Pesti Napló, 1898. november (49. évfolyam, 302-331. szám)
1898-11-01 / 302. szám
m XT.IX évfolyam. (302. szám.) ElÖFÖRfltel ÁRAK: Fr4** tm __ 14 frt — hs. Fé’évr. ........ 7 , — , Negyedirre ... 3 „ 80 „ Ejt hóra........ 1 „ 30 „ Fryes szám .............. 4 kr. Vidéken ............ ... 6 » Apróhirdetések áré. Egy szó a kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések petit számítással díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 21. Kiadóhivatal: VL, Teréz-körút 23. Budapest, 1898. Főszerkesztő : Neményi Ambrus. Kedd, november 1. Ötven év. Budapest, október 31. Október havának utolsó napjaiban ötven esztendeje annak, hogy leverték a bécsi forradalmat s hogy inauguráltak egy új politikai rendszert egy emberöltő félélet tartamára. Az az irány, amely Magyarországot és az örökös tartományokat szinte szándékosan és tudatosan kergette bele a forradalomba, 1848. október végén kezd diadalmaskodni. Háborúja a szabadság és az alkotmány ellen márciusban kezdődik, de októberig csak kudarcokat arat. Márciusban, a Metternichbukásával, amikor Ausztria, az öreg ház, amint a kancellár nevezte, fundamentumában és eresztékeiben rázkódott meg, egy korszak záródik, amelylyel az októberben megnyíló korszakot forradalomhidalja át. ( Hogy az 1848 előtt való politika és kormányzás lelkéről és eszközeiről világos képet kapjunk, csak Metternich nyolc (Vaskos kötetbe foglalt irodalmi hagyatékátkell átlapoznunk. Milyen fontoskodás, amennyi hamis pathosz, mennyi vértelen Ahimera ezeken a szellemesen megirt, ragyogó ötletektől tele lapokon! Az ember azt hihetné, hogy a politika és akormányzás egyébből sem áll ügyes új paradoxonoknál, szellemes és invenció-zus levelezésnél. És — ez volt éppen a kor hibája — nem is állott egyébből. Metternich egész Európa helyett gondolkozik, minden kóros politikai, vagy társadalmi tünetre tud csalhatatlan szert és minden gondolatát megírja diplomáciai jegyzékek alakjában. Ausztria Európának első hatalmassága és ez a tudat elnyeli minden más állami és társadalmi kötelesség teljesítését. A közigazgatás, a frnancia, a judikatúra, a közoktatás szükségeivel nem törődik senki, mintha ezek semmivel sem konferálnának a birodalom nagyhatalmi állásában. Ennek a rendszernek vetett véget 1847 márciusa és ezt a rendszert restituálja némi változtatásokkal in dogmatibus et in membris 1848 októbere. A bécsi forradalom bukása megszüntette az osztrák alkotmányosságot és az abszolutizmust ismét hatalomhoz juttatta. Az eszköz a dolog ez új rendjének megalakulásában az osztrák feudalizmus maradványai és a hadsereg voltak. Metternich nem kapott helyet az új rendszerben, szerepén megosztozkodtak Windiechgrätz és Schwarzenberg hercegek. Ez a személycsere az egyik lényeges változás, a másik pedig, hogy oktrojált alkotmánynyal megkísértik az Íjirodalom centralizálását, meg a geriminálást. Hogy mindjárt megkezdhessék a nagy munkát, annak útját állotta egy időre a magyar forradalom. Hogy radikálisan, kész tervvel láttak a munkához, az vitathatatlan. Félig-meddig erőszakos módon fosztották meg trónjától a beteges és konciliáns uralkodót. Három fegyelmetlen Scatona: Windischgrätz, Schwarzenberg és Jellacsics, amint Hübner szavahihetően írja emlékiratában, a birodalom regenerátorai. Szó sincs róla, a reakció is princípiumot revelált, a régi Ausztriát, az öreg házat akarta restituálni. A múlt hagyományaiból átvette a birodalom nagyhatalmi állásának mindeneknél elsőbb posztulátumát. Amint Magyarország elbukott Világosnál, többé nem volt gátja a kontemplált reformnak. A Verwirkungstheorie segítségével, a leigazolt, a vérevesztett, a sebekkel borított Magyarországot minden aggodalmaskodástól menten nem létezőnek, experimentálásra teljesen preparált kadavernek tekinthették. És Schwarzenberg hatalmas segítséget kapott Bachban! Ez a szövetség úgy szemre, furcsának, szinte érthetetlennek tetszhetnek. A két férfi annyira egymástól távol álló származásánál, családi hagyományainól, társadalmi állásánál, véralkatánál és talentumánál fogva. Ilyen, szinte bizarr antagonizmusra azonban sok a példa a régi osztrák történetben. Rendes dolog, hogy a feudalizmussal a fölkapaszkodott lateiner fogjon kezet. Schwarzenberget, a katonadiplomatát, aki mindaddig, amig Itáliából, a Radeczky táborából Ausztria megmentésére Bécsbe lő, inkább szerelmi kalandjairól és kirúgásairól volt híres, mint politikai rátermett A váradi regesztuim. — A Festi Napló eredeti tárcája. — A magyar Macchiavelli: Fráter György váradi