Pesti Napló esti kiadás, 1892. február (43. évfolyam, 32-60. szám)

1892-02-03 / 34. szám

Szerda, február 3.Budapest, 1892. 34. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Szapáry veresége, így szólott Szapáry, mielőtt az ország­­gyűlést feloszlatta: »Csak azok fognak visszakerülni a nemzeti pártból, kiket személyes tekintetekből kí­mélni fogunk. A többit valameny­­nyit megbuktatom.« E nyilatkozata igaz szándékát tartal­mazta ; úgy cselekedett, miként mondá; mindent elkövetett, a legnagyobb törvény­telenségektől sem riadt vissza, hogy ezen czélját, a nemzeti párt megbuktatását elér­hesse. Az eredmény ismeretes. A nemzeti párt 49-ről 62 tagra szaporodott fel. Ezen­kívül országszerte megnyilatkozott a közvé­lemény dr. Apponyi és a nemzeti párt mel­lett­i tekintélyes minoritások bizonyítják e pártnak országos nagyságát. Ha szabad választás van, ma 100 nem­zeti párti képviselő van az országgyűlésen. Szapáry csak a legiszonyúbb visszaélésekkel és­ a legrutább vesztegetéssel bírta az ellenzéki jelölteket megbuktatni s tudott magának többséget vásárolni. Szapáry igazat mondott s tervét el­árulta. Mert nézzük, kik és hányan voltak az ellenzéki képviselők, kiknek »személyes tekintetekből«, vagy mert másként nem le­hetett, megkegyelmezett. A következőknek nem állított ellenje­löltet: Apponyi Albert, Wenckheim Frigyes, Károlyi Sándor, Károlyi László grófok, báró Sennyey István, Királyi Pál, Horváth Lajos, Hodossy Imre, Bujanovits Sándor, Berger Ignácz, Gaal Jenő, Mihályi Péter, Leiter János, Ivánka Oszkár. (E kettő pak­tum szerint.) Összesen tehát 14 mandá­tumot engedett át Szapáry a nemzeti pártnak. Ezért híresztelték előre nagy garral, hogy a nemzeti párt mily csúfosan meg fog­­ bukni, a nemzet által meg fog tagadtatni, legfeljebb húsz mandá­tumot fog kapni, el fog pusztulni. Kieszelte Szapáry, hogy ha majd Appo­nyi tizennégy vagy huszadmagával kerül vissza a parlamentbe, ez neki politikai meg­semmisítése. A diadalmas kormány és a gavallér Szilágyi gondoskodni fognak, hogy felül ne kerekedhessék többé s a független­ségi párt és a kormánypárt közé szorítva, tehetetlenné váljék. A minisztérium függet­lenségi lapja, az »Egyetértés« végezzen vele balról, a »Nemzet« és »Pester Lloyd« jobb­ról, hogy ne tarthassa magát. Csakugyan ne­vezetes, hogy az »Egyetértés« vezérczikkei­­ben most is azt tanácsolja nagy győzelmei után a szélsőbalnak, hogy mérsékelt el­lenzékké változzék át. Ha Apponyi így megbukott volna, Sza­páry egy kanári madár eszével ügyesen ki­számította, hogy Apponyi vagy lemond a politikáról és a magánéletbe vonul vissza, mely esetben a személy szerint megkímélt főúri és régi Deák párti tagjai a nemzeti pártnak, a közjogi alapon a »szabadelvű« kormánypárttal egyesülnek, vagy Apponyi nem vonul végkép vissza, hanem kegyelemre megadja magát pártjával együtt Szapáry Gyula grófnak. Marad aztán csak a közjogi ellenzék mutatónak, hogy van a magyar parlamentben oppoziczió. A függetlenségi párttal szemben pedig taktikája az volt, hogy megfogyva számban és kimustrálva kerüljön vissza s legyenek a kormánynak bizalmas emberei a független­ségi párt kebelében, kik jobb szolgálatokat tehetnek a kormánynak ott,mint a kormány­párton. Ezen polic­iális politika épp úgy fel­sült, mint a nemzeti párttal szemben elköve­tett brutalitás. A függetlenségi párt is szám­ban