Pesti Napló, 1899. szeptember (50. évfolyam, 242-271. szám)

1899-09-10 / 251. szám

22 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1899. szeptember 10. 251. nádi mellett. Mednyánszky Alajos báró alkincstárnok és Schédius professzor szintén oda működtek, hogy József nádor pártfogását megnyerjék. Miután pedig ez sikerült, az egész arisztokracia, a katolikus klérus is Brunswick Teréza mellé állott. A kísérleti kisdedóvó Angyalkert név alatt megnyílt és 1828 június elsején volt az ünnepi fölavatása. Özvegy Brunswick Antalné krisztinavárosi házában nyilt meg az első gyermekkert és ennek vezetője Kern Máté würzburgi származású tanító volt. A testvérfőváros lakói, nemesség és polgárok egyaránt fölkapták az óvoda ügyét s a pártolás olyan volt, hogy nemsokára a Várban, valamint a Vízivárosban, később pedig Pesten, sőt Besztercebányán is támadtak óvodák. Mikor pedig az első gyermekvédő menhelyek virágzásnak indultak, Brunswick Teréza a magasabb leánynevelésre vetette szemét. 1830- ban hosszabb levelet irt e tárgyban Beniczky Pálnénak, hangsúlyozva, hogy a kisdedóvás csirájából kifejlesztve, akarom átalakítani a honi nőnevelést . . . Közbejött azonban az 1831- iki év és a dühöngő kolera nemcsak Brunswick Teréz hű segítőtársát, Beniczkynét ragadta el, de megakasztott minden nyilvános mozgalmat is az országban. A rémes esztendő után több mint tíz év múlva, 1843 augusztus második napján alakult csak egy újabb társaság, mely a gyermekvédelmet tűzte ki feladatául s melynek Brunswick Terézen kívül, legbuzgóbb tagjai voltak Rhédey Józsefné, Festetich grófné Kray Borbála és Kray Amália bárónők. De közbejött 1848—49. Éjből beállott a pangás és csak 1863. március ötödikén alakult meg végre a kisdedóvó-egyesület. Hogy Beniczky Pálné elhalt, a hazai magasabb nőnevelést két unokahuga, Teleky Blanka grófnő és Leövey Klára segítségével akarta megvalósítani Brunswick Teréza. Teleki Blankának nyitott is egy intézetet Pesten, de a szabadságharc, mely olyan tragikus végzetet juttatott a lelkes, szép grófnőnek, minden ebbeli törekvését megakasztotta. Uj apostolnak kellett jönni és ez jött is, Veress Pálné Beniczky Hermin személyében, aki a korán elhunyt Beniczky Pálnénak, Brunswick Teréza leghivebb barátnőjének leánya volt. Az elnyomatás éveiben is a magyar leánynevelés eszméjével foglalkozott Veressné és akkor történt, hogy annak a kornak legjelesebb fiait gyűjtötte maga körül a vanyarci kastélyba. Madách Imre, Szontagh Pál, Ballagi Mór, Gönczy Pál és sok más író és tanférfiú osztozott az ő eszméiben és Vanyarcon indult meg az a mozgalom, mely a magyar leánynevelésnek legszebb gyümölcseit megérlelte. Érdekes, hogy a vanyarci kastély kertjében szülemlett meg az Ember tragédiájának első gondolata. Míg a ház úrnője és Szontagh Pál éppen a nőről, a magasabb nőnevelésről vitatkoztak, Madách elment a tóra csónakázni. A csónak fölborult s a tó felületén elterülő békanyál rátapadt a Madách hófehér ruházatára. Furcsán vette ki magát, ahogy kifelé mászott a zsombékból, úgy hogy Szontagh, aki ott sétált a tó partján, nevetve kiáltott rá: — íme, itt az ember tragédiája. Uj anyag volt ez a beszélgetésre s a finomeszü háziasszony kapva az alkalmon, az emberi sorsot többféle fázisában ecsetelve, végül megjegyezte: — Valóban, egy ilyen munkát meg is írhatna épp maga . . . Madáchot megkapta a tárgy s a csekélynek látszó incidens adta meg az alkalmat arra, hogy irodalmunk egy örökbecsű munkával gazdagodott. A vanyarci kastély