Pesti Napló, 1894. november (45. évfolyam, 302-331. szám)

1894-11-15 / 316. szám

e Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1894. november 15. 316. szám. — Öngyilkos főhadnagy. Stefenelli főhadnagyról, akinek öngyilkossága felől már mai lapunkban megemlé­keztünk, utólag még a következőket írják Klagenfurtból: Stefenelli igen szép és elegáns ember volt. Házassága an­nak idején súlyos akadályokba ütközött, mivel menyasz­­szonyának, a meráni hercegnőnek, édesapja nem akart beleegyezni a frigykötésbe. A házasság nem volt szeren­­csés és a főhadnagyot anyagi gondok is keserítették. Né­hány nap előtt Spittal an der Drau-ba érkezett, s innen telegrammot küldött gráci borbélyához, hogy azonnal jöjjön is borotválja meg. Spittalból utazott Klagenfurtba, ahol nagy adag ópiumot vett be. Az orvosok már hiába adtak neki ellenszereket, a szerencsétlen főhadnagy a következő éjjelen meghalt. — A brigantaggió. Tegnap éjjel, mint egy Cag­­liariban feladott telegramm jelenti, 2'orfort-ban Depean Viktor házába fegyveres banda hatolt be, pénzt és érték­tárgyakat lopott el és egy Olla nevű szolgát megölt. A Depean család megmenekült. A bandát később megtámad­ták a csendőrök, akik közül Gina őrvezető és egy másik csendőr súlyosan megsebesültek. A bandának sikerült el­menekülnie, anélkül hogy csak egyet is felismertek volna közülök. — Bosszúálló beteg". Rómában, mint onnan táv­iratozzék, szörnyű boszút állott egy beteg a volt ápoló­nőjén, akinek közbenjárására bocsátották el a Szent-Péter­­kórházból. Megleste az utcán s hat törszúrással megölte. A meggyilkolt ápolónőt, aki huszonhét esztendős volt, pár esztendővel ezelőtt revolverrel már megsebezték. A Safe deposit. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, mint már jeleztük, elhatározta, hogy eddigi ideiglenes berende­zései helyébe tűz- és betörésmentes páncélozott helyiségben magánletétpénztárakat rendez be. Ezek a pénztárak már a közönség rendelkezésére állanak. Közelebbi részletek hirdetési rovatunknak erről szóló közleményében találhatók. Hirdető rovatunkat olvasóközönségünk szíves figyelmébe ajánljuk. Főváros. * A községi képviselőválasztások. Az I. kerü­letben megalakult reformpárt végrehajtó bizottsága széles körű mozgalmat indított, hogy a községi képviselőválasz­tások tisztaságát biztosítsa. Megfeledbezte a főváros igazoló­választmányának azt a határozatát, amelylyel az I. kerület választási elnökévé olyan embert delegált, aki maga is választás alá kerül és ekképpen közvetetlenül van érde­kelve a választásnál. Az egyesült belvárosi pártnak novem­ber 16-án délután 6 órakor az Újvárosháza közgyűlési termében alakuló gyűlése lesz. * Jégtörők szaporítása a Dunán. A budapesti kincstári kikötő zsilipje előtt az idén megszaporítják a jégtörők számát. Három új jégtörőt állítanak, mert a na­gyobb jégzajlás idején a meglévő jégtörők elégteleneknek bizonyultak. A főváros közgyűlése. — A Pesti Napló tudósítójától. — Budapest, november 14. Tizenkét tárgygyal a közgyűlés ma négy óra hosz­­szat vesződött. Eközütt a tizenkét tárgy között a bel­városi plébániának áthelyezése, a tisztviselők fizetésének REGÉNY. F U r M U S. — Justh Zsigmond hátrahagyott regénye. — on (E regény lenyomtatása vagy az fordítása törvénybe ütközik.) — Tartli ? ha-ha-ha. Hát még nem tudod, hogy minálunk is kiütött az ősi nyavalya. Ferbli az, fiam, ferbli. Látod, körülülik az asztalt. Adelgundának csak annyi a pénze, amennyit napról-napra, nem­ éjszaká­­ról­ éjszakára szerez, a tiszttartónak more patria hatvan forint a fizetése, a titkárnak ugyanany­­nyi. A kis pap ... no ez felmehet úgy min­dent összevéve vagy ezer forintra egy esztendő­ben, és tudod, mennyi a partié ? No fiam, ezer forint szokott lenni az alap. A bácsi és Lőrinc bírják ... Gábor odanézett, valóban