Pesti Napló, 1891. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1891-11-01 / 300. szám
300. szám Budapest, 1891. Vasárnap, november 1.42. évi folyam. Sserbessiiuél: Ferencziek -tere, Athenäen m-i pö 1 e t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkeextdséghen intézendő. Kéziratok nem adatnak rasza. Kladts-hivatal: ferencziek-tere, Athenäen m-é p & 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Sra 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyetem küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 írt 50 kr. — S hónapra i frt 50 kr. — ( hónapra 9 írt. Et u esti kietne peetei killSnkfUdéee kivüntetik, postebélyesre keronkíat 85 kr., évnegyedenként 1 (érint MUSsetendS. Hirdetések ■zintngy mint előfizetések a »Pesti ISTapló« kiadó-hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ara 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Erdély emanczipácziója. Lelkes éljenzéssel fogadta a nemzeti párt gróf Bethlen Gábor belépését. Apponyi Albert kíséretében jött fel a szabad férfiak gyülekezetébe. Mindenki át volt hatva csatlakozásának politikai jelentőségétől. Az erdélyi képviselők különösen melegen üdvözölték barátjukat. Tholnay Gábor, a párt alelnöke és Kovács Albert marostordai képviselők, Hollaky Imre és Lázár Árpád Hunyadból, Benedek Elek Háromszékből szívesen körülvették. Mintha az unió Erdélylyel proklamáltatott volna, a pártban oly hangulat uralkodott. Örömtől ragyogó szemekkel ekkor lépett be Horváth Gyula s az éljenek ismételtettek. Zárt körben folyt le ezen kis tüntetés, de annak országos jelentősége van. Mert Erdély emanczipácziójáról van szó. Erdély kormánypártisága szolgaságban tartja magát Erdélyt és Magyarországot ; nem azért, mert kormánypárti, hanem azért, mert a kormány nem követ oly politikát, mely az ország javára és a nemzet szabadságára vezetne. Minden párt kormánypárt akar lenni, ez a nemzeti pártnak törekvése is, valamint a vele szövetséges függetlenségi párté. Nem abból teszünk tehát szemrehányást Erdélynek, hogy kormánypárti, hanem azt bánjuk, hogy a kormány a végrehajtó hatalmat és a törvényhozást nem úgy vezeti, hogy a magyar nemzet fenmaradása, országának és alkotmányának csorbítatlan fentartása biztosíttassék. Erdély a legsötétebb szerencsétlenségben Magyarország függetlenségének és a magyar nemzeti műveltségnek erős vára volt. A töröktől, a némettől Erdély óvta a magyar nemzet szabadságát észszel és karddal s nem harczolt nemesebben senki 1848—49-ben az oroszok ellen, mint éppen Erdély. Ily büszke múlttal Erdély nem maradhat oly politikának követője, mely szabadelvűből konzervatívvá és nemzetietlenné változott. Ha a magyar kormány politikája lesiklott az udvari politika szolgálatába, Erdély nem fogja követni és nem maradhat kormánypárti. Él még hazafiság Erdélyben s büszke függetlenség a nagy ősök unokáiban. Jelenleg Erdély hatvanegy kormánypárti képviselőt küldött az országgyűlésre, ellenzékit összesen tizenhármat. Alkotmányosságunk egy sötét foltját képezik azon erdélyi választások, hol a kormány protekciója és a pénz minden s a választók szabad akarata semmi. Nem köszönte meg Erdély ezt a rendszert, mert a kinevezett képviselőktől önállóságuk nem lehet. Panaszos elé-gületlenségük olyan, mint az éjszakai sóhajtás; nem hallja senki s titok marad örökre. Akarat és bátorság kell a férfias cselekedethez és a meggyőződések világossága; ahol ez nincs, ne várjunk