és erkölcsben megerősödve jött az or­szággyűlésre vissza. Szapáry vereségének nagyságát ma csak a számok bizonyítják s azon körülmény, hogy mindenben ellenkezőjét érte el annak, a­mit az országgyűlés feloszlatásával czélba vett, hanem még inkább ellene bizonyít az ellenzéki választók nagy tömegének becsü­letessége és a hivatalos jelöltek megválasz­tatására alkalmazott eszközök becstelensége. Hogy mily visszaélések követtettek el országszerte, arról mindenki tud, min­denki beszél. A belügyminiszter tárczája véres. Azoknak vére tapad hozzá, kik alkotmányos polgári joguk szabad gya­korlatában fegyveres erőszakkal megakadá­lyoztatván, elestek s koporsójukra a magyar nép felirta: »a hazáért haltak meg.« Nagyobb veszteség az emberi élet vesz­teségénél a becsület vesztesége. Az a pénz, melynek eredetét nem tudjuk, de melyen a kormány hivatalos jelölteket fogadott ma­gának és polgári szavazatokat vásárolt össze nagy mennyiségben, hogy zsoldosokkal győz­ze le a szabad nemzetet s az ennek jogait védő ellenzéket. Ez a pénz, ez a lélekvásár bélyeget süt a Szapáry által vezetett 1892-ik évi választásokra. Lenyomatjuk újra mai reggeli lapunk­ból a levelet, melyet gr. Zay Miklóshoz in­tézett a kormánypárt végrehajtó­ bizottságá­nak elnöke: Kedves barátom! Mai napról keb­elezett leveledet örömmel vet­tem, s azonnal a bizottság elé terjesztve tuda­tom, hogy szives ajánlatodat az orosházi fellé­pésre nézve köszönettel elfogadjuk s intézke­dünk az iránt, hogy megfelelő erkölcsi és más­nemű támogatásban részesülj, é­s hogy az orosházi párt részéről felhívást kapj. A zsámbokréti kerület tekintetében jelöltsé­gedet elfogadjuk s ott erkölcsi támogatásodról gondoskodunk. Szives üdvözlettel hived: dr. Podm­aniczky Frigyes. Ez önvallomás tehát teljes jogerős bi­zonyíték. A minisztérium eltagadta, hogy 759.000 frtot postára tett, talán Dőry bi­hari főispán is eltagadhatja Baranyai Ödön táviratát, melyben a margittai kerület hiva­talos jelöltje tőle elég érthető szavakkal pénzt kért, hogy fellépjen. Podmaniczky Fri­gyes bárónak ezen levele megc­áfolhatatlan és minden további bizonyítást feleslegessé tesz arra nézve, hogy a S­z­a­p­á­r­y-k­o­r­­mány vesztegetések útján szerez­te többségét. Ha egy esetben így járt el, következő­leg számos esetben hasonlóképen cselekedett. Pénzt ígért és pénzt adott, a pénzen a népet itatta és etette, korteseit fizette és voksokat vett. A pénzen vett csók és a pénzen vett mandátum egyforma. Hát a saját pénzen csókot venni, vagy mandátumot szerezni olyan dolog, a­mivel senki sem kérkedik, de a vállalat pénzén csókolódzni és választatni meg, annál ke­­vésbbé honostus, mert mindig nyílt kérdés marad, hogy kié volt a pénz, melyet a kor­mány beszerzett és jelöltjei között kiosztott s micsoda szolgálatokat ígért e pénz fejében a magyar minisztérium azoknak, kik a pénzt adták s tehát mi fajta szolgálatokat fog kö­vetelni az igy megválasztott népképvise­lőktől ? Régi fogás, hogy a ki lopott, »tolvajt« kiabál. Szörnyű visszaéléseinek és vesztege­téseinek palástolására a Szapáry-kormány is igy cselekszik. Kiadta utasításban, hogy az ellenzéki képviselők ellen szerezzenek ada­tokat s nyújtsanak be kérvényeket­­minél többet azok a lelkiismeretlen hatóságok, vá­lasztási elnökök és pártelnökök, kik a legga­­ládabbul viselkedtek, hogy minden erőszak­kal és