Pesti Napló esti kiadás, 1892. február (43. évfolyam, 32-60. szám)
1892-02-03 / 34. szám
Szerda, február 3.Budapest, 1892. 34. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Szapáry veresége, így szólott Szapáry, mielőtt az országgyűlést feloszlatta: »Csak azok fognak visszakerülni a nemzeti pártból, kiket személyes tekintetekből kímélni fogunk. A többit valamenynyit megbuktatom.« E nyilatkozata igaz szándékát tartalmazta ; úgy cselekedett, miként mondá; mindent elkövetett, a legnagyobb törvénytelenségektől sem riadt vissza, hogy ezen czélját, a nemzeti párt megbuktatását elérhesse. Az eredmény ismeretes. A nemzeti párt 49-ről 62 tagra szaporodott fel. Ezenkívül országszerte megnyilatkozott a közvélemény dr. Apponyi és a nemzeti párt melletti tekintélyes minoritások bizonyítják e pártnak országos nagyságát. Ha szabad választás van, ma 100 nemzeti párti képviselő van az országgyűlésen. Szapáry csak a legiszonyúbb visszaélésekkel és a legrutább vesztegetéssel bírta az ellenzéki jelölteket megbuktatni s tudott magának többséget vásárolni. Szapáry igazat mondott s tervét elárulta. Mert nézzük, kik és hányan voltak az ellenzéki képviselők, kiknek »személyes tekintetekből«, vagy mert másként nem lehetett, megkegyelmezett. A következőknek nem állított ellenjelöltet: Apponyi Albert, Wenckheim Frigyes, Károlyi Sándor, Károlyi László grófok, báró Sennyey István, Királyi Pál, Horváth Lajos, Hodossy Imre, Bujanovits Sándor, Berger Ignácz, Gaal Jenő, Mihályi Péter, Leiter János, Ivánka Oszkár. (E kettő paktum szerint.) Összesen tehát 14 mandátumot engedett át Szapáry a nemzeti pártnak. Ezért híresztelték előre nagy garral, hogy a nemzeti párt mily csúfosan meg fog bukni, a nemzet által meg fog tagadtatni, legfeljebb húsz mandátumot fog kapni, el fog pusztulni. Kieszelte Szapáry, hogy ha majd Apponyi tizennégy vagy huszadmagával kerül vissza a parlamentbe, ez neki politikai megsemmisítése. A diadalmas kormány és a gavallér Szilágyi gondoskodni fognak, hogy felül ne kerekedhessék többé s a függetlenségi párt és a kormánypárt közé szorítva, tehetetlenné váljék. A minisztérium függetlenségi lapja, az »Egyetértés« végezzen vele balról, a »Nemzet« és »Pester Lloyd« jobbról, hogy ne tarthassa magát. Csakugyan nevezetes, hogy az »Egyetértés« vezérczikkeiben most is azt tanácsolja nagy győzelmei után a szélsőbalnak, hogy mérsékelt ellenzékké változzék át. Ha Apponyi így megbukott volna, Szapáry egy kanári madár eszével ügyesen kiszámította, hogy Apponyi vagy lemond a politikáról és a magánéletbe vonul vissza, mely esetben a személy szerint megkímélt főúri és régi Deák párti tagjai a nemzeti pártnak, a közjogi alapon a »szabadelvű« kormánypárttal egyesülnek, vagy Apponyi nem vonul végkép vissza, hanem kegyelemre megadja magát pártjával együtt Szapáry Gyula grófnak. Marad aztán csak a közjogi ellenzék mutatónak, hogy van a magyar parlamentben oppoziczió. A függetlenségi párttal szemben pedig taktikája az volt, hogy megfogyva számban és kimustrálva kerüljön vissza s legyenek a kormánynak bizalmas emberei a függetlenségi párt kebelében, kik jobb szolgálatokat tehetnek a kormánynak ott,mint a kormánypárton. Ezen policiális politika épp úgy felsült, mint a nemzeti párttal szemben elkövetett brutalitás. A függetlenségi párt is számban