy a nihilisták, kik ott ütötték fel főhadiszállásukat, valami nagyon fontos tervet akartak végrehajtani. Nyomára a rendőrség úgy jött, hogy a legutóbbi perben Jakimova vádlottnő valami elhamarkodott nyilatkozatot tett róla. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Ápril 8. — Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva. Az eltört virágtartó. Le vase brist. (Sully-Prudhomme.) Kis legyintés horzsolá a tartót, Melyben a gerely virága meghal; Az ütés talán alig hogy ártott, Nem árulta el magát egy hanggal! Ámde ez a kisded seb a kristályt Szünes-szüntelen tovább emésztve, Lassan-lassan megtevő körútját, Láthatatlan és biztos mentében. Tiszta vize csöppen kint szökött ki, Elapadt a virágoknak nedve, És még nem tud most se róla senki .... Ne érintsétek ! . . . . meg van repedve. A szerető kéz is, igy legyintve A szivet meg, sebet ejt rajt néha, Önmaga reped meg a szív erre, Elsorvad szerelmünknek virága. A világ szemében mindig ép még, De ő érzi, finom és mély sebje Lenn a mélyben mint nő, önti könnyét .... Ne érintsétek ! . . meg van repedve ! Zene. (Visszapillantás a lefolyt hangverseny-évadra.) Ha igaz Wagner Richárd állítása, hogy a zene az embert nemesítő legfőbb művészet s ha helyes lenne Strausz Dávid szerint a művészetet s kiválóan a zenét a vallás helyére emelni, akkor nincs okunk korunk erkölcsi nemessége felett panaszkodni. A Schlegel által legrégibb, legegyszerűbb és leggyermekiebbnek nevezett vallást, a zeneművészetet eléggé kultiváljuk ; de hogy megvan-e ebben a kultuszban a kellő áhítat, nemesség és fenköltség, az nemcsak hogy kétségbevonható, hanem egyszerűen tagadható. A hanyatló vallási érzületnek a művészeti eszményben való újabb feltámadását, a művészeti szép gyönyörébe való áthelyezését már sok nagy elme hirdette; ezt mutatja az újabb szellemi áramlat is. De hogy a művészetek s így a zene is missziójuknak megfelelhessenek, még nagy haladásra, sőt más útra van szükségük. Ha visszapillantunk elég mozgalmas hangverseny-ivadunkra, akkor valóban nincs okunk ily rajongó nézeteket táplálnunk, mert a valódi fenköltség, az igazi művészeti intenczió a hangverseny-produkcziók igen csekély részére szorítkozik. A hangverseny-termek nemsokára bezáratnak s a gyönyörre áhítozó ember a természet szépségeiben keresi kielégítését. A természet vándormadarai megérkezésével visszatérnek hazájukba a művészet vándorai: az utazó virtuózok. A természeti és művészeti szép folyton válta-kozik; egyik követi a másikat. Nem mondhatnók ugyan, hogy a hangverseny-évad már teljesen be volna fejezve; rendes szokás szerint húsvétig tart, de szokott lenni még egy rövid másodvirágzása is, mely rendesen kissé halványabb füzérrel kedveskedik. Az évad ünnepélyes befejezését a jövő héten a filharmonikusok adják, a szokásos cziklushoz még egy rendkívüli hangversenyt fűzve, melynek tartalma is rendkívüli lesz : előadják benne Beethoven kilenczedik szimfóniáját is, e kolosszális művet, mely etnikai jellegével valóban igazolja a zeneművészet lélekemelő hatását. A zene történetében kevés zenemű van, mely épen e szempontból oly kiváló figyelmet érdemelne. Hangversenyeink hosszú sorában a filharmonikusok előadásai a legkiemelkedőbb pontok. Szereplésükhöz hosszú évek sikerei fűződnek, melyeket nem a divat, hanem a valódi szellemi szükséglet támogat. De a művészi intencziók sokfélesége mégis vet föl néhány kérdést, melyek