a Lőrinc is játszott — a többi... ? — S a többi? — No, azok ha nyernek, úgy a bácsi fizet. Ha nem, akkor is. Vagy ha nem fizet... a gazdaság el­bírja még ezt is! — De hát akkor minek ez a játszma? — Ez csak azért van, hogy a vendégek el ne unják magukat. Ez így szokás minálunk, a brinza birodalmában. Jere, nézd meg közelebbről, tanulságos nagyon. A kártya­asztalhoz mentek. Ott ültek egy sor­ban. Az öreg úr mosolygó arccal csak nézi, össze­­szorítva úgyis keskeny ajkait. A kis pap lila színre pirult, szemei kihültek. A sovány tiszttartó fakó arc­cal, reszkető ajakkal, mint akár csak a kapzsiság szobra. A titkár közönyösen, mint akinek mindegy akár nyer, akár veszít, hisz nála a kassza­ kulcsa. Adelgunda oda simulva Niki bácsihoz (ilyenkor simult a legközelebb hozzá) és Lőrinc nagyúri grandezzá­­val, nyugalommal. Az utóbbi vesztett, azt kopasztották. — He... he... Gábor öcsém, hát ezt nem ta­nultuk meg a sok messzi univerzitáson? — Ezt nem, bátyám, ez hazai tudomány. — Sajnáljuk a hátoskát, sajnáljuk, he? — Gábor nem szokta, bátyám, — szólalt meg Lőrinc. — Hát te szoktad ? kérdezte önkénytelenül Gábor. — Csak úgy néha­napján, a hosszú téli estéken ráfanyalodik az ember. — Na, na, ne beszéljünk annyit. Háladjunk, fráterek. A három leány és Poldi az asztal túloldalán kuporogtak. Ők persze nem játszottak. A vén kutya egyik kezébe temetve állát, szinte az asztal alól sandított fel a játszókra, néha-néh­a oda hunyorgatva Gáborra. — Hát hogy tetszik a játszma? — kérdezte oda csúszva hozzá halkan. — Kérdheted? — Nos, majd mást mutatok néked ... kárpót­lásul, mondta még mindig súgva — csak tessék besétálni, nyitva a panoráma ... az egész világ, meg még azonkívül jó csomó dolog látható az én kis kamera obszkurámban. Na lányok — folytatta hango­san — hát egy kis muzsika nem lészen? A három ifjabb Lizire nézett, ki helybenhagyó­­lag intett fejével s a nagy terem felé indult. Utána húgai, leghátul Gábor meg Poldi. Gábor a nagy terem ajtajánál önkénytelenül megállt. A nagy szájában voltak a Márfay-család tró­feái összegyűjtve. Régi zászlók a harc mezejéről, az el­hunyt családtagok kardjai, lándzsái, nyergei. Az egyik Márfay-és feleségének, aki Rozgonyi-leány volt, egész gyöngyökkel, aranynyal kihímzett menyasszonyi ru­hája üveg alatt. A­ falakon az egyik oldalon az ősök képei az Árpádok óta, mind büszkén, délcegen. Az egyik vértben, amint harcba megy és fiatal nejétől búcsúzik, amaz biborpiros magyar ruhában, ahogy Mátyás az igazságos udvarába ké­szült. A képsorozat vége felé már egyszerűbb ruhák­ban, kevesebb ékszerrel, de ahelyett óriás könyvekre támasztott jobbal. A terem baloldalát az ősök nejei, gyermekei foglalják el. Itt az az ősnő, aki három uradalmat kótya­vetyélt el arra, hogy ezt a tenger sok ékszert, drágaságot összevásárolja, amely a keb­lét és ruháit disziti, (ez is Niffor-leány volt, szokta Lizi e kép előtt mondani) mellette kis leánya, akit szintén alig látni a skófiumtól s aki sovány, aszott kezében nagy fehér liliomszálat szorongat. Fiatalon halt meg, ezért az ártatlanság e szimbóluma. Lejebb, a sor végén, fehér parókás úri asszonyok mélyen ki­vágott ruhaderékban, nem spórolva bájaikkal Egyik­másik keblén a csillagkereszt, a habsburgi éra emlé­kéül, mellettük egy-egy „alapítványi hölgy“ mind, mind a család oltárára áldozva, mint a négy Márfay hajadon. E szegény lányok a család történetében e képeken kívül jóformán nyomot sem hagytak, egész szereplésük passzivitásukban lévén. A nagy ablakokon keresztültörő holdvilág fakó ezüsttel hintette be mind e rég elhalt, elmúlt fény emlékeit. A terem közepén csak egy füstölgő, pislogó gyertya . . . ennyi maradt itt csak az életből, az is elalvóban, bele-belekap egy szélroham, amely fel­­fellobbantja gyér lángját . . . De Lizi karos