Pesti Napló, 1899. február (50. évfolyam, 32-59. szám)
1899-02-01 / 32. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ... 14 frt — kr. Félévre ......... 7 * — „ Negyedévre_3 * 60 „ Egy hóra.......... 1 * 20 , Egyes szám ...............4 kr. Vidéken ...............6 , Budapest, 1899. HI. évfolyam. (32. szám.) Apróhirdetések éra : Egy szó 2 kr., vastagabb betűvel 4 kr Hirdetések petit számítással díjszabás szerint. Megjelelt minden nap, ünnep és vasárnap után is Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 21. * Kiadóhivatal: VI., Teréz-körút 23. F’5 szerkesztő: Neményi Ambrus, Szerda, február 1. Uzsora-e, vagy sem? Budapest, január 31. Az 1897-iki rossz termés után egy második csapás is érte a kisebb gazdaközönséget, melyet még ma sem hevert ki a sújtottak nagy része. Aratás, de még inkább cséplés után rémülve látta a gazda, hogy felényi gabonája termett, mint amennyit várt. De még ennél is nagyobb baj volt, hogy sokszor előre el volt adva nemcsak annyi, amennyi termett, hanem ennél sokkal több, eladva az olcsó áprilisi árakon. A kapott előleg pedig elfogyott gazdasági kiadásokra, adóra, a család fentartására. A kereskedő követelte az eladott mennyiséget, de a gazda annak csak egy részét tudta szállítani. Ezt is oly árban számolták el neki, mely messze mögötte maradt az aratás utáni áraknak. De nem akarjuk itt részletezni a közönségesen gabonauzsora néven ismeretes jelenség kórisméjét. Le van ez írva lapunk közgazdasági rovatában két levélben, mely a gazda és a kereskedő ellentétes szempontjából világítja meg a kérdést. Csupán azt jegyezzük meg, hogy ezek az esetek nem csak Torontálban fordultak elő, hanem — ha kisebb mértékben is — az ország minden gabonatermő vidékén. A törvényhozásnak, bár ez idő szerint mulatságosabb dolgokkal van elfoglalva, nem szabad többé kitérnie ez ügy elől, mert ha már magában elég baj az, amit rövidség okáért mi is csak gabonauzsorának nevezünk, bizonyos az, hogy a tömegesen előforduló pörök erősen hatványozzák meg a bajt. Nem vonakodunk azonban már előzetesen is annak a nézetünknek kifejezést adni, hogy a kérdést csak úgy könnyedén, általános elvek alapján elütni nem lehet. Elméletileg helyesnek látszik a kereskedői felfogásban kifejezett elv, hogy aki magát valamely áru szállítására bizonyos előre megállapított feltétel alatt kötelezte, tartozik ennek megfelelni. A törvényhozás azonban, ha egyszer ehez a kérdéshez hozzányúl, csak nagy óvatossággal, a körülmények minden oldalról való beható megvizsgálásával döntheti azt el. Kell, hogy meghallgassa a gazdákat, az ez üzletekből származó pörökkel foglalkozó s a tényeket legalaposabban ismerő bírákat, valamint a kereskedőket is. A törvényeket az ország népe számára kell hozni, mert nem a törvények kedvéért van a nép, hanem a nép kedvéért alkottatjuk a törvényeket. Ha áll az, hogy az ország földmivelő lakosságának legszélesebb rétege nem áll a gazdasági és kereskedelmi műveltségnek azon a fokán, hogy a — megengedgedjük, nem egészen helyesen úgynevezett — gabonauzsora pusztító következményei ellen sikeresen védekezni tudjon, akkor gondoskodni kell oly törvényről, mely az ily üzletek tömeges pusztításait megelőzni, vagy legalább korlátozni alkalmas. Merev jogi elvek alkalmazásával e 15—20 ezer holdas uradalmak sehogy sem tudták kielégíteni, megvett egy 800 holdas birtokot s megirta csehországi rokonainak és barátainak, hogy a felvidék legszebb uradalmainak egyikét mondhatja magáénak. Ez azonban távolról sem elégítette ki Pokol Venceszlausz igényeit s úgy vélekedett, hogy ha ő egy magyar uradalomnak tulajdonosa, élvezni akarja egy ilyennek jogait és előnyeit is. Élénk részt is vett a megyei életben, minden gyűlésen ott volt vadonat uj magyar öltözetében s rövid idő múlva mindenki tudta róla, hogy hiúságánál csak a fukarsága nagyobb. Volt azonban mindamellett egy rögeszméje, melyért kész lett volna még túlzott takarékosságát is feláldozni, legalább egyszer életében. Egy úriszék megtartása az ő udvarában volt vágyainak netovábbja. — De hiszen ez tetemes költséggel jár s végre is . . . nyíltan szólva, nem illeti meg önt! ! — fakadt ki türelmetlenül Battó, Pokol urnak egy befolyásos ismerőse, kit folyton ezzel az óhajtásával gyötört. — De kérem, — méltatlankodott Venceszlausz — gondolja meg panem’Battó, hogy énnekem «uradalmacskám» van! . . . Battó tapasztalt, komoly úriember volt, de erre már felébredt