eredményeket a politikában. A feltétlen kormánypártiság Erdélynek többet ártott, mint használt. Egyesek kaphattak hivatalt vagy kitüntetést és kedvezményt, az ország boldogsága nem eszközöltetett ezáltal; azt pedig, hogy az erdélyi részekre vonatkozólag a szabadelvű kormánynak határozott politikája lett volna vagy lenne, senki még kimutatni képes nem volt. Valóban az erdélyi magyarságnak és az elhanyagolt Székelyföldnek legtöbb oka lehet panaszra az anyagi jólét és a nemzeti önfentartás szempontjából egyaránt. Ha beszámolót kérnének az erdélyiek képviselőiktől, hogy mi jót műveltek, a felelet csak néma hallgatás lehetne. Reményeik és ígéreteik a kormánypárti képviselőknek összeaszalódtak s maguk sem tudják — miért voltak ők hát öt esztendeig szabadelvű képviselők? Miért tolták a kormány szekerét? Kinek segítettek vele : hazájuknak, nemzetüknek, választóiknak vagy maguknak? — Egyiknek se ezek közül. Nem kötelességből, nem politikából maradtak kormánypártiak, hanem puszta hűségből. Ez igen szép tulajdonság s a cselédeknél megjutalmazandó, de egymagában nem elég arra, hogy népképviselők tisztük szerint az általuk képviselt nép boldogságát eszközöljék. A közjó és a politikai meggyőződés szentebb, mint a kormány iránti engedelmesség és pártfegyelem. Erdély kormánypárti képviselőit okozzuk nem ok nélkül azért, hogy ha szavazataik tömegével a kormány részpolitikájának folytatását lehetővé tették. Mert hatvanegy szavazat nagyot nyom a latban, ha azokat dróton lehet ránczigálni a képviselőház távíró-hivatalából. A magyar nemzet akarata megbénul, ha Erdély mamelukjai útját állják. De Erdély is megbénul bele. Nincs saját akarata. A szabadság szövetnekével világítunk be Erdélybe, hogy lakosait nemzeti ébredésre keltsük. Erdély is legyen szabad, tehát szabadítsa fel önmagát. Ne gondolja, hogy hipnotizálva van s csak kormánypárti lehet, gondolat nékül szót fogadó. Ha akar, lehet ellenzéki is. S ha magyar akar maradni, az ellenzékhez csatlakozzék. Magyar nemzeti politikát a Szapáry-kormánytól soha ne várjon. Ezeket üzenjük Erdélybe azon biztos reményben, hogy Keleten felkel a nap. Lapunk mai számához fél év melléklet van csatolva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Halottak estéjére. A virágok és a lángok ismét vándorútra kelnek. Halottak estéjén találkoznak a sírok birodalmában s ott, a hol annyi virágzás ért véget, a hol annyi fény kialudt, segítségére sietnek a gyászoló embereknek: — Segítünk nektek szeretteiteket gyászolni s éket varázsolunk sírjaik fölé ! Egy éjjel még virulnak a sírok fölött, egy éjjelen eltart ragyogásuk, aztán mennek ismét tovább, tovább, mint amily hamar elvirágzik, kialszik és elsiet az emberek kegyelete is... * Halottak estéjén oly jó a temetőbe ellátogatni ! Ezen a tour fixen fogadnak a halottak, mielőtt megtérünk hozzájuk hosszú, hosszú időre, vagy — örökre! Csöndes, nyájas világ, mily örömest látogatok én el hozzád! Mikor az utakat ellepi a sárguló levél, sikoltozva csap el melletted a szél, mintha zokogása egyesítené magába mindazt a jajt, mindazt a sirámot, amely a sírok e sokasága felett már elhangzott. El-eljárok az árnyékvilágból az árnyak világába s titkos betűket keresek a fényvonalakban, melyeket a halvány holdvilág ir le hófehér márványkövekre... Ah!ha üzenet lenne, ha megoldása volna annak a végérhetlen, szent titokzatnak, melylyel a sírok le vannak pecsételve! Legyen a temető néma és