gyertyatartókat hoz a másik szobából, amelyek ridegen világítják meg a holdvilág és az egy gyertya fényénél oly misztikusnak látszó avult dicsőséget. Azután Stefi kiszalad a teremből s pár perc múlva a vén komornyikkal tér vissza, aki tüszkölve, horkolva egy szuette hegedűt húz elő tokjából és hangolni kezdi. A két fiú egy hatalmas ódon kanapé két sarkán telepszik le s hallgat. Lizi leül a harmónium elé, húgai mögé álla­nak, mellette a vén inas hegedűjével, aki egy régi­régi dal akkordjait kezdi játszani. A leányok pár pillanatig figyelik, majd dalolni kezdenek, az inas kíséri őket hegedűn. (Folytatása következik.) rendezése és a nemzetközi színház ügye foglalta el leg­jobban a városatyákat, akik, úgy látszik a küszöbön álló községi képviselőválasztások miatt, majd minden tárgynál beleszóltak a választási ügyekbe és meglehetős erős igaz­ságokat mondogattak egymásnak a választások tiszta­ságáról. A közgyűlésről a következő tudósításunk szól: A közgyűlést Pláth Károly főpolgármester a szoká­sos elnöki bejelentésekkel nyitotta meg. Megemlítette, hogy a király legutóbbi itt tartózkodása alkalmából ötezer fo­rintot adott a szegények között leendő szétosztásra. A királyné nevenapján a budavári plébánia­templomban ünnepi istentisztelet lesz, amelyre a törvényhatóságot is meghívták. Megemlékezett továbbá Ilavass Sándor halálá­ról, akinek a helyébe Fekete József póttagot hívták be. Ezután felolvasták azoknak a neveit, akik bizottsági tagságukról lemondtak. Első volt dr. Jókai Mór, aki az elnökhöz intézett levelében kijelentette, hogy elvesztvén választói jogát, lemond a bizottsági tagságról. A közgyűlés a lemondást sajnálattal vette tudomásul. Helyébe dr. Mandl Pál, továbbá a szintén lemondott Kern F. Ferenc helyébe Ungvári Fülöp, Kann Emánuel helyébe pedig ifjabb Ábrányi Kornél póttagokat h­ívták be. A külső soroksári-uti iskola ügye után a közgyűlés napirendjére tértek s elfogadták azt a javaslatot, hogy a Hunnia bicikli­klubnak az üllői-uti dűlőben hatezer négy­szögöl területet adjanak haszonbérbe. A városligeti kioszk bérletére nézve elfogadták a tanács javaslatát. A belvárosi plébánia áthelyezése ügyében elhatároz­ták, hogy a plébániát áthelyezik a városház téri Szapáry­­házba. Érdekes, hogy ez a dolog azért húzódott másfél esztendeig, mert a plébános csak olyan lakásba akart menni, amelyben tizenhat szoba áll a rendelkezésére. Ezt a gazdálkodási rendszert Steiger Gyula éles szavakkal tá­madta meg. A lapunkban már ismertetett fizetésemelési javas­latokat a tanács ma terjesztette a közgyűlés elé. A javas­lathoz Heltai Ferenc azt a módosítást adta be, hogy a főjegyző a megválasztása után következő öt esztendőben 3000 forint törzsfizetést, 1000 forint lakásbért, a máso­dik kvinkvenniumtól kezdve 3500 forint törzsfizetést 1000 forint lakásbért kapjon; a jelenlegi főjegyző a javaslat életbeléptetése után az I. osztályú javadalmazást kapja. A javaslatot a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezután Csorba Ferencnek lapunkban is közölt arra az indítványára került a sor, hogy a községi képviselőkre ne rikító szinű, hanem egyforma lapokkal történjék a sza­vazás. Az indítvány fölött rendkívül éles és sok személyes támadás után napirendre tértek. Ezután a színházak ügyére tértek át, amelyről la­punk színházi rovatában szólunk. Tárgyalás alá került Szabó M. Ferencnek a rakodó partok bérletére vonatkozólag beadott indítványa. Szabó azt indítványozta, hogy a pártokat ne adják többé bérbe, hanem megállapítandó kulcs alapján karódíjat szedjenek a hajórakományok nagysága szerint. Az indítványt kiad­ták a tanácsnak. A kerületi számvevő­ osztályok szervezéséről szóló és általunk már egész terjedelmében ismertetett tervezetet elfogadták. Az ülés ezzel véget ért, német színház felépítésére kér