Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)
1894-10-21 / 291. szám
291. szám. Budapest, vasárnap 1894. október 21. 5 PESTI NAPLÓ. jelentése szerint a cár tegnap ájulásba esett, ami az urémiának a következménye; hogy mikor tért ismét a cár magához, arról a jelentés nem szól. Az orvosok mai hivatalos bulletinje szerint a lábak megdagadása különösen fenyegető jelnek mutatkozik. A Berliner Tageblatt jelentése szerint az orvosok tegnap konzíliumot tartottak, amelyben egyhangúlag kimondták, hogy a cárnak rákbaja van. A cár betegsége alatt negyven orosz fonttal fogyott és utóbbi időben a vizeket véres. (2V. Fr. Fr.) Pária, október 20. Pétervárról érkezett jelentések szerint a cár állapota állandóan nagyon aggasztó, a beteg ereje rohamosan hanyatlik. Pétervár, október 20. A cár állapotáról ma este 8 óra 40 perckor a következő hivatalos orvosi jelentést adták ki: Az utolsó huszonnégy óra alatt a cár egy keveset aludt. A nap folyamán fölkelt az ágyból. Az erőállapot és a szív működése változatlan. Az oedema nem nagyobbodott. Leyden, Sacharjin, Hirsch Popov, Veljaminov. Berlin, október 20. (A Pesti Napló tudósítójának távirata.) A Norddeutsche Allgemeine Zeitung jelentése szerint Jovan páter, akit Livádiába rendeltek, a kronstadti helyőrségi templom lelkésze. Nagyon szerény embernek mondják, akinek állítólag sok csodakura sikerült. A páter gyógyítása módja abból áll, hogy kezeit ráilleszti a beteg testére, megkeni szent olajjal és Jakab apostol közönséges levele V-ik részének 14. és 15-ik versét mondja el, mely igy hangzik: „Beteg-e valaki köztetek? hivassa az egyház szolgáit és imádkozzanak érette, megkenvén az olajjal az Urnák nevébe. És e hitből származott imádság megtartja a beteget és felsegélli őtet : ha bűnt cselekedett, megbocsáttatik néki.“ (Jakab.) Pétervár, október 20. (A Pesti Napló tudósítójának távirata.) Most már alig van kilátás arra, hogy Alix hesszeni hercegnő még a cár halála előtt érkezzék Livádiába. A fővárosban a cári családról oly hírek keringenek, amelyek a livádiai eseményeket igazi tragédiává avatják. E hírek szerint a cárné szélhüdést kapott és ágyban fekvő, Ágyban fekvő beteg a három hónap előtt férjhez ment Xenia nagyhercegné is. A cár operációjáról szóló hírek arra vezethetők vissza, hogy lábán bevágásokat tettek a víz lecsapolása végett. (N. Fr. Pr) London, október 20. (A Pesti Napló tudósítójának távirata.) Ide érkezett magántáviratok megerősítik a cárné megbetegedésének a hírét. A cárnét a férje betegágya mellett átvirrasztott éjszakák döntötték betegségbe, annyira busul férje állapotán, hogy vonakodik ételt és italt szedni. Az orvosok azt rendelték számára, hogy teljesen kímélje magát. A bánat az egész cári családot megtörte. Berlin, október 20. A Kölnische Zeitung jelenti Pétervárról. Alix hercegnő Sergius nagyherceggel és nejével ma tovább utazik Varsóba és valószínűleg hétfőn érkezik Livádiába. Mint előbb, most is abban a meggyőződésben vannak itt, hogy a hercegnő útjának célja az, hogy a trónörökös menyegzője mielőbb megtörténhessék. Velence, október 20. A cár állapotáról ma reggel érkezett fölöttébb aggasztó hírekre Konstantin nagyherceg és neje ma délután visszautaztak Oroszországba. Paris, október 20. Ma itt és egész Franciaországban, a zsinagógákban is, imákat mondtak a cár felgyógyulásáért Az orosz nagykövetségnél kitett iv már tele van aláírással. Beírta a nevét a többi közt Canrobert tábornagy és több miniszter is. Pétervár, október 20. Tegnap egész Oroszországban imákat