hangtalan, vagy borítsa fényár és virág, mint halottak estéjén; hozza ide e napon enyhült bánatát s a pompa előtt érzett kíváncsiságát és irigységét mind e hullámzó néptömeg: az csak külszin, az csak vékony máz, a melyben felelet nincsen, a melytől megoldást hiába várunk. De minek is keressük azt, a mit évezredeken át hiába kerestek a bölcsek és balgák milliói e napon, a midőn minden bölcseségnél többet mond s valamit legalább sejtet egy könny a szemben, egy virág a kézben és egy szikra hit a szivek mélyén ....* Az újságírónak mindig van halottja. Ha ő oly elhagyatott, hogy még csak nem is veszíthet el senkit, ha árva már a nélkül, hogy valakit gyászolhatna, ime, az ő halottai a jelesek, kik egy nemzetnek, egy nagy eszmének s az egész emberiségnek éltek. Gyújtsa föl az emlékezés mécsesét a közönség halottainak sírján, a kik sokak helyett éltek és sokakért éreztek. Jutott-e gyászláng sírodra, te lángelme, a mely nemzeted előtt uj ösvényeket világítottál be ? Jutott-e virág, mely eltakarja a gyilkos sebet, a melyet önkezeddel nyitottál azon a nemes homlokon, a mely mögött korszakot alkotó eszméknek volt fényes lakása! Nem csapott fel háborgó árjával a Szajna, a mikor a nagy katasztrófának tanúja lett s nem csöndesült el egy pillanatra a morajló nagy világváros, mikor a végzetes lövés eldördült! A nevezetes magyar államférfi magával vitte kétségbeesését, porait Páris földjének ajándékozta. Az emlék szárnyain oda repülünk s hálásan fogadjuk, ha honfiúi kéz egy mécset gyújtott, egy szál virágot helyezett el Grünwald Béla sírkövére... Ő a mi halottunk, bár a vén »Pére la Chaise« temetőben, száz és száz mértföldre hazájától aluszsza örök álmát! * Három bíboros főpapunk hunyt el az év folyamán: Simor, esztergomi herczegprímás, Haynad, kalocsai és Mihalovics zágrábi érsek. Úgy kellett lenni, hogy amikor a Lethe partjához értek, Charon ott állott csolnakában és az evezőjére dőlve nézte az érkező főpapok méltóságteljes alakjait. — Mit kívántok tőlem, a szegény csolnakostól, biboros uraim ? Egy kis obulusért átszállítalak a jobblét partjaira.... — Nem lehet barátom, nem lehet, — szólt szigorral Esztergom érseke. Te mythologiai alak és pogány vagy. Miként bizhatnók reád lelkeinket mi, akik a földön keresztény egyházi fejedelmek valánk.... — Akkor uraim aligha nem kell várakoznotok. Töltsétek el az időt annak a megbeszélésével, hogy ugyan ki lesz utódotok oda lenn ... A helyzet már-már kétessé kezd válni. De ime, ott jó méltóságteljesen a másik révész, aki — jó kálvinista hite szerint — protestálni kezd a sérelmes eljárás ellen, azután a kormányhoz ül és a túlpartra átsegíti társait. Hogy a paritás meglegyen, a jó öreg debreczeni püspök mellett foglal helyet Szeberényi az elhunyt lutheránus püspök s igy érkeznek meg az árnyak sötét világába, békésen, egyetértően. A külföldnek lángtengert kell felgyújtania, hogy méltóan ünnepelje nagy halottainak emlékét. Meghalt Parnell, a legújabb kor e forrongó szelleme, akinek egyetlen bűne, hogy nemcsak nagy ember, de ember is volt. »Homo sum, et nil me alienum humani putor mondhatta s ha a kegyetlen halál még csak egy-két évig engedi élni, a farizeusok felháborodása, a Tartuibok erkölcstana mind megszégyenültek volna az ő nagyságának uj és uj nyilvánulásai előtt. Meg kelle halnia, mielőtt legyőzte volna, a kiket meggyőznie már nem lehetett, de azért hazája, a melynek szabadságáért küzdött mindhalálig, mélyen érzi e halál nagy veszteségét s nem engedi, hogy a szenteskedés irigye egy virágot elraboljon, egy mécset kioltson a Parnell sírján ...