a várostól engedélyt. De ahhoz már sok szó fér, várjon helyesen cselekedett-e, amikor leszavazta a tervezett nemzetközi színházat, amelyre Hotter Lajos és Benedek Gábor kértek en­gedélyt, s amelyhez a tanács, nemrég hozott hatá­rozatával hozzá is járult. A tanács igen helyes megszorí­tások mellett szavazta meg az engedélyt az új színháznak, s kikötötte különösen, hogy hatvan magyar előadás és legfeljebb hatvan német előadás legyen esztendőnként, az év többi részét pedig más nyelvű nemzetközi társulatok töltenék be. A közgyűlés — annak dacára, hogy a Nép­színház is bármikor megnyithatja kapuit idegen társulatok előtt, — a tervezett nemzetközi színházat tizenkilenc szótöbbséggel leszavazta. A szavazást nagy vita előzte meg, amelyben Kármán Lajos volt első támadója a tanács javaslatának. Nem a türelmetlenség, hanem a hazafiság mondatja vele, hogy nem volna helyes a magyar szín­házaknak konkurrenciát csinálni. Evva Lajos, a Nép­színház igazgatója is ugyanezen a véleményen volt, bár a legmelegebb óhajtását fejezte, egy tisztán magyar­nyelvű színház felépítése iránt. Hajlandó volna egy ilyen színházat szubvencióban is részesíteni, sőt minden valószí­­nűség szerint felépíteni is. Sokkal őszintébb okokból ta­gadta meg az engedélyt az új színháztól Szabó Alajos, aki a német színház becsempészésének törekvését látja a a nemzetközi színház létesítésében. Részt vettek még a vi­tában dr. Havass Rezső, Wodiáner Béla, Pártos Gyula és közbeszólással Rémi Róbert, a tanács javaslata mellett. Prey­er Hugó pedig ellene. Végre negyvenhét szavazattal huszonnyolc ellenében elvetették a tanács javaslatát és a nemzetközi színháztól megtagadták az engedélyt, amivel ismét sikerült a közgyűlésnek gátat vetni Budapest világ­városias fejlődése elébe. * Hangverseny: A Grünfeld-Sebald-Riedl - No­­vacek — operai tagokból alakult a kamara-zenetársulat­­nak, ma volt szépen látogatott első estélye a Vigadó kis­termében. Grünfeld, mint primárius, már múlt évi társu­latával megh­ódította a fővárosi zeneközönséget, amely az ily klasszikus irányú zeneelőadások iránt érdeklődik. Az idén két új taggal lépett a nyilvánosság elé: Novacekkel, aki a gordonkát s Riedllel aki a mély hegedűt játszotta. Mind akettő kiváló képzettségű művész, aki teljesen beleillik a négyes ensemblejába. A négyes társaság már mai első bemutatáskor arról tett tanúságot, hogy feladata magaslatán áll s a gyakoribb össz­­működés után bizonyára még tökéletesebb nívóra fog emelkedni. Mai első estélyük műsora a kamarazene terén is már széles tért foglalt s romantikus irányú művek be­mutatására szorítkozott. Dvorak F-dur vonósnégyesét és Linding (norvég zeneköltő) zongora­ötösét (új s első elő­adás) mutatták be, amelynél a zongorarészt Gsóczy Rezső is­mert zongoraművész játszotta, közben pedig Z.­Singhoffer Vilma asszony énekelt német dalokat Mihalovich és Köss H.-től, amelyekkel egyszersmind — úgy látszik — a mi zeneidé­­nyeinket kizárólag­ dominálni szokott német dalirodalomnak az árja is beköszöntött ismét hangversenytermeinkbe. Dvorák négyesét szépen árnyalva s a mű­ szelleméhez mért poétikus felfogással játszották. A m­űnek mind a négy tételét előkelő ízlés gondolatai, formai eredetiség, s költői inspiráció jellemzik. Respektábilis műalkotás Linding zongora­ötöse is, de távolról sincs oly egységes koncepciója ki­dolgozása, mint amannak. Vannak erőteljes, lendüle­tes részei, de többnyire a szép plasztika rovására zavarodnak össze, s túlságosan is el vannak nyújtva. Leghatásosabb részei az Andante és az Intermezzo. Vida- Színház és zene.­ ­ Színházi vita a városházán. Ma újra színház­­ügyeket tárgyalt a városi közgyűlés. Első­sorban egyhan­gúlag leszavazta, amit nagyon helyesen cselekedett, Schlesinger Ignác nyomdatulajdonos kérvényét, amelyben

Next