és erkölcsben megerősödve jött az országgyűlésre vissza. Szapáry vereségének nagyságát ma csak a számok bizonyítják s azon körülmény, hogy mindenben ellenkezőjét érte el annak, amit az országgyűlés feloszlatásával czélba vett, hanem még inkább ellene bizonyít az ellenzéki választók nagy tömegének becsületessége és a hivatalos jelöltek megválasztatására alkalmazott eszközök becstelensége. Hogy mily visszaélések követtettek el országszerte, arról mindenki tud, mindenki beszél. A belügyminiszter tárczája véres. Azoknak vére tapad hozzá, kik alkotmányos polgári joguk szabad gyakorlatában fegyveres erőszakkal megakadályoztatván, elestek s koporsójukra a magyar nép felirta: »a hazáért haltak meg.« Nagyobb veszteség az emberi élet veszteségénél a becsület vesztesége. Az a pénz, melynek eredetét nem tudjuk, de melyen a kormány hivatalos jelölteket fogadott magának és polgári szavazatokat vásárolt össze nagy mennyiségben, hogy zsoldosokkal győzze le a szabad nemzetet s az ennek jogait védő ellenzéket. Ez a pénz, ez a lélekvásár bélyeget süt a Szapáry által vezetett 1892-ik évi választásokra. Lenyomatjuk újra mai reggeli lapunkból a levelet, melyet gr. Zay Miklóshoz intézett a kormánypárt végrehajtó bizottságának elnöke: Kedves barátom! Mai napról kebelezett leveledet örömmel vettem, s azonnal a bizottság elé terjesztve tudatom, hogy szives ajánlatodat az orosházi fellépésre nézve köszönettel elfogadjuk s intézkedünk az iránt, hogy megfelelő erkölcsi és másnemű támogatásban részesülj, és hogy az orosházi párt részéről felhívást kapj. A zsámbokréti kerület tekintetében jelöltségedet elfogadjuk s ott erkölcsi támogatásodról gondoskodunk. Szives üdvözlettel hived: dr. Podmaniczky Frigyes. Ez önvallomás tehát teljes jogerős bizonyíték. A minisztérium eltagadta, hogy 759.000 frtot postára tett, talán Dőry bihari főispán is eltagadhatja Baranyai Ödön táviratát, melyben a margittai kerület hivatalos jelöltje tőle elég érthető szavakkal pénzt kért, hogy fellépjen. Podmaniczky Frigyes bárónak ezen levele megcáfolhatatlan és minden további bizonyítást feleslegessé tesz arra nézve, hogy a Szapáry-kormány vesztegetések útján szerezte többségét. Ha egy esetben így járt el, következőleg számos esetben hasonlóképen cselekedett. Pénzt ígért és pénzt adott, a pénzen a népet itatta és etette, korteseit fizette és voksokat vett. A pénzen vett csók és a pénzen vett mandátum egyforma. Hát a saját pénzen csókot venni, vagy mandátumot szerezni olyan dolog, amivel senki sem kérkedik, de a vállalat pénzén csókolódzni és választatni meg, annál kevésbbé honostus, mert mindig nyílt kérdés marad, hogy kié volt a pénz, melyet a kormány beszerzett és jelöltjei között kiosztott s micsoda szolgálatokat ígért e pénz fejében a magyar minisztérium azoknak, kik a pénzt adták s tehát mi fajta szolgálatokat fog követelni az igy megválasztott népképviselőktől ? Régi fogás, hogy a ki lopott, »tolvajt« kiabál. Szörnyű visszaéléseinek és vesztegetéseinek palástolására a Szapáry-kormány is igy cselekszik. Kiadta utasításban, hogy az ellenzéki képviselők ellen szerezzenek adatokat s nyújtsanak be kérvényeketminél többet azok a lelkiismeretlen hatóságok, választási elnökök és pártelnökök, kik a leggaládabbul viselkedtek, hogy minden erőszakkal és törvénytelenséggel