Pesti Napló, 1885. június (36. évfolyam, 149-175. szám)
1885-06-19 / 167. szám
167. szám, Budapest, 1885. Péntek, junius 19. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el, Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás, 36. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postakttlinküldéséért felfifizetés hatonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti ISTapló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓra. BV* Július 1-sejével új évnegyed, illetőleg félév kezdődvén, figyelmeztetünk a megrendelések minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli kedvezményt élvezik, hogy a Magyar Bazár nagy képes divatlapot (nagy szabás s munkalapokkal és szines párisi divatképekkel), mely a műveit háztartásokban már-már nélkülözhetlen s melynek hasznavehetősége tetemesen felér díjával, mert a hölgyeknek sok kiadást megtakarít, féláron rendelhetik meg. Előfizetési árak: PESTI NAPLÓ-ra (Reggeli és esti kiadás): Felevre ... ... ... ... ... ... ... frt Évnegyedre ....................................... 6 „ Egy hóra .............................................. 2 „ Pesti Napló és Magyar Bazárra: Félévre ................. 14 frt 50 kr Évnegyedre .......... 7 „ 25 „ Az előfizetés vidékről legczélszerübben postautalványnyal történik, mely Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendő. 83$" Az esti lap külön postai megküldéséért évnegyedenként 1 frt fizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala, Budapest, június 18. Az osztrák választások eredményét tekintve, elérkezett az idő annak latolgatására, hogy e választások s az azok folytán alakuló politikai helyzet mily befolyással lehet Magyarországra, annak pártjaira s általában a mi politikai helyzetünkre? A kérdés annál inkább nyert súlyban, mert a választások folytán Taaffe gróf »kibékítési« kísérletei bizonyára az eddiginél is nagyobb erélylyel folytattatnak, hisz, ami eddig csak az udvar kezdeményezéseként volt tekinthető, a választások által megnyerte Ausztria népei többségének szentesítését. Folytattatni fog tehát a nemzetiségekkel való tranzakció s a lejtőn, melyre az osztrák kormány lépett, nem igen állhat meg. A csehek és lengyelek politikai egyénisége mindinkább érvényre jut, a németeké pedig, mint domináló nemzeté, az e párt körében uralgó meghasonlások miatt is, mindinkább háttérbe szorul. Évről-évre, napról-napra mind jobban érvényesül, hogy a német csak az egyik nemzetiség Ausztriában; kultúrára nézve a legfejlettebb, de politikai súlyra nézve nem felettébb álló, hanem csak egyenrangú a csehhel és lengyellel. És ez lépésről-lépésre a föderalizmus felé szorít. Bizonyos, hogy az egész átváltozás lassan, igen lassan, fokonkint megy végbe, de aligha lehet feltartóztatni. Meg van írva a csillagokban, mint a német népdal mondja, halandó ezt már fel nem tartóztatja. Hogy ezen irányzat minő parliament alakulásokban fog keresni fokonként érvényesülést, a felett ma mindenesetre igen korai lenne kombinácziókba bocsájtkozni. A csehek egy része minduntalan azt bizonygatja, hogy nekik eszük ágában sincs megingatni azon organizmust, melyet a 67-dik kiegyezés Ausztria és Magyarország között alkotott. Azt hiszszük azonban, hogy ez csak bizonyos fentartásokkal igaz. A csehek valószínűleg meg tudnák egyeztetni