oszlopos verandáján ülve, reggeltől estig irt, dolgozott, lelkesített Veress Pálné, úgy hogy 1868-ban végre megalakult a nőképzőegyesület, amely iskolájával megvetette felsőbb leánynevelésünk alapját. Midőn hajlottabb korú lett, hogy Budapesthez közelebb jusson, Vác-Hartyánra költözött Veress Pálné s innen intézte lankadhatatlan buzgalommal a magyar nőnevelésnek mindig szélesebb mederben folyó ügyét. A régi, még 1808-ban épült kastély falai közt irta Lélektanát is, amely egyik gyöngye nevelésügyi irodalmunknak. A magyar pedagógia barátai most már idezarándokoltak, de az írók és a művészek is zárt ajtókra találtak a gyönyörű parkkal körülvett, ódon kastélyban. Különösen a pünkösdi ünnepek hozták meg a szívesen látott vendégsereget és ilyenkor mindig akadt költői emléke az ott töltött jó napoknak. Egy ilyen látogatás alkalmával írta meg Tóth Kálmán, a Vadrózsák édesszava költője azt a népdalt, mely így kezdődik: Vác-Hartyánban hármas hatom van, Ott voltam én a nagy templomban. . . és Them Károly, aki szintén ott időzött, mint vendég, azonnal meg is zenésítette, úgy hogymint igaz pünkösdi rózsa frissen és üdén áramtotta illatát az ünnepek után az egész országban. A vác-hartyáni kastély megmaradt nőnevelési ügyünk egyik fővárának később is. Rudnay Józsefné, Veress-Beniczky Hermin leánya, a nőképző-egyesület jelenlegi nagyérdemű elnöknője lakik most benne, aki nem kevesebb sikerrel folytatja azt, amit egykor nagyanyja és édesanyja megkezdettek. A szeptember 13-án megnyíló gyermekvédő-kongresszus alkalmával is előkelő szerepe lesz majd Rudnaynénak: ő fogja kalauzolni a külföldi vendégeket A kongresszusi tagok ellátogatnak, aztán a nőképző-egyesület iskolájába, valamint ahoz a budai házhoz is, melyben egykor az" Angyalkert állt s melyet most márványtáblával" jelöl meg a kegyelet. Az a kis ház a kiindulási pont, az emléktábla pedig megmutatja, hova visz a csüggedést nem ismerő lelkesedés, ha női szívekből fakad. Uj Idők. Vayk. A másik kószálni megy a világba, ezt az ilyen fajzatot, fenséges uram, már bocsáss meg, — de én bizony gyűlölöm! És a kis pók dühös megvetéssel nézett végig másodszor is a vastagcsőrű sármányon, míg a nádat valósággal elragadta ez a beszéd igazságtalan voltának ellenére is, mert a nád olyan természetű, hogy semminek sem törődik a belső értékével, csak mindenben a külsőt nézi. És most is elégedetten veregette meg a pók vállát, míg a megijedt kis sármányra dühösen rárivallt: — Megérdemelnéd, hogy ne ez a kis pók fótlja be a fészkedet gyönge hálójával, hanem egy drótostót dróttal, még pedig akkor, ha magad is benne ülsz! — Istenem, — dadogta a megszeppent kis madár — fenséges uram, hisz én nem tehetek róla, amiért az Isten a vándorlás ösztönét belém ojtotta. Én . . . — Hallgass ! — rivallt rá haragosan a nád — te hazaáruló! Sirva ment el a kis sármány és arra a borzasztó igazságtalan vádra olyan keservesen zokogott, hogy fájdalmában nem is repült haza a fészkébe, hanem elment a szomszéd rétre s ott egy tölgyfa ágán húzódott meg. Amint ott sirt, sirdogált magában, egy kis kék pillangó, mely egy falevélre simulva jóízűen aludt egész napi pajkos keringésése után, hirtelen fölébredt a sirás-rivásra s mivel minden pajkossága mellett is jó szive volt, hirtelen kigondolt egy ravasz tervet s ezzel elrepült a nádhoz. * — Zim-zum — röpködte körül a nád buzogányos fejét, — egy fontos dologban szeretnék veled beszélni, fenséges uram ! Összeesküvést szőnek ellened. Megijedt erre a