* Boulanger is ennek az évnek a halottja. Már életében meggyújtották neki azt a lángot, a melynél a világ teljesen ráismert és aztán — nem ismerte többé. Minek virágot a vén szerelmes sírjára ? Minek mécset annak, a kinek élve, halva — jobb homályban maradnia? Boulanger különben reformer volt. Ő fedözte fel a nevetségeset az öngyilkosságban. Ott koczog fekete lován a más világ kapui felé s nagyon csodálja, hogy a szférák zenéje nem emlékeztet ama bizonyos indulóra... * Meghalt Feuillet Oktav, egy tartalmas, nemes drámai és elbeszélő irány művelője és meghalt Delibes, annyi bájos ballet-zene alkotója. S ha már van gyászolni valója a hallétnek s gyászolja a komponistát, ki oly finom, oly behízelgő rhytmusok szerint sorakoztatta a legbájosabb lábacskákat, hogyne gyászolná egy másik hívét, egyik legkitartóbb bámulóját, kinek látcsöve el nem fordult a lebegő szoknyácskáktól s szeme lelkesen kisérte a szemkápráztató, szivet felvillanyozó látványt... Gróf Andrássy Manót értjük, a minden szépért hevülő, lelkes főurat, kinek gazdag kedélye ez estén szintén kiérdemel tőlünk egy szál üde kaméliát mortellt... Meghalt Molnár György, kinek temetése egy nagy rendezés, impozáns látványosság volt. Szenvedéseivel kiküzdötte a menyországhoz való jogát s meg vagyunk róla győződve, hogy a másvilág látványosságait és csoportfelvonulásait, harsonás angyalokkal, szárnyas angyalfőkkel, biboros fellegekkel, czikkázó villámokkal és menydörgéssel senki másra nem bízzák, mint Molnár Györgyre. A mikor vége közeledett, a jó tragikus rögtön megkezdte tanulmányait s papírra vetette a legnagyobbszerű mennyei látványosság terveit, a melynek czime: »Végítélet«, megelőzőleg a »Feltámadás« czimű allegóriás képlettel.... * Lehet-e szomorúbb halál, mint a szegény Wilmóé? Vén szívvel a szerelem jogát követelte magának. S valamint ellentmondott szerencsétlen megjelenése annak a hatalmas művészetnek, melylyel a szerelem érzését tolmácsolta a színpadon: az életben kora gátolta meg abban, hogy elkésett szerelme boldogságát képezze! Ily ellentmondásokból megsemmisítő tragikumnak kell kifejtenie. A megoldás csak őrület lehet vagy öngyilkosság. Sit n e tragikuma mindkét alakban bekövetkezett s úgy élt, úgy halt meg, hogy nekünk ő ezen esztendő legszomorubb, legszerencsétlenebb halottja. Véres szelleme még a halál után sem találhat kiengesztelést; a rut örökségi per hívei nyomban követték nekrológját. Pénzt, csak pénzt követel annak sírjától a világ, akit már bölcsőjében sem környezett szeretetével. Ugyan kit és mit fizessen hát meg Wilma százezreivel, mikor az élet adósa maradt a legfőbb követelésével, a szeretettel? Meghalt Benedek Lajos, a szép reményű ifjú művész, a kinek neve (sajátságos eszmelánczolat révén) elvezet a königgrätzi vérmezőre s innen ez év nagy halottjának, Moltkenak a sírjához. Az élő hatalmakat legyőzte, a halál hatalmának ő sem állhatott ellen. A nagy hadvezér jelentkezett a fejedelmek fejedelménél s besoroztatott csak olyan közkatonának, a minekké leszünk a halál fekete seregében mindannyian. S a nagy hallgató beszélni óhajt. De ki tanítja meg a túlvilág volapükenek nyelvére? Ott van a 11 a g Mór, a megboldogult szótárba. Lehetetlen, hogy máris ne dolgoznék egy túlvilági szótáron, amely teljesen megfelel az ottani nyelvviszonyok