Pesti Napló esti kiadás, 1892. június (43. évfolyam, 152-180. szám)
1892-06-01 / 152. szám
Budapest, 1892. Szerda, juuius 1. 152 szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Gróf Szapáry Gyula leszavaztatása. A képviselőház mai ülésének végén váratlan és ritka esemény történt. Gr. Szapáry Gyula miniszterelnök válaszolt Polonyi Gézának egy régibb interpellácziójára a „Hamburger Nachrichten“ ügyében. Azt a sérelmet, melyet Polonyi orvosoltatni kért, a miniszterelnök válasza nem ígérte meg orvosolni, ezért Polonyi nem vette tudomásul a miniszterelnök válaszát s beszédében a miniszterelnök iránt élesen kidomborította a bizalmatlansági motívumot. Báró Bánffy Dezső elnök szavazásra bocsátván a kérdést, a függetlenségi párt húsz képviselő aláírásával név szerinti szavazást kért. Ezt az elnök eleinte vissza akarta utasítani, mert nemcsak félreértette, de félre is magyarázta a házszabályoknak azt a pontját, mely azt rendeli, hogy interpellácziókra adott miniszteri válaszok felett a ház »egyszerű szavazással dönt.« Báró Bánffy Dezső az egész képviselőház nagy derültségére azt következtette abból, hogy tehát ily válaszok felett nem szabad név szerinti szavazást kérni , pedig az említett egyszerű szavazás nem intézkedik a szavazás módjáról, hanem csak azt rendeli, hogy az ily válaszok felett egyszerű szavazással, vagyis minden vita nélkül dönt a képviselőház. E felett vita támadt és a ház elnökének tévedését többen megmagyarázták neki. Ezek közt Eötvös Károly és gr. Apponyi Albert. Hozzájárult e felfogáshoz a kormánypártból Hegedűs Sándor is és ekkor báró Bánffy Dezső kénytelen volt a névszerinti szavazást elrendelni. Az elnök a »K.« betűt húzta ki, mire az ülést öt perczre felfüggesztették. Ekkor még a kormánypárt volt többségben és e többség nagyobbítására a whippek azonnal munkához is láttak, de az ellenzék száma mindjárt a szavazás kezdetén rohamosan megnövekedett és daczára a szándékos, lassú olvasásnak, kezdettől fogva állandó többségben volt. Ennek láttára a kormánypárton nagy zavar és konszernálás vett erőt. Nagy látásfutás keletkezett, a telefon állandóan dolgozott és a frakkerek robogtak, a jegyző pedig oly lassan olvasott, hogy minden névnek elmondása után lélekzetet vett. Az első névsor olvasása után az ellenzéknek 26 többsége volt. A második névsor olvasása ennélfogva még lassabban történt. De mindezen manőverek daczára az ellenzék 9 szavazattal győzött, ami óriási lelkesedést idézett elő az ellenzéken és roppant lehangoltságot a miniszterelnökön és az egész, kisebbségben maradt kormánypárton. A látvány rendkívül ritka és érdekes volt. Az ellenzék levén többségben, a többség jogait gyakorolhatta és midőn arról volt szó, hogy Polonyi interpellácziója mikor tűzessék tárgyalás végett napirendre, az ellenzék a rögtöni napirendre tűzést erőszakolhatta volna. Ettől félvén a kormánypárt, azonnal a kisebbség fegyveréhez nyúlt és óriás kapkodás közt és az ellenzék zajos hahotása közben húsz képviselő által aláírt ívet rögtönzött, hogy a szavazást másnapra halaszsza. De a többségben levő ellenzék nem erőszakoskodott, hanem elfogadta a miniszterelnök ajánlatát, hogy holnap fog indítványt tenni a napirendre tűzésre nézve. Polonyi pláne azzal a finom malicziával élt, hogy tekintettel a jubiláns ünnepélyekre, nem kívánta siettetni interpellácziójának tárgyalását. A miniszterek közül Csáky, Wekerne, Szögyény, Szilágyi és gróf Bethlen voltak jelen. De nemcsak ez volt a kormányra nézve az egyedüli csapás, hanem nagyon kellemetlen volt Horánszky Nándor interpellácziója is, melyben Horánszky Nándor konstatálta, hogy a