mondtak Sándor cár felépüléséért Több hírlaptudósító Krimbe utazik. Jacine. — Francia regény. — 51 Egyszerre csak az ajtó lassan megfordult a sarkában. Paul hátranézett, de szeme csak körvonalait látta az asszonyi alaknak, mely az ajtónyilás világos hátterére rajzolódott. De csalódnia mégsem lehetett: az alak körvonalai nem voltak olyan terjedelmesek, mint a Jamesonnééi ... Amint fölállott, hogy jobban megnézze a váratlan jövevényt, könnyű terhet érzett a mellére nehezedni s két kar fonódott a nyakára, fejére. Azután pedig rózsasziromnál is édesebb, de nem olyan hideg ajk forrott az ajkára: — Oh édes szerelmem! Bocsáss meg nekem!... sóhajtott föl Solange. S már is lebocsátkozott a puha szarvasbundaszőnyegre, mintha igazi nagybűnös volna ... De szenvedélyesen ölelő karok tartották szorosan ott, ahol volt, azon a boldogságtól és gyöngédségtől áradozó szivén. Egy hosszú, hosszú percig egyetlen szónak az elhangzása is lehetetlen volt köztök. Egybeforrt ajkuk közül alig szállhatott el egy-egy sóhajtása a boldogságnak, olyan mint a szél dallamos mormolása, amelyet zárt szobában a lobogótűz magához szív. — Hol vagyok? szólalt meg végre Paul, fölnyitva a szemét. — Szólj hozzám! Olyan gyakran álmodtam ezt az álmot!... Lehetséges-e? Eljöttél?... Az imént még azt mondtam magamban: „Már nem szeret! . .“ — Oh én imádottam! . . Most már tudom, hogy mennyire szeretlek. Oh, jól tetted, hogy eljöttél! Én Istenem! miért nem mentél még messzebb? Megmutattam volna neked, hogy mennyire szeretlek, azzal hogy utánad mentem volna a világ végére is. Hogy hozzád juthassak, éhséget, szomjúságot szerettem volna szenvedni. Olyat szerettem volna véghezvinni, amilyet soha még más asszony meg nem tett . . . Elhallgatott, magába fojtva azt a féltékenységet, amely hetek óta gyötörte. Ah, hogy ő nem teheti meg azt, amit egy másik nő megtett a Paul szerelméért! Paul, mintha megértette volna, hogy Solange miért hallgatott el, komoly hangon monda: — Néha sokkal nehezebb élni, mint meghalni! Megtanultam ezt azóta, hogy egymástól távol vagyunk. — Oh, mennyit szenvedtél! kiáltotta föl Solange, ki csak most nézte meg jól a férfi arcát. — Oh istenem, milyen nyomorúságos lakás ! Micsoda élet! Hogyan tudhattam volna, hogy hol vagy? Oh, úgy kerestünk! S elbeszélte azoknak a hosszú heteknek a történetét, amelynek mind a kettőjök életében a legboldogtalanabbak voltak. Hogy Marnix eleinte milyen szerepet játszott, azt elhallgatta, de nyomatékosan emelte ki későbbi fáradságait. Londonba utaztak mind a ketten és a legkitűnőbb detektívekhez fordultak, mintha valami nagy gonosztevőnek a nyomozásáról lett volna szó. Végre megtalálták azt a kereskedőt, aki Pault Jameson kapitányhoz utasította volt. És csaknem ugyanabban az órában érkezett meg a Jamesonné levele is... Ő, Solange, azonnal indulni akart, de atyja el akarta hozatni Marseilleből a yachtját, hogy azon jöjjenek ide. Ebben eltelt tíz nap. Végre abban állapodtak meg, hogy — mint Jamesonné is ajánlotta — felülnek egy turistahajóra, amely az északi fokhoz igyekszik. — És most, monda Solange, e gyér megölelni a papát, akit az ajtó előtt hagytam. Marnix el sem volt készülve olyan meleg ölelésre, amilyenben része lön. Paul csak annyit mondott neki: — Használt az orvosság, ha talán erős volt is egy kicsit! Ezentúl egészen más embert fog bennem látni. Ami Jamesonnét illeti, kevés hija volt, hogy sohasem láthatta volna meg a családi képe befejezését, mert festője majdnem megfojtotta az ölelésével. Kieszközölték, hogy a hajó