ezen organizmussal, hogy például az osztrák delegáczió tagjait ne a reichsrath, hanem a Landtagok válaszszák. A közös hadsereg egységes nyelvét, melyet mi magyarok kifogásolunk, a csehek egyelőre ne nyúlj hozzámnak tekintenék, de például a dualisztikus bankszervezetben bizonyára érvényesítenék a maguk nyelvét, és így tovább; ki is tudná azt ma meghatározni, hogy a hatalom birtoka mily további vágyakat kelt fel, s fel fog kelteni bizonyára a Lajtán túl is, a felett ne legyünk semmi csalódásban. S itt állapodjunk meg egy pillanatra. Deák eredeti eszméje, amint ez az 1861-diki feliratban letükröződik, kétségkívül a perszonális unió volt. Ez foly a magyar közjogból, kétségbevonhatlanul. Ausztria s az összes monarchia iránti tekintetek, az opportunitás sugallták a 67-diki kiegyezést, a dualizmust. Magyarország túlnyomó nagy többsége bizonyára ma is úgy van meggyőződve, hogy ez felel meg leginkább mind Magyarország, mind a monarchia érdekeinek. Ezen alapon áll a magyar törvényhozás nagy többsége, a magyar kormány, kis kivétellel az egész magyar nemzet. A dualizmust védjük tehát nemcsak mint törvényt, hanem mint érdekeinknek a leginkább megfelelőt. De ennek fentartása nemcsak tőlünk függ. Magyarország nem állhat útjában az Ausztriában netán történő újabb állami rendezkedésnek ; nincs erre sem joga, sem hatalma. A törvény csak azt rendeli, hogy Ausztriában épp úgy alkotmányos viszonyok uralogjanak, mint Magyarországon. Hatalmunk pedig, az osztrák dolgokat illetőleg, a Tisza-kormány alatt kevesebb, mint valaha volt. Egykor a magyar befolyás buktatta meg Hohenwarthot, de gr. Taaffe kísérletei elől gr. Andrássy a külügyminiszteri tárczától visszavonult s Tisza Kálmán fölfelé csak úgy tarthatja meg poziczióját, hogy éppenséggel nem avatkozik gr. Taaffe dolgaiba. Tisza Kálmán évenkint egyszer, újévkor hivatalos látogatást tesz a főherczegeknél s az osztrák minisztereknél Bécsben, különben reá nézve Ausztria oly messze van, mint akár Rlina. A magyar pártokon tehát a sor, hogy komolyan figyelembe vegyék az osztrák politikai helyzet fejleményeit s azok követelményeit. S ha egybevetjük mindazt, ami oda át történik s ami szükségképpen visszahat Magyarországra : azt véljük, jöhet idő, midőn az ország nagy része nem fog oly nagy mérvben idegenkedni a perszonális unió eszméjétől, mint az ma még tapasztalható. Jöhet idő, midőn csakis ez után biztosíthatjuk magunkat minden oly káros befolyás ellen, mely dekomponálhatja Magyarországot. De ekkor is csak úgy járhatunk el sikerrel, ha Magyarország mindinkább magyar lesz é s azért is nagyon helyes politikai ösztön nyilatkozik a mai napon erélyesebben nyilatkozó magyarosítási törekvésekben. Használjuk fel ez A PESTI NAPLÓ TARCÍJA.10. — Junius 19. — Vidal Adrian. 5 — Regény. — Angolból: HiTorris -W. ZEk.tól. — Ön tegnap este azt mondá, hogy nem bánja, akár marad, akár nem — jegyző meg Vidal. Miss Irvine nevetett. Nem tudtam, hogy ily szép napunk lesz. Azonfelül mindenféle dolgok történhettek volna, melyek megfosztanak egy kirándulás élvezetétől. Például unalmas emberek jöhetnek, kiktől lehetlen menekülni a gőzösön. Ez nagyon kielégítő volt. Az unalmas ember bizonyosan Wilbraham lehet és mivel ő váratlanul érkezett, nem volt ok rá haragudni. Vidal tehát, ki kissé le volt hangolva eddig, most