törvénytelenséggel a kormány bérelt jelöltjeit keresztül vigyék. Ez a Szapáry tak­tikájának utolsó vergődése, választási vissza­éléseinek koronája. De kitelik tőle, hogy ott a parlament­ben — miután a gavallér Szilágyi kúriai bí­ráskodása elmaradt — bírálóbizottságokat állít össze s ezekkel, se Istent, se embert nem tekintve, az ellenzéki képviselőket kidobatja, a kormánypártiakat pedig igazoltatja. Ez ellen más védelme nincs az ellen­zéknek, csupán az,hogy a kormány visz­­szaéléseit, ahol a hivatalos jelöl­tek törvénytelenül győztek, ne hagyja boszulatlanul, derítse fel, a kormánypárti mandátumo­kat kérvénynyel támadja meg, mindenütt vizsgálatot követeljen. Ez a kormány, ennek a többségnek tisz­tátalan elemei meztelenre vetkőztessenek le. Nem lehet megszüntetni a korrupc­ió ki­irtását. Felhívjuk vidéki elvtársainkat, ne kí­méljenek fáradságot, gyűjtsék össze az ada­tokat, ne hagyják abba a vert ellenség, a kormánypárt üldöztetését. Ne késsenek, szer­­keszszék meg kérvényüket és azokat hala­déktalanul terjeszszék fel. Pártunk központi vezetése (Múzeum­­körút 18.) szívesen szolgál jogi tanácscsal és útbaigazítással. Budapest, febr. 3. Fálk Miksa nyilatkozatában, melyet a »Pesti Napló« mai reggeli számában közöltünk, az a ki­fejezés fordult elő, hogy Ábrányi indítványa múlt évi deczember 2-án »h­a­t­á­r­o­z­a­t1 an alakban« került a magyar delegáczió plénuma elé. Ezen ál­lítással szemben itt közöljük szóról-szóra az indít­ványt, úgy a­mint az beterjesztve és elfogadva lett. Az indítvány (most már delegáczioná­­lis határozat) így hangzik: »Utasíttatik a közös hadügyminisz­ter, hogy magyarországi törvény­­hatóságokkal az állam nyelvén levelezzen, magyar alattvalóktól folya­modványokat magyar nyelven fogad­jon el, azokra a végzéseket az állam nyelvén közölje.« Valóban ha Fáik Miksa I. barátunk előtt az indítványnak ez az alakja is »határozatlan«, képtelenek vagyunk magunknak fogalmat alkotni arról, hogy mit tartott volna ő e kérdésben hatá­rozott alaknak. Rizov és a szerb kormány. Szerbiából a na­pokban azt jelentették, hogy a kormány Rizov bolgár forradalmárt a belgrádi várba záratta. Ez, mint a »Times«-nek Szófiából jelentik, nagy meg­­nyugtatást keltett a bolgár irányadó körökben. A szerb kormánynak ez a némileg elkésett intézke­dése az említett forrás szerint nem a bolgár kor­mány részéről történt felszólalásnak, hanem több nagyhatalom erélyes fellépésének tulajdonítandó. Mindenekelőtt eleje van ez által véve annak, hogy a bolgár és szerb kormányok között fennforgó, kü­lönben sem benső viszonyok, még jobban elmérge­sedjenek. Rizov, a­ki európai hírhedtségre tett szert a gyilkossággal végződött szófiai össze­esküvés szervezése által, születésére nézve mac­e­­dóniai, foglalkozására nézve hírlapíró, egyéb­ként pedig professionatus összeesküvő. Mint em­ber, egyáltalában nem bir semmi belértékkel, de mód nélkül hiú politikus, a­kinek minden eszköz jó, hogy hírnévre tegyen szert. Maczedoniában ottani üzelmei miatt nem maradhatott s 1883-ban Szófiába érkezett s csakhamar bizalmas ügynöke lett Jonin orosz konzulnak. Részt vett a kelet-ru­­méliai forradalomban, Stojanov Zakariás oldalán. Később a Sándor fejedelem ellen szított összeeskü­­vésnek lett részese. Midőn a bolgár nagy szobranye ferdinánd herczeget fejedelemmé választotta, Rizov volt az egyedüli