mai naptól kezdve június 15-ikéig Magyarországon törvényen kívüli állapotok uralkodnak és senki adót nem szedhet, és senki adót fizetni nem köteles. Ez az interpelláció szintén annyira zavarólag hatott, hogy bár az összes kormányhoz volt intézve, egyik miniszter sem tudott arra rögtön válaszolni, hanem a miniszterelnök péntekre ígérte a választ és rögtön ülés után a miniszteri szobában minisztertanács tart a to 11. Az ellenzék nem túlozhatja győzelmét, de a kormány sem kicsinyelheti vereségét. Ez a helyzet szignatúrája és ha a válság nem is állt be, de beállhat, mert a kormánynak aligha fog alkalma nyílni, hogy e kudarcot megreparálhassa. Így végződött a mai ülés, melynek híre az egész városban futó tűz gyanánt terjedtek vény folytán a megtartott vizsgálat alapján a választás megsemmisíttetik. Az ítélet indokolása kiemeli, hogy a vizsgálat kiderítette, miként Domahidy ellenjelölt pártja három ízben lett az ellenpárt által erőszakosan megtámadva, maga Domahidy ellenjelölt is kénytelen volt életveszélyes fenyegetés folytán elmenekülni s a megfélemlítés folytán Domahidy István pártjának egyik része eltávozott, sőt némelyek a megválasztott képviselőre, Papp Bélára szavaztak , hogy a kifejtett erőszakosságok hatása alatt a választási szabadság teljes mérvben nem érvényesülhetett. Kiderütl továbbá a vizsgálat, hogy a szavazás több esetben bizalmi férfiak nélkül folyt, hogy a Papppártiak a választásnál botokkal s fejszékkel felfegyverezve jelentek meg, hogy a választókhoz a kérdést nem az elnök, hanem a küldöttséghez nem is tartozó egyén intézte s hogy a szavazás több ízben elnök nélkül folyt. A felek költségbeli igényeit kölcsönösen megszüntetendőnek határozta a bizottság. Budapest, június 1. A csengeri mandátum megsemmisítése. A képviselőház kilenczedik bíráló bizottságának mai ülésében hirdette ki az ítéletet Lukács László elnök a csengeri kerületben tartott képviselőválasztás ügyében. A választás ellen beadott két ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése június 1-én. A képviselőház mai ülésén folytatta a vallás- és közoktatási tárcza költségvetésének részletes tárgyalását. Vajay István szólalt fel az »Egyetemek« tételénél s a katholikus egyetemi alap jövedelmeinek az évi költségvetésbe való felvétele ellen tiltakozott. Berzeviczy Albert államtitkár és Csáky Albin vallás- és közoktatási miniszter ezzel szemben hangsúlyozták az egyetem állami jellegét, amelyet Madarász József Deák Ferencz egy 1868-iki nyilatkozatával is megerősít. A »Gimnáziumok« tételénél Horváth Gyula szólalt fel, különösen a hivatalnokok körében lábrakapott rangkórság ellen kikelve. Veszedelmesnek tartaná, hogy ha a tanárokra nézve is rangosztályozás állapíttatnék meg és a miniszter jóakaró buzgóságától és erélyétől várja a veszedelem elhárítását. Ezután még Szapáry miniszterelnök tett jelentést a ház szünet előtti munkarendjére nézve, mire az interpellácziók következtek, közte Szapáry válasza Polonyi interpellácziójára a »Hamburger Nachrichten« tárgyában, melyről fentebb emlékezünk meg. Elnök: B. Bánffy Dezső. Jegyzők: Széll Ákos, gróf Esterházy Kálmán, Lázár Árpád. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök, gróf Csáky Albin, Szögyény-Marich László, Josipovich Imre. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Az elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket, melyek a megfelelő bizottságoknak adatnak ki. Felolvasásra kerül az elnök előterjesztése a függőben levő ügyekről. Elnök jelenti, hogy a kúriai bíráskodásról szóló javaslat tárgyalására kiküldött bizottság már megalakult s elnökévé Bokrosa Eleket, előadójává pedig Tibád Antalt választotta meg. Tudomásul szolgál. Az interpellácziós könyvbe Thay Kálmán jegyzett be interpellácziót a zónaidő behozatala tárgyában a miniszterelnökhöz. Az ülés végén fog megtétetni. A közoktatásügyi tárcza. Következik a napirend : a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésének részletes tárgyalása, és pedig az egyetem tétele. Vajay István: Azon történelmi igazság és jog nevében, melyet semmiféle ellenkező gyakorlat meg nem másíthat, a Pázmány Péter által alapított s a Lippay-Lósy-féle egyesített alapítványokkal gyarapított katholikus egyetemi alap jövedelmeinek az évi költségvetésbe való felvétele ellen itt a képviselőházban ezennel ünnepélyesen tiltakozom, s az említett alapokat a létesítendő katholikus autonómia számára reklamálom. Két okból tartom ezt szükségesnek és pedig egyrészről azért, hogy az ellenkező gyakorlat ezen alapok jogi természetének ne prejudikáljon; másrészről azért, mert ezen alapok jogi természetével ellenkező felfogás már az irodalomban is hódít, mégpedig a magyar katholiczizmus fájdalmára a kultuszminiszteri államtitkár által, ki az »Osztrákmagyar monarchia Írásban és képben« czimű vállalat egyik utóbbi füzetében irányzatosan beszél az egyetem jellegéről. Most pedig a t. ház engedelmével felelek a t. kultuszminiszter minapi azon vádjára, hogy én vakmerően gyanúsítok, anélkül hogy bizonyítanék. Hogy az egyes nagyobb egyházi javadalmakkal tényleg kortes szolgálatok jutalmaztatnak, oly általánosan tudott dolog, hogy nyitott ajtókat döngetne, aki ezeket erősen bizonyítaná. De mivel a t. államtitkár úr újra konkrét tény felhozására provokál, elmondok egy-kettőt. Ott ült a túloldalon egy úr 17 évig, egyebet se tett csak igennel szavazott, s kapott érte reális prépostságot. Egy másik hasonló érdemért stallum litterariumot, holott még deklinálni is csak igy tud: Eminentissime Cardinale. Ennyit a múltra, a jelenre örvendve veszem tudomásul, hogy tisztább állapotok kezdenek uralkodni. A tételt elfogadom. Berzeviczy Albert államtitkár elsősorban azt jegyzi meg, hogy az »Osztrák-magyar monarchia« cz. vállalatba írt értekezésében az egyetem jellegére vonatkozólag azt az álláspontot foglalja el, melyet törvényeink határozottan megjelölnek. — Sághy Gyulának tegnapi beszédével foglalkozva, megjegyzi, hogy a miniszter a kinevezéseknél csak a legritkább és legkivételesebb esetben szokott a rendes pályázati úttól eltérni. Ami az egyetemi tandíjrendszert illeti, a kormány ugyan még nem volt abban a helyzetben, hogy kibocsátott rendeletét az egyetemi tanárok kívánságaival összeegyeztesse, de tévedés volna azt hinni, hogy az új rendszer a tanárok függetlenségét érintené. A tandíjjutalékokkal kedvezményben részesíteni valakit nem áll a kormánynak módjában, mert már a pályázatnál határozottan ki lesz jelentve, hogy az illető tanári állással minő jutalékok járnak. Dr. Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter elsősorban az egyetem állami jellegét hangsúlyozza. Sághy Gyulának az egyetemi tanszékek pályázati úton való betöltésére vonatkozó fejtegetéseivel egyetért, de miután e fejtegetéseket kapcsolatba hozta egy most elbírálás alatt levő esettel, sajnálatának ad kifejezést, mert ezzel Sághy annak a gyanúnak teszi ki magát, hogy a karban kisebbségben maradt véleménye számára itt akarja a többséget megszerezni. A Vajay által felhozott konkrét esetekből nem látja bebizonyítottnak azt, hogy egyházi javadalmazások a múltban kortesszolgálatok jutalmazására fordíttattak. Sághy Gyula személyes kérdésben válaszol a miniszternek. Nem a karban kisebbségben