egészen visszanyerte derültségét, úgy, hogy ha miss Irvine nem találta őt szellemesnek és mulatságosnak, ugyancsak érzéketlennek kellett lennie ama tulajdonságok iránt, melyek a fiatalembert kora gyermeksége óta általánosan mindenki kedvenczévé tették, így mentek ketten nap és árnyék alatt, míg a hídhoz értek, hol mis Irvine, útmutató könyvével kezében ég felé pillantván, nézegette a különös háromszögű festményeket és megoldani igyekezett a régi góth betűket, melyekben a hagyomány le volt írva. — Oh! itt vagy valahára, Clare, kiált föl. És mr. Vidalt is magaddal hoztad. Ez nagyon vigasztaló, mert ő bizonyosan jobban ért németül, mint én. Szíves lesz énnekem ezt megmagyarázni, mi Vidal ? Ez nagyon érdekes és a könyv nem segít ki. Csak annyit mond, hogy ezek a város történetét ábrázoló képek. Az azonban csak felkelti, anélkül, hogy kielégítené a kíváncsiságot. — Hm, mrs Irvine — válaszolt Vidal nagy lélekjelenléttel — némely képek nem egészen érthetőek, azaz magyarázhatlanok. — Istenem! ne mondja ! — kiált föl mrs Irvine. — Soha se hittem volna ezt kinézésükből ítélve. Clare, jó lesz, ha atyádat felkeressük és magunknál tartjuk, míg a gőzhajó elindul, mert ismét el talált tévedni. Bánom is én most már a képeket, ha úgy sincs művészeti értékük. Ezzel elsietett, magával vitte lányát is, ki nem is pillantott a képekre, hanem a Rajna folyó vizét nézte a túlsó parton, míg Vidal haza ment reggelizni. Ama kilátás, hogy vagy két egymás után következő órát egy gőzhajó fedélzetén oly társaságban kell eltölteni, amelynél a társalgásnak nem szabad szünetelni, sokakra nézve talán fárasztónak tetszett volna. A hallgatagság a bensőség kiváltsága, de új ismerősökkel beszélgetni kell, és ha valaki nem bír termékeny agygyal, az eredmény előre látható. Bármenynyire garázdálkodjék is valaki a tárgyakkal, végre mégis kifogy azokból, hasztalanul keres másokat, és ekkor a kimerültség érzete súlyosodik rá, a természet elkerülhetetlen győzelme beáll és ásítania kell, mi a társaság közös ásítását idézi elő. De vannak emberek, kik erről mit sem tudnak és Vidal ezek egyike volt. A magányban gyakran unatkozott, társaságban sohasem. Nemcsak az összes emberiség érdekelte őt, hanem majdnem mindenki, kivel találkozott, és éppen ez szerezte meg neki a nagy népszerűséget. Elmondhatta ő Abuben Athénnel: »Úgy írjatok le, mint emberbarátot.« És éppen a viszonosság rendszere, mely minden emberi ügyekben előfordul, idézte elő azt, hogy mindenki szerette őt. Ő épp úgy, mint a hölgy, kinek magát szentelte, e tavaszi napon a napot rendesen hosszúnak találta, és társaságváltoztatásra vágyódott. Miss Irvinenel ugyan nem volt nehéz társalogni, mert ő megkedvelte a fiatal írót, kinek társaságában most a hajón volt, és vele azon irodalmi dicsvágyról beszélt, melyről azt hitte, hogy az őt lelkesíti. Ő nem birt anyja benyomásai határozatlanságával Vidal előbbi munkáira nézve, tudta, hogy még eddig nem irt könyvet, de Heriot megmutatta neki némely czikkeit és ezeket tisztelettel és csodálattal olvasta. — Tudja-e, mondá, hogy ön az első író, kit ismerek ? Ha férfi volnék, inkább szeretnék iró lenni, mint bármi más. — Nem szükséges férfinak lenni, hogy valaki író lessen, jegyzi meg Vidal. Úgy hiszem, hogy sok ember csak azért iró azaz regényíró, mivel nem lehet