a kormány bérelt jelöltjeit keresztül vigyék. Ez a Szapáry taktikájának utolsó vergődése, választási visszaéléseinek koronája. De kitelik tőle, hogy ott a parlamentben — miután a gavallér Szilágyi kúriai bíráskodása elmaradt — bírálóbizottságokat állít össze s ezekkel, se Istent, se embert nem tekintve, az ellenzéki képviselőket kidobatja, a kormánypártiakat pedig igazoltatja. Ez ellen más védelme nincs az ellenzéknek, csupán az,hogy a kormány viszszaéléseit, ahol a hivatalos jelöltek törvénytelenül győztek, ne hagyja boszulatlanul, derítse fel, a kormánypárti mandátumokat kérvénynyel támadja meg, mindenütt vizsgálatot követeljen. Ez a kormány, ennek a többségnek tisztátalan elemei meztelenre vetkőztessenek le. Nem lehet megszüntetni a korrupció kiirtását. Felhívjuk vidéki elvtársainkat, ne kíméljenek fáradságot, gyűjtsék össze az adatokat, ne hagyják abba a vert ellenség, a kormánypárt üldöztetését. Ne késsenek, szerkeszszék meg kérvényüket és azokat haladéktalanul terjeszszék fel. Pártunk központi vezetése (Múzeumkörút 18.) szívesen szolgál jogi tanácscsal és útbaigazítással. Budapest, febr. 3. Fálk Miksa nyilatkozatában, melyet a »Pesti Napló« mai reggeli számában közöltünk, az a kifejezés fordult elő, hogy Ábrányi indítványa múlt évi deczember 2-án »határozat1 an alakban« került a magyar delegáczió plénuma elé. Ezen állítással szemben itt közöljük szóról-szóra az indítványt, úgy amint az beterjesztve és elfogadva lett. Az indítvány (most már delegáczionális határozat) így hangzik: »Utasíttatik a közös hadügyminiszter, hogy magyarországi törvényhatóságokkal az állam nyelvén levelezzen, magyar alattvalóktól folyamodványokat magyar nyelven fogadjon el, azokra a végzéseket az állam nyelvén közölje.« Valóban ha Fáik Miksa I. barátunk előtt az indítványnak ez az alakja is »határozatlan«, képtelenek vagyunk magunknak fogalmat alkotni arról, hogy mit tartott volna ő e kérdésben határozott alaknak. Rizov és a szerb kormány. Szerbiából a napokban azt jelentették, hogy a kormány Rizov bolgár forradalmárt a belgrádi várba záratta. Ez, mint a »Times«-nek Szófiából jelentik, nagy megnyugtatást keltett a bolgár irányadó körökben. A szerb kormánynak ez a némileg elkésett intézkedése az említett forrás szerint nem a bolgár kormány részéről történt felszólalásnak, hanem több nagyhatalom erélyes fellépésének tulajdonítandó. Mindenekelőtt eleje van ez által véve annak, hogy a bolgár és szerb kormányok között fennforgó, különben sem benső viszonyok, még jobban elmérgesedjenek. Rizov, aki európai hírhedtségre tett szert a gyilkossággal végződött szófiai összeesküvés szervezése által, születésére nézve macedóniai, foglalkozására nézve hírlapíró, egyébként pedig professionatus összeesküvő. Mint ember, egyáltalában nem bir semmi belértékkel, de mód nélkül hiú politikus, akinek minden eszköz jó, hogy hírnévre tegyen szert. Maczedoniában ottani üzelmei miatt nem maradhatott s 1883-ban Szófiába érkezett s csakhamar bizalmas ügynöke lett Jonin orosz konzulnak. Részt vett a kelet-ruméliai forradalomban, Stojanov Zakariás oldalán. Később a Sándor fejedelem ellen szított összeesküvésnek lett részese. Midőn a bolgár nagy szobranye ferdinánd herczeget fejedelemmé választotta, Rizov volt az egyedüli képviselő, aki nem szavazott