képviselő, a­ki nem szavazott reá. Czélja nem volt egyéb, mint hogy ez által magára vonja a figyelmet. Később a Panicza­­összeesküvés után gyanúba fogták, de kényezve erősítgette ártatlanságát. Alig érkezett azonban külföldre, mert Bulgáriából kiutasították, rögtön egy röpiratot írt, melyben magát úgy tüntette fel, mint ezen összeesküvés fő emberét. Később Szer­biából is kiutasították, azután Romániából is, mire Odesszában telepedett le. Itt sem volt azonban sokáig maradása s jónak látta Párisba költözni, a­hol folytonosan nihilistákkal érintkezett s mondják, hogy dinamit bombákat is készíttetett. Csak a múlt év végén ment Szerbiába, s az ottani kor­mány elnézte neki, hogy újabb összeesküvést szer­vezzen. Most végre a szerb kormány is teljesítette kötelességét, csak azt nem lehet tudni, hogy mik lesznek a további fejlemények. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj Fortunatus herczeg. — Black Williamtól. — 18 Angolból fordította: Szigeth­yné Szalay Erzsi. — Nina, — kezdé útközben ü­ünnepélyes han­gon Lionel, — újságokat hoztam önnek. Az életem meg van mentve. És mit gondol, ki által? Miss Burgoyne az a védő Istennő, ki engem kiragadott a veszélyből abban a pillanatban, midőn halálos ellenségem már éppen felnyársalni készült. Tehát a párbaj elmarad, Leo ? — kérdező Nina élénken. — El. Miss Burgoyne megtiltotta azt. Ő közbelépett s kitárta oltalmazó karjait. Nem tu­dom, ugyan, hogy összefér e méltóságommal elfo­gadni az oltalmat, de baráti intenczióit el kell is­mernem. Sőt mi több, tegnap már egy egész üveg czitrom vizet küldött számomra! Szegény Nina ! Ha az a gondolatlan fiatal­em­ber rápillant a limonádés palac­k czimének kézira­tára, könnyen felismerhette volna a kézvonásokat Ez a csekélység Nina szerény ajándéka volt, és ime most még azt is miss Burgoyne érdeméül rójja fel Lionel! Aztán miss Burgoyne akadályoz­ta meg azt a szerencsétlen párbajt is, miss Bur­goyne, ki nem is tudott arról Nina felvilágosítása előtt. De Nina sokkal büszkébb lelkületű nő volt, hogy sem egyetlen magyarázó szót is kiejtett volna. — Be kell vallanom édes Nina, — folytatá Lionel, — hogy miss Burgoyne nagy hálára köte­lezett engem nagylelkűsége által. Mert az kétség­telen, hogy általam sértve érezte magát, és ime mindent félre tett, mihelyt látta, milyen kellemet­len ügybe bonyolódtam bele. Pedig higgye el na­gyon kellemetlen lett volna reám nézve az a ne­vetséges helyzet, melyen a hírlapok rögtön kapva­­kaptak volna. Persze az a bamba gyermek szívesen vette volna a párbajt,hogy miss Burgoyne szemében hősként tűnjék fel. De most már mit gondol, Nina, mi módon bizonyítsam be hálámat miss Burgoy­­nenak ? Nina nem tudott tanácsot adni. —­­talán volna rá egy mód, — folytatá Lio­nél. — Ön tudja mennyire rajong a színészvilág az előkelő társaságért. Nos hát miss Burgoyne ké­szül pályatársaival a Henley Regattára s én is ott leszek egy másik társasággal... mivel a verseny­ben lady Cunyngham Adelának egy magán­hajója is részt vesz. Nos tehát ha felfedezem ott miss Burgoynet, elvezetem hozzá tisztelegni lord Rockminstert s ott hagyom nála, mit gon­dol, jó lesz igy ? — A színháznál már úgy is bemutattam őket egymásnak s ha­bár Rockminster nem valami beszédes ember, miss Burgoyne bizonyosan , fog majd csacsogni kettőjük helyett is eleget. És az én megmentőm örülni fog egy lord