egyéb. — Nem hiszem, hogy ez meggyőződése legyen, mondá miss Irvine s talán Vidal maga is úgy érzett. Csak nem becsüli Dickenst vagy Thackerayt kevesebbre mint egy híres orvost vagy ügyvédet? — Nem, de talán általán véve mégis alább állunk másoknál. Ez legalább a közvélemény. Rossz hírben állunk, mert a költészetre hivatatlanok nagy vágyakodása száz regényírót oly helyzetbe hoz, melyet maguk sem óhajtanak. — A regényírás olyan, mint minden művészet, könnyűnek látszik és meg is nehéz. Csakhogy a művészet más nemeiben a hibák feltűnőbbek és döntőbbek, úgy, hogy azok, kik hivatásukban tévedtek, ezt hamar észre veszik. — Azt hiszem, mond a lányka elgondolkozva, hogy fődolog az Írást igen komolyan venni. — Ez nélkülözhetlen föltétel. A művészet, valamint költészet, nem engednek megosztott figyelmet. Egészen annak kell magát szentelni, különben lehetetlen a géniuszt meghódítani. — Azt gondolja-e ön, hogy a művészet s költészet az egyetlen dolog, melyért élni érdemes ? Mr. Vidal ily kérdésre nem volt elkészülve. Megmagyarázta, hogy csak ideiglenes önfeláldozás szükséges és bevallotta, hogy az életnek vannak élvezetei, melyeket a művészet nem nyújt. De nem magyarázhatta ezt bővebben ez alkalommal. Ha egy férfi perezről perezre szerelmesebb lesz, oly dolgokat mondhat, melyek egy hallgatódzó előtt nevetségeseknek látszhatnak, és ha Vidal kissé fellengős volt beszélgetéseiben, be kell vallani, hogy elég bátorítást talált arra, mert miss Irvine nem találta őt nevetségesnek. Nem vette észre, miként kezd némelykor érzelgő lenni, de megengedte neki a meghittséget. Kérdéseket intézett hozzá, családjáról beszélt, saját cornwalli otthonáról, emlegette testvér bátyját és kifejtette menynyire nehéz ott jó nevelésre szert tenni és előmenetelt kivívni. Mert hát mi nem vagyunk valami nagyon gazdagok, téve hozzá végre egyszerűen. E közben mrs. Irvine a türelmes Heriottal beszélgetett. Mrs. Irvine az árnyékban szundikált, a gőzhajó pedig tekervényes útját folytatta a sziklák közt, majd egyik, majd a másik part felé közeledvén és némelykor megállva a faluknál, hol marhákat vett föl vagy rakott ki, és hol a nagy vendéglők még üresen állottak. Végre Flüelenbe érkeztek, hol Vidal és mrs. Irvine egyszerre kiáltottak fel. »Már!« Flüelen nem sok vonzót mutat föl a látogatóknak, de Vidal még máig is mindig hálásan emlékezik meg e helyről. Azon óra alatt, melyet a gőzhajó itt töltött, mielőtt visszafelé indult, utasaink igen jól érezték magukat. Mr. Irvine azon kívánságát fejezte ki, hogy egy csésze teát igyék a vendéglőben, s neje útikalauzába pillantván, látta, hogy vele maradhat kötelességmulasztás nélkül. »Ha sétálni akarsz, Clare, mondá, mr Heriot vagy mr Vidal lesznek oly szívesek, hogy elkísérnek.« Mr. Heriot nem találta alkalomszerűnek e felszólításra válaszolni és a gőzhajón megkezdett beszélgetés még tovább is folyt minden félbeszakasztás nélkül. Most már Vidal meghódítása bevégzett tény volt, ezt tudta és örvendett annak. Miss Irvineben ő nemcsak rendkívüli szépségű és elragadó modorú bájos leányt látott, hanem többet ennél és nem kevesebbet, mint a nőiesség eszményképét, megtestesülését, szóval minden női erényt személyesítve talált benne, kivált lélektisztaságot, rokonszenvet a szenvedők iránt és családjához való ragaszkodást. Be