reá. Czélja nem volt egyéb, mint hogy ez által magára vonja a figyelmet. Később a Paniczaösszeesküvés után gyanúba fogták, de kényezve erősítgette ártatlanságát. Alig érkezett azonban külföldre, mert Bulgáriából kiutasították, rögtön egy röpiratot írt, melyben magát úgy tüntette fel, mint ezen összeesküvés fő emberét. Később Szerbiából is kiutasították, azután Romániából is, mire Odesszában telepedett le. Itt sem volt azonban sokáig maradása s jónak látta Párisba költözni, ahol folytonosan nihilistákkal érintkezett s mondják, hogy dinamit bombákat is készíttetett. Csak a múlt év végén ment Szerbiába, s az ottani kormány elnézte neki, hogy újabb összeesküvést szervezzen. Most végre a szerb kormány is teljesítette kötelességét, csak azt nem lehet tudni, hogy mik lesznek a további fejlemények. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj Fortunatus herczeg. — Black Williamtól. — 18 Angolból fordította: Szigethyné Szalay Erzsi. — Nina, — kezdé útközben üünnepélyes hangon Lionel, — újságokat hoztam önnek. Az életem meg van mentve. És mit gondol, ki által? Miss Burgoyne az a védő Istennő, ki engem kiragadott a veszélyből abban a pillanatban, midőn halálos ellenségem már éppen felnyársalni készült. Tehát a párbaj elmarad, Leo ? — kérdező Nina élénken. — El. Miss Burgoyne megtiltotta azt. Ő közbelépett s kitárta oltalmazó karjait. Nem tudom, ugyan, hogy összefér e méltóságommal elfogadni az oltalmat, de baráti intenczióit el kell ismernem. Sőt mi több, tegnap már egy egész üveg czitrom vizet küldött számomra! Szegény Nina ! Ha az a gondolatlan fiatalember rápillant a limonádés palack czimének kéziratára, könnyen felismerhette volna a kézvonásokat Ez a csekélység Nina szerény ajándéka volt, és ime most még azt is miss Burgoyne érdeméül rójja fel Lionel! Aztán miss Burgoyne akadályozta meg azt a szerencsétlen párbajt is, miss Burgoyne, ki nem is tudott arról Nina felvilágosítása előtt. De Nina sokkal büszkébb lelkületű nő volt, hogy sem egyetlen magyarázó szót is kiejtett volna. — Be kell vallanom édes Nina, — folytatá Lionel, — hogy miss Burgoyne nagy hálára kötelezett engem nagylelkűsége által. Mert az kétségtelen, hogy általam sértve érezte magát, és ime mindent félre tett, mihelyt látta, milyen kellemetlen ügybe bonyolódtam bele. Pedig higgye el nagyon kellemetlen lett volna reám nézve az a nevetséges helyzet, melyen a hírlapok rögtön kapvakaptak volna. Persze az a bamba gyermek szívesen vette volna a párbajt,hogy miss Burgoyne szemében hősként tűnjék fel. De most már mit gondol, Nina, mi módon bizonyítsam be hálámat miss Burgoynenak ? Nina nem tudott tanácsot adni. —talán volna rá egy mód, — folytatá Lionél. — Ön tudja mennyire rajong a színészvilág az előkelő társaságért. Nos hát miss Burgoyne készül pályatársaival a Henley Regattára s én is ott leszek egy másik társasággal... mivel a versenyben lady Cunyngham Adelának egy magánhajója is részt vesz. Nos tehát ha felfedezem ott miss Burgoynet, elvezetem hozzá tisztelegni lord Rockminstert s ott hagyom nála, mit gondol, jó lesz igy ? — A színháznál már úgy is bemutattam őket egymásnak s habár Rockminster nem valami beszédes ember, miss Burgoyne bizonyosan , fog majd csacsogni kettőjük helyett is eleget. És az én megmentőm örülni fog egy lord udvarlásának. — Leo, — szólalt