Pesti Napló, 1895. március (46. évfolyam, 59-88. szám)
1895-03-01 / 59. szám
59. szám. Budapest, péntek __________PESTI NAPLÓ.___________ 1895. március 1. 3 kijelenti, hogy fentartja ugyan a még hátralevő egyházpolitikai javaslatok elveit és lényegét, de azok formáira nézve nem zárkózik el bizonyos módosítások elfogadásától, akkor az ellenzék részéről, — nem tudja, jó kedvből, vagy keserűségből származó — éles gúnykacajjal fogadják ezt. Az egyházpolitikai javaslatokkal kapcsolatosan pár szóval meg akar emlékezni az úgynevezett néppártról, (Halljuk ! Halljuk !) amely néppárt sok színből összevissza toldozott zászlóját kitűzte és harcba is vitte. A néppártnak politikai fontosságától és szereplésétől nem fél. Nem hiszi, hogy a néppárt az ország politikai szinterén nagyobb helyet fogjon elfoglalni. Vajay István: Boldogok, akik nem hisznek! Terézsyi Lajos: Legyenek önök a hitükben boldogabbak. Mert jólehet a magyar nép vallásos, a magyar nép a hitélet fejlesztésére, erősítésére, az Isten dicsőítésére igen nagy áldozatokra kész, de másrészről a magyar nép olyan kiváló értelemmel rendelkezik, amilyennel kevés nép dicsekedhetik. Ha a magyar népnek áhítatát az értelmével harcba fogják vinni, bizonyára mindig ez utóbbi fog kikerülni győzedelmesen. (Helyeslés a jobboldalon.) és akkor azután a néppárt programmjának vallási fanatizmusra fektetett elvei a pusztában kiáltó szavaiként fognak elhangzani. (Helyeslés a jobboldalon. Egy hang a szélsőbaloldalon: Csak úgy legyen!) De ha a néppárt, mint politikai tényező szerepelni nem is fog, annál inkább fél attól, hogy a társadalom különben is laza kapcsait meg fogja rendíteni, mert hiszen a néppárt programmja nyomán — ez előrelátható, sőt már példák is vannak reá, a gyűlölködés, ellentállás, áldatlan harcok fognak kikelni, amelyek az osztályokat nemhogy közelebb hozzák egymáshoz, de sőt ellenkezőleg, azokat távolodásra kényszerítik. Hivatkozik Schlauch bíborosnak a minap mondott szép beszédére, amely buzog attól a vágytól, hogy az egyes néposztályokat közelebb hozza egymáshoz. Ugronnak feleli, hogy a lefolyt huszonöt év minden haladása a 67-es alap helyességének bizonysága. A vita során az ellenzék a jelenlegi kormány tagjainak egyéni súlya iránt kicsinyléssel beszélt. (Halljuk! Halljuk! Hogy ez a kormány, amely csak imént foglalta el helyét, milyen tényekkel és milyen intézkedésekkel fogja nevét megörökíteni, az előre nem tudható; de egyet tud mindenki: azt, hogy e kormánynak minden egyes tagja a parlamentben is, és a magyar közéletben is tekintélyes szerepet játszott, s hogy minden egyes tagját törhetetlen hazafiság, felvilágosodottság, szabadelvűség, értelem, erély, kiváló munkakedv, képesség és őszinteség jellemzi. (Igaz! ügy van jobbról.) De a kormányférfiak azzal az elhatározásukkal is, hogy igazán válságos időben, nehéz küzdelmek és romboló betegségek előestéjén sem riadnak vissza a felelősségtől és kitették magukat a kritika minden nemének, olyan áldozatot hoztak, amely közelismerést érdemel. (Igaz! Ügy van! Élénk helyeslés a jobboldalon.) . Mert hiszen lehetnek államférfiak, akik a dolgok könnyebb végét fogják, akik ragyogó szitakötőként a passzivitás, vagy a negáció, vagy a kétségeskedés vizei fölött röpkedve visszariadnak a politikai pozitív ténykedéstől, a felelősség viselésétől és — miért? Mert csapongó szárnyuk legparányibb himporát sem akarják feláldozni. A kormány iránt teljes bizalommal viseltetvén, a törvényjavaslatot