kell vallanunk, hogy a leányka ez elismerést könnyen vívta ki, és hogy Vidal hirtelen következtetéseket vont saját benyomásaiból, míg érettebb korúak talán kézzelfoghatóbb bizonyítékokat követeltek volna, de e tekintetben ő sem igen különbözött más szerelmesektől, az sem volt csoda, hogy néhány résztvevő szó, melyekkel a hölgy egy béna embert megszólított s pár darab rézpénz, melyet koldusnak adott, neki oly tényekként tűntek fel, hogy azokra, mint alapokra várakat épített. Egyébiránt ő nem ment igen messze következtetéseiben és ha tudakozódhatott volna Cornwallban Clare jelleméről, ott is csak a leglelkesedettebb szavakkal előadott dicséretet hallhatta volna. Nála semmi sem hiányzott, még némi búskomolysággal is bitt, szemei ábrándozók voltak s azt fejezték ki, hogy valamire vágyik. Nem állott volna összhangzásban Vidal fölfogásával, ha Claret tökéletesen elégedettnek tarthatta volna, noha azon képben, melyet róla magának teremtett, már csakis ez hiányzott, hogy azt tökéletessé tegye. Miután a kis város utczáit bejárták és a gőzhajó harangja megkondult, hazautazásra szólítván őket, Clare Vidalt arra kérte, hogy néhány vad sáfrányt szakaszszon számára, melyekből Vidal magának egy kis csokrot kért. »Szeretnék emléket e mai napról« úgymond. Clare egy pillanatig komoly és megdöbbenő arccal pillantott rá, azután nevetett, mintha ily csekélységet nem venne figyelembe. Igen, nagyon kellemes nap volt ez, — úgymond — de nem adott neki csokrot. Vidal sajnálta, hogy e kérést kockáztatta, látván annak hatását, mert e percztől kezdve Clare kevéssé volt közlékeny, és úgy intézte a dolgokat, hogy Vidalnak az egész után hazafelé hallgatni kellett más Irvine leírását a római társaságról. Vidal belenyugodott sorsába és talán ez rá nézve jól is történt. Midőn este felé mrs Irvine Heriottal róla beszélt, azt mondá, hogy Vidal a legkedvesebb, legeszesebb fiatal ember, kivel valaha találkozott, és hozzá téve, hogy szeretné időzését Luzernben meghosszabbítani egy nappal az ő kedvéért. Heriot kissé kétkedőleg pillantott rá, mondván : »Ha ön azt helyesnek tartja«, de más Irvine nem értette meg, Heriot pedig nem akart világosabban szólani. A ráadásos nap meg lön állapítva és mindnyájan Zugba mentek, az ottani tavon kirándulást teendő. Harmad napon azonban Vidal ege beborult. A hegyekben is fellegek tornyosultak, a szürke tóba esőcseppek hullottak, és a társaságnak csak egy tagja merészlé a Rigi-vasút megszemlélését javaslatba hozni. —• Nem a hegy miatt — mond Vidal — mely legjobb esetben is csak nyárspolgárosnak nevezhető, sem a vidék miatt, noha azt sokan remeknek tartják, de mindezt talán még sem éppen bánhatjuk, ha a helyet nem láttuk. De mint tudom, sajnálná, ha elmulasztaná miss Irvine az ottani híres vasúti vonalat megtekinteni, mert az emelkedés nagyszerű. — Hiszen éppen az az érdekes, a kocsiban ülve pedig meg nem ázhatom — mondá Heriot. — Barátom, az azon helyek egyike, melyeket látni kell, hogy fogalmunk lehessen róla és a vasúti kocsik úgyis fedvék, tehát baj nem érhet az időtől, jegyzi meg Vidal. Mrs Irvine ingadozni kezdett. A legrosszabb az, hogy ismerősökkel találkozhatunk, kik kérdezősködhetnek felőle, mert már ott voltak és általában azt legnagyobbszerű látványnak mondják, mit valaha ember megpillantott. — Úgy