meg Nina, — nem gondolja-e, hogy kissé ön is elfogult azon előkelő társaság iránt ? — Lehetséges, — felesé Lionel kedélyesen. De hát leczkézni akar ön engemet ? A próféták közt volna Saul talán ? Vagy Mangan Móricz már önt is ellenem hangolta ? •— Ah, Leo — szólt Nina, — részemről azt óhajtanám, hogy hagyja itt az egész népszerűséget ... előkelő embereit... és térjen vissza Pandianihoz... — Pandianihoz! No ez már igazán regényes volna! Ön azt kívánná, hogy mindketten újból tanítványokká legyünk, és visszavarázsoljuk a régi nápolyi napokat. — Nem, nem, nem ! — mondá Nina fejét rázva. — Én a jövőre gondolok. Én a nagy operában, vagy valamely nagyszerű imaházban vagyom önt hallani... Szeretném, hogy igazi nagy művész legyen ... ez nemes pálya volna ... ez kielégítené az ambícziót és méltó lenne arra, hogy érte éjjel-nappal tanuljon. Ah, Leo, mikor mr. Santley énekét hallom ... és látom, hogy milyen magasztos, átszellemült lelkesedésre ragadja a hallgatóságot, akkor így szólok magamban: óh, milyen magasztos, milyen nemes dolog az, ha ilyen tiszta felindulást idézhet elő valaki... az igazán nagyszerű ... ez felemelő ... mint maga a vallás,a hit... ez maga a megtisztulás ... ez ... ez ... Itt hirtelen elhallgatott a fiatal leány s elkeseredett taglejtéssel téve utána: — Nem, nem Leo, nem tudom magamat kifejezni, hiába még nem vagyok eléggé jártas az angol nyelvben. —Nagyon helyesen beszélt, — jegyzé meg Lionel, — és teljesen igaza van Santleyt illetőleg, de ugyan hol találkoznék még egy olyan hang, mint az övé? — Leo, ön is képes volna nemesebb zenét kultiválni annál, mint melylyel jelenleg foglalkozik — mondá Nina. — Önben meg van a tehetség. De hiába, ez mulattatja, elkényeztették, és önben nincs nagy beesve gy... Igen ez az életmód igen kellemes önnek, de nem tud lelkesedni. És egészen megszokta már a főrangúak modorát. Lionel e pillanatban hirtelen észrevette, hogy elbeszélgették az időt s elkésnek a színházból, elhagyták tehát a Green Park csendes üde légkörét és Piccadillyn bérkocsiba ültek. Lionel nem szívesen hallgatta, ha főrangú barátaitól akarták elidegeníteni. Lady Cunyngham Adela és nővérei lady Sybil, meg lady Rosamunda Bourne valóságos ostrommal vették be Londont a fő évad közepén , és úgy látszott, hogy mielőtt Skóciába elutaznának, a csillogó benyomások egész sorozatát akarták visszahagyni a társaság fényes égboltján. A Sir Hugh Campden Hillbeli palotájának kertjében rendezett délutáni előadás már magában véve nevezetes nagyszerű ünnepély volt, melyet miss Lestrange Georgie részvétele nagy mérvben emelt, mr. Moore Lionel művészi közreműködése azonban kiváló érdeket kölcsönzött annak. A három nővérnek pedig alkalma nyitott kiváló szellemi tehetségeiket külön-külön csillogtatni. Igaz ugyan, hogy ő királyi fenséges főparancsnok nem hívta még össze a britt hadseregnek összes ezredeseit, hogy figyelmükbe ajánlja lady Sybilnek új indulóját , hanem azért a zenemű nagyon zajos tetszésben részesült a londoni internaczionális kiállítás megnyitási ünnepélye alkalmával; és miután az indulót a királyi tengerészeinek legkitűnőbb zenekara adta elő, a siker kielégíthette minden műkedvelő, sőt akárhány hivatott zeneszerző hiúságát is. Továbbá lady Rosamunda egy óriási nagy festményt állított ki a