maradt véleménye számára kívánta a többséget is megszerezni, mert ő azzal a kathédrával semmi összeköttetésben nem áll s tisztán a közügy érdekében követelte a tanszékek pályázati uton való betöltését. Gróf Csáky Albin miniszter nem is gyanúsította Sághyt, sőt inkább alkalmat akart neki adni e kijelentésre. Madarász József Deák Ferencznek 1868 diki nyilatkozatával is erősiti, hogy az egyetem állami intézet. A tétel megszavaztatik. A »Gimnáziumok« tételénél felszólal Horváth Gyula: T. képviselőház! Belátom, hogy ez alkalommal a gimnáziumok, a középiskolák kérdésében tüzetesen beszélni alig lehet, nem azért, mintha e kérdésnek a parlamentben való tárgyalása igen kívánatos nem volna, hanem mert ezen budget tárgyalásával már annyi idő telt el és egyáltalán a budgettárgyalások is oly hosszúra nyúlnak, hogy a t. háznak, de még a közönségnek is a figyelme egészen ki van fáradva. Azonban daczára ennek lehetetlen, hogy legalább meg ne érintsem azt a kérdést, mely úgyszólván Magyarország jövőjének, kulturális fejlődésének egyik alapját képezi. (Halljuk! Halljuk!) Amint méltóztatik tudni, igen kis részben kerülnek ki az ország intelligens elemei az egyetemekről és azok, akik más államokban talán magasabb műveltség révén szerepelnek, nálunk legnagyobb részben a középiskolákból kerülnek ki és így a középiskolák minősége hazánkban végtelenül fontos. Teljes elismeréssel adózom a t. miniszter úrnak azért, hogy igyekezik megtalálni azokat a módozatokat, melyek mellett a középiskoláknak a niveauja emeltessék, az oktatás aránya pedig hatékony eredményeket szüljön. De tehát, van egy dolog, melyet a theoretikus fejtegetésekkel szemben, sőt theoretikus reformok után is látunk és pedig az, ami a gyakorlatban is mutatkozik és tapasztalatilag is észlelhető ez országban, hogy azok a generációk, melyek az utóbbi időben kerülnek a közélet terére, úgy a szabadságszeretetben, mint a társadalmi önállóság és függetlenség érzetében mind gyengébb és gyengébbekké kezdenek válni. Most már az újabb generácziókban oly ifjúsággal kezdünk megismerkedni, amely egyetemből kilépve, életpályáját arra alapítja, hogy minő penziót fog annak idejében elérni ; olyan ifjúsággal, amely nem bír fogékonysággal sem az eszmék, sem az elvek iránt, sőt talán még a kenyér iránt sem, hanem azon módozatokat iparkodik megkeresni, amelyekkel mentői könnyebben, de nem tehetségei érvényesítésével, hanem kegyek elnyerése mellett, hízelgéssel, az életben pozícziót szerezhessen magának. (Úgy van balfelöl.) Ez a szellem nem az ifjúság vérében van; ennek az ifjúságnak atyja, nagyatyja, ugyanabból a vérből való volt, és szabadságszeretetet és férfias függetlenségérzetet hozott magával a közéletbe, amelynek annak idején a magyar társadalmi élet közbecsülést és önállóságot biztosított. Tehát kell, hogy e méreg beoltatott legyen és ha azt keressük, hogy hol oltatott bele az, a középiskolák elhibázott rendszerében kell annak eredetét kutatnom, legnagyobb részben legalább. Felhívom erre a t. miniszter úr figyelmét. Tíz évvel azelőtt képviselők társaságába kerültem. Azt hittem, hogy mindazok az eszmék és elvek, amelyek engem és ebben az országban az egész magyar intelligencia keblét bevitették, abban a körben is változatlanok. Vacsora közben azután Magyarország fiatal képviselői a fölött a komoly kérdés felett kezdtek vitatkozni, vájjon a magyar képviselő milyen rangosztályba tartozik. (Derültség balfelöl.) Elbámultam azon, hogy mikép kerülhet ily kérdés elő. Azt hittem, hogy csak tréfás társalgás az egész, amelynek a közéletre egyáltalában semmi befolyása sincs. És most 10 esztendő