van, — mond Vidal. — És ha nem megyünk, más választásunk nincs, mint egész nap szobában maradnunk. Részemről nem csodálkoznám, ha délután kiderülne. (Folyt. köv.) irányban lázas tevékenységgel a rendelkezésünkre álló időt. Míg Ausztria megszűnik német lenni, legyen Magyarország igazán magyar. S a perszonális unió betetőzheti a nemzeti nagy művet! Budapest, június 18. Az olasz miniszterválság előtt. Rómából Írják jún. 13-ról. Az angol miniszterválság ide is elveti árnyékát. Az új angol kormány komoly aggodalmakat ébreszt Olaszország gyarmatügyi vállalatai iránt. Az ellenzéki lapok máris a leghevesebb támadásokkal ostromolják a külügyminisztert s azt állítják, hogy a két év óta alakult jó viszony Olasz- és Angolország közt most megszűnik minden kedvező visszahatásával együtt az olasz gyarmatpolitikára. Ezzel szemben a kormány egy félhivatalos lapja azt bizonyítja, hogy az olasz gyarmatpolitika folytatásának éppen úgy nincs mit félnie az angol konzervatívok rosszakaratától, amely kevéssé függött megindítása az angol liberálisoktól. »Először — írja a Popolo Romano — Mancini az olasz kamrában, azután az angol kék könyv leplezetlenül kimutatta, hogy Masszalahba mentünk saját kezdeményezésünkből, saját felelősségünkre, az angol kabinettel való megegyezés és megbeszélés nélkül. Amint saját felelősségünkre mentünk oda, úgy ott is maradunk; hívek maradunk a szerény kezdeményezéshez, melyet az angol liberálisok helyeseltek s mely az ottani konzervatívok álmait sem fogja zavarni. Akcziónk ama partokon jövőre is a polgárosodás általános érdekeinek jótékony védelmére fog szorítkozni s független marad a változásoktól, melyek a londoni vagy más kabinetekben beállanak. Hic sumus et hic manebimus — ennyi az egész.« A ruthének a Method-ünnepen, Lembergből jelentik junius 18-ki kelettel: Ploszczanszki, a Slowo szerkesztője, Markow, a Prolom szerkesztője, dr. Dobrzanski ügyvéd, dr. Corol ügyvédsegéd és a többi ruthének, kik részt vettek a pétervári Czrill és Methód-ünnepen, a rendőrségnél kihallgattattak, hogy felvilágosítást adjanak pétervári utazásuk czélja felől. A rendőrfőnök, ki a ruthéneket egyenként hallgatta ki, tüzetesen tudakozódott a pétervári ünnepély részletei felől és különösen az iránt, váljon Naumovicz páternek és Pleszczanszki szerkesztőnek a bankettek alkalmával tartott beszédeit híven közölték-e a lapok. Arra a kérdésre, hogy melyik ruthén paraszt vett részt a szláv jótékonysági egylet által rendezett banketten, ki pohárköszöntőt is mondott, mely a hírlapokban megjelent, azt válaszolták, hogy az újságok bizonyosan Bieliczki dolinái földbirtokost és községi elöljárót értették, ki a ruthének nemzeti viseletében jelent meg a szláv apostolok ünnepén. »Ez a Bieliczki,« monda a rendőrfőnök, »tehát parasztnak öltözködött?« — »Nem,« volt a válasz, »mert a nevezett földbirtokos csak fel van jogosítva arra, hogy ünnepélyes alkalmakkor nemzeti viseletben jelenjék meg; miért nem kifogásolják azt, hogy dr. Zyblikiewicz, egy ruthén paraszt fia, nyilvános menetekben lengyel nemzeti öltönyt visel ?