udvarlásának. — Leo, — szólalt meg Nina, — nem gon­dolja-e, hogy kissé ön is elfogult azon előkelő tár­saság iránt ? — Lehetséges, — felesé Lionel kedélyesen. De hát leczkézni akar ön engemet ? A próféták közt volna Saul talán ? Vagy Mangan Móricz már önt is ellenem hangolta ? •— Ah, Leo — szólt Nina, — részemről azt óhajtanám, hogy hagyja itt az egész népszerűsé­get ... előkelő embereit... és térjen vissza Pan­­dianihoz... — Pandianihoz! No ez már igazán regényes volna! Ön azt kívánná, hogy mindketten újból ta­nítványokká legyünk, és visszavarázsoljuk a régi nápolyi napokat. —­ Nem, nem, nem ! — mondá Nina fejét ráz­va. — Én a jövőre gondolok. Én a nagy operában, vagy valamely nagyszerű imaházban vagyom önt hallani... Szeretném, hogy igazi nagy művész le­gyen ... ez nemes pálya volna ... ez kielégítené az ambícziót és méltó lenne arra, hogy érte éjjel-nap­pal tanuljon. Ah, Leo, mikor mr. Santley énekét hallom ... és látom, hogy milyen magasztos, átszel­lemült lelkesedésre ragadja a hallgatóságot, akkor így szólok magamban: óh, milyen magasztos, mi­lyen nemes dolog az, ha ilyen tiszta felindulást idézhet elő valaki... az igazán nagyszerű ... ez fel­emelő ... mint maga a vallás,­a hit... ez maga a meg­tisztulás ... ez ... ez ... Itt hirtelen elhallgatott a fiatal leány s el­keseredett taglejtéssel téve utána: — Nem, nem Leo, nem tudom magamat ki­fejezni, hiába még nem vagyok eléggé jártas az angol nyelvben. —­Nagyon helyesen beszélt, — jegyzé meg Lionel, — és teljesen igaza van Santleyt illetőleg, de ugyan hol találkoznék még egy olyan hang, mint az övé? — Leo, ön is képes volna nemesebb zenét kultiválni annál, mint melylyel jelenleg foglalko­zik — mondá Nina. — Önben meg van a tehetség. De hiába, ez mulattatja, elkényeztették, és ön­ben nincs nagy beesve gy... Igen ez az életmód igen kellemes önnek, de nem tud lelkesedni. És egészen megszokta már a főrangúak modorát. Lionel e pillanatban hirtelen észrevette, hogy elbeszélgették az időt s elkésnek a színház­ból, elhagyták tehát a Green Park csendes üde légkörét és Piccadillyn bérkocsiba ültek. Lionel nem szívesen hallgatta, ha főrangú barátaitól akarták elidegeníteni. Lady Cunyngham Adela és nővérei lady Sybil, meg lady Rosamunda Bourne valóságos ostrommal vették be Londont a fő évad közepén , és úgy látszott, hogy mielőtt Skóc­iába elutaznának, a csillogó benyomások egész sorozatát akarták vissza­hagyni a társaság fényes égboltján. A Sir Hugh Campden Hill­­beli palotájának kertjében rendezett délutáni előadás már magában véve nevezetes nagy­szerű ünnepély volt, melyet miss Lestrange Georgie részvétele nagy mérvben emelt, mr. Moore Lionel művészi közreműködése azonban kiváló érdeket kölcsönzött annak. A három nővér­nek pedig alkalma nyitott kiváló szellemi tehet­ségeiket külön-külön csillogtatni. Igaz ugyan, hogy ő királyi fensége­s főparancsnok nem hívta még össze a britt hadseregnek összes ezredeseit, hogy figyelmükbe ajánlja lady Sybilnek új indu­lóját , hanem azért a zenemű nagyon zajos tetszés­ben részesült a londoni internaczionális kiállítás megnyitási ünnepélye alkalmával; és miután az indulót a királyi tengerészeinek legkitűnőbb ze­nekara adta elő, a siker kielégíthette minden mű­kedvelő, sőt akárhány hivatott zeneszerző hiú­ságát is. Továbbá lady Rosamunda egy óriási nagy festményt állított