elfogadja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) 3app Elek jegyző: Hock János! (Felkiáltások: Nincs itt!) Okolicsányi László! (Felkiáltások: Nincs itt!) Több szónok nincs feljegyezve. Gróf Esterházy Kálmán jegyző: Perczel Dezső belügyminiszter! (Halljuk! Halljuk!) Perczel Dezső belügyminiszter: Tisztelt Ház! A megindult költségvetési vita kezdetén, ha nem csalódom, a múlt pénteki ülésben, gróf Batthyány Tivadar képviselő úr megemlékezett a Csáktornyán a folyó hónapban végbement választásról s azon alkalommal felhozandónak tartotta dr. Prémus Gáspár zágrábi érseki titkár esetét. Ehhez képest azt hiszem, természetesnek fogja találni a tisztelt Ház, hogy én kötelességemben állónak ismertem ez ügyben hiteles adatok beszerzését, s ennek megtörténte után azt hiszem, ismét csak kötelességet teljesítek, amidőn a tisztelt Ház szíves figyelmét kikérem, hogy ezen adatok alapján és a valódi tények hű előadásával ismertessem meg a tisztelt Házat az ügyállással. (Halljuk! Halljuk!) Tisztelt Ház! Dr. Prémus Gáspár zágrábi érseki titkár, aki politikai jogait Horvátországban gyakorolja, s akit, mint ilyet Magyarországban ily jogok gyakorlása meg nem illet, január 18-ikán hírét vévén annak, hogy a Csáktornyai kerületben képviselőválasztás lészen, Csáktornyára utazott és ott a Ferencrendiek zárdájába a kerületi papságot értekezletre hívta össze, s azon értekezleten megalakította a néppártot, dr. Major Ferencet néppárti képviselőjelöltül fölléptette, s vele a körutat megkezdvén, nemcsak a plébániákon, nemcsak a községházakban, de — saját beismerése szerint — a korcsmákban is beszédeket tartott. Amennyiben a jelölt a horvát nyelvet nem bírván, horvátul az érseki titkár tolmácsolta azokat és a maga részéről is egy pár kisérő szóval kommentálta. Ezen eljárása folytán nemcsak a népet, de főképp a papságot annyira fanatizálta, hogy többen a kerületbeli plébánosok közül nemcsak a szószékről, az oltár mellől mondottak politikai tartalmú beszédeket . . . (Felkiáltások jobbfelől: Szép dolog! A feszületet még a templomon kivil is felhasználták korteskedésre! Mozgás jobbfelől.) Szalay Imre: Én ellenem is beszéltek a templomban. (Zaj.) Meszleny Lajos: Én ellenem is beszéltek kormánypárti papok a templomban! (Zaj.) Bartha Miklós: Az oláh papokat nem ellenőrzik! (Mozgás. Zaj. (Halljuk !) Elnök: Csendet kérek ! Perczel Dezső belügyminiszter: Méltóztassanak meghallgatni; az egész tényállást el fogom mondani, s akkor méltóztassék ítélni. (Halljuk! Halljuk!) Bartha Miklós: Egy papnak sem szabad korteskedni! Unitáriusnak sem! Ellenem beszélt az unitárius esperes ! (Mozgás jobbfelől. Zaj. Halljuk! Halljuk !) Elnök (csenget): Tisztelt Ház ! Csendet kérek, méltóztassanak a szónokot meghallgatni. Perczel Dezső belügyminiszter: Ennek kire Zágrábba is eljutván, nevezett érseki titkár Zágrábba visszahivatott, s tényleg január 26-án oda vissza is ment. Február 4-én azonban az ő saját nyilatkozata szerint, érsekének megbízásából, azon magával vitt érseki rendelettel, amely szerint a Csáktornyai kerületbeli papságnak tudtára adassák, hogy egyházi jelvényeket választási mozgalmakban nyilvános helyeken használni nem lehet, újra Csáktornyára utazott s előadása szerint pusztán a véletlen okozta azt, hogy Nagy-Kanizsán találkozván Major Ferenccel, ő vele utazott Kanizsáról Csáktornyára, ő vele tette meg további útját és ismét néhány községben vállalkozott a tolmács szerepére és ismét ugyanazt az eljárást követte. Ezután következett be az, hogy a Csáktornyai járás