püspök, Izabella királyné kincstartója, soknemü gondjai között 1550-ben Kolozsvárott, Heltai Gáspár könyvnyomtató műhelyében egy könyvet publikált, amelynek címe: Ritus explorandae veritatis, magyarán : Az igazság kiderítésének útja. Ez a könyv a híres váradi regesztrum, amelyről az éppen nem szentimentális Bartal György, a régi magyar jogélet kutatója lírai nyelven beszélt, azt mondván, hogy «aranyos kis könyv, szemének fénye és világa.» Ha száraz jogász ennyire elragadtatja magát, oknak kell lenni rá, nagy oknak. Van is , ámbár ha csak felületesen lapozzuk végig a Ritus explorandae veritatis-t, amelynek Fráter-féle kiadásából ma csak két példány van, nehezen értjük meg a Bartal lelkesedését. A váradi regesztrum, amint külömben címe is gyaníttatja, jegyzőkönyv; okleveleknek rövid, száraz, ahogy ma mondanék, éppen nem szikes foglalata. A tartalom csupa név, meg faktum, nagyjában odavetve. Ha az olvasásban merő szórakozást keresünk, ám csupán agyon akarjuk ütni a lomha időt, képzelhetünk kívánatosabb delieiát is háromszáznyolcvankilenc darab oklevél sommás kivonatánál. És mégis a Bartal lelkesedése csak formában naiv, lényegben maga az igazság. A száraz jegyzőkönyv egyszerre és egyben drága relikvia és megbecsülhetetlen tanulság. Amit Magyarország erkölcsi és szellemi életéről az Árpádok alatt, a tatár invázióig tudunk, egy pár hézagosan fönmaradt törvénynek, meg a váradi regesztrumnak köszönhetjük. A váradi jegyzőkönyvet II. András király korában írták a váradi káptalanban 1214— 1235 között. A háromszáznyolcvankilenc darab oklevél megannyi pörös ügynek az emléke. Magyarországnak harminchárom megyéjéből keresnek a vitás felek igazságot a váradi káptalanban székelő bíróság előtt. A pöröknek legnagyobb része kriminalitás. Ám Kerékgyártó statisztikája a váradi regesztrumba foglalt pörös ügyekről : száztizenkilenc rablás és megsértése a tulajdonnak, harmincnégy eset megsértése a személyes szabadságnak, száznégy eset lopás, csalás és sikkasztás, harminckét eset gyilkosság és csonkítás, tizenegy eset mérgezés és boszorkányság, öt leányrablás, egy lázasságtörés. Minthogy a felsorolt bűnesetek harminchárom megye területén, huszonegy év lefolyása alatt történtek, nem mondhatnék, hogy a civilizáció számbavehető módon apasztotta fajunkban a bűnre csábító ösztönt. Mindazáltal igazságtalanok volnánk, ha a középkort a mi korunk rovására dicsérnek. A bűn nem csupán raffinálódott, de fogyott is. A Kill. század népessége nagyon gyér és a középkori, ember nem szaladt mindensérelmével a bíróhoz. Bizonyosra foghatjuk, hogy ritkább esetben fordult bíróhoz, hanem igazságot szerez magának, ahogy tud. Sőt csakis akkor keresi meg a bírót, ha a maga módján nem juthat igazsághoz. Nemcsak nálunk volt ez így, de mindenütt a primitív időkben, amikor még nincs rendes bírói fórum, nincs pörös eljárás, nincs rendőr. A középkorban nem volt egyik sem. Ilyen időkben az erősnek, a hatalmasnak több szabad a gyöngénél, az alacsony állapotúnál és ez a több jog, nagyobb szabadság a gyöngének föl semtűnik. Egyébként vannak körülmények ma is, amikor a jog előtt jár a hatalom, amint arra Bismarck példát adott. A XIII. században a hatalom mindig a jog előtt járt. Fölülről aláfelé az egész társadalom ma már elképzelhetetlen és elviselhetetlen nyomás alatt áll. A királynak személyes szolgája a vazallus báró, annak a fegyveres nemes, a nemesnek a polgár, a jobbágy, a rabszolga. Ezek a társadalmi osztályok egymástól hermetbe vannak elzárva, képzelhetetlen tehát, hogy a jogszolgáltatás csak törekedjék is az egyenlőségre, hogy a jogszolgáltatásban az igazság többet nyomjon a társadalmi pozíciónál. A kaszt-szellem, a hierarcikus társadalom még nem a legnagyobb, a legbizarrabb gyöngéje a középkori jogszolgáltatásnak. Hisz kaszt-szellem van ma is, a mi társadalmunk is hierarcikus berendezésű és mégsem élünk, normális körülmények között, a jogon kívül. A középkor legtöbbnyire azon kívül élt, mert nem volt bíróság és a jogszolgáltatásban a lényeg nem a jogok védelme, de a sértés megtorlása volt. Ez a magyarázata annak, hogy a középkori törvények miért olyan szigorúak, miért olyan aránytalan a középkorban a bűnhődés és a bűn. A mai igazságszolgáltatásnak, és közigazgatásnak az a fő gondja, hogy eltávolítsa a bűnre csábító alkalmakat. Csend- és rendőrség ügyel vagyonunk és életünk biztosságára. Még ha nem is nagy bennünk a hajlandóság, hogy tiszteljük a másét, hogy ne erőszakoskodjunk máson: kénytelenek vagyunk Mai számunk 20 oldal.