Lansdowne műcsarnokban, utóbb ez a kép, mely egy rabszolga felszabadítását ábrázolta, még előkelő képeslapokban is megjelent igen csinos metszetekben s a legnagyobb dicséretekkel elhalmozva; sőt ezen kívül négy igen kedves tájképet is festett, melyek mind megjelentek nagyon csinos és elegáns kiállítású kicsiny chromolithographiában; és a szép művésznő elégülten szemlélhette nevét a vasúti állomások hirdetésein, vagy a díszes kirakatokban akárhányszor végig kocsizott a Kensington High streeten. Hanem azért a geniális család diadalának koronáját lady Adela regénye képezte. Nem képezte ugyan a külvilág legnagyobb eseményét, de lady Adela műve saját körében mindenesetre a legtöbbet emlegetett mű volt. Valamennyi jellemben találhattak hasonlatot egy vagy más ismerős alakéhoz, és noha lady Adela, mint igen hivatott írónő erősen állította, hogy ő nem egyéneket, de jellemeket irt meg, nem gátolhatta meg barátainak kiváncsi összehasonlító találgatásait. A külvilág közönyössége csakis az elismerés hiányát hirdette, mert a heti és esti lapok hasábjain (a reggeli lapokat persze betöltötték a politikai események) ugyancsak igyekeztek felkelteni az érdeklődést lady Castletown Arthur szellemes regénye iránt, melyet a modern társadalmi életről írt. Sőt az érdekes ismertetések között egyik vidéki lap levelezője nem mulasztotta el még azt is elárulni olvasóinak, hogy lady Castletown álneve nem mást rejteget, mint az előkelő lady Cunyngham Adelát, a jól ismert híres szarvasmarha tenyésztő sir George Cunyngham szellemes nejét. Lionel ez időközben felkereste barátját Mangan Móriczot, e szavakkal köszöntve be hozzá: — No lásd Móricz, ez a könyv mégse lehet olyan rossz, aminőnek állítottad. — Az a legnagyobb badarság, mit valaha összefirkáltak, volt a rövid felelet. — De ugyan már hogyan állhatna ez ? Nézd mit imák róla a lapok! — A lapok! mit a lapok ? Ez nem a lapok véleménye, hanem a tányérnyalóké. Hát nem mondtam neked előre, hogy csak Quirk Oktáviust vagy valaki mást kell megnyerni ? Ugyan hány pompás ebédet költött el Quirk a te jó barátaidnál? — Oh, azt én nem tudom, de elég gyakran látható körükben. — Igazán? — De Skócziába nem hiszem, hogy meghívnák, szólt Lionel. Nem szenvedhetem azt az embert. Hanem ezt a könyvet illetőleg jól viselte magát, az pedig, hogy egy új író, minő például Adela hárfás, az is természetes. Megengedem, abban igazad lehet, hogy ez a család talán vágyódik egy kicsit a hírnév után, de hát hányan vannak így, s aztán az írásban, festésben, vagy a zeneszerzésben semmi megróvni való nincs. Kezdem hinni, hogy egy kis hivatásbeli féltékenység dolgozik nálad Móricz, — folytatá a színész. — Nem szívesen veszed, ha egy előkelő hölgy lép a ti irodalmi köretökbe. Pedig hát miért ne tenné ? Részemről nem bánnám, ha valamelyikük a színpadon tenne kísérletet, sőt ellenkezőleg még támogatnám is. — Kedves barátom — szólt Mangan a legnagyobb közönyösséggel — te azt képzeled, hogy nekem valami ellenvetésem van az ellen, ha lady Arthur vagy lady Adela balgaságokat ír össze ? Távol attól. Te a véleményemet kívántad hallani, én tehát megmondtam: ha te be nem látod, hogy az a a regény merő silányságból áll, akkor szerencsés ember vagy, mert könnyen kielégít minden. De most beszélgessünk inkább valami érdemesebb tárgyról. Mikor