Pesti Napló, 1899. szeptember (50. évfolyam, 242-271. szám)
1899-09-05 / 246. szám
246. számu Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1899. szeptember 5. 7 Darányi Ignác ünneplése. A szegedi kiállítás keretében érdekes ünnepet tartott tegnap a Bauernverein, teljes nevén: a Délmagyarországi Földmivelők Egyesülete. Az egyesület annak idején küldöttséggel kérte Darányi földmivelésügyi minisztert, hogy az egyesület védőségét fogadja el. A miniszter a kitüntetés elfogadására hajlandónak nyilatkozott. Az egyesület ennélfogva tegnap Szegeden, a Vigadó nagytermében rendkívüli közgyűlést tartott Wittmann János országgyűlési képviselő elnöklésével, melyen Darányi Ignácot impozáns formában az egyesület védőjévé választották. Erről rendkívül fényes kiállítású, aranydiszítéses emailba kötött díszoklevelet állítottak ki. Tegnap a Bauernvereinnak körülbelül háromezer tagja érkezett különvonlatokon Szegedre; ezek csaknem mind részt vettek a díszközgyűlésen. A kiállítás alatt pedig ünnepség kíséretében leleplezik Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter életnagyságig olajfestésű arcképét. Ennek az egyesületnek húsz tagú küldöttsége tisztelgett ma a miniszternél, hogy átadja neki a gyönyörű díszoklevelet. A küldöttség vezetői voltak Wittmann János országgyűlési képviselő elnök, dr. Frecot Menyhért elnökhelyettes (Temesvár), Blaskovich Ferenc országgyűlési képviselő, elnökhelyettes és Krauszbaar Károly titkár. Wittmann János elnök lelkes üdvözlő szavak kíséretében nyújtotta át a miniszternek a díszoklevelet, mire Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter így válaszolt: «Nagyságos képviselő úr, igen tisztelt uram! Meg vagyok hatva a kitüntető megemlékezés és azon figyelem által, amelyet Nagyságod beszédében és a délvidéki földművelők gazdasági egyesülete választásával irántam tanúsított, annálinkább meg vagyok hatva és nagyra veszem e kitüntetést, mert az én kormányzási politikám alfája és ómegája az, hogy mindenekfelett és mindenekelőtt a kisgazdát kell támogatni, azon kell segíteni, aki önmagán legkevésbbé tud segíteni. Én Nagyságod beszédéből örömmel hallom, hogy az egyesület szorosan a mezőgazdaság terén marad, minden irányban okobjektíve akar azon nagy cél érdekében működni, hogy a kisgazdák erejüket összetegyék gazdasági jövőjük megalapítására és minden felekezeti, nemzetiségi, politikai és pártbeli különbséget félretéve kívánnak haladni, azokat a vonatkozásokat keresve, amelyekkel összehozzák a gazdákat és kerülve mindent, ami azokat elválaszthatná. Örömmel fogadom e kitüntetést, s erre nem utolsó indokom az, hogy az egyesület a magyarosodásra nagy súlyt helyez és tagjai nemzetiségi különbség nélkül a magyar állameszméhez hűen ragaszkodnak. Kérem az urakat, hogy e hazafias irányban működjenek tovább. Még egyszer köszönöm megemlékezésüket.» A miniszter, kinek beszéde folyamán többször s különösen végén lelkes éljenzés hangzott fel, a jelenlevő kisgazdákkal, kiket mind bemutattak neki, barátságosan kezet fogott és viszonyaikról tudakozódott. A minisztert távozásakor is lelkesen megéljenezték. Miniszterválság Poroszországban. Berlin, szeptember 4. A Staatsanzeiger királyi kéziratot közöl, melylyel Recke belügyminisztert és Bosse közoktatásügyi minisztert fölmentik állásuktól s egyben nagy rendjellel tüntetik ki. Közöl továbbá egy másik királyi kéziratot, mely szerint belügyminiszterré Rheinhaben báró düsseldorfi kormányelnök, közoktatásügyi miniszterré pedig Studt vesztfáliai főelnök neveztetett ki. Berlin, szeptember 4. A Staatsanzeiger jelenti: Bosse kultuszminiszter saját kérésére az államminiszteri cím és rang meghagyásával felmentetett hivatalától. Ő felsége a miniszternek a vörös sas-rend nagykeresztjéhez a tölgylombokkal díszített koronát adományozta és Studt főelnököt kultuszminiszterré nevezte ki. Továbbá Von der Recke belügyminiszter saját kérésére az államminiszteri cím és rang meghagyásával felmentetett hivatalától; ő felsége neki a vörös sas-rend tölgylombokkal díszített