elhallgatásával kötelességet mulasztanánk. Filharmonikusaink évenkint hat hangversenyt rendeznek, bemutatva a zenetörténet régi remekeit s az érdemes újdonságokat. De hogy melyek legyenek az újabban előadandó régi művek s mely novitások érdemesek a bemutatásra, annak meghatározása nem épen könnyű feladat; szava van ehhez az uralkodó művészeti iránynak s a közönség igényeinek is. Nem akarunk egyoldalúság mellett kardoskodni, ne legyen művészetüknek mű sorozataikban exkluzív iránya; oszszanak be mindent a hat hangverseny szűk keretébe úgy, hogy megtaláljuk benne mindazt, ami becses és tanulságos, csak becses újdonságokat s oly régi műveket, melyek már kiállották a tűzpróbát. Egészen más szempont alá esnek a hazai novitások, melyekhez már évek óta nincs szerencsénk filharmonikusaink hangversenyein. Nagyon szomorú lenne, ha zeneművészetünk terén legalább évenként nem akadna egy-egy bemutatható zenekari mű. Az igaz ugyan, hogy a közönség a filharmonikusoktól csupán abszolút értékű műveket vár, kísérletek nem az ők hangversenyeikbe valók, de egy-egy jobb hazai novitást legalább minden harmadik hangversenybe mégis be lehetne csúsztatni. Különben, mint halljuk, épen erre a sorsra vár a filharmonikusokhoz benyújtott néhány zenekari szerzemény. Nem táplálunk valami vérmes reményeket, de helylyel-közzel mégis csak akadna bemutatásra érdemes. E bajon a jövő ősztől kezdve segíteni fognak a tervben levő matinéek, melyeken a nemzeti színház zenekara bemutatni szándékozik a hazai termékeket s e bemutatások sikerétől fogja függővé tenni a filharmóniai hangversenyeken való előadatásukat. Igen üdvös, életrevaló gondolat, kár lenne megvalósítását netalán abbahagyni. Buzdítólag hatna zeneszerzőink törekvésére és ez által sokat lendítene művészetünk mostoha ügyén. — Hiánynak tartjuk továbbá, hogy Haydn rendkívül kedves szimfóniáit nemcsak az utóbbi, hanem az előbbi cziklusban is nélkülöznünk kellett; pedig e művek nemes klassziczitásának az egész közönség föltétlen tisztelője, melyek a legkülönbözőbb modern irányok mellett sem fognak hatásukból veszíteni. A sajtó és közönség körében nagy port vert föl Liszt műveinek mellőzése, míg végül Orfeus szimfóniái költemény előadásával békés megoldást nyert a kellemetlen ügy. A közönség hangos tetszésnyilatkozatai, melyekkel a becses zenekari művet fogadták, jó részt a múlt ellen szóltak, egyszersmind figyelmeztetésül a jövőre. A régi zeneszerzők közül első helyen Bachra és Beethovenre kellene figyelmüket fordítani. Midőn Richter Londonban kilencz hangversenyt adott, mindenikben előadott sorrendben egy-egy Beethoven-féle szimfóniát , miért ne lehetne azt nálunk is követni, az eszme oly szép s megoldása oly egyszerű és valószínűleg praktikus is, mert a közönség bizonyára örömmel fogadna egy oly cziklust, melyben más művek mellett Beethoven mind a kilencz szimfóniáját keletkezésük sorrendjében előadnák. A lefolyt évadban bemutatott újdonságok közül legjobban megnyerte a közönség tetszését Wagner Nibelung-trilógiájának Waldweben czímű zenekari részlete; mag az antiwagneristák csekély tábora is örömmel üdvözölte, mert oly mű, melyben nem gyönyörködni egyszerűen lehetetlen. Wagner szerzeményei most már ritkábban kerülnek filharmonikusaink műsorozataira, mert jóformán már bemutatták a hangversenyeik keretébe illő önálló műveket vagy a hangverseny-előadásra alkalmas zene-drámai részleteket. Utóbbiak