Pesti Napló, 1895. március (46. évfolyam, 59-88. szám)

1895-03-01 / 59. szám

59. szám. Budapest, péntek __________PESTI NAPLÓ.___________ 1895. március 1. 3 kijelenti, hogy fentartja ugyan a még hátralevő egyház­politikai javaslatok elveit és lényegét, de azok formáira nézve nem zárkózik el bizonyos módosítások elfogadásá­tól, akkor az ellenzék részéről, — nem tudja, jó kedvből, vagy keserűségből származó — éles gúnykacajjal fogad­ják ezt. Az egyházpolitikai javaslatokkal kapcsolatosan pár szóval meg akar emlékezni az úgynevezett néppártról, (Halljuk ! Halljuk !) amely néppárt sok színből össze­vissza toldozott zászlóját kitűzte és harcba is vitte. A néppártnak politikai fontosságától és szereplésétől nem fél. Nem hiszi, hogy a néppárt az ország politikai szin­terén nagyobb helyet fogjon elfoglalni. Vajay István: Boldogok, akik nem hisznek! Terézsyi Lajos: Legyenek önök a hitükben boldo­gabbak. Mert jólehet a magyar nép vallásos, a magyar nép a hitélet fejlesztésére, erősítésére, az Isten dicsőíté­sére igen nagy áldozatokra kész, de másrészről a magyar nép olyan kiváló értelemmel rendelkezik, amilyennel kevés nép dicsekedhetik. Ha a magyar népnek áhítatát az értel­mével harcba fogják vinni, bizonyára mindig ez utóbbi fog kikerülni győzedelmesen. (Helyeslés a jobboldalon.) és akkor azután a néppárt programmjának vallási fana­tizmusra fektetett elvei a pusztában kiáltó szavaiként fog­nak elhangzani. (Helyeslés a jobboldalon. Egy hang a szélsőbaloldalon: Csak úgy legyen!) De ha a néppárt, mint politikai tényező szerepelni nem is fog, annál inkább fél attól, hogy a társadalom kü­lönben is laza kapcsait meg fogja rendíteni, mert hiszen a néppárt programmja nyomán — ez előrelátható, sőt már példák is vannak reá, a gyűlölködés, ellentállás, áldatlan harcok fognak kikelni, amelyek az osztályokat nemhogy közelebb hozzák egymáshoz, de sőt ellenkezőleg, azokat távolodásra kényszerítik. Hivatkozik Schlauch bíborosnak a minap mondott szép beszédére, amely buzog attól a vágytól, hogy az egyes néposztályokat közelebb hozza egymáshoz. Ugronnak feleli, hogy a lefolyt huszonöt év minden haladása a 67-es alap helyességének bizonysága. A vita során az ellenzék a jelenlegi kormány tagjainak egyéni súlya iránt kicsinyléssel beszélt. (Halljuk! Halljuk!­ Hogy ez a kormány, amely csak imént foglalta el helyét, milyen tényekkel és milyen intézkedésekkel fogja nevét megörökí­­teni, az előre nem tudható; de egyet tud mindenki: azt, hogy e kormánynak minden egyes tagja a parlamentben is, és a magyar közéletben is tekintélyes szerepet játszott, s hogy minden egyes tagját törhetetlen hazafiság, felvilá­­gosodottság, szabadelvűség, értelem, erély, kiváló munka­kedv, képesség és őszinteség jellemzi. (Igaz! ügy van­ jobbról.) De a kormányférfiak azzal az elhatározásukkal is, hogy igazán válságos időben, nehéz küzdelmek és romboló betegségek előestéjén sem riadnak vissza a felelősségtől és kitették magukat a kritika minden nemének, olyan áldozatot hoztak, amely közelismerést érdemel. (Igaz! Ügy van! Élénk helyeslés a jobboldalon.) . Mert hiszen lehetnek államférfiak, akik a dolgok könnyebb végét fogják, akik ragyogó szitakötőként a passzivitás, vagy a negáció, vagy a kétségeskedés vizei fölött röpkedve visszariadnak a politikai pozitív ténykedés­től, a felelősség viselésétől és — miért? Mert csapongó szárnyuk legparányibb himporát sem akarják feláldozni. A kormány iránt teljes bizalommal viseltetvén, a törvényjavaslatot