ki a Lansdowne mű­csarnokban, utóbb ez a kép, mely egy rabszolga felszabadítását ábrázolta, még előkelő képes­lapok­ban is megjelent igen csinos metszetekben s a legnagyobb dicséretekkel elhalmozva; sőt ezen kívül négy igen kedves tájképet is festett, melyek mind megjelentek nagyon csinos és elegáns kiállí­tású kicsiny chromolithographiában; és a szép mű­vésznő elégülten szemlélhette nevét a vasúti állo­mások hirdetésein, vagy a díszes kirakatokban akárhányszor végig kocsizott a Kensington High streeten. Hanem azért a geniális család diadalának koronáját lady Adela regénye képezte. Nem ké­pezte ugyan a külvilág legnagyobb eseményét, de lady Adela műve saját körében mindenesetre a legtöbbet emlegetett mű volt. Valamennyi jellemben találhattak hasonlatot egy vagy más ismerős alakéhoz, és noha lady Adela, mint igen hivatott írónő erősen állította, hogy ő nem egyéneket, de jellemeket irt meg, nem gátolhatta meg barátainak kiváncsi össze­hasonlító találgatásait. A külvilág közönyössége csakis az elismerés hiányát hirdette, mert a heti és esti lapok hasábjain (a reggeli lapokat persze be­töltötték a politikai események) ugyancsak igye­keztek felkelteni az érdeklődést lady Castletown Arthur szellemes regénye iránt, melyet a modern társadalmi életről írt. Sőt az érdekes ismertetések között egyik vidéki lap levelezője nem mulasz­totta el még azt is elárulni olvasóinak, hogy lady Castletown álneve nem mást rejteget, mint az elő­kelő lady Cunyngham Adelát, a jól ismert híres szarvasmarha tenyésztő sir George Cunyngham szellemes nejét. Lionel ez időközben felkereste barátját Man­gan Móriczot, e szavakkal köszöntve be hozzá: — No lásd Móricz, ez a könyv még­se lehet olyan rossz, a­minőnek állítottad. — Az a legnagyobb badarság, mit valaha összefirkáltak, volt a rövid felelet. — De ugyan már hogyan állhatna ez ? Nézd mit imák róla a lapok! — A lapok! mit a lapok ? Ez nem a lapok véleménye, hanem a tányérnyalóké. Hát nem mondtam neked előre, hogy csak Quirk Oktáviust vagy valaki mást kell megnyerni ? Ugyan hány pompás ebédet költött el Quirk a te jó bará­taidnál?­­ — Oh, azt én nem tudom, de elég gyakran látható körükben. — Igazán? — De Skócziába nem hiszem, hogy meghív­nák, szólt Lionel. Nem szenvedhetem azt az embert. Hanem ezt a könyvet illetőleg jól viselte magát, az pedig, hogy egy új író, minő például Adela hár­fás, az is természetes. Megengedem, abban igazad lehet, hogy ez a család talán vágyódik egy kicsit a hírnév után, de hát hányan vannak így, s aztán az írásban, festésben, vagy a zeneszerzésben semmi megróvni való nincs. Kezdem hinni, hogy egy kis hivatásbeli féltékenység dolgozik nálad Móricz, — folytatá a színész. — Nem szívesen veszed, ha egy előkelő hölgy lép a ti irodalmi köretökbe. Pedig hát miért ne tenné ? Részemről nem bánnám, ha valamelyikük a színpadon tenne kísérletet, sőt el­lenkezőleg még támogatnám is. — Kedves barátom — szólt Mangan a leg­nagyobb közönyösséggel — te azt képzeled, hogy nekem valami ellenvetésem van az ellen, ha lady Arthur vagy lady Adela balgaságokat ír össze ? Távol attól. Te a véleményemet kívántad hallani, én te­hát megmondtam: ha te be nem látod, hogy az a a regény merő silányságból áll, akkor szerencsés ember vagy, mert könnyen kielégít minden. De most beszélgessünk inkább valami érdemesebb tárgyról. Mikor voltál