főszolgabírója őt, mint akit Magyarországon politikai jogok gyakorlata meg nem illet, a fennálló toloncrendelet értelmében, az 1885. évi — tehát nem is uj keletű — február hónap 14-én kelt rendelet d) pontja értelmében kihallgatván, kihallgatása alapján, amelyről felvett jegyzőkönyvben sajátkezűleg elismeri, hogy kijelentései jól vannak felvéve, kitoloncolta, illetőleg az ország területéről kiutasította (Élénk helyeslés jobbfelől.) és az izgatás vádjára nézve felvett vizsgálati iratokat az erre nézve illetékes nagykanizsai királyi ügyészséghez tette át. (Helyeslés jobbfelől.) Most pedig, kérem tessék figyelembe venni azt, hogy ezen határozat dr. Prémus Gáspár zágrábi érseki titkárnak nyomban kihirdettetvén, ő abban expressis verbis megnyugodott. Ez a száraz tényállás, tisztelt Ház, ezt kívántam a tisztelt Ház tudomására hozni. (Helyeslés jobbfelől.) De ha már felszólaltam, engedje meg a tisztelt Ház, hogy egyúttal kikérjem szíves figyelmét arra nézve, hogy röviden egy pár megjegyzést tegyek azokra, amik az apropriacionális vita eddigi folyamán úgy a kormánypolikára nézve általában, valamint különösen az éli vezetésemre bízott tárca ügykörét illetőleg felhozattak. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt gróf Apponyi Albert tisztelt képviselőtársam kétségbe vonja a kormány képességét a felekezeti béke helyreállítására és ebbeli kételyének legfőbb okául azt hozza fel, — hogy saját szavait idézzem — hogy a kormány a már meghozott és szentesített egyházpolitikai törvényeknek naptári terminushoz kötött végrehajtását tűzte ki célul és e tekintetben ma legalább tranzakcióról hallani sem akar. Igen, tisztelt Ház, a kormány csakugyan ezt tűzte ki feladatául, a végrehajtást akarja, mégpedig a legkomolyabban akarja. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És akarja tisztelt Ház, azért, mert meg van győződve arról, hogy a felekezeti béke helyreállítására a legjobb, a leghatályosabb, sőt az egyedüli eszköz a törvényeknek mielőbbi végrehajtása. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És, tisztelt Ház, azt mondja tisztelt képviselőtársam, hogy nem akar tranzitálni a kormány. De kérem, tisztelt képviselőtársamat, mondja meg, kivel tranzigáljon és micsoda sikere lehetne a tranzigálásnak ? Hiszen mit jelentene egyebet a végre nem hajtás, mint a mostani viszályok állandósítását, (Úgy van ! ügy van ! jobbfelől,) mint a revízióra irányuló óhajtásnak és törekvésnek perpetualizálását. (Úgy van! ügy van jobbfelől.) Pedig tisztelt képviselőtársam maga beismeri, hogy ez a legkárosabb, legveszélyesebb volna. Mert a kormány úgy van meggyőződve, hogy ha a törvények végre lesznek hajtva, látni fogja mindenki, látni fogja különösen a köznép, amely a legutóbbi izgatások által leginkább van félrevezetve, hogy itt koránt sincs vallásüldözésről, mint egyes túlzók állították, az oltár feldúlásáról szó, hogy a valláserkölcsi élet, hogy a hitélet épp oly belső, épp oly áhitatos lehet e törvénynek végrehajtása után, mint volt eddig, hogy vannak bizonyos teendők, amelyeket mindenkinek meg lehet tennie, de azok után épp úgy gyakorolhatja vallását, épp úgy vallhatja hitét, épp úgy járulhat szentségeihez és követheti hitének minden parancsait, mint eddig tette, (ügy van jobbfelől.) És, tisztelt Ház, én azt hiszem, hogy habár kezdetben nem is fog mindenkit kielégíteni és nem fog nyomban, azonnal mindenkit kibékíteni a végrehajtás, de a végrehajtás felfüggesztése egyáltalában senkit sem elégítene