által támasztott igényeknek. Majd ha véget ér e földi bolygásunk s felköltözünk Isten országába magunk is, váljon megleljük-e azon nagy fogalmaknak kimerítő, teljes értelmét, a melyek kételyekkel, bus sejtelmekkel lepnek el halottak estéjén. Lét és nemlét ... Múlandóság és örökkévalóság ... Élet és — halál... Gasparone. A sírnál. — Irta: gróf Teleki Géza. — I. A koporsó fedele borzalmas hangon kongott föl a sírból, midőn reá hullottak a rögök. A végtisztességet tevők már oszlani kezdtek, mint a kik eleget tettek kötelességüknek. Csak egy nem akart távozni s kérte a reá várakozni akarókat: hagyják őt itt egyedül. A sírt hántoló munkások közönyös arczcal folytatták megszokott munkájokat, mig végre fölhangzott a munkavezető szava: »Jól van már!« S ezek is távoztak. Még akkor is ott állott, némán tekintve maga elé, az az egy: — a férj. Sokáig állott így, mig végre, mintegy fölébredve, körülnézett s egy tekintetet vetve az uj hantra, zokogásban tört ki. — Most már mind a tied! — kiáltott föl és elsietett. A fájdalom űzte őt, s mentőzés nélkül tovább, tovább. Végre a fájdalom és fáradtság erőt vett rajta és egy utcza szögletén lerogyott. — Boldog vagy te is! — rikácsol fülébe nem sokára egy oda tántorgó részeg ember. A fiatal ember figyelmes lett megszólítójára s csodálkozással teljes tekintetet vetett reá. — Boldog ? — sóhajtott föl, s utóbb a meggyőződés hangján felkiáltott: — Nincs boldog ember a föld kerekén ! — Hazudsz! — viszontá a részeg, — hisz látom, hogy az vagy! Boldog, !— boldogabb, mint én vagyok! Én még tudok a lábamon állani, de te már nem tudsz. Te olyan vagy, hogy fogadok, nem tudod: fiú vagy-e, avagy leány? Te ?! — S ezzel kirántva amannak zsebéből az óráját, röhögve sietett tovább. Emberünk nem védte magát s közönynyel tekintett a távozó után. Midőn amaz már nem volt többé látható, fölállott s mintegy fenszóval gondolkozva szólott: Boldog ! — boldogabb, mert — részegebb! Hirtelen körülnézett s meglátva pár lépésnyire egy korocsmaajtót, besietett az ivóba. Késő este volt már. Az ivóban csak az igazi törzsvendégek közül ült még néhány. Elzüllött, félelmetes alakok. Csodálkozva nézegették a belépőt, mint nem közéjük tartozót. Minden arcz kíváncsian fordult feléje, midőn egy külön álló asztalhoz ülve, »bort, sok bort!« rendelt magának. — Én ismerem! — szólott egyik a nagy asztal mellett, s a többiek egy pillanat alatt közelebb húzódtak ehhez, egyszerre kérdezve mind: ki ő ? — Borzas, lakatos mester, — felesé a kérdezett, — a nagy utczából. Szép üzlete van. Szép családja is volt, — de csak volt. Két kis gyermekét egy év alatt temette el, és most, — ma láttam, ■— vitték ki a temetőbe feleségét is. Most már nincs senkije. — Közénk való lett! — jegyzé meg egy elkeseredett alak. — Fiuk, — szólott újból az elbeszélő, — ne bántsátok, jó ember. Majd ha hatott a bor reá, megbarátkozunk vele. Fizetni fog, s mi inni fogunk! — Jól van, — jegyző meg egy másik, — ha önszántából is beáll a mi balekunknak, ne erőszakoskodjunk. Úgy lett. Emberünk mohón itta a bort, s az hamar a fejébe szállt. Ekkor közeledtek a többiek hozzá, s nemsokára versenyt ivott és kiabált velük. Másnap Borzas a korcsmáros egy ronda fülkéjében ébredt föl. Feje zúgott, gyomra égett. Kétségbe esve nézett körül. A vele ivók közül még másik kettő aludott ugyanott. Ezek is fölébredvén, azt tanácsolták neki, hogy igyak pálinkát: ez segíteni Budapest, október 31. Főpapi