utoljára­­Winsteadban. — Nem voltam ott ama vasárnap óta. — Tudod-e, hogy a­ te családod oltalmaz en­gem jóságával, — mondá Mangan most már sok­kal több érdeklődéssel, mint a­hogyan az imént beszélt. — Soha, de soha nem töltöttem el kelleme­sebb estét. Csodálom, hogy ki nem dobtak, mert csak maradtam, maradtam, s figyelembe se vettem a késői időt. Persze, hogy elmulasztottam az utolsó vonatot, az egész utat gyalog tettem meg Lon­donig , de azért legkevésbé se sajnálom, mert az éj hűvös és csillagos volt, sőt szívesen megtenném azt az utat akár­hányszor olyan kedves estéért. Én... én... jövő vasárnap megint szeretnék ki­menni, — teve utána némi habozással.« — Miért ne mennél? — mondá őszintén Lionel. — Lásd nekem van sok képes újságom, gyer­mek olvasókönyvem, mert hiszen temérdek ilyes holmi jön a szerkesztőségbe, és senki se törődik velük, azt gondoltam hát, hogy ki­küldöm azo­kat miss Francis beteg gyermekei számára ... — Ez aztán igazán nagy pazarlás tőled, — jegyzé meg nevetve Lionel. Smiss Francis szíves volt megírni, hogy nagy örömet szereztem küldeményemmel, mert a gyer­mekek közöl sokan még nem tudnak olvasni, de a képekben gyönyörködhetnek. Sőt az is írta, hogy ha jövő vasárnap kimegyek, meg fogja mutatni, hogyan osztotta szét a holmit... a képek a falon függnek stb., ime ezért szeretnék hát kirán­dulni. (Folyt. köv.) Képviselő-választások. Az olasz-liszkai választás. Sáros­patakról írja levelezőnk: A visszaélések szembe­szökőkben, botrányosabban sehol nem nyilatkoz­tak, mint az olasz-liszkai választó kerületben a kormány­ részéről.’Ez a szó teljes értelmében ember­vásár volt. A soványabbaknak 10—20 frt, a kövé­rebbeknek 100— 500 frt volt az ára. Alkotmányos elvnek, szabad meggyőződésnek itt nem volt értel­me. Pénz, bor, pálinka, kenyér volt a jelszó, minden szemérem s tartózkodás nélkül. Hogy teljes legyen a vásár, nem hiányzott a liczitáczió sem. Egy, kettő, ki ad többet érte. Nem hiányzott az exeku­­czió sem. Ki lelkét el nem akarta adni, azt a vég­rehajtók elrabolták s vitték a nagy vásárra zsan­­dár kiséret mellett. De nem hiányzott a hivatalos presszió sem. Minden hivatalnok, zsandár és rend­őr, megannyi kortes volt. Szolgabirák jár­ták körül választás előtti napokon a községeket zsandárkiséret mellett s hajtották a választókat a nagy vá­sártérre, ski menni nem akart kényszeritet­­ték. Nem csoda tehát, ha ily hallatlan vesztegetés és visszaélés mellett, a kormánypárt részére esett a mérleg s megválasztatott Molnár Béla kormány­­párti programmal Kun Béla sárospataki jogtanár, függetlenségi jelölt ellenében. De ha mindenütt így ment a választás, akkor a kormány többsége valóban a kisebbség többsége. * Kaposvárról írják: Régtől látott szép alkotmányos életképben gyönyörködött Kaposvár közönsége folyó hó 29-én. Makfalvay Gézát a nemzeti pártnak 459 szótöbbséggel győztes jelöltjét kisérte be a szüli választókerület lelkes közönsége százat meghaladó bandérium és több száz fogatból álló kocsisorral. A bandériumot R­e­e­h József, Hunyady László gróf szilli uradalmának ellenére vezette, egy, a Jász-Kun típusra emlékeztető szép ifjú ember, aki hosz­szú selyem patyolatban, csikós kosztümben tán­­czoltatta a tűzvérű paripát a bandérium élén. A szomszédos kaposvári kerületből a már megvá­lasztott függetlenségi képviselők, a függetlenségp áru­ értelmiség