múlva oda jutottunk, hogy már nemcsak azon képviselő urak, hanem Magyarországon mindenki azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen rangosztályba tartozik. Hogy e mindenütt mutatkozó vagy kielégítést találjon,midőn a tisztviselők fizetésének javítása törvényjavaslat alakjában került szőnyegre, nemcsak azzal méltóztatott foglalkozni a t. kormánynak, hogy miképen javíttassák a tisztviselők fizetése és fizetésük minő osztályba tétessék, hanem ugyanakkor —miután úgy látszott, hogy e vágyakat csupán pénzzel nem lehet kielégíteni, — rangosztályokkal gondolták a hiányzó összegeket pótolhatni, tehát rangosztályok lesznek itt is. Meg vagyok arról győződve, hogy e körülmény a tisztviselőknél is kártékony hatást gyakorol, de végtelenül veszedelmesnek és károsnak tartanám, hogyha e rangkórság bevitetnék a tanári karba is, amelynek kezébe a magyar ifjúság nevelése van letéve. (Helyeslés balfelől.) Hogy egyes dolgokra rámutassak, bátor vagyok magából a javaslatból idézni azt, hogy pl. a polgári iskolák tanárai a 10. és 11. rangosztályban vannak, és ugyanazon kvalifikácziót követelik tőlük — tudvalevő dolog — mint a melylyel a felsőbb leányiskolák tanárai bírnak. Vannak ezenkívül középiskolai tanárok, a kik a VIII—IX. rangosztályba tartoznak s végül vannak egyetemi tanárok, akik rangosztály tekintetében is — mert a rangkórság dívott egy időben a kolozsvári egyetemen is — magasabb osztályba helyeztettek; azt ugyan, hogy melyikbe, nem tudom, nem vagyok járatos a dologban és csak ezentúl fogom majd megtanulni. (Derültség.) Kiss Albert: No no! (Elénk derültség.) Horváth Gyula: Mondom, eddig még nem vagyok járatos benne, de azt hiszem, hogy a VI. vagy VII. rangosztályba vannak téve. Már most ha olyan kasztokat akarunk teremteni, amilyenek Hátsó-Indiában vannak, ahol nemcsak az egyik kasztból, hanem az egyik kaszt alosztályából sem lehet átlépni a másikból, akkor teljesen jól van ez így, mert a tanároknak, úgymint a polgári iskolai, reáliskolai, leányiskolai tanároknak olyan rangosztályzatot adnak, amelyből megmozdulni lehetetlen, mert akármilyen tudományos ember legyen is, amíg minden tizenötödik rangosztályban levő hivatalnok szorgalma, tehetsége és képessége által feljuthat a második rangosztályba, addig az a polgári iskolai tanár megmarad ott, ahová fizetésének megállapításakor helyezték. Veszedelmesnek tartanám, tehát, hogyha a tanárokra nézve rangosztály állapíttatnék meg, amely mellett nem az kölcsönözne nekik tiszteletet, állást és pozíciót, hogy elvállalt dolgának miként felel meg, hanem az, hogy milyen rangosztályba helyezik. Kérem tehát a miniszter urat, méltóztassék a tanárok rangosztályát kivenni e törvényből, s a tanárok fizetését, ahogy a természetnek meg is felel, attól egészen külön megállapítani. Ez alkalommal bátor vagyok még rámutatni arra is, hogy milyen rangkórság mutatkozik még ott is, ahová úgy a miniszter úr, mint az államtitkár úr figyelme is kiterjedhet. Eltekintek attól, hogy milyen üdvös a magyar közoktatás ügyére az, hogy a Ferencz József-intézet növendékei spádákat hordanak, (Derültség balfelől) hogy egyátalában mennyire meg nem férő intézet ez a magyar közönség gondolkodásával — legalább a múltéval — épen úgy, mint a Mária Terézia által alapított bécsi Theresianium, amelynek hibáit ott is érzik s itt is látjuk kinövéseit a nevelésben: de mi szükség van ma a XIX. század végén ilyen intézetek felállításával a kasztokat elválasztó különbségeket még szembeötlőbbekké tenni? Hogy ez a kaszt-szellem ott mennyire jelentkezik, mutatja az, hogy mindegyre olvasom, hogy a Ferencz József-intézet