« A kihallgatottak tagadták azt, hogy ők mint küldöttségi tagok mentek Pétervárra, vagy hogy idegeneknek adták ki magukat bárhol is. Erre nem is volt joguk, mert csak mint magánemberek, a saját kezdeményezésük folytán utaztak. A rendőrfőnök figyelmeztette a ruthéneket, hogy az 1884. április 20-án kelt rendelet 11. §-a értelmében felelősségre vonatnak. Ez a paragrafus így szól: »Minden kormányellenes tüntetés, rendőri utón 1-től 100 órtig terjedhető pénzbírsággal, vagy 6 órától tizennégy napig terjedhető fogsággal büntettetik.« A rendőrfőnök azután beszélgetés közben felemlítette, hogy a felelősség súlya különösen azokat terheli, akik Pétervárott érintkeznek a szláv jótékonysági egylettel, mely határozottan osztrák-ellenes. Azok a ruthének, kik részt vettek a Method-ünnepen, de jelenleg nem tartózkodnak Berlinben, tartózkodási helyük kerületi kapitánysága által idéztettek meg. Naumowicz, ki jelenleg Bécsben van, a lembergi rendőrhatóságtól kapott megidézést. Miután a pétervári jótékony egylet legutolsó havi jelentéséből kitűnt, hogy a Method-ünnepre lembergi ruthének és ruthén tanulók is küldöttek üdvözlő iratokat, a rendőrség ezeket is ki akarta nyomozni és ezért a ruthének közül számosan kaptak idézést. A nyomozás azonban eredménytelen maradt. A kihallgatottak különben oda nyilatkoztak, hogy az üdvözlő iratok szövege nincs helyesen lefordítva lengyel nyelvre, így pl. az egyikben ez a mondat foglaltatik : »Kérjük istent, a királyok királyát (caria caprtwojeszczych), hogy egyesítse a szlávokat« és a fordító ezt így adta vissza : Kérjük a czárt, hogy egyesítse a szlávokat. Holnap kihirdetik az ünnepélyen résztvett ruthének előtt az ítéletet. A lengyel lapok a vizsgálatról semmit sem közöltek. Az olasz kormányválság. • — jan. 18. Az olasz képviselőház tegnap megbuktatta a Depretis-kormányt. Régóta elégedetlen külpolitikájával, régóta ellenszenvvel kíséri a külügyek vezetőjének tevékenységét, s tegnap is egyes-egyedül Mancininak szólt a lecke, ki nemcsak népszerűtlen politikát csinált, hanem, ami még nagyobb baj, melyet a közvélemény sohasem bocsát meg, e politikát még rosszabbul képviselte a nyilvánosság fóruma előtt. De Mancini magával sodorta Depretist, s ma az egész kabinet beadta lemondását. Néhány héttel ezelőtt, a kamara nyári ülésszaka elején, midőn több külügyi interpelláció alkalmából Olaszország egész nemzetközi politikája hosszadalmas megvitatás tárgyává tétetett, a külügyminiszter többszöri nyilatkozatai általános visszatetszést keltettek. Már akkor is csak Depretis miniszterelnök önfeláldozó támogatása mentette meg Mancinit a bizalmatlansági szavazattól. A miniszter azonban elég legális volt a bizalmi szavazat után tárczáját a miniszterelnök rendelkezésére bocsátani. Depretis azonban nem ejtette el népszerűtlen külügyminiszterét. Most az angol miniszterválság mérte a végső csapást Mancinira. Ha eddig némi joggal hivatkozhatott gyarmatszerzeményeire, melyek a római és londoni kabinetek benső barátságának eredményei, most már ez a siker nagyon kétessé vált, mert eléggé ismeretes, hogy a toryk éppen nem látják szívesen az olaszok hódításait a Vörös-tenger partjain. Salisbury lord bizonyára sem diplomácziai, sem katonai eszközökkel nem fogja Olaszországot eddigi szerzeményeiből kiszorítani. De kétségkívül gondoskodni fog róla, hogy a mostani statusquo az olaszok előnyére meg ne változhassék. Massauah megmarad kezükben tovább is. De Massauah, mint katonai és kereskedelmi pont, egyaránt fölötte kétes értékű s legfölebb mint működési