elfogadja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) 3­app Elek jegyző: Hock János! (Felkiáltások: Nincs itt!) Okolicsányi László! (Felkiáltások: Nincs itt!) Több szónok nincs feljegyezve. Gróf Esterházy Kálmán jegyző: Perczel Dezső belügyminiszter! (Halljuk! Halljuk!) Perczel Dezső belügyminiszter: Tisztelt Ház! A megindult költségvetési vita kezde­tén, ha nem csalódom, a múlt pénteki ülésben, gróf Batt­hyány Tivadar képviselő úr megemlékezett a Csáktornyán a folyó hónapban végbement választásról s azon alkalom­mal felhozandónak tartotta dr. Prémus Gáspár zágrábi érseki titkár esetét. Ehhez képest azt hiszem, természetes­nek fogja találni a tisztelt Ház, hogy én kötelességemben állónak ismertem ez ügyben hiteles adatok beszerzését, s ennek megtörténte után azt hiszem, ismét csak kötelessé­get teljesítek, amidőn a tisztelt Ház szíves figyelmét ki­kérem, hogy ezen adatok alapján és a valódi tények hű előadásával ismertessem meg a tisztelt Házat az ü­gyállás­­sal. (Halljuk! Halljuk!) Tisztelt Ház! Dr. Prémus Gáspár zágrábi érseki titkár, aki politikai jogait Horvátországban gyakorolja, s akit, mint ilyet Magyarországban ily jogok gyakorlása meg nem illet, január 18-ikán hírét vévén annak, hogy a Csáktornyai kerületben képviselőválasztás lészen, Csáktor­nyára utazott és ott a Ferencrendiek zárdájába a kerü­leti papságot értekezletre hívta össze, s azon értekezleten megalakította a néppártot, dr. Major Ferencet néppárti képviselőjelöltül fölléptette, s vele a körutat megkezdvén, nemcsak a plébániákon, nemcsak a községházakban, de — saját beismerése szerint — a korcsmákban is beszéde­ket tartott. Amennyiben a jelölt a h­orvát nyelvet nem bírván, horvátul az érseki titkár tolmácsolta azokat és a maga részéről is egy pár kisérő szóval kommentálta. Ezen eljárása folytán nemcsak a népet, de főképp a pap­ságot annyira fanatizálta, hogy többen a kerületbeli plé­bánosok közül nemcsak a szószékről, az oltár mellől mon­dottak politikai tartalmú beszédeket . . . (Felkiáltások jobbfelől: Szép dolog! A feszületet még a templomon ki­vil is felhasználták korteskedésre! Mozgás jobbfelől.) Szalay Imre: Én ellenem is beszéltek a templom­ban. (Zaj.) Meszleny Lajos: Én ellenem is beszéltek kor­mánypárti papok a templomban! (Zaj.) Bartha Miklós: Az oláh papokat nem ellenőrzik! (Mozgás. Zaj. (Halljuk !) Elnök: Csendet kérek ! Perczel Dezső belügyminiszter: Méltóztassanak meghallgatni; az egész tényállást el fogom mondani, s akkor méltóztassék ítélni. (Halljuk! Halljuk!) Bartha Miklós: Egy papnak sem szabad korteskedni! Unitáriusnak sem! Ellenem beszélt az unitárius esperes ! (Mozgás jobbfelől. Zaj. Halljuk! Halljuk !) Elnök (csenget): Tisztelt Ház ! Csendet kérek, mél­­tóztassanak a szónokot meghallgatni. Perczel Dezső belügyminiszter: Ennek kire Zág­rábba is eljutván, nevezett érseki titkár Zágrábba vissza­hivatott, s tényleg január 26-án oda vissza is ment. Feb­ruár 4-én azonban az ő saját nyilatkozata szerint, érseké­nek megbízásából, azon magával vitt érseki rendelettel, amely szerint a Csáktornyai kerületbeli papságnak tudtára adassák, hogy egyházi jelvényeket választási mozgalmak­ban nyilvános helyeken használni nem lehet, újra Csák­tornyára utazott s előadása szerint pusztán a véletlen okozta azt, hogy Nagy-Kanizsán találkozván Major Fe­renccel, ő vele utazott Kanizsáról Csáktornyára, ő vele tette meg további útját és ismét néhány községben vállal­kozott a tolmács szerepére és ismét ugyanazt az eljárást követte. Ezután következett be az, hogy a Csáktor­nyai