kinevezések. A hivatalos lap, mint már tegnapi esti lapunkban közöltük, holnap, vasárnapi számában hozza ő Felsége legfelsőbb kéziratát, melylyel a király Yasz ar y Kolos pannonhalmi főapátot esztergomi érsekké és Magyarország herczeg-prrimásává nevezi ki. Ugyancsak a hivatalos lap holnapi száma közli ő Felsége kéziratát, melylyel a király Császka György szepesi püspököt kalocsai érsekké nevezi ki. Gróf Bethlen Gábor csatlakozása a nemzeti párthoz. Gróf Bethlen Gábor orsz. képviselő a következő levelet intézte gróf Apponyi Alberthoz, mint a nemzeti párt vezéréhez: »Tisztelt barátom! Miután meggyőződésem szerint is a vezérleted alatt álló nemzeti párt képviseli azon nemzeti irányú politikát, mely nélkül Magyarországon egészséges és állandó viszonyokat nem képzelhetek, miután kétségtelen, hogy e párt van hivatva a valódi szabadelvűséget úgy a közéletben mint az országos ügyekben, a hamis tanok és magyarázatok következtében beállott fogalomzavartól megtisztítva, magyar eredetiségében viszszaállítani, készséggel ragadom meg az alkalmat becses tudomásodra hozni, hogy teljes meggyőződésből és őszintén állok soraitokba és szerencsémnek tartom a jó ügyért a nemzeti párt tagjává lehetni. Fogadd kiváló tiszteletem legőszintébb kifejezését. Hived gróf Bethlen Gábor, Budapest, 1891. október 20-án.« E levélre gróf Apponyi Albert a következőleg válaszolt: »Tisztelt barátom ! Szives levelednek tartalmát örömmel veszem tudomásul és ügyünkre nézve kiváló vívmánynak tartom csatlakozásodat. Igaz tisztelettel üdvözöllek sorainkban és maradok őszinte hived gróf Apponyi Albert.« Gróf Bethlen Gábor ma este 6 órakor jelent meg gr. Apponyi Albert kíséretében a nemzeti párt klubhelyiségében, hol őt az egybegyült párttagok lelkes éljenzéssel fogadták. Gróf Bethlen Gábornak Apponyi mutatta be a párt tagjait s mutatta meg a klub helyiségeit, melyeknek megtekintése után gr. Bethlen Gábor beírta nevét a nemzeti párt klubkönyvébe. A kormány és az egri érsek. A félhivatalos álláspontban ismét módosulás állott be, melyet ezúttal a bécsi félhivatalos »Pol. Korr.« bocsát világgá. E szerint az egri érseknek elejtése nem Róma ellentállása miatt következett be, hanem azért, mert az egri érsek kinevezése a koronánál ütközött akadályba. No ez aztán gyönyörű fordulat a kormányra nézve! És annál szebb, minél „félhivatalosabb formában történik. Hogy a kormány megnyugtassa a közvéleményt, hogy nem Róma avatkozott be a magyar állam szuverenitásába, s hogy tehát a kormány nem Rómával szemben szenvedett vereséget, tehát exponáltatik a korona és felállíttatik az a felséges alkotmányjogi elv, hogy nem a felelős kormány proponál a koronának, hanem a korona proponál a felelős kormánynak. És ez annál szebb, minél élénkebben emlékezünk arra a bizonyos levélre, melyet a kormány múlt évi megszorultságában a királytól kieszközölt, és a miniszterelnök személyesen kézbesített a még akkor életben volt Simor prímásnak. E királyi, és nem ellenjegyzett levél következtében maradt el a pápai bréve publikálása az elkeresztelési ügyben. — Tehát már akkor is, a kormány eljárása miatt oly helyzetbe hozatott a korona, hogy személyesen kellett beavatkoznia, s ez sem volt elég ? — most újra előrántják és pedig félhivatalosan ? De ez a fordulat annál érdekesebb, mert pompás világításba helyezi a kormány eljárását abban a tekintetben is, hogy nyolcz hónap kellett neki, míg tájékozást nyert egy ily