nád, mert a gyávaság is egyik kiegészítő része volt a jellemének. — Beszélj, — suttogta ijedten, fogvacogva — milyen természetű az összeesküvés és kik szövik ellenem ? — A saját alattvalóid, — felelte a pillangó — még pedig alsóbbrendű alattvalóid. A madarak, virágok és pillangók nincsenek köztük, hanem igenis köztük vannak: a pókok, a békák, a rákok és a bogarak. — Ah! — suttogta szörnyű ijedtében a nád, miközben úgy hajlongott jobbra-balra, hogy majd ledobta magáról a kis pillangót. Ez pedig mulatott magában a nád gyávaságán s alig tudta megőrizni a komolyságát, amint a következő hihetetlen mesével ijesztette holtra a gyönge nádat. — Figyelj ide — szólt tettetett komolysággal. Azoknak az állatoknak, amelyeket előszámláltam, az a tervük, hogy a kánikulai napok eljöttével, mikor mindenfelé nagy lessz a szárazság s a te birodalmadban is kevés lessz a viz, hát egy éjjel, amig alszol, mind magukba szívják alólad a vizet s te másnap a száraz talajban el fogsz pusztulni. Ez borzasztó felfedezés volt. A nád néma kétségbeeséssel nézett ég felé s mivel soha életében nem gondolkozott semmi fölött, hanem mindent úgy hitt el, ahogy feltálalták elébe, hát ez épp oly nevetséges, mint lehetetlen, mesét is elhitte. — Szólj — faggatta reszketve a pillangót — mit kell tennem, hogy megakadályozzam ezt az alávaló tervet ? A pillangó csak ezt a kérdést várta, hanem azért furfangos kis fejét egy ideig némán hajlotta le, mintha Isten tudja, mennyire kellene gondolkodnia a feleleten. — Hát fenséges fejedelem — felelte végre — azt kell tenned, hogy a madarakkal fuvasd meg a vészriadót, hogy minden távollevő alattvalód jöjjön azonnal vissza s tudasd egyúttal velük, hogy mindazoknak, akin valami sérelem esett a közeli időben, jöjjenek azonnal elébed, mert te hajlandó vagy ünnepélyes elégtételt adni nekik bocsánatkérésed által. Ekkor aztán ha mind együtt lesznek, úgy hűséges, mint lázadó alattvalóid, hát bölcseséged szerint büntesd meg ez utóbbiakat, de különösen a pókot, mert mindnyája között ez a legbűnösebb. A nád helybenhagyólag bólingatta a fejét? — úgy lessz minden, amint mondod — szólt és megfuvatta a vészriadót, amire perszea jószivü kis pillangó célját érte, mert a szo-'moru sármány is menten hazarepült. .. úgy gondolom, hogy most már mi is haza-' repülhetünk, nemde gyerekek? Az Istenke má-5 kospatkója szeliden hinti fényes sugarait a csöndes, pihenő földre s alszik már rajta minden hozzátok hasonló nyüzsgő kis bogár ; alud* jatok tehát ti iá ... Jó éjszakát! . . . • «* . Falusi nóták. Irta: Gárdonyi Géza. I. Azt gondoltam, virág van, Virág van az ablakban, Pedig hát egy leány ül, Leány ül az ablakban. Virág volna, kalapomhoz szeretném, De ha leány, a szívemre ölelném. Szőke kis lány mit forgat, Mit forgat az eszébe ? Fehérvári tükröt tart, Tükröt tart a kezébe. Szőke kis lány sohse nézz a tükörbe, Inkább nézzél két ragyogó szemembe! J H. ‘ Tátitka, Somló, Badacsony, Hej, az én rózsám alacsony. Azt szeretem, ha alacsony, A szűröm alá takarom. Kéklik a csöndes Balaton, Mint a te szemed angyalom. Fűzfa levele hajolj rám, Kékszemü rózsám pillants rámm. Meg kell válni a falutól, Faluban egy kiskaputól, Kiskapuban rózsafától, Falu legszebb leányától Felhős az ég, csillag sincsen, Isten veled, édes kincsem ! Egyet lépek, kettőt állok. Jaj de nehéz szívvel válok! IV. Kiszállott a madár Fekete felhőbe. Messze jár a rózsám Hir se jön felőle. . Mikor bánatomban El-elgondolkozom, Ezer szálló galamb Az én gondolatom.