kormányzója. (Derültség a bal és szélsőbaloldalon.) Méltóztassanak komolyan meggondolni, hogy váljon ez nem a legkomikusabb dolgok egyike-e, hogy ma már mind efféle czímeket találunk ki, hogy egy intézet kormányzója. (Így van balfelöl.) Hiszen a legtudományosabb férfiak meg voltak azzal elégedve, hogy tanároknak nevezzék őket és ha egy intézetet jól vezettek, hogy igazgató legyen a nevük. Most mindenféle nevet feltalálnak, amely a dolgot még komikusabbá teszi és ezt beviszik az iskolákba is. Meg vagyok róla győződve, hogy ha a t. miniszter úr komoly figyelmére méltatja ezt a kérdést, akkor azzal a jóakaró buzgóságával, mely minden tényében vezérli, és azzal a férfias önállóságával, mely, mint tapasztalni szerencsém volt, mindig kifejezésre jut, s amidőn belátja azt, hogy egyik vagy másik után a kellő czélt el nem éri, akkor van bátorsága a másik utat választani : higgadt meggondolásával és komoly erélyével meg fogja tudni menteni hazánkat ettől a most elharapózó veszedelemtől. (Helyeslés a bal és szélsőbaloldalon.) Madarász József teljesen magáévá teszi Horváth Gyula fejtegetéseit. Hogy az első országos tornaverseny még nem járt a kívánt eredménynyel, annak oka a verseny napján kitört zivataron kívül a kezdet nehézsége is volt. De azért a versenyek ismétlését szükségesnek tartja. Kéri a minisztert, hogy a tornacsarnokokat az egyes intézetekhez közel létesíttesse. Óhajtaná, ha mentül előbb elkövetkeznék az az idő, mikor a latin és német nyelv kötelező oktatása is megszűnnék. Pázmándy Dénes kifogásolja, hogy a bécsi Teréziánumba oly ifjakat küldenek, mint magyar stipendistákat, akik egy szót sem tudnak magyarul. A Dunántúl számára középiskolákat sürget. Gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszter a hallott megjegyzésekre reflektál. A testedzésre nagy súlyt fektet; a túlterhelést a tanmódszer megváltoztatásával szándékozik megszüntetni. A latin nyelv tanítása resztringáltatni fog; az egységes középiskola behozatalával a latin nyelv csak a harmadik osztálytól kezdve fog taníttatni. A német nyelv kötelező tanításának szükségét azonban most is hangoztatja. Amit Horváth Gyula a rangkórságról mondott, azzal egyetért, de nem fogadhatja el azt, amint a Ferencz József intézetről mondott. Ez az intézet hézagot pótol, mert akik azelőtt külföldre küldték gyermekeiket, most itt helyezik el. Hogy az intézet igazgatója »kormányzó« czimet visel, annak oka az, hogy az intézetben más két igazgató is van s így a harmadikat meg kellett különböztetni. Pázmándy Dénesnek válaszolva megjegyzi, hogy a Teréziánumban most már magyarellenes tendenczia nem található. A Pázmáneumnak Magyarországba való áthozatalára a magyar kormánynak ingerencziája nincs, mert az alapítólevél értelmében annak Bécsben kell lennie. A középiskolák szaporítása akkor fog lehetővé válni, ha az egységes középiskola létesíttetni fog. Thaly Kálmán azt hiszi, hogy a miniszter és a jelenlegi prímás közös akarattal kivihetnék a Pazmaneumnak Budapestre helyezését. Horváth Gyulának fejtegetéseihez csatlakozva fölemlíti, hogy még a kereskedelmi akadémiában is van internátus, melynek növendékei egyenruhában járnak. Még a reális pálya növendékeibe is belecsöpögtetik a hiúságot. A tétel elfogadtatik. Elnök az ülést öt perczre felfüggeszti. Szünet után az elnök megnyitja az ülést. A felekezeti iskolák segélyezése tételénél Endrey Gyula országos tanító-nyugdíj-intézet létesítését sürgeti. Azt tartja, hogy egy deficitmentes államháztartásnak gondoskodnia kell arról, hogy a felekezetek tanítói ne maradjanak gyámol nélkül. És mert nincs nyugdíjintézet, azt látjuk, hogy