ki. (Igaz! Úgy van a jobb- és szélsőbaloldalon.) Hát én azt hiszem, hogy azok közül, akik itt a tisztelt Házban felszólaltak, senki sem szólalt fel e mellett, de tudom, hogy tisztelt képviselőtársamnak saját pártját sem nyugtatná meg egészen, mert ő maga is azt mondja, tovább menve, hogy ő a maga részéről a meghozott törvényeket respektálja, hogy azoknak visszamódosítását, revízióját, politikai akciójának céljául nem tűzi ki, ebben az irányban semmiféle izgatásba bele nem megy, sőt ilyen izgatást az országra nézve károsnak tart. Én tisztelt Ház, úgy tudom, hogy az ő saját pártja sem ezen az állásponton van, az sincs ezzel kielégítve, és én nem mondom, de bizonyítani tudom, hogy épp tisztelt képviselőtársam programmjával fellépő egyik kiváló publicistája és pártközlönyének legszorgalmasabb vezércikkírója (Felkiáltások: Ki az? Felkiáltások: Kaas!) egyenesen a revíziót követeli a maga részéről. (Zaj balfelől.) Benne van programjában a revízió és benne van a revízióra való törekvés. És tisztelt Ház, még egyet kívánok különösen figyelmébe ajánlani úgy az én tisztelt képviselőtársamnak, mint mindazoknak, akik a végrehajtás ellen foglalnak állást, és ez az, hogy méltóztassanak meggondolni, hogy az egész konfliktus az 1868-iki törvénynek végre nem hajtásából ered, hogy ez volt azon csíra, amelyből 1890-ben az egyházpolitikai konfliktusok származtak. És, tisztelt Ház, épp azért, mert a pacifikációra, a felekezeti békének helyreállítására csakis és egyedül ezt az eszközt képes a kormány találni, éppen azért óhajtja azt minél előbb, a legrövidebb idő alatt tisztességesen végrehajtani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Áttérve most már tisztelt Ház, az én ügykörömet közelebbről érdeklő kérdésre, tudniillik az állami anyakönyvek vezetéséről szóló törvényre, jelenthetem a tisztelt Háznak, hogy e részben az előmunkálatok serényen folynak és hogy ezen törvénynek életbeléptetése a folyó évi szeptember havában minden bizonynyal eszközölhető lesz. (Élénk helyeslés a jobboldalon. És én egyáltalában nem osztom azon aggályokat, amelyeket tisztelt képviselő úr e részben az előfeltételeket illetőleg kifejtett és épp úgy nem tehetem magamévá azon érvelést, melyet gróf Batthyány Tivadar képviselő úr itt a minap felhozott, és azt hiszem, csak az igazságnak felelek meg akkor, midőn az ország első vármegyéjét, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét védelembe veszem, a vármegye közigazgatási bizottságának legutóbbi ülésében történteknek oly szándékkal és oly intencióval való odaállítása ellen, mintha abból az következett volna, hogy Pest megyében, kellő erők hiányában az anyakönyvekről szóló törtvényt végrehajtani nem lehet. Ha az ország vezérmegyéjében ,első vármegyéjében ilyen körülmények forognának fenn, ezt csakugyan rendkívül szomorúnak és sajnálatosnak tartanám, nem kellene-e mindjárt indítványával előállanom, hogy halaszszuk el államiságunk ezredéves fennállásának megünneplését, bízzuk azt későbbi utódokra, várjunk ezzel még tovább, talán még erre is megérünk. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) De, tisztelt Ház, hogy az anyakönyveknél maradjak, távol áll tőlem, hogy rekriminációkba bocsátkozzam és azt állítsam, hogy eddig az anyakönyvek nem pontosan és nem jól vezettettek. Nem, azt elismerem, hogy általában jól vezettettek, de elejét akarom venni, tisztelt Ház, annak, hogy ha majd az életbeléptetés után egy-két év múlva valaki kihalász egy esetet, amelyben pontatlanság, tévedés, vagy — mondjuk — megbízhatatlanság forog fenn, hogy azt mindjárt az új rendszernek varrhassa a nyakába és érveket kovácsoljon arra, hogy lám, megmondtuk mi ezt előre. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A múltban is számos eset volt nemcsak arra nézve, hogy tévesen és pontatlanul vezettettek felekezeti anyakönyvek, de arra is, hogy egyenesen megbizhatlanság, egyenesen bűnös szándék forgott fenn. Legelőször is saját — Oh szegény Károly! én értem ontod véredet. Én értem szenved, édesatyám ! Fuldokolva támaszkodik az ablakfülke falához, és remegve vet egy-egy pillantást az akácos felé vivő útra. A szél föl-fölkavarja az ut porát. Lehet, hogy talán közeledő szekér vagy kocsi veri föl. Ki jöhet, kit vihetnek azon? Kimerült, belefáradt a várakozásba, az aggódásba, lebocsátja a függönyt. Nem bír tovább leskelődni, mert alattomos leskelődés ez, mint valami vad ragadozóé, akinek mindegy, hogy akármi érkezik először. A ház hangossá kezd válni. Az udvaron kocsi zörög. A tornácon sűra léptek csattognak. A szomszéd szoba ajtaja, ahol atyja volt, becsapódik. Hangokat, beszédet hall. Ez Károly hangja. Éles, lázas, örvendező hang, nem bír eleget beszélni. Gizella is kisiet elébe. Apja még átölelve tartja fiát és úgy néz a szeme közé, a szájára, amely fiatalos felhevüléssel áradoz. A győzelem büszke gyönyöre tölti el, mint egy szent láz. Arca lángol, a szeme ég, a homloka mintha tündökölne — legalább úgy látják őt mindazok, akik szeretik, apja és testvére. Még barátai is, akik tanúi voltak a viadalnak, diadalmasan állnak mellette. Ők is mámorosak, s kábult hévvel, rövidebb és hosszabb közbeszólásokkal bizonyítják és fokozzák, amit ez a fiatal hős mond, aki meglehetősen vékony legényke. — Kétszer csaptunk össze. Mindig én támadtam— Károly egyszerre kiütötte a kezéből a kardot. — De nem élt vissza az ellenfél védtelen helyzetével. Ilyen szakgatottan mondták el a párviadalt. Gizella némán hallgatta, még meg sem ölelte bátyját. — Ah, Gizella, az az ember a kardot sem tartotta erősebben, mint adott szavát! — kiáltott hugához a diadalmas fiatalember. — Mély a sebe? — kérdezte Gizella. — Azt hiszem, jó mélyen járt a kardom. — Halálos ? — Azt nem tudom. Gizella összeszorítja két kezét a mellén, mintha ő is mély sebet érezne ott. De nem lehet ereje visszanyomni egy hatalmasan emelkedő érzést, amely elárasztja, megzsibbasztja, s az ő arca is lángolni kezd, mint bátyjáé, valami kábító mámortól. Mintha a hajnal fakadna, pirosan, ragyogóan és tüzesen. — Nem halálos? — kérdezi rebegve még egyszer a leány, és összekulcsolja kezét a keble fölött. Választ nem vár, mert neki arra a bizonyosságra van szüksége, hogy nem halálos az a seb. Báni Károly megint újra kezdi beszélni, hogy mi történt, és Gizella ebből a bódító mámorból látja, hogy miről mondott le Tarjáni Gyula, mikor engedte, hogy ez a fiatal ember így megittasuljon az ő vérének szagától, és oda engedje a keblét, hogy átszúrják. A Károlyék párbaj orvosa, aki segített bekötözni a sebesültet, most érkezett meg. — Milyen a seb? — kérdezi tőle is Gizella. — Nagyon veszedelmes. A toronyban misére harangoznak és Gizella a templomra gondol, ahol a tömjén füstje száll föl, először csak egy kis fehér karika, de egy pillanat múlva már betölti az egész templomot fel a magas boltozatig, és eláraszt mindent kék ködével, átható illatával — az áldozat, a glória füstje, megaranyozva az ablakon betörő napfénytől. Ezt a templomot, a glória tömjénfüstjével magában érzi.