voltál utoljáraWinsteadban. — Nem voltam ott ama vasárnap óta. — Tudod-e, hogy a te családod oltalmaz engem jóságával, — mondá Mangan most már sokkal több érdeklődéssel, mint ahogyan az imént beszélt. — Soha, de soha nem töltöttem el kellemesebb estét. Csodálom, hogy ki nem dobtak, mert csak maradtam, maradtam, s figyelembe se vettem a késői időt. Persze, hogy elmulasztottam az utolsó vonatot, az egész utat gyalog tettem meg Londonig , de azért legkevésbé se sajnálom, mert az éj hűvös és csillagos volt, sőt szívesen megtenném azt az utat akárhányszor olyan kedves estéért. Én... én... jövő vasárnap megint szeretnék kimenni, — teve utána némi habozással.« — Miért ne mennél? — mondá őszintén Lionel. — Lásd nekem van sok képes újságom, gyermek olvasókönyvem, mert hiszen temérdek ilyes holmi jön a szerkesztőségbe, és senki se törődik velük, azt gondoltam hát, hogy kiküldöm azokat miss Francis beteg gyermekei számára ... — Ez aztán igazán nagy pazarlás tőled, — jegyzé meg nevetve Lionel. Smiss Francis szíves volt megírni, hogy nagy örömet szereztem küldeményemmel, mert a gyermekek közöl sokan még nem tudnak olvasni, de a képekben gyönyörködhetnek. Sőt az is írta, hogy ha jövő vasárnap kimegyek, meg fogja mutatni, hogyan osztotta szét a holmit... a képek a falon függnek stb., ime ezért szeretnék hát kirándulni. (Folyt. köv.) Képviselő-választások. Az olasz-liszkai választás. Sárospatakról írja levelezőnk: A visszaélések szembeszökőkben, botrányosabban sehol nem nyilatkoztak, mint az olasz-liszkai választó kerületben a kormány részéről.’Ez a szó teljes értelmében embervásár volt. A soványabbaknak 10—20 frt, a kövérebbeknek 100— 500 frt volt az ára. Alkotmányos elvnek, szabad meggyőződésnek itt nem volt értelme. Pénz, bor, pálinka, kenyér volt a jelszó, minden szemérem s tartózkodás nélkül. Hogy teljes legyen a vásár, nem hiányzott a liczitáczió sem. Egy, kettő, ki ad többet érte. Nem hiányzott az exekuczió sem. Ki lelkét el nem akarta adni, azt a végrehajtók elrabolták s vitték a nagy vásárra zsandár kiséret mellett. De nem hiányzott a hivatalos presszió sem. Minden hivatalnok, zsandár és rendőr, megannyi kortes volt. Szolgabirák járták körül választás előtti napokon a községeket zsandárkiséret mellett s hajtották a választókat a nagy vásártérre, ski menni nem akart kényszeritették. Nem csoda tehát, ha ily hallatlan vesztegetés és visszaélés mellett, a kormánypárt részére esett a mérleg s megválasztatott Molnár Béla kormánypárti programmal Kun Béla sárospataki jogtanár, függetlenségi jelölt ellenében. De ha mindenütt így ment a választás, akkor a kormány többsége valóban a kisebbség többsége. * Kaposvárról írják: Régtől látott szép alkotmányos életképben gyönyörködött Kaposvár közönsége folyó hó 29-én. Makfalvay Gézát a nemzeti pártnak 459 szótöbbséggel győztes jelöltjét kisérte be a szüli választókerület lelkes közönsége százat meghaladó bandérium és több száz fogatból álló kocsisorral. A bandériumot Reeh József, Hunyady László gróf szilli uradalmának ellenére vezette, egy, a Jász-Kun típusra emlékeztető szép ifjú ember, aki hoszszú selyem patyolatban, csikós kosztümben tánczoltatta a tűzvérű paripát a bandérium élén. A szomszédos kaposvári kerületből a már megválasztott függetlenségi képviselők, a függetlenségp