olyanok is tanítóskodnak, akiket a tanításra képtelenné tesz az aggkor. Csáky Albin gr. miniszter kijelenti, hogy az ügy már annyira megért, hogy a pénzügyminiszterrel folyamatba tett tárgyalások befejeztével törvényjavaslattal járulhat a ház elé. (Helyeslés.) A tételt megszavazzák. A »népnevelés« tételénél felszólal Pályi János: T. ház! Én is ott kezdem, ahol többen, képviselőtársaim közül kezdeni szokták, hogy rövid leszek és tárgyilagos. Rövidnek és tárgyilagosnak kell lennem, mert a kép, melyet feltárni akarok szomorú és igen aggasztó, azt kiszínezni nem lehet, én pedig sötéten festeni nem akarok, hanem előterjesztem a tényeket úgy, amint azt tulajdon tapasztalásomból tudom. Meg lehet győződve a t.ház, hogy egy hajszálnyit sem fogok eltérni a valóságtól. »Népnevelés« a czíme a tárgyalás alá vett költségvetési részletnek. A népnevelés a népnevelők által történik és én különösen a népnevelők közül, a népnevelők párját akarom felhozni, és azok sorsát és állapotát kívánom festeni. (Halljuk!) Mintául egy kerületet vettem fel, ahol az állami és községi iskolákat levonva, 31 felekezeti iskola van. Ezen 31 felekezeti iskola tanítói közül hat tanítónak évi fizetése nem üti meg a 300 pengő forint jövedelmet. Ezek között 4—5 van, akinek javadalma megüti ugyan ezt az összeget, de törvényellenesen még a lakás is be van számítva. Ez, t. hát, igen sajnos, és én azt gondolom, hogy nem is kellene nekem e tekintetben felszólalni, mert felszólalásomnak élét venné, ha t. i. fegyveremnek éle lett volna, a minisztériumnak ötödik szám alatt benyújtott törvényjavaslata, mely erről már gondoskodik. Azonban, mert a törvény meg volt hozva 1868-ban és ha bár 1892-ben egy halmazkérvény van a minisztériumnál, ezen szegény tanítók ügyében semmi sem történt. És bocsássanak meg, hogy ha megkérdezem és nyilatkozatot kérek a magas minisztériumtól, hogy azon ötödik szám alá sorozott törvényjavaslatot csakugyan ama szándékkal alkotta-e meg, hogy az a lehető legrövidebb idő alatt törvényerőre emeltessék, hogy ezen szegény és nyomorult emberek biztosítást, vagy legalább némi vigaszt nyerjenek, hogy sorsukon csakugyan javítva lesz ? Nem is kérdeném én ezt a magas minisztériumtól, hogy ha nekünk volna autonómiánk, mert akkor találnánk mi módot arra,hogy a legelső s legnagyobb szükségben magunk nyújtsunk segédkezet azon szerencsétlenek és nyomorultak részére. Mert mindennapi imánk után ez következik: »Add meg uram minekünk a mi autonómiánkat! (Helyeslés balfelől!) Minthogy pedig e részben a higgadtság helyreállt , minthogy semmi egyéb akadálya ennek nincs, mint a minisztérium akarata, ez könnyen keresztül vihető is volna. Igaz ugyan, hogy a tárgyalás megszakadt és a közmondás azt tartja, hogy a fonalat, ha elszakadt, össze lehet kötni, de varrni nem lehet vele, de én mégis biztosítom a miniszter urat arról, hogyha ő az elszakadt fonalat összefogja kötni, mi mégis fogunk tudni vele varrni. (Tetszés balfelől.) De bocsásson meg s tekintse át a helyzetet a t, miniszter úr. Ki indítványozza ezt ? Mi nem indítványozhatjuk, mert akkor kérelmeznünk kellene, ez pedig hiábavaló lenne. Vagy a magas klérusnak kell ezt megtennie, vagy a miniszter úrnak. Akárhol szakadt el ez a fonál s ha mindjárt odafent a legfelsőbb helyen szakadt volna is el, én azt gondolom, be fogják látni ennek szükségét. Be kell azt látniok, mert ez nem csak az én óhajom, de az egész háznak óhaja, hisz más hitfelekezetnek is óhajtják, hogy jöjjünk bele már egyszer mi is az autonómiába. (Helyeslés balfelől.) Ha tehát ily általános kívánságról van szó, nincs más mód, mint azt kívánni, hogy