előadása ellen szólnak magának Wagnernek elvei, mert zenéje az ő összművészetének csak egyik kiegészítő része, mely környezetéből kiszakítva elveszti igazi jelentőségét. Midőn a Nibe lung-trilógia egyes zenekari részleteiből régebben ő is rendezett hangversenyeket, akkor igazolta eljárását az újdonság ingere s a bayreuthi előadások nemes czélja, melyek létesítése végett mintegy izlelítőül nyújtott egyet-mást. A Waldweben közönségünknek némi fogalmat nyújtott ama művészet nagyszerűségéről, mely Bayreuthban néhány év előtt legtisztább eszményiségében tűnt fel, mint páratlan esemény a művészet történetében, mint korunk egyik legnevezetesebb művészeti mozzanata. Méltó tetszésben részesült Cowen angol zeneszerző Skandináv szimfóniája is. Kevésbbé törhetett utat magának a közönség érzelméhez egy Scholz által rosszul modernizált s különben is zenekari átírásra nem egészen alkalmas Bach-féle orgona-preludium. Brahms Tragikai nyitánya megbukottnak tekinthető, sorsa csakugyan tragikus volt, atig részesült némi figyelemben. A régi művek általában elég jól voltak kiszemelve s a fennebb említett hiányok, mellőzések folytán az érdekes cziklus kifogástalannak lett volna mondható. A filharmonikusok után zene-egyesületeink közül a budapesti zenekedvelők egyesülete fejt ki legnagyobb tevékenységet; törekvését jó ízlés és finom műgond támogatja. Káldy Gyula nyolcz évi tapintatos vezetése alatt művészeti mozgalmaink fontos tényezőjévé küzdötte ki magát s elimerésre máris érdemes irányban folytatja működését új karmesterének, Bellovics Imrék igazgatása alatt. Közreműködői nagy mértékben szaporodtak , ez valószínűleg a közönség nagyobb pártolását is maga után fogja vonni. Igen örvendetes emelkedést mutat főleg az énekkar, miáltal az egyesület nagyszabású zene-énekkari művek előadására máris teljes hivatottsággal bír. Törekvése súlypontját úgy látszik, hogy a nálunk eddigelé elhanyagolt oratórium zenére kívánja fordítani. Dvorak Stabat mater-jének a naiy héten való szép előadása a nagy feladathoz méltó kezdet volt. A budai zeneakadémia hasonló irányban működik. Előadásai közül az utóbbi hangverseny-évadbai Haydn Évszakok oratóriumának újabb bemutatásával keltett figyelmet; érdeme ez alkalommal nem annyira előadása sikerében, mint inkább a mű jelentőségében összpontosult. Jó lenne, ha mindkét egyesület a filharmonikusok által mellőzni kénytelen kisebb génret is felvenné repertoriéjába; oly zeneműveket, melyek nem illenek a filharmonikusok műsorozatai keretébe, de mégsem mellőzhetők. A régi és újabb zeneirodalom egyaránt gazdag ily kisebb, előadásra igen érdemes zeneművekben. A Krancsevics -féle vonósnégyes-társulat érdekes kamarazene-estélyei szintén nagy közönséggel bírtak. Évek óta csupán ők tolmácsolják fővárosunkban a kamarazene legkedvesebb ágait. Helmesberger már nem hallatja társulatát Budapesten, a flórencziek szétoszottak s most Becker gyermekeivel állított össze egy zongora-quartettet. Ily körülmények között a kamara-zene barátai csupán a Krancsevicsék derék társulatára van utalva. Hivatásuknak nagy buzgósággal igyekeznek megfelelni és képesek is közönségünk igényeinek kielégítésére. A kamarazenének ritkábban hallható fajai mivelésére egyesült néhány társával Kremcke Lajos, a nemzeti színház zenekarának tagja; leginkább oly műveket adnak elő, melyek fuvóhangszerekre vannak írva, vagy fuvóhangszerekkel