nagykeresztjét adományozta és belügyminiszterré báró Rheinbaden tartományi elnököt nevezte ki. TÁVIRATOK. A transvaali konfliktus. London, szeptember 4. A Times-nak jelentik Neiwcastle-ből (Natal) tegnapi kelettel. A transvaali kormány elhatározta, hogy visszavonja azt a javaslatot, mely az idegeneknek öt évi ottlakás után megadja a választójogot. Ebben világos jelét látják annak, hogy az ellenségeskedés kitörése és a hadijog kihirdetése közvetetten küszöbön áll. Johannesburg, szeptember 4. Itt általános a rémület. A közvádló úgy nyilatkozott, hogy az Uitlenders Leader című lap kiadóját, kit pártütés miatt tartóztattak le, előreláthatólag csak a sajtótörvény ellen való vétség miatt fogják vád alá helyezni. Pretoria, szeptember 4. (Reuter.) Transvaal Chamberlain táviratára adott válaszában felemelte a számát azoknak az éveknek, melyeknek eltelte után a választói jog a Transvaalban letelepedőknek megadatik. ■ " A belgrádi merénylet. Belgrád, szeptember 4. A Milán király elleni merénylettel összefüggő per végtárgyalása holnap reggel nyolc órakor az igen terjedelmes vádlevél felolvasásával kezdődik, mi előreláthatólag igénybe veszi az egész holnapi napot. Hír szerint a vádlevél vázolja az egész összeesküvést és kétségbevonhatatlanul kimutatja egy általánosan ismert, volt szerb államférfiú bűnösségét, ki állítólag az előzetes vizsgálat során kezdetben beismerő vallomást tett. Nyugat- Európából számos laptudósító érkezett ide, köztük a pétervári Herald tudósítója is. A szerb kormány az idegen újságíróknak az illető követségek útján belépőjegyet bocsátott rendelkezésére. Risztics János halála, Budapest, szeptember 4. Belgrádi távirat adja hírül, hogy Risztics János, Szerbiának két ízben régense, töbszörös minisztere és miniszterelnöke ma este meghalt. A hatvannyolc esztendős szerb államférfi halála nem váratlanul következett be. Barátai már hónapok óta, mint lezárt életfolyamra tekintettek vissza pályájára. Viszontagságos életpálya volt ez, végig az utolsó négy évtizeden. S ez a négy évtized fontos korszak a kis szerb állam történetében. Dinasztia változások, fejedelmi gyilkosság, véres és sikertelen háborúk váltakoztak ott ez idő alatt. Kétszeres államcsíny bolygatta meg az alkotmányos életet. Török hűbéresből ez idő alatt lett Szerbia önálló fejedelemség, majd királyság, s a külpolitikában szünetlen válságok között mozogva, az orosz-barát és az osztrákmagyar monarkia barátságát kereső pártok örökös versengése, hol az egyiknek, hol a másiknak diadala vagy bukása, ez a kaleidoszkópszerű kép egészíti ki a kis Balkán-állam e korszakbeli történetét. S ennek a történetnek minden jelentősebb mozzanata hozzáfűződik Risztics nevéhez, mely vezetőneve volt Szerbiának. Az ő taktikázó, szívós politikája, macskatermészete, mely minden csapás elől ruganyosan kitér, féktelen hatalomvágya, kapzsi egoizmusa, s az ő nagy hazaszeretete; mindez együttvéve Riszticset Szerbia legnagyobb államférfiévá teszi. Annak a korszaknak, melyet Szerbia a század második felében keresztülélt, ő volt a legjellemzőbb képviselője; ez a korszak benne jegecesedett ki, s ezt a korszakot a szerb állam életében ő alakította. Politikai pályáján elejétől végig monarkiánk ellensége volt, s Oroszországért lelkesedett, de azért Stambulov mellett ő volt a Balkánországok legnagyobb államférfia, s bár politikájának végső elve, az Oroszországhoz való ragaszkodás elhibázott volt, mégis nagy szolgálatokat tett hazájának. 1831-ben született Kragujevácon. A gimnáziumot otthon végezte, s 1849-ben kiment Németországba történelmi tanulmányokra. A berlini és heidelbergai egyetemen bölcsészetet és államtudományokat is hallgatott s 1852-ben bölcsészetdoktori oklevelet nyert. Azután Párába ment, hogy megtanuljon franciául. 