a miniszter úr legyen az indítványozó és tegye meg az első lépést, majd mi folytatni fogjuk azt és miután a higgadtság visszatért, oly higgadtan fogjuk ezt tárgyalni, amint csak a legnagyobb érdekű dolgokat — mint ez autonómia — tárgyalni lehet. (Helyeslés a baloldalon.) Ha biztosít a miniszter úr arról, hogy a szóban levő igen jó törvényjavaslat a legrövidebb idő alatt elő fog terjesztetni, azt hiszem evvel meg fogja nyugtatni azon szegény nyomorultakat is. A tételt megszavazom. Meg is kell szavaznom, mert ha az én szavazatomtól függne, hogy az ne szavaztassák meg s kimaradjon a költségvetésből, akkor még többen lennének az éhezők. Ezért ismétlem, a tételt megszavazom. (Helyeslés balfelöl.) Okolicsányi László a népiskoláknak adja meg mindenek közt az elsőséget. Nemzeti létünk függ a népiskoláktól s ha ezt a nagy fontosságot látjuk, sajnos, hogy a kormány nem teljesíti kellően kötelességét a népnevelés terén. Bizonyítja ez azt, hogy a népiskolák nagy része a felekezetek kezében van. Az államnak a kötelessége, hogy minél nagyobb mértékben segélyezze az iskolafentartó felekezeteket. Határozati javaslatot terjeszt be a tanítók fizetésének fölemelése tárgyában, mely szerint a néptanítók fizetésének minimuma 400 írtban állapíttassák meg. (Helyeslés.) A koronázás jubileuma. Gr. Szapáry Gyula miniszterelnök : T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Hivatalosan értesültem arról, hogy ő Felsége a királyné nem vehet részt azokon az ünnepélyeken, melyek a koronázás negyedszázados évfordulója alkalmából legközelebb megtartatnak. Tekintettel arra a legmagasabb érdeklődésre, melyet a királyné ő Felsége Magyarország sorsa irányában mindenkor tanúsított és jelenleg is tanúsít és tekintettel arra a hódolatteljes ragaszkodásra, melyet a magyar nemzet őfelsége irányaiban táplál, bátor vagyok azt a javaslatot tenni, hogy a képviselőház ez alkalomból üdvözlő feliratot intézzen Magyarország koronás királynéjához. (Általános élénk helyeslés.) Arra az esetre, ha a t. ház javaslatomat elfogadni méltóztatik, felkérendő volna a képviselőház elnöke, hogy ez üdvözlő feliratot elkészíttetvén, az a ház valamelyik legközelebbi ülésén felolvastassék s a ház nevében terjesztessék fel a királyné ő Felségéhez. (Általános helyeslés.) Csanády Sándor tekintettel a királyné ő Felségének magyar érzelmeire, a miniszterelnök indítványát elfogadja. Elnök a felirat szövegét el fogja készíttetni s az utolsó ülésen a háznak be fogja mutatni. Gr. Szapáry Gyula miniszterelnök indítványozza, hogy pénteken tartassák az utolsó ülés s aztán június hó 10-éig szünet legyen. A ház ehhez hozzájárul. Az interpellácziók. Dr. Szapáry Gyula miniszterelnök, T. ház Polonyi Géza t. képviselő úr egy interpellácziót intézett hozzám a »Hamburger Nachrichten« czímű lapban foglalt közlések miatt és pedig azon okból, mert abban a Magyarországra vonatkozó közlések osztrák elnevezés alatt az osztrák rovatban foglaltatnak. Ezen interpellácziót a t. képviselő úr hozzám, valamint a kereskedelmi miniszter úrhoz intézvén, bátor vagyok erre nézve annak egyetértésével megadni a választ. (Halljuk! Halljuk!) Minden félreértés kikerülése végett bátor vagyok a magam részéről mindenekelőtt konstatálni azt, hogy azon elnevezést, amelyet a képviselő úr hibásnak tart, a dolog természeténél fogva én is helytelennek és közjogi helyzetünknek meg nem felelőnek tartom. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt azonban nem tartom annyira bebizonyítottnak, amit a t. képviselő úr interpellációjában és az ezt indokoló beszédében mondott, hogy ezt az elnevezést tisztán a Ma-