egy-két órával elhalasztotta az indulását, ami lehetővé tette az oly régóta alattomban tervezett díszebéd megtartását. — Tudja most már, hogy micsoda ünnepségre készültem ? kérdé Paultól kényes szemmel a háziasszony. — Szép, szép! mondá Marnix. — De hátha kérlelhetetlen asszonynyal lett volna dolga? . . . Mennyi ízes falat veszett volna kárba! — Nincs asszony, aki kérlelhetetlen volna, ha szeretik, viszonza Jamesonné. — És én tudtam, hogy hányadán vagyok. A hajó éles sivitása indulásra intette a késedelmezőket. Kényes szemmel s még tele szájjal búcsúztak el. — Ne felejtse el a receptemet — mondá Jameson kapitány, még egy utolsót kocintva Paullal: munka, jó feleség, és . . . olyan asztal, mint ez ni. Nem azt értem, ami rajta, hanem azt, ami körülre van. Egy órával utóbb Solange és férje egymáshoz simulva, elvesztették szemük elől a szegényes kis szigetet, amelynek lakosai ígéretet vettek tőlök, hogy esztendőre ismét eljönnek. Nem szóltak egymáshoz, nehogy a hang megzavarja édes boldogságukat. Pár nappal ezelőtt még mindegyikök azt hitte, hogy sohasem lesz része ebben a boldogságban. Végre Paul megszólalt: — Hallani vágyom a hangodat. Mire gondolsz ? — Arra, hogy szeretlek! — Én meg azon tűnődöm, hogyan adhattad te a szívedet annak az embernek, aki én voltam, és aki nem vagyok többé. Mily őrültség! Hát nem láttál semmit? Mit találtál bennem a szerelmemen kívül, ami bizalmat kelthetett benned ? De magányomban, KÜLÖNFÉLÉK. — Budapest, október 29. — Személyi hírek. József főherceg e hónap végén több heti tartózkodásra Wörishofenbe utazik. — Báró Bánffy Dezső, a képviselőház elnöke, holnap pár napra Abbáziába utazik. — Mint a Pester Lloyd estilapjában olvassuk, gróf Károlyi Gyula ma délelőtt oltárhoz vezette az egyetemi templomban Károlyi Melinda grófkisasszonyt. — Sándor király magyar ezrede. A király, mint a Politikai Hetiszemle értesül, Sándor szerb királyt közelebb a 86. számú szabadkai gyalogezred tulajdonosának nevezi ki. Az ezrednek eddig a nemrég elhunyt Szvetenay táborszernagy, nagyszebeni hadtestparancsnok volt a tulajdonosa. Két zászlóalja már hosszabb idő óta Budapesten állomásozik. — A szerb király kegyelete. Sándor szerb király, mint egy berlini táviratunk jelenti, felkereste a charlottenburgi mauzóleumot és ott pompás koszorúkat tett Vilmos császár és Auguszta császárné koporsójára. — Kossuth Ferenc hazatérése. Kossuth Ferenc, mint egy nápolyi táviratunk jelenti, ma indult el hazatérő útjára. Nápolyból Kossuth Ferenc Rómába ment, ahol pár napot fog tölteni s megteszi az olasz királynál a már többször említett bucsulátogatást. Kossuth Ferenc, mint már megírtuk, 28-ikán délelőtt tíz órakor érkezik meg Budapestre. A pályaudvaron több fővárosi és újpesti egyesület küldöttsége fogadja s tiszteletére harminc fehér ruhába öltözött ifjú hölgy vonul ki a pályaudvarra. — Arcképleleplezés. Az Eötvös jótékony egyesület, a főváros egyik legelőkelőbb és legáldásosabb humanitárius testülete, fényes ünnepléssel tisztelte meg fáradhatatlan alelnökét, Zilahi Simont,a Budapesti Hírlap újságvállalatainak igazgatóját. Ma este egybegyűjtötte tagjait és vendégeit a Vigadó termeiben s ünnepi beszédek méltó dicséretei közt leplezte le e derék jó ember arcképét, amely üléstermének örök ékessége lesz. Miután az egyesület elnöke, Kállay Gyula megnyitotta a díszgyűlést, Rákosi Jenő, a tollnak és szónak kitűnő mestere, lendületes beszédet intézett a hallgatósághoz. A magyar nemzet nagy feladatairól, az új honfoglalásról beszélt, amely a