áru értelmiség és a választók százai külön díszes ocsisorral, a Kaposvárral szomszédos Toponár községben vártak a képviselőre, kit az itt egyesült impozáns díszmenet diadallal kisért be Somogy megye székvárosába, melynek lakossága, mondhatni pártkülönbség nélkül nagy lelkesedéssel várta és fogadta Makfalvay Géza képviselőt. A díszes menet örömujjongva vonult el a megyei székház előtt és a felharsanó éljenek bizonyára kellemetlenül hangzottak T a 11án Béla főispán fülébe, aki különösen Makfalvay ellen a hatalmi és kortes-eszközök minden megengedett és tiltott válfaját fölhasználta. * Bartók Lajos Tordán: Ismeretes a tordai választás eredménye. Bartók Lajos néhány szavazattal kisebbségben maradt a kormánypárti Pap Samuval szemben. Levelezőnk most érdekes adatokat küld nekünk a tordai küzdelmes választásról. Elmondja, hogy miként hódította meg Bartók a város lakosságát s aztán igy folytatja: Nem csoda, ha Torda városa fejedelmi pompával fogadta a politikust, a költőt és a szeretetreméltó embert, s ha két hatalmas demonstráczióval fejezte ki határtalan rokonszenvét. Az első a színházban folyt le s arról már irtunk. A második tüntetés a választás napján volt, mikor a szomszéd Túr községből jött be a választásra, kísérve három magyarfalu választópolgáraitól. A lovas bandérium a Dobogóig ment életbe. A városban minden ház üres lett, kicsije, nagyja Bartókot kívánta látni. A szánkákkal a lovak csak lépést haladhattak a tömött népáradat miatt, mely csak úgy hömpölygött a széles utczákon segetverő éljenzéssel kisérte kedvenezét szállásáig. Az ablakokból és boltajtókból kendőket lobogtattak Bartók felé s a szemekben örömköny csillogott. Ilyen határtalan ragaszkodás mellett, tudva még azt is, hogy a független szavazó polgárok a városban még nagyobb számmal tömörültek a zászló alá, mint a múlt választáson, továbbá, hogy a hivatalnoki seregből, mely tűzön-vizen a kormányra tartozik szavazni, mintegy 60-an maradtak ki adóhátralék miatt a szavazólistából, végre hogy a Havasról a szebeni konferenczia erős utasítása folytán, de még a hideg miatt is kevesebben hajthatók le a szabad választásra, tudva ezeket: nem csoda, ha elterjedt a hir, hogy Pap Samu visszalépett s ha mindenki azt hitte, hogy a győzelem határozottan a Bartóké lesz. S hogy mégis harminczkilenc votummal győzött Pap Samu, annak megvan a maga nagy oka. S ennek az oknak neve: pénz és erőszak. Dolgoztak pedig a kormány kortesei a legkülönbözőbb módokon. A legcsekélyebb az, hogy Bokody színtársulatát el akarják üldözni, mert a választási küzdelmek idején elő merte adni Bartók Lajos »Thurán Anná«-ját, amelynek hatásától féltették a maguk jelöltjének ügyét. De használtak aztán egyéb eszközöket is. Egy előkelő városi tisztviselő bejárta a várost s a gyermekes apákat ilyenformán kapacitálta: »Ha nem a kormányra szavaztok, a tanítók megbuktatják gyermekeiteket az iskolában, és soha sem lesz ember belőlük!« Egyéb intézkedések voltak a következők: A választás előtti napokon a »Korona« és »Nap« vendéglő lánczos kapuit felrakták, hová a kormánypárti szabad polgárokat a szabad választásra bezárandók voltak. Az udvarra nyíló magánlakások ajtóit beszegezték, az udvart köröskörül magas falak vették körül, a milyen magasakat a századok legendájában épített volt Tubálkain, ahová