járás főszolgabírója őt, mint akit Magyarorszá­gon politikai jogok gyakorlata meg nem illet, a fennálló toloncrendelet értelmében, az 1885. évi — tehát nem is uj keletű — február hónap 14-én kelt rendelet d) pontja értelmében kihallgatván, kihallgatása alapján, amelyről felvett jegyzőkönyvben sajátkezű­leg elismeri, hogy kije­lentései jól vannak felvéve, kitoloncolta, illetőleg az ország területéről kiutasította (Élénk helyeslés jobb­felől.) és az izgatás vádjára nézve felvett vizsgálati iratokat az erre nézve illetékes nagy­kanizsai királyi ügyészséghez tette át. (Helyeslés jobbfelől.) Most pedig, kérem tessék figyelembe venni azt, hogy ezen határozat dr. Prémus Gáspár zágrábi érseki titkár­nak nyomban kihirdettetvén, ő abban expressis verbis megnyugodott. Ez a száraz tényállás, tisztelt Ház, ezt kívántam a tisztelt Ház tudomására hozni. (Helyeslés jobbfelől.) De ha már felszólaltam, engedje meg a tisztelt Ház, hogy egyúttal kikérjem szíves figyelmét arra nézve, hogy röviden egy pár megjegyzést tegyek azokra, amik az apropriacionális vita eddigi folyamán úgy a kormánypoli­­kára nézve általában, valamint különösen az éli vezeté­semre bízott tárca ügykörét illetőleg felhozattak. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt gróf Apponyi Albert tisztelt képvi­selőtársam kétségbe vonja a kormány képességét a fele­kezeti béke helyreállítására és ebbeli kételyének legfőbb okául azt hozza fel, — hogy saját szavait idézzem — hogy a kormány a már meghozott és szentesített egyház­­politikai törvényeknek naptári terminushoz kötött végre­hajtását tűzte ki célul és e tekintetben ma legalább tran­­zakcióról hallani sem akar. Igen, tisztelt Ház, a kormány csakugyan ezt tűzte ki feladatául, a végrehajtást akarja, még­pedig a legko­molyabban akarja. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És akarja tisztelt Ház, azért, mert meg van győződve arról, hogy a felekezeti béke helyreállítására a legjobb, a leghatályo­sabb, sőt az egyedüli eszköz a törvényeknek mielőbbi végrehajtása. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És, tisztelt Ház, azt mondja tisztelt képviselőtár­sam, hogy nem akar tranzitálni a kormány. De kérem, tisztelt képviselőtársamat, mondja meg, kivel tranzigáljon és micsoda sikere lehetne a tranzigálásnak ? Hiszen mit jelentene egyebet a végre nem hajtás, mint a mostani viszá­lyok állandósítását, (Úgy van ! ügy van ! jobbfelől,) mint a revízióra irányuló óhajtásnak és törekvésnek perpetuali­­zálását. (Úgy van! ügy van­ jobbfelől.) Pedig tisztelt képviselőtársam maga beismeri, hogy ez a legkárosabb, legveszélyesebb volna. Mert a kormány úgy van meggyőződve, hogy ha a törvények végre lesz­nek hajtva, látni fogja mindenki, látni fogja különösen a köznép, amely a legutóbbi izgatások által leginkább van félrevezetve, hogy itt koránt sincs vallásüldözésről, mint egyes túlzók állították, az oltár feldúlásáról szó, hogy a valláserkölcsi élet, hogy a hitélet épp oly belső, épp oly áhitatos lehet e törvénynek végrehajtása után, mint volt eddig, hogy vannak bizonyos teendők, ame­lyeket mindenkinek meg lehet tennie, de azok után épp úgy gyakorolhatja vallását, épp úgy vallhatja hitét, épp úgy járulhat szentségeihez és követheti hitének minden parancsait, mint eddig tette, (ügy van­ jobbfelől.) És, tisz­telt Ház, én azt hiszem, hogy habár kezdetben nem is fog mindenkit kielégíteni és nem fog nyomban, azonnal min­denkit kibékíteni a végrehajtás, de a végrehajtás felfüg­gesztése egyáltalában senkit sem