alap további szerzemények eszközlésére jöhet szóba. Egy tory-kormány azonban újabb hódításokat aligha enged meg, s így Mancini összes számításai, magasröptű tervezgetései összeomlottak s mindinkább kitűnik, hogy sokat emlegetett gyarmatpolitikája nem éri meg az áldozatot és költséget, amelyet igényel. Gladstone visszalépése óta bizonyosra vették Rómában Mancini lemondását. Feláldozásával a Depretis-kormány mindenesetre megmenthette volna magát. Csakhogy Depretis nem akart külügyminiszterétől megválni, valószínűleg azért, mert tényleg ő csinálta az olasz külpolitikát, így azután Mancini veresége az egész kabinet veresége lett. A párt, mely Depretist támogatta, valami tíz év óta intézi Olaszország közügyeit. Évek hosszú során át küzdött a Sella és Minghetti vezetése alatti jobboldallal. Végre övé lett a hatalom s az egykori radikálisok s Caboli, Depretis és társaik foglalták el a jobboldal helyét, mely hosszú ideig a monarchikus elv egyedüli hivatott őrének tekintette és hirdette magát Olaszországban. Tényleg azonban nem volt az, mert tíz évi kormányzata bebizonyította, hogy a baloldal éppen oly hive a nemzeti és alkotmányos királyságnak s a legradikálisabb eszmék hirdetői is megszelídülnek, mihelyt a miniszteri tárczák birtokába jutnak. E tekintetben a baloldalt nem érheti szemrehányás. A belügyek terén szintén létesített nagy reformműveket, habár összes ígéreteit tíz év alatt sem volt képes beváltani. Rendezte a valutát, szabályozta a nagy vasúti kérdéseket, a hadsereg és honvédelem terén nem jelentéktelen munkát végzett. Csak külpolitikája nem volt szerencsés soha. Örökös ingadozásai a közép-európai és a nyugati államok közt, gyámoltalan szereplése a berlini kongresszuson, a tuniszi expediczió alkalmával tanúsított gyöngesége, erélytelensége az irredentistákkal szemben, mind hozzájárultak, hogy Olaszországot elszigeteljék s megingassák bizalmát mindenütt politikája iránt. Utoljára az olasz politika Angliához csatlakozott. Az eredmény azonban itt sem felelt meg az olasz nép túlságos várakozásainak s tegnap végre a baloldal feláldozta saját kormányát. Egyszerű kormány- vagy radikális pártválság állott-e be Olaszországban s ismét a jobboldal fog-e kormányra kerülni, az ma még nem bizonyos. De a baloldal évek óta bomlásban szenved, töredékei közt nincs meg a kellő egyetértés, magán- és helyi érdekek kerekedtek felül . Depretis eddig is csak ritka tapintatának köszönhette, hogy az ellentétes elemeket össze tudta tartani. Ha még nem unta meg a nehéz munkát s újra ő fogja a kormányalakítást elvállalni, akkor a baloldal minden egyenetlenség daczára legalább egy ideig még mindenesetre az ország élén fog maradni, de ha Depretis belefáradt a kormányzatba, akkor a baloldal uralmának ideje is lejárt s mint Angliában, úgy Olaszországban az eddigi ellenzék fog az állam élére kerülni. Országos kiállítás. A kiállítás területén. Pénteken, június 19-én. Délelőtt 9 órakor . A bécsi alsó-ausztriai iparegyesület tagjainak ünnepélyes fogadtatása az iparcsarnok előtti díszkapunál. Délelőtt */H órakor : Az iparcsarnokban a XX. csoport területén Schunda Vincze két pedál-czimbalmán Pintér testvérek a következő zenedarabokat ártják elő: Rudolf-csárdás Rácz Páltól. Magyar himnusz Erkel Ferencztől. Népdalok a „Falu rossza“ népszínműből.