és a választók százai külön díszes ocsisorral, a Kaposvárral szomszédos T­o­p­o­n­á­r községben vártak a képviselőre, kit az itt egye­sült impozáns díszmenet diadallal kisért be So­­mogy megye székvárosába, melynek lakossága, mondhatni pártkülönbség nélkül nagy lelkesedés­sel várta és fogadta Makfalvay Géza képviselőt. A díszes menet örömujjongva vonult el a megyei székház előtt és a felharsanó éljenek bizonyára kellemetlenül hangzottak T a 11­­­á­n Béla főispán fülébe, aki különösen Makfalvay ellen a ha­talmi és kortes-eszközök minden megengedett és tiltott válfaját fölhasználta. * Bartók Lajos Tordán: Ismeretes a tordai választás eredménye. Bartók Lajos né­hány szavazattal kisebbségben maradt a kor­mánypárti Pap Samuval szemben. Levelezőnk most érdekes adatokat küld nekünk a tordai küz­delmes választásról. Elmondja, hogy miként hódí­totta meg Bartók a város lakosságát s aztán igy folytatja: Nem csoda, ha Torda városa fejedelmi pompával fogadta a politikust, a költőt és a sze­retetreméltó embert, s ha két hatalmas demonstrá­­czióval fejezte ki határtalan rokonszenvét. Az első a színházban folyt le s arról már irtunk. A máso­dik tüntetés a választás napján volt, mikor a szom­széd Túr községből jött be a választásra, kísérve három magyar­­falu választó­polgáraitól. A­ lovas bandérium a Dobogóig ment életbe. A város­ban minden ház üres lett, kicsije, nagyja Bartókot kívánta látni. A szánkákkal a lovak csak lé­pést haladhattak a tömött népáradat miatt, mely csak úgy hömpölygött a széles utczákon s­egetverő éljenzéssel kisérte kedvenezét szállásáig. Az ab­lakokból és boltajtókból kendőket lobogtattak Bar­tók felé s a szemekben örömköny csillogott. Ilyen határtalan ragaszkodás mellett, tudva még azt is, hogy a független szavazó polgárok a városban még nagyobb számmal tömörültek a zászló alá, mint a múlt választáson, továbbá, hogy a hivatalnoki se­regből, mely tűzön-vizen a kormányra tartozik szavazni, mintegy 60-an maradtak ki adóhátralék miatt a szavazó­listából, végre hogy a Havasról a szebeni konferenczia erős utasítása folytán, de még a hideg miatt is kevesebben hajthatók le a szabad választásra, tudva ezeket: nem csoda, ha elterjedt a hir, hogy Pap Samu vissza­lépett s ha mindenki azt hitte, hogy a győ­zelem határozottan a Bartóké lesz. S hogy mégis harminczkilenc­ votummal győzött Pap Samu, annak megvan a maga nagy oka. S ennek az oknak neve: pénz és erőszak. Dolgoz­tak pedig a kormány kortesei a legkülönbözőbb módokon. A legcsekélyebb az, hogy Bokody szín­társulatát el akarják üldözni, mert a választási küzdelmek idején elő merte adni Bartók Lajos »Thurán Anná«-ját, amelynek hatásától fél­tették a maguk jelöltjének ügyét. De használtak aztán egyéb eszközöket is. Egy előkelő városi tisztviselő bejárta a várost s a gyermekes apákat ilyenformán kapac­itálta: »Ha nem a kor­mányra szavaztok, a tanítók megbuk­tatják gyermekeiteket az iskolában, és soha sem lesz ember belőlük!« Egyéb intézkedések voltak a következők: A választás előtti napokon a »Korona« és »Nap« vendéglő lánczos kapuit felrakták, hová a kor­mánypárti szabad polgárokat a szabad választásra bezárandók voltak. Az udvarra nyíló magánlaká­sok ajtóit beszegezték, az udvart köröskörül magas falak vették körül, a milyen magasakat a századok legendájában épített volt Tubálkain, a­hová­

Next