Pesti Napló, 1898. október (49. évfolyam, 271-301. szám)
1898-10-01 / 271. szám
11.ŐFIZETÉSI ARAK: Egész éne... 14 frt — kr. Féléne........ 7 r. — „ Negyedévre 3 „ 50 , Egy kóra ... 1 „ 20 » Egyes szám Vidéken..................5 Negyvenkilencedik évfolyam. 271. sz. 4 kr.PESTI NAPLÓ Budapest, 1898. Főszerkesztő: NEMÉNYI AMBRUS. Szombat, október 1. SZERKESZTŐSÉG: VI Teréz körút a1. sz. U-dik emelet. — KIADÓHIVATAL: VI., Teréz körút 33 . u. -*Megjelenik minden nap, ünnepés vasárnap után is. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember 30-án lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivataloknál minél előbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fenakadás ne legyen. Mikor „javulnak“. Budapest, szeptember 30. Tízperces ülése volt ma a képviselőháznak. Ellenben az osztrák parlamentben ugyancsak csinálták a nagy politikát. Fontosságra nézve a bécsi események messze felülhaladják a budapestieket, mégis a helyes sorrend és könnyebb megérthetés szempontjából előrebocsátjuk a saját dolgainkat. Az eset az, hogy az osztrák kormány tegnap újra beterjesztette a huszonkét kiegyezési javaslatot a megokolásokkal együtt, változatlanul, úgy, amint első ízben április 1-én a Ház asztalára kerültek. Egy szemes bécsi tudósító azonban tegnap rájött, hogy a fogyasztási adók átutalásáról szóló javaslat megokolásában az osztrák kormány, meglehetősen félénk formában bár, az után , sóvárog, hogy a Magyarország általezen a ponton elért előnyt nagyobbmagyar kvótával kellene kiegyenlíteni. Fölfedezését a tudós tudósító letelegrafálta a budapesti lapoknak és gróf Apponyi Albert ma kijelentette, hogy az ilyen «leleplezés» lehetetlenné teszi az érdemleges tárgyalást mindaddig, míg a kormány az augusztusi megállapodásokról felvilágosítást nem adott. A mai ülés után konstatálták, hogy az osztrák kormánynak leleplezései szóról-szóra benne vannak abban a megokolásban, melyet április elsején parlamentje elé terjesztett. Akkor a hírlapok az inkriminált sorokról nem vettek tudomást, s ennélfogva teljes félesztendőn át észrevétlenül aludták az igazak álmát. Most a lapok napfényre segítették és kiderült, hogy maga gróf Apponyi Albert is csak ma és csak az újságokból nyert tudomást az osztrák kormány teoretikus kirohanásáról. Sokszor vetik szemére a hírlapirodalomnak, hogy túlbecsüli erejét és befolyását, de az ily eset valóban alkalmas arra, hogy önhittségünket növelje. A régi világban, amikor még bürökből kormányozták a népeket, az a közmondás járta: «Ami nincs az aktákban, az nincs a világon.» Manapság, úgy látszik, el lehet mondani: «Ami nincs az újságokban, az nincs a világon.» Mileg az aktákat is csak a hírlapok révén ismerik meg, nem egyedül a közönséges olvasók, de elsőrangú államférfiak--« is akik vezető szerepet visznek.. * Ezt a kis elégtételt önmagunktól meg nem tagadhattuk. Egyebekben pedig nem látunk rá okot, hogy az osztrák kormány jámbor kívánságával behatóbban foglalkozzunk, mert azt velünk együtt az egész magyar közvélemény számtaezüstkatlant. Elena is hallgatott, de hosszas hallgatás után láttam, mint gördült le két könycsepp az arcáin, bár komoly szemeiben nem igen látszott a fájdalom. — Elena! — kiáltottam. Beszélni akartam, de egy mosolylyal, egy kézmozdulattal elejét vette ennek. Intett, hogy oltsam el a lángot és igy szólt: — Beszélni akarok önnel. Nem csodálkoztam, hogy «ön»-nek szélüt «te» helyett; megszoktam már az ilyen sajátosságait. De a hangsúly, amelylyel mondta, az aggasztott. Nem beszélt mindjárt; arccal a nagy üvegtáblák felé fordulva, melyek kelet felől elzárják a loggiát, keresztül nézett a sötét, esős éjen Firenze lámpáira; a feje telé hajolt a hatalmas, fénylőn piros virággal teli rhododendronnak egy ága, melyhez támaszkodott. A tea készen volt. Töltöttem az Elena csészéjébe és leküzdve az aggodalmat, mely a torkomat összeszorította, a megszokott kérdéssel fordultam hozzája: — Tejet, vagy rumot? Engedjék meg, hogy elhallgassam, miért akarta Elena, hogy sohase kérdezzem meg tőle nyíltan, ott maradhatok-e még egy-két óráig éjfél után is, amikor a rács s a folyosó lámpásai már ki szoktak