kombinálva. Vállalatuk valószínűleg az eddigieknél nagyobb közönséget fog magának hódítani, de erre szükséges, hogy a vonóshangszerek kezelői több komolysággal fogjanak hozzá. A magyar zeneművelők szövetkezete kissé kétes auspiciumok alatt lépett a közönség elé. Hangversenyük műsorozatának egy-két száma kivé- Budapest, ápril 7. Szerbia bécsi követe, dr. Krisztics Fülöp, tegnapelőtt ünnepélyes kihallgatáson notifikálta Ferencz József ő Felségének hivatalosan Szerbia királysággá emelését. A követ az ünnepélyes fogadásról a belgrádi kormánynak távirati jelentést küldött, mely Párisból írják ápril 4-ről: A sziciliai vecsernye hat százados évfordulójának megünneplése az itteni lapok legtöbbjét panaszra indította az olasz hálátlanság miatt. E panaszok azonban meglehetős nevetségesek, mert Olaszország a neki tett szolgálatokat Szavoja herczegséggel és Nizza grófsággal fizette meg. Szabadságát, melyet részben a saját kezdeményének, részben az 1866 és 1870/71-iki háborúknak köszönhet, nem Francziaországtól kapta, mely ellenkezőleg addig akadályozta azt, a meddig csak hatalmában állt. A Rep. Frangaise, mely ma szintén taglalja a palermói ünnepélyeket, valamivel mérsékeltebben nyilatkozik; ő is rosszalja az ünnepélyt, de végül azt mondja : »A szicziliai vecsernyét csak száz év múlva ünnepük meg, ha ugyan egyáltalán megünneplik, mert feltehető, egy század múlva lesznek jobb események a megünneplésre. Addig a jelenre, Franczia- és Olaszországok szükségleteire, érdekeire kell gondolni. Hagyjuk el Anjou Károlyt és Procida Jánost, hagyjuk el magát Crispits franczia falását és dolgozzunk Franczia- és Olaszország szabadságán, egységén és jólétén.« Hogy a Rep. Fr. így beszél, az nem csoda, mert Gambetta messzemenő tervei valósításában Olaszországot nem mint ellenségét, hanem mint szövetségesét szeretné látni. Csaknem bizonyos, hogy Gambetta konzorcziuma a Petit Journalt, mely naponkint 600.000 példányban jelenik meg, nem fogja megkapni. Ellenben nagyon valószínű, hogy a Frange az övé lesz, mert kezében van a részvényesek legtöbbje, úgy, hogy ezek gyűlése, mely 12-én lesz, egyszerűen kiteszi a mostani szerkesztőség szűrét, ha ez addig meg nem tér. Ha a részvényesek Gambetta mellett nyilatkoznak, a Paris czimü lap magába olvasztja a Frangeot s ő maga mint reggeli lap fog megjelenni. Londonból jelentik ápril 4-ről, Izlandból ismét gonosz agrár gyilkosságot jelentenek. Smythe úr, egy földbirtokos, ki a bérlők iránti barátságos és elnéző magaviseletéről ismeretes, Collinstornból a templomból kocsin közeli jószágára tért haza. Kíséretében volt látogatáson nála levő sógornője, továbbá lady Henriette Monck; ez utóbbi úrhölgy egy Izland körül sok érdemet szerzett család tagja. Nem volt semmi baj, mig a kocsi egy Smythe tulajdonát képező fiatal erdőbe nem ért. Itt három egyén, aki arczát feketére kente, fegyverrel rohant elő s még mielőtt a kocsis a veszélyt észrevehette volna, belőttek a kocsiba. Két golyó nem talált, de a harmadik Smythe sógornőjének fejébe hatolt s azonnal megölte. A golyók kétségkívül Smythenek voltak szánva, mert az utóbbi időben sok fenyegetést kapott s csak néhány nappal ezelőtt lépett ki szolgálatából ügynöke, kit szintén halállal fenyegettek. A tett elkövetésének gyanúja Riggs nevű s nemrég bér nem fizetés miatt exmittált bérlőre esett, ki nejével és leányával együtt el is fogatott. További elfogatásokat is