elégítene ki. (Igaz! Úgy van­ a jobb- és szélsőbaloldalon.) Hát én azt hiszem, hogy azok közül, akik itt a tisztelt Házban felszólaltak, senki sem szólalt fel e mellett, de tudom, hogy tisztelt képvi­selőtársamnak saját pártját sem nyugtatná meg egészen, mert ő maga is azt mondja, tovább menve, hogy ő a maga részéről a meghozott törvényeket respek­tálja, hogy azoknak visszamódosítását, revízióját, po­litikai akciójának céljául nem tűzi ki, ebben az irányban semmiféle izgatásba bele nem megy, sőt ilyen izgatást az országra nézve károsnak tart. Én tisztelt Ház, úgy tudom, hogy az ő saját pártja sem ezen az állásponton van, az sincs ezzel kielégítve, és én nem mondom, de bizonyítani tudom, hogy épp tisztelt képviselő­­társam programmjával fellépő egyik kiváló publicistája és pártközlönyének legszorgalmasabb vezércikkírója (Felkiál­tások: Ki az? Felkiáltások: Kaas!) egyenesen a revíziót követeli a maga részéről. (Zaj balfelől.) Benne van pro­gram­jában a revízió és benne van a revízióra való törekvés. És tisztelt Ház, még egyet kívánok különösen figyel­mébe ajánlani úgy az én tisztelt képviselőtársamnak, mint mindazoknak, akik a végrehajtás ellen foglalnak állást, és ez az, hogy méltóztassanak meggondolni, hogy az egész konfliktus az 1868-iki törvénynek végre nem hajtásából ered, hogy ez volt azon csíra, amelyből 1890-ben az egyházpolitikai konfliktusok származtak. És, tisztelt Ház, épp azért, mert a pacifikációra, a felekezeti békének helyreállítására csakis és egyedül ezt az eszközt képes a kormány találni, éppen azért óhajtja azt minél előbb, a legrövidebb idő alatt tisz­tességesen végrehajtani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Áttérve most már tisztelt Ház, az én ügykörömet közelebbről érdeklő kérdésre, tudniillik az állami anya­könyvek vezetéséről szóló törvényre, jelenthetem a tisztelt Háznak, hogy e részben az előmunkálatok serényen foly­nak és hogy ezen törvénynek életbeléptetése a folyó évi szeptember havában minden bizonynyal eszközölhető lesz. (Élénk helyeslés a jobboldalon.­ És én egyáltalában nem osztom azon aggályokat, amelyeket tisztelt képviselő úr e részben az előfeltételeket illetőleg kifejtett és épp úgy nem tehetem maga­mévá azon érvelést, melyet gróf Batthyány Tivadar kép­viselő úr itt a minap felhozott, és azt hiszem, csak az igazságnak felelek meg akkor, midőn az ország első vár­megyéjét, Pest-Pilis-Solt-Kiskun­ vármegyét védelembe ve­szem, a vármegye közigazgatási bizottságának legutóbbi ülésében történteknek oly szándékkal és oly intencióval való odaállítása ellen, mintha abból az következett volna, hogy Pest megyében, kellő erők hiányában az anyaköny­vekről szóló törtvényt végrehajtani nem lehet. Ha az ország vezérmegyéjében ,­első vármegyéjében ilyen kö­rülmények forognának fenn, ezt csakugyan rendkívül szo­morúnak és sajnálatosnak tartanám, nem kellene-e mind­járt indítványával előállanom, hogy halaszszuk el államisá­gunk ezredéves fennállásának megünneplését, bízzuk azt későbbi utódokra, várjunk ezzel még tovább, talán még erre is megérünk. (Élénk helyeslés és tetszés a jobb­oldalon.) De, tisztelt Ház, hogy az anyakönyveknél maradjak, távol áll tőlem, hogy rekriminációkba bocsátkozzam és azt állítsam, hogy eddig az anyakönyvek nem pontosan és nem jól vezettettek. Nem, azt elismerem, hogy általában jól vezettettek, de elejét akarom venni, tisztelt Ház, annak, hogy ha majd az életbeléptetés után egy-két év múlva valaki kihalász egy esetet, amelyben pontatlanság, tévedés, vagy — mondjuk — megbízhatatlanság forog fenn, hogy azt mindjárt az új rendszernek varrhassa a nyakába és érve­ket kovácsoljon arra, hogy lám, megmondtuk mi ezt előre. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A múltban is számos eset volt nemcsak arra nézve, hogy tévesen és pontatlanul vezettettek felekezeti anya­könyvek, de arra is, hogy egyenesen megbizhatlanság, egyenesen bűnös szándék forgott fenn. Legelőször is saját — Oh szegény Károly! én értem ontod vére­det. É­n értem szenved, édesatyám ! Fuldokolva támaszkodik az ablakfülke falához, és remegve vet egy-egy pillantást az akácos felé vivő útra. A szél föl-fölkavarja az ut porát. Lehet, hogy talán közeledő szekér vagy kocsi veri föl. Ki jöhet, kit vihetnek azon? Kimerült, belefáradt a várakozásba, az aggó­dásba, lebocsátja a függönyt. Nem bír tovább leske­­lődni, mert alattomos leskelődés ez, mint valami vad ragadozóé, akinek mindegy, hogy akármi érkezik először. A ház hangossá kezd válni. Az udvaron kocsi zörög. A tornácon sű­ra léptek csattognak. A szom­széd szoba ajtaja, ahol atyja volt, becsapódik. Hango­kat, beszédet hall. Ez Károly hangja. Éles, lázas, örvendező hang, nem bír eleget beszélni. Gizella is kisiet elébe. Apja még átölelve tartja fiát és úgy néz a szeme közé, a szájára, amely fiatalos felhevüléssel áradoz. A győzelem büszke gyönyöre tölti el, mint egy szent láz. Arca lángol, a szeme ég, a homloka mintha tündökölne — legalább úgy látják őt mind­azok, akik szeretik, apja és testvére. Még barátai is, akik tanúi voltak a viadalnak, diadalmasan állnak mellette. Ők is mámorosak, s kábult hévvel, rövidebb és hosszabb közbeszólásokkal bizonyítják és fokozzák, amit ez a fiatal hős mond, aki meglehetősen vékony legényke. — Kétszer csaptunk össze. Mindig én támadtam­— Károly egyszerre kiütötte a kezéből a kardot. — De nem élt vissza az ellenfél védtelen hely­zetével. Ilyen szakgatottan mondták el a párviadalt. Gizella némán hallgatta, még meg sem ölelte bátyját. — Ah, Gizella, az az ember a kardot sem tar­t­­otta erősebben, mint adott szavát! — kiáltott hugá­hoz a diadalmas fiatalember. — Mély a sebe? — kérdezte Gizella. — Azt hiszem, jó mélyen járt a kardom. — Halálos ? — Azt nem tudom. Gizella összeszorítja két kezét a mellén, mintha ő is mély sebet érezne ott. De nem lehet ereje vissza­nyomni egy hatalmasan emelkedő érzést, amely­­ el­árasztja, megzsibbasztja, s az ő arca is lángolni kezd, mint bátyjáé, valami kábító mámortól. Mintha a hajnal fakadna, pirosan, ragyogóan és tüzesen. — Nem halálos? — kérdezi rebegve még egy­szer a leány, és összekulcsolja kezét a keble fölött. Választ nem vár, mert neki arra a bizonyosságra van szüksége, hogy nem halálos az a seb. Báni Károly megint újra kezdi beszélni, hogy mi történt, és Gizella ebből a bódító mámorból látja, hogy miről mondott le Tarjáni Gyula, mikor engedte, hogy ez a fiatal ember így megittasuljon az ő vé­rének szagától, és oda engedje a keblét, hogy át­­szúrják. A Károlyék párbaj­ orvosa, aki segített bekö­tözni a sebesültet, most érkezett meg. — Milyen a seb? — kérdezi tőle is Gizella. — Nagyon veszedelmes. A toronyban misére harangoznak és Gizella a templomra gondol, ahol a tömjén füstje száll föl, elő­ször csak egy kis fehér karika, de egy pillanat múlva már betölti az egész templomot fel a magas boltozatig, és eláraszt mindent kék ködével, átható illatával — az áldozat, a glória füstje, megara­nyozva az ablakon betörő napfénytől. Ezt a templomot, a glória tömjénfüstjével ma­gában érzi.

Next