mostani generációra vár, s amely akkor válik majd tökéletessé, ha ebben az országban nyelvre, gondolkozásra, érzésre magyar lesz minden ember. Hogy e nemzedék, úgymond, beválthassa nagy misszióját, elsőbben is magyar fővárost kell teremtenie, s ezt a munkát nem szabad teljesen rábíznunk a kormányra, az ország vezérlő embereire, hanem mindenkinek ki kell belőle vennie a részét. Remek beszédét a humanizmus dicséretével, különösen az Eötvösegyesület áldásos működésének magasztalásával végezte, átadván a szót Várany Antalnak, hogy köszöntse az ünnepeltet, akit ezalatt küldöttség kísért a terembe az egybegyűltek lelkes illenei közt. Várady ékes szavakkal dicsőítette Zilahi Simon érdemeit, amelyek megszerezték neki a közbecsülést és mindazok őszinte szeretetét, akik jóságos, meleg szívéhez hozzáférhettek. Az a kép, amelyet az Eötvös-egyesület festetett, így szólt a többi közt, nem közönséges arckép, hanem mintaképe a szerény, becsületes, embertársait szerető polgárnak, aki a mások javáért buzgólkodva, jutalmat nem vár, nem keres. E szépen elmondott beszéd után megszólalt kényes szemmel, remegő hangon az ünnepelt, s megköszönve a kitüntetést, amelylyel polgártársai még nagyobb szeretetre és buzgóságra kötelezték, azzal az ígérettel adózott az Eötvös-egyesületnek, hogy valahányszor önfeláldozó, hűséges munkásra lesz szüksége, őt mindig a legelsők és legbuzgóbbak közt fogja találni. Elszavalták még Várady Antal alkalmi ódáját, amelyet az egyesület zászlószentelő ünnepére irt, aztán bevonult az egész társaság a szomszédterembe, ahol vidám lakmározás közben lelkes felköszöntőket mondottak az ünnepeltre, az ünnepi szónokokra és az egyesület kiválóbb tagjaira. — Wekerle karrierje. Az Élet heti folyóirat legújabb számában Porzsolt Kálmán hirlapírótársunk egy reminiszcenciáját beszéli el, amely érdekes adattal szolgál a miniszterelnök karrierjéhez. A reminiszcencia még abból az időből való, amikor 1886-ban Szapáry bukása után Tisza Kálmán vette át a pénzügyminisztériumi vezetését. Egy-két képviselő és újságíró — írja Porzsolt — tudta csupán, hogy Wekerle nem volt megelégedve minisztériumi helyzetével és egy bankkal tárgyalt, hogy annak élére álljon. Tisza már akkor jól ismerte őt és tehetségét, de még nem nyilatkozott előtte, hogy emelkedésének útját megnyitja-e. Amikor a bankkal folytatott tárgyalások már annyira előrehaladtak, hogy Wekerle már késznek nyilatkozott az állás elfogadására, Móric Pál megmondta ezt Tisza Kálmánnak, aki erre huszonnégy óra alatt elintézte az ügyet. Este tizenegy óra felé lehetett, midőn a Nemzet szerkesztőségében egyedül dolgoztam. Egy szerencsétlen népszínműitónak tekertem ki éppen a nyakát színházi kritika alakjában, amidőn szegény megboldogult Visi Imre, az akkori szerkesztő, lihegve fut be. A vezércikkírót kereste, mert még nem volt „ciceró“. — Üljön kocsiba — szólott hozzám — keresse föl Wekerlét akárhol még az éjjel, mert meg kell akadályozni, hogy holnap aláírja a bankkal a szerződést. Mondja meg neki, hogy a generális akar vele holnap beszélni! A politikai futár szerepe nagyon tetszett nekem, de akkor még nem ismertem Wekerlét s illetlen dolognak tartottam, hogy ilyen bizalmas hirrel egy idegen toppanjon be hozzá. Megmondtam ezt Visinek. — Hát akkor elmegyek én — felelte ő. Másnap Wekerle bement Tisza szobájába , onnan mint államtitkár jött ki. — Justh Zsigmond a ravatalon. Mint levelezőnk irja, Justh Zsigmond holtteste tegnapelőtt érkezett meg Cannesból Szenttornyára. Azonnal agnoszkálták és azután