benne a humor s mosolyogva ígérte meg Pokol úrnak, hogy ha annyira óhajtja s nem hajlandó a józan tanácsra hallgatni, latba veti befolyását, hogy a legközelebbi törvénykezési ülést nála tartsák meg. S az «uradalmacska» birtokosa boldogan távozott s hosszú levelet téren nem sokra megyünk. Mert ha az előreeladások a föld népének tönkrejutására, egész vidékek elszegényedésére s a kisgazdák expropriációjára vezetnének, ki fogja meggátolni, hogy a kétségbevettek magukat az agrárszocializmus karjaiba ne vessék ? Föltétlenül bizonyos, hogy a kereskedőt senki sem kényszerítheti, hogy a hozzáforduló eladók gabonáját előre megvegye, illetőleg nekik termésükre előlegeket adjon. Azt sem lehet neki megparancsolni, hogy milyen föltételek alatt, minő garanciák mellett tegye meg ezt, ha ugyanerre a megnehezítő törvények ellenére vállalkozni hajlandó volna. Az pedig, ha a nép, mely hozzá volt szokva, hogy termésére már tavaszszal a kereskedőtől előlegeket kapjon, ettől a pénzforrástól elesik, tagadhatatlanul alkalmatlan némely kisgazdára. A bajokat teljesen kiküszöbölni még a legbölcsebb törvénynyel sem lehet. De már az is nagy előny, ha azoknak jelentékenyebb csökkentése elérhető. Az pedig, hogy egy világos és jó törvény a porokét kevesbíteni fogná, kétségtelen s ez már magában tiszta nyereség valamennyi érdekelt félre. Közgazdasági és jogrendszerünk a szabad forgalom elvére van felépítve. Ez kétségtelen. Másik alapvető intézményünk a jogegyenlőség. Nem lehet más törvényt hozni a parasztok, s mást az urak számára. Még kevésbbé tehet a törvény különbséget a jól gazdálkodó és előrelátó és a könnyelmű, menesztett Csehországba a legmesszebbmenő magyarázatokkal az úriszékeket tartó házak előkelőségéről s természetesen hangsúlyozta, hogy nála legközelebb ilyet fognak tartani. Meg is hagyta már jóelőre hűséges élete párjának, idősb Libusak nagyságának, hogy úgy a baromfi-udvar, mint az aktok és ólak népességének java ifjúságát rendelkezési állományba helyezze, mert az üven alkalommal, mely őt a legelőkelőbb urak sorába emeli, fukarkodni nem szabad. Ismerte gyöngéd hitvesének más esetekben őszinte elismeréssel emlegetett takarékosságát, mely néha a legeredetibb módon nyilatkozott meg. Egy alkalommal úgy találta, hogy az ebéden résztvevő hét személy nem képes egy egész pulykát elfogyasztani; az a geniális ötlete támadt tehát, hogy a pulykának egyik combját fektetette jobb célokra s a szárnyas amputálva került a tálra. A bornál, buzgó keresztény nő lévén, sohasem engedte el a keresztvizet s mert a kenyér úgy sem finom, sőt pórias eledel, vendégeinek szalvétájába ujjnyi nagyságú szeleteket bujtatott. A mostani vendéglátás első pár napja fényesen sikerült. Pokolné remekelt mint háziasszony, a leányok elbájosok voltak s Pokol papa úszott a kielégített hiúság boldogságában. Harmad-negyednapra azonban már tegnapi maradékok kerültek az asztalra s a hét végén Libusa asszony kijelentette férjének s bizalmasan Battónak is, hogy éléskamrájának készletei egy félévre ki vannak merítve s ő már nem bírja tovább. Pokol úr is Egy uriszék története. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Onnét, ahol a csehországi gyárak magas kéményeinek füstje látszólag egész borulást okoz a távol szemhatáron, jött be régente az országba Pokol Venceszlausz a feleségével és két szép leányával. Lenszéke, érdekes szláv típus volt mind a két kisasszony, de különösen az idősebb, Bozsena, halvány aranyfényű dús hajával, volt hű mása egykori bájos elődjének, kit Adalrich lovag emelt magához az erdőben tanyázó vándor nemzetségéből. Libusa, a fiatalabb, már inkább az ujabbkori, kissé nagyon világos szemű, általánosabb szépségű nemzeti fajt képviselte. Megunták már odaát a nehéz gyári atmoszférát s idejöttek hozzánk hamisítatlan, tiszta levegőt szívni s mint Pokol úr fennen hangoztatta : uradalmat vásárolni, mert ő, ambiciózus ember lévén, nem azért szerezte pénzét, hogy még remélhetőleg szép számú hátralevő éveit a gyári élet ködében töltse. A herceg Esterházy és Grassalkovics uradalmakból volt akkortájt nehány eladó s ezeket ajánlották Pokol urnak megvételre, s ő meg is nézte azokat, de nem elégitették ki, mert a vidék hijjával volt a romantikus szépségnek. Ez a kifogás járta az alföldi róna rengeteg terjedelmű uradalmainál, mig a felföldieknél a sok vad erdőség bántotta erősen kifejlett praktikus ízlését. Végre, miután a Mai számunk 20 oldal