1854-ben hazatért és állami szolgálatba lépett, hol csakhamar a belügyminisztérium osztályfőnöke lett. Politikai pályája tulajdonképpen 1860-ban kezdődött, amikor konstantinápolyi követ lett s a szerb várak visszaadása ügyében folyó tárgyalásokat vezette. Obrenovics Mihály fejedelem csakhamar külügyminiszterré nevezte ki őt. Ez állásában hamarosan jelentkezett a fiatal államférfinak minden erénye és minden hibája. Mihály fejedelem csakhamar kiismerte őt, s 1867-ben elbocsátotta állásából. Ez volt Risztics első bukása. Ekkor történt, hogy Mihály fejedelem levelet írt Riszticsnek, melyben oly éles vonásokkal rajzolta meg jellemét, hogy azóta sem tudott Risztics egyéniségéről hűbb képet festeni soha senki. A fejedelem így végezte levelét: A helyett, amit vártam, a legnagyobb nyakasságot találtam önben legjobb szándékkal adott tanácsaimmal szemben, s Oly konokságot, aminővel eddig nem találkoztam, és találtam leküzdhetetlen gyűlöletet mindazok iránt, akikről csak a legkevésbbé is feltehette, hogy valamely kérdésben önnel egy véleményen nem lesznek. Ezekkel a jellemvonásokkal, melyekkel ön kitűzött célját elhibázta és a népszerűséget bizonyos körökben és Oroszországban ki nem fogja érdemelni, ön nem az én emberem többé, minthogy én sem vagyok az ön embere. Isten áldja Szerbiát, hogy az ily jellemek Szerbiából eltűnjenek. Az ön jóakarója Obrenovics Mihály. 1868-ban Mihály herceg Topcsiderben orgyilkosok áldozata lett. A válságos időben Risztics energiája mentette meg a kis államot a bukástól. Hazahivatta a fejedelemnek Párisban nevelt kis unokaöcscsét, Obrenovics Milánt, kikiáltatta fejedelemnek, s Milán biztonsága alatt, 1868-tól 1872-ig Blazsnevac Milivojjal és Gavrilovics Jovánnal együtt régens volt. Erős kézzel vezette a kormányzás gyeplőjét, s mikor Milán nagykorúsága elérkezett, 1872-ben a régensséget a miniszterelnökséggel cserélte fel. 1873-ban kiszorította őt ugyan Marinovics egy időre állásából, de Risztics teljes nyíltsággal az omladinához, a pánszláv párthoz csatlakozván, az orosz befolyás következtében 1876-ban újra miniszterelnök és külügyminiszter lett. Ekkor újra válságos napokat élt Szerbia. Orosz agitáció következtében háborúba keveredett a törökkel s a háborúban vereséget vereségre szenvedett. Nagy szükség volt ekkor Risztics ügyes politikájára s Risztics, férykora delén, be is bizonyította, mily nagyszabású államférfi. Amit a szerb fegyverek ki nem vívhattak, azt meghozta a politikai furfang. A berlini kongresszuson Risztics képviselte Szerbiát s elérte azt, hogy a hatalmak nemcsak Szerbia függetlenségét mondták ki, hanem még területét is nagyobbították 15 ezer négyszögmérfölddel. E sikereket főleg az osztrák-magyar monarkia energiájának köszönhette Szerbia, mert monarkiánk keleti politikájának érdekében állott, hogy a Balkánnépek független államokká tömörüljenek. Risztics azonban nem akarta ezt belátni. Folyton arról álmodozott, hogy királyi koronát tegyen uralkodója fejére, s ahelyett, hogy monarkiánkban kereste volna tervei támogatását, folytatta oroszbarát politikáját, merev ellenállást tanúsított Ausztria-Magyarországgal szemben, nem teljesítette a berlini kongresszuson elvállalt szerződésszerű kötelezettségeit sem, úgy hogy Ausztria-Magyarország 1880 október 17-én fenyegető jegyzéket volt kénytelen intézni Szerbiához, s ez maga után vonta azonnal Risztics bukását. 1882-ben Milán föltette fejére a királyi koronát. Az osztrák-magyar követ üdvözölte először az új királyt, s Oroszország sokáig habozott a hivatalos elismerés megadásával. Ügynökei forradalmat szítottak az országban, melyet fegyverrel kellet elfojtani. A belső villongásokat külső zavarokkal akarta Milán király elnyomni, s 1885-ben háborút kezdett Bulgáriával. A háború szerencsétlenül végződött s Szerbiát újra monarkiánk mentette meg. Ekkor következett Milán és Natália válópere, s Milán helyzete oly válságossá vált, hogy újra Riszticshez folyamodott. Risztics bukása óta a liberális orosz pártnak volt a vezére, s 1887-ben a szövetkezett liberális radikális párt támogatásával újra miniszterelnök és külügyminiszterien. Az új szerb alkotmányt, mely 1889. január 2-ikán lépett életbe, jórészt Risztics dolgozta ki. De mindez nem állította helyre Milán megrendült tekintélyét, úgy hogy Milán