fontos és a kormányra nézve oly delikát személyes ügyben, a korona felfogása felöl. E nyolcz hónap alatt az egri érsek folytonosan exponálva volt, mint a kormány primási jelöltje ; e nyolcz hónap alatt a kormány folyton úszott a népszerűségben, hogy fölvette a harczot Rómával és szilárdul áll nemcsak a maga, hanem a közvélemény jelöltje mellett. és íme, nyolcz hónap múlva kisül, hogy Rómában tulajdonképpen nem is opponáltak s hogy a primási kinevezésre semmi pressziót nem gyakoroltak, hanem a koronánál voltak nehézségek ! — E képtelenségek fejtegetéseibe azonban ezúttal nem megyünk bele, mert ugyanaz a bécsi félhivatalos azt is ígéri, hogy a kormány ez ügyben legközelebb nyilatkozni fog. Bevárjuk tehát e nyilatkozatot, ha az csakugyan bekövetkezik, de sürgetni fogjuk minden alakban, ha késni találna az éji homályban. Mert ennyi intriga, ennyi kétszinűség és ennyi »álláspontváltoztatás« után a teljes őszinteséget követeljük. Követeljük, nem a személyes kérdések miatt, mert ezek immár túl vannak haladva, hanem azokért a nagy érdekekért, melyek e szövevényes játékhoz vannak fűződve, s melyeknek a jövőre lesz nagy kihatásuk. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt november 2-án, délután 6 órakor értekezletet tart. A fővárosi választások. A fővárosi törvényhatósági bizottság tagjai fele részének mandátuma most november hóban lejár. A négyszáz bizottsági tag közül kétszáz kilép a képviselőtestületből s a kilépő tagok helye választás útján újból lesz betöltendő. Az igazoló választmány, a melynek hivatása az egész választási eljárást vezetni, már ki is tűzte a választást november hó 15. és 16. napjára. A főváros polgársága tehát e napokban fogja választási jogát a községi, az önkormányzati ügyek terén gyakorolni, e napokon fogja kijelölni a férfiakat, akik a legközelebbi hat éven keresztül a fővárosnak és lakosságának fontos érdekeit a közgyűlésen képviselni hivatva lesznek. Szép, de egyúttal nehéz és terhes a feladat, amely főleg az adminisztráció jelenlegi komplikált és nehézkes organizmusa mellett a törvényhatósági bizottság tagjainak itt a fővárosban osztályrészül jut. A főváros törvényhatóságának ügyforgalma szerfelett nagy; a közgyűlés hatásköre kiterjedt; a közgyűlés, valamint a kebeléből alakult szakbizottmányok által megoldandó kérdések igen fontosak; miből önként következik, hogy a törvényhatósági bizottság tagjai, ha e minőségükben meg akarnak felelni a kötelességnek, amelyet a választók bizalma reájuk ró, sok időt, sok munkát kénytelenek a főváros ügyeinek szentelni. Ez okból a törvényhatósági bizottság tagjainak megválasztásánál kiváló figyelmet kell fordítani arra, hogy oly egyének választassanak e tisztségekre, akikben egyaránt megvan a tehetség és az akarat arra, hogy a főváros számos fontos érdekét a kellő buzgalommal ss kellő sikerrel képviseljék. Azonkívül a közgyűlés és a szakbizottmányok hatáskörébe utalt ügyek legnagyobb része szoros kapcsolatban áll a főváros vagyoni érdekeivel, s joggal elvárhatja a főváros polgársága, hogy azok, akiket bizalmával felruház, minden jogosulatlan magánérdek ellenében a főváros valódi közérdekét képviseljék és védelmezzék. Végre a főváros törvényhatósága által intézendő ügyek jó része lényeges befolyással van a főváros kulturális és közgazdasági fejlődésére és így azoknak helyes, sikeres intézése okvetlenül feltételezi, hogy a törvényhatósági bizottság tagjai szélesebb lát