várnak. Mindazonáltal nagyon kétséges, rá lehet-e valakire a gonosz tettet bizonyítani. Ily esetekben Izlandban nagyon ritkán akad tanú,aki vallomást merne tenni, részint mert maguk is helyeslik a földbirtokosok elleni merényleteket, részint mert a boszutól félnek. De ha még akadna is tanú, úgy magok az esküdtek szintén az említett indokokból nem mondják ki a vádlottra a vétkest. Ami a legújabb gyilkosságnál különösen feltűnik, az ama körülmény, hogy nő esett áldozatául, míg eddig nők jelenléte épen elejét szokta venni az agrár bűntényeknek. Nemcsak az alsóházban, hol Izland főügyésze tegnap jelentette be a szomorú esetet, hanem Angliában mindenütt a legnagyobb megbotránkozás nyilatkozik s valószinü, hogy a szigorúbb és hatályosabb rendszabályokra irányuló követelés a legközelebbi időben oly élénken fog felhangzani, hogy a kormány kénytelen lesz azt teljesíteni. Mindenekelőtt az esküdtszéki eljárás felfüggesztését fogják sürgetőbben követelni s könnyen megesketik, hogy ehhez járul majd a rögtönítélő bíróság követelése Izland nyugati és délnyugati kerületei számára. Magától értetődőleg az említett hölgy meggyilkolását alkalmul használják arra, hogy az ír szélső párti képviselők ellen ismét azt a vádat emeljék, hogy erkölcsileg bűnrészesei e sok gonosz tettnek, a mennyben elmulasztották és elmulasztják a nyilvános gyűléseken az embereket az erőszakosságról lebeszélni. Forster izlandi államtitkár közeli visszalépésének híre is fölmerül. — E hírek egészben véve nem oly alaptalanok, mert Forster már rég megunta fáradalmas tisztét. De ha most azt hányják szemére, hogy Izland kibékítése körül kevés eredményt ért el, úgy elfeledik, hogy mindig roppant megerőltetésébe került javaslatait a kabinetben elfogadtatni, hogy a sikertelenség nagy részt ennek tulajdonítható. A fő baj azonban az, hogy a hálátlan állásra nehéz más valakit kapni. Sir Charles Dilkes nevét emlegetik ugyan, de nagyon kétséges, hajlandó lesz-e kellemes állását a külügyi hivatalban elhagyni s Forster úr örökségét átvenni, habár ez a kabinetben üléssel van összekötve. A lázadás Déli Dalmácziában levő munkatársunk levelei, táviratai és az alábbi jelentés is, csapatainknak a Krivoseziában tett újabb sikeres nagymérvű portyázásáról adnak hírt és ismét konstatálják, hogy a Krivosezia a fölkelőktől megtisztítottnak tekinthető. Ez rövid idő alatt már másodszor konstatáltatik és tudósítónk ma is azon ominózus megjegyzéssel végzi táviratát, hogy »a siker teljes lenne, ha Montenegro korrekt magatartást tanúsítana.« Nem tehetünk róla, de az újabb győzelmi híreket bizonyos tartózkodással fogadjuk. Együtt érzünk vitéz katonáinkkal és bizonyára föltétlen az elismerés, melylyel kitartásuk és a természeti akadályok leküzdésében tanúsított bravúrjuknak adózunk. De abban nem vagyunk biztosak, hogy a fölkelést ezúttal csakugyan leverték-e és pedig úgy, hogy az megsemmisítettnek tekinthető. Az természetes, hogy ha hadoszlopaink a járhatlan sziklákon, a roppant meredekeken megindulnak , akkor a felkelők elfutnak előlük, sebesülteket és halottakat hátrahagyva. De hogy Montenegróban nem szervezkednek-e újra és nem jelennek-e meg ismét járhatlan szikláikon, amint katonáink onnan felvonulnak, az más kérdés. Levelezőnk jelentései e részben igen sok tanulságos adatot szolgáltatnak s tekintve a fölkelés hosszú tartamát, minduntalan ismétlődő megújulását, valóban azt kell mondanunk.