aludni. Elvégeztük egymás közt, hogy ha Elena rumot kér tej helyett, részem lehet e kegyben. Megkérdeztem tehát: — Tejet vagy rumot? Elena hozzám fordult. A csillogó könycseppek már eltűntek orcáiról. — Hallgass meg, — így szólt,— mintha sanszor visszautasította. Báró Bánffy Dezső is minden diplomatizálás nélkül sietett a leghatározottabban kijelenteni, hogy az osztrák megokolás egyéni nézeteket és óhajokat tolmácsol csupán, de, a kvóta tekintetében semmi néven nevezendő megállapodás a két kormány között nincsen. Ezt is számos alkalommal hallottuk már a kormánytól, mégis a miniszterelnök kategorikus kijelentése Bécsben különös hatást tett. Lueger egyenesen neki vegezte Thun gróf mellének és hirdette, hogy az ily módon létrejött kiegyezés «árulás Ausztria ellen». Tegnap azt hirdették Thun grófról, hogy akasztófára való, ma a szemébe vágták, hogy áruló, mégis mai beszédében kiemelte a helyzet «javulását». Meg kell adni az osztrák miniszterelnöknek, hogy kevéssel tudja beérni, ha már ezt is megelégedéssel veszi. Alig hangzott el azonban Thun gróf beszéde, mikor a szavazás megadta a hozzá való kommentárt. Azt az indítványt, hogy a kormány tegyen jelentést az augusztusi megállapodásokról, Thun gróf határozott ellenkezése dacára, tíz szavazattöbbséggel elfogadták. Levelezőnk hozzáteszi, hogy a német ellenzék ezt az eredményt frenetikus tapssal fogadta. Volt is rá oka, mert bár hatálya a határozatnak nincs, (mivel ez esetben kétharmad többség kellett volna), mégis azt mutatja, hogy a kormánynak többsége már nincs. Tudósítónk azt írja, hogy a TÁRCA. Egy csöpp rum. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Antonio Fogezzaro. A szeme hallgatást parancsolt, egy inas lépett be s hozta a teát. — Csak nekem, szólt alig hallhatóan, mint ahogy Leopardi mondja. Bár külföldi nő volt, nagyon szerette Leopardit s nekem kellett néha felolvasnom a verseiből; amellett nem tűrte, hogy egy harmadik csak egyetlen versszakot is meghallgasson belőle. Akkor este nem olvastam, a szenvedély láza nagyon is erős volt bennem; beszéltem barátnőmnek az álomképekről, melyekben megláttam őt és halhatatlan szerelmünkről, mely betöltötte lényünket, még mielőtt ismertem őt, még mielőtt ő Olaszországba jött. Nem tudom, mely géniusz sugallta a szavakat, melyek zugóárként tolultak fel a szivemből és kihatoltak az ajkaimon. A cselédségnek bizonyára sejtelme volt a kötelékről, mely bennünket összefűzött, mégis igaz fájdalmat, okozott Elenának a gondolat, hogy más — ha véletlenül s csak egy pillanatra is — megtudjon valamit szivem megnyilatkozásából. — Gyújtson alá! szólt az inasnak. Türelmetlenné tett, hogy nem bocsátotta el mindjárt, amikor aztán egyedül voltunk, hallgattam és belemélyedtem a tiszta, kékes lángba, mely kísértetiesen fogta körül az ’--■’■■V’'1".1"-"." I1n ' ' . 'L..'1.' . !UB kérdésemet nem is hallotta volna; azt mondtad egyszer, hogy jellememben sok a titokzatos, hogy nagyon is valószínűtlen s hogy művészi alkotásra nem alkalmas. Nem igy mondtad ? Igaz volt s nem tagadtam. — Ennek nem szabad lennie, — felelt Elena élénken.— Te nagyon is szereted azokat a nőket, kiket képzeleted alkot! Én szebb vagyok, színben gazdagabb és több bennem az életigazság! Kik azok, kik «valószerűtlennek» találnak majd engem? Mit törődöl velük? Lásd, akkor kevésbbé szeretnélek. Én, ki még arra sem vagyok méltó, hogy visszaidézzem magam a sok szegény ember emlékezetébe, kik ott lenn laknak. Akarom, hogy verssé alakíts át, amint felejteni kezdesz engem. Fogadkozások közt mondtam ellent neki és megragadtam a kezét. — Fel akarok támadni szellemedben, szólt tovább és átengedte nekem hideg kezét, — akarom, hogy szeress, mint a «többieket», ha lehet, még jobban. ígéred? — Elena! — kiáltottam, — hiszen az enyém, mindig az enyém leszsz, miért beszélsz hát így? Mily gondolatokkal gyötröd magad ? Elsápadt, szemei szikráztak a türelmetlenségtől. — ígéred ? — ismételte elszorult hangon. — Ígéred ezt? — ígérem, — feleltem s még többet is akartam mondani, de ő oly hevesen vonta ajkához a kezemet, hogy a kimondhatatlan meghatottság elfojtotta hangomat. Mai számunk húsz oldal